Midőn Károly főherceg fellovagolt a dombra és megtekintette az elé táruló csatamezőt még nem sejtette, hogy a néhány óra múlva a lenyugvó nap sugarai őrá, vagy a vele szembe felsorakozott francia hadsereg vezérét fogja-e dicsfénnyel övezni. 1813-at írtunk, a francia hadsereg még nem heverte ki az oroszországi katasztrofális hadjáratát, amelyben elveszett hadsereg színe java. A fegyverbe kényszeríttet szövetségesek egy része is ellenük fordult, és az oroszokkal karöltve Franciaország felé törtek. A császár az utolsó tartalékait mozgósított, rosszul kiképzett sihedereket, akiket a népnyelv csak mária-lújzáknak hívott, a Császár második felesége után. Az osztrák főherceg ugyan nem volt teljesen biztos a győzelmében, de még is magabiztos volt. Az elmúlt években az általa vezetett haderőreform gyökeresen alakította át az osztrák hadsereget, és a mai napon alárendelt tisztjei is átlagon felülik voltak. Ugyan a tüzérsége még mindig gyengébb volt, mint a franciáké, de bízhatott majd kétszer annyi lovasában.

blog120-04.JPG

Vele szemben Ney marsall már nem volt ennyire optimista, de mint mindig győzni ment a csatamezőre. Ugyan kétszer annyi löveget tudott felvonultatni, amelyek egy része ráadásul nagyobb kaliberű volt, mint az osztrákoké, de ez volt minden. A hadsereg fele csatát nem látott újoncokból állt, akik készek voltak életüket áldozni a Császárért és Franciaországért, de önmagában vajmi kevés a győzelemhez. Fele akkora lovassága is csak arra elég, hogy ideig-óráig feltartóztassa az osztrákokat, és a magasabb beosztásban lévő tisztje is frissen kinevezett, bátor de tapasztalatlan parancsnokok voltak.

blog120-01.JPG

A csatamező sem kedvezett a franciáknak, a terep közepén lévő erdő és tanya kettévágta a sereget, miközben az osztrák tüzérség már csata korai szakaszában megszállta az ő térfelén lévő uralgó magaslatot.

blog120-02.JPG

A baljós előjelek ellenére a franciák szokásukhoz híven bátran megindultak az osztrákok felé, de azok ugyan így tettek. Az ütközet korai szakaszát hatástalan ágyútűz jellemezte, persze azért egy-egy golyó azért szedett áldozatot mindkét oldalon.

blog120-03.JPG

A francia gyalogság előrenyomulását a felbukkanó osztrák lovasság szép lassan megállította Ney élezredei szép lassan sorra négyszögbe kényszerültek, hogy testükkel védjék a mögöttük felsorakozó újoncok vonalait. Azonban azzal, hogy négyszögbe kényszerültek magukra vonzották az egyre pontosabb osztrák tüzérség és a még pontosabb sorezredek össztüzeit. Már ekkor látszott, hogy ez a francia sereg más nem az amelyik leigázta Európát, a négyszögek kitartottak de lövéseik többször találtak mellé, mint a célpontba, és a tüzérség sem remekelt. Közben az osztrák lovasság gyakorlatilag teljes passzivitásra kényszeríttette a franciák mindkét szárnyát. Ez annyira magabiztossá tette, hogy még a négyszögek megrohamozásával is megpróbálkoztak, de véres fejjel kellett visszavonulniuk. Azért még ez a gyenge francia hadsereg meg-megvillantotta dicsőségének régi fényét.

blog120-05.JPG

Ez kissé magabiztossá is tette őket, a balszárnyon egy újonc ezred úgy gondolta, hogy nem áll négyszögbe egy eléggé megtépázott vértes ezreddel szembe és gyilkos kivárt, majd egy gyilkos sortűzzel meg is tizedelt azt. A kürassziék állományuk nagy részét elveszítették és pillanatra talán meg is inogtak, de aztán felülkerekedett rajtuk a bosszúvágy és mind egy szálig levágták a bátor mária-lujzákat. A francia jobbszárnyon parancsnoka látta, hogy ott nem nagyon tud kibontakozni és ezért megpróbált a terep fedezékben középre húzódni, miközben középről átcsoportosított lovassággal próbálta menteni az ingó balszárnyat. Ez azonban ekkor már elkésett, a folyamatos ágyútűz sorra törte meg a sorezredeket is.

blog120-06.JPG

Ugyan a vértesek is a az elszenvedett veszteségek hatására visszavonulóban voltak, de az egyikük még harcolva hátrált. Azonban ez már nem sokat segített, ugyan is közben a késve elindított osztrák gyalogság is megérkezett és folyamatos sortüzeivel tovább ritkította, az amúgy is súlyos veszteségeket szenvedett francia vonalakat. Az osztrák gyalogság végre megfelelő célpontot kínált a francia tüzérségnek és pontos lövéseivel súlyos veszteségeket okozott, de ez ekkor már csak szépség tapasz volt a szomorú nap végén.

blog120-07.JPG

Végül is Károly főherceg csapatai egy vértes ezred önfeláldozása révén két francia gyalogezredet is szétszórtak, és ez eldöntötte az összecsapást. A franciák súlyos veszteséget szenvedett csapatai kénytelenek voltak folytatni a visszavonulást Párizs felé, miközben szemernyi kétségük sem lehetett afelől, hogy az osztrákok győzelemtől magabiztos osztrákok szorosan a nyomukban lesznek.

blog120-08.JPG

A játék a Foundry szabálya szerint az 1813-as sereglisták alapján összeállított, 400 pontos seregekkel zajlott.

Ambasa

Ui, elnézést a rossz fotókért, egy új fotózási technikát próbáltam, de nem jött be...

Szerző: ambasa  2014.05.06. 00:00 3 komment

Címkék: újkor 28mm wargame Foundry Napoleon

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr66120772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorugrany 2014.05.16. 22:51:21

Nagyon jók ezek a csatajelentések, ezeknek is köszönhető, hogy én is belekezdtem a Napóleon kori seregek toborzásába.
És mindjárt kéne nekem némi segítség. Van-e tippetek, hogy tudnék-e itthon olcsóbban, netán olcsón :), 28mm-es figurákhoz jutni (mit tesz isten osztrák francia vonalon), mint az online vásárlás?
A két sereg derékhada már megvan Perry/Victrix műanyag gyalogság képében. Lovasság terén a franciák el vannak kényeztetve műanyag dobozokkal a Perry testvéreknek köszönhetően (remélhetőleg némi konvertálás után a huszárjaikból magyarok is lehetnek), szóval azzal sem lesz gond. Viszont tüzérség nincsen műanyag egyik oldalon sem. Szóval az kéne nekem. Tudtok-e valakinek eladót?

Ui: Az osztrákoknak tán azért sikerült minden, mert a sereget egy olyan ember vezette, aki 1813-ban már legfeljebb tényleg csak ólomfigurákat kommandírozott. Károly főherceg Wagram után lemondott a fővezérségről és visszavonult a katonai pályáról :)

ambasa 2014.05.18. 18:37:13

@gorugrany:

Szia!

sajnos nem nagyon tudok, sem magyarországi forgalmazót, sem olyan gyártót, amely francia, vagy osztrák tüzérséget adna ki.
A Vitrix csak brit tüzéreket ad ki tudtommal, de gondolom ezzel nem mondok újat neked. Anno mind a SAS, mind a Wargamer, hozott be Perryt és/vagy Vitrixet, én még a Perry Mercenery-emet a Wargamerstől vettem egy Bólyai versenyen, de a készletek kifogyása után nem hozott be többet.

Megkérdeztem egy szakértőt, mind osztrák, mind francia tüzére van, de csak fémből a Perrynek, a Foundrynak, a Frontranknek. A Frontrank, némileg nagyobb figurákat ad, mint a többi, a Foundry meg a legdrágább. Ő leginkább a Peryt ajánlja, ott kezelőkkel együtt 9 Font darabja. Elvileg a Perrynél 5 Font darabja az osztrák ágyúnak és a taracknak, ugyan ez a franciáknál 7,5 Font (?). Ugyanakkor a Perrynél vannak különálló tüzérek, 6 darab 7 Font, de ezek igazából a meglévő tüzérek változatosabbá tételéhez vannak, ennek ellenére szerintem a franciák használhatóak önállóan is, az osztrákok kevésbé.

TG

gorugrany 2014.05.18. 19:14:32

Bocs ha félreérthetően fogalmaztam! Természetesen megnéztem már töviről-hegyire a külföldi figura választékot. Én is arra jutottam, hogy a Perry-ék tüzérsége a legköltséghatékonyabb. A kérésem arra irányult volna leginkább, hogy a játékosok között akad-e, aki megválna a már (szentségtörés) megunt figuráitól. Mindenesetre köszönöm az utánajárást! A seregek így is, úgy is gyarapodni fognak, legfeljebb tovább tart egy kicsit :)
süti beállítások módosítása