Ha legtöbbünk Etiópára gondol, akkor elsősorban az éhezés, másodsorban, pedig egy mezítlábas, rosszul felszerelt hadsereg képe jelenik, meg. Azonban ez a kép meglehetősen csalóka, ma Etiópia Afrika egyik legerősebb hadseregével rendelkezik, amely a közelmúltban számos sikeres háborút is megvívott. Ez a hadsereg azonban nem semmiből jött létre, az etióp történelem több mint kétezer évre nyúlik vissza, birodalmukat Sába királynőjének országától eredeztetik. Ezt a történelmet számos háború és csata tarkította, amelyek közül fényesen emelkedik ki Adua, amely a modern Etióp állam megteremtéséhez vezető út mérföldköve volt.

A csata ábrázolása sajátos ikon szerű etióp stílusban

A XIX. század második felére az európai gyarmatosító hatalmak szemüket egyre inkább Észak- és Kelet-Afrika felé fordították, amely folyamatot meggyorsította a Szuezi-csatorna átadása. Idő közben a hagyományos gyarmatosítók mellett megjelentek a kisebbek is, köztük a frissen egyesült Olaszország, amely a nagyhatalmak játszmái közepette lehetőséget látott, hogy ő kihasítson egy szeletet a tortából. Ezen törekvései, összhangra találtak bizonyos brit érdekkel is. A XIX. század második fele, ami nálunk nem túl köztudott igen viharos volt ebben a térségben. Ekkor tört ki többek között a mahdi felkelés Szudánban, az azonban egy másik, de legalább ennyire érdekes történet. Miközben különböző törzsi- és vallásháborúk dúlták Kelet-Afrika földjét Itália megalapította az első telepeit a Vörös-tenger partján, amelyeket aztán egységes területté olvasztottak egybe, északon Eritrea délen Olasz-Szomália néven (A tortából a franciák is kiharaptak egy darabot és a mai Dzsibuti helyén, létrehozták Francia-Szomáliát). Az északi területek egyesítése vezetett az első etióp-olasz háborúhoz 1887-1889 között. Ugyan 1887 január 27-én IV. Janikosz Dogalnál megverte az olaszokat, mégis nem aknázhatta ki a siker gyümölcsét, mert az olaszok jelentős 20.000 fős erősítést küldtek Kelet-Afrikába és sikerült stabilizálni a helyzetüket, miközben a császár birodalma másik felén végzetes háborúba keveredett a mahdistákkal. Janikosz szerencsecsillaga leáldozott és 1889. márciusában a metemai csatában életét is vesztette. Ekkor került a trónra II. Menelik Soa (egy etióp tartomány) királya, aki akkor még élvezte az olaszok bizalmát és támogatását (többek között 5.000 darab korszerű puskát is kapott tőlük, azzal a feltétellel, hogy azokat nem használhatja ellenük). Az új uralkodó szerződést kötött az olaszokkal, ami uccalai egyezmény néven vonult be a történelembe, és elvettet a magját a későbbi konfliktusnak, a második etióp-olasz háborúnak (számos helyen nem számolják Janikosz háborúját és ezt a háborút számozzák elsőnek és az 1935-öst másodiknak). A főgond az egyezménnyel, hogy egy véletlen, vagy szándékos fordítási hiba miatt, az olasz és az amhara szöveg különbözött egy lényeges ponton. Az etióp szöveg szerint ők az olaszokon keresztül, azok közvetítésével intézik külügyeiket, míg az olasz szöveg szerint erre Itália jogosult, azaz Abesszínia gyakorlatilag Olasz protektorátus. Ez a császár hosszú távon nem tűrhette, és 1893-ban fel is mondta az egyezményt, miközben mindkét oldalon megindult a titkos diplomácia is. Az olaszok a britek, míg az etiópok a franciákkal titkos támogatását élvezték.

1890-ben az addig olasz befolyású területek Eritrea néven immár hivatalosan is gyarmati rangra emelkedtek. 1894-ben az olaszok földkisajátításai miatt, Eritreában lázadás tört ki, amely azonban rövid idő múlva elbukott. A lázadás leverése, és az időközben felmondott uccalai egyezmény következtében olasz csapatok vonultak be az etióp fennhatóság alatt álló Tigre tartományba, amelynek uralkodója IV. Janikosz fia volt, akit Menelik fosztott meg a császári címtől, és aki viszont hűség esküt tett az olaszoknak. Menelik joggal érezte úgy, hogy provokálják, és noha békés megoldásra törekedett, de fegyverbe szólította sokszínű feudális hadseregét, amely az elmúlt időszak ország egyesítő háborúi megedzettek és közhiedelemmel ellentétben nem szenvedett hiányt korszerű tűzfegyverekben sem. Minden adott volt hogy rövid időn belül kitörjön a második etióp-olasz háború, már csak valakinek meg kellett gyújtania a kanócot. Nem kellet erre túl sokat várni 1895. december 7-én Tosseli őrnagy vezette kisebb olasz haderőt, amely a vitatott területeken bóklászott egy nálánál erősebb abesszin sereg egyszerűen legázolt Amba Alage mellet. A taljánok Tigre tartomány fővárosának számító Makale erődjébe húzodtak vissza, amit viszont a négus csapatai azonnal ostrom alá fogtak. Az ostrom nem tartott sokáig és az olaszok hamarosan megadták magukat a szabad elvonulás reményében. Menelik, mint egy igazi középkori lovag elfogadta az ajánlatot és még szállító eszközöket is biztosított, hogy az olaszok elhagyhassák országát. Itália számára Makele elvesztése volt az utolsó csepp a pohárban és 1896 februárjában Francesco Crispi miniszterelnök üzenetet küldött, Baratieri tábornoknak az ott állomásozó csapatok főparancsnokának, hogy jó lenne, ha valamit tenne már. Baratieri érezte, inog a széke (valójában ekkor leváltás már eldöntött tény volt) ezért összeszedte csapatait és megindult Menelik ellen, aki ekkor csapataival Adua mellet állomásozott.

Az áduai tábor igen színes, talán a középkori török táborokhoz hasonlító sokszínű kavalkád volt. Középen helyezkedett el a császár sátra és körülötte szigorú hierchikus rendben a királyok és egyéb etióp nemesek sátrai következtek, amelyeket azok vazallusainak sátrai követtek. Az egész tábor egy hatalmas keresztet formált, miközben minden felé zöld-sárga-vörös lobogókat lengetett a szél. Ebben a táborban a durva becslések szerint mintegy 80.000-150.000 fegyveres és 70.000 asszony, gyerek és szolga tartózkodott. Mint már korábban írtam az abesszin haderő korántsem volt lándzsákat lóbáló vadak gyülekezete, hanem egy jól szervezett, noha csak náluk gyengébb törzsek ellen viselt háborúkban edződött, korszerű európai tűzfegyverekkel felszerelt hadsereg volt. A négus csapatai a kortársak becslése szerint 70.000-120.000, főként Remington (ebből 5.000-et anno az olaszok adtak Meneliknek), Gras, Mauser, Berdan, Vetterli-Vitali, Winchester, Peabody, Martini-Henry és Kropatschek puskákkal és karabélyokkal és 42db tüzérségi eszközzel, valamint néhány 37 mm-es M1879 gyorstüzelő revolverágyúval, és korai géppuskával is rendelkeztek. Érdekesség képen a császár táborában volt még egy kis orosz csapat is tanácsadókén, akiket a kubányi kozák Nyikolaj Leontyijev vezettet.

A támadó olasz sereg 17 zászlóalját 4 dandárba szervezték. A zászlóaljak általában mintegy 500 katonából álltak, ami alól kivétel az aszkari zászlóaljak voltak, amelyek 900 embert számláltak Az olasz táborban mintegy 20.000 katona gyülekezett, de ezek közül csak közel 17.000 volt az, aki ténylegesen az etiópok ellen vonult, 10.000 olasz, 6.400 eritreai zsoldos és 580 olasz tiszt, no meg nem elhanyagolhatóan 56 ágyú. Az olasz csapatok fegyverzete M1870/87 Vetterli-Vitali puskákból és karabélyokból állt, ami alól kivétel volt az Alpini csapatok fegyverzete, amelyek 6,5 mm-es M1891 Mannlicher-Carcano fegyvereik voltak, az aszkariknak viszont csak az agg és elavult egylövetű M1870 Vetterlikből jutott.

A Hotskiss ágyú egyik változata

1896 februárjának végén mindkét fél döntéskényszerbe került és ezért mindkét parancsnok haditanácsra hívta össze alvezéreit. Először az etiópok hoztak döntést február 26-ról 27-re virradó éjszakán, mivel sürgette őket az idő, hiszen egy ekkora embertömeg, mint amely a négus táborában tartózkodott huzamosabb ideig nem lehetet egy helyen élelmezni. Egyesek, mint a császár Taitu császárné (Menelik felesége, de egyben az egyik hadsereg parancsnoka) az azonnali támadás mellett érvelt, míg két másik tartományi hadúr a visszavonulást támogatta. Végül a haditanács a kivárás mellett döntött, azzal a kitétellel, hogyha nem történik semmi, akkor a hadsereg Eritreai területek érintésével visszavonul, ami által nem veszti el a becsületét. Az olaszok másnap hozták meg a döntésüket. Noha Baratieri visszavonulás párti volt, de alvezérei mind támadás akartak, így tekintettel egyre gyengülő politikai helyzetére kénytelen volt ő is a támadás pártjára állni. Az olasz döntést nagymértékben befolyásolta, hogy alapvetően lenézték az etióp hadsereget ráadásul Menelik valószínűleg soha sem olvasta Szun Ce-t mégis annak egyik alapelvét, alkalmazta, amelyik arról szólt, hogyha erős vagy mutasd magad gyengének. Az aduai táborban járt kémek azokkal a hírekkel szolgáltak az olasz hadvezetésnek, amelyről azok leginkább hallani akartak, éhínségről, az etióp hadurak viszályáról és széthúzásáról, a császár betegségéről, és arról hogy már elhagyta a tábort, és egyre többen követik. 29-én megszületett a döntés és még aznap este az olasz hadsereg megindult Adua felé.

A csatatér látképe

Az olasz hadsereg csaknem 17.000 katonája indult meg nyugatra hátizsákjában 112db tölténnyel, kétnapi élelemmel, ugyanakkor a löveghez az előírt 130 lőszer helyett csak 90-et vittek magukkal. A menetoszlopoknak távírón kellett volna kapcsolatot tartaniuk a Baratieri főhadiszállásával, amit azonban ki tudja mi okból nem vittek magukkal. Az olasz hadoszlopoknak az éjszaka nyolc órája alatt, mintegy 15 km-es éjszakai menetet kellett volna végrehajtaniuk, hogy reggelre elérjék a kiszemelt csatamezőt. Az olasz haditerv szerint a jobbszárnynak és a centrumnak a Rebi Arienni hegy lábánál kellett volna megindulási állásait elfoglalni, míg a balszárnynak a szerintük mellette lévő Kidane Meret hegy lankáinak alján. Azonban volt egy nem éppen elhanyagolható apróság, nevezetesen az olasz térképek igen pontatlanok voltak, voltak hegyek, amik nem szerepeltek rajtuk és voltak olyanok, amelyek nem ott voltak vagy egészen más volt a nevük, többek között ilyen volt a balszárny számára megnevezett célpont a Kidane Meret, amely valójában jóval előrébb a menetcél és Adua között félúton feküdt. Az a hegy, amelyet az olaszok Kidane Meret néven ismertek valójában az Erara domb volt. Ilyen pontatlanságok miatt az éjszakai menet természetesen nem zajlott le minden probléma nélkül, ugyan az eső megkímélte az olasz előrenyomulást mégis sikeresen hol összekeveredtek, hol szétszóródtak a csapatok. Ráadásul ugyan azt a hegyet jelölték meg célként a jobbszárnynak és a centrumnak, csak azt felejtették el tisztázni, hogy az a hegy melyik oldalán is legyen. Amikor az olaszok fél hatkor megpillantották az a felkelő nap első sugarait a tervezett egységes arcvonal helyett az egyes dandárok egymástól látótávolságon kívül álltak. A jobbszárny és a centrum ugyan nem volt túl távol egymástól csak az éppen ugyan annak a hegynek az ellentétes oldalán állomásoztak, de ez a hiba viszonylag rövid idő alatt orvosolható volt. Igazából a gond a balszárnynál volt. Nem tudni, hogy a két hegy nevének összekeverése, vagy azért mert Albertone a dicsőséget hajhászva elsőként akarta megleckéztetni a „vadakat” a fő erőktől messze elszakadva nyomult előre Adua felé és attól 4-5 kilométerre, a többiek előtt 2-3 órányi járásra állt. Mindennek a tetejében az olasz főparancsnok sem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen ahol állt (nem mintha nagyon lett volna azon hegyvidéken olyan) nem láthatta mind a négy dandárját, és a távírók hiányában csak futárok útján tudott azokkal érintkezni, ami lassú és bizonytalan volt.

Az olaszok e hiányos vázlat alapján próbáltak tájékozódni...

És a valóság

Mikor felvirradt a nap az olaszok várakozásával ellentétben az egész etióp hadsereg már csatarendben állva várta őket, a remélt meglepetés elmaradt, ha nem vesszük azt annak, ami a taljánokra várt az elkövetkezendő pár órában. A császár csapatai először messze a főerőktől elszakadt balszárnyra csaptak le. Rövid idő alatt legázolták annak elővédjét megölve 770 fős aszkari zászlóalj felét. Hét órakor Albertone kénytelen volt üzenetet küldeni a Baratierinek, hogy szorongatott helyzetbe került és kérte a többi dandár előrenyomulását, hogy az elvonja az őt támadó ellenséges csapatokat. Ez az üzenet az ismert okok miatt az olasz főparancsnok csak két óra múlva olvasta akkor, amikor már, bármely felmentő kísérlete is meddő cselekedet lett volna. Albertone tüzérsége egy darabig sikeresen tartóztatta fel az etiópok egyre ismétlődő rohamait. De amikor megjelent Menelik személyes gárdája az abesszinok döntő fölénybe kerültek és immár mintegy tizenkétszeres fölény és lovasságuk zömének támogatásával döntő rohamra indult tíz óra húszkor. Háromnegyed tizenegyre a fekete dandár nem létezett, az aszkarik és tisztjeik egy részét levágták a többiek szerte-szétfutottak, vagy fogságba kerültek, akár csak a dandár parancsnoka és az olasz tisztek fele.

Az olasz éjszaki menet

Amikor Baratieri értesült a történtekről, a leglogikusabb döntése az lett volna, hogy az addig a centrum mögött tartózkodó Ellena vezette tartalékot délre vezényelve fedezi a nyitottá vált szárnyát. Az olasz főparancsnok azonban bízva abban, hogy majd az etiópok megrettenek, ha megpillantják maradék serege erejét, és rémületükben hanyatt-homlok elmenekülnek, általános előrenyomulásra adott parancsot. Az új terv, még ha nem is túl reális, de legalább szép volt, azonban a végrehajtásba ismét számos hiba csúszott. A Dabormida vezette jobbszárny előrenyomulásának céljaként ismét egy olyan hegy nevét adták meg, ami a valóságban onnan mintegy tíz kilométerre feküdt, ráadásul az útja egy olyan mocsaras völgyön vezetett keresztül az akkor már szorongatott a megsemmisülése előtt álló Albertone felé, aki tőle tíz kilométerre vívta élethalál harcát. A bolyongó jobbszárny, hogy kitörjön az őt rabul ejtő láp fogságából felkapaszkodott az azt övező hegygerincre, de ott egy mély szakadék immár véglegesen útját állta. Dabormida csapatai itt védelmi állásokat vettek fel, miközben az etiópok szép lassan, módszeresen őt is bekerítették.

 Az etiópok megtámadják Albertone dandárját

Közben a még mindig magabiztos olasz főparancsnok is állást váltott annak reményében, hogy új parancsnoki állásából jobban beláthatja a csatamezőt. Ez valóban megtörtént, de a várt előnyök helyett a balszárny menekülő aszkariai tárultak a szeme elé, aminek hatására immár kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy Albertone csapatai megsemmisültek. Nem kellett negyed óra és a menekülő eritreai zsoldosok helyét immár a látóhatáron a fegyelmezetten előretörő etióp csapatok váltották fel. Gyakorlatilag ekkorra már az olasz haderő részei egymástól elszigetelve az életükért harcoltak a négus csapatainak gyűrűibe zárva. A csatazaj délre már el is ült, legtovább a Bartieri főhadiszállás tartott ki, de rajta sem tudott segíteni az öt századnyi erősítés, ami a tartalék 24 századából eljutott hozzá.

 Az etiópok általános támadásba mennek át sorra elszigetelik az olasz csapattesteket

Az olasz főparancsnok előtt már csak egyetlen lehetséges alternatíva állt a visszavonulás, de egy nappal azelőtt még olyan biztosak voltak a sikerben, hogy erre vonatkozólag semmi nemű utasítást nem dolgoztak ki. Azonban ha lett volna ilyen terv, akkor is késő lett volna már erre, mivel az etiópok ekkor már az utánpótlásának hátterét biztosító tábort prédálták. Az olaszok előtt egy út maradt már csak nyitva és az észak felé Jehába vezetett, ahol reményeik szerint 1.300 katona erősítésre számíthatott. Azonban hú reményeik rövidesen dugába dőltek, mert a remélt erősítés egy téves távirat miatt, egész más helyen állomásozott ekkor. A megfáradt és menekülő olaszok ekkor megpróbálták Jeha völgyében a szomjukat oltani, de az üldöző etióp lovasság nem kegyelmezett nekik, és könyörtelenül lemészárolta azt, akit ért. A szerencsés túlélők menedéket csak az eritreai határ átlépése jelentet.

Végül is a csatát követő napokban 258 tisztnek, 4.611 olasz katonának és mintegy 4.000 aszkarinak sikerült átkelnie biztonságot jelentő Mereb folyón, amely akkor Etiópia és Eritrea határát jelentette. A többség ezt a rövidebb utat választotta, de voltak, akik kerülő utakon jutottak haza, mint például a kietlen Danakíl-mélyföldön keresztül.  1896. március 1-én összesen 289 olasz tiszt (köztük 2 tábornok, 2 ezredes, 3 alezredes és 16 őrnagy) 4.600 olasz katona és 1.000 afrikai zsoldos esett el az aduai csatamezőn a támadók oldalán. A veszteségeket növelte mintegy 500 fehér és 1.000 afrikai sebesült, és az etiópok fogságába esett 1.900 fehér és 800 bennszülött katona. Az etiópok az elfogott eritreaiakat árulóknak tekintették és ennek megfelelően bántak el velük, jobb kezüket és bal lábukat levágták, így elég kevés esélyt adva nekik a korabeli higéniai viszonyok közötti túlélésre. A 800 eritreai fogolynak nagyjából a fele tért csak haza.

Az olaszok menekülőre fogják, és az etiópok átmennek üldözésbe

 Az etióp hadsereg kihasználva helyismeretét jól manőverezett a harcmezőn. Menelik gyorsan felismerte ellenfele hibáit és azonnal kíméletlenül ki is használta azokat, miközben katonái szervezetten és bátran harcoltak. A zsákmány sem volt elhanyagolható, az abesszin hadsereg újabb 11.000 puskával és a teljes olasz tüzérséggel gazdagodott. Azonban függetlenségük megőrzéséért drága árat fizettek, a forrásom 17.000-re teszi az etiópok veszteségeit, míg egy másik 4.000-5.000 halottról és 8.000 sebesültről tesz említést.

Az etiópok immár győzelmük teljes tudatában az olaszokat csak két hónap múlva engedték vissza a csatatérre, hogy méltó módon elhantolhassák bajtársaikat. A háborút az 1896. október 26-án aláírt addisz abebai béke zárta le, amiben az olaszok kénytelenek voltak elismerni Abesszínia önrendelkezési jogát. A békekötés után az etiópok elengedték a hadifoglyokat, akik közül többen Etiópiában telepedtek le. Menelik győzelme nyomán az elkövetkező években az európai hatalmakkal kötött szerződésekkel törvényesítette országa határait. A háború vértelen áldozatává vált Crispi miniszterelnök és Baratieri tábornok is, miközben Itáliában tömegek vonultak az utcára Viva Menelik! Felkiáltásokkal. II. Meneliket ma a modern Etiópia megteremtőjének, második honalapítóként tartják számon. Tekintélye akkora volt, hogy 1913-as halála is bizonytalan, mert egyes vélemények szerint azt sokáig titokban tartották a nép és a külföld előtt.

A győzelemnek két egymásnak ellentmondó hatása is volt. A korabeli európai és fehér közvélemény nehezen emésztette meg, hogy vereséget szenvedtek az afrikai vadaktól, és megkönnyebbülve fedezte fel az etiópok keresztény gyökereit és azt, hogy azok tulajdon képen nem is feketék. Ugyanakkor a már nem rabszolga, de továbbra is szegény amerikai feketék szemében egyfajta ígéret földje lett Etiópia, akinek mindenkori uralkodója a „feketék istene” lett, aki megóvja őket a fehérek elnyomásától. Ebből a mozgalomból nőtt ki a harmincas évekre Jamaikában a rasztafarianizmus.

Az etiópok 1999-ben egy 97 perces mozifilmben örökítették meg diadalukat.

Seregépítés

Aki kedvet kapna a csata újra játszásához, meglehetősen nehéz helyzetben érezheti magát. Az ezzel a történéssel egy időben zajló zulu és búr háborúhoz és mahdi felkeléshez találunk aránylag szép számmal figurát, de ehhez szinte semmit. Ha a 2. etióp-olasz háború eseményei környezetében szeretnénk játszani akkor bizony sok képzelőerőre és jó kézügyességre lesz szükségünk. Csak az 1:72 méretárnynak néztem utána és a következőkre jutottam:

Az olasz hadsereg

Az talján sereg olasz kontingenseihez tökéletes a RedBox 72030 Italian Bersaglieri doboza, de elkészíthetjük a parafakalapos angolokból is. A zsoldos aszkarikat meg tudjuk jeleníteni a Waterloo 1815 013 Anglo-Egyptian Army dobozából. A normál tábori tüzérséghez jó HaT  8210 British Colonial Artillery készlete.

Az etióp hadsereg

Sajnos itt még annyira sem állunk jól, mint az olaszoknál, mivel az abesszin haderő viseletében nagyon helyi volt. Lehetőleg olyan arab figurákat kellene keresnünk, amely nem viselnek turbánt, viszont dús gyapjas hajuk és csontos arcuk van. Ilyen figura pl. az ESCI/Italeri dobozában 1, kis jóindulattal 2 póz van, ami 9 babát jelent. Jobb a helyzet a Waterloo 1815 011 Dervish Infantry készletével, ami nagy része kellő toleranciával szerintem felhasználható, ugyan ez a helyzet a HaT 8271 Dervish Warriors dobozával is. A lovasság, amely Menelik seregében nem volt elhanyagolható tényező, szintén csak bizonyos képzelő erőt felhasználva tudjuk felpakolni az asztalra, ha felhasználjuk hozzá a HaT 8208 Hadendowah Camelryfiguráit, igazából a babák jók, csak mindegyik törökülésben van, úgyhogy sajnos a tevéket nem tudjuk kicserélni lovakra.

A játékra van azonban még egy elég egyszerű alternatív megoldás, ugyanis a JuniorGeneral oldalról letölthetjük mindkét hadsereg kétdimenziós figuráit

olasz Alpinik: http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=3466

olasz Bersaglierik: http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=3480

olasz Bersaglierik:http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=3476

olasz gyarmati katonák: http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=3396

etiópok: http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=8514

mahdi harcosok (a felső sor jó): http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=8506

fuzzy wuzzy-k (szerintem ezek is használhatóak): http://www.juniorgeneral.org/JClick.php?UID=3418

Aki többet szeretne tudni a két fél egyenruháiról itt megnézhet néhány színes táblát:

http://www.warflag.com/shadow/uniforms/ituniform.htm

Aduanál zsákmányolt olasz ágyú az addisz abebai Etióp Nemzeti Múzeum udvarán

Ambasa