infantry-charge-argonne_1915.jpgTehát ahogy azt az előző cikkemben ígértem, vessünk most egy közelebbi pillantást a csata lefolyására. Nem célom az egész eseményről egy részletes leírást adni, ennek a sorozatnak nem ez a miértje, inkább csak egy bemutatót, a teljesség igénye nélkül. Szeretném szemléltetni a viszonyokat, nagy vonalakban a csata lefolyását. Ahogy azt is írtam korábban, nálam akkor „kerek a történet” egy történelmi játék esetében, ha kicsit az események mögé is láthatok. A Mud&Blood ezen kiegészítője amúgy is több hangulati elemet tartalmaz, de már eleve az alap rendszer sokkal inkább a játékélményre fekteti a hangsúlyt. Ha van némi fogalmunk a csatáról könnyebb beleélni magunkat katonáink bőrébe és így teljesedik ki a szórakozás. 

Francia katonák törnek előre dombos, erdős terepen. Habár a kép 1915-ben, az Argonne-okban készült, de hasonló volt a terep a Chemin des Dames-en is.

Persze mondhatnánk, hogy minden nagy, első világháborús csata egyforma: sárban rohamozó gyalogosok, akiket jól legéppuskáznak. De közelebbről szemlélve mindnek megvan a maga kis egyedisége: Az új fegyver, a tankok bevetése, gáztámadások, német rohamcsapatok, stb. Utánaolvasva pont ezeket találhatjuk meg.

A második asne-i csata is hosszas tüzérségi bevezetéssel indult. Habár már a Somme-nál is bebizonyosodott, hogy hiába lőtték a német állásokat és akadályrendszert egy hétig, az nem volt elég hatásos. A későbbiekben nem sokat változtattak ezen, inkább csak a mennyiségen. Mind több és több löveget vontak össze és tovább tartott a tüzérségi előkészítés. 1917. áprilisában 9 napig (más forrásokban 10 napot találtam) dörögtek a különböző űrméretű lövegek és aknavetők, köztük a legnehezebbek is, mielőtt a gyalogság széles vonalakban megindult volna állásaikból. A német tüzérség megpróbált ellen-tevékenységet kifejteni több-kevesebb sikerrel. A védők ezalatt kavernáikban és/vagy bunkereikben húzták meg magukat. Április 16-án reggel 6 és 7 órakor (szakaszonként eltért a roham megindításának időpontja) a kijelölt ütegek hátrébb helyezték tüzüket, hogy lefogják az ellenség lövegeit, illetve bénítsák tartalékait. A tüzérség másik része pedig a támadóknak biztosította a gördülő tűzhengert. Az időjárás nem volt túl barátságos aznap. Ködös, hideg reggelre ébredtek a felek, szinte mindenhol hó vagy havaseső hullott a sűrű felhőkből. A látást nehezítette a robbanások keltette füst és felvert por. (A nedves idő ellenére ezt többször említik visszaemlékezők, de lehet, hogy csak a füstöt keverték azzal) Ezek a kondíciók a repülők munkáját nagyban megnehezítették vagy lehetetlenné tették, ami a tüzérség hatékonyságát rontotta. A francia katonák a megadott jelre elhagyták árkaikat és tisztjeik vezetésével megindultak az ellenség felé a front teljes hosszában. Amikor a túlélő védők az első és második vonalban (az első árkokban csak figyelők voltak, míg a katonák zöme hátrább húzódott a biztonságosabb kavernákba) észlelték, hogy a tüzérségi tűz hátrébb került sietve előmásztak fedezékeikből és elfoglalták állásaikat. Hamarosan megszólaltak a géppuskák, és habár súlyos veszteségeket szenvedtek, de kemény ellenállást fejtettek ki. A német tüzérséget sikeresen fogták le a franciák így az elhárító tüzük gyenge volt. A rohamozó gyalogság hamar erős géppuskatűzben találta magát szinte mindenhol, a hosszas tüzérségi előkészítés ellenére több ezer tűzfegyver maradt működőképes a front teljes hosszán. A napokig tartó, idegörlő pergőtűz ellenére a német katonák morálja és egysége megmaradt. 

031_av10.jpgTámadásra induló francia katonák a Chemin des Dames-en

Az első napon az 5. hadsereg jobb szárnyán az orosz expedíciós haderő elfoglalta Courcy-t, de elakadt az Aisne-Marne csatornánál. Tőlük északra a francia csapatoknak sikerült átkelni a csatornán és elfoglalni Bermericourt-ot, de innen egészen az Aisne-ig a védők visszaverték a támadókat. A folyótól északra a támadás jóval sikeresebb volt, itt sikerült elérni a második lövészárokvonalat. A 42. és a 69. gyaloghadosztály 4 km-t tört előre az Aisne és a Miette között. Ebben a térségben (Berry au-bac) tankokat is bevetettek több-kevesebb sikerrel.

02berry-au-bac-p.jpgBerry au Bac előtte és utána...

A harci gépek a gyalogsággal együtt indultak, de már a támadás megkezdése előtt súlyos veszteségeket szenvedtek műszaki hibákból kifolyólag és a német tüzérség tüzétől. (A Miette folyótól délre, Bois de Beau-nál 23 tankot lőtt ki a német tüzérség még a saját vonalaik mögött. A német figyelők Craonne-ból vezették lövegeik tüzét.) A magaslatokról jól be lehetett látni a francia vonalak mögé, így a még felvonulóban levő járműveket hamar észrevették a német megfigyelők. Később is sorozatosan robbantak le a kiforratlan gépek, illetve ellenséges behatástól is sok megsemmisült. Több helyen a gyalogság nem tudta követni a tankokat a géppuskák tüzében így azok egyedül maradtak mélyen a német vonalak között, és súlyos veszteségeket szenvedtek. Máshol a mozgásképtelenné vált, de harcképes járművek páncélozott géppuskafészekként harcoltak tovább. Az itt bevetett 128 járműből 57db megsemmisült, 64db pedig elakadt a terepen vagy műszaki hiba miatt vált harcképtelenné. (94,5%-os veszteség) Személyzetükből 33 tiszt és 147 legénységi állományú katona került veszteséglistára. A Chemin des Dames keleti végén az I. hadtest rendkívül csekély eredményt ért el komoly veszteségek árán. Az itt támadó hadosztályok átlagban alig 200-250 métert tudtak haladni, és estére a veszteségek miatt már nem voltak képesek további támadásokat indítani. Sok helyen még az első német árkokat sem érték el

2bis.jpg

Kilőtt francia tankok...

 Érdekes, hogy az 5. hds. egy része (zömmel a Miette-től délre) sík terepen támadott, a másik része már a gerinc irányába, dombnak fel, de egyaránt sikertelenek maradtak. Lényeges eredményt ott tudtak felmutatni, ahol a tankok támogatták a gyalogságot, még ha ez így is nagy veszteségekbe került, sík terepen, a Miette és az Aisne között. Tehát nem lehet kijelenteni, hogy a terep különösebben befolyásolt volna bármit is. Mindennek megvolt a maga rossz oldala.

A 6. hds. jobb szárnyán a II. gyarmati hdt. sem volt sokkal sikeresebb, mint a jobb szomszédjuk. Az első fél órában ugyan sikerült 800 métert előretörni, de később megállásra kényszerültek. A Hurtebise-nél támadó 10. gyarmati ho. a nap folyamán 150 tisztet és kb. 5000 embert veszített halottakban és sebesültekben. (a fele szenegáli) Három ezredparancsnok, Paul(?) Dumas alezredes az 52. gyarmati gyezr-, Garnier ezredes az 53. gyarmati gyezr-, és Cahen alezredes a 33. gyarmati gyezr. parancsnokai, ezredeik élén vezetve a támadást már az első órákban elestek. (Sajnos a nevükről pontosabb adatot nem találtam) A nap folyamán egyes szenegáli egységekben pánik tört ki és visszaözönlöttek meginduló állásaikba, míg máshol sikerült betörni a német árkokba. Hurtebise-nél egy megerősített kaverna, a Sárkány kaverna (Caverne du Dragon) állta a támadók csapásait. Pokol lyukként vagy a pokol tornácaként vált ismerté a katonák között, ma itt múzeum található.

craonelle.jpgAz állások térképe a Chemin des Dames hurtebise-i szakaszán.

caverne_du_dragon.jpgLégifelvétel a Sárkány kavernáról és környékéről.

Tőlük balra a 15. gyarmati ho. több sikerrel járt. Jobbszárnyukon az 5. gyarmati gyezr. támadott Troyon gazdaság térségéből. A francia állások itt voltak a legközelebb a Chemin des Dames-hez. (megjegyzendő, hogy az első árkok egy völgy peremén futottak és ezért tudtak ennyire közel kerülni az úthoz és a gerinchez.) Mikor eljött a pillanat, a katonák elhagyták megindulási állásaikat, és rajvonalba rendeződve megkezdték a támadásukat. Hamar észrevették, hogy a tűzhenger lehagyja őket és a senki földjén találták magukat, támogatás nélkül. Néhol az első német árkot üresen találták, néhol pedig szívós védelemmel kellett szembenézniük. Ahol elérték az árkokat a francia parancsnokok megpróbálták továbbfejleszteni a sikert. A német tüzérség tüze gyér volt, de a gyalogság helyenként ellenlökéseket hajtott végre. (Emlékezzünk az előző részben felvázolt német taktikára: Az első árkokat vagy kiürítették vagy harcképtelenné váltak a védői, de a hátsóbb állásokból megkezdték az eddigre már veszteségeket szenvedett támadók leküzdését és az első vonal visszavételét) Komoly harcban a támadók újabb és újabb árkokat vettek birtokba, de néhol egyes kitartó fészkekből már hátulról is tüzeltek rájuk. A nap végére végül 5 sor árok került francia kézbe és ezzel egy „benyomódást” értek el. Az 5. ezred 3 nap alatt 23 tisztet és 550 legénységi állományú katonát veszített. Bal szomszédjuk a 6. gyarmati gy.ezr. volt. Elérendő célként Cerny-t kapták. A 80. szenegáli zlj. az első hullámba volt beosztva. (emlékeztetőül: játékaink szereplői ebből a zászlóaljból kerültek ki) Habár az előkészítő tüzérség itt is sok védőt és védművet épségben hagyott, de az afrikai katonák gondolkodás nélkül vetették magukat harcba. A védelem jól szervezett volt és komoly veszteségeket okozott az ellenségnek, aminek következtében már az első nap elveszítették minden tisztjüket. Ennek ellenére az ezrednek majdnem sikerült elérnie kitűzött célját. Habár a városkába csak néhány alegységnek sikerült behatolni, akiket a németek visszavertek, de a település szélére több helyen felzárkóztak. Az ezred balszárnya viszont elakadt a cukorgyár romjai előtt. A nap vége itt érte őket, ahol rendezték erőiket. Egy német visszaemlékező elit támadó hadosztályokként hivatkozik a gyarmati egységekre és megemlíti, hogy a szinesbőrű katonák hosszú, 50cm-es nyelű szekercékkel indultak harcba, amikkel az elfogott sebesültek koponyáit zúzták be. Ezek után persze fogságba esésükkor ők sem számíthattak kegyelemre a németektől. A cukorgyár térségéből részeikkel balra kanyarodva támadtak a német 29. gye. oldalába és hátába. A védők egy részét elfogták, a megmaradt túlélők pedig kénytelenek voltak visszahúzódni.

039_cr10.jpgA francia megindulási állások. Balra fent a "Sucrerie" a cukorgyár.

blog210-108.jpg

blog210-109.jpgCerny térségében kialakított árokrendszer térképe. Illetve azok ráhúzva a google map műholdképére. A kézzel rajzolt térképek meglepően pontosak. Csak néhány százalékot kellett a méreteken változtatnom és 3 fokkal elforgatnom az eredetihez képest és majdnem tökéletesen illenek a műholdképekre. A pirossal színezett állások a francia kézen lévő területek, így látható, hogy ezek már egy csata utáni állapotot ábrázolnak. Érdemes megjegyezni, hogy a háború után Cerny "arrébb költözött", nem az eredeti helyén építették újjá, hanem ott ahol korábban a cukorgyár feküdt.

Süßkind tartalékos hadnagy a 29. tartalék gyalogezred 8. századának parancsnoka így emlékezett erre:

Április 16-án én voltam a 8. század parancsnoka. Nem sokkal reggel 6 óra után az ellenség támadását figyeltük meg. Azonnal zöld jelzőrakétákat lőttünk föl, saját tüzérségi tüzet kérve, de eredménytelenül. A 8. század a 2. zászlóaljba volt beosztva és az első árkot szállta meg két szakasszal. Nem sokkal a támadás kezdete után Kahl szakasza parancsba kapta, hogy foglalja el a Paradieslager déli lejtőjét, mert ellenség tűnt fel a dombon a cerny-i cukorgyár irányából és megvetette a lábát a szomszédos 68. gyalogezred védőszakaszában. Annak érdekében, hogy megóvjam a bekerítéstől később visszavontam Kahn szakaszát. Hamarosan az ellenség benyomult ebbe az állásba a bal szárnyról. Néhány ellenséges alegység a Pradise völgyből támadott és betört a jobbszárnyunkon. Ez azt jelentette, hogy már két oldalról fenyegették a századot. Egyszer csak a hozzánk beosztott géppuska működésképtelenné vált, a század nem tudott tovább ellenállni a balról és szemből, géppuskák támogatásával rohamozó ellenség tömegeinek, így visszavonult a tartalék állásba. A visszavonulás során két vagy három raj fogságba esett, kétórai harc után. A század többi része, akik nem tudtak visszavonulni, kétségtelenül meghaltak vagy megsebesültek... (forrás: The German Army in the Spring Offensives 1917: Arras, Aisne & Champagne)

Peters tartalékos hadnagy a 29. tartalék gyalogezred 5. századából pedig így élte át az eseményeket:

Április 16-án az 5. század Chivy-nél volt állásban. Jobbra a 3. század egy szakaszához csatlakoztunk, balra pedig a 6. századhoz. 10 napi bombázás eredményeként csak két fedezék maradt használható a század védőszakaszában, tehát az összes árkokat megszálló katona ide húzódott be, mert létfontosságú volt, hogy megvédjék magukat az ellenséges tűztől. Nagyon vártuk már a támadás kezdetét, ami kiszabadít ebből a szörnyű feszültségből. A támadás előtti napon kaptunk egy 08/15-ös géppuskát (könnyű-géppuskát), amire már régóta vártunk. Április 16-án 6:15-kor riadó futott végig az álláson, de észrevettük, hogy addigra az ellenség már túljutott a dombon, tőlünk balra. A század bal szárnyát megtámadták, de nem jutottak be a védőszakaszunkba... Egy órával később a századot rendeztük, majd néhány őrszem hátrahagyása után a főerőket a bal szárnyra helyeztük készenlétbe a Troyon gerinc irányába. Hamarosan a Manziel alagút kigyulladt és kicsivel később már nem mutatkozott cél, mert a franciák előrenyomultak a völgyön keresztül a Chivy-orr irányába. Az 5. század parancsnoka hátrébb fekvő posztjáról nem láthatott messzire, így nem tudott a Beaulne gerinc, a Chivy-orr és a Paradieslageren történtekről. A támadás kezdetétől a fellőtt zöld rakéták a saját tüzérségi tűzre eredménytelenek maradtak és nem volt német légi felderítés sem.

Az 5. század meg volt győződve róla, hogy az ellenséges támadás sikertelen volt... Fontos volt a lőszerrel való takarékoskodás, így a század csak közeli célpontokra tüzelt... Szerencsére nem az egész század kapott támadást így tüzét a feltartóztatott ellenségre összpontosíthatta....

Délután a századparancsnok, von Keul szakaszvezetővel és a 3. század néhány emberével felderítő járőrbe ment a jobb szárnyra, hogy megállapítsák, meg van-e még a kapcsolat a 2. századdal, és hogy van-e lehetőség a visszavonulásra, mert már tisztán látszott, hogy nem lesz ellentámadás, az elől lévő századok el lettek vágva, a lőszer fogytán volt és így nem lehetett tovább védekezni. Egy francia járőr közeledett a Chivy-orr felől. Felszólítottak megadásra, de két puskából rájuk lőttek, mire gyorsan eltűntek. A drótakadályok miatt, amik beborították a felázott terepet, az út a 2. századhoz nagyon nehéz volt. Az árkok járhatatlanok voltak így a terepen kellett mozogni. Az ellenség géppuskatűzzel üldözött és veszteségeket okozott. Végül fedezékre leltünk egy futóárokban, ami a Paradieslagerből vezetett a 2. századhoz. Eközben Gangolf altiszt egyedül hátrament és elérte az ezredparancsnokságot, mielőtt a gyűrű teljesen bezárult volna. Nagyon erős tűzbe kerültünk a magasabban fekvő állásokból, miközben megpróbáltunk eljutni a 2. századhoz. Arra következtettünk, hogy az ellenség elfoglalta a század állásait. Von Keul szakaszvezető súlyosan megsebesült. Éppen bekötöztük, amikor gyalogság vonalait vettük észre közeledni, akik elfogtak bennünket... Ahogy hátra vezettek, saját 210mm-es aknavetőnk tűz alá vette korábbi pozíciónkat és ennek tüzében kellett hátramenni... (forrás: The German Army in the Spring Offensives 1917: Arras, Aisne & Champagne)

blog210-110.jpgA fent említett frontszakasz domborzati térképe. A piros vonal a frontvonal április 16-án. És ugyanaz a terület a google mapon

blog210-111.jpgA fent említett frontszakasz térképe. Középen fent a Paradieslager, és látkép Chivy-ről.

A következő éjjel és 2-3 napon a 6-os gyarmatiak 8 ellentámadást vertek vissza az elért állásokban. (Itt is látható, hogy a németek aktívan védekeztek, azonnal megpróbálták helyreállítani az eredeti helyzetet, felszámolni a „benyomódást” ami nyilván felsodorítással fenyegette a szomszédos még kezükben levő állásokat) A harcok során több katona is kitüntette magát bátorságával. Veszteségük 22 tiszt és 700 fő legénység volt.

Tovább nyugatra a XX. hdt. némileg több tért nyert. Vendresse térségéből támadva 2 kilométert tudott haladni. Bal szomszédja a VI hdt. az Oise-Aisne csatornától nyugatra támadt kevés sikerrel. A dombos terepen a gyalogság nem tudott előre jutni a németek tüzében.

blog210-112.jpgA XX. hdt sávja, és az elfoglalt területek. Jól nyomon követhető e térnyerés üteme.

A hadszíntér nyugati felén, ahol a front észak-déli irányban halad, az I gyarmati hdt. támadott. Az itteni harcok egyik gyújtópontja Laffaux volt. A település többször is gazdát cserélt a súlyos harcok során, és végül 19-én francia kézben maradt, de összességében a hadtest itt sem ért el komolyabb sikert.

Látható, hogy a hadműveleti célt sehol sem sikerült elérni, és az áttörésnek még csak a közelébe sem kerültek az első napon és egyes helyektől eltekintve a kölcsönösen súlyos veszteségek okozásán kívül, különösebb terület nyereséget sem tudtak felmutatni a támadók. Hamar világossá vált a harctéri parancsnokok számára, hogy a támadás kudarcba fulladt, de Nivelle nem állította le az offenzívát, hanem tovább erőltette azt.

17-én tehát folytatódott a hadművelet. Az 5. hadsereg továbbra sem tudott tért nyerni, de a 6. hds a nagy frontkanyarban hátrább nyomta a vonalat. Mindkét magasabb egység több német ellentámadást hárított el, melyek már zászlóalj-ezred erejűek voltak, de saját támadásaik az előbb említett siker kivételével az előrevont német tartalékokkal felfrissített védelemben összeomlottak. A veszteségek továbbra is igen magasak voltak. Mindkét fél katonái sokat szenvedtek a hidegben és esőben, különösen a franciák, akik messzebb voltak saját vonalaiktól, sokszor utánpótlás nélkül, mivel azt nem lehetett előrevonni. Megjegyzendő, hogy ebben a németek sem voltak jobb helyzetben. Szétrombolt állásaikban ők sem tudtak könnyebben mozogni. Cerny-től keletre az 5. gyalogezred katonái 17-én reggel is rohamra indultak, de nem jártak sikerrel. A 6. ezred több ellentámadást vert vissza a nap folyamán. A veszteségek, az időjárás és a sikertelenség hatására a szenegáliakon erőt vett a csüggedés. A következő napokban a francia tisztek újabb és újabb rohamokra vezették embereiket, melyek sorra vérbe fúltak, de ha ez nem lett volna elég a német ellentámadásokat is ki kellett védeniük.

Április 21-én Nivelle harcba vetette a 10. hadsereget is az 5. és a 6. hds között, Craonne és Hurtebise térségében. A friss erőkkel szerette volna továbblendíteni az offenzívát, de ez a hadsereg sem ért el különösebb sikert, habár május 5-én sikerült birtokba venni a California platót Craonne felett. Ezzel sikerült egy, az Ailette völgyére tekintő pozíciót elfoglalni, valamint kb. 7000 foglyot is ejtettek. Május 6-a éjjelétől, mielőtt a francia hadseregek megszilárdítják az elért eredményeiket, a német hadvezetés bevetette hadműveleti tartalékait, az ellentámadásra felkészített hadosztályait. 6-ról 7-ére és 7-ről 8-ára virradó éjjel Vauxaillontól Craonne-ig vezettek támadásokat. Feladatuk az eredeti helyzet visszaállítása volt a magaslatokon, de az addigra megerősített állásaikban védekező francia csapatok a tüzérségük támogatásával sorra visszaverték azokat. 8-ról 9-ére virradóra Cerny-nél is sikerrel verték vissza a makacs támadásokat. 9. és 11. között a németek minden nap és éjjel támadtak Craonne-tól északra, de nem jártak eredménnyel. Sőt, a francia hadosztályok az ellentámadások ellentámadásaként tovább küzdötték magukat a Vauclerc plató északi lejtőjén. Egészen a hónap végéig tartottak a támadások, ellentámadások, de a francia katonákat a tisztjeik már csak egyre erélyesebb parancsaikkal tudták támadásra kényszeríteni. A harcok éjjel nappal folytak, a veszteségek igen magasak voltak mindkét oldalon. Május 24-én éjjelén egy ellentámadást követően a franciák támadásukkal birtokba vették Chevreuxtól észak-keletre lévő erdőt, aminek során két német zászlóaljat vertek szét.

 craonne.jpgA támadás előtt...

shdgrgr26n7540090049trecadree.jpg...és az elért eredmény. Craonne-tól északra látható a Clifornia plató.

Oly sok öldöklés és oly csekély eredmény után (mikor már az első nap látni lehetett, hogy a kitűzött célt nem lehet elérni) az elkeseredés oly méreteket öltött a francia hadseregben, hogy még május 3-án a francia 2. gy. ho-nál a katonák megtagadták a támadási parancsot. A „lázadás” szétterjedt az egész hadseregben, a katonák több hadosztálynál nem voltak hajlandóak támadásra indulni. A kudarc betetőzött. Május 16-án Nivelle-t leváltották és áthelyezték Észak-Afrikába. Helyére Philippe Pétaint nevezték ki.

Tegyünk egy kis kitérőt a „lázadásra”. Azért írom idézőjelben, mert ez nem az a fajta lázadás volt, mint azt elsőre gondolnánk és a legtöbb ismeretterjesztő forrás sugallja. A közkatonák nem vették át a hatalmat, nem hagyták el a csatateret. Inkább amolyan sztrájk volt ez. A legénység nem tagadta meg a harcot, de nem volt hajlandó támadásra menni. A németek támadásai ellen viszont felvették a küzdelmet, védekezni hajlandóak voltak hiszen még mindig francia földön álltak és a hazát ettől még ugyanúgy hajlandóak voltak akár életük árán is megvédeni. Pétain első parancsaival leállíttatta az esztelen rohamokat, de az offenzíváról ő sem tett le. Átszervezéseket hajtott végre, helyreállította a fegyelmet, javította az ellátást és a szükségesnek ítélt csapatrészeket pihentette. A fegyelem helyreállítása érdekében példát statuált néhány „lázadón”, mert habár a katonák reakciója érthető volt, de megengedhetetlen egy hadseregben. Így 40-60 „lázadót” kivégeztek, de valójában sokkal több főkolompost felelősségre lehetett volna vonni. Ezt betudhatjuk Pétain emberségének is.

Véget ért a május, de a harcok nem szüneteltek júniusban sem. Laffaux, a California plató, Vauclerc plató, Cerny, Hurtebise, Berry-au-Bac ezrek temetője lett. Mindkét hadsereg a sokadik támadását és ellentámadását majd annak ellentámadását vezette a kulcspontokon. Június 2-áról 3-ára két német hadosztály öt támadást vezetett a California- és a Vauclerc plató ellen. A támadó gyalogságot lángszórók is támogatták. Némi teret nyertek ugyan, de egy francia ellenlökés kiverte őket az elért árkokból. Ezek csak példák a számtalan vállalkozást nem tudom mind megemlíteni, de szeretném érzékeltetni, hogyan vált a kezdeti áprilisi támadás „véres iszapbírkózássá”, ahogy Ambasa egy korábbi posztjában jellemezte a kor csatáit. Ezután szép lassan elcsendesedtek a harcok, ki-ki az elért vagy megtartott pozíciójában rendezkedett be és kezdte meg sebei nyalogatását.

Az eredmények kétes értékűek voltak. A frontot sikerült több helyen előretolni, de áttörni nem. A Chemin des Dames keleti vége francia kézbe került, amivel sikerült kiütni a németek kezéből kiváló magaslati pozícióikat. Nem sikerült szétverni a német hadsereget és elég súlyos veszteséget okozni neki a háború feladásához. Ellenkezőleg, kis híján a francia hadsereg került ebbe a helyzetbe. Egy pillanatig társadalmi, politikai és katonai válság pengeélén táncolt az ország, de végül sikerült úrrá lenni a gondokon.

A német hadsereg ugyan hátrébb szorult, de frontját nem törték át. Súlyos veszteségeket szenvedett, de megőrizte egységét. Habár helyzete rosszabbodott, de nem volt tarthatatlan. Ez is hozzávezetett, hogy októberben a franciák felújítsák majd támadásukat...

Veszteségek:

A pontos adatokat nagyon nehéz megállapítani. Több forrás a francia veszteségeket az 5. a 6. és a 10 hds. térségében 108- és 180 ezer közé teszik halottakban, sebesültekben és eltűntekben. Egy 2005-ös adat például április 16. és 25. között 134000 fős véres veszteséget ad meg, melyből 30000 halott, 100000 sebesült és 4000 eltűnt. Ez az arány 1914 novembere óta a legsúlyosabb volt. Ne feledjük, kicsit több, mint egy hét alatt. A katonai veszteségek mellett, mint már utaltam rá, igen súlyosak voltak a következmények a hátországban. A közhangulat és elégedetlenség mélypontra süllyedt a civil lakosság körében is.

A német veszteségeket 163000 főre teszik, melyből 37000 eltűnt. Ezek egy része fogoly volt, melyre 28500 fős adatot határoztak meg.

Jellemző a harcok súlyosságára és a veszteségek nagyságára, hogy olvasmányaim során úgy találtam, hogy egy-egy ezredet 2-4 nap harc után kivontak a harcból, és ez jellemző volt mindkét oldalon. Ennyi idő elég is volt, hogy elveszítsék legénységük javát és harcképességüket.

Egy pár szó a szenegáliakról: Mivel játékaink fontos szereplői, ezért szeretnék néhány mondatban külön kitérni
rájuk. Bevallom, jómagam azt gondoltam olvasmányaim elején, hogy - mint az a 20. század szinte egyik jellegzetességeként - a fekete katonák alárendelt szerepet játszottak a francia hadseregben, másodosztályú katonáknak számítottak, de ennek pont az ellenkezője volt az igaz. Míg például az USA hadseregében teljesen lenézték őket, addig európai szövetségesüknél a gyarmati hadosztályokat és azok katonáit teljes értékű magasabbegységeknek tekintették, a hadsereg fontos részét képezték már a háború első napjaitól kezdve. Sőt, mint arra utaltam korábban, szinte elit katonákként kezelték őket. Egyáltalán nem szenvedtek a faji megkülönböztetéstől. Általánosságban elmondható, hogy a szenegáliak megállták a helyüket a harctéren, közelharcban pedig félelmetes ellenfelek voltak. A moráljuk jó volt, de természetesen néha rajtuk is erőt vett a félelem. Gondjuk általában a téli időjárással volt, a hideget rosszabbul viselték Európában született bajtársaiknál, ezért a hadvezetés arra kényszerült, hogy télvíz idején délebb vidékeken „teleltessék” őket.

blog210-115.jpg

 Francia katona támogatja sebesült szenegáli bajtársát 

A következő részben már rátérünk a játékra, írok a kiegészítőről és a karaktereinkről...

Pár kép Cerny-ről és más helyszínekről, melyek érzékletesen mutatják be a háború pusztításait és a későbbiekben talán segít az olvasóknak odaképzelnie magát.:

cerny_ny-eny-rol.jpgCerny Északról fényképezve. A háttérben a Chemin des Dames gerince.

blog210-117.jpgCerny a harcok után.

blog210-118.jpgA cukorgyár pusztulása.

blog210-119.jpgPaissy előtte és utána.

cerny-en-laonnois-fr-02--bar_brasserie_le_poilu-02.jpgNem felednek. A francia katonához címzett Le Poilu étterem Cerny központjában ma.

Petyo.

Szerző: HPetyo  2016.08.23. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: hadtörténelem első világháború Németország Franciaország Mud & Blood

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr2410407626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása