blog241-01.jpgAz előző részben megpróbáltam ismertetni a Churchill harckocsi család, igen csak burjánzó családfáját, és azt a színes kavalkádot, amelyet ennek a tanknak az alvázán megalkottak, vagy csak tervbe vettek. Talán senki sincs, aki azt gondolná, hogy ez a harckocsi, már megszületésének pillanatában korszerű, vagy iránymutató lett volna, sőt szerintem egy igen csak elavult koncepció egyik utolsó őskövülete volt. Ennek ellenére, a háború teljes időtartama alatt gyártásba maradt, amire persze mondhatjuk, hogy nem volt más, de meglepő módon alkalmazása sikeresnek volt mondható. Nos lássuk, a technikai részletek után, hogy is szerepelt a harcban a Churchill tank…

Szervezet és harcászat

A brit páncélos csapatok alapvető szervezeti magasabb egysége a harckocsi dandár volt. Ezek lehettek több félék, de jelen esetben minket a Churchill harckocsikkal felszereltek érdekelnek. Egy gyalogsági harckocsi dandár gerincét három gyalogsági harckocsi ezred alkotta és egyéb kiszolgáló alakulatok. Megjegyzendő, hogy a sajátos brit szervezeti rendben az elnevezés ezred, de valóságban zászlóaljat takart, de erről majd talán egy későbbi posztban fogok írni. Az ezred a három harckocsi századon kívül rendelkezett egy parancsnoki szakasszal (4 Churchill), egy felderítő szakasszal (12 Stuart) és több harckiszolgáló alakulattal, szállító oszloppal, ellátó- és javító alegységgel. Normandiától kezdve az ezredparancsnoksághoz szerveztek egy légvédelmi alegységet is Crusader alvázra telepített légvédelmi páncélosokkal. Az alapot jelentő harckocsi század szintén egy parancsnoki szakaszból állt, négy harckocsival, amelyből legalább az egyik támogató változat volt, de lehetett több is, illetve rendelkezett további négy, három harckocsiból álló szakaszból. Ezen felül volt egy műszaki mentő harckocsijuk, illetve a háború vége felé egy hídvetőjük is. A század is rendelkezett önálló felderítő elemmel, amelyet Daimler páncélgépkocsikkal láttak el, amelyek másodlagos feladata az összeköttetés biztosítása volt a mind a fölérendelt, mind a mellérendelt alakulatokkal.

blog241-11.jpg

1942-től ezeket a harckocsi dandárokat úgynevezett vegyes hadosztályok alárendeltségbe osztották be, két gyalogos dandár mellé. A gyakorlat azonban bebizonyította, hogy ezek a hadosztályok nem elég erősek a számukra kitűzött feladatok ellátására, a tartalék hiánya miatt. 1943 elejétől a harckocsi dandárokat kivonták a hadosztályok alárendeltségéből, és helyettük visszakapták a harmadik, gyalogsági dandárukat. Ezek után alkalomszerűen egy-egy komolyabb áttöréskor a harckocsi dandárokat koncentráltan vetették be, mint pl. a Medjera-völgyben, a Hitler és a Gót-vonalnál, vagy éppen Normandiában, de az általános gyakorlat nem ez volt. Általában a dandárokat egy-egy gyalogsági hadosztály támogatására rendelték, ahol azokat szétosztották. Így általában minden gyalogos dandár kapott egy harckocsi ezredet, egy gyalogos zászlóalj egy századot és egy gyalogos század egy harckocsi szakaszt. Ezekben az esetekben a harckocsik a gyalogos egységek, alegységek parancsnokainak alárendeltségében harcoltak. Azonban ellenséges páncélostámadás elhárítása esetén a harckocsikat már hagyományosan, századkötelékben vetették be. Így nagyon ritkán fordult elő, hogy Churchilleket zászlóalj, vagy akár egyben dandárkötelékben vetették volna be, de azért az sem volt példa nélküli, mint azt a 6. gárda harckocsi dandár akciója is bizonyítja Caumont-nál.

A britek vegyes harccsoportokat hoztak létre, amelynek a gerincét egy gyalogos zászlóalj, egy harckocsi század és egy tüzérüteg alkotta. Ezek a harccsoportok kaptak egy előretolt légi irányítót is, amely Afrikában és Olaszországban még egy Stuart harckocsival rendelkezett, de a nyugat-európai hadjáratban már ő is egy Churchillben tevékenykedett.

A háború kezdetén a gyalogsági harckocsik taktikája abból állt, hogy két hullámban támadva támogatták a gyalogságot egy objektum, vagy egy terepszakasz birtokba vételében. Majd siker esetén, addig maradtak ott, míg a páncéltörő tüzérek be nem érkeztek és a helyzet nem stabilizálódott. Ezt követően a harckocsikat hátra vonták. El Alamein-nél ez a taktika radikálisan megváltozott, itt a gyalogság az éj sötétje alatt kezdte meg az ellenség állásainak áttörését, és a gyalogsági harckocsik csak hajnal hasadtával csatlakoztak hozzájuk, hogy visszaverjék az ellenség esetleges páncélos ellenlökéseit, egész addig, amíg sikerül előrevonni a saját páncéltörő tüzérséget. Később Tunéziában mindkét módszert használták. A háború előrehaladta a taktika megváltoztatását követelte meg több okból is. Egyszer a brit nehéz harckocsik egyre nagyobb tűzerejű német harckocsikkal kerültek szembe, mint pl. a Tiger, illetve a német kézi páncéltörő eszközök is nagyarányú fejlődésen mentek keresztül, másrészt a bevetési környezet is megváltozott, a nagy nyílt térségeket kevésbé beláthatóak váltották fel. Ez a két ok ismét sebezhetővé tette az amúgy vastagbőrű Churchilleket. Ezért a nehéz-harckocsi századok mellé egy-két M10, Achilles, esetleg Archer páncélvadásszal felszerelt szakaszt is beosztottak.

blog241-10.jpg

Olaszországban némileg bonyolultabb helyzet állt elő 1944-re, amikor is hiány lépett fel a Churchillekből. Ezért ott a gyalogsági harckocsi századok két szakaszát Shermanokkal töltötték fel. Itt, mivel az amerikai harckocsik védelme gyengébb volt a britnél, de a tűzerejük hatásosabb, ezért a Shermanokat a támadás második lépcsőjében vetették be. Ez a formáció azonban csak ideiglenes volt, mert 1944 végén bizonyos átszervezések következtében számos Churchill szabadult fel, így 1945-re ismét elegendő nehéz-harckocsi állt rendelkezésre, hogy az eredeti szervezetet vissza tudják állítani. 1944-45-re azután a britek is komoly tapasztalatokra tettek szert az összfegyvernemi harc terén, ahol a harckocsik felszámolták az ellenséges támpontokat, a páncélvadászok visszaverték az ellenséges páncélos ellenlökéseket, míg a gyalogság megtisztította, és birtokba vette a terepet, egyben óvta a páncélosokat az ellenség páncélöklökkel felszerelt gyalogságától. A tereptől függően, ha az nehezen belátható volt, akkor a gyalogság ment elől, ha nyílt volt, akkor pedig a páncélosok. Ezekben a harcokban a Churchill robosztusságánál fogva jól teljesített. A sikert fokozta a számos speciális Churchill változat elterjedése is. Hozzá tartozik a Churchillek bevetéshez, hogy megjelenésük számos esetben növelte az általuk támogatott gyalogság morálját, számos esetben használták az elszigetelt csapatok lőszerrel való ellátásra, vagy épen sebesültek kimentésére.

A brit harckocsik feladat szerinti megosztása, noha alapvetően bevált, azonban volt egy jelentős hibája, amelyre az ettől teljesen eltérő német alkalmazás világított rá. Ugyan a gyalogsági harckocsik nagyon jól védettek voltak, de nagyon lassúak. Ez kezdetben nem volt gond, de amikor ezeket más harckocsikkal egy magasabb egységben vonták össze, pl. páncélos hadosztályokban akkor a gyorsabb, cirkáló harckocsikkal felszerelt dandárok manőverező képességét is lerontották.

blog241-13.jpg 

Bevetésen

Dieppe

1942 augusztus 19-én a brit hadvezetés, jórészt kanadai csapatokra támaszkodva rajtaütést hajtott végre Dieppe-nél a francia partokon. A támadás támogatására a 14. Calgary harckocsi ezredet jelölték ki, amelynek Churchilljeit vízállóvá tették és számos példányt szőnyegfektető felszereléssel is ellátták. A harckocsik bevetését négy hullámban tervezték. Az első két harccsoportból állt összesen 9 harckocsival, a második egy csoportból 12 harckocsival, a harmadik szintén egy csoportból, de már 16 tankkal, amelyet a negyedik követett a fent maradó páncélosokkal. Összesen 58 nehéz-páncélossal rendelkezett az ezred a támadás idején.

blog241-02.jpg

Az első hullámban került bevetésre a három Oke, lángszórós Churchill, azonban vajmi kevés sikerrel. Az első túl korán hagyta el a LCT szállító hajót és elsüllyedt, a másodiknak ellőtték a lánctalpát, míg a harmadiknak találatot kapott a gyúelegyed tartalmazó tartálya és lángba borult. További három vesztette el a lánctalpát, vagy más okból akadt el a parti fövenyen. Mindössze három Churchillnek, a Cougar, Cheetah és Cat nevűnek sikerült elérni a két méter magas parti hullámtörő falat. Ehhez a háromhoz csatlakozott később még négy a második hullámból. A harmadik hullámból mindössze 10 harckocsi érte el partot, mivel az egyik szállítóhajó megsérült. Ezek közül már hét hagyta el a partot, míg a nyolcadik fennakadt a parti falon. Közben a Calgary ezred parancsnoka, Andrews alezredes is elesett a sekély vízben, miközben az elakadt harckocsiját épen elhagyta. Összességében a partra tett harckocsik, mintegy fele tudta leküzdeni a kavicsos parti sávot és tudott áttörni a hullámtörő falon, a többi, ilyen vagy olyan okból a sekély vízben vagy a parti fövenyen maradt harcképtelenül. A falat elhagyva a Churchillek megindultak a város felé, és számos ellenséges állást fel is számoltak, de a városba a sok útzár miatt nem tudtak betörni. Az útakadályokat a műszaki csapatoknak kellett volna felszámolni, de azokat a parthoz szögezte a német védők heves tüze, ezért nem tudtak a harckocsik segítségére sietni. Miután a támadás vezetője szembesült az akció sikertelenségével a negyedik hullám harckocsijainak megtiltotta a partraszállást. A kanadaiak hat harckocsija tudott visszatérni a partra, amelyek sikeresen fedezték a kiürítést, egészen addig, amíg a lőszerük el nem fogyott, vagy a német szárazföldi csapatok, vagy akár a Stukák – mert erre is volt példa – nem végzett velük. A Calgary ezred a támadás során 13 halottat, 4 sebesültet és 157 hadifoglyot vesztett, a németek összesen 29, kisebb-nagyobb mértékben sérült Churchillt zsákmányoltak. A németek alaposan megvizsgálták a zsákmányolt páncélosokat, de nem voltak túl jó véleménnyel róla. Ez nem is csoda egy olyan páncélos esetében, ahol a védelemre került a fő hangsúly, ami teljesen ellentétes volt, a németeknél ekkor még uralkodó manőverközpontú szemlélettel.

A Churchillek kudarcának egyik fő ok az apró kavicsok borította föveny volt, amely bármely más harckocsi számára is leküzdhetetlen akadályt jelentett volna. Ennek ellenére jelentős teljesítmény, hogy a partra tett harckocsik közel fele, át tudott hatolni ezen a nehezen járható terepszakaszon. Ebben nagy segítségükre volt, a már ekkor megjelenő különleges, szőnyegfektető-harckocsiknak. Ugyan a brit-kanadai csapatok óriási személyi és technikai veszteségeket szenvedtek, ebben a később elhibázottnak minősített rajtaütésben, mégis tagadhatatlan, hogy olyan értékes tapasztalatokhoz juttatta őket, amely később nagyon sok emberéletet mentett meg Normandiában


blog241-03.jpg

Észak-Afrika

A nem túl sikeres dieppe-i szereplés után közvetlenül, hat Churchill Mk.III-t küldetek az Egyiptomban harcoló 8. hadsereghez. Természetesen a környezeti viszonyoknak megfelelően ezeknek a harckocsiknak módosították a hűtésrendszerét, hogy megfeleljenek a sivatagi körülmények közötti üzemeltetési feltételeknek. Ezeket a harckocsikat egy kis, rögtönzött alegységbe, a Kingforce-ba vonták össze, amely nevét parancsnokáról, Norris King őrnagyról kapta. A harckocsik ép időben érkeztek, hogy bevetésre kerüljenek a sivatagi háború fordulópontját jelentő 2. el-alameini csatában. Az alakulatot alig tizenhárom nap alatt állították össze. Legénységük részben olyanokból állt, akik frissen kerültek ki az angliai kiképzőtáborból és ismerték a Churchill-t, de még sohasem harcoltak sivatagban, illetve olyan altisztekből, akik már régóta harcoltak a hadszíntéren, de ekkor találkoztak először az új nehéz-harckocsival. A Kingforce az eredeti tervek szerint a 7. gépesített dandár alárendeltségében került volna bevetésre, de már az első nap átvezényelték az 1. páncélos hadosztályhoz. A Kingforce a csata során kétszer került bevetésre, először október 27-én a Kidney-gerinc körzetében, és másodszor november 3-án Tel el Aqqaqir-nál. A két bevetés során a hat gép összesen 106 találatot kapott, amelyek között egyaránt voltak páncéltörő és repeszgránátok is. A találatok következtében a hat harckocsiból egy kigyulladt, egy lánctalp találat következtében mozgásképtelenné vált, és egynek, pedig beékelődött a tornya. Ugyanakkor a legénységből heten elestek, és nyolcan megsebesültek. Az a harckocsi, amely megsemmisült, egy 7,5 cm-es és két 5 cm-es találatot kapott, mielőtt kigyulladt. Talán meglepő módon az égő harckocsira a mögöttük lévő ausztrál páncéltörő tüzérek is tüzet nyitottak, hogy siettessék a Churchill pusztulását, mivel annak füstje zavarta őket a célzásban. Ők háromszor lőtték át a tornyot és egyszer a farpáncélt. A Kingforce harckocsijai a csata során a veszteségek mellett eredményeket is értek el, saját jelentésük szerint megsemmisítettek öt ellenséges harckocsit és három páncéltörő ágyút. A csata után az ideiglenes alakulatot feloszlatták, a maradék öt harckocsiját pedig kivonták a frontról.

blog241-04.jpg

A bevetés utáni jelentés megállapította, hogy a Churchill igen jól bírta a találatokat. A hűtésrendszer is jól működött, bár azt megjegyezte, hogy a bevetés időszakában nem volt túl magas a hőmérséklet. Mégis a nehéz-harckocsi szerepléséről a legtöbbet mondó adat, hogy a Tunéziában bevetésre került 1. hadsereg kötelékébe két Churchill dandárt is beosztottak.

Az első Afrikában ténylegesen is bevetett Churchill alakulat a 25. harckocsi dandár volt. Az ennek az egységnek alárendelt 142. suffolki harckocsiezred egyik százada 1943. február 27-én összecsapott a Hermann Göring hadosztály ejtőernyőseivel és az őket támogató panzer századdal. A brit század olyan pozícióban volt, hogy csak a harckocsik tornyai emelkedtek a terep felé, a harckocsi testek takarásban voltak. Az összecsapás eredményeként négy ellenséges harckocsit megsemmisítettek, és további hármat mozgásképtelenné tettek és még egy 8,8 cm-es ágyút is kilőttek, miközben maguk csak egy harckocsit vesztettek.

Az egyik leghíresebb, afrikai, brit harckocsi győzelem is egy Churchillhez fűződik. Április 21-én a 48. királyi harckocsi ezred egyik harckocsija, lesből tüzet nyitott egy Tiger harckocsira a Longstop domb körzetében. A brit nehéz-harckocsi hatfontosának szerencsés találata a német harckocsi tornya alatt a toronygyűrűnél csapódott be és beékelte a német nehéz-harckocsi tornyát és megsebesítette bent ülő személyzetet is. A németek elhagyták a Tigert, amelyet a britek hamarosan zsákmányul ejtettek. Ez a Tiger a híres 131-es, az első, amely a nyugati szövetségesek kezére került, és amely ma Bowingtonban, a Harckocsi Múzeumban megtekinthető.

Természetesen a hadiszerencse forgandó, és volt olyan, amikor a Churchillek húzták a rövidebbet. Április 27. és 29. között a 12. királyi harckocsiezredet a V. hadtest támadásának támogatására vezényelték az úgynevezett „Kaktuszfarm” körzetében, ahol a német 5. ejtőernyős ezred III. zászlóalja védekezett kilenc Tiger harckocsi támogatásával. A brit harckocsik támadást az ejtőernyősök közelharcban állították meg sokszor tapadóaknák alkalmazásával. A csatába 36 Churchill semmisült meg, vagy vált harcképtelenné. Az ezred alig 36 óra alatt 39 harckocsiját és 60 katonáját vesztette el.

blog241-05.jpg

blog241-06.jpg

Olaszország

1944. május 22-23-án, a már Afrikában megismert 25. dandár kapott parancsot, hogy támogassa az 1. kanadai hadosztály áttörését a Rómától délre található Hitler-vonalon. A németek itt egy erős védőállást építettek ki, amely a harckocsi árkoktól, a telepített Panther tornyokig terjedt. A kanadaiak három Churchill zászlóalj támogatásával 23-án indultak rohamra. A harckocsik sokszor 400 méterről vívtak gyilkos közelharcot az ellenséggel, miközben súlyos veszteségeket szenvedtek, de estére a gyalogság és a harckocsik hathatós együttműködésével sikerült áttörni a német védelmi rendszert és megnyitni az utat Róma felé.

Hasonlóan heves csatában kerültek bevetésre, szintén az 1. kanadai hadosztály támogatására augusztus 28. és október 17. között a Gót-vonalnál.

Alapvetően az olaszországi hadjárat, amely nem a gyors manővereiről volt híres a Churchillek jól beváltak, hála erős páncélzatuknak és jó lejtőmászó képességüknek.

blog241-07.jpg

blog241-08.jpg

Nyugat-Európa

Nyugat-Európában számos Churchill alakulat szolgált, egészen a normandiai partraszállás első napjától fogva. Természetesen az első brit harckocsik, amelyek francia földre léptek Hobart, híres 79. páncélos hadosztályának kötelékébe tartoztak. Amint a britek stabilizálták a hídfőt, megkezdték azt csapatokkal feltölteni, hogy előkészítsék a kitörést. Így került Normandiába a 31. harckocsi dandár, az első olyan Churchill magasabb egység, amely nem a 79-esek alárendeltségébe tartozott. Azonban Normandia sövényei és a német Tiger és Panther harckocsik fölénye bizony már súlyos veszteségeket okozott, az amúgy jól védett Churchilleknek is. Pl. a 34. harckocsi dandár kötelékébe tartozó 153. ezredet, a súlyos veszteségei miatt fel kellett oszlatni, maradék állományát, pedig a dandár másik két zászlóaljának feltöltésre kellett felhasználni.

Normandia azonban több újdonságot is hozott a Churchill tankok életében. Természetesen ezek közül az egyik a 79. páncélos hadosztály szinte összeszámolhatatlan változatú különleges harckocsijának a bevetése volt. A bozótharc néha más szerepkörre is kárhoztatta a Churchilleket, előfordult, hogy azokkal vontatták előre a kiváló 17 fontos páncéltörő ágyút. Ennél azonban fontosabb volt a Caumont, ahol az egyik, gyalogsági harckocsival felszerelt dandárt, az eddigi gyakorlattal szemben, koncentráltan vették be.

blog241-09.jpg

A franciaországi hadjárat után a Churchill dandárok bevetésre kerültek Belgiumban és Hollandiában is. Jellemző az itt dúló súlyos harcokra, hogy a 107. ezred 10 nap alatt 19 harckocsit vesztett, amelyből alig két Churchill és négy Stuart volt csak javítható. Ugyanakkor jól jellemzi a brit nehéz-harckocsi védettségét, hogy a súlyos technikai veszteség mellett, mindössze 9 halottat és 32 sebesültet vesztett, miközben az ellenség nyolc önjáró ágyúját semmisítették meg, és még 230 foglyot is ejtettek.

1945. február 8-án heves tüzérségi előkészítés után - amely még az el-alamein-it is felülmúlta - két brit hadosztály indult rohamra, hogy áttörje Németország határt jelentő Siegfried vonalat. Az 51. hadosztályt a 107. harckocsi ezred, az 53. hadosztályt, pedig a 9. és 147. Churchill ezred támogatta. Az özönvízszerű esőzések nyomán mély sár alakult ki, amelyben majd minden jármű elakadt, kivéve a Churchilleket. Itt jött jól, hogy ezt a harckocsit még az előző háborúra, Flandria gránát szaggatta sáros csatamezejére tervezték.

A Churchillek bevetésre kerültek Németországon belül is, ahol gyakran a Crocodile-okat is használtak, hogy megtörjék a makacs német ellenállást. Ekkor már sokszor elég volt a lángköpő acélszörnyek megjelenése is, hogy jobb belátásra bírja a védőket, és mindenki szerencséjére nem kellett minden esetben használniuk borzalmas fegyverüket.

blog241-12.jpg

Ázsia

A háborús helyzetre való tekintettel Ausztrália 510 Churchill-t rendelt. Ezeket a Matildákon szerzett tapasztalatok alapján módosították, hogy megfeleljenek a trópusi üzemeltetési körülményeknek. Azonban a hadi helyzet változásával mindössze 46 darab leszállítása után az ausztrálok elálltak a további Churchillek átvételétől és törölték a megrendelést. Ezen kívül 1945. április 28-án egy magányos Churchill került a Burmában harcoló 3. Carabiniers nevű ezredhez, amely a Rangoon felé előretörő XXXIII. hadtest támadóékének szerepét töltötte be. Az ezred ekkor a jóval gyorsabb M3 Lee-kel volt felszerelve, amelyekkel a Churchill nem tudott lépést tartani. Nincs arról feljegyzés, hogy ez a harckocsi valaha is harcérintkezésbe került volna japán csapatokkal.

Szovjetunió

A szovjetek a Lend-Lease szállítások keretében összesen 301 Churchill Mk.III és Mk.IV változatú harckocsit kaptak, de ezek közül 43 odaveszett a hajóút során. (Az orosz wikipedia szerint összesen 344 darabot kaptak, de szerintük sokkal több veszett oda, 1942-ben 84, majd 1943-ban 179, vagyis összesen 253 darab érkezett csak meg. Az első 10 példány 1942 júliusában érkezett meg, és a szovjet példányok a sztálingrádi csata során estek át a tűzkeresztségen. Az első alakulat, amelyet 1942. november elején Churchilleket kapott, a 91. önálló harckocsi dandár volt. Az első bevetés során a szovjetek egy nem várt problémával szembesültek, amellyel bizony a brit mérnökök nem számoltak. A zord orosz télben a fagyott lejtőkön a Churchillek megcsúsztak, ezért a szovjetek kénytelenek voltak kapaszkodó karmokat hegeszteni a lánctagokra. A szovjetek a Churchilleket több nagyobb hadműveletben is bevetették, a kurszki csatában 1943 nyarán, Kijev felszabadításakor 1943 novemberében és Viborgnál 1944 júniusában. A szovjetek szerették a harckocsi jó irányíthatóságát, az erős védelmét, de elégedetlenek voltak főleg télen a harckocsi terepjáró képességével és azzal, hogy nem rendelkeztek repeszgránáttal, amely viszont elengedhetetlen lett volna az eredetileg neki szánt feladat ellátásához. A szovjet példányok 57 mm-es löveggel felszerelt változatok voltak, amelyeket nehéz, áttörő-harkocsiként alkalmaztak.

blog241-15.jpg

A kurszki csatában a Churchillek a Voronyezsi Front tartalékát képező 2. gárda harckocsi hadtest kötelékébe tartoztak, amely összesen 227 különféle típusú harckocsival rendelkezett, T-34-el, T-70-el és Churchill-el, amelyből 217 volt bevethető. Ezek közül a 47. önálló gárda áttörő-harckocsi ezred 21 Churchill-el rendelkezett. A hadtestet Vatutyin frontparancsnok utasítására július 5-én 17.30-kor riadóztatták. A Churchillek a kapott parancsnak megfelelően megindultak a német páncélosok megállítására. A 47. ezred az éjszakai menetet hajtott végre, de a korlátozott látási viszonyok közepette óránként alig 7-10 km-t haladt előre. Csak késve és csak 7 harckocsi érte el reggelre a megindulási állásokat, a maradék 14 technikai okokból, részben árkokban elakadva vesztegelt, vagy araszolt előre. Délután 15 órára Sevcsenko ezredparancsnok már 17 harckocsival rendelkezett Krjulkovo falunál, de négy még mindig valahol hátul volt valamilyen technikai okból. Ekkor azonban a hadiesemények megváltoztak. A II. SS páncéloshadtest ékei áttörték a szovjet védelmet és Prohorovka irányában előretörve, mélyen beékelődtek a szovjet védelembe. A helyzet meglehetősen veszélyes volt a szovjetek számára ezért azonnali cselekvésre szánták el magukat. A szovjet harckocsi tartalékok ellentámadásra indultak, hogy először megállítsák, majd visszaszorítsák a német betörést. Ennek részeként, július 6-án 16.30-kor a 47. ezred is megindult előre a németek felé 17 Churchill-jével, mivel a lemaradt négy még mindig nem érkezett meg. 18.30-ra az ezred elérte a számára kitűzött célt, egy magaslatot, de közben lánctalp szakadás miatt további 9 három harckocsit vesztett. Annak ellenére, hogy a támogatására rendelt alakulat nem érkezett be a 47. ezred megtámadta Szmordino falut, azonban itt erős ellenállásba ütközött, amely a cél előtt 500-700 méterre megállította. A heves ellenséges tűzben az ezred 6 harckocsija kigyullad és 3 megsérült, 5 harckocsizó elesett, 13 pedig megsebesült. Az ezred ebben az összecsapásban négy Pz.IV, négy 8,8 cm-es FlaK és 50 ellenséges katona megsemmisítését jelentette. Az összecsapás elemzése, a 47. ezred nagy veszteségének okát a gyalogsági támogatás hiányában látta.

1943. március 22-én az 50. önálló gárda áttörő-harckocsi ezred öt Churchillje Belogrup százados parancsnoksága alatt betört az ellenség védelmébe. A harcok során az öt harckocsiból négy megsérült és csak egy tudott visszavonulni. A négy elakadt harckocsi személyzete a németek felszólítása ellenére sem adta meg magát és harckocsijaikban maradva három napon át tovább harcoltak. Kitartásukat segítette, hogy az ezred géppisztolyos gyalogosai éjjelente lőszert és élemet jutatott el hozzájuk. A három nap során a négy elakadt Churchill, saját jelenésük szerint, megsemmisített egy tüzérségi állást négy megerősített fedezéket, egy lőszerlerakatott és két gyalogos szakaszt. 25-én aztán gyalogsági fedezett mellett a négy harckocsit sikerült visszavontatni a szovjet vonalak mögé. A három nap alatt a négy Churchill személyzete egyetlen egy főt sem vesztett.

Alapjában véve a szovjet kezelőszemélyzet szerette a Churchilleket, főleg azok vastag páncélja miatt, mint azt a fenti példa is mutatja.

blog241-14.jpg

Németország

Az 1942. augusztus 19-én kudarcba fulladt dieppe-i partraszállás után a német csapatok kezébe 29, különböző állapotban lévő Churchill harckocsi került. Ezek közül mindössze két darab, 57 mm-es löveggel felszerelt példányt állítottak szolgálatba. Ezek a harckocsik a 100. páncélos ezred II. osztályának 81. századhoz kerültek.

Később - fotóval bizonyítottan - a keleti fronton is került német kézre Churchill harckocsi, amelyet 2. SS Das Reich hadosztály, 4. SS Der Führer páncélgránátos ezrede valamennyi ideig használt.

blog241-16.jpg
blog241-17.jpg

A háború után

Írország

1948-ban az Ír Köztársaság hadserege három Churchill Mk.VI-ost, majd a következő évben még egy további példányt szerzet be. A négy harckocsit 1954-ig bérelték, majd megvásárolták, annak ellenére, hogy az alkatrészhiány miatt ekkor már igen alacsony volt a hadrafoghatóságuk. Az írek a Bedford motort megpróbálták a SeaFire vadászrepülőgép Merlin motorjával helyettesíteni, de a kísérletek nem jártak sikerrel. 1967-re már csak egy üzemképes Churchill-el rendelkeztek. 1969-ben azután a Churchilleket kivonták a szolgálatból, egy maradt meg, amely ma Curragh-ban található.

Irak

1952-ben az Iraki Királyi Hadsereg 25 Churchill harckocsit szerzett be a brit hadsereg állományából. Minden esetre ezek az Mk.VII-esek szerepelnetek egy 1957-es díszszemlén. Arról hogy az iraki Churchillek valaha is bevetésre kerültek nincs adat.

blog241-19.jpg

blog241-18.jpg

Korea

Ugyan a második világháború folyamán a Churchillek nem kerültek bevetésre a Távol-keleten, de a koreai háborúban már igen. Az ENSZ csapatok alárendeltségében harcoló 25. gyalogdandár megerősítésre egy Crocodile század küldését határozta el a brit hadvezetés. Erre a Németországban állomásozó 7. harckocsi ezred C századát jelölték ki, amely 1950. november 17-én hajózott ki Puszan kikötőjében. Az egységet ezek után északra küldték. A frontot, pont a kínai offenzíva csúcspontján érték el, így gyakorlatilag menetből vetették harcba őket. Ugyan a harckocsik lángszórós kivitelűek voltak, de megfelelő cél híján főként az ágyújukat használták, nem egyszer a veszélyes, gyúanyagot tartalmazó utánfutót, le is kapcsolták róluk. 1951. január 3-án a század részt vett a Royal Northumberland Fusiliers három bekerített századának a felmentésében, amelyben az említett ezred negyedik százada támogatta. A század a keskeny jeges utakon végre hajtott menet után indult rohamra, amelynek következtében két elszigetelt századot felmentettek, míg a harmadiknak sikerült kitörnie az ellenséges gyűrűből és visszatérnie a saját vonalak mögé. Közben az északiak ismét támadásba lendültek és az ENSZ csapatok általános visszavonulásba kezdtek, a C század is így tett. A visszavonulás során az egyik Crocodile és egy ARV kigyulladt.  Január második felében a helyzet stabilizálódott, miután sikerült megállítani az ellenséges támadást. Ekkor a C század három hétre amerikai alárendeltségbe került többek között a 27. a 35. és a 24. ezred harccsoport támogatásában vettek részt. Február 12-én azután a C század ismét a brit 25. gyalogdandár alárendeltségébe került. Itt ágyútűzzel támogatta a dandárt, egyes esetekben 5000 méteren túli célpontokra is tüzet nyitva. Február 21-én aztán a századot kivonták, mivel a gépei a sok menetben elhasználódtak és már nagyobb mélységű karbantartásra szorultak. Így nem vehettek részt az április 22-én meginduló újabb kínai támadás megállításban sem, kivéve azt az ARV-t, amely a 8. King’s Royal Irish Hussar ezred Centurionja mellé volt beosztva. Ezek után a Churchillek már csak hátországi szolgálatot láttak el készen állva esetleges északi beszivárgó csoportok megsemmisítésére. Az 1951. július 8-án meginduló béketárgyalások után három hónappal, a Churchilleket kivonták Koreából, noha a háború még csaknem két évig dúlt, és azóta sem fejeződött be. Az öreg Churchillek az extrém hideg, és a nehéz terep ellenére viszonylag jól teljesítettek Koreában is, bár a jeges utak sokszor próbára tették a legendás terepjáró képességüket.

Alkalmazók:

A brit hadseregen belül alkalmazásra került más nemzetközösségi állam haderejében is, így az ausztrál és természetesen a kanadaiban is. Ezen kívül a britekkel együtt harcoló nyugati lengyel haderő is alkalmazta. A Lend-Lease szállítások keretében került a szovjet Vörös Hadsereg állományába is. Ezen kívül a háború után a fent leírt módon rendszeresítette Írország és Irak is.

1941-ben a britek egy olyan új harckocsi gyártásába kezdtek, amely, meglepő módon az éppen hivatalban lévő miniszterelnök, Winston Spencer Churchill nevét viselte, ez azért meglehetősen szokatlan egy olyan demokráciában, mint Nagy-Britannia és némi magyarázatra szorul. A hivatalos változat szerint azért kapta Churchill nevét, mert vitathatatlanul fontos érdemeket szerzett az első világháború folyamán a harckocsik megalkotásában. A politikusként, tengerészeti miniszterként felkarolta a „szárazföldi csatahajó” ötletét és minden támogatást megadott a megalkotásához. A Churchill tank egészen a háború végéig a legnehezebb, és egyben a legjobban védett szövetséges harckocsi volt.

A Churchill, mint minden technikai eszköz számos erénnyel és hibával rendelkezett. A folyamatos továbbfejlesztések több problémát is felszínre hoztak. Az Mk.I kezdeti 39 tonnás tömege az Mk.III-nál 39,5, majd az Mk.VII-nél 40,5 tonnára hízott, miközben a meghajtásul szolgáló motor maradt a régi. Természetesen ez a menettulajdonságok folyamatos romlásával járt együtt. Míg az Mk.I maximális sebessége úton 26 km/h volt, ez az érék az Mk.VII-nél már 20,5 km/h romlott le. A folyamatos túlterhelés a motoroknak sem tett jót, mind a motorok, mind a sebességváltó egyre gyakrabban hibásodott meg. A másik lényeges gond a keskeny test és a rajta lévő kis átmérőjű toronygyűrű volt, amely eléggé bekorlátozta a rászerelhető torony nagyságát és így az abba beépíthető löveg mértét. Nem véletlen, hogy ugyan a kezdeti 40 mm-es kétfontost még le tudták cserélni az 57 mm-es, amúgy kitűnő páncéltörő képességgel rendelkező hatfontosra, de a Sherman 75 mm-es lövegének felhasználása már elégtelen volt a kortárs német harckocsikkal szemben. A britek a háború utolsó időszakában kénytelenek voltak azzal a ténnyel szembesülni, hogy képtelenek a Churchillra egy olyan löveget építeni, amely egyaránt hatásos a német páncélos- és a páncélozatlan célok ellen is. További probléma volt, hogy a vezető elé messze belógó futómű némileg korlátozta annak látószögét. Ugyanakkor a két nagyméretű vészkijárat, nagymértékben növelte a harckocsi legénységének túlélési esélyeit, egy esetleges találat esetén. A Churchillek másik kiváló tulajdonsága meglepően jó terepjáró, és ezen belül a lejtőmászó képessége volt.

A Churchill egy erős páncélzatú, lassú, alulfegyverzett nehéz-harckocsi volt, amelyet még egy előző háborúra terveztek, ennek ellenére meglepő módon megállta a helyét a második világháborúban. Legénysége szerette a tágas belső terét, és azt a viszonylagos biztonságot, amelyet a csatamezőn nyújtott nekik.

blog241-20.jpg

Felhasznált irodalom:

-Bryan Perrett: Osprey New Vanguard 4 – Churchill Infantry Tank 1941-51

-Peter Chamberlain, Chris Ellis: British and American Tanks of World War Two

-Bombay László, Gyarmat Józsefi, Turcsányi Károly: Harckocsik 1916-tól napjainkig

-Számvéber Norbert: Páncélosok a sivatagban – Páncélos-hadviselés Észak-Afrikában 1940-1943

-angol, orosz és magyar wikipedia idevágó szócikkei

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2017.08.01. 00:00 2 komment

Címkék: haditechnika második világháború Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

http://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr412704867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Galaric 2017.08.02. 14:14:34

Remek írás! Gratulálok!

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2017.08.04. 17:02:57

Nagyon jó! Az ilyenre mondják azt hogy hiánypótló. A német/szovjet/amerikai harckocsi-történetek felülreprezentáltak.