1938. Egy Nagyon Brit Polgárháború

Resize of 1938-Game,-January-2009-016.jpg

Amikor 1937-ben, egy szép májusi napon a brit uralkodó VIII. Edward frigyre lépett az elvált Wallis Simpsonnal, a birodalom polgárai még nem gondolták, hogy az elkövetkező idők, milyen sötét jövőt tartogatnak számukra. Egyesek az alattvalók szokásos lelkesedésével fogadták, mások számára közömbös volt, de volt egy jelentős réteg, amely ugyan különböző okokból ellenezték az házasságot. Stenley Baldwin, a miniszterelnök már a kezdetektől az ellenzők élére állt és felszólította a királyt a trónról való lemondásra. Az alattvalói odaadás lassan elolvadt és a nép egyre jobban elidegenedett uralkodójától. VIII. Edward válaszút elé érkezett, vagy a trón, vagy a szerelme, de volt egy másik út, de ez innentől már fantázia, ami elvezet minket 1938-ba egy nagyon brit polgárháborúba…

Resize 1938-Game,-January-2009-024.jpg

Nagyjából egy éve, egy Wargame Illustratedben felkeltette a figyelmemet először egy kép, majd egy cikk is, ami nagyon jó pofa 28mm-es figurákat ábrázolt. Ekkor kezdtem el érdeklődni, hogy ezek milyen játékhoz is tartoznak, és így jutottam az „1938 – A Very British Civil War”, avagy „VBCW” játékhoz. Maga a játék egy valós történelmi helyzet tovább gondolása, egy fajta mi lett volna ha. Ugyan általában nem szeretem az ilyen történelmietlen dolgokat, de itt megfogott az egész történetben való játékosság és a fantázia lehetséges szárnyalása, no meg, természetesen nem utolsó sorban a figurák. Valószínűleg nem lehetek egyedül, mert már az interneten találkoztam az „1938 – A Very Belgian Civil War”  változattal is.  Szerencsére bizonyos már meglévő festett és festetlen figuráim is felhasználhatóak, így már adva volt a lehetőség, hogy belevágjak, amiben barátom Petyó is támogatott, akit sikerült megfertőznöm az ötletemmel, aki szintén szerzett be a kornak megfelelő figurákat, ugyan kezdetben még egész más céllal.

Resize of Picture001.jpg

 

Resize of vbcwbook1.jpgMagának a játéknak az érdekessége, hogy nincs kötött szabályhoz kötve, mindenki a neki tetsző, vagy már éppen bevált rendszert használhatja. A játékhoz kiadott könyvek nem szabálykönyvek, hanem úgynevezett „Source Book”-ok amik hátteret adnak a játékhoz és a különböző frakciókhoz (sajnos nekem még egyik könyvhöz sem volt szerencsém, viszont így kicsit szabadabban használhatom majd a fantáziámat). A játék másik nagy előnye, hogy igen széles a figura választéka, használhatóak a teljeség igénye nélkül western, victoriánius, első- és korai második világháborús, orosz- és spanyol polgárháborús, pulp action, adventures, gengszter, egyes fantasy és még ki tudja milyen az esetleges konverziókat is beleszámítva (a második internet hivatkozás egyik füle részletesen bemutatja, hogy egyes gyártól melyik termékei használhatóak fel), és hasonló mondható el a járművekről is, amely átalakítása még több lehetőséget rejteget, beleértve a páncélozott gőztraktort és a szintén páncélozott emeltes villamost is. Amennyire tudom, a britek elég komolyan veszik ezt a játékot – az én ízlésemnek kicsit túl komolyan – aminek következtében a játékosok gyakran helytörténeti kutatásokat is végeznek, ami nem csoda, hiszen a játék eleve erre is biztat. Ennyire nem szeretnék belemélyedi, de minden esetre tiszteletet vált ki belőlem ez a fajta elhivatottság, és valahol a történelmi hadijáték másodlagos célját, a történelmi ismeretek gyarapításának igényét váltja ki a játékosból.

Resize of dsc00455_1.jpg

Resize of dscf3290_1.jpg

Resize of dsc00483_1.jpg

Resize of dscf3282_1.jpg

(az összes kép az internetről származik)

Legközelebb, megpróbálom bemutatni a játék alternatív történelmét és a különböző frakciókat...

Források, és kedvcsináló hivatkozások:

Wargame Illustrated 280 104-109. old.

http://althistory.wikia.com/wiki/A_Very_British_Civil_War

http://www.btinternet.com/~jprice9/

http://www.edinburghwargames.com/Journal%2030.htm

http://baddave.pbworks.com/w/page/8815219/1938%20A%20Very%20British%20Civil%20War

http://6milphil.wordpress.com/tag/interwar/

Folytatása következik….

Ambasa

Szerző: ambasa  2012.05.29. 13:44 5 komment

Címkék: wargame Very British Civil War

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr874552682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos900 2012.06.07. 22:28:05

Jo lett a cikk gratulalok! En is raerositettem, egy kicsivel az en blogomon. :)
Milyen meretaranyban fogjatok jatszani?

ambasa 2012.06.07. 23:14:20

Köszönöm!

ezt kivételesen 28mm-ben. Már elkezdtem festeni a Bolt Action 16 partizánját, ami felfegyverzett civil miliciaként bármelyik oldalon bevethető lesz majd.

TG

HPetyo 2012.06.09. 11:43:03

Igen, ezt legaláb 28-ban. Mert az az igazi. :-)
Köszönhető ez annak, hogy már volt kiindulási alapunk, voltak megfelelő figuráink hozzá, és tűrhető áron sikerült még beszerezni hozzá továbbiakat.
Ráadásul nem került egy vagyonba, mint azt a 28mm ellenzők terjesztik.

janos900 2012.06.10. 08:36:43

Oktoberben, ha minden jol megy, megyek Budapestre, van par kallodo ww2 korai brit figuram, majd elviszem nektek. Ha igaz teherautom is van, a ww1 projektemhez vettem tevedesbol 1922-es tipus, nekem az nem korhu.

HPetyo 2012.06.11. 09:19:14

Érdekességekre/jópofaságokra mindig vevők vagyunk. Teherautóból meg hiányunk van, szóval nagyon örülnénk neki. Legalábbis részemről. Jó áron mindent átveszünk. :-)
süti beállítások módosítása