blog173-001.jpgMár többször is volt olyan, hogy a blogra írók egyike, vagy másika, esetleg többünk is megosztotta olvasmányélményeit. Nos most úgy tűnik rajtam a sor…

 

 

 

 

 

 

 

blog173-003.jpgKristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi (Zrínyi 1986)

A több mint 300 oldalas könyv, két jól elkülöníthető részre osztható. Az első részben, mintegy 150 oldalon hét fejezetben a katonai és történelmi eseményeket ismerhetjük meg a honfoglalást megelőző és kiváltó eseményektől egészen a XIV. század kezdetéig. A könyv időrendben írja le az eseményeket, de a jelentősebb mérföldkövek mentén fejezetekre bontja, így az olyan fontosabb események, mint pl a honfoglalás, a kalandozások, vagy a tatárjárás illetve a hódító háborúk külön-külön fejezetet kapott. Ennek a résznek a jobb megértését néhány térkép is segíti.

A könyv második fele, az előzőhöz hasonló terjedelmű és három fejezetre oszlik. Az első a hadjáratok típusait a hadviselésünk jellegzetességeit mutatja be. A második a magyar hadszervezetet és annak fejlődését, illetve a katonák/fegyveresek őseink társadalmában elfoglalt helyét ismerteti. Míg a harmadik fejezetből elődeink fegyverzetét és viseletéről kaphatunk átfogó képet. Ebben a fejezetben számos, feltárt sírt mutat be a szerző ábrák segítségével, és ez alapján ismerteti elődeink fegyverzetét és viseletét, illetve azok változását a taglalt évszázadok során. A könyvet a térképeken, családfákon és a rajzokon kívül további 55 fénykép is színesíti.

Aki azt gondolja, hogy ebben a könyvben színes leírását fogja találni az elődeink dicső csatáinak és hadjáratainak, az bizony csalódni fog. A könyv inkább egy eseménysor leírása, a konkrét történelmi történések, mint pl egy-egy ütközet bemutatása alig pár mondat legfeljebb fél oldal tesz ki, de ez természetes, hiszen maga a kor nem halmoz el minket írott források tömkelegével. Így talán nem mondok túl meglepő dolgot, azzal, hogy a könyv elég száraz és korántsem olvasmányos, csak igen elkötelezetteknek ajánlom.

 

blog173-002.jpgKristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi (Zrínyi 1988)

Az előző könyv ikerkötete, mind formátumában, mind belső szerkezetében hasonló az előzőhöz. Noha az előző kötet több száz évet ölelt fel és ez csak mintegy nyolcvanat, terjedelme mégis hasonló, közel 300 oldal. Ez a könyv is két részre oszlik. Az elsőben a történelmi eseményeket ismerhetjük meg öt fejezetben, amelyből kettő Károly Róbert, három pedig a Nagy Lajos uralkodása alatt zajlott hadieseményeket ismerhetjük meg. Itt is külön fejezetet kapott a Károly Róbert harca a hatalomért a rivális trónjelöltek, illetve azt követően a kiskirályok ellen, illetve egy másik az azt követő háborúiról. Az ezt követő három fejezet Nagy Lajos király nápolyi hadjáratait, majd külországi háborúit mutatja be, illetve külön fejezet szól uralkodásának végét jelző békésebb időszakról.

Ennek a könyvnek a második része az előző kötethez hasonlóan az első fejezetben bemutatja a magyar hadszervezetet annak hadviselését. A második rész itt is a fegyverzetet és a viseletet ismerteti. Sajnos ebből a könyvből az előzőhöz hasonló sírbemutatások hiányoznak, ami akár természetes is lehet, az azonban kevésbé, hogy azok a rajzok is, amelyek az előző művet érthetőbbé tették. Ezen nem segít a könyvet illusztráló 64 fotó sem. Természetesen itt találunk számos térképet és családfát.

Ez a könyv az előzőhöz képest kicsit felemás. Míg az első fejezet az előbbi kötethez hasonlóan a források hiányában, meglehetősen száraz, illetve nagy odafigyelést igényel a töménytelen név miatt, akik hol a király mellett, hol annak ellenében bukkannak fel az események menetében. Ezzel szemben, hála a források gazdagodásának Nagy Lajos uralkodása alatt zajló események leírása már akár színesnek és olvasmányosnak is tekinthető, persze csak az előzőkhöz képest.

A szerző elismert szakértője korszaknak, 1973. és 2003. között számos más könyve és tanulmánya jelent meg a IX-XV. századi, magyar történelemmel kapcsolatban.

 

blog173-004.jpgBalla Tibor, Csikány Tamás, Gulyás Géza, Horváth Csaba, Kovács Vilmos: A magyar tüzérség 100 éve 1913-2013 (Zrínyi 2014)

2013-ban ünnepelte a magyar tüzérség hivatalos fennállásának centenáriumát, ennek kapcsán a Zrínyi kiadó egy szép kiállítású könyvvel emlékezett meg.

A könyv tizenegy fejezetét különböző, az adott korszak szakavatott kutatói, elismert hadtörténészei írták. Többük neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik behatóbban foglakoztak a magyar hadtörténelem egy-egy időszakával.

-Az első fejezet Csikány Tamás munkája, amelyben bemutatja a tüzérség kialakulását és fejlődését, mind Európában, mind Hazánkban, a XV. századtól a XIX század közepéig.

-A második fejezet, szintén az előző szerző munkája, amely már szűkebb kutatási területéről, az 1848-49-es szabadságharcról szól. Ebből a fejezetből megismerhetjük a Honvédtüzérség szervezetét, fegyverzetét, beleértve az alkalmazott lőszereket, a harcait is.

Mindkét fejezeten érződik Csikány rutinja, érdekes és olvasmányos, amelyek a kötelező általánosságok mellett a szűk terjedelem ellenére, még néhány apró történet is belefért.

-A harmadik fejezet Balla Tibor munkája, amely az osztrák tüzérséget és azon belül a magyarok szerepét mutatja be az 1850-től az első világháború végéig terjedő időszakban. Ez a fejezet olyan igazi szakbarbároknak való, mint jómagam, mivel jórészt a szervezeti változások száraz leírásából áll. Ugyanebben a fejezetben kapott helyett a tisztképzés ismertetése, és a kiegyezés utáni Magyar Honvédség szórlövegeinek története, amely a tüzérséget lett volna hivatott pótolni.

-A negyedik fejezetet Kovács Vilmos jegyzi, aki Hadtörténeti Intézet és Múzeum jelenlegi parancsnoka és egyben tüzértiszt. Ez a fejezet, nagyrészt átfedi az előző fejezet által felölelt korszakot, az 1850. és 1913. közötti időszakot mutatja be, de nem szervezeti, hanem fegyverzeti szemszögből. Megismerhetjük belőle a korszak lövegeit és a hozzá tartozó lőszereket.

-Az ötödik fejezet ismét Balla Tibor munkája, amely az immár a Honvédségen belül, 1913-ban felállított tüzérség megalakulását, szervezetét és történetét mutatja be az első világháború végéig.

-A hatodik fejezetet megint Kovács Vilmos írta, és megint neki jutott az első világháborús honvéd, és közös hadseregbeli tüzérség fegyverzetének és harceljárásainak ismertetése. A sok technikai adat mellett megismerhetjük a tüzérségi eszközöket, a hozzájuk tartozó lőszereket, és azok alkalmazásának sajátosságait.

A III.-VI. fejezetekben a két szerző párhuzamosan, némiképp egymást átfedve, de inkább kiegészítve mutatja be, a Monarchia az első világháborút megelőző és az az alatti tüzérségét, mind szervezeti, mind technikai, mind harcászati szempontból. Természetesen ez együtt jár némi önismétléssel is, bár ez néha egy fejezeten belül is előfordul. Balla fejezetei számomra kicsit szárazabbnak tűntek, bár ez köszönhető, hogy Kovács Vilmosnak jutott az érdekesebb technikai leírások.

A hetedik fejezet Horvát Csaba munkája, amely egy ma a magyar hadtörténelem kevésbé népszerű, kicsit el is hallgatott történetéről, a Tanácsköztársaság tüzérségéről szó. Talán nem meglepő módon ez a kötet legrövidebb fejezete és ez is jórészt a szervezeti felépítés ismertetésére korlátozódik.

A nyolcadik fejezetben ismét Kovács Vilmos ismerteti a Magyar királyi Honvédség tüzérségét az 1920. és az 1945. közötti időszakban. A szerző külön kitér a szervezet, a haditechnika és a harceljárások ismertetésére. Részletes állománytáblák, hadrendek, a tüzérségi eszközök műszaki adatai mellett, olvashatunk a különböző lőszerekről. Külön alfejezet szól a légvédelmi- és a rohamtüzérségről, a 2. hadsereg tüzérségének harcairól, de olyan fontos, ugyanakkor kevésbé ismert területről, mint a tüzértiszt képzés. A fejezet végén megismerhetünk két kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar tüzér életútját, egy tábornokét és egy hivatásos őrmesterét.

A kilencedik fejezet megint Horváth Csaba munkája, melyből az 1945. és 1990. közötti magyar tüzérség szervezeti változásait követhetjük nyomon. Ez a fejezet jórész hadrendekből és szervezeti ábrákból és leírásokból áll. Külön alfejezet szól megint a tisztképzésről. Meg kell jegyeznem, hogy számomra ez volt a kötet leggyengébb része. Számos hiba, elírás mellett sok a hiányosság. Ha valaki egyszer majd ezt a fejezetet referenciaként akarja használni a magyar tüzérség szervezeti felépítésével kapcsolatban, ne tegye, ugyanis gyakran az itt leírtak ellentmondanak azzal, amit a szerző forrásként megjelölt. Kicsit olyan az érzésem volt, hogy olyan mintha ezt a fejezetet egy olyan ember írta volna, aki az internet tanúsága szerint ugyan a korszak kutatója, de nem igazán érti azt, amiről ír, a megfelelő háttérismeretek hiánya miatt.

A tizedik fejezet, megint egy kicsit az előző rész kiegészítése technikai szemszögből, ismét Kovács Vilmos tollából. Szerencsére nem csak a technikai eszközök száraz műszaki ismertetéséből áll ez a fejezet, hanem azok mennyiségi és minőségi fejlődőséből. A szerző külön sorra veszi a tábori- az aknavető- a páncéltörő és a rakétatüzérséget, és a rohamlövegeket is. Szerencsére, még ha csak röviden is de kitér szervezeti kérdésekre is, így némiképp helyre teszi az előző fejezet hibáit. Külön érdekesség, hogy a fegyverzet ismertetése mellett kitér a tüzérségi műszerek technikai ismertetésére, és azok mennyiségére, a hadrendben elfoglalt helyükre és szerepükre. A fejezet végén, közérthetően még némi harcászati ismeretekkel is gazdagodhatunk, amelyből megismerhetjük a magyar és varsói szerződés tüzérségének harceljárásait.

A tizenegyedik fejezet, a rendszerváltástól napjainkig mutatja be a magyar tüzérséget. A szerző számomra teljesen ismeretlen Gulyás Géza, kellemes meglepetést okozott. A szerzőn látszik, hogy katona és ért ahhoz, amiről írt. Bemutatja az elmúlt 20 év szervezeti és technikai változásait, miközben számomra teljesen meglepő módon nem rejti véka alá kritikai észrevételeit. Egy szedési hibától eltekintve ez a fejezet pontos és igen őszinte. Számomra ez a fejezet volt az egyik legkedvesebb meglepetés.

Összességében a könyv viszonylag olvasmányos, eltekintve a szervezeti felépítéséket ismertető fejezetektől, de ember legyen a talpán, aki azt megtudja írni úgy. A legtöbb fejezet színvonalas, ez alól számomra egyedül Horváth Csaba által jegyzett fejezetek voltak kivételek, amelyekben számos tévedést, elírást és hiányosságot fedeztem fel. Csikány és Gulyás Géza által írt részek viszont nagyon tetszettek. A több mint 300 oldalas könyv nagyon szép kiállítású, 230 kitűnő minőségű és sokszor ritka, eddig általam nem látott képekkel van illusztrálva, amelyek része különböző korabeli szabályzatokból származik. A képek mellett további 91 táblázat és blokkvázlat is segít a műszaki- és mennyiségi adatok útvesztőjében való jobb eligazodásban, illetve a szervezeti felépítések jobb megismerésében. Természetesen a könyv szerkezetéből adódóan némileg önismétlő, de időnként még előnyére is válik, de amikor ez fejezeten belül történik, és nem csakúgy, hogy a törzsszövegben leírtak táblázatokban megismétlődnek, az egy kicsit bosszantó volt számomra. Kicsit megmosolyogtató volt számomra egy tipikus „zrínyis betegség” ami a közelgő leadási határidőből adódik. Anno egyszer kiadó karácsony táján jelentette meg az Admirálisok című könyvét, és ott tapasztaltam a szedés minőségének romlását, ahogy haladtam előre a könyvben, nos ha kisebb mértékben de itt is tapasztaltam ezt, igaz kezelhető módon, de az utolsó előtt fejezetben pár helyen lemaradt az űrméret első száma, így lett pl. a 85 mm páncéltörő ágyúból 5 mm-es, vagy a tüzércsoportból a mókásan hangzó „üzércsoport”.

Összességében a fent leírt hiányosságok ellenére a könyv nekem tetszett, és úgy gondolom egy igazi hiánypótló mű, amely nem hiányozhat senki olyannak a polcáról, akit érdekel a magyar fegyveres erők modern kori története. 6000 Ft-os ára messze arányban van a könyv tartalmával és formátumával, ráadásul a kiadónál 25%-kal olcsóbban is megvásárolható.

 

blog173-005.jpgBonhardt Attila, Pánczél Mátyás, Végh Ferenc, Szekeres József, Hattyár István, Sári Szabolcs: A magyar páncélosalakulatok története – Harckocsik, páncélosok a magyar haderőben (Zrínyi 2015)

Ez a könyv, mind szerkezetében, mind formátumában, de még terjedelmében is szinte megegyezik az előző kötettel. Amikor megvettem, igazi hiánypótló könyvnek tűnt, főleg a szerzők személye miatt, de lássuk, mit is rejt a látványos külső:

Az első fejezetet a méltán elismert Bonhardt Attila írta, aki elismert kutatója a Magyar Királyi Honvédség páncélos-csapatainak, már számos publikációja jelent meg a témában. Az első fejezett a páncélosok, és azok fejlődésének történetét vázolja fel dióhéjban.

Természetesen a második fejezet, amely a magyar páncélos csapatok történetét dolgozza fel, megszületésétől a második világháború végig szintén az előző szerző tollát dicséri. A fejezetből megismerhetjük a fegyvernem történetét a rejtés időszakában, és a háborús tevékenységét. Külön kitér néhány, fontosabb eseményre, mint a gorgyijevkai ütközetre, az 1. tábori páncélos hadosztály harcaira, mind a hídfő csatákban, mind a január-februári harcokban. Megismerhetjük a megszálló csapatok páncélos erőit, a 2. páncélos hadosztály galíciai, a lovashadosztály páncélos zászlóaljának 1944-es, illetve a magyar páncélos alakulatok hazánk területén folyó harcait. A szerző kitér a folyamatos szervezeti átalakulásokra, amelyek megértését számos ábra is segíti, illetve a hazai harckocsigyártásra is, de megismerhetjük a Szent Kristóf kultusz kialakulásának eredetét is.

Bonhardt, hála több évtizedes rutinjának kimerítő, de ugyan akkor olvasmányos, számomra élvezet volt olvasni.

A harmadik fejezetet Páncél Mátyás jegyzi, akinek már több könyve jelent meg különböző páncélosokkal kapcsolatos témában. Ez a fejezet a magyar páncélos fegyvernem második világháború utáni újjáépítésétől az 1956-os felbomlásáig tartó időszakot dolgozza fel. A fejezett nyomon követi annak az erőltetett hadseregfejlesztésnek a páncélosokkal kapcsolatos részét, amelybe az ország majdnem belerokkant. Számos ábra szemlélteti a folyamatos szervezeti változásokat és a páncélosok mennyiségi változásait., illetve külön rész szól a tisztképzés rendszeréről. Számomra a fejezet legérdekesebb része az 1956-os események taglalása, amelyből nem csak a ma népszerű eseményeket ismerhetjük meg, hanem a Magyar Néphadsereg harcait a felkelőkkel szemben is. Ugyanakkor a fejezet olvasása közben bizonyos részeknél voltak hiányérzetem volt, illetve a szöveg és a hozzá tartozó ábrák, és térképek között néha ellentmondás van.

A negyedik fejezetet két katona, dr.Végh Ferenc egykori vezérkari főnök és Szekeres József egykori tatai parancsnok írta, és természetesen a magyar páncélos fegyvernem történetét dolgozza az 1957-es újjáépítésétől a rendszerváltásig. Ez a fejezet is részletesen kitér a különböző szervezeti változásokra, a legalacsonyabb szakasz szinttől a legmagasabbakig. Természetesen ez a fejezet is részletesen szól a páncélos tisztek és legénység kiképzésről. A fejezet kiemelten szól a műszaki páncélosok és az egyéb technikai biztosító eszközök, máshol méltatlanul elhallgatott szerepéről, és helyéről egy korszerű hadseregben. Ugyanakkor sajnos a fejezetre rányomta a bélyegét, hogy két egykori katona írta, és nem vontak be legalább szerkesztés szintjén egy történészt is. A fejezet néha önismétlő és egy civil számára annyira szakszöveg, hogy már-már olvashatatlan, helyenként az érthetőség határát súrolja. Szintén nem tetszett, hogy a szerzők hátterének köszönhetően nagyon Tata centrikus, így méltatlanul hanyagolja el a Néphadsereg többi páncélos alakulatát.

A negyedik fejezet a magyar páncélos fegyvernem történetét dolgozza fel a rendszerváltástól napjainkig, Az szerzők, Hattyár István a ma meglévő egyetlen harckocsi zászlóaljunk parancsnoka , illetve Sári Szabolcs szintén katona. Nos az előző fejezet hibájául róttam fel, hogy két katona írta, de talán a generációs különbség miatt, itt ezt egyáltalán nem éreztem ezt annak. A szerzők természetesen felvázolják az elmúlt negyed évszázad szervezeti változásait a MN tömeghadseregének leépítésétől a fegyvernem csaknem teljes megszűnésén át az napjainkban is zajló korlátozott újjászületéséig. Mindig bosszankodok, hogy valami furcsa oknál fogva, a múltat végleg eltörölni szemlélet következtében szinte alig találok adatokat, az interneten, nem csak a Magyar Néphadsereg, de a Magyar Honvédség már megszűnt alakulatairól. Ezért is volt számomra kellemes csalódás, hogy ebben a fejezetben tételesen végigveszik mindazon harckocsi- és lövészdandárok rövid történetét, amelyek szervezetében megtalálhatóak voltak harckocsik. Ezek a leírások nem csak a szervezet változásaira, hanem az egyes alakulatoknál található harckocsik típusára, azok változataira de még az eredetükre is kitér. Itt is részletesen olvashatunk az kiképzés rendszeréről, igaz van némi átfedés az előző fejezet ide vágó részeivel. Ennek a fejezetnek a megértését is számos ábra segíti.

A könyv végén egy ajánlott irodalom jegyzéket is találunk, illetve az első belső borítóban magyar második világháborús csapatjelzéseket találunk, a hátsóban, pedig a magyar páncélosok felségjelzéseinek változását követhetjük nyomon a kezdetektől napjainkig.

A könyv gazdagon illusztrált, számos igen ritka, máshol általam még nem látott fotót tartalmaz, pl olyat, amely az első kilőtt magyar páncélost ábrázolja, illetve azt a híres fényképsorozatot is, amelyen a T-55-ösök minden segítség nélkül ugratnak le a vasúti pőrekocsikról, viszont feltűnően hiányoznak 1968-as felvételek. A kötet összesen közel 270 fényképet és 60 táblázatot, szervezeti ábrát és térképet tartalmaz. Sajnos a szervezeti ábrák nem mindenhol egyértelműek, egyesek tartalmazzák az esetleges többszörözéseket, egyesek nem, néhol egy-egy vonal is hiányzik, de ezek nem annyira zavaróak. Természetesen, mint minden könyvben itt is előfordul néhány szedési hiba, bár az feltűnő, hogy ez jórészt a harmadik fejezetet érinti. Érdekes a könyv képszerkesztése is, a legtöbb fejezetben a képek és ábrák elhelyezése arányos, ritka a kétoldalnyi egybefüggő szöveges rész, amely számomra olvashatóbbá tette a könyvet, ez alól azonban kivétel volt, az egyébként is nehéz szövegű negyedik fejezet, ahol volt olyan, hogy öt oldal folyamatos szöveg is volt, ami szintén nem kedvezett ennek a résznek. Sajnos nem tudom ki írta képaláírásokat, de számomra bosszantó módon számos esetben nem a magyar helyesírás szabályai szerint történtek, ez leginkább a harmadik fejezetre jellemző, de előfordul a negyedikben is. Sajnos egy ilyen referencia könyvnek szánt műben számomra súlyos hiba, hogy pl. SzU-76M helyett SZU-76M-et, SzU-122Sz helyett SZU-122SZ-t írnak, de a legdurvább hiba, hogy DSK helyett az angolos DShK írása, amely már csak azért is furcsa, mert így csak a képaláírásokban szerepel, a szövegben viszont helyesen.

Összességében a könyv jelentős adatmennyisége mellett igen gazdag képgyűjtemény is egyben. Sajnos olvasmányossága változó. Mindenkinek ajánlani tudom, akit érdekel a magyar páncélos fegyvernem története. Ára a tüzérséggel foglakozó könyvhöz hasonló.

 

blog173-006.jpgMihályi Balázs: Román véderőó Magyarország ellen – „Maginot-vonal” Erdélyben (Nagy Magyarország könyvek 2010)

Egy antikváriumban a minap egy érdekesnek tűnő könyvecske került a kezembe. Mihály Balázs nem tipikus történész és pláne nem hadtörténész. Az ELTE-n végzett térképész szakon, majd a Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. Ez az a háttér viszont lehetővé teszi, hogy bizonyos kérdéseket teljesen más nézőpontból tárjon elénk. Már maga a téma is felkeltette az érdeklődésemet, mert meggyőződésem, hogy sajnos a magyar történeti források jelentős része a magyar hadileírásoknál nem foglakozik kellő mértékben az ellenséggel/ellenféllel. Gyakran míg a saját félről mindent tudunk az ellenség csak egy masszaként jelenik meg, ahol a hadrendi számok is hiányoznak és csak annyit tudunk meg róluk, hogy túlerőben vannak. Én azonban már ennél mélyebb ismeretekre vágyom és ennek a homálynak a némi kis oszlatását reméltem ettől a kis kötettől. Maga a könyv kis alakú, kicsit több mint száz oldal, de maga a törzsszöveg, csak mintegy 80, utána már csak térképek és képek vannak.

A könyv egy rövid kronológiai összefoglalóval kezdődik, majd ismerteti az első világháború utáni erődépítési divatot, amely élén a franciák álltak. Ebben a részben részletesen bemutatásra kerül a Maginot-vonal, illetve röviden megismerhetjük a csehszlovák- és a jugoszláv-erődvonalakat illetve azt, hogy ezek miben is tértek el példaképnek tekintet francia nagytestvértől.

Ez után sor kerül magára a román erődrendszer részletesebb ismertetésére. Megismerhetjük a tervezési és az építési fázist, illetve az egyes erődelemek belső szerkezetét. Ezek megértését több alaprajz is segíti.

Egy külön fejezet szól a magyar-román háború esetleges lezajlásáról, amelyben megismerhetjük a két fél előzetes terveit, erőit, azok állapotát,és azt is hogy a felek hogyan vélekedtek a másik fél képességeiről. Ezek megértését egy térkép is segíti. Ugyan itt részletesebben olvashatunk, hogy a Magyar királyi Honvédség, hogyan is képzelte el, illetve milyen taktikát kívánt alkalmazni ennek az erődrendszernek a leküzdésekor.

A könyv végén olvashatunk, arról, hogy miután a terület a II. Bécsi döntést követően magyar kézbe került, a hogyan bontották le ezeket a betonépítményeket. Tételes listát olvashatunk az ebből kinyert anyagokról és azok korabeli értékéről, illetve azokról a nehézségekről, amik az ezekben a munkákban résztvevőknek meg kellett küzdeniük.

A könyv 39, jórészt fél oldal méretű képet tartalmaz, amelyek egy részének érdekessége a személyes jelleg. A szakszöveg jobb megértését 14 térkép és 8 alaprajz segíti. Alapvetően a könyv tetszett, gyorsan olvasható, nekem két nap kellett hozzá a metrón. Ugyanakkor sajnos látszik, hogy a szerző nem képzett hadtörténész, mivel néhány fegyverűrméretnél, vagy azok típusjelzésénél csúszott be tévedés, elírás.

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2015.09.29. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr507856766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu