cikk182-14.JPGNos ismét eljött az év legnagyobb, és talán legjobban várt wargame fesztiválja a Games Day. Az előzetes alapján ki szerettem volna próbálni több játékot is, amelyből azután nem lett semmi, de nem bántam különösebben. Nos nézzük a mit is láthatott az, aki kilátogatott Angyalföldre ezen a ködös, és nyirkos szombati napon.

 

 

 

 

 

Idén szerény megítélésem szerint erős volt a felhozatala a számomra kedves történelmi játékok terén, bár érdekes módon nem volt ókor és a második világháború is csak késő délután jelent meg. Legfőképpen a középkor dominált a Saga és a WAB képében, amelyből számomra meglepő módon két asztalon is szerepelt. Mindkettő az Armies of Chivary alapján, csak az egyik a könyv első feléből csemegézett és az idén épen 600 éve dúlt azincourti csatát dolgozta fel, míg a másik asztalon az 1442-es vaskapui török-magyar összecsapást játszotta újra. Örvendetes volt, hogy egy korábbi próbálkozásommal ellentétben volt komoly érdeklődő a játék iránt. A mellettük játszó ifjabb generációt képviselő asztalnál is szemmel láthatóan jól szórakoztak és a seregeik festése is szép volt. Ezeken kívül, ki lehetett próbálni egy amerikai polgárháborús skirmish játékot a Songs of Drums & Shakos alapján, illetve volt egy szép arab-izraeli háborús FoW asztal is a TLK színeiben, de ez csak amolyan kedvcsináló volt, játék nem folyt rajta. Mint említettem, azután délután megjelent a Silverland is egy mini FoW asztallal, egy olyannal, amely szerintem leginkább alkalmas egy ilyen rendezvényen játékosok toborzására. Fél asztalon kis pontszámból kevés egységgel. Kár, hogy nem korábban jött ki talán én is kipróbáltam volna még egyszer, de a lehetőséget inkább meghagytam az ifjabb nemzedéknek, akik talán majd néhány év múlva komoly játékosokká válnak.

cikk182-02.JPG

cikk182-03.JPGA Saga asztal pazar volt, nem hiába nyerte meg a terepasztal versenyt.

cikk182-05.JPG1415. azincourti csata – WAB

cikk182-04.JPG1442. vaskapui csata – WAB – Sas Wargame Klub

cikk182-06.JPG 1861-65. amerikai polgárháború - Songs of Drums & Shakos

cikk182-07.JPG

cikk182-08.JPG 1967. Sinai-félsziget – FoW - TLK

Természetesen a Games Day szempontjából hagyományos, fantasy és sci-fi játékok alkották a rendezvény gerincét, de látható volt, hogy az addig domináns játékok uralma megroggyant, ugyanakkor érzésem szerint nem tört meg. Valóban hiányzott a Fantasy, noha volt próbálkozás a pótlékával, de a 40k még mindig népszerű volt, és volt Epic is, noha idén nem olyan grandiózus asztallal, mint pár éve. Volt LotR és volt Warmachine is két-két asztalon. Itt egy kicsit meg kell állnom, számomra új jelenség volt, hogy a fentebb említett FoW asztal mellett az egyik LotR és az egyik 40k asztal gyakorlatilag nem játékasztal, hanem csak egy nagyméretű dioráma volt. Gyönyörűek voltak, és méltán lettek díjazottak a terepasztal versenyben, de számomra nem kicsit furcsa volt. Nagyon nagy számban szerepeltek az alternatív trónkövetelők, mint az Dark Age, Frostgrave, Kings of War, Bushido, Malifaux, Infinity, Batman. Ugyanakkor kicsit furcsáltam, hogy miközben az Inkvizitoron élénk eszmecsere folyik bizonyos játékrendszerekről, ennek ellenére nem láttam olyan sok embert tolongani ezen asztalok körül. Ez talán annak is betudható volt, hogy nem volt minden figura kifestve és így nem igazán voltak vonzották a látogatók szemét. Ugyanígy furcsa volt, hogy a két Star Wars asztalnál sem nagyon voltak, noha pár héttel ezelőtt a Lurdy Házban óriási érdeklődés volt irántuk, bár lehet, hogy csak mindig akkor jártam arra, amikor épp nem volt érdeklődő. Lehet, hogy az ő célközönségük nem a régi játékosok, közül kerül majd ki, így ők lehetnek azok, akik majd friss vért hoznak a játékban? Remélhetőleg így lesz, hiszen azzal nem csak ők, hanem az egész közösségünk járna jól. A Firestorm Armada / Planetfall is bemutatkozott, de ők is csak kiállítási jelleggel, ugyan nem minden makett volt kifestve, de amelyik igen az nagyon szép volt. És természetesen az elmaradhatatlan Blood Bowl sem hiányozhatott.

cikk182-09.JPGA LotR asztal

cikk182-10.JPGA 40k asztal ezúttal dzsungel környezetben

cikk182-22.JPGKings of War - HTC

cikk182-11.JPG Malifaux - Főnixcsarnok

cikk182-12.JPGDark Age - Alkimista

cikk182-13.JPG Batman – Cantina

cikk182-15.JPG Firestorm Armada

cikk182-18.JPGBlood Bowl

Számomra örvendetes szín volt, hogy két magyar fejlesztésű játék is itt próbálgatta a szárnyát, az egyik a Salt Lands inkább egy figurás társasjáték, míg a másik az Inkvizitoron már bemutatkozó Fate volt.

cikk182-16.JPGSalt Lands

cikk182-17.JPGFate

A játékok és klubok bemutatkozása mellett idén is voltak olyanok, akik az ifjak és a kevésbé ifjak festőtudását próbálták fejleszteni, illetve a kezdő lökést megadni számukra a hobbi rögös útjára lépéséhez. Idén is volt természetesen festőverseny, és tombola, no meg a sokakat érdeklő börze.

cikk182-20.JPG

Szerencsére ismét találkozhattam ritkán látott játékostársakkal, bár voltak számosan olyanok is akiket hiányoltam, de talán majd jövőre…

cikk182-19.JPG

Ambasa

Szerző: ambasa  2015.12.15. 00:00 8 komment

Címkék: rendezvény wargame Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr568142258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pati13 2015.12.15. 07:29:45

Idén sajnos az Epic játékosközösség számára nagyon alkalmatlan időpontban volt a GD, alap tagok hiányoztak, így valóban, kicsit kapkodva sikerült összeállítani a bemutatót. Le a kalappal azok előtt, akik tartották a frontot! Idén inkább a tanulójáték, játékostoborzás volt a cél, és ez be is jött -meglepően sokan kipróbálták, érdeklődtek, stb.

Szóval mérleget vonva, amennyire kapkodós volt az idei rendezvény ,annyival többen jöttek érdeklődni! Lehet, ebből kiindulva jövőre csak egy táblát teszünk ki, EPIC felirattal, és majd tömött sorokban érkeznek az érdeklődők :D

Egy szó, mint száz, egy nagy projektbe kezdünk bele, hogy 2016-ban, a korábbikhoz méltó szintű bemutatót hozzunk.

pati

Sándor Kaba Sarkadi 2015.12.15. 10:01:09

Nagyon szép összefoglaló, és külön köszönet, amiért kitértél a valós történelmi játékokra is. Bár mindig azt ígértem, hogy én is kipróbálom ezeket, valahogy a fantasy mindig visszarántott...

Remek cikk, megbocsátható helyesírási hibákkal és sok érdekességgel, amiket még én sem vettem észre. Jövőre összefuthatnánk a GamesDayen :)

Üdv:
Kaba

MeyilKree 2015.12.15. 10:46:03

Szia!
Jó cikk örülök, hogy te is jól érezted magad.
A havas LotR-WoR asztalról annyit, terveztünk bemutatót, de egyszerűen annyian jöttek, érdeklődtek az asztalról, magukról a figurákról a festésről, no meg a figurafestésről, hogy gyakorlatilag 1 óra játékidő után le kellett állnunk, mert nem tudtunk játszani. Mivel első bemutatónk volt elégedett is vagyok meg nem is. Jövőre kicsit másképp jövünk. :)

HPetyo 2015.12.15. 11:58:13

Halihó!
Jó lett a cikk. Még mindig nagyon fáj, hogy nem lehettem ott. Talán jövőre.
Miket szerettél volna kipróbálni amúgy.

@Sándor Kaba Sarkadi: Szerintem ezen a blogon az a különös, hogy kitért a nem valós történelmi játékokra. ;)

HPetyo 2015.12.15. 11:59:54

Ja, még egy kérdés. A FATE-et saját figurákkal játszották vagy proxyztak? Arra különösen kíváncsi lettem volna.

ambasa 2015.12.16. 18:11:15

@pati13:
Lehet, hogy félreérthető a megfogalmazásom, de én inkább azt a folyamatos jelenlétet próbáltam hangsúlyozni, ami az Epic közösséget évről évre jellemzi, annak ellenére, hogy ez is egy úgynevezett "halott rendszer" akárcsak a WAB.

@Sándor Kaba Sarkadi:
Úgy legyen!

@MeyilKree:
Igen, én körülbelül a nyitás után másfél órával érkeztem, így nem láthattam, hogy azt asztalon tényleges játék is folyt. Sajnos nem tudtam eldönteni, hogy a két miskolci LotR asztal közül melyiknél is vagy.

@HPetyo:
Hát elvileg a SAGA-t, de megmondom őszintén, olyan csodálatos volt az asztal, hogy elbizonytalanított, illetve egy próbajátékra túl soknak tűnt a rajta lévő figuramennyiség. A másik az SW Armada lett volna, de aztán, valahogy még sem fogott meg az amit ott láttam.

Annyra nem néztem meg a FATE asztalt, de szerintem proxiztak. Eleve a játék nem nagyon érdekelt, illetve az sem nagyon tetszett, hogy nem volt minden figura kifestve. Egyébként ezt a hibát, mint azt már más is megemlítette az Inkvizítoron más is elkövette, ami szerintem negatívan befolyásolta azt a célt amit el szerettek volna érni. Igen, ha népszerűsíteni akarod a játékodat, akkor az asztalodnak is vendégcsalogatónak kell lennie. Talán nem túl meglepő módon két olyan asztalnál is, amelynek a fóruma az Inkvizítoron pörög is szerintem viszonylag kevés érdeklődött láttam, vagy legalább is az általam számítottnál kevesebbet, és ezt leginkább ennek tudom be. Szerintem ez jó lecke mindenkinek, nem elég a népszerű rendszer, azt el is kell adni látvánnyal.

TG

pati13 2015.12.16. 23:10:45

@ambasa: Nincs gond, csak elmeséltem a hátterét az idei Epic bemutatónak :)

Jövőre ugyanott!

MeyilKree 2016.02.16. 04:04:24

Az én seregem a havason volt, de aztán leálltunk a jatekkal, a sok kerdes miatt.
Delután meg inkább mi is nézelődtünk, ismerkedtünk, börzéztünk.
Én a KoW, meg Saga asztalnal voltam kicsit tovabb, a keszthelyi srácokkal ismerkedtem a FG asztalnál, meg szereztem pár bitet, talpat, innen-onnan.
Jövőre másképp készülök a bemutatóval, nem volt ez megfelelő oda, túl sok figut vittünk, meg túl nagy újdonság voltunk. Jövőre egyszerűsítünk, mint a miskolci makettfesztre tettük a KoW bemutatóval.