A szemben álló erők

Az előző részben megpróbáltam felvázolni a konfliktus előzményit és két főszereplőjét, most pedig következzenek a mellékszereplők milliói, a katonák és azok fegyverzete. A cikk első felében szeretném bemutatni a két hadsereget, azok kialakulását, terveit, hadrendjét, és felvonulásukat a csatamezőre. A cikk második fele a kor haditechnikai újdonságairól szól.

Porosz gyalogság rohama a francia gyalogság ellen 1870. augusztus 18-án St Privatnal

A francia hadsereg

Amikor a háború kitört az európai közvélemény szemében a francia hadsereg volt az esélyesebb a győzelemre. Látszólag ereje teljében volt, számos a közelmúltban megvívott háború harci tapasztalatival és veteránjaival a soraiban.  Látszat azonban csalt ezek a tapasztalatok jórészt, az osztrákok elleni háború kivételével, alárendelt ellenféllel szemben kivívott győzelmek voltak.

Franciaországban a napóleoni háborúk tömeghadserege több okból is leépítésre került. Az új rezsim jobban bízott egy viszonylag kis létszámú hivatásos hadseregben, mint egy napóleoni „néphadseregben”, amely hűséggel tartozott neki és alkalmas volt a királyság belső rendjének fenntartásra. Természetesen az okok között volt, hogy egy kivérzett ország nem igazán tehette meg, hogy nagy létszámú munkaerőt vonjon el az ország gazdaságából, és a győztesek sem tűrhettek egy erős francia hadsereget, összességében mindenkinek jó volt, ami végül is létre jött. Az új hadsereg létszámát 240.000 főben maximálták, de gyakorlatban alig érte el a 150.000-et. A szolgálati idő 1818-tól 6, 1824-től 8, majd 1932-től 7 év volt. Ugyan általános hadkötelezettség volt érvényben, de az évi 300.000 besorozandóból csak 40.000-et hívtak be sorsolás útján. Ha valakinek nem volt szerencséje, annak sem kellett elkeserednie, mert 1.000 frank (1855-től 2.500 frank) ellenében mentességet kaphatott. Ez a rendszer békeidőben kitűnően megfelelt és alkalmas volt a hadsereg sorainak feltöltésére, de a francia lakosság nagy része semmiféle katonai képzésben nem részesült így nem is igen létezett tartalékos állomány. Erre a hiányosságra az 1840-es egyiptomi válságban vált szembetűnővé, mivel Franciaország megfelelő katonai erő felmutatása hiányában diplomáciai vereséget szenvedett. Ennek ellenére Franciaország mégis a kor egyik meghatározó katonai hatalma volt, de a felszín alatti problémák már a krími és az itáliai háborúk alatt is megmutatkoztak. A tartalékok hiánya miatt, többször volt kénytelen diplomáciai visszavonulót fújni, mivel egyszerre csak egy helyen tudott erőt felmutatni. Például 1866-ban a 288.000 fős haderő egyharmada Rómában, Algériában és Mexikóban volt lekötve, ezért nem tudtak csapatokat vonultatni a porosz határra, hogy akadályozza azokat az osztrákok legyőzésében.  Ép ezen okokból erre az évre megérett a hadsereg egy alapos reformra. A császár 1.000.000-os hadilétszámot akart, már csak az volt a kérdés, hogy lehet ezt elérni, úgy hogy a diktatúra ne veszítsen népszerűségéből. Háromféle elképzelés született, az uralkodó porosz mintára, rövid, de kötelező szolgálatot akart, a hadsereg egy 400.000 fős hivatásos hadsereg mellett egy szintén 400.000 fős polgárőrség felállítását szorgalmazta, míg mások a kisorsoltak fokozatos növelésben látták a megoldást. Végül a második változat győzedelmeskedett, és megszavaztak egy törvényt egy 824.000 fős hadseregről, amely fele hivatásos, fele tartalékos volt.  A katonai szolgálati idő öt év lett. Ezt a haderőt még egy 400.000 fős polgárőrség is erősített. A rendszer ugyan túllépte a császár által kért egymillió főt, de ugyanakkor nem jelentett azonnali megoldást. Évi 172.000 fő besorozásával számolva a rendszer csak 1875-re lett volna képes elérni az elirányzott 800.000 katonát. És mozgó gárdává átlényegült polgárőrség is csak 1873 után vált volna bevethetővé.

Francia katonák 1870-ből

A népszerű diktatúra hatására a francia hadsereg társadalmi megbecsülése alacsony volt. A francia hadseregben kétféle módon válhatott valaki tisztté, vagy elvégezte a Saint-Cryben lévő gyalogsági és lovassági iskolát, vagy a Metzben lévő tüzérségit, vagy végigbukdácsolt a ranglétrán közlegényből indulva. Mivel a tiszti iskolák elvégzése meglehetősen megterhelte a jelölt családjának pénztárcáját, ugyanakkor a tiszti rang elég alacsony társadalmi megbecsülésnek örvendett és kevés fizetéssel járt a tisztek többsége a második módon nyerte el rendfokozatát. Igazából aki elmehetett volna tisztiskolába bolond lett volna megtenni azt. Egy őrmester kb. napi 1 frank zsoldot kapott, míg egy munkás ebben az időben akár 2 frankot is megkereshetett. Ugyan próbálkoztak az előmenetel gyorsításával, de kevés eredménnyel, a hadnagyi rendfokozat eléréséhez 12-15, a kapitányihoz 20, az ezredesihez pedig 30 évre volt szükség. Ugyan a haderőreform után a hadsereg társadalmi megbecsülése némileg nőt, de még messze volt az ideálistól. Az iskolázottság hiánya rányomta bélyegét a francia tisztek többségének tudására, faragatlanok és műveletlenek voltak, olyan alapvető hiányosságokkal küzdöttek, mint a térképek használata. Természetesen a tüzérség és a hadmérnöki kar megfelelően képzett volt, de ők egy szűk kisebbséget alkottak.  Mivel a hadsereg vezetésében szintén ezek az emberek voltak többségben, a francia hadsereg megvetette a tudományos és technikai ismereteket. Ugyanakkor a hadsereg önbizalma töretlen volt, egyszerűen a legjobbnak gondolta magát és ezért nem is tanulmányozta ellenfeleit, rugalmatlan volt és a végletekig ragaszkodott a szabályzathoz. Volt még egy apró, de nem elhanyagolható különbség a francia és a német hadsereg gyalogosa között. A franciák a gyarmati háborúk tapasztalat nyomán sokkal több felszerelést cipeltettek katonáikkal.

 Francia gárda vértesek

A francia haditerv és hadrend

Természetesen, mint minden normális állam, Franciaország is az idők folyamán újabb és újabb haditerveket dolgozott ki különböző konfliktusok megvívására, köztük természetesen egy a poroszok/németek ellen viselt háború esetére is. Az első tervekben egy erődrendszer szerepelt, amelynek építését meg is kezdték, de a tüzér-lobbi nyomására nem fejezték be teljesen. A következő terv 1866-ban született, amikoris egy 140.000 és egy 110.000 fős hadsereg bevetésével gondolták Ausztria megsegítését és a Rajna-vidék bekebelezését. Pont ez a terv végrehajthatatlansága irányította a figyelmet a haderőreform halaszthatatlanságára. Röviddel ez után, a két hadsereges tervet a három hadsereges terv váltotta fel, és ez maradt érvényben a háború előestéjéig. Ez a terv 470.000 német támadásával számolt, amelyet 490.000 francia katonának kellett volna megállítania. Az időtényező fontos szerepet játszott a tervben, a francia flottának blokád alá kellett vennie az észak-német partokat, miközben a francia hadsereg egy gyors csapással kettévágja Németországot, ami kikényszeríti a dél-német államok semlegességét. Ebbe a tervbe rondított bele az uralkodó, amikor is a háború kitörése előtt közvetlenül összevonta a három hadsereget egyetlen egy erővé, amely nyolc hadtestből állt. A nyolc hadtestparancsnokról elmondható, hogy nagy átlagban nem voltak rosszabbak, mint a porosz oldal hasonló beosztású tisztjei, de a hadsereg éléről hiányzott egy határozott, rátermett hadvezér, mivel III. Napóleon nem volt ilyen, és ezzel ráadásul önmaga is tisztában volt. Természetesen a korábbi hadseregparancsnokok nem repestek az örömtől, mivel így egyel kisebb beosztásba kerültek. Ez a hirtelen változtatás a császárnőtől jött, aki rábeszélte az ekkor már súlyos beteg férjét, hogy személyesen álljon az összevont haderő élére, ezzel is sarkalva Ausztriát az esetleges hadba lépésre. A franciák szerették volna bevonni osztrák és olasz szövetségeseiket is a konfliktusba, azonban volt egy nem elhanyagolható probléma, míg a franciáknak két hétre volt szüksége a mozgósításhoz a többieknek nyolcra, vagyis Franciaországnak hat hétig egyedül kellett állnia a sarat.

A válság kitörésekor a francia hadsereg létszáma közel 500.000 fő volt, amelyet 420.000 fős mozgó gárda is támogathatott, ugyan ebből azonnal csak mintegy 120.000 volt csak hadrafogható. A franciák már a hadüzenet előtt elkezdték hazahozni csapataikat Algériából és a mozgósítást is megkezdték. Azzal számoltak, hogy három hét alatt létre tudnak hozni egy 300.000 fős támadó erőt, amely 924 löveggel rendelkezik. Azonban a mozgósítás és a csapatok frontra szállítása teljes káoszba fulladt. Nem a francia vasút áteresztőképességével és kapacitásával volt gond, hanem a szervezéssel. A francia vasút július 16. és augusztus 4. között 300.000 embert, 64.700 lovat, 6.600 tüzérségi eszközt és 4.400 vagon különféle hadianyagot szállított, mégis július 28-án alig 202.000 fő érkezett ki csak a hadműveleti területre és három nap múlva is csak ez a létszám 238.000 fő volt. A fegyelem hiánya és az ekkor még túláradó nemzeti lelkesedés is hátráltatta a csapatok felvonulását, amikor pedig a katonák végre megérkeztek a felvonulási területre, az utánpótlás hiányával voltak kénytelenek szembesülni. A kiérkező, a tervezethez képes kisebb haderő, nagy területen szóródott szét, így eleve képtelen volt az eredeti haditerv végrehajtására.

Gárda Zuávok táborban

A francia hadosztályok már ekkor is a az első világháború kezdetig fennálló szervezeti sémát követték, azaz két, két ezredből álló gyalogdandárral rendelkeztek. Általában minden hadosztály egyik dandárja rendelkezett egy könnyű-gyalogos (chasseur) zászlóaljjal.

A francia lovashadosztály szintén két, két ezredből álló lovasdandárral rendelkezet. Ez alól kivételt képzett a Gárda, az 1. és a 6. hadtest lovashadosztálya, amelyek három-három dandárral rendelkeztek.

Mindegyik hadtest rendelkezett hadtest-közvetlen tüzérséggel és műszaki csapatokkal.

Francia tüzérség 1870-ből

A porosz-német hadsereg

Valamikor a XVIII. században, Nagy Frigyes idején a világ legjobb, hadserege a porosz volt, de mire elkövetkezett a napóleoni háborúk időszaka a régi dicsőség tovatűnt. A Napóleontól elszenvedett vereségek hatására alapos reformokat vezettek be a porosz hadseregben. 1808-ban felállították a hadügyminisztériumot és a nagyvezérkart, ami által egységes vezetés alá került hadsereg. Napóleon után a katonai reformok mellett politikaiakat is bevezettek, ami lehetővé tette a nem nemesi származású, de ugyanakkor tehetséges személyek előrejutását a tisztikarban. 1810-ben katonai akadémiát alapítottak, majd 1814-ben bevezették a kötelező katonai szolgálatot. A hadsereg támogatására 1813-ban felállítottak egy milíciát Landwehr néven, amelynek tagja lett minden obsitos és azok is, akiket valamilyen okból nem hívtak be.

A porosz hadsereg létszáma ezekben az időkben ritkán emelkedett 200.000 fő fölé, és ez, akárcsak a franciáknál kevésnek bizonyult egy válság esetén. Még egy probléma merült fel ebben az időszakban, Poroszország lakossága 12 millióról 18-ra növekedett, amely egyre nehezebbé tette az újoncozást, mivel a hadseregnek évente csak 40.000 bevonulóra volt szüksége, ezzel szemben azonban több, mint 60.000 állt rendelkezésre.

1858-ra a helyzet tarthatatlanná vált, ami újabb átalakítással kényszerített ki. Ez nem ment simán, de a politikai csatározásokból Roon hadügyminiszter került ki győztesen. A szolgálatiidőt kettőről ötre emelték, és az addig független Landwehrt közvetlenül a hadseregnek rendelték alá. 1867-re a szolgálati idő három évre csökkent, viszont a parlament cserébe, visszamenőlegesen megszavazta az előző évek hadikiadásait. Ugyanekkor az Északnémet Szövetség is átvette a porosz katonai reformokat és hadseregeiket a porosz főparancsnok, I. Vilmos alárendeltségébe helyezték, ami által a porosz hadsereg egy egységes német haderő magjává vált. Ugyan bizonyos területen voltak különbségek, mint az egyenruha és a fegyverzet, de hosszú távon a jelek egy egységes szövetségi haderő felé mutattak. Ez a haderő 1870-ben az aktív hadsereg a tartalékosokkal együtt 715.000 katonából és 15.000 tisztből állt, amit még a Landwehr több mint 200.000 katonája is támogathatott.  Azonban az, hogy ez a hadsereg ellenfelei fölé tudott kerekedni ahhoz kellett még valaki, akinek személye megkerülhetetlen.

Az 1800-as évek elején Clausewitz letette az elméleti alapokat és megalkotta a döntő csata elméletét, és hangsúlyozta a napóleoni tapasztalatok alapján az erők összpontosításának fontosságát. Moltke, aki a nagyvezérkar élére 1857-ban került, sokáig a háttérbe szorult a hadügyminiszterrel szemben. Moltke, és az általa vezetett szervezet felemelkedése 1864-ben a dán háborúval indult meg, ez után lett a főparancsnok, az uralkodó közvetlen alárendeltje, amely nagyban javította a hadvezetés hatékonyságát. Ez a folyamat 1867-re fejeződött be, amikoris a nagyvezérkar teljesen függetlenné vált a hadügyminisztériumtól. Ez az állapot nem kevés súrlódáshoz vezetett Moltke és Bismarck között, de rendszer ennek ellenére működött.

Az 1860-as évektől a Moltke tudatosan készült a háborúra és egyre újabb és újabb haditerveket dolgozott ki a hadsereg állapota és a politikai helyzet alakulásának figyelembe vételével. Ezeknek a terveknek a segítségével, amikor kitört a háború a poroszokat nem érte váratlanul és csak a kész terveik megvalósítást kellett beindítaniuk.

Bismarck a kancellár, Roon a hadügyminiszter és Moltke a vezérkari főnök, a német győzelem kovácsai

A poroszok a franciákhoz képest néhány nap késéssel, július 15-én kezdték meg a mobilizációt amelyhez szövetségeseik a következő napokban csatlakoztak. 18 nap múlva 1.183.000 német állt fegyverben, akik közül 462.000 már a hadműveleti területen is állomásozott. A németeknél sem volt teljesen zökkenőmentes a mozgósítás és a kiszállítás de koránt sem voltak akkora gondok, mint a másik oldalon. A hadsereg vezetője I. Vilmos volt, de a tényleges irányítója Moltke és vezérkara.  A felvonuló haderőt három hadseregbe szervezték. A németek sikerek kovácsa a nagyvezérkar három szekcióból állt, von Schellendorff ezredes a csapatok mozgásával, von Brandstein ezredes a vasúti szállításával és az utánpótlással, míg Verdy du Vernois ezredes a felderítéssel foglalkozott. A vezérkar a fentieken kívül még 11 tisztből és 75 egyéb különböző beosztású személyből állt, ez a maroknyi ember volt az, aki irányította azt a több, mint egymillió katonát amely megindult Franciaország ellen.

Porosz gyalogosok 1870-ből

A gyalogoshadosztályok a franciához hasonlóan a két, kétezredes dandárból álltak.  Lovashadosztályok vegyesen két-három dandárból álltak és ezek szervezete sem volt egységes, mert vegyesen tartalmaztak hol két, hol három ezredet

Porosz ostromtüzérség Párizs alatt

A két fél hadseregeinek felvonulása a határra, és elhelyezkedése, közvetlenül a háború kirobbanása előtt

Haditechnika

Az 1850-es évekre az ipari forradalom nyomán a haditechnika és a hadseregek jelentős átalakuláson mentek át, amely megváltoztatta a háborúk lefolyását.

A XIX. század második felére a vasút egyre jobban behálózta Nyugat-Európát, meggyorsítva mindkét hadsereg felvonulását a határra. A vasút alkalmazása nem volt új keletű, már 1848-ban Magyarországon ennek segítségével csoportosított át egy nemzetőr zászlóaljat Vácról Pestre. 1860-ra az amerikai polgárháborúban a vasút használata már széleskörűvé vált, azok birtoklása stratégia céllá lépett elő. 1859-ben a franciák 11 nap alatt 120.000 katonájukat szállították Itáliába, nem kis meglepetést okozva ezzel az osztrák hadvezetésnek. A vasút jelentőségét mégis a poroszok ismerték fel jobban, létrehozva a vezérkaron belüli vasúti szekciót. Volt még egy másik lényeges különbség a két ország vasúthálózata között. A francia vasút centrális szerkezetű volt Párizs központtal, amely egyszer korlátozta az áteresztő képességet, ugyanakkor megnehezítette a határ mentén az oldal irányú átcsoportosítások lehetőségét. Ugyan ez okozta azt is, hogy miután a poroszok szétzúzták a francia hadsereget, gyorsan meg tudtak indulni a francia főváros felé. Ezzel szemben a német vasút hálózatos rendszerű volt, amely több, párhuzamos útvonalat kínált a felvonulásra és lehetővé tette a csapatok gyors átcsoportosítását is.

A vasút mellett a tűzfegyverek is jelentős átalakuláson mentek át. Mindkét hadseregben megjelentek és általános fegyverré váltak a hátultöltős puskák, amelynek a hatására a katona már nem volt kénytelen állva, az ellenség tüzével dacolva harcolni, hiszen már fekve, védetten is meg tudta tölteni fegyverét. Az egyik első ilyen fegyver a Dreyse puska volt, amelyet 1840-ben rendszeresítettek a porosz hadseregben és az 1860-as évekre már 400.000 katonát fegyvereztek fel vele. Az új puska bevetésre került a Dánia elleni háborúban, de csata döntő jelentősége 1867-ben a königratzi csatában mutatkozott meg, az I. osztrák hadtest 10.000 embert vesztett 20 perc alatt a 700 méterre tüzelő porosz lövészek sortüzeitől.

Dreyse puska

A franciák az új típusú fegyverre koránt sem az osztrák vereség hatására figyeltek fel. Chassepot 1855-ben mutatta be hátultöltős puskáját, amelyet a francia csapatok 1859-ben ki is próbáltak. 1866-tól kezdték meg vele a francia hadsereg átfegyverzését, miközben a gyártás a háború megelőző időszakára már havi 30.000 darabra futott fel. A Chassepot puska tűzgyorsaságban és lőtávolságban (1.000-1.500 méter) is felül múlta porosz társát. A francia haderő Chassepot puskával való ellátása 113 millió Frankot emésztette fel, aminek hatására, más fontos fegyverek és egyéb hadiberuházásokra nem jutott elegendő pénz.

Chassepot puska

A kézifegyverek mellett a tüzérség is jelentős átalakuláson ment át. A napóleoni háborúk tüzérségét sima csövű, tömör vasgolyókat nem egész 1.000 méterre lövő ágyúk jellemezték. A század első felében megjelentek az ugyan még mindig elöltöltős, de már huzagolt csövű lövegek, majd az 1860-as évekre megjelentek a hátultöltősek is, noha ekkor még számos gyermekbetegséggel küzdöttek. Az ágyúversenyben a poroszok tettek szert előnyre, a Krupp új típusú hátultöltő ágyúinak lőtávolsága 3-5 kilométer volt miközben mind pontosságban felülmúlták a franciák elöltöltős bronz ágyút, amelyek csak 3 kilométerre hordtak. A porosz hadsereg a háború kirobbanásakor 2.000 Krupp ágyúval rendelkezett. A franciák a hazai Schneider gyár segítségével megpróbálták ledolgozni a hátrányukat, de a Chassepot puskák rendszeresítése után erre már csak 13 milló Frank jutott.

Ugyan ebben az időszakban jelentek meg az első sorozatlövő fegyverek, a géppuskák elődjei, az első ilyen fegyvereket már az amerikai polgárháborúban is bevetették. Gattling fegyvere 200 lövés leadására volt képes percenként. Az új fegyverre a franciák is felfigyeltek a belga Montigny szórlövege továbbfejlesztésével egy 25 csövű, 150 percenkénti lövés leadására képes, közel 2.000 méterre tüzelő fegyvert rendszeresítettek. A háború kitörésekor 215 ilyen fegyver állt rendelkezésükre, de használatuk közben csalódniuk kellett, mivel a fegyver hatalmas tűzerejét túl kis sávban fejtette ki, miközben nagyon megbízhatatlannak bizonyultak.

Montigny mitrailleuse

A fegyverek és szállítás mellett a parancsok továbbítása is fejlődött a távírók elerjedésével. Megjelentek a nagy fényerejű elektromos fényszórók, és hála Eiffelnek 30 és 48 méteres, előre gyártott elemekből elkészíthető hadihidak.

A háború, szintén nem ekkor először, áttevődött a harmadik dimenzióba. Ugyan már jóval korábban is használtak léggömböket megfigyelésre, felderítésre, sőt az osztrákok 1848-ban már bombázásra is bevetették Velencénél. Mégis újdonságként hatott ebben a háborúban az ellenük való szervezett védekezés és ekkor jelentek meg az első kifejezetten légvédelmi célra gyártott légvédelmi lövegek.

Francia ballonok...

...és ellenszerük a 3,7cm-es ballonlövő ágyú, a világ első légvédelmi ágyúja

A hírközlés, a fototechnika fejlődősének hatására, ahogy az már az amerikai polgárháborúban is megmutatkozott, a hadieseményekről sokkal gyorsabban értesült a közvélemény és volt kénytelen szembesülni a háború borzalmaival, még ha abban nem is volt közvetlenül érintett.

 Ambasa