Tehát ahogy azt az előző cikkemben ígértem, vessünk most egy közelebbi pillantást a csata lefolyására. Nem célom az egész eseményről egy részletes leírást adni, ennek a sorozatnak nem ez a miértje, inkább csak egy bemutatót, a teljesség igénye nélkül. Szeretném szemléltetni a viszonyokat, nagy vonalakban a csata lefolyását. Ahogy azt is írtam korábban, nálam akkor „kerek a történet” egy történelmi játék esetében, ha kicsit az események mögé is láthatok. A Mud&Blood ezen kiegészítője amúgy is több hangulati elemet tartalmaz, de már eleve az alap rendszer sokkal inkább a játékélményre fekteti a hangsúlyt. Ha van némi fogalmunk a csatáról könnyebb beleélni magunkat katonáink bőrébe és így teljesedik ki a szórakozás.
Francia katonák törnek előre dombos, erdős terepen. Habár a kép 1915-ben, az Argonne-okban készült, de hasonló volt a terep a Chemin des Dames-en is.
Persze mondhatnánk, hogy minden nagy, első világháborús csata egyforma: sárban rohamozó gyalogosok, akiket jól legéppuskáznak. De közelebbről szemlélve mindnek megvan a maga kis egyedisége: Az új fegyver, a tankok bevetése, gáztámadások, német rohamcsapatok, stb. Utánaolvasva pont ezeket találhatjuk meg.
A második asne-i csata is hosszas tüzérségi bevezetéssel indult. Habár már a Somme-nál is bebizonyosodott, hogy hiába lőtték a német állásokat és akadályrendszert egy hétig, az nem volt elég hatásos. A későbbiekben nem sokat változtattak ezen, inkább csak a mennyiségen. Mind több és több löveget vontak össze és tovább tartott a tüzérségi előkészítés. 1917. áprilisában 9 napig (más forrásokban 10 napot találtam) dörögtek a különböző űrméretű lövegek és aknavetők, köztük a legnehezebbek is, mielőtt a gyalogság széles vonalakban megindult volna állásaikból. A német tüzérség megpróbált ellen-tevékenységet kifejteni több-kevesebb sikerrel. A védők ezalatt kavernáikban és/vagy bunkereikben húzták meg magukat. Április 16-án reggel 6 és 7 órakor (szakaszonként eltért a roham megindításának időpontja) a kijelölt ütegek hátrébb helyezték tüzüket, hogy lefogják az ellenség lövegeit, illetve bénítsák tartalékait. A tüzérség másik része pedig a támadóknak biztosította a gördülő tűzhengert. Az időjárás nem volt túl barátságos aznap. Ködös, hideg reggelre ébredtek a felek, szinte mindenhol hó vagy havaseső hullott a sűrű felhőkből. A látást nehezítette a robbanások keltette füst és felvert por. (A nedves idő ellenére ezt többször említik visszaemlékezők, de lehet, hogy csak a füstöt keverték azzal) Ezek a kondíciók a repülők munkáját nagyban megnehezítették vagy lehetetlenné tették, ami a tüzérség hatékonyságát rontotta. A francia katonák a megadott jelre elhagyták árkaikat és tisztjeik vezetésével megindultak az ellenség felé a front teljes hosszában. Amikor a túlélő védők az első és második vonalban (az első árkokban csak figyelők voltak, míg a katonák zöme hátrább húzódott a biztonságosabb kavernákba) észlelték, hogy a tüzérségi tűz hátrébb került sietve előmásztak fedezékeikből és elfoglalták állásaikat. Hamarosan megszólaltak a géppuskák, és habár súlyos veszteségeket szenvedtek, de kemény ellenállást fejtettek ki. A német tüzérséget sikeresen fogták le a franciák így az elhárító tüzük gyenge volt. A rohamozó gyalogság hamar erős géppuskatűzben találta magát szinte mindenhol, a hosszas tüzérségi előkészítés ellenére több ezer tűzfegyver maradt működőképes a front teljes hosszán. A napokig tartó, idegörlő pergőtűz ellenére a német katonák morálja és egysége megmaradt.
Támadásra induló francia katonák a Chemin des Dames-en
Az első napon az 5. hadsereg jobb szárnyán az orosz expedíciós haderő elfoglalta Courcy-t, de elakadt az Aisne-Marne csatornánál. Tőlük északra a francia csapatoknak sikerült átkelni a csatornán és elfoglalni Bermericourt-ot, de innen egészen az Aisne-ig a védők visszaverték a támadókat. A folyótól északra a támadás jóval sikeresebb volt, itt sikerült elérni a második lövészárokvonalat. A 42. és a 69. gyaloghadosztály 4 km-t tört előre az Aisne és a Miette között. Ebben a térségben (Berry au-bac) tankokat is bevetettek több-kevesebb sikerrel.
Berry au Bac előtte és utána...
A harci gépek a gyalogsággal együtt indultak, de már a támadás megkezdése előtt súlyos veszteségeket szenvedtek műszaki hibákból kifolyólag és a német tüzérség tüzétől. (A Miette folyótól délre, Bois de Beau-nál 23 tankot lőtt ki a német tüzérség még a saját vonalaik mögött. A német figyelők Craonne-ból vezették lövegeik tüzét.) A magaslatokról jól be lehetett látni a francia vonalak mögé, így a még felvonulóban levő járműveket hamar észrevették a német megfigyelők. Később is sorozatosan robbantak le a kiforratlan gépek, illetve ellenséges behatástól is sok megsemmisült. Több helyen a gyalogság nem tudta követni a tankokat a géppuskák tüzében így azok egyedül maradtak mélyen a német vonalak között, és súlyos veszteségeket szenvedtek. Máshol a mozgásképtelenné vált, de harcképes járművek páncélozott géppuskafészekként harcoltak tovább. Az itt bevetett 128 járműből 57db megsemmisült, 64db pedig elakadt a terepen vagy műszaki hiba miatt vált harcképtelenné. (94,5%-os veszteség) Személyzetükből 33 tiszt és 147 legénységi állományú katona került veszteséglistára. A Chemin des Dames keleti végén az I. hadtest rendkívül csekély eredményt ért el komoly veszteségek árán. Az itt támadó hadosztályok átlagban alig 200-250 métert tudtak haladni, és estére a veszteségek miatt már nem voltak képesek további támadásokat indítani. Sok helyen még az első német árkokat sem érték el.
Kilőtt francia tankok...
Érdekes, hogy az 5. hds. egy része (zömmel a Miette-től délre) sík terepen támadott, a másik része már a gerinc irányába, dombnak fel, de egyaránt sikertelenek maradtak. Lényeges eredményt ott tudtak felmutatni, ahol a tankok támogatták a gyalogságot, még ha ez így is nagy veszteségekbe került, sík terepen, a Miette és az Aisne között. Tehát nem lehet kijelenteni, hogy a terep különösebben befolyásolt volna bármit is. Mindennek megvolt a maga rossz oldala.
A 6. hds. jobb szárnyán a II. gyarmati hdt. sem volt sokkal sikeresebb, mint a jobb szomszédjuk. Az első fél órában ugyan sikerült 800 métert előretörni, de később megállásra kényszerültek. A Hurtebise-nél támadó 10. gyarmati ho. a nap folyamán 150 tisztet és kb. 5000 embert veszített halottakban és sebesültekben. (a fele szenegáli) Három ezredparancsnok, Paul(?) Dumas alezredes az 52. gyarmati gyezr-, Garnier ezredes az 53. gyarmati gyezr-, és Cahen alezredes a 33. gyarmati gyezr. parancsnokai, ezredeik élén vezetve a támadást már az első órákban elestek. (Sajnos a nevükről pontosabb adatot nem találtam) A nap folyamán egyes szenegáli egységekben pánik tört ki és visszaözönlöttek meginduló állásaikba, míg máshol sikerült betörni a német árkokba. Hurtebise-nél egy megerősített kaverna, a Sárkány kaverna (Caverne du Dragon) állta a támadók csapásait. Pokol lyukként vagy a pokol tornácaként vált ismerté a katonák között, ma itt múzeum található.
Az állások térképe a Chemin des Dames hurtebise-i szakaszán.
Légifelvétel a Sárkány kavernáról és környékéről.
Tőlük balra a 15. gyarmati ho. több sikerrel járt. Jobbszárnyukon az 5. gyarmati gyezr. támadott Troyon gazdaság térségéből. A francia állások itt voltak a legközelebb a Chemin des Dames-hez. (megjegyzendő, hogy az első árkok egy völgy peremén futottak és ezért tudtak ennyire közel kerülni az úthoz és a gerinchez.) Mikor eljött a pillanat, a katonák elhagyták megindulási állásaikat, és rajvonalba rendeződve megkezdték a támadásukat. Hamar észrevették, hogy a tűzhenger lehagyja őket és a senki földjén találták magukat, támogatás nélkül. Néhol az első német árkot üresen találták, néhol pedig szívós védelemmel kellett szembenézniük. Ahol elérték az árkokat a francia parancsnokok megpróbálták továbbfejleszteni a sikert. A német tüzérség tüze gyér volt, de a gyalogság helyenként ellenlökéseket hajtott végre. (Emlékezzünk az előző részben felvázolt német taktikára: Az első árkokat vagy kiürítették vagy harcképtelenné váltak a védői, de a hátsóbb állásokból megkezdték az eddigre már veszteségeket szenvedett támadók leküzdését és az első vonal visszavételét) Komoly harcban a támadók újabb és újabb árkokat vettek birtokba, de néhol egyes kitartó fészkekből már hátulról is tüzeltek rájuk. A nap végére végül 5 sor árok került francia kézbe és ezzel egy „benyomódást” értek el. Az 5. ezred 3 nap alatt 23 tisztet és 550 legénységi állományú katonát veszített. Bal szomszédjuk a 6. gyarmati gy.ezr. volt. Elérendő célként Cerny-t kapták. A 80. szenegáli zlj. az első hullámba volt beosztva. (emlékeztetőül: játékaink szereplői ebből a zászlóaljból kerültek ki) Habár az előkészítő tüzérség itt is sok védőt és védművet épségben hagyott, de az afrikai katonák gondolkodás nélkül vetették magukat harcba. A védelem jól szervezett volt és komoly veszteségeket okozott az ellenségnek, aminek következtében már az első nap elveszítették minden tisztjüket. Ennek ellenére az ezrednek majdnem sikerült elérnie kitűzött célját. Habár a városkába csak néhány alegységnek sikerült behatolni, akiket a németek visszavertek, de a település szélére több helyen felzárkóztak. Az ezred balszárnya viszont elakadt a cukorgyár romjai előtt. A nap vége itt érte őket, ahol rendezték erőiket. Egy német visszaemlékező elit támadó hadosztályokként hivatkozik a gyarmati egységekre és megemlíti, hogy a szinesbőrű katonák hosszú, 50cm-es nyelű szekercékkel indultak harcba, amikkel az elfogott sebesültek koponyáit zúzták be. Ezek után persze fogságba esésükkor ők sem számíthattak kegyelemre a németektől. A cukorgyár térségéből részeikkel balra kanyarodva támadtak a német 29. gye. oldalába és hátába. A védők egy részét elfogták, a megmaradt túlélők pedig kénytelenek voltak visszahúzódni.
A francia megindulási állások. Balra fent a "Sucrerie" a cukorgyár.
Cerny térségében kialakított árokrendszer térképe. Illetve azok ráhúzva a google map műholdképére. A kézzel rajzolt térképek meglepően pontosak. Csak néhány százalékot kellett a méreteken változtatnom és 3 fokkal elforgatnom az eredetihez képest és majdnem tökéletesen illenek a műholdképekre. A pirossal színezett állások a francia kézen lévő területek, így látható, hogy ezek már egy csata utáni állapotot ábrázolnak. Érdemes megjegyezni, hogy a háború után Cerny "arrébb költözött", nem az eredeti helyén építették újjá, hanem ott ahol korábban a cukorgyár feküdt.
Süßkind tartalékos hadnagy a 29. tartalék gyalogezred 8. századának parancsnoka így emlékezett erre:
Április 16-án én voltam a 8. század parancsnoka. Nem sokkal reggel 6 óra után az ellenség támadását figyeltük meg. Azonnal zöld jelzőrakétákat lőttünk föl, saját tüzérségi tüzet kérve, de eredménytelenül. A 8. század a 2. zászlóaljba volt beosztva és az első árkot szállta meg két szakasszal. Nem sokkal a támadás kezdete után Kahl szakasza parancsba kapta, hogy foglalja el a Paradieslager déli lejtőjét, mert ellenség tűnt fel a dombon a cerny-i cukorgyár irányából és megvetette a lábát a szomszédos 68. gyalogezred védőszakaszában. Annak érdekében, hogy megóvjam a bekerítéstől később visszavontam Kahn szakaszát. Hamarosan az ellenség benyomult ebbe az állásba a bal szárnyról. Néhány ellenséges alegység a Pradise völgyből támadott és betört a jobbszárnyunkon. Ez azt jelentette, hogy már két oldalról fenyegették a századot. Egyszer csak a hozzánk beosztott géppuska működésképtelenné vált, a század nem tudott tovább ellenállni a balról és szemből, géppuskák támogatásával rohamozó ellenség tömegeinek, így visszavonult a tartalék állásba. A visszavonulás során két vagy három raj fogságba esett, kétórai harc után. A század többi része, akik nem tudtak visszavonulni, kétségtelenül meghaltak vagy megsebesültek... (forrás: The German Army in the Spring Offensives 1917: Arras, Aisne & Champagne)
Peters tartalékos hadnagy a 29. tartalék gyalogezred 5. századából pedig így élte át az eseményeket:
Április 16-án az 5. század Chivy-nél volt állásban. Jobbra a 3. század egy szakaszához csatlakoztunk, balra pedig a 6. századhoz. 10 napi bombázás eredményeként csak két fedezék maradt használható a század védőszakaszában, tehát az összes árkokat megszálló katona ide húzódott be, mert létfontosságú volt, hogy megvédjék magukat az ellenséges tűztől. Nagyon vártuk már a támadás kezdetét, ami kiszabadít ebből a szörnyű feszültségből. A támadás előtti napon kaptunk egy 08/15-ös géppuskát (könnyű-géppuskát), amire már régóta vártunk. Április 16-án 6:15-kor riadó futott végig az álláson, de észrevettük, hogy addigra az ellenség már túljutott a dombon, tőlünk balra. A század bal szárnyát megtámadták, de nem jutottak be a védőszakaszunkba... Egy órával később a századot rendeztük, majd néhány őrszem hátrahagyása után a főerőket a bal szárnyra helyeztük készenlétbe a Troyon gerinc irányába. Hamarosan a Manziel alagút kigyulladt és kicsivel később már nem mutatkozott cél, mert a franciák előrenyomultak a völgyön keresztül a Chivy-orr irányába. Az 5. század parancsnoka hátrébb fekvő posztjáról nem láthatott messzire, így nem tudott a Beaulne gerinc, a Chivy-orr és a Paradieslageren történtekről. A támadás kezdetétől a fellőtt zöld rakéták a saját tüzérségi tűzre eredménytelenek maradtak és nem volt német légi felderítés sem.
Az 5. század meg volt győződve róla, hogy az ellenséges támadás sikertelen volt... Fontos volt a lőszerrel való takarékoskodás, így a század csak közeli célpontokra tüzelt... Szerencsére nem az egész század kapott támadást így tüzét a feltartóztatott ellenségre összpontosíthatta....
… Délután a századparancsnok, von Keul szakaszvezetővel és a 3. század néhány emberével felderítő járőrbe ment a jobb szárnyra, hogy megállapítsák, meg van-e még a kapcsolat a 2. századdal, és hogy van-e lehetőség a visszavonulásra, mert már tisztán látszott, hogy nem lesz ellentámadás, az elől lévő századok el lettek vágva, a lőszer fogytán volt és így nem lehetett tovább védekezni. Egy francia járőr közeledett a Chivy-orr felől. Felszólítottak megadásra, de két puskából rájuk lőttek, mire gyorsan eltűntek. A drótakadályok miatt, amik beborították a felázott terepet, az út a 2. századhoz nagyon nehéz volt. Az árkok járhatatlanok voltak így a terepen kellett mozogni. Az ellenség géppuskatűzzel üldözött és veszteségeket okozott. Végül fedezékre leltünk egy futóárokban, ami a Paradieslagerből vezetett a 2. századhoz. Eközben Gangolf altiszt egyedül hátrament és elérte az ezredparancsnokságot, mielőtt a gyűrű teljesen bezárult volna. Nagyon erős tűzbe kerültünk a magasabban fekvő állásokból, miközben megpróbáltunk eljutni a 2. századhoz. Arra következtettünk, hogy az ellenség elfoglalta a század állásait. Von Keul szakaszvezető súlyosan megsebesült. Éppen bekötöztük, amikor gyalogság vonalait vettük észre közeledni, akik elfogtak bennünket... Ahogy hátra vezettek, saját 210mm-es aknavetőnk tűz alá vette korábbi pozíciónkat és ennek tüzében kellett hátramenni... (forrás: The German Army in the Spring Offensives 1917: Arras, Aisne & Champagne)
A fent említett frontszakasz domborzati térképe. A piros vonal a frontvonal április 16-án. És ugyanaz a terület a google mapon
A fent említett frontszakasz térképe. Középen fent a Paradieslager, és látkép Chivy-ről.
A következő éjjel és 2-3 napon a 6-os gyarmatiak 8 ellentámadást vertek vissza az elért állásokban. (Itt is látható, hogy a németek aktívan védekeztek, azonnal megpróbálták helyreállítani az eredeti helyzetet, felszámolni a „benyomódást” ami nyilván felsodorítással fenyegette a szomszédos még kezükben levő állásokat) A harcok során több katona is kitüntette magát bátorságával. Veszteségük 22 tiszt és 700 fő legénység volt.
Tovább nyugatra a XX. hdt. némileg több tért nyert. Vendresse térségéből támadva 2 kilométert tudott haladni. Bal szomszédja a VI hdt. az Oise-Aisne csatornától nyugatra támadt kevés sikerrel. A dombos terepen a gyalogság nem tudott előre jutni a németek tüzében.
A XX. hdt sávja, és az elfoglalt területek. Jól nyomon követhető e térnyerés üteme.
A hadszíntér nyugati felén, ahol a front észak-déli irányban halad, az I gyarmati hdt. támadott. Az itteni harcok egyik gyújtópontja Laffaux volt. A település többször is gazdát cserélt a súlyos harcok során, és végül 19-én francia kézben maradt, de összességében a hadtest itt sem ért el komolyabb sikert.
Látható, hogy a hadműveleti célt sehol sem sikerült elérni, és az áttörésnek még csak a közelébe sem kerültek az első napon és egyes helyektől eltekintve a kölcsönösen súlyos veszteségek okozásán kívül, különösebb terület nyereséget sem tudtak felmutatni a támadók. Hamar világossá vált a harctéri parancsnokok számára, hogy a támadás kudarcba fulladt, de Nivelle nem állította le az offenzívát, hanem tovább erőltette azt.
17-én tehát folytatódott a hadművelet. Az 5. hadsereg továbbra sem tudott tért nyerni, de a 6. hds a nagy frontkanyarban hátrább nyomta a vonalat. Mindkét magasabb egység több német ellentámadást hárított el, melyek már zászlóalj-ezred erejűek voltak, de saját támadásaik az előbb említett siker kivételével az előrevont német tartalékokkal felfrissített védelemben összeomlottak. A veszteségek továbbra is igen magasak voltak. Mindkét fél katonái sokat szenvedtek a hidegben és esőben, különösen a franciák, akik messzebb voltak saját vonalaiktól, sokszor utánpótlás nélkül, mivel azt nem lehetett előrevonni. Megjegyzendő, hogy ebben a németek sem voltak jobb helyzetben. Szétrombolt állásaikban ők sem tudtak könnyebben mozogni. Cerny-től keletre az 5. gyalogezred katonái 17-én reggel is rohamra indultak, de nem jártak sikerrel. A 6. ezred több ellentámadást vert vissza a nap folyamán. A veszteségek, az időjárás és a sikertelenség hatására a szenegáliakon erőt vett a csüggedés. A következő napokban a francia tisztek újabb és újabb rohamokra vezették embereiket, melyek sorra vérbe fúltak, de ha ez nem lett volna elég a német ellentámadásokat is ki kellett védeniük.
Április 21-én Nivelle harcba vetette a 10. hadsereget is az 5. és a 6. hds között, Craonne és Hurtebise térségében. A friss erőkkel szerette volna továbblendíteni az offenzívát, de ez a hadsereg sem ért el különösebb sikert, habár május 5-én sikerült birtokba venni a California platót Craonne felett. Ezzel sikerült egy, az Ailette völgyére tekintő pozíciót elfoglalni, valamint kb. 7000 foglyot is ejtettek. Május 6-a éjjelétől, mielőtt a francia hadseregek megszilárdítják az elért eredményeiket, a német hadvezetés bevetette hadműveleti tartalékait, az ellentámadásra felkészített hadosztályait. 6-ról 7-ére és 7-ről 8-ára virradó éjjel Vauxaillontól Craonne-ig vezettek támadásokat. Feladatuk az eredeti helyzet visszaállítása volt a magaslatokon, de az addigra megerősített állásaikban védekező francia csapatok a tüzérségük támogatásával sorra visszaverték azokat. 8-ról 9-ére virradóra Cerny-nél is sikerrel verték vissza a makacs támadásokat. 9. és 11. között a németek minden nap és éjjel támadtak Craonne-tól északra, de nem jártak eredménnyel. Sőt, a francia hadosztályok az ellentámadások ellentámadásaként tovább küzdötték magukat a Vauclerc plató északi lejtőjén. Egészen a hónap végéig tartottak a támadások, ellentámadások, de a francia katonákat a tisztjeik már csak egyre erélyesebb parancsaikkal tudták támadásra kényszeríteni. A harcok éjjel nappal folytak, a veszteségek igen magasak voltak mindkét oldalon. Május 24-én éjjelén egy ellentámadást követően a franciák támadásukkal birtokba vették Chevreuxtól észak-keletre lévő erdőt, aminek során két német zászlóaljat vertek szét.
A támadás előtt...
...és az elért eredmény. Craonne-tól északra látható a Clifornia plató.
Oly sok öldöklés és oly csekély eredmény után (mikor már az első nap látni lehetett, hogy a kitűzött célt nem lehet elérni) az elkeseredés oly méreteket öltött a francia hadseregben, hogy még május 3-án a francia 2. gy. ho-nál a katonák megtagadták a támadási parancsot. A „lázadás” szétterjedt az egész hadseregben, a katonák több hadosztálynál nem voltak hajlandóak támadásra indulni. A kudarc betetőzött. Május 16-án Nivelle-t leváltották és áthelyezték Észak-Afrikába. Helyére Philippe Pétaint nevezték ki.
Tegyünk egy kis kitérőt a „lázadásra”. Azért írom idézőjelben, mert ez nem az a fajta lázadás volt, mint azt elsőre gondolnánk és a legtöbb ismeretterjesztő forrás sugallja. A közkatonák nem vették át a hatalmat, nem hagyták el a csatateret. Inkább amolyan sztrájk volt ez. A legénység nem tagadta meg a harcot, de nem volt hajlandó támadásra menni. A németek támadásai ellen viszont felvették a küzdelmet, védekezni hajlandóak voltak hiszen még mindig francia földön álltak és a hazát ettől még ugyanúgy hajlandóak voltak akár életük árán is megvédeni. Pétain első parancsaival leállíttatta az esztelen rohamokat, de az offenzíváról ő sem tett le. Átszervezéseket hajtott végre, helyreállította a fegyelmet, javította az ellátást és a szükségesnek ítélt csapatrészeket pihentette. A fegyelem helyreállítása érdekében példát statuált néhány „lázadón”, mert habár a katonák reakciója érthető volt, de megengedhetetlen egy hadseregben. Így 40-60 „lázadót” kivégeztek, de valójában sokkal több főkolompost felelősségre lehetett volna vonni. Ezt betudhatjuk Pétain emberségének is.
Véget ért a május, de a harcok nem szüneteltek júniusban sem. Laffaux, a California plató, Vauclerc plató, Cerny, Hurtebise, Berry-au-Bac ezrek temetője lett. Mindkét hadsereg a sokadik támadását és ellentámadását majd annak ellentámadását vezette a kulcspontokon. Június 2-áról 3-ára két német hadosztály öt támadást vezetett a California- és a Vauclerc plató ellen. A támadó gyalogságot lángszórók is támogatták. Némi teret nyertek ugyan, de egy francia ellenlökés kiverte őket az elért árkokból. Ezek csak példák a számtalan vállalkozást nem tudom mind megemlíteni, de szeretném érzékeltetni, hogyan vált a kezdeti áprilisi támadás „véres iszapbírkózássá”, ahogy Ambasa egy korábbi posztjában jellemezte a kor csatáit. Ezután szép lassan elcsendesedtek a harcok, ki-ki az elért vagy megtartott pozíciójában rendezkedett be és kezdte meg sebei nyalogatását.
Az eredmények kétes értékűek voltak. A frontot sikerült több helyen előretolni, de áttörni nem. A Chemin des Dames keleti vége francia kézbe került, amivel sikerült kiütni a németek kezéből kiváló magaslati pozícióikat. Nem sikerült szétverni a német hadsereget és elég súlyos veszteséget okozni neki a háború feladásához. Ellenkezőleg, kis híján a francia hadsereg került ebbe a helyzetbe. Egy pillanatig társadalmi, politikai és katonai válság pengeélén táncolt az ország, de végül sikerült úrrá lenni a gondokon.
A német hadsereg ugyan hátrébb szorult, de frontját nem törték át. Súlyos veszteségeket szenvedett, de megőrizte egységét. Habár helyzete rosszabbodott, de nem volt tarthatatlan. Ez is hozzávezetett, hogy októberben a franciák felújítsák majd támadásukat...
Veszteségek:
A pontos adatokat nagyon nehéz megállapítani. Több forrás a francia veszteségeket az 5. a 6. és a 10 hds. térségében 108- és 180 ezer közé teszik halottakban, sebesültekben és eltűntekben. Egy 2005-ös adat például április 16. és 25. között 134000 fős véres veszteséget ad meg, melyből 30000 halott, 100000 sebesült és 4000 eltűnt. Ez az arány 1914 novembere óta a legsúlyosabb volt. Ne feledjük, kicsit több, mint egy hét alatt. A katonai veszteségek mellett, mint már utaltam rá, igen súlyosak voltak a következmények a hátországban. A közhangulat és elégedetlenség mélypontra süllyedt a civil lakosság körében is.
A német veszteségeket 163000 főre teszik, melyből 37000 eltűnt. Ezek egy része fogoly volt, melyre 28500 fős adatot határoztak meg.
Jellemző a harcok súlyosságára és a veszteségek nagyságára, hogy olvasmányaim során úgy találtam, hogy egy-egy ezredet 2-4 nap harc után kivontak a harcból, és ez jellemző volt mindkét oldalon. Ennyi idő elég is volt, hogy elveszítsék legénységük javát és harcképességüket.
Egy pár szó a szenegáliakról: Mivel játékaink fontos szereplői, ezért szeretnék néhány mondatban külön kitérni
rájuk. Bevallom, jómagam azt gondoltam olvasmányaim elején, hogy - mint az a 20. század szinte egyik jellegzetességeként - a fekete katonák alárendelt szerepet játszottak a francia hadseregben, másodosztályú katonáknak számítottak, de ennek pont az ellenkezője volt az igaz. Míg például az USA hadseregében teljesen lenézték őket, addig európai szövetségesüknél a gyarmati hadosztályokat és azok katonáit teljes értékű magasabbegységeknek tekintették, a hadsereg fontos részét képezték már a háború első napjaitól kezdve. Sőt, mint arra utaltam korábban, szinte elit katonákként kezelték őket. Egyáltalán nem szenvedtek a faji megkülönböztetéstől. Általánosságban elmondható, hogy a szenegáliak megállták a helyüket a harctéren, közelharcban pedig félelmetes ellenfelek voltak. A moráljuk jó volt, de természetesen néha rajtuk is erőt vett a félelem. Gondjuk általában a téli időjárással volt, a hideget rosszabbul viselték Európában született bajtársaiknál, ezért a hadvezetés arra kényszerült, hogy télvíz idején délebb vidékeken „teleltessék” őket.
Francia katona támogatja sebesült szenegáli bajtársát
A következő részben már rátérünk a játékra, írok a kiegészítőről és a karaktereinkről...
Pár kép Cerny-ről és más helyszínekről, melyek érzékletesen mutatják be a háború pusztításait és a későbbiekben talán segít az olvasóknak odaképzelnie magát.:
Cerny Északról fényképezve. A háttérben a Chemin des Dames gerince.
Cerny a harcok után.
A cukorgyár pusztulása.
Paissy előtte és utána.
Nem felednek. A francia katonához címzett Le Poilu étterem Cerny központjában ma.
Petyo.
