Az orosz-szovjet tengerészgyalogság története

 

Morskaja_pehota_Rossii.gifAz orosz/szovjet tengerészgyalogság gyökerei mintegy 70 évvel korábbra nyúlnak vissza történelemben, mint sokkal híresebb rokonáé az USMC-é. 1705. november 27-én I. Péter cár rendelete alapján felállítottak az első ezredet a Balti Flotta állományában, a hajókon való fedélzeti harc és partraszálló hadműveletek végrehajtásnak céljából. Az ezredek megnevezése tengerész személyzet lett (morszkaja ekvipazs). Az orosz tengerészgyalogság ezt a napot tekinti születése dátumának, amit minden évben meg is ünnepel. Ám az orosz tengerészgyalogság gyökerei ennél korábbra nyúlnak vissza, már 1669-ből maradtak fent feljegyzések, hogy az Orel nevü hajóra Iván Domozsirov 35 nyijzsnij-novgorodi íjászt telepített a fedélzeti harcra és esetleges parti rajtaütések végrehajtására.Resize of rni1.jpg

 Az orosz tengerészgyalogság, megalakulása óta kivette részét Oroszország háborúiból. Harcoltak a nagy északi háborúban 1700-1721. a hétéves háborúban 1756-1763. a törökök ellen is számos alkalommal, többek között a teljesség igénye nélkül Gangutnál 1714. a Cseszme-öbölben 1770. vagy Izmail erődje bevételénél a Duna partján.

A napóleoni háborúk idején 1799. bevették a francia kézen lévő Korfu erődjét, majd ugyan ebben az évben rohammal partraszálltak Nápolyban, és a még a Pápai állam területére is behatoltak. a 6. Koalíció idején a tengerészgyalogság kitüntette magát a Grand Armee ellen Borogyinónál 1812. Kulmnál 1813. és Danzig ostrománál.

Részt vettek 1854-55-ben Szevasztopol védelmében a krími háború alatt és dacoltak a Császári Japán Haderő katonáival Port Arthurtnál 1904-ben az orosz-japán háborúban.

 Mindkét világháborúban számos fontos partraszállást hajtottak végre, az elsőben a török ellen a Fekete-tengeren, míg a másodikban a németek ellen a Balti- és a Fekete-tengeren, a japánok ellen pedig a Szahalin-szigeteken és Észak-Korea kikötőiben.

A háború után 1947-ben a tengerészgyalogságot feloszlatták, maradék erői egy részét a partvédelmi erőkbe olvasztották be. Csipkerózsika álmát egészen 1961-ig aludta, amikor is a Gorskov admirális újjászervezte, a feltörekvő Szovjet Haditengerészet támogatására. Gorskovnak sikerült levennie a bélyeget az addig az imperialista hatalom jelképének tartott tengerészgyalogságról és flottáról, miközben ironikus módon pont a szovjet imperializmus kiépítésére használta fel. A szovjet hadihajók és tengerészgyalogosok ebben az időben a világ számos pontján jelentek meg tartottak hadgyakorlatokat és építettek ki támaszpontokat Vietnámtól a Vörös-tengeren és Szírián át egészen Kubáig.

 A Szovjetunió felbomlása után az orosz haderő többi haderőneméhez hasonlóan jelentős leépülést szenvedett el, de szerves része maradt az új birodalom fegyveres erőknek. Az Orosz Föderáció eddigi rövid történelme során bevetésre kerültek katonái mindkét csecsen háborúban, ott voltak a grozniji elnöki palota bevételénél, illetve a 2008-as dél-oszét háborúban Grúzia ellen, ez idő alatt 12tengerészgyalogosérdemelte ki az Oroszország Hőse kitüntetést. 1994-ben megtört a jég az orosz és az amerikai tengerészgyalogosok közös hadgyakorlatot tartottak Vlagyivosztokál amelyet 1995-ben viszonoztak Hawaiin. 

Resize of RussianMarines22.jpg

Ugyan Oroszország és Szovjetunió háború során nagyszámú tengerészgyalogságot állított fel és vetett harcba, de ez nem volt a klasszikus értelemben vett tengerészgyalogság, sokkal inkább, hajójukat vesztett tengerészekből felállított gyalogsági alakulatok voltak.

 A szovjet tengerészgyalogság a második világháborúban

Soviet-Naval-01.jpg A második világháború folyamán a szovjet tengerészgyalogság soraiban több, mint 350.000 tengerész szolgált és vett részt a szárazföldön dúló harcokban. Ugyan a háború kitörésekor még csak egy tengerészgyalogos dandárt állítottak fel, azt is a Balti Flotta állományában, de ezt számos további követte már a közvetlenül a háború kitörés után.  A második világháború évei alatt végül is számos tengerészgyalogos és tengerész-lövész dandárt, ezredet és önálló zászlóaljat állítottak fel. Ezek közül öt dandár és két zászlóalj kiérdemelte a gárda címet, de több más alakulat is kapott különböző kitüntetéseket, mint pl a Vörös Zászló, vagy a Szuvorov érdemrendet. A tengerészgyalogság soraiból 122-en kapták meg a Szovjetunió hőse kitüntetést. A dandárok általában 3-6 zászlóaljból álltak ugyan akkor csak kevés, dandár közvetlen alakulattal rendelkeztek ha egyáltalán volt ilyen egység az alárendeltségükben.  Maguk a tengerészgyalogos zászlóaljak elméletben rendelkeztek három lövész és egy géppuskás századdal, egy aknavető és egy tüzér üteggel, egy felderítő és egy lángszórós szakasszal. A valósságban azonban a felszerelés változó rendelkezésre állása miatt, ennél sokkal változatosabb hadrenddel rendelkeztek.

Resize of Soviet-Naval-05.jpgMivel a kezdetben a tengerészgyalogságot a hadihajók személyzetéből állították fel sokszor a szovjet haditengerészet fekete egyenruhájában voltak kénytelenek harcba bocsátkozni. Ezek az alakulatok gyengébb harcászati kiképzettségüket sokszor nagy fokú hősiességgel pótolták. E két tulajdonságuk a fekete egyenruha és a harcban mutatott elszántságuk miatt hamarosan rájuk ragad a „fekete halál” elnevezés.

 

 

 sovnaval01eb9.jpgA frissen felállított tengerész alakulatok jórészt támaszpontjaik védelmében vetették be 1941-ben. Ott voltak többek között Leningrád, Tallin, Odessza és számos balti- és fekete-tengeri kikötő védelménél, de találunk tengerészgyalogos dandárokat Moszkva védelmében is, többek között a híres volokalamszki országútnál. A háború előre haladtával a mikor a szovjet csapatok megkezdték előrenyomulásukat nyugat felé egyre többször vetették be ezeket a csapatokat erőszakos folyamátkeléseknél és kisebb nagyobb partraszállások során a hagyományos gyalogsági harc mellett. A háború során összesen 144 ilyen vállalkozásban vettek rész, noha ezek nagyobb része nem volt nagyobb szakasz, vagy század erősségűnél, de volt közöttük néhány jelentősebb is, amely hozzá járult a háború utáni szovjet hadművészet összfegyvernemi harcászatának kidolgozásához.

sovnaval03zo2.jpgA háború elején a tengerészgyalogság még saját egyenruhájában harcolt, de a háború előrehaladtával fokozatosan átvették a hadsereg felszerelését és fegyverzetét, bár a jellegzetes tengerész sapkát megtartották. A tengerészgyalogosok nem csak külsőségekben kezdtek hasonlítani a hadsereg alakulataira, hanem átvették azok kiképzési rendszerét is. (a csatolt képek jól szemléltetik, hogy az idő előrehaladtávval miként keveredtek a tengerész és a szárazföldi hadsereg ruházata és felszerelési tárgyai a tengerészgyalogosokon)

A tengerészgyalogosok mellett felállításra kerültek a haditengerészet állományából tengerész lövész alakulatok, amelyek már egyből a hadsereg egyénruházatával és felszerelésével láttak el. Ezek az alakulatok a tengerészgyalogosokkal ellentétben, amely felett a haditengerészet parancsnokolt, a hadsereg alárendeltségébe kerültek.

 Néhány szárazföldi tengerész alakulat a teljesség igénye nélkül:

 Balti-tengeri Flotta

 1. tengerészgyalogos hadosztály – korábban 55. lövészhadosztály

1. tengerészgyalogos ezred - korábban 107. lövészezred (55. lövészhadosztály)

2. tengerészgyalogos ezred – korábban 111. lövészezred (55. lövészhadosztály)

3. tengerészgyalogos ezred – korábban 228. lövészezred

1. tengerészgyalogos tüzér ezred – korábban 84. tüzérezred

1. leningrádi tengerészgyalogos harckocsi ezred

Különleges kadét dandár

1. önálló különleges tengerészgyalogos dandár

2. önálló tengerészgyalogos dandár – később 48. tengerészgyalogos dandár

3. tengerészgyalogos dandár

4. tengerészgyalogos dandár

5. tengerészgyalogos dandár – később 71. tengerészgyalogos dandár

6. tengerészgyalogos dandár

7. tengerészgyalogos dandár – 72. lövészhadosztályból alakult

260. tengerészgyalogos dandár

1. önálló tengerészgyalogos lövészezred

6. önálló tengerészgyalogos lövészezred

 Fekete-tengeri Flotta

 1. fekete-tengeri tengerészgyalogos dandár – később 255. tengerészgyalogos dandár

2. tengerész-lövész dandár – később 83. tengerészgyalogos dandár

7. tengerészgyalogos dandár

8. tengerészgyalogos dandár

9. tengerészgyalogos dandár

1. szevasztopoli tengerészgyalogos ezred

1. fekete-tengeri tengerészgyalogos ezred

2. fekete-tengeri tengerészgyalogos ezred

3. fekete-tengeri tengerészgyalogos ezred

16. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

142. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

143. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

144. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

305. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

369. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

384. . önálló tengerészgyalogos zászlóalj

386. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

393. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

Azovi Flotta önálló tengerészgyalogos zászlóalja

62. tengerész-lövész dandár

64. tengerész-lövész dandár

70. tengerész-lövész dandár

72. tengerész-lövész dandár

84. tengerész-lövész dandár

 Északi-tengeri Flotta

 12. tengerészgyalogos dandár – később 12. tengerész-lövész dandár

63. tengerészgyalogos dandár – később 63. tengerész-lövész dandár

254. tengerész-lövész dandár

782. tengerész-lövész dandár

1. északi-flottai lövészezred

2. északi-flottai lövészezred

125. tengerész lövészezred – később 125 tengerészgyalogos ezred

 Csendes-óceáni Flotta

 13. tengerészgyalogos dandár

354. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

355. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

358. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

364. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

365. önálló tengerészgyalogos zászlóalj

66. tengerész-lövész dandár

71. tengerész-lövész dandár

75. tengerész-lövész dandár

154. tengerész-lövész dandár

 

 

1941

1942

1943

összesen

Balti-tengeri Flotta

68.664

34.575

6786

110.025

Fekete-tengeri Flotta

39.045

10.327

7.825

57.197

Északi-tengeri Flotta

10.700

21.581

7.000

39.281

Csendes-óceáni Flotta

13.553

102.178

27.676

143.407

Amuri Flotta

9.875

7.627

930

9.542

Kaszpi-tengeri Flotta

2.221

800

650

3.671

Volgai Flotta

-

2.027

600

2.627

Flotta központi szevei

6.289

6.647

2.633

15.569

Haditengerészeti iskolák

5.442

3.214

-

8.656

 

146.889

188.976

54.100

389.975

 

Tisztek: 16.645 fő

Legénységi állományuak: 373.330 fő

 A sok tengerészgyalogos egység közül talán érdemes megemlíteni a 83. tengerészgyalogos dandárt, amelyet Novoroszijszkban állítottak fel. Harcolt a Krímben több partraszállási hadművelet keretében, köztük a Brezsnyev által híressé tett „kis földön” is, majd Ukrajnában, Romániában és Magyarországon. Hazánkban a dandár 144. tengerészgyalogos zászlóalja 1944. decemberében erőszakos folyamátkelést végzett a Csepel-szigetre a Budapest ostroma idején, majd később 1945. március 26-én Esztergom-Tát-nál (ezt a két hadműveletet sajnos több angol nyelvű forrás összemossa). A háborút a dandár az 5. gárda harckocsi hadtest harckocsi-deszantjaként fejezte be Prágában.

Talán ezek után találó a Szovjet/Orosz Tengerészgyalogség jelmondata:

Там, где мы, там - победа!

(Ahol mi vagyunk, ott a győzelem!)

 Szovjet második világháborús tengerészgyalogos figurák – Pegasus

  Resize of blog 1.jpg

Már igen régen beszereztem a Pegasus szovjet tengerészeit, de nagyon sokáig nem mertem hozzájuk nyúlni, mert a lehető legszebben akartam elkészíteni őket a tudásomhoz mérten. Igazából a valódi ok azonban az volt, hogy megriadtam a figurák látszólag puha műanyag anyagától, ráadásul a karokat úgy kellett hozzájuk párosítani. Végül néhány évnyi halogatás után erőt vettem magamon és egy Cantina Festős Napon némi baráti segítséggel és jó pár gyufásdobozzal felszerelkezve sikerült összepárosítanom a törzseket a megfelelőnek vélt karokkal, olykor fejekkel. A készlet érdekessége, hogy ad 4 plusz kart is, amire csak a végső párosítás után jöttem rá pedig akkor növeltem volna a puskások arányát a csapatomban. A doboz az átlagosnál kevesebb figurát tartalmaz csak 40-et azt viszont 16 pózban. Ezért fel is merült bennem a gondolat, hogy esetleg bővítem a kis csapatot egy-két Zvezda tengerészgyalogos négyessel, de egyenlőre lemondtam róla. A készletben az én ízlésemhez képest kicsit sok a hasaló figura, de viszont kárpótol a változatos és különlegességeket is tartalmazó fegyverzet, úgy mint DP golyószóró, PPS és MP-40-es géppisztoly, az SzVT-38/40 Tokarev öntöltő, és az orosz gyalogság hagyományos fegyvere a Moszin-Nagant 1891/30 M dióverő puskája, vagy a ritkám 37 M 82mm-es aknavető.

Resize of blog 10.jpg

Végül is miután sikerült összepárosítanom a megfelelő alkatrészeket, a tömítettségi okokból a PVA ragasztót választottam, de néhol a zselés pillanatragasztóhoz nyúltam. Végül is aggodalmaim ellenére mindkettő ragasztotta ezt a kissé gumiszerű műanyagot. A készlethez adott alapokat nem használtam fel és két fegyvertelen fekvő figurát állóvá konvertáltam a aknavető kezelőszemélyzetekén (a kettőből egyet használtam fel a másik ment a múzeumba). Az összeállítás után a szokásos kupakra ragasztás következett, szilikon ragasztóval, ami a munka végén könnyedén eltávolítható, ugyan akkor, amíg kell a legtöbb esetben stabilan tart. Ez után egy festékboltban beszerzett, lehető legolcsóbb akril szürke lakk spray-jel lealapoztam. Ez utóbb jó döntésnek bizonyult, mert egy meglehetősen kemény réteggel vonta be a figurát, egyfajta tartást adva nekik.

Resize of blog 9.jpg

 Resize of blog 2.jpg

 Resize of blog 3.jpg

Sokat kísérleteztem a figurák színével, kipróbáltam minden fajta kéket, hiszen még is csak tengerészek, és a feketétől valahogy kicsit ódzkodtam, de igazából egyik sem tetszett. Nem akartam feketét, de végül is nem maradt más hátra ennél kellet maradnom, Az hogy a figurák nem komor fekete sakkfigurák nagyban köszönhető egy lágy páncélos-szürke szárazecsetelésnek ami szerencsére nagyon jól kiemelte a ruházat redőit karakteresebbé téve a figurát. A nyakkendő kék lett fehér szegéllyel, az övek és táskák 94 Humbrol fegyverek fekete alapozás után gunmetal szárazecsetelést és Revell 82 fa színt kaptam mát ahol kellett. A lábbelik maradtak feketék a néhány kifejezetten bőr felszerelési tárgy, mint pl a tisztek öve és pisztolytáskája  Revell 80 barnát kapott. Itt ahol lehetett a számomra bevált olajfestékeket már próbáltam a Revell Aqva típusú festékeivel helyettesíteni, és használatukban kellemesen csalódtam, igazat kell adnom azoknak akik ezt már évek óta ajánlották nekem. Az arcokat a szokásos Humbrol 61 test színnel festettem és Vallejó Ogrin Flesh-ével folyattam be, de ugyan ezt használtam a táskáknál is amiknek az élét aztán az eredeti színnel újra kihúztam egy kicsit.

 Resize of blog 4.jpg

 Resize of blog 6.jpg

A festett figurákat a nekem bevált módon az állókat 20x20mm-es a fekvőket pedig 20x30 és 20x40mm-es alumínium talpakra ragasztottam sűrű PVA ragasztóval, majd salakoztam, a salakot híg sötétbarna festékkel átfestettem, világos szürkével szárazecseteltem és végül füveztem. A könnyebb szállíthatóság kedvéért a végén a talpakra 2-2 milliméterrel kisebb mágnes fóliát ragasztottam kétoldalú ragaszóval.

 Resize of blog 7.jpg

Resize of blog 8.jpg

Végül is a kezdeti félelmeim ellenére kellemesen csalódtam, nem volt rosszabb dolgozni velük, mint más termékekkel. A számomra bevált technikát tudtam rajtuk alkalmazni, viszonylag gyorsan el is készültem velük, miközben a saját szintemhez képest szerintem kisebb hibákról eltekintve még egész jól sikerültek.

 Néhány forrás és hasznos oldal aki többre is kíváncsi, bár a FoW és a Balagan oldalakat ajánlott kritikával kezelni, elég csak elolvasnunk, a magyarországi bevetésekre vonatkozó adatokat:

 http://en.wikipedia.org/wiki/Naval_Infantry_(Russia)

 http://ru.wikipedia.org/wiki/Морская_пехота_России

 http://www.historyofwar.org/articles/weapons_russiannavallong.html

 http://lib.rus.ec/b/347485/read

 http://www.plasticsoldierreview.com/Review.aspx?id=1260

 http://www.flamesofwar.com/hobby.aspx?art_id=1215

 http://www.flamesofwar.com/hobby.aspx?art_id=1197

 http://www.balagan.org.uk/war/ww2/snippet/russian-naval-infantry.htm

 Ambasa

Szerző: ambasa  2012.05.16. 14:15 2 komment

Címkék: második világháború csapattörténet 20mm Oroszország/Szovjetunió

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr614516435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kabaman 2012.06.27. 09:51:17

Csak most találtam erre a cikkre, de nagyon megtetszett. Ritkán fordul elő, hogy ugyanazt a blogbejegyzést egymás után kétszer is elolvasom! Köszönöm!

ambasa 2012.06.27. 21:33:28

@kabaman:
Köszönöm az elismerést!

TG