blog257-0.gifMég 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre…

-Dombrády Lóránd: A magyar hadigazdaság a második világháború idején (Petit Real 2003.)

-Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban (Osiris 2004.)

-Becze Csaba: Az arany sas nyomában - Szilaj Varga Gyula és a magyar gyorsbombázók a II. világháborúban (Puedlo 2008.)

-Billnitzer Ernő: Két világháború emlékei (Akadmédia 2017.) 

blog257-1.jpgDombrády Lóránd: A magyar hadigazdaság a második világháború idején (Petit Real 2003.)

Ez a könyv nem előzmény nélküli, a szerzőnek korábban is jelent meg ebben a témában könyve: A magyar gazdaság és a hadfelszerelés 1938-1944 címmel. Ugyan nem olvastam ezt és csak valamikor nagyon régen volt csak a kezemben, valamiért mégis úgy tekintek a most ismertetendő könyvre, mint az elődjének a bővített kiadására. Alapvetően úgy vélem, hogy a hadtörténet és a technikatörténet mellett a gazdaságtörténet is egy igen színes témakör, és nélküle nehéz megérteni bizonyos történelmi technikai folyamatokat. A szerző fő kutatási területe Magyarország második világháborús szereplése, és a Magyar Királyi Honvédség tevékenysége, amelyekről számos könyve és cikke jelent már meg.

Dombrády könyve nyolc fejezetből áll, amely a magyar hadigazdaságot több szempont szerint járja körül. Először is ismerteti azokat az előzményeket, amelyek elvezettek a Győri program meghirdetéséig, majd bemutatja az ipar mozgósítását a hadba lépést közvetlenül megelőző időszakban, illetve a háború alatt végül kitér annak finanszírozására is. A könyv második felében ágazatonként tárgyalja a magyar hadiipar tevékenységét, külön teret adva a nehéz- és a könnyűfegyverzet gyártásának beleértve a kézifegyvereket, a tüzérségi anyagokat és a jármű- és páncélos gyártást. Ezek után kitér a repülőgép és a lőszergyártásra. A könyvet egy nyúlfarknyi összefoglaló zárja le.

Maga a könyv egy igen alapos összefoglaló, amely szinte megszámlálhatatlan táblázatban közli a magyar hadigazdaság és hadiipar összefoglaló és rész adatait. A könyv egyszerűen tobzódik az adatokban, ami azzal járhat (mint az esetemben is), hogy nem biztos, hogy könnyen átláthatóvá teszi a folyamatokat. Ugyanakkor, egy értő szem számára sok összefüggést tartalmaz, ilyen téren különösen ajánlom azok számára, akik különböző fórumokon értetlenkednek azon, hogy egy ipar, köztük a mienk, mért nem gyártott ezt, vagy azt. Sajnos ebből a könyvből kiderül, mennyi apró hátráltató tényező létezik a pénzügyi, technológiai, nyersanyag és munkaerő-piaci vonalon. 

Nem állítom, hogy a mű olvasmányos, sőt igen száraz, milyen is lehetne egy számos adatsort és egyéb tényt közlő mű. Azonban sajnos nem ez az egyetlen hibája a könyvnek. A táblázatokban sokszor, és főleg a vége felé hemzsegnek az elírásoktól, az ebből következő hibás adatokból, összeadásokból, ami bizony, ha odafigyel az olvasó, elgondolkodtatja. Ugyan ebből fakad, hogy a szerző feltételezi, hogy az olvasó tudja és érti azokat a szakszavakat, amelyeket ő használ, pedig egy kis magyarázattal, sokkal többet adhatna a könyv egy laikus olvasó számára. Sajnos amennyire hiánypótló és összefoglaló mű lehetne a könyv, annyira sokat ront rajta a sok szedési hiba, ami miatt, mint hivatkozási alap nehéz használni. Ugyanakkor igen érdekes olvasmány, ami bemutatja mindazokat a nehézségeket, amely egy háborúban álló kis ország gazdasága küzd egy jóval erősebb szövetséges árnyékában.

Minden hibája ellenére bátran tudom ajánlani azoknak, akiket nem csak a csaták, vagy a katonák egyéni sorsa, hanem a hadtörténelem eme kicsit szürke szegmense is érdekel, illetve mindazoknak aki, nem értik, a magyar hadiipar korlátjait, illetve azokat az háttérben megbúvó egyéb szempontokat, amely miatt alakult úgy a magyar történelem és hazánk sorsa a XX. század derekán ahogy.

 

blog257-2.jpgUngváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban (Osiris 2004.)

Ez a könyv Ungváry második nagyobb léptékű, összefoglaló műve a nagysikerű, Budapest ostromáról szóló munkája után. Amellett, hogy ez egy folyamatos összefoglaló mű, mégsem időarányos, bizonyos kérdésekkel bővebben, bizonyosakkal kisebb terjedelemben foglakozik. Én azt látom, hogy a szerző inkább a fehér foltokkal akart foglakozni, illetve korábbi művéből merített. Ezért a magyar megszálló csapatok tevékenysége, illetve a Budapest birtoklásáért folyó harcokról kaptak nagyobb hangsúlyt a könyvben. Persze nem csak azok. A lábjegyzetekkel együtt 600, anélkül is 525 oldalas mű alapvetően tíz nagyobb fejezetre tagolódik.

Az első rész röviden ismerteti a Szovjetunió elleni hadba lépést és annak előzményit, az ezt megelőző időszakról, a szlovák-magyar határháborúról, a Jugoszláviai elleni hadműveletekről, a felvidéki, vagy az észak-erdélyi bevonulásról nem nagyon olvashatunk a könyvben. Ilyen téren kicsit csalóka a könyv, hiszen ez inkább a Szovjetunió elleni háborúról szól. Ugyan ebben a részben még lehet olvasni a Kárpát-csoport és a Gyorshadtest bevetéséről. Mindezt alig 25 oldalon. A második és harmadik fejezet szól a Szovjetunióbeli megszállásról és a magyar csapatok abban való részvételéről. Ez a két fejezet már mintegy 120 oldal. Talán nem véletlen, és valahol előtanulmányának is tekinthető a szerző egy későbbi könyvének, amely kifejezetten ezt a témát járja körül. A negyedik fejezetben természetesen a megkerülhetetlen téma, a 2. magyar hadsereg tevékenysége kerül górcső alá 70 oldalon. Ez után 20 oldalon kerül taglalásra Magyarország német megszállása. A hatodik fejezet ismét egy érdekes, bár nem előzmény nélküli téma, az 1. magyar hadsereg galíciai harcai kerül feldolgozásra, bő 50 oldalon. A következő nagyobb rész a magyarországi hadműveleteket dolgozza fel 1944 szeptembere és 1945 márciusa között. Ez a rész a legbővebb, több, mint 150 oldalas, amelyből a Budapest elfoglalását és felmentését célzó hadműveletek 60 oldalt tesznek ki. Ez után egy rövid fejezet foglakozik az utolsó hónapokkal és a bécsi támadó hadművelettel alig 15 oldalon. A könyvet egy rövid összefoglaló zárja le. Ezt követően, amolyan mellékletként egy számomra érdekes fejezet következik, amely végigveszi a  Magyar Királyi Honvédség 1944-es szárazföldi és légvédelmi alakulatait, közel 50 oldalon a hadosztályoktól az önálló zászlóaljakig.

Alapvetően nekem tetszett Ungváry könyve, lendületes, jól olvasható. Rengeteg apró történet színesíti. Nagyon kiegyensúlyozott, nem rejti véka alá az erényeket, de a szégyenfoltokat is, amely segít megérteni bizonyos történéseket, természetesen csak azoknak, akik meg is szeretnék azt érteni. Talán pont ezért a szerző egy olyan könyvet írt, amelyből minden oldal megtalálhatja az igazát. Mindenre ír példát és ellenpéldát, ami megmutatja, hogy a történések egyáltalán nem fekete-fehérek, ugyanakkor pont e miatt, nem lehet súlyozni ezeket. A sok példa lehetővé teszi, hogy mindenki alátámassza az amúgy is már kialakult képét és nem azt, hogy árnyalja azt. Kicsit az jut eszembe róla, hogy egyszer amikor elolvastam egy Waffen SS-ről szóló nagy, szép színes könyvet, majd azt kölcsön adtam egy tőlem ellentétes beállítottságú személynek, ugyan azt a könyvet máskép láttuk. Egyébként talán ez a kettősség az ami miatt Ungváry már nem annyira kedvelt szerző, pedig munkássága mutatja, hogy nem csak a jobb, hanem a baloldali diktatúrák történetét egyformán próbálja feldolgozni.

Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy Ungváry nem hadtörténész. Az alakulat megnevezéseknél, néha pongyola, és néhány képaláírás sem stimmel a könyv elején. Idéz történeteket, de nem mindig fejezi be, és így számomra nem egyértelmű a példa. Többször közöl olyan táblázatokat, amelyek vagy nagyon nyakatekert összehasonlításokat tartalmaznak, vagy egyszerűen értelmezhetetlen volt számomra. Ugyan ilyenek a harcérték számításai, ahol a magyar csapatoknál, gyakorlatilag csak a gyalogságot veszi figyelembe, míg a szovjet oldalon egy 25%-os minusszal kerekítve vonja le a kiszolgáló csapatokat. Ugyan látszik, hogy több esetben már újabb kutatásokkal is dolgozik, mint pl a 1. tábori páncélos hadosztály harckocsi állományánál, de ugyan ott még mindig megismétli a jól ismert toposzokat is. Alapvetően én ezt egy dologra vezetem vissza, szerintem a szerző általában megelégedett egy forrással és azt nem ütköztette másokkal. Pl. szovjet hivatkozás csak a legritkább esetben jelenik meg, azok is legtöbbször nem levéltári források. Ezek miatt, noha a könyv egy teljesen újszerű megközelítést tartalmaz a régi megrögzött, valamelyik oldalhoz köthető szemlélettel szemben, a megállapításait véleményem szerint mégis csínján kell kezelnünk, pont mert nem derül ki sok esetben, hogy az azok alátámasztását szolgáló történetek mennyire tipikusak, vagy éppen egyediek.

A könyv viszonylag kevés fényképet tartalmaz, azok viszont nem a szokásos, minden könyvben megjelentek. Ugyanakkor viszonylag sok térkép található a könyvben, ami segít megérteni a történéseket, azonban bizonyos esetekben ezek nem mindig tartalmazzák azokat a helységneveket, amelyre a szöveg hivatkozik. Mondjuk ez a hiba korántsem egyedi, sőt, sajnos ez a tipikus, úgyhogy a könyv térképei kifejezetten erényei a könyvnek.

Anno, fiatal történészként Ungváry Budapest ostromáról szóló könyve forradalmi volt. Azt gondolom, hogy ő, ahhoz a fiatal generációhoz tartozik, akit nem köt gúzsba semmilyen oldalhoz tartozás, ezért objektívan tudja szemlélni a múlt eseményeit, bár pont ezért sokan nem szeretik, illetve nem fognak tetszeni a művei, már csak azért sem mert gyakran kényes témákhoz nyúl. Ennek ellenére szerintem fontos a munkássága és kifejezetten jó a stílusa. Én személy szerint viszonylag gyorsan átrágtam magam a szó szerint fajsúlyos könyvén - az első kiadás 1,7, a második 1,5 kilogramm, és ezt minden nap cipeltem magammal, mivel a metrón is olvastam – hála az olvasmányosságának.

 

blog257-3.jpgBecze Csaba: Az arany sas nyomában - Szilaj Varga Gyula és a magyar gyorsbombázók a II. világháborúban (Puedlo 2008.)

Becze Csaba, aki ma már B Stenge Csaba néven publikál, a rendszerváltás után megjelent, fiatal hadtörténész réteg – szerintem tehetséges – képviselője. A fiatal történész fő kutatási területe a Magyar Királyi Légierő második világháborús tevékenysége, de jelent meg már publikációja a Magyar Királyi Honvédség tevékenységéről is, illetve anno tartott előadást a Hadtörténeti Délutánok keretén belül Vukovár ostromáról.

Eme könyve valójában két elkülönülő, de egymáshoz kapcsolódó részből áll. Az első egy fiatal, csongrádi pilóta Szilaj Varga Gyula életútján keresztül mutatja be a második világháborús magyar repülők életét a kiválasztástól, a kiképzésen keresztül a harci bevetésekig. A mintegy negyven oldal szemléletesen, ugyanakkor nem túl bő lére eresztve mutatja be egy – véleményem szerint bizonyos tekintetben – átlagos magyar felderítő-bombázó pilóta repülőtevékenységét. Ugyan a könyvben számos, nálánál jóval rendkívűlíbb replőgépvezető szerepel, az ő személye mégis számomra bizonyos értelemben érdekesebb. Már több vadászrepülő ász élettörténetét is olvastam, de mindig is érdekelt, hogy vajon milyenek lehettek a rájuk jutó több száz átlagos, vagy éppen átlag alatti pilóta életútja, annak a szürke tömegé, akik vagy több száz bevetést repülve egyetlen egyszer sem értek el légigyőzelmet, vagy csak öt alattit, illetve azokét, akik alig pár felszállást értek meg. Ilyen szemszögből ez a mű hiánypótló. Megismerhetünk egy hazafit, egy repülés szerető embert, aki a béke beköszöntével vissza tudott illeszkedni a polgári életbe. Ugyanakkor a főhős kiválasztása valamilyen tekintetben rendkívüli is, hiszen a közel-felderítőknél és a gyorsbombázóknál befutott karrierje után a célvontatóknál kötött ki, amely remek alkalmat adott a szerzőnek, hogy néhány oldalon bemutassa ezt háttérben megbúvó szakágat. A kiképzéssel foglakozó részben néhány érdekes részletet ismerhetünk meg pl a WM-21, Bf 110 és Me 210 repülési tulajdonságairól, illetve olyan eseményekről, mint pl. német megszállás Ferihegyen, vagy az azt ért légitámadás lefolyása.

A könyv második része, szintén mintegy harminc oldalon mutatja be a 102. gyorsbombázó osztály három századának megszervezését és harctevékenységét 1944-45-ben. Ez a rész igen gazdag tényanyaggal rendelkezik, rengeteg apró személyes adattal. A szerző közli a századok hajózóinak névsorát, de gyakran még számomra oly érdekes gyári számokat is. Olvashatunk a könyvben több korabeli dokumentumot, haditudósítást, és újságcikk idézetet is, miközben még néhány legendát is megismerhetünk.

A könyvet egy függelék zárja, amelyben röviden megismerhetjük három, kiemelkedő utat bejárt, magyar bombázórepülő életútját. Szintén itt található a századok hajózónévsora, a légigyőzelmek, a települési repterek, a gépállomány, és a személyi veszteségek ismertetése. Szintén itt kapott helyett a könyv angol nyelvű összefoglalója. Ez a rész, a függelék és a képaláírások is kétnyelvűek, így a könyv valamilyen formában nem csak a magyar közönség számára lehet érdekes, hanem az angolul tudó közösség figyelmére is számot tarthat. 

A könyv feltétlen erőssége a gazdag képanyaga, amelyek nagy részét korábban még nem láttam sehol. (Sajnos Magyarországon van agy rossz, bár bizonyos tekintetben érthető mentalitás, bizonyos amatőr kutatók részéről, főleg az idősebb generáció részéről, hogy ráülnek az általuk birtokolt és hosszú évek alatt összegyűjtött fotógyűjteményükre, azzal az indokkal, hogy egyszer majd ők fogják publikálni. Mint mondom ez természetesen érthető a részükről, hiszen több évtizedes munkáról, sokszor életművükről van szó. Ugyanakkor sajnos ezen képanyag egy haláluk után elveszik, amikor az örökösök nem ismerik fel a valódi értéket, és így a múltunk eg része is sajnos elvész.) Nos a szerző nem így tesz és ez jó, mert így számos személyes emléket láthatunk viszont a könyv hasábjain összesen 64 oldalon. Ezt egészíti még ki négy színes oldalnézeti rajz a magyar Me 210-esekről. Ugyanakkor, mint a szerző más könyveiben és megnyilatkozásaiban, itt is látom azt a csodálatát, amely bizonyos mértékben torzítja az objektivitását. Sajnos a szerző csak, magyar, német és angol anyagokból dolgozik, a szovjet forrásokhoz csak nagyon ritkán nyúl, így adatai némileg egyoldalúak. Ugyanakkor az igazsághoz hozzá tartozik, hogy látszik a próbálkozása, de ma már ez szerintem kevés, úgy, hogy ma már egyre inkább elérhetőek a korabeli szovjet dokumentumok is. Ugyanakkor érzem és tudom, hogy a szerző a lehetőségeihez képest mindent meg próbált tenni, inkább a hiányosságot annak tudom, be hogy a korlátozott erőforrásait - teljesen érthető okokból - a magyar dokumentumok felkutatásnak szentelte. Látszik, hogy mennyi energiát fektetett a korlátozott számú irat felkutatására, a személyes interjúk elkészítésre, a korabeli helyek bejárására, hogy ezekből az apró mozaikdarabokból alkosson meg egy átfogó képet.

Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, jó szívvel tudom ajánlani a könyvet mindenkinek, akit érdekel a Magyar Királyi Légierő 1943-45-ös tevékenysége, kíváncsi a magyar pilóták, és a magyar repülőgép építés egyik csúcsát jelentő Messerschmitt 210 hazai harci tevékenysége. A szerző személye garancia, mindenkinek, akik egy alapos utánajárás után megírt, gazdagon adatolt és közel 200 fotóval és térképvázlattal illusztrált könyvet szeretne a kezébe venni és a könyvespolcán tudni.

 

blog257-4.jpgBillnitzer Ernő: Két világháború emlékei (Akadmédia 2017.)

Alapvetően nem szeretem a memoár irodalmat, de vannak kötelező darabok, amelyek nem hiányozhatnak a könyvespolcomról. Ilyen ez a könyv is. A mű alapvetően két nagy részből áll. Az első a kiadó előszava, amely szokatlan módon csaknem 50 oldal, míg a második maga az emlékirat. Azoknak akik nem ismernék Billnitzer Ernő tábornokot, ő a magyar rohamtüzérség atyja, a budapesti bekerítésben a parancsnokuk, akit beosztottjai szeretetük jeléül egyszerűen csak Bill apónak hívtak. Úgyhogy, akiket érdekel a Magyar Királyi Honvédség, és azon belül, annak ez a kiemelt csapatneme azoknak kötelező olvasmány, és annyit már most elárulhatok nem fognak csalódni. De lássuk a részleteket. A mintegy 280 oldalas könyv számos képpel illusztrált, jól tagolt, és gazdagon lábjegyzetelt, ami a szerkesztő, a téma egyik legjobb magyarországi szakértője dr. Bonhardt Attila érdeme, aki az előszót is írta. Az előszó furcsa módon egyfajta összefoglalója, de egyben kiegészítője is az azt követő visszaemlékezésnek. Maga a visszaemlékezés nem annyira egy folyamatos leírás, inkább egy öreg katona gondolatai az általa átélt történésekről, amelyeket élete alkonyán papírra vetett. És ezek a gondolatok meg kell mondanom igen érdekesek, egyáltalán nem erre számítottam, amiért egy igen sajátos kaleidoszkópot kapunk az elmúlt század mintegy ötven évéről. A szerző bemutatja első világháborús, a tanácsköztársaság, a Horthy-korszak alatti élményeit, részletesebben foglakozik a magyar rohamtüzérség kialakulásával, az ostrommal és a kitöréssel, majd a hadifogságban eltöltött éveiről, a hazatérte utáni vele szembeni bírósági eljárásról, majd a haláláig eltelt évekkel. Itt nem igazán egy kerek történetre kell gondolni, hanem apróbb epizódok felvillantására, illetve olyan gondolatok kifejtésére, amelyekkel megpróbálja megmagyarázni a történéseket. A könyvet olvasva megdöbbentőek azok a párhuzamok akár a 30-as évek, akár a háború utáni időszak, és a mai világunkkal és közéletünkkel, amit az 1976-ban 84 éves korában elhunyt szerző nem láthatott. És Billnitzer számomra meglepő módon igen krizikusan szemléli azt a világot, ahol ő bizony vezető beosztásban volt. Aki csatjelenetekre vágyik az csalódni fog, de akit érdekel a korszak egy katona szemén keresztül annak nagyon élvezetes olvasmányélményben lesz része. Ugyanis Billnitzer nagyon jól, lendületesen ír. Apró adalék, hogy én, aki elég lassan olvasok, négy nap alatt kiolvastam a könyvet, egyszerűen faltam. Ez azonban nem csak a szerző, hanem a szerkesztő érdeme is, ugyanis a könyv fele lábjegyzet. Dr Bornhardt Attila, csaknem minden, a felmerülő név, esemény mellé egy rövid életrajzott, vagy valamilyen magyarázatott kanyarított. Ettől egy kicsit nehézkesebb az olvasás az oda-vissza lapozgatás miatt, de állítom, megéri a sok, plusz adat miatt. Ráadásul ezekben a jegyzetekben kijavítja a szerző apróbb tévedésit. Ne feledjük Bill apó ezeket a feljegyzéseit jóval a háború után, emlékezetből írta, hiszen semmiféle lehetősége nem volt, hogy arra, hogy azokat levéltárakban leellenőrizze. Ha valami bírálatot kell mondanom, akkor mindössze egy dolog jut eszembe. A szerkesztő a képaláírásoknál egy kicsit önismétlő, újra elmagyaráz dolgokat, amelyeket már a szövegben is leírt.

A könyv idén jelent meg, úgyhogy majd minden, igényesebb könyvesboltban kapható. Az ára megfizethető, főleg ha ahhoz viszonyítom, hogy ez nem egy fűzött, hanem egy keménytáblás könyv. Kis utánjárással - én így tettem - internetes rendelés esetén akár 15% kedvezménnyel is megvásárolhatjuk, vagyis mintegy 3900 Ft-ért.

Talán nem túlzok, de az utóbbi egy évben általam elolvasott könyvek közül számomra az egyik legremekebb volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, egy ízig-vérig hazafi, egy katona gondolatit a világról, amelyet megélt.

 

Az első és a második ismertettő ezeken a hivatkozásokon érhető el.

Ambasa

Szerző: ambasa  2017.12.26. 00:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr6313404903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.