Mint bizonyára sokan láttátok már az Inkvizítoron, létrehoztunk egy új topikot, melyben közzétettük a saját fejlesztésű második világháborús szabályrendszerünket. Ezt a rendszert szeretnénk most bemutatni és kedvet csinálni a kipróbáláshoz.

A kezdetek

 2007 környékén jött az ötlet, hogy játsszunk asztali hadijátékot, de akkor még nem tudtuk, hogy milyen szabállyal. Az interneten elérhető volt ugyan a Rapid Fire szabályrendszer néhány példa oldala és táblázata, de ez még kevés volt a szabály megismeréséhez és kipróbálásához. Akkoriban hazánkban nem volt beszerezhető hivatalos szabály. Időközben megismerkedtünk a SAS Wargame Group tagjaival, és velük játszottunk a Székesfehérvári Repülőnapon egy csatát az ő szabályaik alapján. Nem kellett hozzá sok idő, mire eljutottunk oda, hogy kell nekünk is egy saját szabályrendszer, amit olyanra alakítunk, amilyenre akarunk és ami a legjobban megfelel az igényeinkek. Így aztán a Rapid Fire alapján indultunk el és jutottunk el mostanáig, amikor is publikálásra érdemesnek találtuk.

 Csajki_transparent_01.png

 

A játékmenet

 A játék D6 rendszerre épül, nincs szükség hozzá speciális kockákra. Talpalás szempontjából lehetnek a szakaszok egy talpon (ekkor jelzőkkel kell jelölni a veszteséget), az elején mi is így használtuk, de célszerű a figurákat külön talpra helyezni. Erre kialakítottunk egy speciális mágneses talpformát is ami megkönnyíti a szakaszok mozgatását. A cél az volt hogy bármelyik másik rendszert tudjuk játszani az elkészült figurákkal. Egy figura egy rajt jelképez. Három rajból áll egy szakasz és így tovább. Ebből látszik, hogy a játék igazán a zászlóalj, nagyobb asztalnál (és több szabadidőnél) az ezred szintű csatáknak kedvez. Egyébként 20 mm-es figurákhoz készült, de nyílván 15 mm-esekhez is használható.

Alapjában véve a játék körökre osztott, bár nem olyan értelemben, mint mondjuk a Warhammer. Minden körben el kell dönteni egy kezdeményezés dobással, hogy melyik fél kezd. A dobás után a két fél a kezdemény szerint vagy Győztes, vagy Vesztes. Ez az állapot a következő kezdeményezés dobásig fennáll. Azért fontos, mert a Gy játékos mozog utoljára a saját fázisában, így tud reagálni a V játékos akcióira. Ez ad lehetőséget a mozgási manőverek esetén a taktikázásra. A lövések viszont mindig egy időben történnek (kivéve a rajtaütést), így ritka az olyan tűzpárbaj amikor egyik fél veszteség okozás nélkül lekerül az asztalról.

A körök több fázisra vannak osztva és ezen belül is vannak még tagolódások. A fázisok a következők:

Morál: A morál nagyon fontos része a játéknak. Vannak különböző hatások (tüzérségi tűz, bombázás, lángszóró stb.) amik hatására az adott egység Ijedtség jelzőt kaphat ha nem dobja meg a morál tesztjét. Akin ilyen jelző van az nem cselekedhet semmit az adott körben. Ez a fázis az előző körökben begyűjtött Ijedtség jelzők leküzdésére szolgáló fázis.

Mozgás: bár a játék körökre osztott, mégis a mozgási fázisban mindkét fél mozoghat. A Vesztes játékos kezd a leglassabb egységeivel (rendszerint a gyalogság), majd ez után a Győztes játékos is mozog a gyalogságával. Aztán mozog V a járművekkel és Gy a járművekkel, majd végül ugyanígy a repülőkkel is. Ennek célja az, hogy a gyorsabb egységek mindig könnyebben tudnak reagálni a lassabb egységek mozgására. A mozgás mértékére természetesen hatással van a terep minősége, és a jármű kialakítása is.

Rajtaütés: ez egy speciális fázis. Az az egység, mely az előző körben nem tüzelt, most tüzelhet. A Rajtaütés fázis nem is önálló fázis, inkább a Mozgási fázis része. Tulajdonképpen arra jó, hogy ha egy védekező páncéltörő ágyú beásta magát és türelmesen vár, akkor az ellenfél mozgása közben, de az ellenfél Lövési fázisa előtt még leadhat rá egy lövést a mozgás bármelyik pillanatban megszakítva.

Lövés: a lövés az egyik lényeges pont az asztali hadijátékoknál, ez ebben a rendszerben sincs másképp. A gyalogságra és a páncélozott járművekre a lövés különböző módon történik. A lövések sikerét módosítja a fedezék a lőtáv, és a lövő egység esetleges képzettsége.

Közelharc: ritkán jutnak el odáig az egységek hogy közelharcra kerül a sor, de volt már rá példa a játékainkban is, hogy a szovjet tengerészgyalogosok szuronyrohammal vettek be egy magaslatot. Ebbe a részben került taglalásra a harckocsikkal történő letaposás is.

Mozgás: A kör végén van még egy mozgási fázis. Ez azt a célt szolgálja, hogy azon egységek, melyek az elsőben nem mozogtak, most megtehessék ezt.

 

Egységek és tulajdonságaik

 Az egységeket próbáltuk úgy kialakítani hogy a világháború teljes szárazföldi és légi palettáját lefedje. A különféle gyalogos alakulatokon kívűl fellelhetőek a harckocsik, tüzérségi ütegek, repülőgépek és egyébb speciális alakulatok közel teljes arzenálja. Egyes egységek rendelkezhetnek speciális tulajdonságokkal, pld „gránát” ami lehetővé teszi a gyalogság számára a gránát dobást, „elit” ami javítja a moráldobás értékét, és plusz módosítót a lövés és közelharc dobáshoz, „tűzvezetés” ami lehetővé teszi indirekt tüzérségi tűz kérését stb, stb. Mivel az egyes egységeknek elég sok értéke és tulajdonsága van amit fejben kéne tartani, ezért készítettünk egy „szabvány” táblázatot, amin minden szükséges adat megjeleníthető, és a játék alapszabályainak a kivonata is szerepel jól összetömörítve. Így a játékhoz (ha a szabályok már alapszinten mennek) elvileg elegendő egy A4-es nyomtatott lap. Mindazok mellett ez a sablon jó segédlet a sereg pontértékének a meghatározására is.

Az egyik speciális egység a főparancsnok. A főparancsnok D6+3 paranccsal rendelkezik, melyet a csata elején határozunk meg. Minden körben ezeket a pontokat éli fel annak függvényében, hogy milyen speciális parancsokat oszt ki. Meg kell jegyeznem, hogy minden egység alapból cselekedhet, amely nem áll valamilyen korlátozás alatt (pl. ijedtség). Tehát ezekhez nem kell a főparancsnoknak parancsokat áldoznia. Viszont vannak nagyon hasznos speciális parancsai, ami sorsdöntőek lehetnek a csata folyására nézve. Pl. újradobathat egy elrontott morál tesztet, vagy támadást, vagy akár átveheti a kezdeményezést, de a megfutott gyalogságot is tudja gyülekeztetni, ha szerencséje van.

A repülőgépek és a légiharc egy külön fejezet a játékban, amit akkor érdemes igazán bevezetni, ha az alap szabályokkal már tisztában vagyunk. A mozgásuk kissé eltér a hagyományostól, hiszen jóval gyorsabbak a földi egységeknél. Ezért a légierő az első Mozgási fázisban mozogja le a mozgása egy részét, amikor is próbál a cél közelébe manőverezni, majd a Lövési fázisban megteszi az akcióit (ekkor lehet rá is lőni légvédelmi tüzet), majd a második Mozgási fázisban lemozogja a maradék mozgását. A repülők általában el is szokták hagyni a légteret, hiszen az rendszerint túl kicsi nekik a manőverezésre. Ekkor annak függvényében, hogy baráti, vagy ellenséges terület felé haladtak el, bizonyos dolgok történhetnek velük, amit szintén kockadobás határoz meg. De ha minden jól megy, akkor visszatérhetnek ott, ahol elhagyták a játékteret és újra akcióba léphetnek.

 Csajki_transparent_65.png

 

Forgatókönyvek

 Ezt a rendszert mi elsősorban arra használjuk, hogy megtörtént eseményeket próbáljunk „újrajátszani”. Számomra nagyon furcsák azok a csaták ahol amerikai küzd amerikaival csak azért mert őket sorsolták össze egy versenyen. Pont ezért mi nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a forgatókönyvekre.  Ezek részletesen tárgyalják a szemben lévő feleket, a helyszínt, a kort (ezáltal a bevethető technikát), az aktuális időjárást, és időt. Ez természetesen nem kis utánajárást igényel, de sokkal élvezetesebb az eredmény, mint felpakolni az asztalra 5 királytigrist mert épp az jött ki a pontból. Természetesen a rendszer lehetővé teszi a „sci-fi” kategória lejátszását is, de elsősorban nem ez a célja.

A tesztcsaták alatt alakult ki a forgatókönyveknek a formátuma, az elején konkrét meghatározott célok és hozzájuk rendelt pontok nélkül ment a játék. Ezt a letisztult vázat használhatja bárki, hogy könnyen fel tudja építeni a saját forgatókönyvét. Ha esetleg valaki létrehoz egy forgatókönyvet el is juttathatná hozzánk, mert később akár egy kiadványra való is összejöhet ezekből.

Érdemes tudni, hogy egy kör a játékban egy órának felel meg. Ez alatt azt kell érteni, hogy egy adott harckocsi (ami igazából egy szakaszt jelöl) nem egy lövést ad le a körben, hanem többet és ezeket jelenítjük meg egyetlen kockadobással, amely vagy talál, vagy nem és vagy okoz sérülést mondjuk egy szemben álló harkocsi szakasznak, vagy nem. Tehát egy kör mozgásai, lövései stb, mind-mind egy órát fognak össze. Ez azért fontos, mert a csatáknál ahol a történelmi eseményeket vesszük alapul, előfordult, hogy éjszaka, hajnalban, vagy délután indult meg a támadás, és mire a végére ért már vagy kivilágosodott, vagy besötétedett, ez pedig hatással van a látási viszonyokra. A körök és a látási viszonyok megjelenítésére egy speciális kis táblát használunk, így sokkal vizuálisabb éppen milyen napszakban jár a csata.

A következő tervünk egy 10-12 forgatókönyvet tartalmazó kampánykiadvány megjelentetése, amely a 2. magyar hadsereg 10-12 napját dolgozná fel, összefüggő csatákkal, melyek kihatással lesznek egymásra.

 

Nemzetek

 A játék fejlesztésének legelején a keleti front német-szovjet összecsapásaira kocentráltunk, ami annak köszönhető, hogy nekem elég tetemes 1/72-es német harcjárművem és néhány figurám állt rendelkezésemre még gyerekkoromból. Továbbá akkoriban jelentek meg az Italeri Fast Assembly-s dobozai, amiből hamar összállt Szaka szovjet serege is. Így ezek voltak az első listák, amiket kidolgoztunk. Ezek mellett mostanra elkészült a brit, az amerikai, a francia, a lengyel, az olasz és természetesen a magyar járműlista is. Tervben van továbbá a japán és a román listák elkészítése is.

Azonban ha valaki nem találja meg a listákban a kedvenc járműveit, akkor sincs ok a csüggedésre, hiszen a szabálykönyv tartalmazza a részletes pontszámítási táblázatokat, melyek alapján bárki kiszámíthatja az általa hiányolt jármű pontértékét és harcértékét a valós adatok alapján (mi is így tettünk a listák összeállításánál).

 Primosole_transparent_17.png

 

Végszó

 Meg szeretnénk jegyezni, hogy egy „élő” szabálykönyvről van szó, tehát nincs semmi kőbe vésve. Ha bárkinek bármi jobbító ötlete van a rendszerrel kapcsolatban nagyon szívesen fogadjuk, leteszteljük és ha alkalmasnak ítéljük be is vezetjük a rendszerbe. Reméljük minél többen próbáljátok ki a szabályrendszerünket, és minél több visszajelzés érkezik hozzánk, hogy tovább tudjuk csiszolgatni a szabályrendszert. És persze reméljük, hogy sok jó játékkal eltöltött órát tudunk szerezni a rendszerünkkel a hobbytársaknak.

Végezetül pedig álljon itt pár csatajelentés, amit a szabályrendszer tesztelése közben követtünk el:

Egy 5 scenarios campaign (ez volt az első 5 csatánk):
1941.06.23.  Scenario I: Volosky
1941.06.25.  Scenario II: Horodok
1941.06.26.  Scenario III: Rovno
1941.07.10.  Scenario IV: Antonovka
1941.09.16.  Scenario V: Csajki

Egyéb, független csaták (nem a játékok lejátszásának sorrendjében):
1939.09.02.  Mława ostroma
1941.12.03.   Tájfun hadmûvelet: Moszkva
1942.08.15.  Osztrogozsszki szovjet ellentámadás
1943.07.07.  Kurszk északi körzet: Ponyri II.
1943.07.14.   A Primosole híd
1944.06.06.  D-Nap: Merville nehézütegek

Bogesz, Szaka

Szerző: bogesz001  2013.12.03. 00:00 7 komment

Címkék: második világháború wargame 20mm

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr765662001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

janos900 2013.12.03. 12:04:45

Nagyszerű 100. poszt. :D
Nincs sajnos kapacitásom elolvasni az anyagot, a héten két vizsgám lesz, vasárnap Games Day, 14.-én meg előadást tartok a Londoni wargames életről, Győrben. Apropó ingyenes rendezvény lesz, megkapom a színháztermet projektorral, meg 90 perecet, hogy a wargameröl beszéljek, mindenkit szeretettel várok!

bogesz001 · http://arhk.xszerver.hu 2013.12.03. 15:03:00

@janos900: Én sajnos kihagyom a GD-t idén. Az élet rászervezett a 8-ára. :(

Meg rászervezett a péntek 13-ra is de egy olyat, hogy 14-én szerintem nagyon nem leszek képben. :)

HPetyo 2013.12.07. 17:49:36

@janos900: Na az speciel érdekelne, de sajna arra a napra már két programom is van.

Miges 2014.06.29. 11:33:18

Üdvözlök minden kedves játékost!

Nem rég találkoztam ezzel a típusú játékkal, mely igen felkeltette az érdeklődésemet. Egy hete már elkezdtem részletesen tanulmányozni ezt a tevékenységet! Elmondhatom, hogy tetszik. Elolvastam a játékszabályt is, mely igen jól sikerült!
Azt hiszem, hogy ez akár a "katonasuli" oktatásban is használható, természetesen fakultatív jelleggel. Ugyanis elég részletes, és bizonyos átalakítással teljesen elfogadható harcászati szemmel is. A szabályzat 95%-ban használható! Ehhez gratulálok!

Több szempont is tetszik benne:
- makettek beszerzése: ez fejleszti a haditechnikai ismereteket, azok alkalmazását stb.
- csaták lejátszása, mélyíti a harcászati ismereteket, megtanít logikusan gondolkozni stb.
- hadtörténeti ismeretek bővítése, segít a korábban elkövetett hibák elkerülésében.

Azaz a jövő katonai vezetőit segít felkészíteni.

Egy pár szóban bemutatkoznék.
Nagy Gábornak hívnak, Eger mellet egy kis faluban lakom.
Hadtudományi ismereteimet az alábbi tevékenységekkel szereztem (szerzem) meg:
- második világháborús harctérkutatás
- résztvevő személyekkel riportok készítése
- több kor harcszabályzatának áttanulmányozása, csaták elemzése
- nyolc év hivatásos katonai szolgálat, jelenleg is (az új rendszerben) tartalékos állományban vagyok
- az egyik helyi középiskola katonasuli programjában veszek részt, mint gyakorlati oktató.

Tehát, ha lehetőség van rá, szeretnék bekapcsolódni ebbe a játékba a tanulókkal (már aki hajlandó szabadidejéből áldozni) együtt.
Továbbá segítséget kérni Önöktől, beszerzés,stb. iránt!
Egyáltalán nem szeretnék feleslegesen okoskodni, és tolakodónak tűnni, ezért megkérdezem, hogy esetleg némi építőjellegű gondolatot meg oszthatok e?
Pl:
-Rajtaütés kifejezés: ez katonai szaknyelven, "lesállás".
- parancsnoki szakasz kifejezés: ez katonai szaknyelven,"törzs"
- tüzér üteg (ez század nagyságú erőt jelent, 6 löveg egy üteg), egy löveg egy rajnak számít,
- tüzér osztály (ez zászlóalj nagyságú erőt jelent)
stb. stb...

Még egyszer, nem tolakodásnak vagy felesleges okoskodásnak szánom megjegyzéseimet, mert munkájuk, mely mögött nagy teljesítmény rejlik, igen részletes, és használható.

Köszönöm, hogy levelem elolvasta!

Tisztelettel: Nagy Gábor

bogesz001 · http://arhk.xszerver.hu 2014.06.29. 12:01:11

@Miges: Köszönjük az észrevételeket. Örülök, hogy tetszik a szabályrendszert. Bár nem sok tesztjáték áll mögöttünk, de mindegyikben előjött egy csomó olyan dolog, ami a továbbfejlesztést kívánta, ezért lett ennyire részletese a "végére".

Persze még most is lehet rajta mit csiszolni, ezért örömmel veszünk minden építő jellegű kritikát.

Makett beszerzéssel kapcsolatban a legelső dolog, amit el kell dönteni, hogy milyen méretarányban akarunk játszani. A legelterjedtebb (és egyben legkönnyebben beszerezhető) a 20 mm-es méret, azaz az 1/72-es (és 1/76)-os méretarány. Ezekből a makettekből elég nagy a választék. Kisebb csatákat, ahol kevés a jármű szerintem nemzetenként 6-10 ezer forintból össze lehet hozni. Persze később úgy is továbbfejleszti az ember a seregeit.

Újabban sok makettgyártó ráállt a wargame kiszolgálására, ezért sok olyan készlet van ami egyrészt könnyen összerakható makettekből áll (easy assembly, vagy fast assembly kit-ek). Másrészt az ilyen készletekben általában nem egy, hanem két, vagy akár három ugyanolyan jármű is lehet.

Ezeknek a kivesézése külön megérne egy posztot.

ambasa 2014.07.03. 13:20:43

@Miges:
Örülök, hogy megtalálta az oldalt, és ezt a remek szórakozást. Igen a történelmi hadijáték alkalmas lehet a makettezésen keresztül a kézügyesség, a játékon keresztül pedig a történelem iránti érdeklődés felkeltésére, illetve mivel a szabályok többsége angolul van a nyelvtanulásra is. Valahol, ennek az oldalnak az egyik célja ez.

Természetesen szívesen segítünk, de örömmel vesszük, hogyha beszámol a szakköre életéről is. Volt már ilyen, tavaly egy gödöllői tanár úr számolt be az iskolai szakköréről a 103. bejegyzés keretében.

Ha ki akarja próbáltatni a játékot, akkor a legegyszerűbb módja a juniorgeneral oldal, ahol egyszerű szabályok mellé letölthető papírfigurákat is kapunk:
www.juniorgeneral.org/

A nyelv egy nehéz kérdés. Amellett, hogy nem vagyok híve a pongyolaságnak magam sem, de a játékos társadalom többsége ma népszerű nem történelmi játékokból toborzódik, és mint ilyen sajnos sokkal inkább ismeri és használja az angol, mint a magyar szakkifejezéseket, amelyek ráadásul az idők folyamán változtak is. Ez igaz a katonai alakulatok megnevezésére is, sajnos a kérdés ennél sokkal összetettebb, az adott nemzetek más-más korban mást és mást értettetek egy-egy egy-egy egység megnevezésen, de még azon belül is egy üteg méretét sok minden befolyásolta. Amúgy erről a közeljövőbe szeretnék majd írni a blogon amolyan TIT jelleggel és szívesen veszek majd minden javítást, észrevételt. Minden esetre akár tetszik, akár nem, szerintem el kell fogadnunk, hogy pl a fenti szabályt érdeklődő civilek írták, érdeklődő civileknek, ami természetesen nem zárja ki, hogy lehetőség szerint törekedjenek a szakkifejezések használatára, de ez nem mehet az érthetőség rovására.

Minden esetre én biztosan nem, de szerintem az oldalra írók közül senki sem veszi felesleges "okoskodásnak" a hozzászólását, még ha vitába is szállok vele bizonyos tekintetben, sőt örömmel veszem, hiszen ha nincs kontroll és visszajelzés, akkor hajlamosak lehetünk önnön tévedhetetlenségének illúziójába ringatni magunkat.

Úgyhogy én személy szerint továbbra is várok bármilyen építő jellegű kritikát, észrevételt, de akár kérdést is, de akár egy írást arról, ha kipróbálták a játékot is.

TG

Miges 2014.07.03. 17:33:16

Köszönöm. hogy ilyen segítőkészen fogadtak! Ígérem, amint elindul a játék beszámolok róla, fényképekkel illusztrálva!
Jelen pillanatban a haderők összeállításai vannak folyamatban (Vörös Hadsereg, Wehrmacht).

Azonban, mivel ifjú "katonanövendékeket" képzünk, ezért nekünk szükségünk van a helyes szakkifejezésekre! Ezeket én teljes szívvel megosztom, aztán, hogy ezeket beépítik-e vagy sem, már Önökön múlik!

Továbbá van még egy-két dolog amit saját részünkre be kell építeni a szabályzatba, mert fontos egy leendő katonának.
Ilyen például: műszaki egységek (utász, hidász, záró osztagok...), stb. Ugyanis ezekkel lehet modellezni, megismerni, megérteni az összfegyvernemi harc lényegét. De, hogy ez hogyan fog sikerülni...? Az még kérdés! De a tapasztalatokat erről is leírom.
Továbbá néhány terep elemet is be kell építeni a játékba, pl.: magassági pontok fontossága, erdő (ebben az aknavető, tarack hatása), stb.
És még van egy pár tényező, de ezeket majd megosztom, ha elindul a játék, mert lehet, hogy ezek már annyira bebonyolítják az egészet, hogy elveszíti az izgalmát, játszhatóságát!

Minden esetre nagyon jónak tartom oktatási eszköznek is! Mert ezzel szemléltetni lehet a harcok lefolyását, s mind ezt úgy, hogy ebben ő maga is részt vehet!

Az értelmes viták, kritikák mindig csiszolják az igaz elmét. Segítségükre továbbra is számítok. Bármi eszükbe jut kérem írják meg!

Nagyon köszönöm Önöknek önzetlen segítségüket! Tevékenységükhöz további sok sikert, kitartást, erőt, egészséget kívánok!

Nagy Gábor