blog270-01.jpgAz overálba öltözött katonák ütemes léptekkel közelítették gépeiket a harmatos fűben. A szerelők már előkészítették olajzöld kétmotorosaikat, és már csak rájuk vártak. Már órák óta dolgoztak a gépeken, feltöltötték őket üzemanyaggal és bombákkal, amelyeket majd az ellenségre kell szórniuk. A parancsnokok, rövid ellenőrzés után átvették a gépeket a földi személyzettől, majd a legénységükkel együtt, elfoglalták helyüket a gépekben. A kelet-poroszországi mező csendjét hirtelen motorok zúgása töltötte be, ahogy a He 111-es bombázók motorjai sorra beindultak. Miután a motorok bemelegedtek a pilóták gázt adtak és hangjuk zúgásból bömbölésé erősödött. A gépek lassan megindultak a felszálló mező felé, sorban, egymás után. Amint a bombázók elérték a mezőt, ráfordultak, majd gázt adtak. A motorok zúgása bömbölésé erősödött. A bombázók megkezdték a felszállást. Az áramvonalas Heinkelek egymás után szakadtak el földtől. Már az emelkedés közben alakzatba rendeződtek majd délnek fordultak. Közben a karcsú vadászgépek, Messerschmittek zárkóztak fel melléjük. Immár együtt, bombázók és vadászok repültek a célpont felé. Az aznapi parancsi csak egy rövid mondatból állt: Irány Varsó!

Amint átlépték a front vonalát a német gépek, a lengyel földi figyelő szolgálat nyomban észlelte őket, és jelentette azt. A Lengyel Légierő parancsnokságára folyamatosan futottak be hírek, hogy a Luftwaffe éppen hol csapott le. A harcállásponton a befutó hírek tömkelegében már-már zűrzavar uralkodott, de ennek ellenére a közeledő német gépek nem kerülték el a figyelmüket. Az irányuk meghatározása után nem volt kétségük, a céljuk csak egy lehet, szeretet fővárosuk. Ezt nem hagyhatták, a légvédelem felelős parancsnoka nyomban riadót rendelt el. A jól álcázott Varsó melletti repülőtereken a 111. osztály vadászgépei nyomban riadóstartot vettek, hogy szembeszálljanak az agresszorokkal. 

A lengyel pilóták amint megpillantották a németeket, félelmet nem ismerve vetették magukat rájuk apró, de mérhetetlenül elavultnak látszó PZL P.11c vadászgépeikben ülve. Hamarosan a Messerschmittek is bekapcsolódtak a harcba és ádáz légiharc bontakozott ki Varsótól északra. Vajon ki kerekedik felül, vajon sikerül-e megvédeni a lengyel fővárost, erre ad választ a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet által kiadott társasjáték a 111 Alarm dla Warszawy…

Már pár éve, a krakkói Repülési Múzeum ajándékboltjában figyeltem fel a játékra, de mivel az eladó nem tudta megmondani, hogy van-e hozzá angol szabály letettem a megvásárlásról. Úgy voltam vele, hogy a mintegy 1500 Ft-nak megfelelő vételár nem túl sok, de ha nem tudom használni, minek vegyem meg. Aztán amikor hazajöttem, beindult a vezérhangya, és elkezdtem utána nézni a játéknak. Rövid keresgélés után rá is akadtam, és ekkor jött a meglepetés, van hozzá angol szabály. Na ezt jó tudni, de ennél tovább akkor nem jutottam. Aki ismer, az tudja, hogy már mondhatni évek óta Krakkóban töltöm a szabadságom egy részét, és ekkor ellátogatok a niepolomice-i fesztválra. Itt minden évben egy asztalnyi méretű táblán lehet kipróbálni a játékot, vagy ezt, vagy valamelyik változatát, mert több is van, de erről majd később, egy másik posztban. Nos tavaly az okoskodást tett is követte, ugyanis a rendezvényen potom 15 Zlotyis (1125 Ft) áron árulták a a játék angliai légicsatás változatát. Gondolkodás nélkül vásároltam meg de én szerettem volna, ha a 111-esekről szólót is birtokomba kerül, úgyhogy el kezdtem nyaggatni az eladót a magam szerény angol szókincsével. Kezdetben az volt az egyik lehetőség, hogy a Krakkóban mennyek be valami intézetbe, ahol majd kapok egyet, de nekem ez az opció nem játszott, mert még aznap indultunk haza. Végül addig kapacitáltam szegény srácot, hogy a csak bemutató céllal kihozott dobozok közül egyet a kezembe nyomot a magyar-lengyel barátság jegyében. Nos, ezt a tavaly szeptember végén megszerzett játékot, sikerült kipróbálnom Petyó barátommal most május végén.

blog270-02.jpg

Maga játék nem nagy, akár utazásra is könnyen elvihető. A doboz A5-ös méretű és a játéktábla sem nagyobb ennek a négyszeresénél. A dobozt kinyitva megtaláljuk benne a játéktáblát, a kétnyelvű, 64 oldalas szabálykönyvet, a két kis kartontáblát, amelyekből a jelzőket tudjuk kipattintani, illetve három speciális dobókockát és néhány, a dobások számának meghatározását segítő kisméretű fakockát.

blog270-03.jpg

A szabálykönyv kis mérete ellenére igen szép kiállítású, a fele lengyel, a másik fele, pedig angol nyelven íródott. A szabályok megértését sok ábra segíti, amire szükség is van, mert sajnos nem túl jó angolsággal íródott. Megmondom őszintén a jobb megértés érdekében, én még biztos, ami biztos alapon még két videót is megnéztem a youtube-on. A kis füzet a szabályok ismertetése mellett, amely 13 oldalt tesz ki, még számos háttér-információval is szolgál. Megismerhetjük a lengyel fővárost védő alakulatokat, néhány pilótát és a fegyvereiket is.

Maga a játék nagyon egyszerű és csak minimális előkészületeket igényel. Miután kinyomkodtuk a jelzőket és a körszámláló mutatóját, ami nagyon ötletesen egy a játéktábla sarkában elhelyezett benzin szintjelző. Ezt az elemet amúgy, két műanyag elem segítségével rögzíthetjük a táblához.

A játék kezdetén a két játékos felváltva felhelyezi a két-két felhőjelzőjét, amelynek annyiban van jelentősége, hogy az itt lévő repülő gépek nem támadhatnak, de nem is támadhatóak. Ha ez meg van, felrakjuk az előre meghatározott mezőkre a repülőgépeinket. Itt vigyázni kell, mert hogy tesszük le őket, mert a vadászgépeknek van egy ép, és egy sérült oldala is.

blog270-04.jpg

A játék nagyon egyszerű, minden kör egy német, majd lengyel fázisból áll. A fázison belül először lépünk, majd lövünk. Ez után ugyan ezt teszi a lengyel játékos, majd a fázisa végén eggyel előrébb viszi a körszámlálót, ami nagyon fontos, hiszen a német fél ellen leginkább az idő dolgozik. Miért mondom ezt, a német bombázók 13 mezőre vannak a célponttól és ezt nyolc lépés alatt kel megtenniük, amely alatt maximum kettőt-kettőt léphetnek.

A Messzerek hármat, az összes többi gép kettő mezőt léphet. Ugyan ez igaz a lövésszámra is, a német gépek alapból három, a többiek két kockával lőhetnek, de minden mozgásuk ezt eggyel csökkenti. Vagyis, ha a PZL-ünkkel egyet lépünk, már csak egy kockával lőhetünk. A találatot úgy érhetünk el, hogy a kockán a saját felségjelünket dobjuk. Egy találat esetén a gépünk sérült lesz, és ekkor átfordítjuk jelzőnket a füstcsíkot húzó gépet ábrázoló oldalára.  És itt jön egy kis csavar. A német bombázónak nincs sérült oldala, ezért azt csak dupla találattal lehet megsemmisíteni, de akkor azonnal. De hogy lehetséges ez, hiszen ha a lengyel gép lép, akkor már csak egy kockával támad. Nos igen egyszerre több géppel kell támadnunk. Ugyanakkor vigyázni is kell a lengyel vadászokkal, mert ha a német bombázók átlépik a vonalukat, már vajmi kevés esélyük van utolérni a hasábkeresztes repülőket. A lengyelek kapnak egy kis segítséget, ugyanis, ha sikerül túlélniük egy összecsapást, akkor leszállhatnak, a három előre kijelölt repülőtéren, ahol meg lehet javítani őket. Ilyenkor a gép jelzőjét le kell takarni a repülőtér jelzőjével. A következő lengyel fázisban a takarót eltávolíthatjuk és a gépünk, ismét épen és harcképesen ott repülhet Varsó légterében.

A próbajáték, a szabályértelmezésekkel és természetesen az oda-visszavágóval együtt mintegy két és fél órát vett igénybe, de szerintem egy normál játékidő nem nagyon tarthat tovább egy-háromnegyed óránál, de a boardgamegeek 15 perces idejét azért én némileg túlzásnak érzem. Véleményem szerint maga a játék inkább olyan levezető játék, és minden szerencse faktora ellenére a német játékosnak van nagyobb esélye nyerni, noha a bemutató videókon mindig fordítva történt, de ezt tudjuk be a lengyel nemzeti büszkeségnek. Nos pont ezért, ezt a játékot is úgy érdemes játszani, hogy mindkét játékos kipróbálja mindkét oldalt, majd ez után hirdetnek győztest. A kötöttsége miatt, nincs túl nagy újrajátszhatósági lehetőség, de alacsony ára miatt szerintem még így is érdemes beszerezni, hiszen két-három havonta elővéve egy-egy zsúfolt wargame nap levezetéseként, vagy ha csak tényleg egy-két óránk van egy-egy partit játszani, arra kiválóan alkalmas. No nem a hatalmas szellemi erőfeszítés miatt, hanem csak a szórákoz kedvéért.

És végül az első játék képei:

blog270-05.jpg

blog270-06.jpg

blog270-07.jpg

blog270-08.jpg

blog270-09.jpg

blog270-10.jpg

blog270-11.jpg

blog270-12.jpg

blog270-13.jpg

A szabálykönyv innen tölthető le.

A boardgamegeek ismertetője.

Igazából, Petyóval a játék közben nagyon hamar eljutottunk oda, hogy el kell készítsük a saját 101. Pumák előre változatunkat. 

Ambasa

Szerző: ambasa  2018.06.19. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: társasjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr3814056480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.