blog141 001.jpgValamikor réges-régen részt vettem a wargame.hu tagjai által készített, a csud-tavi csatát ábrázoló dioráma elkészítésében, 100, teuton és dán lovaggal. Mint a hadijátékosok nagy többségének, én is szembesültem azzal a gonddal, hogyha játszani szeretnék, akkor bizony el kell készítenem mindkét oldalt. Ez nem volt annyira gond, hiszen egy középkori sereg festése kifejezetten szórakoztató, a színek csaknem szabad használata miatt. Végül is sokáig gondolkodtam, hogy kit is válasszak a már meglévő XII. századbeli lovagseregem ellenfelének. Az orosz sereg, egy pillanatig sem szerepelt a lehetőségek között, mivel azzal már több barátom is rendelkezett, és mi tagadás nem is nagyon mozgatta meg a fantáziámat, így más után kellett néznem Sokáig szemeztem egy mongol sereggel, amihez akkor éppen mind a Zvezda, mind az Italeri készlete kapható volt. Ezt a lehetőséget nem vetettem el de végül is gyerekkorom olvasmány élményeit idéztem fel és figyelmem a Közel-Kelet felé irányult, egy szaracén sereg elkészítése mellett döntöttem…

Az elhatározás már meg volt, most már a tettek mezejére kellett lépni. Na ez nem ment egyik napról a másikra. Noha az alapok már megvoltak. Anno, amikor János kiutazott Londonba számos készletét bízta Söcére és hagyta az egykori Sas Makettboltban bizományban, ezek közül azonban nem mind kelt el. Egyszer egy szép napon aztán Söce a kezembe nyomott két szaracén feliratú zacskót – ami a valóságban három készletet Italeri 6010 - Saracen Warriors-t tartalmazott – a „Tied!” felkiáltással. Ez a csomag, amely 33 lovas/tevést és 36 gyalogost tartalmazott azonban kevés volt egy szép, legalább száz figurát tartalmazó WAB alapú sereghez, mitöbb ellenfélnek a lovagjaim ellen. Sokáig válogattam, hogy mivel is kellene kiegészíteni felmerült további hasonló dobozok beszerzése, de szerettem volna kicsit változatosabbá tenni a sereget. Közben teltek múltak az évek de végül hosszas válogatás mellett egy másik muzulmán nációhoz tartozó készlet mellett döntöttem, mivel a HaT elkezdte kihozni a mórjait. Ugyan kicsit sokalltam, hogy egy-egy doboz 96 figurát tartalmazott de aztán HaT 8189 - El Cid Almoravid Infantry mellett döntöttem, mert az ebben lévő pózok tetszettek a legjobban.

A két készlet méretileg némileg különbözik, ezért nem is keverem egy-két kivételtől eltekintve egy-egy egységen belül a figurákat. A HaT készlet egy paraszthajszállal nagyobb és vaskosabb, míg az Italeri figurái némileg filigránabb testalkatúak. Amitől a leginkább tartottam, az az anyaguk volt, sajnos az Italeri készlet abból az ezüstszínű műanyagból készült, amely csak egy fokkal jobb, mint elődjének az ESCI-nek a világoskék műanyagja, amely nem igazán szereti, ha lefestik és az első adandó alkalommal igyekszik megszabadulni színes ruhájától. A HaT készlet egy fokkal jobb, de ez sem az igazi, minden esetre majd számos lakkréteg ellenére vigyáznom kell rájuk. Van még egy kicsi gond a mórokkal, mint az az óta egy olvasmányomból megtudtam az ibériai muzulmánok az egyenes kardot, míg közel-keleti hittársaik inkább a görbe szablyát részesítették előnyben, de szerencsére nem vetették meg a keresztesektől zsákmányolt pengéket sem.

blog141 003.jpg

blog141 004.jpg

blog141 005.jpg

blog141 006.jpg

A sereg a Warhammer Ancient Battles Armies Antiquity seregkönyve alapján építettem fel. Ebben a könyvben, amely a WAB első seregkönyve volt és így nem is a legjobb, de ez az én szempontomból nem gond, mivel a szaracénok mellett szerepel bennük a keresztes és a nomádok is, akiket lehet használni egy mongol sereg építésénél. Hogy miért lényeges ez? A WAB seregnél érdemes, mitöbb ajánlott azonos seregkönyvben szereplő hadakat egymásnak ereszteni, mert a különböző könyvek seregei nem minden esetben okoznak kiegyensúlyozott játékot. A mongolok, pedig azért érdekesek, mert hordáik nem csak Európára, de bizony a muzulmán világra is lecsaptak, így a seregem esetleg ellenük is bevethető lesz majd.

blog141 020.jpg

A sereg (2158 pont)

Az arab-szaracén sereg leírása a fentebb említett könyv 32-33. oldalán található.

A seregmegkötések:

-Kell tartalmaznia egy vezért és egy seregzászlóst.

-A lovasság maximum a sereg egyharmad pontjait használhatja fel.

-A gyalogságra a pontok negyedénél többet kell költenünk.

-Különleges egységekre a pontok negyedét költhetem, illetve 1.000 pontonként hozhatnák egy elefántot.

Természetesen ennek a seregnek is vannak speciális szabályai, szám szerint kettő:

-Beduin és török lovasság: a lényege, hogy más seregektől eltérően az ilyen tulajdonságokkal bíró lovasság sebességéből nem kell levonnom a páncél miatt, illetve a mozgása során egyszer szabadon válthat alakzatot, mindenféle mozgáslevonás nélkül. Sőt ha menetel (azaz háromszoros menettávolságot tesz meg), más egységektől eltérően változtathat irányt, de akár alakzatot is. Bizonyos ilyen egységek rendelkeznek még a pártus lovasság tulajdonságával, vagyis mehetnek maximum 8”-et az ellenség felé, rájuk nyilazhatnak, majd még további 8”-et tehetnek meg bármilyen irányban, de ekkor nem masírozhat, és nem választhatja ez rohamreakcióként.

-Kombinált alakzat: A gyalogság soraiba tehetek íjászokat, így a gyalogos egységeim is lőhetnek egy sorból.

blog141 002.jpg

A lovasság (849 pont)

-Arab nehézlovasság (340 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

Ebbe a 10 lovasból álló alakulatba osztottam be a seregvezér is.

Seregvezér

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

8

5

5

4

3

3

6

2

9

140+5

Nem vettem neki csatamént, csak sima lova van. Viszont +3 pontért kapott könnyűpáncélt és +2 pontért pajzsot.

Az arab nehézlovasok

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

8

3

3

3

3

1

3

1

7

20

Döfőlándzsájuk, kardjuk, könnyű-páncéljuk és pajzsuk van. Beduin lovasságnak számítanak.

blog141 009.JPG

Mint látható a lobogója alapján, ezt az egységet maga Szaladin vezeti.

-Iráni nehézlovasság (270 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

Ez az egységem 15 lovasból, valóságban tevésből áll.

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

6

4

4

3

3

1

4

1

7

17

Rendelkeznek kardal és íjjal és könnyűpáncéllal.

 blog141 011.JPG

-Mameluk könnyűlovasság (239 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

Itt 8 lovas szolgál.

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

8

4

4

3

3

1

4

1

7

28

Van kardjuk, íjuk, könnyű-páncéljuk és pajzsuk. Török lovasságnak minősülnek, vagyis képesek a pártus harcmodorra.

blog141 010.JPG

blog141 008.jpg 

Gyalogság (1179 pont)

 -Damaszkuszi arab lándzsások (351 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

20 gyalogos 7 íjász mellett ide osztottam be a seregzászlóst is.

Seregzászlós

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

4

4

4

3

2

5

2

8

75+5

+3 pontért vettem neki könnyűpáncélt és pajzsot +2 pontért, azon kívül csak kardja van.

20gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

7+3

Rendelkeznek karddal és döfőlándzsával +2 pontért vettem nekik könnyűpáncélt és +1 pontért nagypajzsot. A döfőlándzsát lecserélhetném hajítóra de, nem teszem, mivel inkább közelharcra készítem fel inkább az egységet.

7 íjász

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

6+2

Rövid íjuk van, de vettem nekik +2 pontért könnyűpáncélt is.

blog141 013.JPG

-Aleppoi arab lándzsások (281 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

21 gyalogos 7 íjász mellett ide osztottam be a seregzászlóst is.

21gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

7+3

Rendelkeznek karddal és döfőlándzsával +2 pontért vettem nekik könnyűpáncélt és +1 pontért nagypajzsot. Itt is alkalmazhatnák gerelyt, de ezzel a csapattal is inkább közelharcolni szeretnék.

7 íjász

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

6+2

Rövid íjuk van, de vettem nekik +2 pontért könnyűpáncélt is.

blog141 014.JPG

-Egyiptomi arab lándzsások (183 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

12 gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

7+3

Rendelkeznek karddal és döfőlándzsával +2 pontért vettem nekik könnyűpáncélt és +1 pontért nagypajzsot.

6 íjász

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

6+2

Rövid íjuk van, de vettem nekik +2 pontért könnyűpáncélt is.

blog141 016.JPG

-Bagdadi arab lándzsások (195 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

18 gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

7+3

Rendelkeznek karddal és döfőlándzsával +2 pontért vettem nekik könnyűpáncélt és +1 pontért nagypajzsot.

blog141 017.JPG

-Vallási önkéntesek (169 pont zászlóssal, zenésszel és kapitánnyal együtt)

22 gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

5

3

3

3

3

1

3

1

7

6+1

Van kardjuk és pajzsuk, de +1 pontért vettem nekik gerelyt. Ami érdekes, hogy ez az egység warband azaz horda.

blog141 015.JPG

Könnyűgyalogság (130 pont)

-Egyiptomi könnyűgyalogosok (70 pont)

10 gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

5

3

3

3

3

1

3

1

7

7

Hajítódárdával felszerelt könnyűgyalogosok.

 blog141 019.JPG

-Szíriai íjászok (60 pont)

10 gyalogos

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

4

3

3

3

3

1

3

1

7

6

Könnyű íjuk és kardjuk van nem vettem neki semmi kiegészítést.

(Sajnos a keresztes seregem lővőfegyverekkel annyira szerényen van ellátva, hogy lehetséges, ez a csapat oda kerül, mint helyi zsoldosok.

blog141 018.JPG

blog141 012.jpg

A már fentebb emlegetett elefántok mellett, lehetne még a könnyű-gyalogság erősítésére egy érdekes fegyverem a naffatun, amely tulajdonképpen egy középkori arab molotov-koktél, minden könnyű-csapatomnak lehet 2 darab 20 pontért. 8”-re lehet eldobni és az ereje 8, de ami a lényeg, terrort okoz.

M

WS

BS

S

T

W

I

A

Ld

pont

5

3

3

3

3

1

3

1

7

20

 blog141 007.JPG

Ambasa

Szerző: ambasa  2014.11.25. 00:00 3 komment

Címkék: középkor wargame 20mm Közel-Kelet

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr286912655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

janos900 2014.11.25. 08:28:10

Gratulálok! Még 2007-ben adtam oda azokat a figurákat a SAS klubnak, sose kérdeztem hova kerültek. :)
A WW2 készletek nagy részét még 1994-95-ben vettem amikor a Matchbox kis 1:76-os diorámáit bütyköltem, és lövésem sem volt mi az a wargame. A szaracénokat meg 2004-2005 körül vettem át valakitől. Szóval a figuráid egy része min. 10 éves. :)

HPetyo 2014.11.25. 13:46:07

Nagyon jók a pajzsok és a zászlók. Szép munka!

Tamás Ákos Seri 2014.11.26. 15:52:23

Gratulálok! Nagyon tetszik.

A festék megtartására tanult kollegám javaslatára folyékony gumit kell ráfújni. :)

plasticfantastic.blog.hu/2014/09/16/hogyan_dolgozzunk_puha_muanyaggal_amolyan_tutorialfele#more6703165

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu