2gxgsu9_1.jpgSchnee gyalogos a szűk futóárokban igyekezett előre, hogy még napfelkelte előtt elérjen terhével a 
századparancsnoki fedezékbe. Igazán csípős hideg volt. A dermesztő köd akaratosan bekúszott a ruhája  alá  és hozzádörgölőzött a bőréhez. Minduntalan kirázta a hideg és az sem igazán segített, hogy sietősen szedte a lábait. Fázott. Csak az ételhordóban levő forró kávé melegítette át egy kicsit, ott ahol hozzáért, de ez sem nyújtott sok vigaszt. A századkonyháról jött és a százados kávéját vitte. 
Mielőbb ott akart lenni, hogy felettese még forrón kapja meg a reggeli adagot, de a sár és a megelőző napok bombázása miatt itt-ott beomlott árok lelassította. Ügyetlenül bukdácsolt át az akadályokon, de vigyázott nehogy elejtse a kannát. Jó lesz majd egy kicsit odahúzódni a kályhához és megmelegedni -gondolta, miközben egy földkupacon próbált átmászni. A felszerelésének szíjai a bőrébe vágtak. A föld alól egy csontos kéz kandikált ki, egy korábbi csatának az egyik halottja bukkant most ismét elő. Vádlón mutatott a francia vonalak felé, mintha csak a veszélyre hívná fel az arra járó figyelmét. Schnee gyalogost ismét kirázta a hideg. Gyorsan átlépett az akadályon és folytatta útját, mikor távoli dörrenésre lett figyelmes. Egy kilövés volt az, a francia oldalról. Sietni kell, de már meg is hallotta a közeledő lövedék gonosz vonyítását. Alig lépett néhányat, máris ott volt. Fojtott robbanás rázta meg a futóárkot és egy újabb szakaszát omlasztotta be. Schnee-t a légnyomás előretaszította és a futóárok falának vágta. A sisakja lerepült a fejéről, az ételhordót elejtette, ami felborult és a fedele leesett. A forró kávé kiömlött és szétfolyt a sáros földön, összekeveredett a gyalogos vérével, hogy kisvártatva együtt nyelje el őket a talaj…

 Von Kreutz százados idegesen dobolt az ujjaival kis faasztalkája lapján. Hol van már az a kávé? -gondolta, mikor az első becsapódásokat meghallotta. Ujjai megálltak és egy pillanatig mozdulatlanul fülelt. A földbevájt fedezék falai megremegtek. - Megint kezdődik - gondolta most a százados. A kinti csattanások, morgások és döndülések megszaporodtak, mikor a felkelő nap első sugarai kikandikáltak a keleti horizont mögül...

(részlet A kiömlött kávé este című scenario bevezetőjéből)

 Jó ideje játszunk már a Through the Mud and the Blood szabályrendszerrel első világháborús- és elképzelt, Nagyon Brit Polgárháborús (Very British Civil War) ütközeteket. Sőt anno Ambasáék Orosz Polgárháborúval is kipróbálták. Most egy kiegészítőt szeretnék bemutatni, amivel tovább mélyíthetjük ezt a könnyed és szórakoztató rendszert, illetve azt, hogy mi hogyan alkalmaztuk.

A kiegészítőt az első világháborúhoz egyik kedvenc bloggerem készítette, aki mellesleg a Mud&Blood rendszert kiadó Too Fat Lardies-nak is dolgozik. Scenariokat, kártyákat, új szabályokat, háttér elemeket ír és nem mellesleg szép festéseivel és fantasztikus terepasztalaival segít népszerűsíteni ezt a szabályt. Ő Sidney Roundwood, és a http://sidneyroundwood.blogspot.hu/ blogot csinálja. Hihetetlen profi és magas minőségű dolgokat készít még akkor is, ha csak apró tereptárgyakat vagy objektíva jelzőket gyárt. Alighanem időmilliomos is a kiváló kézügyessége mellett. Bár mostanában nem olyan aktív. Ajánlom mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a korszak iránt. Foglalkozik még mással is, mint pl. a Búr háború, de ez most a cikk szempontjából nem érdekes.

Tehát pár éve megalkotott egy rendszert, mellyel néhány kockadobás által karaktereket generálhatunk a Big Man-jeinkből. (Ebben a szabályban a Big Man-ek a tisztek, tiszthelyettesek, akik a rajokat vagy szakaszokat vezetik. A kártyák kihúzásával nem az alegységeket aktiváljuk, hanem a vezetőiket és ők adnak parancsot a saját- vagy egy másik alegység embereinek.) Személyiséget kapnak, de bizonyos mértékig még a testalkatukra is kitér. Egy nagydarab fickó veszélyesebb a közelharcban például. Kicsit szerepjátékos elem ez, de így közelebb hozhatjuk magunkhoz az embereinket, talán jobban átélhetjük a velük történteket. Remek alap kampányokhoz, ahol a csaták során ugyanazokkal az emberekkel küzdünk és fontos, hogy vigyázzunk a katonáinkra. Ez a kiegészítő korlátozottan, de lehetőséget biztosít a fejlődésre is, de nem csak pozitív irányba. Sőt a csaták sokkja, a szenvedések, a pusztító gáztámadások például igen károsan tudnak hatni a tisztjeink idegrendszerére, ami odáig fajulhat, hogy kimerültségükben teljesen cselekvőképtelenekké válhatnak. Fontos szempont tud lenni a vezetők népszerűsége, (akkoriban a tisztek nem feltétlenül éltek együtt alárendeltjeikkel, nagyon komoly szakadék választotta el őket a közkatonáktól, ami egészen súlyos mértékig tudott fokozódni. Valahol ez szükségszerű volt –még ha mai fejjel nehezen érthető- is, hiszen a kor hadviseléséhez hozzátartoztak a hatalmas veszteségek, amire a hadvezetés azért fel volt valamelyest készülve. Ilyen esetben nem a legszerencsésebb ha a tisztek túlzottan kötődnek az embereikhez. De ahogy írtam ez azért a kor sajátossága is volt, a civil életben is tetten érhető volt hasonló. Persze voltak kivételek, ami néha a túlélést biztosíthatja, de többek között erre is majd később részletesebben kitérek. Van benne olyan állásharcos tiszt, aki adott esetben már évek óta „dekkol” a lövészárokban és annyira hozzászokott, hogy mozgó harcban hátrányokat szenved. Ezek csak példák, viszonylag sok variáció van.

Először is tegyünk egy kitérőt a történelmi háttér felé. Historicalt játszva engem mindig érdekel a kapcsolódó történelem. Ha egy konkrét esemény vagy egy szűk időszak kerül terítékre, akkor próbálok a lehetőségekhez mérten elmélyülni a háttérben. Így tettem most is, próbáltam egy olyan időszakot választani, ami megfelelne nekünk. Egy epikus ,nagy csatát, ami lehetőleg megfelelően van dokumentálva. Német és francia seregem lévén a legkézenfekvőbb a nyugati front valamelyik gigantikus csatája volt. Verdun! Juthat mindenki eszébe rögtön. Én pont ezért nem ezt választottam, habár alighanem a legkönnyebben erről tudtam volna háttéranyagot szerezni, de én valami mást akartam. Kis kutakodás után jött a 2. aisne-i csata, avagy Nivelle offenzívája. Kevésbé ismert, de azért jó anyagokat lehet róla találni, továbbá olyan következményekkel járt mindkét fél számára, ami meghatározta későbbi sorsukat. Egy igazi sarokpont volt, amin egy rövid ideig az egész háború sorsa egyensúlyozott. Ekkor még nem dőlt el ki fogja megnyerni a világégést. Nézzünk akkor egy rövid áttekintést erről:

A 2. Aisne-i csata.

 Az 1917-es évre készülődve az antant hadvezetőségében már az előző decemberben megfogalmazódott egy nagy hadművelet gondolata, mellyel döntő vereséget mérhetnének az ellenségre. A névadó az új főparancsnok Robert Nivelle lett, aki Joseph Joffre-t váltotta, ki elvesztette a francia kormány bizalmát és így távozni kényszerült. A francia hadvezetőség a Chemin des Dames (ejtsd: Sömen dö dam) magaslatai ellen kívánta megindítani a támadását, melyet keleten és nyugaton is kiegészített volna egy-egy nagyobb hadművelet. A terület 1917-ig viszonylag békés frontszakasznak minősült, ahol még 1914-ben, a marne-i csata után szilárdult meg az arcvonal, azóta jelentősebb harci cselekmények nem folytak itt. 

joffre.jpg

A terv: Nivelle úgy gondolta, hogy az előző év nagy csatáiban, Verdunnél és a Somme-nál a német hadsereg annyira kimerült, hogy nem lesz képes ellenállni egy újabb nagy csapásnak. A fő hadműveletet megelőzi egy elterelő támadás, melyet a brit 1. és 3. hadsereg indít Arras-nál, majd később, a főcsapással egy időben, egy kiegészítő akciót hajtanak végre Champagne-ban. 24-48 óra alatt kívánták áttörni a német frontot 80 km hosszan, az Aisne (ejtsd: en) mentén, Laontól délre, és megsemmisíteni az ellenéget, ezzel megtörni a német hadsereget és kiütni a háborúból. Ehhez 1,2 millió katonát és körülbelül 7000 löveget vontak össze a Reims és Roye közötti szakaszon. A főtámadást a francia 5. és 6. hadseregnek kellett végrehajtania, (őket később a 10 hds.-el erősítették meg), melyet keletről a 4. hds. műveletei támogatnak. 

Joffre

nivelle.jpgA francia hadügyminiszter bizonytalan volt a tervvel kapcsolatban, de a brit főparancsnok támogatta az elképzelést. A végrehajtást kiszivárgott információk miatt, némi késleltetés után, 1917 áprilisára tervezték. A német hírszerzés tudomást szerzett a francia tervről és így a hadvezetőség megtehette előkészületeit. Márciusban, az Albreich fedőnevű hadművelet kereteiben rendezett visszavonulást hajtottak végre a jól kiépített Hindenburg vonalba, mellyel megrövidítették az arcvonalat, komoly erőket szabadítva fel (13-14 hadosztályt), és jól kiépített, erős állásokban várhatták az antant támadását. A visszavonulás során mindent leromboltak maguk után, az épületektől kezdve az út- és vasúthálózatig, amit az őket követő ellenség használhatott volna. Ezzel később komoly gondokat okoztak az ellenségnek. A művelet 5 hetet vett igénybe.

 Nivelle

 A terep:

Mint az előbb írtam, a fő erőkifejtést a Chemin des Dames (a hölgyek útja) ellen tervezték végrehajtani, és a mi játékaink is itt zajlottak, ezért most én csak ennek a frontszakasznak az ismertetésére szorítkoznék, mint ahogy majd később az események leírásánál is. Ahogy azt már sejteni lehet, maga a név egy utat jelöl, de az egész gerincet is szokták ezzel jelölni. A nevét a 18. században kapta XV. Lajos két lánya, Adelaide és Viktória után, akik gyakran használták. Eredetileg egy kocsiút volt, de mivel közvetlen összeköttetést teremtett Párizs és Château de Boves között, a két hölgy sokszor közlekedett ezen, mikor meglátogatták Françoise de Châlust, Adelaide korábbi tanúját. Ezért a kedvükért burkolatot kapott, és ekkor kapta nevét is.

Az út kelet nyugati irányban fut egy gerincen az Aisne és az Ailette folyók völgyei között. Dél felé jól belátható róla az alatta elterülő síkság. Mikor 1914-ben a marne-i csata utáni ellentámadást vezették az angol-francia csapatok, néhány helyen sikerült átkelniük az Aisne-en, míg máshol még a déli parton fulladt ki a támadásuk, de a gerinc tetejét és az utat nem sikerült elérniük. Mindkét fél beásta magát, az arcvonal megmerevedett és nem is változott lényegesen több mint 2 évig. Bonyolult és mélyen tagozott lövészárokrendszerek alakultak ki, de a francia csapatok dolgát nagyon megnehezítette, hogy a németek magasabban fekvő pozícióikból kitűnően és mélyen betekinthettek állásaikba és azok mögé. Tüzérségüknek remek kilövési lehetőségük volt, az utánpótlási vonalakat könnyedén zavarhatták. Mivel a terep nemigen kedvezett a franciák támadásának, és 1914 után a németek sem itt fejtették ki fő erőfeszítéseiket, ez a frontszakasz csendesnek volt mondható. Mindkét fél itt pihentette csapatait. Ám a franciák nem tettek le róla, hogy változtassanak kedvezőtlen helyzetükön, mindamellett Nivelle talán úgy gondolta, hogy a németek itt nem számítanak támadásra. Fontos még megjegyezni, hogy a vidéken régóta folyt bányászat. A kitermelés során keletkezett járatokat, tárnákat a németek használatba vették és bevonták védelmi rendszerükbe. Kiváló, gránátbiztos kavernákat, fedezékeket, bunkereket vagy közlekedési útvonalakat alakítottak ki bennük. Az előkészítő tüzérség alatt itt meghúzódhattak a katonák, az alagutakon viszonylag biztonságosan lehetett mozgatni a csapatokat, az utánpótlást vagy az üzeneteket. A védekezés során pedig erős támpontokként működtek. Ezzel igen sok borsot törtek a franciák orra alá, leküzdésük vagy rombolásuk komoly feladat volt. Sokszor csak a legnehezebb tüzérség sorozatos vagy koncentrált találataira volt szükség beomlasztásukhoz vagy működésképtelenné tételükhöz. Nem egyszer még akkor is kitartottak bennük a védők, amikor már amúgy túlhaladt rajtuk a támadó gyalogság, és komoly veszteségeket tudtak okozni nekik. 191705-chemin-des-dames-04.jpg

Az érintett szakaszon az első állások Fresnestől dél felé húzódnak, majd Condé sur Aisne-nél kelet-északkeletnek fordul az Aisne déli partján. Moussy és Soupir között lépí át a folyót és fut északkeletnek Cerny felé. A városkától délkeletre közelíti meg a legjobban a Chemin des Dames-ot ahol párhuzamosan az úttal keletnek tart. Craonne után nagy ívben délkelet felé veszi az irányt Berry auc Bac-nál újra átlépi a folyót és hullámvonalban halad Courcy-ig. Ezen a területen folyt Nivelle offenzívája, ahogy még nevezni szokták.

 A hadseregek:

A támadást a francia 5. (parancsnoka Olivier Mazel tábornok) és 6. (parancsnoka Charles Mangin tábornok) hadseregnek kellett végrehajtania, míg a 10 hds. tartalékban volt, hogy  továbbfejlessze a sikert. Ez a három hadsereg 56 hadosztályból állt 17 hadtestbe szervezve, köztük különleges tüzér (tank) zászlóaljak összesen 194 Schneider és St. Chamond tankkal, és az Orosz Expedíciós haderő 1. dandára (brigade). A hadműveletben komoly szerepet kaptak a gyarmati ezredek, akik keményen harcoltak, és véreztek, éppúgy mint az európai ezredek. A hadművelet balszárnyán a 6. hds. míg a jobbszárnyán az 5. hds. támadott. A sávhatár kb. Hurtebisenél volt. A 6. hds. alárendeltségébe tartozott az I. és a  II. gyarmati hdt. A mi szempontukból a II. gyarmati hadtestet alkotó 10. 15. és 38. gyaloghadosztály közül a 15. gyho.-t alkotó ezredek fontosak. Ezek az 5. és a 6. gyarmati gyalogezredek, melyek Cerny térségében támadtak. Az előbbi a várostól keletre, míg utóbbi súlypontjával a városra. A 6. gy.e. részét képezte a 80. szenegáli gyalogzászlóalj. Játékainkban francia katonáink ezen alakulatokban szolgáltak.

insigne_regimentaire_du_6e_regiment_d_infanterie_coloniale.jpg

5e_ric.jpgA francia 6. gyarmati gyalogezred (balra) és az 5. gyarmati gyalogezred (jobbra) jelvénye.

 A másik oldalon, a fő hadműveletek térségében a német 7. hadsereg volt állásban Max von Boehn tábornok parancsnoksága alatt, míg tőle balra (keletre), a német 1. hadsereg (parancsnoka Fritz von Below), majd tovább a 3 hds. Habár a német csapatok mind létszámban (41 hadosztály), mind tüzérségben alulmaradtak a támadókhoz képest, de jól kiépített állásokban várták az offenzívát, és igen sok géppuskával rendelkeztek. Itt elsősorban állványos „nehéz” géppuskákra gondoljunk, a könnyebb kivitelűek még nem voltak olyan nagy számban jelen, de azért már rendelkezésre álltak.

nehezgeppuska.png

 konnyugeppuska.jpgNémet állványos "nehéz"- és könnyű géppuska

A 7. hds-et 4 csoportra bontották:

  • a Crepy csoport: XXIII. tartalék hadtest, parancsnoka Hugo von Kathen tábornok, St Gobain és Vauxallion közötti szakaszon volt állásban
  • Vailly csoport: XI. hdt. Parancsnoka Viktor Kühne, Laffaux térségében, Malmaisson erőd és az ottani „szögletben”, Vally-ig védett.
  • Liesse csoport: LIV. hdt. Parancsnoka Eduard von Liebert tábornok. Védőszakasza a Chemin des Dames-en Courtecon-on át Aillesig.
  • Sissone csoport: XV. tartalék hdt. Parancsnoka Max von Hohn, majd április 19-től Eberhard von Schmettow. Állásaik a gerinc keleti végéig húzódtak Craonne-ig.

Játékaingban a Liesse csoportot alkotó LIV. hadestbe tartozó 16. tartalék hadosztály és az azt alkotó ezredek - a 29. a 68. és a 30. - katonái vettek részt. Egészen pontosan a rajnai 68. tartalék gyalogezredé.

 Harcászati eljárások:

A francia hadvezetés még mindig bízott a gyalogság tömeges támadásában, ám a háború korai éveihez képest sokat fejlesztettek a harceljárásaikon. Különböző és egyre bonyolultabb tüzérségi terveket készítettek, melynek egyik eredménye a „gördülő tűzhenger” lett. A stratégák, természetesen levonva a verdun-i tapasztalatokat, bíztak a szövetségesek élőerő és anyagi fölényében. Forrásaik lehetővé tették, hogy olyan tüzérségi fölényt hozzanak létre, mely terveik szerint teljesen megsemmisíti a németek állásban tartózkodó csapatait, azok fedezékeivel és tűzfegyvereivel egyetemben. A repülőtechnika és a híradás fejlődése lehetővé tette, hogy a repülőgépeket hatékonyan használják a tüzérségi tűz eredményének megfigyelésére, szükség esetén annak korrigálására és az ellenséges erők és manővereinek felderítésére. Ezeken felül, habár csak korlátozottan, de közvetlenül is támogathatták a lent harcolókat bombákkal és/vagy géppuskatűzzel.

Az elképzelés tehát az volt, hogy egy hosszas és pusztító tüzérségi előkészítés után a gyalogság nagy számban és széles frontszakaszon megkezdi a támadást. Ekkor a gyalogság előtt egy „gördülő tűzhenger” halad, mely fedezékbe kényszeríti a még élő védőket, így a gyalogság könnyen elérheti a céljait, és felszámolhatja az esetleges ellenállást. Ezzel egy időben, a tüzérség másik része hátrébb helyezi tüzét, hogy lefogja a német tüzérséget és megakadályozza, de legalábbis zavarja a tartalékok előrevonását és bevetését. Működésük során nagy számban vetettek be gázgránátokat is. A franciák úgy gondolták, hogy a siker biztosításához a gyalogságnak gyorsan kell haladnia, minél rövidebb időn belül át kell törnie az ellenség állásrendszerén. Úgy számolták, hogy a katonáknak 100 métert kell megtenniük minden 3 percben (ez 2 km/h-t jelent, ami egy igen lassú sétálás sebességének felel meg). Ez a tempó valamivel gyorsabb volt, mint a verduni harcok alatt, mert ott 4 perccel számoltak ugyanekkora táv leküzdéséhez. A „tűzhenger” sebességét is eszerint állították be. Ehhez rendkívül pontos számításokra, tökéletes és precíz együttműködésre volt szükség a különböző fegyvernemek között. Habár a támadás sebessége nem tűnik túl gyorsnak, vegyük figyelembe, hogy a katonák igencsak túl voltak terhelve. Egy átlagos harcos a következő felszerelést cipelte magával: a saját ruháján és fegyverén felül, egy köpeny vagy sátorlap, evőeszközök és különböző személyes- és tisztálkodó tárgyak, elméletileg 5 kézigránát és 2 puskagránát, de a valóságban sokszor 15-16 gránátot is vittek magukkal. Továbbá 3 liter víz, gázálarc, esetleg homokzsák(ok), tartalék ruházat, élelem 6-7 napra, és lőszer. (ez hivatalosan 120 töltényt jelent). Ilyen terhelés alatt, ellenséges tűzben, nehéz terepen, többnyire „dombnak fel” már nem tűnik olyan lassúnak az elvárt sebesség. 

francia.jpgFrancia katona és felszerelése (ehhez jöhetett még az extra lőszer/élelem/gránátok, szerszámok vagy eszközök az elfoglalt állások berendezésére, stb...)

A gyalogság támogatására a franciák is bevetették tankjaikat. A feladatuk volt letaposni a drótakadályokat, mobil tűztámogatást biztosítani a gyalogságnak, rombolni az ellenség állásait és nehézfegyvereit. Ezek a korai eszközök igen lassúak voltak (úgy tervezték őket, hogy együtt haladjanak a támadó gyalogsággal), és sokszor pont az okozta nekik a legnagyobb kihívást, mint amire tervezték őket, mégpedig a terep. A korai modelleken érezhető a tervezők útkeresése, amik majd később igen fontos tapasztalatok után elvezették őket a jóval sikeresebb típusok kifejlesztéséhez.

 A somme-i és verdun-i csatákból a német hadvezetőség is levonta a következtetéseit. A növekvő antant fölény hatására rájöttek, hogy nem kifizetődő a front első vonalának merev, mindenáron való védelme. Az 1916. december 1-jén kiadott „Védekező hadműveletek megvívása” (Grundsätze für die Führung in der Abwehrsclacht) című szabályzatban fektették le ennek az elvnek a mikéntjét. Ez a munka kifejti, hogy a merev védelem helyett az állásokat úgy kell kiválasztani és megszervezni, hogy az előnyösen használja ki a terepadottságokat, hatékonyan biztosítani lehessen a tüzérségi figyelést, a kommunikációt a hátsóbb területekkel, valamint a harcot úgy kell megvívni, hogy az ellenséget arra késztesse, hogy kimozogjon saját tüzérségének védőernyője alól, miközben veszteségteljes harcokat vív, de közben a saját erőket a lehetőségekhez képest kímélni kell. A frontvonalat szakaszokra osztották és mélyen tagolták a következőképpen: A fronthadosztályok a védelem első vonalát 2,5-3 km mélyen szervezik, ha lehetőség van rá, akkor egy magaslat ellenségtől védett lejtőjén. A második vonal, ahol a tulajdonképpeni harcot megvívják, egy 1,5-2 km mély szakasz. Ezt olyan mélyen kellett kiépíteni, ahová az ellenséges tüzérség már nem ér el, ellenben a saját tüzérségnek jó kilövési lehetőségei vannak. A harmadik vonal a saját tartalék csapatok elhelyezésére szolgál.

Az 1917 januárjában kiadott „A tábori erődítések alapelvei” (Allgemeines über Stellungsbau) című munka az alábbiakban részletezi a védelmet: Az első árok előtt figyelőposztokban figyelő örsök helyezkednek el. Támadás esetén ezek támpontokba vonulhatnak vissza, melyet egy altiszt és 5-10 katona tart. Kisebb volumenű akciók esetén ezeknek a csoportoknak kell ellenlökéssel visszafoglalni a figyelőposztot. Ez az alapelv nagyobb léptékben is igaz volt. Az első védőöv csapatai kitérnek a nagyobb támadások elől, kivonják magukat a tüzérségi tűzből, majd a hátsóbb csapatokkal egyesülve megállítják az ellenséget és ellentámadással visszaállítják az eredeti állapotot. Abban az esetben, ha valahol a második övet is áttörné az ellenség és a saját csapatok mögé jutna, a túlhaladott vagy bekerített csapatrészeknek sündisznóállás szerűen folytatnia kell a harcot, a lehető legnagyobb veszteséget kell okoznia és kitartania, amíg a harmadik vonalban tartózkodó rohamzászlóaljak vagy ezredek megindítják ellentámadásukat. Ha a védő hadosztálynak nem sikerül az ellentámadás és az eredeti helyzet visszaállítása, akkor a front mögötti tartalék hadosztályokat vetik be.

Az 1917 január 30-án kiadott, egy az 1. hadsereg tapasztalati jelentéséből készült tanulmány ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az első állásokban tartózkodó csapatok nem biztos, hogy ki tudják vonni magukat a tüzérségi tűzből, a tervszerűtlen visszavonulás könnyen zavart okozhat a csapatok között, és akadályozhatja az ellentámadást. Ezért a tanulmány készítője azt javasolta, hogy tartsák meg a somme-i gyakorlatot, mely az első állás védelmét helyezi előtérbe, és a visszavonulás elrendelését csak zászlóalj szinttől fölfelé engedélyezzék. Így megőrizhető a csapatok egysége és rendezettsége. Ezekkel az alapelvekkel a németek gyakorlatilag megalkották a mozgó védelem fogalmát, amit majd a következő világháborúban fejlesztenek tökélyre és alkalmaznak igen nagy hatékonysággal.

 Folyt. köv. A következő részben a csatának a menetére vetünk egy pillantást...

Petyo

Szerző: HPetyo  2016.06.14. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: első világháború wargame Németország Franciaország Mud & Blood

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr308687250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.