blog160-01.jpg1914. szeptember 22-én egy addig lebecsült fegyver mutatkozott be brutális hatékonysággal. Három elavult brit páncéloscirkáló lassú menetben járőrözött a holland partok közelében. Az előző napok rossz időjárása miatt kénytelenek voltak nélkülözni a rombolók fedezetét, de ezen senki sem aggódott. A fedélzeten nyugalom honolt, oldalanként is csak egy-egy ágyút tartottak készenlétben. Minden csendes és békés volt, amit hirtelen egy robbanás döreje szakított szerte szét. Az egyik hajó megállt és egyre gyorsuló ütemben az oldalára fordult, majd perceken belül el is süllyedt. A másik két cirkáló társa segítségére sietett, de alig két órán belül azok is osztoztak társuk sorsában. A Royal Navy ezen a reggelen közel 1.500 tengerészét vesztette el, és a közvélemény magyarázatot követelt...

 

 

A brit flotta Trafalgar után a tengerek korlátlan urává vált, de ez az egyeduralom elkényelmesítette. Követve saját alapelvét akkora haditengerészetet tartott fent, mint az utána következő másik két tengeri hatalom. Azonban 100 évvel Nelson halála után a britek egy új kihívással szembesültek, megszületett egy olyan új típusú csatahajó, amely az összes korábbit elavúltá tette. A régi alapelvet követve, ha valamit nem tudunk megakadályozni annak az élére kell állni, és a britek természetesen így cselekedtek. Egymás után bocsátották vízre az újabbnál is újabb dreadnoughtokat, de eközben egy komoly kihívójuk is akadt, a császári Németország. Így az első világháborút megelőző éveket a brit- és a német flotta vetélkedése határozta meg. Mindenki ezeket az acélmonstrumokat figyelte, de természetesen minden hajókategóriában folyt a vetélkedés. Időközben a századfordulón megszületett egy újtípúsú hajó is, a tengeralattjáró. Ezek a korai merülő-naszádok még igen kezdetlegesek voltak és a harcászatuk is még kidolgozásra várt Ez azonban nem riasztotta el a nagyhatalmakat és ezen a területen is versenybe kezdtek. Így köszöntött be 1914 ősze, és az első világháború. Ugyan a legtöbb ember a tengeralattjárót a németekkel azonosítja de ez 1914-ben koránt sem volt még így. A háború kitörésekor a legtöbb tengeralattjáróval britek rendelkeztek, szám szerint 68-cal és és még 22 volt az építés különböző stádiumában. Őket szorosan a franciák követték 52 kész és 25 épülő hajóval. A képzeletbeli bronzérmet az oroszok vitték el 31 bevethető és 27 gyártás alatt lévő naszáddal, és a németek bizony csak a negyedik helyen kullogtak alig 28 kész és 17 épülő U-boot-tal. Ezek a korai tengeralattjárók általában leginkább csak a partok melletti járőrözésre voltak alkalmasak, fegyverzetük is csak gyenge volt, de volt egy tényező, ami azonban mégis hatásos fegyverré tehette. Ugyan a háborút megelőző flottaversenyben készült hajókon már próbáltak hatékony torpedóvédelmet kialakítani, de a korai hajókra ez még nem volt jellemző, így noha még alig múltak 10-15 évesek, műszaki értelemben mégis akár a védelmük, akár a fegyverzetük tekintetében is elavúltak voltak. A háború előtt ezeket az idejétmúlt hajókat tartalékba helyezték, de az ellenségeskedések kitörésekor reaktiválták őket. A gondokat növelte, hogy a ezen hajókra nem sikerült megfelelően képzett személyzetet találni, legénységük tartalékosokból, reaktivált kiöregedett tengerészekből, vagy épen még semmiféle tapasztalattal nem rendelkező kadétokból állították össze. De ezen ekkor senki sem aggódott, hiszen mire a falevelek lehullanak, már mindenki hazamegy, miután a szárazföldi csapatok megjárták Berlint, Párizst, vagy éppen Londont, kinek-kinek a nézőpontjából nézzük. Igazából a britek tisztában voltak ezen hajók és legénységük képességeivel, de senki sem aggódott, hiszen csak kisegítő feladatokat bíztak rájuk. A lényeg, hogy a Royal Navy erőt mutatott fel, minden közeli és távoli tengeren...

blog160-02.jpg

Azonban a tiszta égbolton baljós előjelek kezdtek feltünedezni. Szeptember 5-én az U-21 a May-szigetnél megtorpedózta a 3.000 tonna vízkiszorítású HMS Pathfinder kiscirkálót, amely négy perc alatt el is süllyedt. Azonban ekkor a Royal Navy vezetését sokkal fontosabb kérdések kötötték le, minthogy ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozzon, döntő csatára akarta kényszeríteni a németeket. Természetesen, miközben a nagy és döntő összecsapásra készültek, más kevésbé látványos, de legalább ilyen fontos feladatokat is el kellett látniuk. Az egyik ilyen, ha nem a legfontosabb, a La Manche-on átkelő brit- és nemzetközösségi csapatok átszállításának biztosítása volt. Ennek védelmére a 14. szélességi körnél, a brit és a holland partok között a Harwich-ban állomásozó rombolókból és a támogatásukra rendelt 7.cirkálórajból álló flottát rendelték, amelyet Déli Haderőnek neveztek el.

A 7. cirkálóraj

Miután 1912-ben a Royal Navy-t átszervezték, a korábbi 6. cirkálórajból létrehozták a 7. cirkálórajt, amelybe az ekkor már, több, mint 10 esztendős Cressy osztályú páncélos cirkálókat osztották be. A hajóraj az úgynevezett Déli Haderőbe tartozott, amely a 7. cirkálórajból és rombolókból állt. Ezt a flottát a Arthur Christian ellentengernagy vezette, aki a HMS Euryalus páncéloscirkáló fedélzetére települt törzsével egyetemben. A kötelék feladata Dogger bank és a holland partok előtti vizek őrzése, és ez által a németek, a La Manche-csatornára való bejutásának megakadályozása volt. A hajóraj élére, amely négy cirkálóból állt, Henry Campbell ellentengernagyot nevezték ki, aki a HMS Bacchante-n vonta fel parancsnoki lobogóját. A cirkálórajba tartozott még HMS Cressy, a HMS Aboukir, és a HMS Hogue is. Ekkorra már mindenki tisztában volt ezen elavult hajók képességeivel, amelyek legfőbb értékét az erősnek látszó tüzérségük jelentette. Azonban személyzetük túlkoros, nyugdíjból visszahozott tisztekből és dartmouth-i Királyi Tengerészeti Középiskola tizenéves kadétjaiból állt. A háború növekvő anyagigénye folytán a hajóknak takarékoskodniuk kellett a szénnel is, így általában csak alig 10 csomós sebességgel hajóztak ki járőrözésre, miközben az egyre romló időjárás egyre gyakrabban fosztotta meg őket a romboló kísérettől. Noha ennek ellenére a hajóraj távolról erősnek tűnt, de a fentiek ismeretében a látszat csak az avatatlan szemeket tudta becsapni, tengerész körökben az alakulatot, csak mint élő csalikat emlegették.

 

blog160-04.jpg

A Cressy osztályú páncélos cirkálók

A Cressy, vagy Houge osztály hat páncéloscirkálóját a századfordulón 1898. és 1902. építették. A hajók 12.000 tonna vízkiszorításúak voltak, hosszuk 143,9 méter, szélességük 21,2 méter, míg merülésük 8,2 méter volt. A hajó két csavartengelyének meghajtásáról egy-egy négyhengeres háromszoros expanziójú gőzgép gondoskodott összesen 21.000 LE össz-teljesítménnyel (16.000kW). A nagynyomású gőz előállítására nem kevesebb, mint harminc kazán szolgált, amelyek éhségének csillapítására 1.600 tonna szén állt rendelkezésre a fedélzeten. A Cressy osztályú cirkálók 21 csomós sebesség elérésre voltak képesek.

A hajók tervezésénél figyelembe vették az előző cirkáló osztály hiányosságainak orvoslását. Míg a Diadem osztályú cirkálók legerősebb lövege csak a hagyományos 6 hüvelykes (15 cm-es) volt, az új osztály első és hátsó tornyába már egy-egy 9,2 hüvelykes (23,4 cm-es) löveget építettek be. Ezen ágyúk, 170 kg lövedékeiket több, mint 14 km-re voltak képesek kilőni. A kazamatákban maradt oldlakankén hat-hat darab 6 hüvelykes löveg 11 km-t meghaladó lőtávolsággal. Azonban, a másodlagos tüzérség egy komoly problámával küzdött. Azért, hogy ne kerüljön túl magasra a hajó súlypontja, ebből négy-négy darab a főfedélzet alá került, ami viszont azzal járt hogy erős hullámzás esetén azok lőréseit zárva kellett tartani. A fegyverzetet további egy tucat 12 fontos gyorstüzelő- és három 3 fontos Hotchkiss ágyú egészítette ki. A cirkálókat felszerelték még két 18 hüvelykes (46 cm-es) torpedóvető csővel is.

A hajó páncélzata a létfontosságú helyeken általában 5-6 hüvelykes volt, ami alól a parancsnoki torony képezett kivételt dupla akkora, illetve a fedélzet 1-3 hüvelykes védelmével.

A hajó személyzete 725-760 főből állott.

blog160-03.jpg

Az oszály hajóinak építési adatai:

Hajó

Építő

Építési fázisok

Építési költség

Építés kezdete

Vízrebocsátás

Szolgálatba állítás

1904-es árfolyamon

HMS Cressy

Fairfield, Govan

1898. október 12.

1899. december 14.

1901. május 28.

£780.110

HMS Sutlej

J Brown Clydebank

1898. augusztus 15.

1899. november18.

1902. május 6.

£790.706

HMS Aboukir

Fairfield, Govan

1898. november 9.

1900. május 16.

1902. április 3.

£783.883

HMS Hogue

Vickers, Barrow

1898. július 14.

1900. augusztus 13.

1902. november 19.

£787.507

HMS Bacchante

John Brown Clydebank

1899. február 15.

1901. február 21.

1902. november 25.

£787.230

HMS Euryalus

Vickers, Barrow

1899. július 18.

1901. május 20.

1904. január 5.

£817.880

 

blog160-05.jpg

1914. szeptember 17-én a Déli Haderő négy cirkálója futott ki, a szokásos őrjáratára a holland partok felé, azonban a mostoha időjárás miatt, rombolókíséretüket kénytelenek voltak hátrahagyni. A 7. cirkálóraj parancsnoka Campbell tengernagy és hajója a HMS Bacchante nem tartott velük, mivel annak hajógépeit éppen javították. Campbell nem érezte szükségesnek, hogy áttegye parancsnokságát valamelyik másik hajóra, hiszen a kötelékkel tartott Christian tengernagy a Déli Haderő parancsnoka a HMS Euryalus fedélzetén. Azonban a sors közbe szólt és hamarosan Christian tengernagy is visszatért, mondván a rádiókészüléke üzemképtelenné vált és a viharos tenger nem teszi lehetővé, hogy parancsnoki harcálláspontját valamelyik másik cirkálóra helyezze át. Így már csak a maradék három páncéloscirkáló, a HMS Aboukir, a HMS Cressy és a HMS Houge Drummond sorhajókapitány vezénylete alatt folytatta a bevetést.

Ugyanezen a napon, amikor a cirkálóraj elhagyta támaszpontját, Winston Churchill tengerészeti miniszter, Doveton Sturdee a haditengerészet törzsfőnöke, valamint Reginald Tyrwhitt és Roger Keyes admirálisok egy találkozón megegyeztek, hogy az elavult páncéloscirkálók alkalmatlanok feladatuk elvégzésére, ezért azokat mielőbb ki kell vonni az első vonalból. Másnap Churchill egy felterjesztésben javasolta Battenberg hercegnek, flotta parancsnokának a Haditengerészet Első Tengeri Lordjának, a megbeszélés alapján a Cressy osztályú páncélos cirkálók kivonását az Északi-tengerről. Battenberg először elfogadta a javaslatot, de azután ezt visszavonta a törzsfönök javaslatára. 19-én az Admiralitás Első Tengeri Lordja elküldött egy üzenetet Christiannak, amelyben törölte a kötelék feladatai közül a Dogger-Bank vizein való járőrözést, de a holland partok elöttit nem, sőt megerősítette annak szükségét. Az parancs kézhezvétele után Drummond folytata járőrtevékenységét a holland partok előtt, de nem tett semmi nemű óvintézkedést, noha egy másik táviratban figyelmeztették a esetleges tengeralattjárók felbukkanásának veszélyére. Nem kettőzte meg az őrséget és a lövegeit sem tartotta tűzkész helyzetben.

1914. szeptember 20-án hajnali 5 óra 15 perckor egy német tengeralattjáró, az U-9 Otto Weddigen vezényletével elhagyta Hellgoland kikötőjét. A kapitány a parancs szerint délnek fordította hajója orrát, hogy a megtámadja holland partok mentén járőröző brit hadihajókat. Az időjárás nem kedvezett a kis hajónak, erős szél fújt az Északi-tenger felett, amely igen csak próbára tette a hajó legénységét. Az iránytű sem működött megbízhatóan, ezért a kapitány helyzete pontos meghatározása végett 21-én reggel a holland partok felé vette az irányt, hogy az ott beazonosított tereptárgyak segítségével határozza meg pontos helyzetét. A nap eseménytelenül telt, de az időjárás továbbra is kedvezőtlen volt. Weddigen estefelé úgy döntött, hogy legénysége pihenésének megkönnyítése céljából, leülteti a fenékre a hajóját. Jellemzően még 25 méteres mélységben is érezhető volt a tenger háborgása. 22-én éjjel egy órakor a szél mérséklődött, de még mindig igen heves volt. A naszád periszkópmélységben közelített a bevetési körzete felé, miközben a sötétség miatt a látótávolság alig egy kilométer volt. Később az U-9 a felszínre emelkedett, miközben a látás is kitisztult és egészen 40 (?) km-re nőtt.

Reggel hat óra tájban az őrszemek délről árbocokat fedeztek fel, ezért a parancsnok elrendelte a hajó azonnali lemerülését. A periszkópon át hamarosan három brit páncéloscirkáló vált láthatóvá, mindenfajta kíséret nélkül, amint békésen, alig 10 csomós sebességgel szelik a habokat, mit sem sejtve az elkövetkező órák történéseiről.

6 óra 20 perckor Weddigen az alig 500 méterre lévő, az élen haladó cirkáló ellen egy torpedót indított az II. számú vetőcsőből, amelyek alig két perc múlva be is csapódott a hajóba. A HMS Aboukir fedélzetén az őrszemek ebből semmit sem vettek észre. A torpedó a hajó jobb oldalán az első és második kazánház között csapódott be. A cirkáló perceken belül 20°-ban megdőlt. Az álmából felriadt Drummond aknára futásra gyanakodott,ezért parancsot adott a HMS Hogue-nak hogy közelítse meg a hajóját és vegye vontára. Ez után elrendelte a hajó csónakjainak a vízrebocsájtását, ám ekkor kellemetlen ténnyel kellett szembesülnie. A kifutás előtt a HMS Aboukir nyolc csónakjából ötöt hátrahagytak a támaszponton, így a fedélzeten lévő 700 ember megmentésére nem állt rendelkezésre elegendő mentőcsónak hely. A dolgokat súlyosbította, a hajó erős dőlése illetve a gőznyomás hiánya amely a motoros daru működtetéséhez lett volna szükséges. A Hogue parancsnoka Nicholson kapitány felismerte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy akna a ludas az Aboukir sérülésért ezért mielőtt megközelítette volna a süllyedő hajót jelzett a HMS Cressy parancsnokának, Johnsonnak, hogy maradjon biztonságos távolságra és figyeljen, nem lát-e egy esetleg felbukkanó periszkópot. A Hogue ezután a süllyedő Aboukir mellé manőverezett és megállt mellette, hogy megkezdje a mentést. Ekkor, 6 óra 40-kor azonban az Aboukir felborult és alig öt percre rá elsüllyedt.

blog160-06.jpg

6 óra 55-re az U-9 legénysége újratöltötte a kilőtt torpedó helyét az egyik tartalék torpedóval , és az orrban elhelyezkedő I. és II. számú indítócsövekből és öt másodperces késleltetéssel útjára bocsátotta azokat a keleti oldalon álló cirkáló ellen, alig 350 méteres távolságból. Amikor a torpedók elhagyták az U-9-et annak orra annyira könnyűvé vált, hogy kiemelkedett a vízből. A HMS Hogue fedélzetén ezt észlelték, és nyomban tüzet nyitottak a felbukkanó tengeralattjáróra, de brit tüzéreknek nem sikerült eltalálniuk azt. A torpedók a HMS Hogue oldalába csapódtak, és miután áttörték az övpáncélt a hajó lőszeraktárába csapódtak. A levegőt olyan iszonyatos robbanás rázta meg, hogy Weddigen nem tudta megállapítani, hogy a kilőtt torpedói közül vajon csak egy, vagy mindkettő talált. A Hogue belsejébe az iszonyatos nagyságú lék, és a vízzáró ajtók zárásának elmulasztása miatt a tenger gyorsan utat talált magának. A kapitány a találat után öt perccel elrendelte a hajó elhagyását, amely 10 perc múlva szintén felborult és 7 óra 15-kor követte a hullámok alá merülő Aboukirt.

blog160-07.jpg

Johnson, a HMS Cressy parancsnoki hídján súlyos válaszút elé került, mentse hajóját, és megpróbáljon bosszút állni, vagy kezdje meg testvérhajói legénységének mentését. A kapitány ez utóbbi mellett döntött. Csökkentette sebességét, és lebocsájtotta a csónakjait, sőt mászóhállókat engedett le hajója oldalán, hogy megkönnyítse a vízben kapálózók fedélzetre jutását. Ugyanekkor elrendelte a hajó vízzáró rekeszeinek a lezárását, de elmulasztotta a harci riadó elrendelését. Ekkor valaki a legénységből tengeralattjáró periszkópot vélt felfedezni a hullámok között, amire az egyik 12 fontos nyomban tüzet is nyitott, de az nem Weddigen hajója volt, hanem nagy valószínűséggel valami roncsdarab, a két elpusztult hajó valamelyikéről. Időközben a Cressy elérte a hajótöröttek százai által borított vizeket ezért kénytelen volt teljesen leállítani a gépeit, ha nem akarta, hogy honfitársaik cirkálója hajócsavarjai által haljanak hősi halált.

blog160-08.jpg

7 óra 20-kor immár a maradék torpedóit is felhasználva a taton lévő III. és IV. számú csövekből, szintén öt másodperces késleltetéssel, mintegy 1.000 méteres távolságból megtorpedózta a harmadik cirkálót is. Az egyik torpedó célt tévesztett, de a másik eltalálta a HMS Cressy-t a jobb oldalán a kazánházaknál.

blog160-09.jpg

A tatból kilőtt torpedók erősen kiegyensúlyozatlanná tették az U-9-et, négy percre volt szükség annak újbóli kitrimmeléséhez. Ekkor Weddigen tett egy teljes fordulatot, hogy a maradék torpedójával, amellyel időközben újratöltötték az I. számú vetőcsövet megadja a kegyelemdöfést a sérült cirkálónak. Alig negyed óra múlva 7 óra 35 kor, a maradék torpedó is útjára indult az 500 méterre lévő sérült cirkáló ellen. Ez a torpedó is a hajó jobb oldalát találta el, amely szintén felborult és alig 20 perc múlva 7 óra 55-kor szintén elsüllyedt.

Az U-9 még 20 percig haladt a víz alatt, miközben igyekezett elhagyni a támadás helyszínét.

blog160-10.jpg

blog160-12.jpgOtto Eduard Weddigen

Az vesztfáliai Herford városában látta meg a napvilágot   egy nagyhírű család tizenegyedik, és egyben legifjabb gyermekekeként 1882. szeptember 15-én. A család anyagi biztonságát a ma is létező textilgyár, a Weberei Weddigen adta. A család már hosszú generációk óta nagy tiszteletnek örvendett, hála azoknak a férfiúknak, akik protenstáns lelkészként, kereskedőként, tudósokként, vagy írókként váltak a német polgárság részeivé. Weddigen, miután kijárta gimnáziumot, belépet a Császári Haditengerészetbe, mivel ott a hadsereggel ellentétben kevésbé érződött a porosz nemesség befolyása, így nagyobb lehetőséget kínált egy Németország nyugati feléből származó, ambiciózus ifjúnak az előbbrejutásra.

1902-ben előbb zászlóssá, majd rá két évre tiszté, hadnaggyá avatták. 1906-ban Csingtauban szolgált az SMS Vaterland folyami ágyúnaszádon, amely ekkor a német Kelet-Ázsiai Hajóraj kötelékében szolgált. Egy évre rá átkerült az SMS Tiger ágyúnaszádra. 1908 októberében, az ázsiai szolgálat letelte után tért haza Weddigen Németországba, ahol azonnal csatlakozott, az új, születő fegyvernemhez a tengeralattjárósokhoz. 1909 szeptemberétől különböző beosztásokban szolgált U-1, az U-2 és az U-4 tengeralattjárókon. 1910-ben ideiglenes jelleggel megbízták ez utóbbi parancsnoklásával, majd következett 1911-ben U-3 és az U-5, ahol szintén ezt a beosztást látta el. 1911. október 1-én nevezték ki annak a vadonatúj hajónak az élére, az U-9-re, amely később összefort a nevével. 1912. október 25-én előléptették korvettkapitányá. 1913, május 21-én egy hadgyakorlaton megmutatta későbbi oroszlánkörmeit, amikor is a döntőbírák szerint négy torpedójával az SMS Ostfriesland, SMS Thüringen és az SMS Friedrich der Großecsatahajókat tette virtuálisan harcképtelenné.

1914-ben a háború kitörése nem indult túl jól, Weddigen hajója kilenc másik tengeralattjáróval egyetemben kifutott, de miközben két társa elveszett, ő kénytelen volt egy technikai probléma miatt, megszakítania a bevetést, és idő előtt hazatérnie. Az egyhetes kényszerszünetet, arra használta ki, hogy feleségül vegye gyerekkori szerelmét. Szeptember 20-án futott ki újra, arra, a bevetésre, amely elhozta számára a dicsőséget és a világhírt, miután elsüllyesztette a holland partok előtt a HMS Aboukir, a HMS Cressy, és a HMS Hogue páncélos-cirkálókat. Ezért a tettéért elnyerte a Vaskereszt I. és II. osztályú fokozatát. Alig három hét múlva ismét egy brit cirkálót, a HMS Hawke-ot sikerült a tenger fenekére küldenie. Október 24-én a Vilmos császár személyesen adta át a legmagasabb porosz kitüntetést a Pour le Méritet, népszerűbb nevén a Blau Maxot. Weddigen volt az első tengerésztiszt, aki ebben a kitüntetésben részesült.

1915 januárjában egy sebesülése miatt, Weddigennek át kellett adnia az U-9 parancsnoklását első tisztjének, de miután felépült, megkapta a vadonatúj U-29-et, amely korábbi hajójától eltérően már nem petróleum motoros volt, hanem korszerű diesel meghajtású. 1915. március 10-én futott ki a belgiumi Zeebrugge-ből első bevetésére. Működési körzete az Ír-tenger volt, ahol napokon belül négy kereskedelmi hajó bánta a vele való találkozást, és további kettőt megrongált. A négy hajó össz-vízkiszorítása 12.934 BRT volt. 18-án hihetetlen látvány tárult a szeme elé, akár csak az 1913-as gyakorlaton ismét csatahajók sokaságát pillantotta meg maga előtt. Ezen a napon a brit flotta 23 csatahajója hat oszlopba rendeződve vonult fel pont ott, ahol Weddigen várakozott. A kapitány nem habozott és nyomban támadásra vezette naszádját a bal szélső oszlop utolsó hajója a HMS Neptun ellen. 13 óra 18 perckor torpedót indította a brit csatahajóra, de elhibázta, mivel az acélszivar a mögött haladt el ártalmatlanul. A brit csatahajók észlelték a támadást és egy fordulat után, fokozták a sebességüket, és hogy mielőbb elhagyják a számukra veszélyes vizeket. Eközben a következő oszlop élén hajózó HMS Dreadnought fedélzetén nem sokkal a hajó orra előtt balra felfedezték egy tengeralattjáró periszkópját. A csatahajó parancsnoka nyomban támadásra adott parancsot, és perceken belül legázolta Weddigen tengeralattjáróját. A kettészelt hajó orr része egy pillanatra még a felszínre emelkedett, pont annyi időre, hogy a britek le tudják olvasni róla a 29-es számot. Az U-29 kapitányával és egész személyzetével együtt merült a hullámsírba.

Otto Weddigen eredménylistája:

-1914. szeptember 22. HMS Aboukir brit páncélos cirkáló, elsüllyedt 12.000 BRT

-1914. szeptember 22. HMS Cressy brit páncélos cirkáló, elsüllyedt 12.000 BRT

-1914. szeptember 22. HMS Hogue brit páncélos cirkáló, elsüllyedt 12.000 BRT

-1914. október 15. HMS Hawke brit védett cirkáló, elsüllyedt 7.350 BRT

-1915. március 11. Adenwen brit teherhajó, megrongálódott 3.798 BRT

-1915. március 11. Auguste Conseil francia teherhajó, elsüllyedt 2.952 BRT

-1915. március 12. Andalusian brit teherhajó, elsüllyedt 2.349 BRT

-1915. március 12. Headlands brit teherhajó, elsüllyedt 2.988 BRT

-1915. március 12. Indian City brit teherhajó, elsüllyedt 4.645 BRT

-1915. március 14. Atalanta brit teherhajó, megrongálódott 519 BRT

 

blog160-13.jpg

U-9

Az U-9 építését 1908. július 15-én rendelte meg a császári Haditengerészet a danzigi Kaiserliche hajógyártól. A hajót 19010 február 22-én bocsátották vízre, és az év április 18-án állt szolgálatba. A hajóért a német állam 2.140.000 aranymárkát fizetett az építőnek.

Az U-9, egy négytagú osztályrészeként került megépítésre, testvérhajói az U-10, az U-11 és az U-12 voltak. Az 57,4 méter hosszú, 6 méter széles és 3,1 méter merülésű hajó a felszínen 493 tonna, a víz alatt pedig 611 tonna vízkiszorítású volt. Meghajtásáról két-két Körting hat- illetve nyolchengeres kétütemű petróleum motor gondoskodott 900 LE össz-teljesítménnyel. A víz alatti meghatást két darab SSW villanymotor szolgáltatta 1.040 LE össz-teljesítménnyel. A két 1,45 méter átmérőjű hajócsavar felszíní menetben 550, a víz alatt pedig 460 percenkénti fordulaton pörgött. Ez a teljesítmény a felszínen 14,2, a víz alatt pedig 8,1 csomó elérése tette képessé a naszádot. 9 csomós, gazdaságos sebesség esetén 3.250 tengeri mérföld ( 6.020km) megtételére volt képes a hajó egyszeri üzemanyag-feltöltéssel. A hajó biztonságosan 50 méter mélyre volt képes lemerülni.

A hajó fegyverzete 2 mellső és 2 hátsó 45 cm-es torpedóvető csőből állt, amelyhez hat torpedót javadalmaztatk. A hajó ezen kívűl rendelkezett még egy 5 cm-se és egy 3,7 cm-es Hotchkiss ágyúval is, a kisebb felszíni célok ellen. 1916-tól alkalmassa tették 12 akna hordozására is.

A hajó legénysége 4 tisztből és 25 tengerészből állt.

A hajó Otto Wedigen parancsnoksága alatt kezdte a szolgálatát. Még a háború előtt forradalmi tetett hajtott végre a legénysége, amikor is - elsőként a világon - merülésben sikerült újratölteni, a hajó torpedóvető csöveit. Rögtön a háború kitörésekor részt vett egy sikertelen akcióban, ami után kisebb javításra szorult. Szeptemberben indult második bevetésére, amikor is elsüllyesztette a HMS Aboukir, a HMS Cressy és a HMS Hogue brit páncélos cirkálókat. Következő bevetésén, október 15-én az U-9 egyetlen torpedóval elsüllyesztette az Aberdeen előtt járőröző HMS Hawke brit védett cirkálót, amely percek alatt merült a hullámsírba.

1915. január 12-én a hajó korábbi elsőtisztje Johannes Speiss váltotta a parancsnoki beosztásban Otto Weddigent. Az új parancsnok egészen 1916. április 19-éig töltötte be ezt a beosztást, ami alatt 13 kereskedelmi hajót süllyesztett el, összesen 8.636 BRT tonna össz-tonnatartalommal, A 13 hajóból 10 ugyan csak kisebb halászhajó volt de maradék három már komolyabb teherhajó volt. 1915 végén egy balti-tengeri bevetésen még egy orosz kisegítő aknaszedőt is sikerült elsüllyesztenie. 1916-ra a háború előtt épült hajó teljesen elavult, ekkor kiképző hajóvá minősítették át, és ebben a szerepkörben érte meg a háború végét is. 1918. november 26-án tette le a legénysége a fegyvert és 1919-ben bontották le. Csak az U-9 és az SMS Emden cirkáló volt Császári Haditengerészetben amely teljes legénysége, kiemelkedő haditette miatt megkapta a Vaskereszt I. Vagy II. fokozatát.

blog160-14.jpg

Az U-9 hét bevetésén összesen 13 polgári hajót (8.636 BRT), és 5 hadihajót (44.173 BRT) küldött a hullámsírba.

-1914. szeptember 22. HMS Aboukir brit páncélos cirkáló, elsüllyedt 12.000 BRT

-1914. szeptember 22. HMS Cressy brit páncélos cirkáló, elsüllyedt 12.000 BRT

-1914. szeptember 22. HMS Hogue brit páncélos cirkáló, elsüllyedt 12.000 BRT

-1914. október 15. HMS Hawke brit védett cirkáló, elsüllyedt 7.350 BRT

-1915. május 3. Bob White brit halászhajó, elsüllyedt 191 BRT

-1915. május 3. Conquet brit halászhajó, elsüllyedt 176 BRT

-1915. május 3. Hector brit halászhajó, elsüllyedt 179 BRT

-1915. május 3. Hero brit halászhajó, elsüllyedt 173 BRT

-1915. május 3. Iolanthe brit halászhajó, elsüllyedt 179 BRT

-1915. május 3. Nortward Ho brit halászhajó, elsüllyedt 180 BRT

-1915. május 3. Progress brit halászhajó, elsüllyedt 273 BRT

-1915. május 4. Rugby brit halászhajó, elsüllyedt 205 BRT

-1915. május 5. Straton brit halászhajó, elsüllyedt 198 BRT

-1915. május 6. Merrie Islington brit halászhajó, elsüllyedt 147 BRT

-1915. május 8. Don brit szénszállító, elsüllyedt 939 BRT

-1915. május 8. Queen Willhelmina brit teherhajó, elsüllyedt 3.590 BRT

-1915. augusztus 16. Serbino brit teherhajó, elsüllyedt 2.205 BRT

-1915. november 5. Dagö orosz segédaknaszedő, elsüllyedt 1.080 BRT

blog160-15.jpg

 

Mielőtt a három hajót elnyelte a tenger mindössze nyolc, különböző méretű mentőcsónakot sikerült lebocsájtaniuk, amelyekben mintegy 600 hajótörött szorongott, miközben körülöttük további 1.800 próbálta magát a víz felszínén tartani. A helyzetet súlyosbította, hogy a kifutás előtt nem minden tengerész kapott mentőmellényt, így sokan a nélkül, számosan sebesülten próbáltak a víz felett tartani magukat. Időközben az időjárás javulása miatt aznap reggel a brit rombolók is kifutottak a tengerre, hogy csatlakozzanak a cirkálókhoz. A rombolók azonban nem értesültek a a katasztrófáról, és noha attól alig 50 tengeri mérföldre jártak, de nem haladtak teljes gőzzel. A helyszínre először holland hajók érkeztek, és nyomban megkezdték a hajótöröttek mentését, nekik mintegy 400 brit tengerész köszönhette az életét. A brit rombolók csak 11 óra 45-re érték el a katasztrófa helyszínét és kapcsolódtak bele a mentésbe. A három cirkálón szolgálók közül végül is csak 60 tisztet és 777 tengerészt sikerült megmenteni, összesen 62 tiszt 1.397 tengerész veszett a hullámsírba. Az elsőként elsüllyed és teljesen gyanútlan HMS Aboukir legénységéből vesztek oda a legtöbben, szám szerint 527-en, a HMS Hogue 48, míg a HMS Cressy 560 tengerész veszített.

blog160-11.jpg

Természetesen a katasztrófát vizsgálat követte, amely azonban a rangidős parancsnokokat felmentette és minden felelősséget a három hajó parancsnokára hárított, amiért elmulasztották a tengeralattjáró-veszély esetén érvénybe lévő eljárások alkalmazását,és azért amiért megálltak egymás legénységét menteni.

A sors iróniájaként Sidney Austin csónakmester, aki szeptember 22-én menekült meg a HMS Houge fedélzetéről, október 9-én állt szolgálatba a HMS Hawke cirkáló fedélzetén, hogy alig hat nap múlva annak hajótöröttei között tapossa a tengert, amelyet szintén Otto Weddigen U-9-es torpedózott meg...

blog160-16.jpg

Források és ajánlott irodalom:

-Sárhidai Gyula: Tengerek szürke farkasai - Mecenas 1989.

-Geoffrey Regan: Haditengerészeti baklövések – Alexandra 2003.

-Magyar, angol és német nyelvű Wikipedia

blog160-17.jpg

Ambasa

Szerző: ambasa  2015.05.05. 00:00 2 komment

Címkék: hajózás hadtörténelem első világháború Németország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr957430624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Matney 2015.05.05. 21:47:23

A szokásos színvonalas cikk!
Két dilemmába is beleképzeltem most magam:
- Johnson helyében én is a mentésre szavaztam volna, szerintem nincs morálgyilkosabb dolog, mint a tengert sasolni, miközben a bajtársak fuldoklanak körös-körül

-Wedigen helyében nem lőttem volna ki az utolsó torpedót. Miféle úriember az, aki a nyilvánvalóan sérült, számára már veszélytelen hajót lövi ki?

Történelem p 2016.01.23. 15:37:48

Nagyon szép poszt lett, gratulálok!