blog259-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Robert F. Dorr: Alpha Bravo Delta – Kézikönyv az Egyesült Államok Hadseregéről (Gold Book 2003.)

-Balogh Tamás, Csonkaréti Károly, Danyikó László, Daruka Norbert, Kaiser Ferenc, Krámli Mihály: Hajózni szükséges! – A magyar hadihajózás története (Zrínyi 2016.)

-Kenneth Macksey: Kesselring  (Hajja és Fiai 2001.)

-John Frayn-Turner: Az angliai csata (Hajja és Fiai 1999.)

-B. H. Liddell Hart: Stratégia (Európa 2002.)

 

blog259-002.jpgRobert F. Dorr: Alpha Bravo Delta – Kézikönyv az Egyesült Államok Hadseregéről (Gold Book 2003.)

Ez a könyv egy sorozat része, amelyből, tudtommal csak három részt adtak ki magyarul. Ezek a három legjelentősebb haderőnem történetét dolgozza fel, amelyek közül az US Navy históriáját bemutató kötetről már írtam korábban.

Maga könyv 10 fejezetből és egy függelékrészből áll. A tíz fejezetből nyolc az amerikai szárazföldi haderő történetét mutatja be időrendi sorrendben. Minden fejezet egy-egy történelmi korszakot ölel fel, a függetlenségi háborút, az 1812-es és a mexikói háborút, a polgárháborút, az indián háborúkat és a spanyol-amerikai háborút, az első világháborút, a második világháborút, a hidegháborút és a koreai háborút, a vietnámi háborút. Ezeken felül az első és az utolsó fejezet egy általános képet ad a mai (2002-es) amerikai hadseregről. A függelék, pedig bemutatja az akkor az US Army-t irányító vezetőkről, illetve bemutat néhány alakulatot. Ez a rövid tartalom, de nézzük a részleteket.

Maga a közel 300 oldalas könyv nagyon gyéren van illusztrálva, egy kezemen meg tudom számolni a képeket, amelyek az olcsó nyomdatechnikának köszönhetően nem is túl jó minőségűek, de nem is olyan unikumok, hogy nagyon kellene bánkódnunk miattuk. Térképet, vagy táblázatot egyáltalán nem tartalmaz a könyv. A fejezetek arányosak, 20-30 oldalasak így könnyen olvashatóvá teszik. Maga a könyv szövege is könnyen emészthető, hála a szerintem egyik legkiválóbb magyar szakfordító, dr. Molnár György munkájának. A fejezetek alfejezetekre vannak osztva de, ugyanakkor sok keretes, a törzsszöveg nem szerves részét képező beszúrások vannak, amelyek számos érdekességet tartalmaznak, egy-egy személy életrajzát, egy-egy fegyver leírását, egy-egy történelmi esemény leírását.  A szerkesztőket dicséri, hogy ugyan ezek a keretes részek néha másik oldalon folytatódnak, de más könyvekkel ellentétben, mindig két bekezdés között vannak (olvastam már olyan könyvet, ahol egy elválasztott szó két tagja közé tettek be, ennél hosszabb több oldalas kiegészítő részt).

A könyv nagyon érdekes, abból a szempontból, hogy bizonyos dolgokat, hogy is értékel a szerző, néhány megállapítása egy kelet-európai szemével egyenesen megmosolyogtató. Gondolok olyanokra, mint: „A huszadik század folyamán érdekes módon nem a német vagy más nagy katonai múltú nemzet ereje, hanem az amerikai tisztikar képezte a világ irigységének tárgyát…” (9. oldal),  „Az Omaha-parton jórészt az amerikai csapattiszteknek és tiszthelyetteseknek köszönhetően – ez utóbbiak hagyományosan több kezdeményezőkészséget tanúsítanak, mint más országok hadseregében szolgáló bajtársaik…” (191. oldal), „A gyakran a II. világháború legnagyobb szárazföldi csatájának nevezett ardenneki csatában…” (193. oldal). Hasonló, amikor arra panaszkodik a szerző, hogy az amerikai hadsereg, mindig elavult puskával volt kénytelen harcolni. A harmincas éveknél kifejti, hogy az amerikai baka még mindig az 1903-as Springfildel harcol, miközben más nemzetek már automata fegyvereket rendszeresítenek. Azért talán meg kellene nézni, hogy a brit, a német, vagy a szovjet gyalogos kezében mi is volt a második nagy világégés éveiben. Persze ezek a kijelentések elsőre mosolyt csalnak az arcunkra, de ugyanakkor nagyon érdekes, is, hiszen ezekből az apró részletekből megtudhatjuk, hogy mit is gondol magáról az Amerikai Hadsereg. A könyvet olvasva ugyan ilyen meghatározó, hogy mindent a hivatalba lévő elnökhöz köt. Ha valaki nem ismerte volna az USA vezetőinek névsorát és hivatali idejét, az bizony ebből a könyvből megtanulhatja. Megmondom, ez számomra elsőre nagyon amerikainak tűnt, de egy beszélgetés során egy barátom felvilágosított, hogy a haderő főparancsnokáról van szó, és így már teljesen érthető ez a kiemelés. Ugyanakkor az tetszik, hogy a könyv számomra kevésbé ismert történelmi eseményeknek nagyobb teret szentel, ugyanakkor, mint pl. a második világháborút nem meséli túl. Jellemző, hogy a függetlenségi háború 33, az első világháború 31, ugyanakkor a második világháború 29 oldal és ez nekem határozottan tetszett. A könyv végén lévő függelék azonban kicsit zavarba ejtett, itt röviden ismertetik az akkor hivatalban lévő politikai és katonai vezetők életrajzát, gondolok olyanokra, mint a vezérkari főnök, vagy a politikai államtitkár személye. Ám ezt két csapattörténet követi, az egyik a 82. légideszant hadosztály története, majd ez a XVIII. légideszant hadtesté követi. Ezt nem egészen értem, miért pont két deszant magasabb egység történetét mutatja be dióhéjban? Nem kerülhetett volna be ide egy páncélos hadosztály, vagy az 1. lovashadosztály története? A függelék végén megismerhetjük az Amerikai Hadsereg rendfokozati rendszerét, illetve az amerikai katonák számára kijelölt olvasmányjegyzéket, vagyis azon könyvek listáját, amelyeket bizonyos szintek elérésekor egy amerikai altisztnek, vagy tisztnek el kell olvasnia.

Minden furcsasága, és érdekes megállapítása ellenére, szerintem ez a könyv egy igen érdekes olvasmány. Számomra a hadtörténelem egy kevésbé ismert szeletét mutatta be, és megismertetett az Amerikai Hadsereg és az abban szolgálók önképével, amely minden bizonnyal segít megérteni, hogy miért is cselekednek és gondolkodnak az amerikai fegyveres erők, és ezen belül a szárazföldi haderőnek tagjai úgy, ahogy. Én minden olyan olvasó számára tudom ajánlani, akit érdekel az USA, és az elmúlt 250 év hadtörténelme. A könyv bizonyos helyeken még kapható, és antikváriumokban is előfordul, és az ára is megfizethető.

 

blog259-003.jpgBalogh Tamás, Csonkaréti Károly, Danyikó László, Daruka Norbert, Kaiser Ferenc, Krámli Mihály: Hajózni szükséges! – A magyar hadihajózás története (Zrínyi 2016.)

Néhány éve a Zrínyi elindított egy fegyvernemi könyvsorozatot, amelynek közös jellemzője a nagyméretű formátum, a több szerző, a gazdag képanyag és az igényes kivitelezés. Ez a könyv sem marad el a sorozat korábbi köteteitől. Mint korábban, ez a könyv is a magyar hajózási szakirodalom legjobb szerzői tolla alól került ki. A könyv a magyar hadihajózás történetét hét fejezetre osztja fel. Az első az 1848-as történetet dolgozza fel, a második az 1848-1914 közötti időszakot, míg a harmadik az eső világháború időszakát. A negyedik az 1919-1941. az ötödik a második világháborús időszakot mutatja be. A két utolsó fejezetből az első az önálló flottilla időszakát 1945-2001-ig, illetve a hetedik az önállósága megszűnte utáni 2001-2015. közötti történetét tárja elénk.

A sok szerző miatt nem lehet egységes stílusról írni, sőt mivel van olyan fejezet, amelyet több szerző is jegyez, ez még néha egy részen belül sem mondható el. Az első fejezetbe megismerhetjük a magyarok hajózását gyakorlatilag a honfoglalás időszakától a középkoron át egészen Petőfi koráig. Ugyan ez a rész nem túl hossz, nincs 20 oldal, mégis meglehetősen részletes, és több olyan eseményt is bemutat, amely kevésbé ismert. A második rész igazából két részre bontható, amelyből az első a forradalom és szabadságharc izgalmas időszakát mutatja be, míg a második rész a magyar tengerészek cselekedeteit a az osztrák, majd később a Monarchia haditengerészetében. Ez a rész nagyon színes, és egy nagyon érdekes incidenst is leír, amelyben egy magyar állampolgár miatt a US Navy és az Osztrák Haditengerészet két hajója majdnem tüzet nyitott egymásra. A fejezet érdekessége mellet itt - talán a két szerző miatt - éreztem egy kis önismétlést. Az első világháborúról szóló fejezetet Csonkaréti Károly jegyezte, aki ezt a történetet, az utóbbi 30-40 évben már számos alkalommal több könyvben, cikkben mindenféle nézőpont írta már meg. Így sok újat már nem ír, de hozza a szokásos magas színvonalát, és mindig tud írni olyan apró történeteket, amitől érdekes és olvasmányos az írásai. A harmadik fejezet gyakorlatilag az önálló magyar folyamerők kezdeti éveiről szól, a Tanácsköztársaság és a Horthy-korszak időszakában. Ez a rész bemutatja az 1919-es harcokat, majd azt a nehézkes folyamatot, amely kezdetben az Antant ellenőrzése, majd a nehéz gazdasági helyzet közepette megpróbálta ütőképes erővé fejleszteni a magyar dunai folyamerőket. A második világháborús rész, amely kevésbé feldolgozott szintén a terjedelmi korlátok között kimerítő és tartalmas, a főbb események mellett apró epizódokat is felvillant. Jellemző, hogy az előző három fejezet szerzője, vagy társszerzője Csonkaréti, amely egyfajta garanciát jelent, hála a hosszú évek óta tartó kutatásainak. Nos az utolsó két fejezettel kicsit dilemmában vagyok. Ahhoz kétség sem fér, hogy a szerzők alapos munkáét végeztek, de sajnos maga a téma nem kedvezett nekik. Persze ettől még jól is megtudták volna oldani a feladatot. Az a rész, amely a háború utáni újjászervezésről szól kétség kívül érdekes, ám utána a könyv átmegy egy kötelező felsorolásba. Kicsit engem a szocializmus idején, a Néphadseregről megjelent könyvekre emlékeztet, amikor semmi lényeges dolgot nem lehetett megírni, ezért az eredményekről és a politikai munkáról írtak. Itt sincs másként, csak egy kicsit modernebb köntösben. Megtudhatjuk, hogy az alakulat focicsapata hányadik lett a budapesti ligában, milyen küldöttségek jártak a laktanyában és hogy mindenévben mindig részt vettek az adott gyakorlaton, amelyet sikeresen teljesítettek. Persze kicsit igazságtalan vagyok, mert e mellett természetesen érdekes dolgokról is írnak, mint pl a tűzszerész munka és az árvízi védekezés. Azonban a gépies felsorolások helyett, talán jobb lett volna az időrend helyett egy tematikus felsorolás, amely pl. kitér a kiképzésre, a gyakorlatokra, a sportéletre és a civil kapcsolatokra, illetve arra a fontos szerepre, amelyet a Flottilla az árvízi védekezésben és mindig is betöltött, és remélhetőleg a jövőben is be fog tölteni. Kicsit mókás volt számomra, amikor rendkívüli eseményként ír a szerző a Honvéd Vezérkar parancsnokának a látogatásáról, nem igazán értem, hogy mi a nóvum abban, hogy a szolgálati elöljáró látogatást tesz a csapatoknál. Igazából a két utolsó fejezettel nem csak a tartalma, hanem a terjedelme miatt is bajom van, míg az 1948-1914. közötti időszak 35, az első világháború 40, az 1919-41. közötti korszak 35, a második világháborús harcok 22 oldal, addig az 1945-2001. közötti éra 40, és az elmúlt 15 év is csaknem 40 oldal.

A negatív kritikai észrevételeim ellenére, azért a könyvet mindenkinek tudom ajánlani, akit érdekel a magyar hadihajózás korszaktól függetlenül. A könyv gazdag képanyaga, színes történetei mellett, érdekes olvasmánnyá teszik. És noha talán úgy tűnhet, hogy az utolsó fejezeteket nem ajánlom elolvasásra, ez koránt sincs így. Nagyon fontosnak tartom, hogy valaki megírja a Néphadsereg történéseit, amivel nekem bajom van az a megvalósítása ennek, mert szerintem, ahogy a sorozat más köteteiben oldották meg szerencsésebb lett volna. Ettől függetlenül fontos, hogy ismét egy forrás értékű könyvel gazdagodhatott a könyvespolcunk, ezúttal a magyar tengeri és folyami hadihajózás történetről.

 

blog259-004.jpgKenneth Macksey: Kesselring  (Hajja és Fiai 2001.)

Mostanában ismét divat ismert német katonák életrajzait kiadni, amelyre a mai magyar könyvkiadás számos jó és rossz, leginkább csapnivaló színvonalú példát szolgáltat. Nos ez a könyv már nem mai darab, idestova másfél évtizede vásároltam, és azóta pihent a polcomon jobb napokat várva. Megmondom őszintén másokkal ellentétben, engem kevésbé hoznak lázba ezek az életrajzok, de vannak kivételek, olyan katonák, akiknek személyisége eltér az átlagtól és Kesselringet  ilyennek tartom. Katonai pályafutása páratlan, hiszen rajta kívül aligha volt olyan katonai parancsnok, felső vezető, aki két haderőnemben is komoly parancsnoki beosztást töltött be és meg is állta a helyét. Kesselring azonban nem csak jó katona, parancsnok, de kiváló diplomata is volt, ráadásul mesteri módon tudott a Harmadik Birodalom belső intrikái között is manőverezni.  Ezek után talán nem véletlen, hogy személyisége felkeltette az érdeklődésemet.

A mintegy 250 oldalas könyv tizenöt fejezetből és egy képmellékletből áll. Megismerhetjük Kesselring családi hátterét, első világháborús tevékenységét, majd az azt követő zavaros időkhöz való viszonyulását. Bepillanthatunk abba a munkába, amelyet a Weimari Köztársaság, majd a nácik hatalomra kerülése után végzett, a német hadsereg, és a légierő újjászervezésének érdekében. Ezeket a lapokat olvasva egy igen érdekes személyiség tárul szemünk elé, aki miután megalkotta művét, hogy azt megőrizze képes volt hátrébb vonulni, és csapattisztként is megállni a helyét a fiatal haderőnemben, a Luftwafféban. Megismerhetjük szerepét a lengyelországi, a nyugat-európai, az angliai és a Szovjetunió feletti légihadjáratokban, majd az olaszországi és a mediterrán hadszíntéren betöltött szerepét. Azt a küzdelmet, amelyet sokszor saját honfitársai, katonatársai előítéletével volt kénytelen megküzdeni, hiszen Kesselring a katonák szemében repülős, a repülősök szemében pedig katona volt, és egyik klikk sem volt hajlandó elfogadni azt, hogy ő olyan kivételes egyéniség volt, aki mindkét területen megállta a helyét. Érdekes, hogy miközben a propaganda kedvence Rommel volt, Hitler mégis sokkal inkább hallgatott Kesselringre, aki mestere volt a halogató védekezésnek, és az erőkkel való gazdálkodásnak.

A könyvben kiemelt szerepet tölt be az olaszországi események már csak azért is, mert a könyv nem fejeződik be Kesselring katonai tevékenységével, hanem részletesen mutatja be az ehhez szervesen kapcsolódó perét is. A szerző részletesen taglalja azokat az eseményeket, és korábbi életútján szerzett tapasztalatait, amely miatt végül haditörvényszék elé állították a háború után. Bepillantást nyerhetünk a jogi eljárásba, és azt övező politikai játékokba, amely végül elvezetett Kesselring elítéléséhez. A könyv utolsórésze bemutatja a börtönéveit, és az azt követő rövid időszakot, egészen haláláig.

Maga a könyv igen részletes és ezért számomra nagyon száraz volt, többször is vissza kellett lapoznom bizonyos eseményeket újraolvasni. Ugyan a könyv nem túl hosszú, és viszonylag gyorsan olvastam el, mégis nehéz olvasmány a sok apró részlet és adat miatt. Nagyon érdekes volt, Rommel személyének egy más, kevésbé ismert és nem biztos, hogy túl hízelgő megvilágítása. Úgyhogy a könyvet a Sivatagi Róka fanoknak nem ajánlom. Számomra nagyon érdekes volt a Harmadik Birodalom belső intrikáinak leírása, a katonai vezetők közötti torzsalkodás, és ellentét, illetve a bírósági eljárás lefolyásának leírása. Ha valami kritikát meg kell fogalmaznom, az a szakszerűtlen fordítás, talán nem véletlen, hogy könyv nem is nevezi meg az elkövetőjét. Ugyan valamiért nem tudtam ráhangolódni a könyvre, ezért nehezen olvastam el, de ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom, akiket nem csak a jól ismert és agyonsztárol német katonák, hanem a szürke eminenciások életútja is érdekel, akik hírnevüket sokkal inkább állhatatos és aprólékos munkájuknak köszönhették és nem a propaganda kegyének. A könyvből egy páratlan katonai életutat ismerhetünk meg, amely persze nem volt mentes a hibáktól sem, de mégis egy olyan emberét, aki egyszerre volt katona, repülős és diplomata is.

Talán jó hír lehet azoknak, akik kedvelik az ilyen jellegű könyveket, hogy a Hajja és Fiai kiadó hosszú, tíz évnyi hallgatás után felújítja XX. századi hadtörténelem sorozatát, amelyben keretében Hans von Luck és Günter K. Koschorreck visszaemlékezését.

 

blog259-005.jpgJohn Frayn-Turner: Az angliai csata (Hajja és Fiai 1999.)

Az anglia légicsata, egy olyan téma, amely szinten minden hadirepülés iránt érdeklődőt megmozgat. Hiszen kit ne izgatna két olyan ikonikus repülőgép, mint a Bf 109 és a Spitfire párharca. Természetesen ebben a témában – amely már szinte a brit eredet történet része - már számtalan mű született, és számos magyarul is megjelent. Ezek közül egy Frayn-Turner műve. Valamikor a rendszerváltás után, igen nagy hiátus volt a magyar könyvkiadásban a nem szovjet eredetű második világháborúval foglalkozó történelmi művekben, amelyre a debreceni Hajja és Fiai igen jó érzékkel érzett rá, ontotta a különböző színvonalú, ilyen témájú könyveket. Ennek a sorozatnak az egyik darabja ez a mű. A könyv mintegy 230 oldalon, időrendbe követi végig az eseményeket. Egy-egy fejezet általában egy, kevésbé fontos napok esetén többet is feldolgoz, illetve a csata csúcspontját jelentő szeptember 15-nek, két egész fejezetet szentel. Nagyon helyes módon - igaz csak röviden - az utolsó fejezetben kitér a blitz néven elhíresült, az angliai csata utójátékának tekinthető, német éjszakai bombázó hadjáratra. A könyv a történelmi események ismertetése mellett számos, visszaemlékezésen alapuló légiharc leírást is közöl.

Nos a könyv annak ellenére, hogy érdekes, valamiért mégsem kötött, le, valahogy nem voltunk egy hullámhosszon, pedig valószínűleg nem ezt érdemelné meg. A könyvön érződik, hogy egy tipikus brit pilóta írta, a saját nemzeti eposzukról. Az látszik, hogy a szerző pilóta, néhány odavetett megjegyzéséből, bár ettől szerintem nem biztos alkalmassá válik egy légihadjárat történetének feldolgozására. Sajnos a könyv kevés kivételtől csak brit forrásokat használ, németet csak elvétve. Minden adat a korabeli brit jelentéseken alapul, ráadásul a napi végeredményeket, nagyon angolosan, mint valami sport rendezvény eredményeként közli. Az látszik, hogy sok brit pilótával készített interjút, de németre nem nagyon emlékszem benne, így a másik oldal igazából inkább csak áldozatként jelenik meg. Ugyanakkor a könyv egy érdekes ellenpontja a Len Deighton féle Vadászrepülőknek. Míg Deighton a Park 11. csoportjára helyezi a hangsúlyt és bírálóan szól a Bader és Leigh-Mallory taktikai elképzeléseiről, addig ez a könyv ennek pont az ellentéte, és erősen bírája Parkot és Dowdingot. A könyvet olvasva igazából néha azt éreztem, hogy sokkal inkább a Duxford wingről szól, amelyhez csak kötelezően kapcsolódik a légicsata többi eseménye.

Ez a könyv egy érdekes adalék lehet az angliai légicsata eseményeinek megértéséhez, de a teljes átlátásához, az egyoldalú forrásfelhasználása miatt, teljesen alkalmatlan. Ennek ellenére egy könnyű, gyorsan olvasható mű, bár valószínűleg egy laikus számára a sokadik légiharc leírás már nem biztos, hogy olyan nagy izgalmat vált ki. Véleményem szerint a könyv egyszer elolvasható, de túl sokat ne várjunk tőle, akkor nem is fogunk csalódni.

 

blog259-006.jpgB. H. Liddell Hart: Stratégia (Európa 2002.)

Liddell Hart könyve egy alapmű. A XIX. század és a XX. század eleje kitermelte azokat a gondolkodókat, aki megpróbálták meghatározni a háborúk és a hadviselés alapelveit, és Hart ezek egyike. Ő is azok közé tartozik, akik az első világháború értelmetlen mészárlásait látva, elméleteivel a hadviselés megreformálására tett javaslatot. Olyan gondolkodók közé tartozott, mint Fuller, Guderian, Tuhacsevszkij, Douhet, Mitchell. Azonban Hart mégis különbözik annyiban tőlük, hogy gondolatait a második világháború eseményeit látva, továbbgondolta és átdolgozta. Ennek lett eredménye az 1954-ben megjelent Stratégia című műve.

Hart könyve, mint a címe is mutatja a stratégia kérdését járja körül. A szerző meggyőződése, hogy a van a helyes, a közvetett megközelítésen alapuló, és a helytelen, a közvetlen megközelítésen alapuló stratégia. A könyv alapvetően négy részre, és azon belül huszonhárom fejezetre tagolódik. Hart, történelmi példákon keresztül próbálja meg bemutatni a közvetett és a közvetlen megközelítés sikereit és kudarcait. Az első három fejezet ezt mutatja meg, amelyből az első az ókortól a XX. századig, a második az első világháborús, míg a harmadik a második világháborús példákat dolgozza fel. A negyedik fejezett az összefoglalás, ahol a korábbi példákkal alátámasztott elméletét foglalja össze és mutat. Ugyan itt magyaráz meg olyan elvont fogalmakat, mint a stratégia, és a nagystratégia. 

Nos a könyv nem egy egyszerű, könnyed olvasmány, komoly odafigyelés igényel, hiszen itt egy elmélet kifejtéséről van szó. Az, aki könnyen emészthető, összefoglaló hadtörténeti műre vágyik, nem ebben fogja megtalálni. Ugyanakkor, aki kíváncsi a bizonyos hadjáratok hátterére, élvezni fogja. Nem szokványos csatleírások vannak benne, hanem hadjáratok leírásai, olyanoké, mint Nagy Sándor, Caesar, Belisar, Cromwell, Turenne, Nagy Frigyes és természetesen Napóleon. A szerző, ezeket a hadjáratokat a saját szemszöge szerint elemzi, amely ugyanakkor, sok hasznos adalékot is szolgáltat, a korszak hadviselésére. A második és a harmadik fejezet már a két világégést dolgozza fel. Sajnos itt a szerző, szerintem kiesik a szerepéből, és nem tud ellenállni a lehetőségnek, és belecsúszik az események taglalásának hibájába, ahelyett, hogy azokat a saját szempontjai szerint elemezné. Ennek ellenére, vagy pont ez is érdekes, de kevésbé hat át az a gondolkodásmód, amelyet az első fejezetben, az elmélete alátámasztását volt hivatott. Az utolsó fejezet nagy odafigyelést igényel, hiszen itt nagyon elvont fogalmakkal dolgozik, ráadásul azt próbálja meg alátámasztani, hogy a hasonlókép nehezen értelmezhető Clausewitzet, hogy értették félre utódai.

Hart, tipikus brit, példáin átsüt az angol-szász történelemszemlélet, az hogy ők a világ közepe. Sajnos azt nem tudom eldönteni, hogy ez azért van, mert Hart csak ezt ismerte, vagy az, hogy azoknak, akiknek írta csak ebben voltak otthon, és olyan példák kellettek, amelyeket az olvasói is ismernek. Jellemző, hogy a klasszikus példák után a középkorral foglakozó fejezet 12 oldala közül 10 szól a százéves háborúról és alig másfél a mongolok hadviseléséről. Ugyanígy az újkori példákban három brit hadvezér kap helyet, négy nem angol mellett, bár azok nagy része is vagy a britek ellen, vagy azok oldalán harcolt. Hasonló aránytalanságot mutat a második világháborús fejezet is. Az 1939-40-es időszak 25, a keleti front 1941-43 közötti időszak 20, az észak-afrikai hadszíntér 27, a keleti front 1943-45-ös időszak 23, Itália 10, Nyugat-Európa 24 oldal.

Ugyan a könyvtartalmaz néhány térképet, de azok rossz minőségűek, kisméretűek és teljesen használhatatlanok. Ugyanakkor az összefoglaló fejezet, nagyon érdekes, különös képen, hogy miközben rámutat Clausewitz tévedéseire, de ezt sokkal inkább utódai félreértelmezésének tulajdonítja, mint a mester baklövésének. Szintén nagyon érdekes a nagystratégiáról és a gerilla-háborúról írt gondolatai. Ugyan nem szeretem a napi politizálást, de az ott, az 50-es évek közepén felvázolt gondolatait érdemes lenne elolvasnia a magyar és a nyugat-európai elitnek is.

Ugyan, ez egy nagyon nehéz olvasmány, egy olyan bonyolult témáról, ahol még a szerző, saját bevallása szerint is nehéz eldönteni egy-egy kérdésről, hogy a taktika, vagy stratégia, stratégia, vagy nagystratégia, meddig közvetlen, vagy közvetett megközelítés. Nem kell minden esetben, egyet érteni a szerző megállapításaival, én magam sem értettem mindig egyet, de érdemes átgondolni, és kritikusan ugyan de végiggondolni az okfejtéseit. Ez a könyv egy elmélet alátámasztásáról szól, és természetesen olyan példákat hoz fel, amelyek ezt erősítik, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket nem érdemes végiggondolni.

Minden esetre, ez a könyv a vélt, vagy valós ellentmondásaival egy kötelező olvasmány azoknak, aki a háború, a hadvezetés mélyebb összefüggéseit is meg akarják érteni, és nem elégszenek meg egy-egy ütközet történeti leírásával, hanem kíváncsiak az oda vezető útra is.

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2018.02.20. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr9313610733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.