blog116-01.jpgAmikor kitört az első világháború, Nagy-Britannia nyomban blokádot hírdetett a Kaiser birodalma ellen. A várakozásokkal ellentétben, azonban ezt a Királyi Haditengerészet nem közvetlenül a német partok előtt, hanem attól jóval távolabb állította fel, ami által a sokkal kevésbé vált sebezhetővé a német haditengerészet által. A blokád hatásai csak hamar érezhetővé váltak és a háború derekára Németország ipara egyre jobban érezte bizonyos nyersanyagok hiányát. A hagyományos kereskedelmi hajók nem, vagy csak ritkán tudták áttörni a hatékony brit tengerzárat. A németek kénytelenek voltak valami radikálisan új megoldást keresni, hogy a semleges kikötőkön keresztül hozzájussanak azokhoz a stratégiai fontosságú anyagokhoz, amelyekből ekkora már égető hiány kezdett mutatkozni. A németek úgy döntöttek, ha a felszínen nem tudnak áttörni, akkor azt a felszín alatt kell megpróbálni. Ennek a gondolatnak a nyomán született meg a világ első két kereskedelmi tengeralattjárója a Deutschland és a Bremen…

blog116-16.JPGA Deutschland osztályú tengeralattjárók

A Deutschland osztályú tengeralattjárók megszületésének közvetlen oka a blokád áttörésének igénye volt, így megszületésének körülményei is különböztek a megszokottaktól. 1916-ban a Deutsche Bank és a Nord Deutsche Lloyd – a mai Hapag Lloyd – megalapította a Deutsche Ozean-Reederei nevű vállalkozást, amelyik nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy megépít 7 nagyméretű kereskedelmi tengeralattjárót, amelyekkel a brit tengerzárat áttörve ismét állandó kapcsolatot hoz létre a német és a semleges kikötők között, megszüntetve a német ipart egyes stratégiai nyersanyagokból egyre súlytó égető hiányt. A hét hajó később a Német Császári Haditengerészethez került, és U-151-től U-157-ig terjedő számokat kaptak, ami miatt ezeket a hajókat U-151-es osztály néven is ismerjük.

A Deutschland építését a brémai Lensburger Schiffbau-Gesellschaft hajógyárban kezdték meg még 1915. októberében végén. A 65 méter hosszú és közel 9 méter széles tengeralattjáró vízkiszorítása 2.272 tonna volt és 700 tonna árú szállítására volt képes, igaz ennek egy részét, 230 tonna nyersgumit csak a nyomásálló hajótest és külső áramvonalzó burkolat között. A feladat szempontjából fontosak voltak a hajó menet-tulajdánságai, a 800 LE-s motorjai felszínen 15csomós (28 km/h), a víz alatt, pedig 7 csomós (13 km/h) sebesség elérésére tette képessé. A hajó hatótávolsága 12.630 tengeri mérföld (20.330 km) volt, természetesen gazdaságos sebesség mellett. A hajó nem rendelkezett semmilyen fegyverzettel nem rendelkezett, a védelmét a sebességétől és a víz alatti menetének köszönhető láthatatlanságától várták el, így legénysége mindössze 26 főből állt.

A Deutschland osztályú tengeralattjárók gyártása 1917 májusában fejezték be. A hét hajó nem egy gyárban készült, három a brémai Flensburger Schiffbau-ban, egy szintén Brémában de az Atlas Werke-nél, szintén egy készült a hamburgi HC Stülcken & Sohn-nál, míg a maradék három szintén abban a városban, de Reiherstieg Schiffswerfte & Maschinenfabrik-nál.

A nyolc hajóból csak kettő készült el eredeti rendeltetésének megfelelően a névadó Deutschland és az első hajó készítésének helyt adó városról elnevezett Bremen. A két hajó összesen három kereskedelmi utat tett meg mielőtt a haditengerészet állományába került volna. A maradék hatot már eleve fegyverzettel ellátva, úgynevezett U-Kreuzer-ként azaz tengeralattjáró cirkálóként állt szolgálatba. Később a Deutschland is erre a sorsra jutott.

blog116-05.jpg

blog116-06.jpg

blog116-07.jpg

blog116-08.jpg

blog116-09.jpg

blog116-10.jpg

blog116-11.jpg

 

Deutschland

U-151

Vízkiszorítás (felszínen):

2.272 tonna

1.536 tonna

Vízkiszorítás (víz alatt):

 

1.905 tonna

Hossz (teljes):

65 méter

65 méter

Hossz (nyomásálló hajótest):

56 méter

56 méter

Szélesség (teljes):

8.9 méter

8.9 méter

Szélesség (nyomásálló hajótest):

5,8 méter

5,8 méter

Merülés:

5,3 méter

5,3 méter

Sebesség felszínen:

15 csomó (28 km/h)

12,4 csomó (23 km/h)

Sebesség víz alatt:

7 csomó (13 km/h)

5,2 csomó (9,6 km/h)

Hatótávolság (felszínen):

12.630 tmf (20.330 km)

25.000 tmf (46.000 km)

6 csomós (11 km/h) sebesség mellett

Hatótávolság (víz alatt):

 

65 tmf (120 km)

3 csomós (5,6 km/h) sebesség mellett

Tüzelőanyag készlet:

 

328 tonna olaj

Merülési mélység:

 

50 méter

Merülési idő:

 

50-80 mp

Hajtómű:

2 db 6 hengeres

négyütemű dízelmotor

 2 db 6 hengeres

négyütemű dízelmotor

Teljesítmény:

800 LE

 800 LE

Személyzet:

26 fő

6 tiszt és 50 legénységi állományú

Kereskedelmi terhelés

700 tonna (230 tonna a hajótesten kívül)

 

Fegyverzet:

 

6 db torpedóvető cső

(18 db 1918-tól 24 torpedó)

2db 10.5 cm-es ágyú (1.672 gránát)

(Az U-155-ön 2db 15 cm SK L/40ágyú)

 

blog116-03.jpg

blog116-04.jpg

Handels-U-Boot Deutschland

A Deutschland építését Deutsche Ozean-Reederei 1915. október 27-én rendelte meg a brémai Lensburger Schiffbau-Gesellschaft-tól. A hajót 1916. március 28-án bocsátották vízre.

A hajó első útjára 1916. június 23-án futott ki az Amerikai Egyesült Államok felé Paul König parancsnoksága alatt. A Deutschlandon összesen 750 tonna rakományt helyeztek el, ami 125 tonna igen keresett festék-koncentrátumokból, főleg Antraktikonból és Alizarineből állt, amely egyes változatainak ára 2005-ös árfolyamon számolva fontonként 1250 $ ért. A kurrens vegyi árukon kívül a német vegyipar másik keresett terméke gyógyszerek is a fedélzetre kerültek, olyanok, mint a Salvarsan, ami akkor szifilisz leghatékonyabb ellenszere volt. A fedélzetre kerültek még drágakövek és természetesen postai küldemények is. A rakomány teljes értéke másfél millió dollárra rúgott.

A Deutscland észrevétlenül csúszott át a brit blokádon és két hét múlva minden különösebb gond nélkül kötött ki Baltimore-ban. (Egyes források szerint július 7-én más források szerint július 9-én futott be az amerikai kikötőbe, ugyan akkor egy a megérkezést ábrázoló fotográfián a július 10-i dátum szerepel) Az amerikaiak lelkesen fogadták a németeket, mint minden olyan személyt, aki valami úttörő vállalkozást teljesített sikeresen. A legénységet díszvacsorákra hívták meg és még Simon Lake akkori híres tengeralattjáró konstruktőr is meglátogatta, sőt megállapodást írt alá, hogy ő is kereskedelmi tengeralattjárók építésébe kezd német megrendelésre. Természetesen ez utóbbi megállapodást elfújta a háború szele, amikor az USA az Antant oldalán hadba lépett a németek ellen.

A Deutschland augusztus 2-án hagyta el Baltimore-t fedélzetén 341 tonna nikkellel, 93 tonna ónnal és 348 tonna nyersgumival (ebből 257 tonnát a nyomásálló hajótest és a külső héj között helyeztek el). A rakomány értéke 15.500.000 $ volt, ami többszöröse volt az út és az építési költségeknek, a Deutschland már az első útján hasznot hozott a tulajdonosoknak. A hajó az első útján 8.450 tmf-et (15.650 km) tett meg, amelyből 190 tmf-et (220 km) a víz alatt.

Nagy-Britannia és Franciaország tiltakozott az amerikai hatóságoknál, arra hivatkozva, hogy a hajó nem tekinthető kereskedelmi hajónak, hiszen nem lehet átvizsgálni, hogy van-e a fedélzetén lőszer, vagy más hadi dugáru. Az USA a semlegességére hivatkozva elutasította ezt érvelést, és mivel a hajó fegyvertelen volt a Deutschlandot kereskedelmi hajónak tekintette, így sem a hajót, sem a legénységét nem internálta.

A Deutschland második útjára 1916 novemberében került sor. A hajó ekkor a connecticuti New London kikötőjébe futott be fedélzetén drágakövekkel, értékpapírokkal és gyógyszerekkel, melyek összértéke 10 millió dollárra rúgott. Érdekes, de ugyan ebben az időben futott be Newport-ba az U-53, amely szintén keresztül szelte az óceán. Miután elhagyta az amerikai partokat öt antant államok zászlója alatt hajózó kereskedelmi hajót küldött a hullámsírba, mielőtt hazatért volna Németországba.

November 16-án a Deutshland is haza felé vette az irányt, de összeütközött a T.A. Scott, Jr. vontatóhajóval, ami elsüllyed és legénységéből öt főt ragadott magával. A Deutschland orra is megsérült az ütközés következtében, ezért kénytelen volt visszatérni New Londonba, hogy elvégezzék rajta a legsürgősebb javításokat. A munkálatok egy héttel késleltették a kifutást, így végül is csak november 21-én tudott elindulni hazafelé fedélzetén többek között 6,5 tonna ezüsttel, 378 tonna nyersgumival, 188 tonna nikkellel, 146 tonna vasötvözettel és 76 tonna ónnal. A hajó december 10-én futott be Bremenhaven-be – akkori nevén Wesermündé-be.

König kapitány a második útjáról nagysikerű könyvet írt, amelyet 1916-ban a Verlag Ullstein & Co, Berlin adott ki Die Fahrt der Deutschland címmel, érdekesség, a könyv magyarul is megjelent az Atheneum gondozásában, 1917-ben. Érdemes idéznem a kötet belső borítóját „A Deutschland útja – írta Kőnig Pál a Deutschand búvár-teherhajó kapitánya. Könyv 11-15.000 példányba jelent meg és szerencsémre az egyik a birtokomba van, ugyan már régen olvastam, de igen érdekes olvasmány volt.

A Deutschland két sikeres útja után, egy harmadikat is terveztek 1917 januárjában, de közbe szólt a történelem, az egyre jobban fagyossá váló amerikai-német kapcsolatok, már ekkor előrevetíttek az USA közelgő hadba lépését, ezért ezt az utat törölték és a hajó U-155 néven 1917. február 19-én a Császári Német haditengerészet állományába került, de erről kicsit később…

blog116-12.jpg

blog116-13.jpg

blog116-02.jpg

Handels-U-Boot Bremen

A Brement testvérhajójával a Deutschlanddal egyidőben kezdték építeni szintén a brémai Flensburger Schiffbauban. A Bremen 1916 szeptemberében futott ki első útjára a virginiai Norfolk felé Karl Schwartzkpf kapitány parancsoksága alatt. A hajón állítólag jelentős értékek voltak, amelyekkel a Lake-nél rendelt, Amerikában megépítendő kereskedelmi tengeralattjárók építését kívánták finanszírozni. Azonban a Bremen soha sem jutott el Amerikában, máig tisztázatlan körülmények között tűnt el az Atlanti-óceánon.

Egyik forrás szerint a 10. cirkálórajba tartozó HMS Mantua Izlandtól 300 tengeri mérföldtől délre (480 km) legázolt egy tengeralattjárót, amely akár a Bremen is lehetett. Viszont a brit hajó naplója nem tartalmaz ilyen bejegyzést, úgyhogy nagy valószínűséggel ez nem több, mint legenda. Egy másik változat szerint 1917 márciusában a brit G13-as tengeralattjáró a Shetland-szigetek környékén járőrözve észlelte a Brement és nyomban két torpedót indított rá a jobb oldali vetőcsöveiből, amelyek azonban célt tévesztettek. A G13 nyomban végrehajtott egy fordulót és ismét tüzel, immár a bal oldali torpedóival, de ezek is mellé mentek. Végül 7.000 yardról az utolsó lehetőségét is kihasználva, egy újabb torpedót lőtt ki a taton lévő vetőcsövéből. Rövid idő múlva a brit hajón robbanást hallottak, amiért úgy gondolták, hogy sikerült elsüllyeszteniük a Brement. Az Admiralitást azonban nem győzte meg a G13 jelentése, ezért nem ítélték meg neki a Bremen megsemmisítését. Egy harmadik forrása Bremen pusztulását aknának tulajdonítja, de bizonyítékok hiányában a Bremen tragédiája a mai napig rejtély.

SM U-151

Az U-151, az osztály névadója a két békés célú testvérhajójával ellentétben már Hamburgban a Reiherstieg Schiffswerfte & Maschinenfabrik-nél készült. A hajót a német haditengerészet 1916. november 29-én rendelte meg és a 303. munkaszámú hajót, 1917. április 4-án bocsátották vízre. A búvárnaszád július 21-én állt szolgálatba, mint U-Kreuzer.

Az U-151-es első bevetésére is ezen a napon futott ki Waldemar Kophamel kapitány parancsnoksága alatt. A búvárnaszád 12.000 tengeri-mérföldes útja során szeptember 19-én elfogta a francia 3.104 tonnás Blanche vitorlás teherhajót, majd november 20-án a Johan Mjelde gőzős következett, miután 22 tonna rezet zsákmányolt a hajó fedélzetéről, 26-án a hullámsírba küldte azt.

Az U-151 következő bevetése az amerikai partokhoz vezette. A búvárnaszád 1918. április 14-én hagyta el az igen kacifántos nevű Heinrich von Nostitz und Jänckendorff korvettkapitány parancsnoksága alatt. Május 21-én érte el a Chesapeake-öblöt, hogy lerakott aknáival zavarja az amerikai part menti hajózást, illetve vágja el a New York és Nowa Scotia közötti víz alatti telefonkábelt. Május 25-én a virginiai partoknál elfogott három schoonert, a legénységüket foglyul ejtette és a vitorlásokat 105 mm-es fedélzeti ágyúi segítségével elsüllyesztette. Június 2-án az U-151 ismét lecsapott és hat hajót süllyesztett el illetve két másikat megrongált a New Yersey partjai előtt. Az amerikaiak nem véletlenül "fekete vasárnap"-ként emlegették ezt a napot. A következő napon a Herbert L. Pratt tanker ráfutott az U-151 által lerakott aknára, de sikerült megmenteni a teljes pusztulástól. A hét elsüllyed hajó legénységéből tizenhárman haltak meg.

Június 9-én a Hatteras-fok közelében elfogta a norvég Vindeggan teherhajót, amelyről 70 tonna rezet kobzott el.

Június 18-án az U-151 elsüllyesztette a 8.000 tonnás, több, mint 800 személyes SS Dwinsk óceánjárót. A brit liner elsüllyesztése után nem távozott a helyszínről, hanem lesben állt, hogy megtámadhassa a helyszínre siető ellenséges hajókat. A terv bevált és hamarosan megjelent az USS Von Steuben segédcirkáló - az egykori német Kronprinz Wilhelm ócenjáró – amelyre a német búvárnaszád torpedót indított, sikertelenül. Ugyanakkor az amerikai zászló alatt hajózó segédcirkáló mélységi bombákkal támadta a német tengeralattjárót.

Végül 94 napos bevetés után 1918. július 20-án futott be a Kiel-be 10.916 tengeri mérföld megtétele után (20.215 km). A búvárnaszád összesen 23 hajót süllyesztett el melyek vízkiszorítása összesen 61.000 tonna volt, ezen kívül további négy hajó elsüllyesztése volt írható az általa lerakott aknáknak.

Az U-151 összesen négy bevetést teljesített, melyek során 37 hajót süllyesztett el 89.759 tonna össz-vízkiszorítással. További ötöt megrongál, melyek összes vízkiszorítása elérte a 10.195 tonnát.

A háború után a hajó francia tulajdonba kerül ahol, mint célhajó 1921. június 7-én merült immár visszavonhatatlanul utoljára.

SM U-152

Az U-152-tőt 1916 november 29-én rendelték meg a hamburgi Reiherstiegwerft-től. A hajót 1917. május 20-án bocsátották vízre és október 17-én állt szolgálatba.

Az U-152 ugyan csak 1918-ban futhatott ki első bevetésére, de aktívan vette ki a részét a háború utolsó évének tengeri harciból. A búvárnaszád január 27-én elsüllyesztette az amerikai Julia Frances schoonert, majd március 13-án az A.E. Whyland-ot. Október 13-án a norvég Stifinder barketing következett, majd a spanyol Giralda következett. Szeptember 29-én a német naszád tüzérségi tűzzel megpróbálta elsüllyeszteni az USS George G. Henry tankert, ugyan az amerikai hajó súlyos sérüléseket szenvedett el a becsapódó gránátoktól, még is sikerült egérutat nyernie és megmenekült. Másnap az U-152-es útjába egy másik haditengerészeti szállítóhajó került, az USS Ticonderoga, amelyet két órás tüzérségi párbaj után el is süllyesztett, a fedélzetén tartózkodó 237 tengerészből és katonából, mindössze 24-en élték túl a csatát.

Az U-152 novemberben tért haza. A hajó a háború után a britekhez került, a Royal Navy 1921 júliusában süllyesztette el a német tengeralattjáró cirkálót.

blog116-14.jpg

SM U-153

Az U-153-at szintén 1916. november 29-én rendelték meg, a hamburgi Reiherstiegwerft-től. A hajó 1917. július 19-én került vízre és november 17-én állt szolgálatba. Az Atlanti-óceánon került bevetésre, de erről további adatokat nem sikerült fellelnem.

SM U-154

Az U-154-at szintén 1916. november 29-én rendelték meg, de a brémai Lensburger Schiffbau-Gesellschaft-tól. A hajó 1917. szeptember10-én bocsátották vízre és december10-én vette birtokba a haditengerészet. Az Atlanti-óceánon került bevetésre, de erről további adatokat nem sikerült fellelnem.

SM U-155 (ex-Deutschland)

Mint már fentebb írtam a Deutschland harmadik útja elmaradt és 1917. február 19-én a haditengerészet tulajdonába került. A hajót felfegyverezték, az orrába hat darab torpedóvető cső került és két ágyúval is felszerelték, de nem az eleve hadihajónak épített testvérhajóhoz hasonló 10,5 cm-est kapott, hanem két 15 cm-es SK L/40-et, amelyeket a SMS Zähringen sorhajóról szereltek le.

Első bevetésére 1917. május 24-én futott ki Karl Meuser parancsnoksága alatt 105 napos bevetésére. Az Északi-szoroson át tört ki az Atlanti-óceánra, de közben a norvég partoknál majdnem elsüllyesztette a német U-19-et. Az bevetése során megtámadott 19 felfegyverzett szövetséges kereskedelmi hajót, amelyekből 9-et el is süllyesztett. A 16.455km-es útja során, amelyből 1000 km-t töltött a felszín alatt haladva (ez volt az egyik leghosszabb tengeralattjáró bevetés az első világháború alatt) – összesen 19 hajót küldött a hullámsírba. Az U-155 szeptember 4-én ért hazai révbe.

Utolsó bevetésére 1918. augusztus 11-én futott ki Kiel-ből Ferdinant Studt parancsnoksága alatt. A hajó célja a már jól ismert amerikai partok voltak, ahol aknákkal kellet zavarnia St John, Új Foundland, Halifax és Új-Skócia előtti vizeken a hajózást. Tovább el kellet vágnia az Új-Skócától délre futó, tenger alatti telefonkábelt is. Ezeket a feladatokat a kapitány túl soknak találta, ezért tevékenységét a t John körüli vizekre összpontosította. Először a portugál Gamo vitorlást fogta-, majd süllyesztette el. Megtámadta a 24.000 tonnás, 2.000 személyes SS France óceánjárót, majd ágyútűzzel hullámsírba küldte a norvég Stortind-ot. Szeptember 7-én hosszas tüzérségi párbajt vívott az amerikai Farnak H. Buck gőzőssel, amely azt jelentette, hogy sikerült elsüllyesztenie a német naszádot.

Szeptember 13-án ismét tüzérségi párbajba bonyolódott, ezúttal a brit Newby-vel. A brit hajónak sikerült eltalálnia az U-155-öt, amelynek következtében megsérült a nyomásálló törzs is, így a német búvárnaszád átmenetileg elvesztette a merülő-képességét.

Szeptember 19-én Studt megpróbálta megtalálni és elvágnia a Sable-szigeti telefonkábelt, amely az eredeti feladatában is szerepelt, de nem járt sikerrel, így Nantucket felé vette az irányt.

Az U-155 1918. november 12-én ért haza, három sikeres bevetése alatt 42 hajót süllyesztett el és egyet megrongált.

A fegyverszüneti egyezménynek megfelelően november 24-én Nagy-Britanniába hajózott, ahol Londonban közszemlére tették ki. 1921-ben az ex-Deutschlandot ócskavasként eladták. Az év szeptember 17-én a birkenheadi Robert Smith and Sons-nál a bontás közben robbanás következett be, amely megölt öt embert.

SM U-156

Az U-156-ot is az 1916. november 29-i megrendelés keretben kezdték építeni a brémai Atlas Werke-nél. A naszádot 1917. április 17-én bocsátották vízre, és augusztus 22-én áll szolgálatba.

A hajó parancsnoka 1917. december 31-ig Konrad Gassner, majd utána Richard Feldt volt.

1918. június 15-én fedélzetén 77 tisztel és tengerésszel az U-156 kifutott, a cél amerikai partok, ezen belül is New York volt. A hajó a szokásos útvonalon az Északi-szoroson keresztül tört ki az Atlanti-óceánra. Az U-156 a feladatának megfelelően aknákat rakott le Long Island partjainál, aminek július 19-én az USS San Diego cirkáló áldozatul is esett.

Az aknarakás után a német búvárnaszád észak felé vette az útját, hogy megtámadjon egy amerikai halászhajó flottát. A Mainei-öbölben Cape Cod és a Foundry-öböl között csapot le, ahol, mint menyét a tyúkólban, valóságos vérfürdőt rendezett. 21 halászhajót küldött a hullámsírba, a 72 tonnás Nelson A. shoonertől (augusztus 4.) a 766 tonnás Dornfontein-ig (augusztus 2.)

Augusztus 20-án az német naszád elfogta a kanadai Triumph vontatót Új-Skócia partjainál. Az elfogott vontatót az U-156 kapitánya legénységgel és fegyverzettel látta el, amely segítségével további hét halászhajót süllyesztett el, mielőtt azt is hullámsírba küldte volna.

1918. szeptember 25-én az U-156 nem jelentkezett a szokott időben, valószínűleg aknára futott a miközben megpróbált hazatérni. Az U-140 fedélzeté raboskodó Rene Bastin azt állította, hogy szemtanúja volt az U-156 pusztulásának. Elmondása szerint miközben az U-140, az U-100, az U-102, az U-117 és az u-156 társaságában próbált hazatérni, az utóbbi hirtelen felrobbant, a roncsok 500 méter magasra repültek. A szemtanú elmondása azonban több ponton is sántít, mivel ő az esetet november 22-ére teszi egy hónappal az után, hogy az u-140 ténylegesen hazatért, továbbá az u-140 soha sem találkozott az u-156-tal csak az U-117-tel.

Az U-156 rövid, de eseménydús pályafutást tudhatott maga mögött, 44 hajót süllyesztett el és további hármat megrongált.

SM U-157

Az U-157-at szintén 1916. november 29-én rendelték meg, de a hamburgi HC Stülcken & Sohn-tól. A hajó 1917. május 23-án bocsátották vízre, és szeptember 22-én vette került a haditengerészet birtokába. Az Atlanti-óceánon került bevetésre, de erről további adatokat nem sikerült fellelnem.

blog116-15.jpg

Ambasa

 

Szerző: ambasa  2014.04.01. 00:00 3 komment

Címkék: hajózás első világháború Németország

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr835888024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

paráznabillegető 2014.04.01. 11:18:49

döbbenetes, hogy száz évvel ezelőtti technológiával micsoda monstrumokat építettek, amik még terv szerint működtek is!
gondolom, száz év múlva a mostani technológián fog majd valaki ámuldozni... :p

janos900 2014.04.01. 20:15:24

Jó cikk. Gratulálok! :)

Matney 2014.04.02. 22:13:01

Nekem is nagyon tetszett a cikk, köszönöm, hogy megírtad! Pár hete néztem meg a Das Boot című filmet, és azóta rájöttem, hogy eddig látens tengeralattjáró-fanatikus voltam, csak nem tudtam róla. Úgyhogy nagyon örülök minden olyan infónak, ami ebben a témában elém kerül.