Üdvözöllek kedves érdeklődő, aki megtiszteli a blogomat!

   Először is talán magamról: már hosszú évek óta töltöm szabadidőmet történelmi wargame-mel, főleg azért mert kikapcsol, szórakoztat és olyan embereket ismerhettem meg eközben akikkel valószínűleg soha sem találkoztam volna. Az idők folyamán kapcsolatba kerültem a Sas, Deep Strike és az Alba Regia, de még a Dél Londoni wargame klub tagjaival tagjával, akikkel több kevesebb rendszerességgel játszom, de találkoztam itt élő, vagy csak ide látogató brit, svájci, finn, francia, új-zélandi játékosokkal is.  Ezekkel az emberektől sokszor nem csak játék, hanem mélyebb történelmi ismereteket is szerezhettem, és valahol nekem is céljaim között szerepel, hogy ne csak a játék, hanem a történelem szeretetét is népszerűsítsem.  

  Blogomnak semmi más célja nincs, hogy népszerűsítsem ezt a hobbit, azáltal, hogy megpróbálom kezdetben a magam, majd később, lehetőleg a barátaim egy-egy seregét bemutatni, egy kis történelmi háttér hozzáadásával a magam műkedvelő szintjén. Nem célom az, hogy csodálatosan festett seregeket mutassak, be, sokkal inkább olyanokat, amelyről, majd esetleg az olvasóim azt gondolják, ilyet én is tudok és kedvet kapnak, hozzá, hogy ők is festékbe mártsák az ecsetjüket.

  Terveim között szerepel időnként képriportok közlése egy-egy hétvégi összecsapásról amikor a karosszék tábornokok mérik össze tudásukat és szerencséjüket.

  A blog egy másik célja, hogy ne hagyjam elsikkadni (jó részt magam miatt) egy barátommal indított közös tervünket amely nem teljesen történelem, hanem egy fajta továbbgondolása annak. Ez a játék, az 1938 The Very British Civil War. Ennek is szeretnék kicsit nagyobb teret szentelni bemutatva, hogy haladnak az ehhez a játékhoz kapcsolódó terveink megvalósítása. Illetve bemutatni, hogy tulajdon képpen mi is ez a játék, hátha rajtunk kívül mások is kedvet kapnak hozzá.

  Szeretném a jövőben felhívni a figyelmet, egy-egy nekem tetsző oldalra, blogra, újságra, könyvre, előadásra, makettre és figurára, amellyel kapcsolatba kerülök és érdemesnek tartom, hogy megosszam a vele kapcsolatos gondolataimat veled, kedves olvasóm.


Jó játékot és jó olvasást!

Ambasa

Resize of 200805IWS56_1.jpg

 

Szerző: ambasa  2012.05.09. 16:18 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr594498572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

akosbar 2012.05.29. 10:48:04

Szia Apafej!
Sikerült regisztrálni. Ne keseredj el a Levi a hibás, legközelebb francia oldalon játsz és nyersz.
Üdv
Akosbar

Viharmadár, Vihar 2012.07.13. 12:57:48

Nagyon igényes a blog-od,gratulálok!