blog384-01.jpgMár többször foglalkoztam a harmincéves háború nagyobb csatáival. Ennek egyik oka volt egy közös seregépítési összefogás, aminek talán most, november 12-én a Márton-napi Makett Kiállításon beérik a gyümölcse. Persze ahogy belemélyedtem a korszakba, úgy egyre jobban foglakoztatott annak hadviselésének megismerése. Így írtam már az 1620-as fehérhegyi- és az 1643-as rocroi-i csatáról is. Mivel fehérhegynél már lejegyeztem ennek a háborúnak a kezdetét, illetve az 1631-es breitenfeldi csata leírásánál a svéd beavatkozást, ezért a történetet innen folytatnám...

Szerző: ambasa  2022.10.27. 00:00 2 komment

Címkék: hadtörténelem újkor Németország

blog383-01.JPGHosszú út volt az amit ez a seregem bejárt, de mostanra eljutott egy olan pontig, hogy érdemes bemutatnom. Erre több okom is van, de erről majd később a cikkben...

Szerző: ambasa  2022.10.11. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény újkor 28mm wargame

blog382-01.pngMár számos témában próbáltam amolyan forrás gyűjteményt ajánlani a blog olvasóinak, és hát előbb-utóbb megkerülhetetlen, hogy a Magyar Néphadsereg is sorra kerüljön, aminek aktualitását adja a közelgő szeptember 29. az egykori Néphadsereg Napja.

 

Ez egy olyan téma, amelyről a legtöbbünknek, ha nem is közvetlen, de családi emlékei vannak. Talán vannak olyanok, akik szolgáltak benne, de biztosan sokuknak vannak olyan emlékei, amelyet apjuk mesélt a Néphadseregben eltöltött időszakáról. Természetesen, így ez a téma is a sokszor a legendák és a sztereotípiák homályába vész, ezért úgy gondolom, hogy érdemes róla összeállítani egy a személyes véleményemtől nem mentes irodalomjegyzéket. Noha ez a téma természetesen nem olyan népszerű, mint a második világháborús szerepvállalásunk, de azért szerencsére számos könyv lelhető fel ebben a témában, amelyeket megpróbálom, most csokorba kötni…

-Okváth Imre: Bástya - A béke frontján a magyar haderő és katonapolitika 1945-1956 (Aquila 1998.)

-Horváth Miklós, Kovács Vilmos: Magyarország az atomháború árnyékában (Zrínyi 2016.)

-Csendes László: Hadseregtörténet 1945-1998 (Új Honvédségi Szemle 1998.)

-Somogyi Győző: Magyar Honvédség 1945-1990 (Zrínyi 2019.)

*****

Szerző: ambasa  2022.09.27. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv hidegháború Magyarország Néphadsereg

blog381-01.JPGIgazából valami teljesen mást kerestem, amikor véletlenül szembe jött velem ennek az intézménynek a honlapja. Engem inkább érdekel a hadtörténelem, a hadsereg, a haditechnika, vagy akár technikatörténet, mint a bűnüldözés, de úgy gondoltam miért ne nézzem meg ha megtehetem, és a sors, vagy a vak szerencse rávilágította a figyelmemet...

Szerző: ambasa  2022.08.30. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Magyarország

blog380-01f.jpgE blogon már számos alkalommal foglalkoztam az úgynevezett hadügyi forradalommal. Mind annak irodalmával, mind egyes jelentősebb csatáival. Ezek a leírások tőlem eddig jórészt a XVII. századot érintették. Azonban ez a folyamat nem szűkíthető le egy rövid időszakra, hanem egy több évszázados folyamat volt, amelynek eredményeként a puskás gyalogosok tömegei a páncélos lovas/lovag fölébe kerekedett. Ennek egyik jelentős, ám kevésbé ismert állomása volt Bicocca...

Szerző: ambasa  2022.08.16. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: középkor hadtörténelem újkor Olaszország

img_20220721_135927.jpg     Rég óta terveztük a családdal, hogy ellátogatunk Velencébe. Én minden alkalommal próbálok találni valamilyen az első és/vagy második világháborúhoz köthető múzeumot, de a legjobb, ha ezen korszakok haditechnikájáról tudok megtekinteni kiállítást. Ezúttal sikerült két múzeumot is felkeresnem, igaz az egyiket nem volt egyszerű, illetve majdnem összejött egy harmadik is.

 

Borítókép: a Viribus Unitis és a Tegetthoff hajóhorgonya.

 

Szerző: bogesz001  2022.08.02. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: haditechnika múzeum hajózás hadtörténelem második világháború első világháború Olaszország XX.század Osztrák Magyar Monarchia

blog378-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- John Gillingham: A rózsák háborúja (Kossuth, Szivárvány könyvek 1985.)

- A. A. Bruszilov: A cár árnyékában (Zrínyi 1986.)

- Antony Beevor: Ardennek 1944 - Hitler utolsó játszmája (Gold Book 2015.)

- Bob Woodward: A támadás terve (Geopen 2004.)

- David Ansell, Ocskay Zoltrán: Katonai motorkerékpárok (OldTimer Média 2007.)

- Szabó Miklós: A H145M és H225M katonai helikopterek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)

****

Szerző: ambasa  2022.06.28. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

blog377-01.jpgA sorkatonai szolgálatom egy idejét a tököli repülőtéren, a 93. Vitéz Háry László vegyes repülőosztálynál töltöttem, mint sorszerelő. A szolgálati feladataim közé tartozott a repülőgépek üzemeltetésében való segítség mellett azok nappali őrzése, azaz állóhely ügyelet, amelyet csak "nyűgöző szolgálatnak" neveztek. Akkoriban ez a repülőtérről üzemeltették az egykori kormánygépeket, és általában itt tartottak különböző bemutatókat is. Így ottlétem ideje alatt volt szerencsém cseh Tu-134-est pisztolyból tankolni, láthattam lengyel Jak-40-est, amerikai MC-130-ast. és francia Falcon 900-ast. Szintén itt tartott bemutató repülést a lengyel PZL-130 Orlik és természetesen a cikkem témája is. Valamikor 1992 elején, az egyik nyűgözésem során egy kisebb konvoj érkezett a laktanyába, amelyet a másnapi bemutatóig a hangárban kellett elhelyezni, továbbá gondoskodni kellett annak nappali és éjszakai őrzéséről. Ez volt a Szojka-III...

Szerző: ambasa  2022.06.07. 00:00 1 komment

Címkék: repülés haditechnika Magyarország Csehország

blog376-01.JPGNos két év kihagyás után végre újra volt Mosonshow, Európa egyik legnagyobb makettező megmérettetése. Már mindenki nagyon várta, mind idehaza, mind szerte a nagy világban. Azoknak, akik nem lehettek ott, vagy még nem is hallottak róla, illetve azoknak is akik ott voltak egy kis ízelítővel szeretnék szolgálni...

Szerző: ambasa  2022.05.31. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

blog375-01.JPGNos két év kihagyás után végre újra volt Mosonshow, Európa egyik legnagyobb makettező megmérettetése. Már mindenki nagyon várta, mind idehaza, mind szerte a nagy világban. Azoknak, akik nem lehettek ott, vagy még nem is hallottak róla, illetve azoknak is akik ott voltak egy kis ízelítővel szeretnék szolgálni...

Szerző: ambasa  2022.05.24. 00:00 2 komment

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

blog374-01.JPGViszonylag nagy kihagyás után végre ismét sikerült megrendeznünk, immár 12. alkalommal a Historikumot. Eredetileg nem Győrbe terveztük, de aztán mivel onnan kaptunk először határozott választ a régi, már bejáratott helyszín mellett tettük le ismét a voksunkat...

Szerző: ambasa  2022.05.17. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény wargame Magyarország

Nos ez a nap is eljött. A mai napon 10 éves lett a blog. Voltak hullám hegyek és völgyek is. Talán egy kicsit most fáradt, de én bízom benne, de él és lélegzik, és hamarosan elmúlik a tél és jön a kikelet. Végül is a 10 év alatt megszületett 373 hosszabb rövidebb írás, voltak közte rövid programajánlók, és több részes, közel harminc oldalas írások is. jelenleg van 90 követőnk, napi 50 látogatónk és 420000 kattintás a blog indulása óta. Voltak népszerű cikkek, amire ma már hivatkoznak 10-15000 kattintással és volt olyan amit csak 20-30 néztek meg.

Summa-summárum én köszönöm, az olvasóinknak, hogy egy idejük egy részét ránk szánták, remélem jól szórakoztak, és tudtunk újat mondani nekik. Köszönöm a blog társszerzőinek a munkáját: Bognár "Bogesz" Balázsnak, Herold "Petyó" Péternek, Iványi Gábornak és Sándor "Ghulk" Mártonnak.

Tarr "ambasa" Gábor

blog_373.jpg

Szerző: ambasa  2022.05.09. 00:00 3 komment

blog372-01.JPGValamikor, talán nyolc éves koromban voltam utoljára laktanyai nyílt napon az egykori, ma már fizikailag sem létező, marcali belső laktanyában. Az egykori műszaki alakulatról ma már csak halvány emlékeim maradtak így, több mint negyven év távlatából. Arra emlékszem, hogy bemásztam egy FUG-ba és volt ott egy lenyűgöző nagyságú GSzP lánctalpas önjáró komp. Én általában nem járok ilyen rendezvényekre, mert egyszerűen nem szeretem a tömeget és nem gondolom, hogy jól tudnák fényképezni. Repülőnapon is 1986-ban voltam utoljára, Budaörsön. Így számomra is meglepő volt, amikor egy egykori munkatársam, és barátom szólt, hogy lesz Tatán, a dandárnál egy nyílt nap és én igent mondtam a meghívására...

Szerző: ambasa  2022.05.01. 08:00 1 komment

Címkék: rendezvény haditechnika Magyarország

blog371-01.jpgAnno a magyar haderő, amikor Néphadseregből Honvédségbe alakult át, az nem csak egy egyszerű névcserét jelentett, hanem új feladatokat és ehhez kapcsolódó új szervezet kialakítását is, amelyhez új fegyverek (is) kellettek. Természetesen senkinek sem volt birtokában a bölcsek köve, ezért sok ötlet merült fel. Két ilyen ötletről szeretnék majd írni a közeljövőben, amelyből az egyik a Szöcske könnyű terepjáró gépkocsi volt...

Szerző: ambasa  2022.04.01. 00:00 2 komment

Címkék: haditechnika Magyarország Honvédség

blog370-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- Roger Crowley: Tengeri birodalmak - A kereszténység és az iszlám harca a Földközi-tenger feletti uralomért 1521-1580 (Park 2014.)

- Alexander Watson: Az erőd - Przemysl ostroma 1914-1915 (PeKo 2021.)

- Antony Beevor: Arnhem - A hidakért vívott csata 1944 (Gold Book 2018.)

- William J. Ruhe: Háború a tengeren - II. világháborús tengeralattjárós ütközeteim

- Germuska Pál: Vörös arzenál - Magyarország részvétele a nemzetközi hadiipari együttműködésben a KGST keretei között (Argumentum 2010.)

- Pető István Norbert: A Gripen vadászrepülőgép (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)

*****

Szerző: ambasa  2022.03.22. 00:00 2 komment

20220305ba001_mod.JPGA Magyar Királyi Honvédség 1941. április 13-án szállta meg Zenta városát. Bár a valóságban harcok nem alakultak ki a jugoszláv reguláris erők és a magyar honvédek között, mi elképzeltünk egy ilyen helyzetet és a terepasztalon le is játszottuk a Bolt Action 2. szabályrendszere alapján. A védekező jugoszláv erők 800 pontot tettek ki, míg a támadó erők 1050 pontból építkeztek. A magyar fél célja, hogy a vasúton átjutva betörjön a templomtérre és az ott felhalmozott jugoszláv hadianyagot megszerezze. A jugoszláv cél ennek a megakadályozása volt. A szép terep szinte kizárólag Rangel István munkájának köszönhető. Mivel minden épület teteje leszedhető (így megszállható) ezért abban maradtunk, hogy a jugoszláv sereglistában szereplő ingyenes lövészraj a magyar játékos szeme elől rejtve elhelyezhető valamelyik épületben akár a magyar kiindulási oldalon is. Ez a megoldás nagy meglepetést okozott a magyar félnek a későbbiekben.

Szerző: bogesz001  2022.03.08. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: 28mm wargame Bolt Action Alba Regia Hadijáték Klub

blog368-01_2ndcorps_augsburg.jpgA napóleoni háborúk sok érdekes, és híres csatában bővelkedett, ahol a Császár óriási diadalokat aratott. Mégis érdekes módon vagy talán épp azért az egyik legvértelenebb győzelme ma szinte elfelejtődik a szakirodalomban, illetve Austerlitz fénye teljesen elhomályosítja és az árnyékba kényszeríti. Pedig egy olyan hadműveletről van szó, amely később megihlette az első világháborús Schliffen-tervet...

Szerző: ambasa  2022.02.08. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: újkor Ausztria Németország Finnország

Anno amikor elkezdtem foglalkozni a harmincéves háborúval és a hozzá kapcsolódó hadügyi forradalommal, még nem gondoltam, hogy ennyire felkelti majd az érdeklődésemet a korszak hadviselése. Írtam is róla két könyvajánlót, az elsőt a magyar a másikat, pedig az európai hadviselésről. Amikor a korszak magyarországi háborúiról olvastam, ezen belül a tizenötévesről, egyre inkább fogant meg a gondolat, hogy jó lenne jobban belemélyedni azokba a háborúkba, amikor már az európai haderők egyenrangú félként szálltak szembe az oszmán seregekkel. Ráadásul ezt a korszakot szerintem az is izgalmassá teszi, hogy ez megint egy nagy átalakulás időszaka. Elég csak arra gondolni, hogy ekkorra a korai hadivállalkozók ezredei, igaz még zsoldosként az állandó hadsereg részei lettek. Megjelntek az egyenruhák, és a kerek kalapot felváltotta a trikorn, a háromszögű csákó. Ahogy terjedt a muskétára tűzhető szurony, úgy veszítettek jelentőségükből a pikások, de még nem tűntek el teljesen.

Igazából nagyon hamar kiderült számomra, hogy Buda visszavételéve kapcsán az 1980-as években szerencsére számos könyv jelent meg a felszabadító háborúkkal kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy ezekhez - egy kicsit tágabban értelmezve a korszakot - még visszamegyek az időben és igazából a az 1600-as évek második felétől a pozserováci békéig tekintem át az elérhető, és a kezem ügyébe eső szakirodalmat...

-Sugár István: Lehanyatlik a török félhold (Zrínyi 1983.)

-Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon (Zrínyi 1986.)

-A szentgotthárdi csata - Háború és béke Zrínyi Miklós korában (Szülőföld 2015.)

blog367_cimkep.jpg

*******

Szerző: ambasa  2022.01.04. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv hadtörténelem újkor Magyarország

blog366-01.JPGEnnek a flottának a története számomra több szálon futott, amelyek idén értek össze. Egy egykori kollégámmal, már több, mint húsz éve terveztünk valamilyen első világháborús játékot. Igaz akkor még a Hadihajó típuskönyvből kifénymásolt felülnézeti rajzokkal. Azonban ez a terv lassan elmúlt, de a parázs tovább izzott a hamu alatt. Azután néhány évvel ezelőtt, megismerkedtem az Axis & Alies War at Sea játékkal. Ez az egyszerű rendszer - amely inkább társasjáték, mint sem klasszikus hadijáték - nagyon elnyerte a tetszésemet, és nagy fantáziát látok benne. Apró gond volt vele, a méretaránya. Ugyanis a játék 1:1800-as, míg én már rendelkeztem egy jelentős méretű 1:1250-es második világháborús armadával. Mivel vannak olyan barátaim, akik jelentős WaS flottákkal rendelkeznek, így ugyan többször is elcsábultam. Illetve láttam egy reményt a Warlord Games hasonló méretarányú hajóhadával amellyel én is beszállhatok, de ezek a remények hamar elszálltak. A Warlordos hajók, nem tetszettek, illetve egyáltalán nem voltak olcsóak. Így, egyenlőre elengedtem ezt, de ugyanakkor már játszottam egy átalakított War at Sea szabállyal asztali és nem táblás játékként az 1:1250-es hajóimmal.

Szerző: ambasa  2021.12.21. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: hajózás első világháború wargame

blog365-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- B Szabó János - Fodor Pál: Új korszak határán - Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában (MTA 2019.)

- Horváth Jenő: Olaszország az első világháborúban (Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány 2021.)

- Prit Buttar: A penge élén - Sztálingrádtól Harkovik 1942. november - 1943. március (PeKo 2021.)

- Kőnig Frigyes: Végvárak a Magyar Királyságban (Cser 2018.)

- Peter Hore: Csatahajók enciklopédiája (Athenaeum 2008.)

- Gyarmati Gábor - Dallos Péter: Lövészfegyverek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)

*****

Szerző: ambasa  2021.12.14. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

süti beállítások módosítása