blog124-01.jpgAz Ansaldo

Az „Ansaldo” több értelemben is fogalom a magyar haditechnika történetben. Először is ez volt az a páncélos, amelyet először nagyobb mennyiségben rendszeresített az önálló magyar fegyveres erő, s mint ilyen úttörő szerepet játszott, a ma már csak jelképes magyar harckocsizó fegyvernem kialakulásában. Másodszor az Ansaldo valahol a használhatatlan, idejétmúlt fogalom szinonimája is lett. Korábban már egy írásomban, ezen a blogon értekeztem a kisharckocsikról, azok szerepéről és kialakulásukról. A fenti okok miatt talán érdemesebb egy kicsit részletesebben is foglalkozni ennek a páncélosnak a mind a külföldi, mind a hazai történetével. Noha elég sok helyen elég sok mindent leírtak magyar nyelven az Ansaldoról, de ez jórészt a hazai a hazai históriáját ölelte fel és az is többnyire nyomtatott formában, én most ezeket megpróbálom csokorba szedni, hogy az interneten is elérhető legyen…

Az Ansaldo megszületése

Az olasz páncélosok története egészen az első világháborúig nyúlik vissza. Az olasz hadsereg viszonyát nagyban befolyásolta, az ország földrajzi helyzete, noha 1918-ban felállították az első páncélos alakulatot, és 1.400 darabot szándékoztak liszencben gyártani a bevált farancia FT-17-esből, de a háború végén mégis csak egy Schneider, kettő saját gyártmányú FIAT 2000-es és hét FT-17-es harckocsival rendelkeztek. Az olaszok átlátták, hogy, ami a nyugati front síkságain csatadöntő eszköz volt, az az ő hegyvidéki határain vajmi keveset ér, ráadásul a háború utáni ínséges időkben nem is nagyon volt rá pénzük. Ugyan az FT-17-esből kifejlesztettek egy saját változatot, a FIAT 3000-est, de abból is alig 100 példányt készítettek el (később a harmincas években a korszerűsített változatából még 52 darabot legyártottak). További gond volt, hogy hiányoztak a képzet gépjármű vezetők, jellemző adat, hogy 1930-ban míg Franciaországban 320.000 teherautó volt, addig Olaszországban mindössze 35.000.

Az első világháború után egyre másra jelentek meg a katonai elméletek, melynek egyik irányzata a bombázó haderőket, míg a másik a páncélos-gépesített hadseregeket tekintette a biztos győzelem kulcsának. Ez utóbbi elméletekben a britek jártak az élen, akik gyakorlatban is létrehoztak egy ilyen alakulatot, és fel is szereltek az általuk szükségesnek vélt harcjárművekkel. Ezen páncélosok egyike volt a kis-harckocsi, vagy tankette, amely számos országban nagy népszerűségre tett szert. Ezen elméletek mellett az olaszok sem mehettek el, sőt a keskeny kis-harckocsikat ideálisnak találták, mivel szerintük a szűk hegyi utakon, és kis teherbírású hidakon, való alkalmazásra ez a harcjármű ideális. Ezen a terepen nem számoltak harckocsik közötti küzdelemmel, így nem is volt szempont a tervezésnél. Így több más államhoz hasonlóan Itália is beszerzett egy kisebb mennyiséget a Carden-Lloyd kis-harckocsiból. Ez pár darab tankette lett az alapja a saját fejlesztésüknek, amelyet 1929-ben mutattak be Carro Veloce modello 1929, azaz C.V.29 jelzéssel..

C.V.29 (L.29)

A torinói FIAT cég 1929-ben megvásárolta britektől a már bevált Carden-Lloyd VI liszencét és még abban az évben el is készítette az első saját gyártmányának prototípusát, majd 1930-ban a fennmaradó példányokat is. A jármű megnevezése Carro Velce, azaz gyors harckocsi lett. Az eredeti elképzelések szerint a jövőben felállítandó gépesített hadosztályok hadrendjében a gépkocsizó lövészek támogatására kívánták alkalmazni ezt az aprócska harcjárművet. A C.V.29 valójában annyiban különbözött az eredeti brit modelltől, hogy szélesebb lánctalpakat kapot és a fegyverzetét olasz 6,5 mm-es géppuskára cserélték ki. A kis-harckocsiból 21-öt gyártottak le (más források 20, illetve 21 db-ról tudnak, egyes helyeken a 25-ös szám szerepel, de ebbe szerintem beleszámítják az eredeti brit gyártmányokat is). A C.V.29-esek csak kiképzési célokra használták fel, viszont alapjául szolgált az utód, a már genovai Ansaldo cég által tervezett C.V.33-nak. Ez volt az internetes változat, azonban az Osprey ide vágó kötetében ennek pont a homlok egyenes ellenkezője áll. A könyv szerint az olasz hadsereg 25 Carden-Lloyd Mk.VI kis-harckocsit rendelt a Vickerstől, amelyből az utolsó négy darabot a genovai OTO gyárban szereltek össze, amely azonban ekkor az Ansaldo érdekeltségébe tartozott. A könyv szerint az olasz C.V.29-eket 6,5 mm-es vízhűtéses Fiat-Revelli mod.1914 géppuskával fegyverezték fel, aminek ellentmond, hogy az összes fotón léghűtéses géppuskával látható. A C.V.29-eseket legfőképpen a később felállítandó gépesített csapatok kiképzéshez használták, majd 1935-ben egy részüket elhasználták egy ködfejlesztő kis-harckocsi kifejlesztésénél. A C.V.29-esek egészen 1940-ig szolgáltak így megnevezésük 1938-ban L3/29-re, majd 1940-ben L.29-re módusult. Ezek közül egy Magyarországra került.

blog124-101.jpg

C.V.33 (L3/33)

1929-ben az genovai Ansaldo gyár megkezdte a saját változatának kifejlesztését. A munkálatokat meggyorsította, hogy az olasz hadsereg a C.V.29-ekkel szerzett tapasztalatok alapján 1930. júniusában megfogalmazta az elvárásait a jövőben rendszeresítendő kis-harckocsival kapcsolatban. A követelmények szerint az új harcjárműnek 6-9 mm-es páncéllal kellett rendelkeznie a magassága nem haladhatta meg az 1 métert, a szélessége az 1,2 métert és a harci tömege az 1,7 tonnát, miközben képesnek kellett lenni úton a 35 km/h–s sebesség elérésére. A fegyverzetének egy géppuskából kellett állnia. Az Ansaldo, a hadsereg elvárásainak megfelelően 1931-ben két prototípust is épített, egy nyitottat és egy zárt kivitelű, majd egy négy darabos előszériát is. Miután a hadsereg kipróbálta az Ansaldo kis-harckocsijait, néhány változtatást javasolt, majd ezek végrehajtása után 1932-ben rendszeresítésre alkalmasnak találta. 1933-ban az Ansaldo 240 darab, ekkor már C.V.33 típusjellel ellátott, egy darab 6,5 mm-es Fiat Mod. 1914 tipo Aviazione géppuskával felfegyverzett kis-harckocsi legyártására kapott megbízatást. A hadsereg még abban az évben megkezdte az új tankették szolgálatba állítását a Cavalleggeri Guide ezred három osztályánál. A kis-harckocsi egyik nagy előnye az ára volt, amely alig 89.890 lírára rúgott (ez körülbelül 1.000 fontot jelentett, 1936-ban a finnek a népszerű Vickers 6 tonnás harckocsijaiból 4.500 Fontos darabáron vásároltak, ugyan ebben az időben egy Lancia Artena luxus limuzin 31-33000 Lírába került).

blog124-102.jpg

A C.V.33 műszaki leírása:

A kis-harckocsi szegecselt páncélzattal rendelkezett. A test három részre oszlott, a mellső küzdőtérre, a mögötte elhelyezkedő motortérre, és a végén külön álló egységként a hűtő terére. A küzdőtér és a hajtóműtér tetején két-két nagyméretű búvónyílás, illetve ajtó szolgált a járműbe való ki- beszállásra, illetve a hajtómű karbantartására. A küzdőtéren lévők hátrafelé nyíltak. Az esetleges hátbatámadások kivédésére a küzdőtér hátúján pisztolykilövő nyílást alakítottak ki. A legénység két főből állt, a jobb oldalon foglalt helyett a vezető és mellette a balon a parancsnok, aki egyben a fegyverzetet is kezelte. A küzdőtér és a motortér közötti elválasztó falon kialakítottak egy szerelőnyílást, amelyen keresztül elméletben a legénység megpróbálhatott elhárítani egy esetleges meghibásodást.

blog124-09.jpg

Az előd Ford 20 Le-s T-motorjának helyébe a FIAT négy hengeres, soros, 2,7 literes, vízhűtéses CV3-005 típusú, 2.700/perc fordulatszámú, 2.400/perc fordulatszámon 43 Le-s benzinmotorja került keresztben elhelyezve, hogy ezzel is csökkentsék a harcjármű hosszát. Az Ansaldo nem rendelkezett önindítóval, egy esetleges lefulladás esetén a két kezelő között elhelyezett kulbri megforgatásával lehetett újraindítani a motort, illetve a kint, hátul is volt egy ilyen csatlakozási pont. A valóságban azonban a szűk hely miatt a benti teljességgel használhatatlannak bizonyult, amelynek, mint később látjuk végzetes következményei voltak. Magát a meghajtás a páncélos elején helyezték el, amely a hajtóműtől a küzdőtéren átfutó kardántengely segítségével vitte előre a hajtást. Ezt egy négyfokozatú, felezővel is ellátott sebességváltó-osztómű segítségével valósították meg. Az Ansaldot a harckocsiknál már megszokott módon két botkormánnyal, irányították de volt emellett egy fékpedál is. A harcjármű 3 méteres sugarú körön belül tudott megfordulni.

blog124-10.jpg

blog124-11.jpg

A futómű az elől elhelyezett meghajtó, és a hátul lévő láncfeszítő kerékből, hét gumírozott futógörgőkből állt. A futógörgők két-két futózsámolyon hármasával voltak összekapcsolva, amelyeket egy egyedülálló követett. A visszafutó görgők helyett egy akácgerendát alkalmaztak. A terepen való mozgás csillapítását laprugókkal valósították meg. A lánctalp 19 cm széles volt, és 72 tagból állt.

A 62 literes benzintartály a vezető mögött volt elhelyezve. A harckocsi úton 42 km/órás sebességet ért el és 150 km-t tudott megtenni egyszeri feltöltéssel, illetve terepen hat órán keresztül tudott üzemelni.

A C.V.33 páncélzatával kapcsolatban az adatok ellentmondásosak, a magyar források szerint elől, oldalt és a motortérnél 13,2 mm-es (a különböző források 12 és 14 mm-et is írnak), a döntött felületeken 8 mm-es és a tetőn 6 mm-es volt, ami elviekben elegendőnek kellett lennie a kívánt védelem eléréshez, vagyis szemből állnia kellett volna a páncéltörő puskák és a nehéz-géppuskák tüzét. Ezt a páncélzat a harmincas évek elején még elégséges volt az ilyen jellegű fenyegetésekkel szemben azonban a páncéltörő puskák a háború előestélyére, akkora fejlődésen menetek át, hogy mire a jármű harcba került már elégtelennek bizonyult.

blog124-08.jpg

A jármű fegyverzetét jobbra-balra 12-12°. le 12° felfelé 15°szögtartományban tüzelni képes beépített, 6,5 mm-es Fiat Mod. 1914 tipo Aviazione géppuska alkotta 2.240 lőszerjavadalmazással (a legtöbb forrás Breda-t említ, de az olasz wikipedia ezt nevezi meg, mind a C.V.29-esnél, mind a C.V.33-as kezdeti modelljeinél). A tüzelési tartomány némileg elmaradt a hadsereg kívánalmaitól, amely legalább 30°-os függőleges tüzelési tartományt tartott kívánatosnak. A géppuska háromlábú állványa, gondolva a harcjármű esetleges elhagyására a motortér tetején került rögzítésre.

blog124-103.jpg

1935. januárjára az Ansaldo 275 darabot adott át az olasz hadseregnek, amely annyira elégedett volt a típussal, hogy 1.200 géppuskás, és 200 támogató fegyverzetű (ágyús de javarészben lángszórós) változat rendszeresítését tervezte. 1934-től C.V.33 második változata került már ki a gyártósorról, amelyeken némileg módosították a futóművet és a figyelőnyílásokat.

Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy az egy 6,5 mm-es géppuska tűzereje elégtelen, ezért 1935-től , a C.V.35 tankettéhez hasonlóan két darab 8 mm-es FIAT-Revelli Mod. 14/35, illetve FIAT Mod. 35 géppuskás fegyverzetre építettek át (itt is elég gyakori a Breda elnevezés, lehetségesnek tarom, hogy egyes példányokba beépítésre került 8 mm-es Breda mod.38).

blog124-23 cv33.jpg

C.V.35 (L3/35)

1935-ben a C.V.33 továbbfejlesztéséből megszületett egy némileg módosított modell a C.V.35. Az 1935-ös modell alapvetően csak néhány dologban különbözött elődjétől. A páncéltest építésnél a korábbi szegecselt kivitel helyett, a különleges kúpos menetű csavarokkal rögzítették a páncéllemezeket, némileg változott a torony is. A tömeg némileg növekedett, elérte a 3,5 tonnát. Az új harcjármű árra némileg magasabb, 83.720 líra volt. Itt jelent meg a később az elődnél is alkalmazott 8 mm-es iker FIAT mod.14-es géppuska, amelyet később modernebb, FIAT mod.34-re cseréltek A két géppuska lőszerjavadalmazása 2.170 lőszer volt, amelyet később 3.200 darabra növeltek 1938-tól a két géppuskát Breda mod.38-ra cseréltek, amelyhez azonban csak 1.896 lőszert javadalmaztak.. A jármű páncélzatát tovább erősítették. Az 1935-ös modellből a hadsereg 500 darabot rendelt, majd egy második sorozatot, ahol a figyelő nyílásokat ismét áttervezték. 1936-ra a C.V.33-as és a C.V.35-ös változatokból mintegy 2.800 darab került legyártásra.

C.V.38 (L3/38)

1937-ben új változatot fejlesztettek ki, amelynek az alapja a C.V.33 brazil exportváltozat volt, amelyet már 13,2 mm-es Breda mod.31 Tipo Marinas nehéz-géppuskával láttak el. Az új modellnél a futóművet alapjaiban változtatták meg, a hét kisméretű futógörgőt négy nagyobbra cserélték, amelyeket kettesével kapcsoltak össze egy-egy zsámolyon. A korábbi laprugókat torziós rugókra cserélték. A C.V.35-ösök utolsó 12 példánya már az 1938-as szabvány szerint készült el, illetve 1943-ig mintegy 200 darabot modernizáltak. Az átépítések azonban számos esetben csak a futóművet érintették a fegyverzet maradt a 8 mm-es ikergéppuska.

 blog124-14.jpg

 

C.V.29

C.V.33

C.V.35

C.V.38

Kezelők:

2 fő

2

2

2

Tömeg:

1,7 tonna

2,7 tonna

3,2 tonna

3,5 tonna

Hossz:

2,5 méter

3,2 méter

3,15 méter

3,2 méter

Szélesség:

1,7 méter

1,4 méter

1,5 méter

1,5 méter

Magasság:

1,28 méter

1,3 méter

1,3 méter

1,3 méter

Sebesség:

40 km/h

42 km/h

42 km/h

45 km/h

Hatótávolság:

 

150 km

125 km

110 km

Hajtómű:

Ford-T

CV3-005

FIAT-SPA CV3

FIAT 122AC/B

Teljesítmény:

20 LE

43 LE

43 LE

46 LE

Páncél-homlok:

 

12-14 mm

14-15,5 mm

14 mm

Páncél-oldal:

 

8 mm

8-9 mm

 

Páncél-far:

 

8 mm

8-9 mm

 

Páncél-tető:

 

6 mm

6 mm

 

Fegyverzet:

6,5 mm-es

géppuska

6,5 mm-es

géppuska

(1935-től 8 mm-es

géppuska)

8 mm-es

ikergéppuska

13,2 mm

nehéz-géppuska, vagy

8 mm-es ikergéppuska

 

blog124-36.jpg

Az Ansaldok többsége 1934. és 1936. között került átadásra a magrendelőknek de mégha csökkentett ütemben, egészen 1939 márciusáig gyártásban maradt.

 

1938-ban a olaszok új jelzésrendszert vezettek be, a korábbi gyors harckocsi elnevezést könnyűre változtatták, így a C.V. jelzés L-re változott és az utána következő szám a tömegkategóriát jelentette, majd egy per jel után következett a rendszeresítés éve. A legkorábbi modell ekkor már nem volt rendszerbe, így az nem kapot új típusjelzést, de a C.V.33 L3/33-ra, a C.V.35 L3/35-re nevezték át, míg az utolsó modell már eleve L3/38 jelzéssel látták el. 1940-ben a típusjelzést tovább egyszerűsítették és elhagyták belőle a tömegre utaló számot, így a továbbiakban az L3/33ból L.33. az L3/35-ből L.35 és az L3/38-ból L.38 lett.

Az Ansaldo változatai

Az Ansaldo magas gyártási darabszámának és exportsikerének köszönhetően számos alváltozattal rendelkezett, a számos átépítés miatt nem is mind kapott új típusjelzést.

  • C.V.29 – az eredeti brit Carden-Lloyd kismértékben módosított, olasz 6,5 mm-es Fiat Mod. 1914 tipo Aviazione géppuskával felfegyverezve.
  • C.V.33 – Az Ansaldo cég által áttervezett változat, 6,5 mm-es Fiat Mod. 1914 tipo Aviazione géppuskával felfegyverezve.
  • C.V.33 II sorozat - Az alap 1933-as változat 8 mm-es FIAT-Revelli Mod. 14/35 géppuskával felfegyverezve
  • C.V.35 I sorozat - A korábbi szegecselt páncél helyett kúpos csavarokat alkalmazása illetve 8 mm-es géppuska ikergéppuska alkalmazása (FIAT mod.14, FIAT mod.34, Breda mod.38).
  • C.V.35 II sorozat – Az I sorozattól csak apróbb részletekben különbözött.
  • C.V.38. – Módosított fotómű és torziós felfüggesztés, egyes példányoknál 13,2 mm-es Breda mod.31 Tipo Marinas nehéz-géppuskával felfegyverezve.
  • L.3cc (Conatcarro) páncélvadász változat – néhány példányt svájci 20 mm-es Solothurn páncéltörő puskát építettek be a géppuska helyére. A páncélvadász változat kizárólag Észak-Afrikában került bevetésre. A nálunk is mert svájci páncéltörő puska 300 méteren 18 mm-es páncél átütésére volt képes. Létezett 20 mm-es Breda mod.35 légvédelmi gépágyúval ellátott változata is.
  • L.3Lf (Carro Lancia Fiamme) lángszórós változat – 1935-ben fejlesztették ki az első változatát. A jobboldali géppuska helyére egy lángszórót építettek be. Alapvetően három különböző változat létezett. A korábbi változatnál a lángszóró gyuelegyét egy 500-520 literes kétkerekű vonatott tartályban helyezték el. A második változatnál egy 60 literes tartályt építettek e motortérre, amelyet egy függőleges páncéllemez védett. Az utolsó változatnál, már egy prizma alakú tartály került a motortér tetejére és egy másikat is beépítettek a küzdőtérbe. Ennek a változatnak a harci tömege 5 tonnára hízott. 1936-tól minden Ansaldo század egy lángszórós szakasszal is rendelkezett. Az 500 literes vontatott változat lőtávolsága 40-50 méter volt (egyes helyeken 100 méter is szerepel), illetve mintegy két percnyi tüzelésre volt elegendő, de természetesen egy-egy tűzcsapás csak néhány másodpercig tartott. Az első bevetésükre 1936. április 17-én Olasz-Szomáliföldön került sor az olasz-etióp háború idején. Később használták a spanyol polgárháborúban illetve a második világháborúban a Balkánon és Észak-Afrikában.

blog124-25 l3lf.jpg

  • L3 Centro Radio – Marelli RF 3 CV, RF 1 CA, vagy német siemens rádióval ellátott szakasz- és század-parancsnoki vátozat, de túl kis méretük miatt nem váltak be.

blog124-27 l3cr.JPG

blog124-28 l3cr.jpg

  • L3 Passarella, vagy Carro Gettaponte hídvető változat – A jármű egy négy részből álló 7 méteres híddal ellátott műszaki változat. A Passarela változat kezelői 7-10 perc alatt voltak képesek az átkelő lefektetésére. Csak kis számban készült és nem került ki a frontra.

blog124-29 l3p.jpg

  • L3 Zappatore - utász változat. Csak kis számban készült és nem került ki a frontra.

 

Kísérleti változatok:

  • L35 Aviotrasportabil légideszant változat – 10 darab L3/33-at módosítottak, hogy rögzíthető legyen Savoia-Marchetti SM.82 szállítógépek hasa alá. Ezzel a változattal akartak megerősíteni az elszigetelt Olasz Kelet-Afrikában harcoló csapatokat.

blog124-32 l3a.jpg

  • Carro Veloce Recuperro – páncélozott műszaki mentő változat vontatóvillával ellátva

blog124-31 l3p.jpg

  • Semovente L3 da 47/32 – 1932 mintájú 47 mm-es páncéltörő ágyúval felfegyverzett önjáró löveg változat. Mindössze gy készült el de nem került rendszeresítésre.

blog124-33 l3-47-32.jpg

  • Típusjelzés nélküli tornyos változat – 1937-ben egy L3/33 alvázat körbeforgatható toronnyal láttak el benne 20 mm-es fegyverzettel, de nem került sorozatgyártásra.
  • Típusjelzés nélküli ködvető változat – nem került gyártásra.
  • Típusjelzés nélküli távirányítású romboló változat- a német Goliath-hoz hasonló változat, nem került gyártásra.
  • Típusjelzés nélküli nehéz-géppuskás változat – összesen öt darab L3-ast fegyvereztek fel 13,2 mm-es Breda nehéz-géppuskákkal. Az olasz hadseregben nem állította szolgálatba, mind az öt el lett adva Brazíliának 18 más fegyverzetű példány mellett.

Módosítások a csapatoknál:

  • 1940 októberében az Észak-Afrikában szolgáló XI. zászlóalj néhány L3-as kis-harckocsijában a beépített géppuskákat 20 mm-es Solothurn páncéltörő puskára cserélte. Azonban az irányzási szög meglehetősen kicsi volt, továbba amúgy is szűkös küzdőtérben tovább nőtt a zsúfoltság.
  • Szintén az Észak-Afrikában harcoló csapatoknál néhány Anslado küzdőterének tetejére 45 mm-es Brixia mod.35 gránátvetőt építettek, amelyet legfőképpen ködgránátok kilövésére használtak.
  • 1940-ben a a két fentebb említett módosítások mellett a szintén Észak-Afrikában szolgáló XXI. és a korábban már említett XI. zászlóaljnál megjelentek a szóló 12,7 mm-es Breda-Safat repülőgép nehéz-géppuskával átfegyverzett példányok is.

Mindkét, a beépített fegyverzetet érintő változatnál természetesen módosítani kellett a géppuska/páncéltörő puska rögzítését, és annak páncélzatát. Ezek a változatok csak igen korlátozott számban készültek.

blog124-24 l3cc.jpg

blog124-34 brixia.jpg

A második részből a kedves olvasóim megismerhetik a típus magyarországi, a harmadikból pedig a nemzetközi és a harci alkalmazását…

Ambasa

Szerző: ambasa  2014.07.03. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: haditechnika második világháború Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr176468693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu