Amikor beszereztem a 28mm-es, első világháborús német figuráimat, még a Warhammer 40000 világába szántam őket Imperial Guard gyalogságnak. Kicsit különböző sereget akartam a „hivatalos” IG seregeknél, na és persze nem állt szándékomban több tízezer forintot kiadni egy újabb gyűjteményre. Így a közel száz figura megvolt kb. 15000 forintból. A tervezet egyre jobban elhúzódott és időközben felhagytam a Warhammer 40000-rel is. A németek tehát „munka” nélkül maradtak. Töprengtem, hogy mihez kezdjek velük, amikor látómezőmbe került a Very British Civil War világa. Oda pont megfeleltek mint a hannoveri légió katonái. Közben kipróbáltuk az első világháborút is 1/72 méretarányban és igen megtetszett a kor, illetve a szabály, amit játszottunk hozzá. Nosza, jött az ötlet, ezt játszhatnánk 28mm-ben is, hiszen nekem van hozzá egy szép kis német seregem. Sajnos azonban ellenfél a környezetemben - Ambasa angoljain kívül - nem nagyon van. Tehát kellett a németeknek egy ellenfél…

 …Mivel manapság igen kevesen hajlandóak szinte látatlanul befektetni egy 28mm-es történelmi seregbe, ezért úgy gondoltam, hogy egyszerűbb ha én magam szerzem be mindkét harcoló felet.  Engedtem a gyűjtői szenvedélyemnek és nézelődni kezdtem. Az első kérdés az volt, hogy Németország mely ellenlábasára essen a választásom. Az angolokat hamar kilőttem, hisz Ambasának vannak britjei. Olasz figurákból nem túl nagy a kínálat, tehát maradtak a franciák. Ez olyan „két legyet egy csapásra”, mert ha épp kedvem tartja rájuk foghatom, hogy románok és  ’17-18-ban nyugodtan játszhatunk mozgóháborút Romániában.

A második kérdés a gyártó volt. Sokat nézegettem az internetet, beleértve az e-bay-t is, de az on-line piacon a kínálat kizárólag a „korai” franciákra szorítkozik. (mivel a németjeim „későiek” ezért a franciákból is sisakos figurákat kívántam beszerezni) Átböngésztem a Brigade Games és a Scarab Miniatures kínálatát és utóbbi mellett döntöttem.

A BG-nél 16 dollár négy gyalogos, a scarab-nál pedig 7.40 font 6 darab. Kalkulálva a postaköltséggel, úgy gondoltam jobban megéri a Scarab-tól rendelni. Kellet egy kis idő mire összegyűjtöttem a megfelelő tőkét, mert szerettem volna egyszerre megvásárolni a szükséges figurákat, hogy csak egyszer kelljen postaköltséget fizetni. Sajnos balszerencsével jártam, mert  az egyik készlet (infantry advancing firing) kifogyott mire leadtam a rendelésemet, ami a következőkből állt:

1*FR002 Officers and NCOs: Tisztek és altisztek puskával, pisztollyal

2*FR004 Infantry charging and with grenades: Rohamozó gyalogosok nagykabátban, szuronyos puskákkal és kézigránátokkal

1*FR006 Chauchat teams: Két golyószóró két kezelővel és két kisegítővel, nagykabátban

1*FR007 HMG Hotchkiss kneeling firing: Nehézgéppuskás osztag három kezelővel, nagykabátban

1*FR008 Rifle grenade launchers: Puskagránátvetővel felszerelt gyalogosok, hat fő, nagykabátban

franci3.jpg

franci1.jpg

franci4.jpg

franci5.jpg

franci2.jpg

Kb. 2 hét alatt meg is jött a csomag sértetlenül. Egyszerű papírdoboz kibélelve, benne kis simítózáras zacskókban a katonák. Semmi extra, ahogy azt már az ilyen manufaktúráktól megszoktam. 25 francia vitéz egy géppuskával és két golyószóróval valamint 6 tiszt és tiszthelyettes. Ez 31 figura, ami kb. egy szakasz. Kibontva a csomagokat elfogadható minőségű figurák pislogtak rám, a részletek is tűrhetőek, öntési hibát nem tapasztaltam. Kevés sorja volt rajtuk, de sajnos néhány puskacső és bajonett elgörbült. Ezeket nagyon óvatosan visszahajlítgattam. Egy-két kivétellel mind egy darabban vannak öntve. Megjegyzem, hogy a géppuska egyik kezelőjével valószínűleg meggyűlik majd a bajom. Derékban van kettéválasztva és első próbálkozásra sehogyan sem akart illeszkedni. Ott bizony faragnom kell kicsit, de ez legyen velük a legnagyobb munkám a festésen kívül. Arányaikat tekintve jól illeszkednek majd a németekhez, mert ezek is inkább a svejk vagy buborékfejű kategória, de nincsenek eltúlozva. A franciák egy hangyabokányival talán magasabbak, de nem vészes. Apró érdekesség, hogy a 31 figurából 26 bajuszos. Most vagy a faragómester érzett különös vonzalmat az arcszőrzet iránt, vagy ugyanazokat a fejeket használták több modellen is vagy abban az időben a francia férfiak tényleg ilyen arányban viseltek bajuszt.

Mindenesetre most jöhet majd az alapozás, a talpalás és végül a legnagyobb munka a festés és a lakkozás. Figyelembe véve a hobbira fordítható szabadidőmet, az egyéb párhuzamosan alakulóban lévő seregeimet nem a közeljövőben lesznek készek.

Petyo

Szerző: HPetyo  2013.07.30. 00:00 3 komment

Címkék: 28mm első világháború wargame

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr425427126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

janos900 2013.07.30. 07:30:08

Hajrá! :D Nem is tudtam, hogy a Scarabnak ilyen sok francia Blistere van. Az Old Glorynak is vannak franciái, bár kicsit alacsonyabbak, illetve a Gripping Beast is gyárt franciákat cserélhető fejjel.

janos900 2013.07.30. 07:33:32

Ez a link meg kötelező, ha WW1 kései francia figurákról beszélünk: sidneyroundwood.blogspot.hu/2013/07/the-verdun-project-28mm-late-war-french.html

HPetyo 2013.07.31. 09:04:12

@janos900: Jó kis tervezet. Szépen vannak festve is. Az a méretösszehasonlítás meg nagyon jó.
Az említett blistereken kívül van még nekik pár. Nem rendeltem mindenből.