blog287-01_gyor-schwarzenberg-palffy.jpgMostanában elég sokat foglalkoztam a XVI. század végi, a XVII. század eleji magyar hadtörténelemmel, beleértve a tizenöt éves háború történetét. Miközben olvastam az ide vágó szakkönyveket. Lépten-nyomon szembe jött velem egy magyar hadvezér Pálffy Miklós. Minél jobban merültem el a témában, meggyőződésemmé vált a leírásosok alapján, hogy az utókor és a magyar történetírás méltatlanul feledkezett, meg illetve nem kezeli helyén ezt az igazán nagy formátumú katonát, akinek élete, megér egy hosszabb írást az interneten is…

Pállfy (II.) Miklós, a nagyhírű család hatodik generációjaként látta meg a napvilágot 1552. december 7-én Csábrágon, Pálffy Péter és Dersffy Zsófia hatodik, legfiatalabb gyermekeként. Az egész család a török elleni küzdelemnek szentelte az életét. Bátyjai közül Tamás Palota várkapitánya, János Tata és Léva védelmezője, míg István a családi birtok Csábrág és Szitnya parancsnoka volt. A család az ifjú Miklós taníttatására nagy gondot fordított és pallérozása végett a bécsi udvarba küldte. Miklós itt tizenöt évet töltött miközben végigjárta a kor szamárlétráját. Kezdetben apród volt, majd Rudolf trónörökös asztalnoka, majd kamarása. Ezekben a tisztjében a későbbi császárt elkísérte külföldi útjaira is. Így már ifjú korában megismerte Németországot, Franciaországot, Spanyolországot, a Németalföldet. Az útjai során természetesen a latin mellett megtanult németül, spanyolul, olaszul és franciául is. Ilyen előélet mellett fényes jövő állt előtte, de talán már ekkor elhatározta, hogy életét hazája a török iga alóli felszabadításának szenteli. Szerencséjére a császári udvar kitűnő lehetőséget biztosított számára, hogy saját szemével tanulmányozza az ekkor legkorszerűbbnek számító spanyol és német hadsereg szervezetét és hadviselését, továbbá az itáliai várépítészetet. Azonban a katonai ismeretek elsajátítása mellett joggal és közigazgatással is foglakozott. Talán e miatt, talán a családi háttere, vagy a császárral való kapcsolata miatt 1580-ben Pozsony vármegye főispánjává nevezték ki, ami egyben a pozsonyi vár főkapitányi címével is járt, és Magyarország főrendjei közé emelkedett. 1581-ben testvéreivel együtt bárói címet kapott, majd alig egy év múlva királyi főkamarás lett. 1583-ban frigyre lépett Fugger Máriával, aki hozományként magával hozta a Pozsonytól nem messze található erősséget, Vöröskő várát. Házasságukból öt fiú ás három lány született, egy későbbi felmenője, pedig Pállfy (V.) Miklós 1713-14-ben még Magyarország nádori tisztjét is betöltötte.

blog287-02.jpg

Pállfy Miklós katonai pályafutása 1580-ban kezdődött, amikor elnyerte Pozsony várának főkapitányi címét. Úgy látszik, jól láthatta ezt a feladatát, mert 1584-ben egy sokkal fontosabb feladattal, Komárom várának parancsnokságával bízták meg. Ekkoriban ez egy igen fontos feladatnak számított, hiszen minden Bécs ellen indítandó támadás csak úgy volt lehetséges, ha török uralta a Dunát, mint utánpótlási vonalat, és ennek egyik kulcsa volt már akkor is a komáromi erőd.

Ekkoriban egyfajta sajátos béke volt honolt a Magyar Királyság és a Török Birodalom között. Noha hivatalosan a két állam nem állt hadban egymással, mégis mindkét oldal át- átcsapott a határon ki zsákmányért, ki rabszolgákért, vagy éppen az ilyen portyázó csapatok elfogásáért. Szó mi szó, a béke ellenére nem nyugodtak a fegyverek a határon. Ez a se béke, se háború kitűnő tanítómesternek bizonyult a fiatal Miklós számára, hogy elsajátítsa azt a nem hagyományos hadviselési formát, ami aztán később naggyá tette.

Pálffy első hadivállalkozása egy ilyen eseményhez köthető, amikor is 1585-ben, egy a vára elé merészkedő portyázó csapatot vert szét. Majd a következő évben Komárom és Székesfehérvár között, a Vértesben csapot le egy éppen gazdag zsákmánnyal visszafelé tartó másik egységre, amelynek eredményeként 70 török maradt holtan a csatatéren és 280-van fogságba kerültek. Egy másik leírás szerint ugyanebben az évben Izsák fehérvári pasa a Szőnynél lévő sáncokat akarta szétrombolni, ám szerencsétlenségére összefutott Pálffyval, aki a győri és pápai csapatokkal megerősítve éppen egy portyázást hajtott végre maga is. A magyar várkapitány a török dúlásról értesülve nyomban arra fordította csapatait és lecsapott a török betolakodókra, akik 300 embert, két ágyút és kilenc lófarkas zászlót vesztettek. (A két leírás valószínűleg ugyan azt a hadivállalkozást írja le, még ha a hely megjelölés jelentősen eltér.) Jellemző, hogy mindkét vállalkozásáért a bécsi udvar megrótta Pálffyt, de hogy ezt komolyan gondolta, vagy csak a töröknek szóló porhintés volt, nem szól a fáma. Bár az utóbbi a valószínűbb, hiszen 1589-ben Érsekújvár főkapitányává nevezték ki, amely ekkor a birodalom egyik legmodernebb erődje, a Bécs és Prága felé vezető hadiutak kulcsa volt. (Ekkoriban a császár nem Bécsben, hanem annak fenyegetett volta miatt Prágában székelt.) E címmel egyben a Dunán inneni hadak főparancsnokává is vált. Ebbéli hivatalában tovább vívta kis háborúját a törökkel. 1590-ben több ízben is átcsapott a határon, ami miatt a Budai pasa panaszt is tett ellene az udvarnál, aki mi mást tehetett, mint ismételten megrótta a nyughatatlan magyar főurat.

Azonban az 1584. és 1593. közötti „béke” időszakban Pálffy mindent megtett a gondjaira bízott terület katonai megerősítésért, egy állandó hadsereg létrehozásáért, és annak pontos zsoldfizetésért. Sikerült is egy ütőképes haderőt felállítania, és megtartania, amelyben nagy szerepe volt a portyáinak, amivel, pénz híján motiválta az alárendelt katonáit. Ennek egyik bizonyítéka Mátyás főherceg jelentése, aki imigyen szólt: „Kár lenne, ha oly és szép s jól begyakorlott lovasság, minő Pálffynak vezetése alatt áll, s amelyhez hasonlót másutt nem láttam, eloszlana.” Ugyan Pálffy mindent megtett a harckészség fenntartásért, de ehhez sajnos a kor szokásai szerint többször kapott az udvartól ígértet, mint valódi pénzt. Az udvar ilyettén hozzáállása annyira kedvét szegte, hogy többször is felajánlotta hivatalából való lemondását, de a kötelességtudatára hivatkozva mindannyiszor sikerült őt ebbéli szándékáról lebeszélni.

blog287-03.jpg

Aztán 1593-ban fordult a kocka. A Szultán, miután lezárta a perzsákkal folyó háborút, maga is a béke fenntartására vágyott. Azonban a katonai vezetői nem nyugodtak, és kierőszakoltak egy újabb háborút, ezúttal a Habsburgok birodalma ellen. Kirobbant a tizenöt éves háború, ami aztán meghozta Pálffy Miklósnak azt a dicsőséget, amivel beírta magát a magyar hadtörténelem nagykönyvébe.

A háború kezdetben a korábbihoz hasonló portyákból álltak, csak mind méretben, mind mélységében túlnőttek azokon, sőt a korábbitól eltérően, már nem csak rablásból, hanem a terület birtokba vételéről sem riadtak vissza törökök. Ennek már fele sem volt tréfa, a császárnak lépnie kellett. Azonban a birodalom malmai lassan őröltek és a Ferdinand von Hardegg vezette császári csapatok csak lassan gyülekeztek Győrnél és Komárom alatt. Eközben Szinán pasa ostrom alá fogta Veszprémet és Várpalotát, amelyet sikeresen be is vett. Ám mielőtt a törökök Tata ellen fordulhattak volna beköszöntött a november és Szinán megkezdte csapata téli szállásra rendelését. A két vár eleste felbőszítette már Rudolfot is határozott parancsot adott Hardeggnek, hogy emberelje meg magát és vezesse harcba csapatait, amit amúgy a magyar parancsnokok is támogattak, köztük Pálffy is. Hardegg azonban, ahelyett, hogy megpróbálta volna Veszprémet visszavenni, vagy a szétszóródott visszavonuló török csapatok üldözésébe fogott volna, inkább Székesfehérvár ellen vonult és azt fogta ostrom alá. Azonban a fontos város a megvétele a megismételt rohamok ellenére sem sikerült, és a hamarosan beköszöntő hideg idő miatt az ostromot félbe kellett szakítani. Igazából Hardegg vabankra játszott, mivel a sereg késői hadra kelése nem tette lehetővé a módszeres ostromot, igazából csak egy jól sikerült rajtaütésben, egy merész rohamban bízhatott. Természetesen ez nem jött be, és keresztény sereg kénytelen volt elvonulni. Azonban ekkor már a török felmentő sereg is útra kelt Buda felöl, és a két had Pákozdnál össze is találkozott. Hardegg, Pálffy csapatait a bal szárnyon sorakoztatta fel és megengedte, hogy a nyughatatlan gróf kezdje meg a támadást. Pálffy lovasai fergeteges rohammal csaptak le a török jobbszárnyra és hamarosan meg is futamították azt. Ugyan a balszárny vezére alól kilőtték lovát, de ez sem állíthatta meg csapatai rohamát. Közben a másik szárnyon is rohamra indultak a Huszár Péter pápai kapitány vezette csapatok, és a törökök a szárnyakon ért csapások súlya alatt meginogtak, és hátrálni kezdtek, melynek hatására a császári csapatok középhada is rohamra indult. Az általános roham megtörte a törökök ellenállását, soraik felbomlottak és csapataik futásnak eredtek. A birodalmi csapatok győzelme teljes volt. A győzelem után Pálffy és más magyar vezérek is amellett kardoskodtak, hogy folytassák Fehérvár ostromát. És ez nem csak az ő fejükben fordult meg, a török városparancsnok is erre készült, és ezért kiüríttette és felgyújtatta a város külvárosait. Azonban Hardegg nem kívánta tovább veszíteni a húrt és nem használta ki győzelmét, hanem elvonult Győr felé, ahol a kor szokásának megfelelően feloszlatta seregét.

blog287-04_pakozd.jpg

1594. elején Miksa főherceg nevezték ki a magyarországi hadszíntér élére és Pálffy lett a helyettese. A császári haditanács felvázolta a háború második esztendejében elérendő célokat, amiben a magyar grófnak jelentős szerepet szántak. A tervek szerint Zrínyi György és Erdődy Tamás vezette hadak a Száva mentén támadtak Sziszek irányába, míg a Dunakanyartól északra, Teuffenbach felvidéki parancsnok Hatvan, Pálffy, pedig Nógrád ellen vonult. Mindkét erősség nagyszámú katonaság befogadására volt alkalmas, miközben fedezte Budát, egyben jó megindulási állások is voltak Eger, Kassa és a felvidéki bányavárosok irányába. Elhódításuk érzékenyen érintette volna törököket, illetve közvetlen fenyegetést jelentett volna Buda ellen.

A hadjárat még télvíz idején megindult. Drégely és Nagyoroszi melletti táborban 21000 katona (egyharmada lovas) és kellő mennyiségű tüzérséget vontak össze Pálffy parancsnoksága alatt. A had február 27-én bontott tábort, és indult meg Nógrád ellen, amelyet Kara bég védett 800 katonájával. A keresztény sereg először is a vár alatt található város palánkjait rombolta le, majd három oldalról tűz alá vette a hegytetőn lévő erősséget. Alig néhány nap bombázás után a török vezér ingadozni kezdett, és március 10-én szabad elvonulás fejében átadta Nógrád várát, amely felett ötven évig lobogott a lófarkas zászló. A fontos vár megvétele mellett a császári sereg kezébe került annak teljes tüzérsége és lőszerkészlete is. A gyors sikert kihasználva Pálffy Esztergom ellen akart vonulni, de a tavasz beköszöntével megnyíltak az ég csatornái és a felázott utak lehetetlenné tették a sereg továbbvonulását. Így a Pálffy vezette had visszatért Győrbe ahol ekkor már a felvidéki- és a birodalmi segélyhadak gyülekeztek. Nógrád bevételének jelentőségét jelzi, hogy a Budára menekült Kara Mohamed bizony selyemzsinórt kapott jutalmul a rábízott vár feladásáért.

Április végére a győri táborban már mintegy 50000-es sereg gyülekezett, amelyből 30000 katona volt birodalmi (német és cseh) illetve 20000 magyar. A haditanács, a jelentős erő céljaként Esztergom bevételét jelölte meg. Április 27-én meg is kezdődött az ostrom, de igen szervezetlenül, mivel a sereg parancsnokainak nagy része inkább tivornyázással volt elfoglalva. Nem úgy Pálffy, aki csapatai élén ügyes diplomáciával először a Duna menti Rácvárost, majd erővel a város lövetése szempontjából fontos Tamás-hegyet szerezte meg. Azonban, Mátyás főherceg a rátermett magyar gróf helyett, a pákozdi győző, Hardegg kezébe adta a parancsnoki teendőket, akinek a reputációja erősen megnőtt az előző évi győzelme után. Annak ellenére, hogy abban nem kis része volt pont a magyar parancsnokoknak. Hardegg hozzáértését jól jellemzi, hogy május 19-én különösebb tüzérségi előkészítés után rohamra küldte a csapatokat a vár ellen. A roham, amelyet még háromszor ismételtek meg mindkét fél részéről igen véresre sikeredett, ugyanakkor a várat nem sikerült bevenni. A rohamok során esett el Balassa Bálint költő, illetve a török oldalon Izsák, fehérvári bég, Kara Ali bég a vár parancsnoka pedig súlyosan megsebesült. Mind a vár, mind az utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú Viziváros az ellenség kezén maradt, miközben a rohamokban a császári sereg megtizedelődött. Miközben folyt az ostrom, Budán Szinán pasa vezetésével a felmentő török sereg is gyülekezni kezdett. Szinán basa Budai megjelenése elbizonytalanította a császári hadak vezetőit. Teuffenbach felhagyott Hatvan ostromával és visszatért Kassára, Mátyás, pedig miután felgyújtatta Esztergom városát, sietve partot váltott és Párkány mellett ütötte fel táborát.

A törökök ezt látva megindultak nyugatra, bevették Tatát, majd Győr alá vonultak. Mátyás ezt nem várta be, serege zömével átkelt a Duna északi partjára, miközben Hardeggre bízta fontos város védelmét. Szinán azonnal belekezdett az ostromba, és miközben lövetni kezdte a várost, kisebb rajtaütésekkel zaklatni kezdte a túlparton lévő keresztény tábort is. Egy ilyen rajtaütés alkalmával 5000 tatár és török lovas úsztatott át a folyón és megpróbált rajtaütni a táboron. Azonban Pálffy lovas lövészeivel, német lovasaival és a főherceg testőrlovasaival fergetegként csapot le az ellenségre. A rövid, de heves összecsapás során megfutamította az ellent, akik közül alig 500 tudott visszatérni a folyó túloldalára. A török vezér tudta, hogy el kell űznie a császári fősereget a város alól, ha be akarja azt venni, ehhez azonban át kell kelnie a Dunán. Ezért Budáról hajóhídat rendelt Komárom alá. Pálffy amint értesült erről, egy kisebb csapat élén a komáromi helyőrséggel támogatva lecsapott a szállító hajókra és elfogta azokat. Azonban augusztus 17-én elfogyott a magyar gróf szerencséje és egy éjszakai összecsapás során egy puskagolyó fúródott a combjába. Miközben Pálffy sebesülten feküdt, Szinán augusztus 29-én átkelt a Dunán és lerohanta a császári tábort. A roham váratlanul érte a keresztényeket, akik pánikba estek és meg sem álltak Mosonmagyaróvárig. A törökök kezébe hatalmas zsákmány került, a zsoldpénztár 1000 szekér és 200 bárka ellátmány, és még 120 löveg is. Győr még egy hónapig kitartott, de aztán Hardegg szabad elvonulás fejében a város feladása mellett döntött.

blog287-06_gyor1594.jpg

Győr elveszte után, Szinán a dunántúli helyzet megszilárdításával foglakozott és nem vonult tovább Bécs felé, hanem inkább Pápa és Komárom ellen küldte csapatait. Pápa helyőrsége a győri vereség hírére nem várta be a törököt, hanem elszelelt, nem úgy Komárom, amely viszont sikeresen dacolt a török főerőkkel. Ugyan Pálffy még nem épült fel teljesen Győrnél szerzett sebesüléséből mégis egy kisebb császári had élén megindult Komárom felé, hogy ellátmányt jutasson be a várba. A közelgő csapatokat a 40000 fős, Csallóközben gyülekező had előőrsének vélték a törökök és felhagytak a város ostromával.

Győr eleste súlyos csapás volt, amely óriási felháborodást váltott ki, mind Magyarországon, a Birodalomban, sőt még a keresztény Európában is. Természetesen Hardegget leváltották, sőt Mátyás széke is megingott. Ugyan kézenfekvő lett volna Pálffy Miklós kinevezése a sereg élére, de a Habsburgok csak a legvégső esetben vetemedtek volna, hogy egy magyar főurat bízzanak meg egy ilyen fontos poszt betöltésére. Ugyan Mátyás maradt névleg a főparancsnok, azonban mellé a Németalföldről importáltak egy tapasztalt hadvezért, Mansfeld Károly grófot. Mansfeld egy igazán rátermett, fegyelmet fenntartani tudó hadvezér volt. Az 1595. évi hadműveletek fő céljaként kézenfekvő lett volna Győr visszavételét megjelölni, de e helyett inkább Esztergom bevételét irányozták elő. A hadjárathoz hatalmas sereget gyűjtöttek össze, melynek összlétszáma forrásoktól függően 57-85000 főre rúgott.

Az ostrom július 1-én kezdődött meg. Már az első napokban elesett az előző évi ostrom során megtépázott Rácváros és hamarosan a Tamás-hegy is. Miközben folyt az ostrom a keresztény sereg felderítő vállalkozásokba fogott. Egy ilyen során Pálffy huszárja egészen Buda alá is eljutottak. Július 20-án Mansfeld parancsot adott Pálffynak, hogy a Dunán átkelve rohanja meg Párkányt. Négy napi kemény harc után a magyar csapatoknak sikerült betörnie a városba és bevenni azt. A támadás során Pálffy gyújtólövedékkel felgyújtotta a várost, amire a törökök elhagyták azt. Az elhagyott, égő településre betörő támadók nyomban a kor szokásához híven fosztogatni kezdtek, ahelyett, hogy mentették volna a menthetőt. A fegyelem felbomlott, amit később a magyar gróf kemény kézzel torolt meg.

Kezdetben a törökök a hatalmas császári sereg láttán azt gondolták, hogy az magát Budát fogja megtámadni, de július közepére kitisztult a kép, és az ott gyülekező csapatok Mohammed pasa vezetésével megindultak Esztergom felmentésére. Mansfeld értesülve a török közeledtéről a reteszállásokat foglalt el a felmentő sereg útjában. Mohammed reményei szerint Mansfeldnek támadnia kellett volna, és akkor a csata forgatagát kihasználva utánpótlást jutatthatott volna be Esztergomba. Azonban Mansfeld nem kapta be a csalit és csapatait továbbra is a megerősített sáncokba tartotta, ahol a törökök nem tudtak bennük kárt tenni, miközben azok őrizték a szűkölködő várba vezető utakat. Azonban a hónap végére már lassan a császáriak kerültek blokád alá. Előttük a török, balra Duna, hátuk mögött Esztergom. Most már a keresztényeket kezdte sürgetni az idő. Mansfeld alapvető tévedése abból adódott, hogy a szemben álló hadat, még csak az ottománok előhadának vélte. Azonban augusztus 3-án eloszlott a homály, amikor is Pálffy járőrei pontos adatokat szolgáltattak a felmentő sereg valós erejéről. A valós létszámadatok birtokában Mansfeld egy csata vállalása mellett döntött. Augusztus 5-én délután aztán a törökök négy hadoszlopba rendeződve megindultak a vár felé. Ismét Pálffy volt az, aki felismerve a török hadmozdulatok lényegét erőivel, német-, és magyar lovasai élén rárontott az ellenségre, miközben hírvivőt küldött Mansfeldhez és további erősítést kért. Erre azonban nem volt szükség, mivel a németalföldi fővezér észlelte a magyar gróf manőverét és mivel teljesen megbízott alvezére tapasztalatában, vagyis hogy az ok nélkül nem támad, még a futár beérkezése előtt 800 lovast küldött a megsegítésére. Az erősítéssel az erőegyensúly Pálffy javára billent és immár 8000 lovasával bocsátkozhatott harcba Oszmán győri basa 6000 emberével. A harc heves és véres volt. Noha az oszmánok hősiesen küzdöttek, annak dacára, hogy minden török lovat még egy zsák lőpor is terhelte, amelyet az esztergomi várba szántak utánpótlásként. A létszámhátrány ellenére kezdetben a törökök kerekedtek felül, sőt visszaszorították a magyarokat. Azonban az előrenyomulásuk során, belefutottak a Szent-Tamás hegyen felállított ütegek tüzébe, ami megtorpanásra késztette őket. Pálffy második rohama ekkor érte őket, amelyet, ekkor már Mansfeld erősítése is támogatott. A török támadás megtorpant, majd menekülésbe torkollott. Azonban a zűrzavart kihasználva azért 250 lovasnak és a rajtuk lévő ellátmánynak sikerült bejutnia a várba. Miközben Pálffy csapatai küzdöttek, Mansfeld a többi török hadoszlopra is sorra vereséget mért, megakadályozva, hogy a védők jelentős utánpótláshoz jussanak.

blog287-05_esztergom.jpg

A felmentő sereg megveretése után Mansfeld ismét felszólította a védőket a megadásra, amelyet azok elutasítottak. Ismét megkezdődött a vár lövetése. Kétnapi szakadatlan ágyúzás után a németalföldi gróf magát Pálffyt küldte, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon a védőkkel, mielőtt elrendeli az általános rohamot. Azonban a vár sanyarú helyzete ellenére Kara Ali bég elutasította a szabad elvonulásra vonatkozó ajánlatot. Ekkor, augusztus 10-én, a már napok óta vérhasban szenvedő Mansfeldet Komáromba szállították, ahol azután 24-én el is hunyt. Az ostrom vezetését Burgau Károly és természetesen Pálffy vették át, aki Mansfeld tervét követve 13-án meg is rohanták a Vizivárost. A városba betörő bajor zsoldosok azonban kegyetlen mészárlásba kezdtek az ott maradt polgárok között, se nőt, se gyereket nem kímélve. A vértől és a zsákmánytól megrészegült zsoldosok, se Pálffy, se Burgau Károly parancsának sem engedelmeskedtek, akit amúgy az egész sereg tisztelt. A garázdálkodások megfékezésére, végül frank és magyar katonákat kellett bevetni.

A Vízváros eleste, végül jobb belátásra bírta Kara Alit és immár ő ajánlotta fel a tárgyalások megkezdését. A bátor, de ekkor már 82 éves török vezér a várban tartózkodó asszonyok és gyerekek szabad elvonulásáért esedezett, de azt a császári parancsnokok elutasították, és szabad elvonulás fejében a vár feladását követelték. Kara Ali, azonban ezt a becsületére hivatkozva visszautasította. Az ostrom tovább folytatódott. Ekkor Pálffy egy általános roham megindítását indítványozta, de ezt Burgau Károly Mátyás távollétében nem merte azt felvállalni. Másnap megérkezett a főherceg és még ugyanaznap éjjel egy ágyúgolyó halálosan megsebesítette a vár hős főparancsnokát. Közben újabb erősítések érkeztek a császári táborba, és így már minden adott volt a vár elleni általános rohamra, amelyre augusztus 25-én került sor. A rohamot Pálffy magyar és német csapatai vezették, de az nem járt sikerrel, így tovább folytatódott a vár bombázása.

Közben Pálffy egy neki fekvő rajtaütésre kapott parancsot. Ismét híre jött, hogy a Budai pasa egy felmentő sereg felállításán fáradozik, amelyek részei Óbuda és Pilisvörösvár között táborozik. A haditanács egyből egy megelőző rajtaütést határozott el, amely vezetésével Pálffyt és Nádasdy Ferencet bízták meg, akik 8000 lovas élén nyomban útra is keltek. A portyázókat még hét, könnyű, a törököktől zsákmányolt löveg is támogatta. A császári sereg egy éjjeli menet követően hajnalban érte el a török tábort, amelyben csend honolt. A mit sem sejtő muzulmánok békésen aludták álmukat. Az eredeti terv szerint lopva kellett megközelíteni a tábort, amit annyira komolyan vettek, hogy mindenkit, aki azt megszegi, akasztófával fenyegettek meg. Miközben lopva folyt az ellenséges tábor megközelítése és a csapatok épen csatarendbe rendeződtek, amikor sajnos némi félreértés miatt a törökök megneszelték a támadók jelenlétét. A helyzet gyors döntést követelt meg, és mielőtt a ellenség rendezhette volna sorait, Pálffy megadta a jelet az általános támadásra. A csapatok megközelítették a felbolydult tábort, lefogatoltatták az ágyukat, amelyekkel két sortüzet adtak le. Alig halt el az ágyúk dörgése, a császáriak lovasok három oldalról megrohamozták a tábort. A rövid, de heves harc eredményeként a császáriak 83 embert vesztettek, miközben vagy 200 törököt levágtak és 64-et foglyul ejtettek. Azért csak ennyit, mert a megrémült táborból, aki csak tudott szerte-széjjel futott. A foglyok elmondása szerint ekkora már egy 18000 fős felmentő sereg gyűlt össze, köztük 8000 lovas, amelyek jelentős része, pont ebben a táborban állomásozott. A felderítő vállalkozás eredményeként megbizonyosodott, hogy a közeljövőben nem kell tartani Esztergom ostromlóinak egy újabb felmentési kísérlettől.

Az Esztergom alá visszaérkező Pálffy, augusztus utolsó napján egy újabb sikertelen roham részese volt. Azonban ekkor már Esztergom falai olyan rossz állapotban voltak, hogy Kara Ali utóda, Lala Mohammed immár hajlott a vár feladásra, Az alku megköttetett, és szeptember 3-án 823 katona, 611 sebesült, 600 asszony és 211 gyerek hagyta el a várat vállukon mindazon vagyonukkal amit magukkal tudtak vinni. Velük együtt 152 keresztény fogoly is kiszabadult. A vár feladásakor a bent lévő élelmiszerkészlet már csak öt napra volt elegendő, de lőszer már egy erősebb roham megállításra se lett volna elegendő.
blog287-08_esztergom1594.jpg

Esztergom bevétele után a sereg Visegrád alá vonult, amely néhány ágyúlövés eldördülése után megadta magát, sőt ennek hírére a török Vácot is kiürítette. Minden adott volt egy Buda elleni támadásra, sőt maga a török is számított egy ilyen fejleményre. Mohammed szedár, kiürítette Vörösvárt és Zsámbékot, majd fel is gyújtatta azokat, illetve megkezdte Buda polgári lakosainak Nándorfehérvárra való evakuálását. Azonban alvezérei kérése ellenére, Mátyás nem mert megkockáztatni egy újabb ostromot. Mansfeld halála után a császári seregben megbomlott a fegyelem, és a felső-magyarországi csapatok vezére, Miksa sem volt hajlandó támogatni Mátyást egy ilyen vállalkozásban, így az fellélegezhetett és csapataival téli szállásra vonult.

 A következő évi, 1596-os hadjárathoz Magyaróváron, Komáromnál és a frissen bevett Esztergomnál gyülekeztek a csapatok, immár az új főparancsnok, Miksa főherceg irányításával, mivel Rudolf megelégelte Mátyás hozzá nem értését. Pálffy a három helyőrség közül az utóbbinál állomásozott, és szokásához híven nem tétlenkedett, folyamatos portyákkal zaklatta a törököt, és állandó bizonytalanságban tartotta, annak váci csapatait. Július 29-én hírét vette, hogy két nagy gálya érkezett a városhoz, fedélzetükön nagy számú keresztény rabbal. Nyomban összeállított egy vegyes csapatott, amely lovas és gyalogos hajdúkból állt, az előbbiek természetesen a szárazföldön, míg az utóbbiak 16 sajkán és három dereglyén vágtak neki az útnak délután három óra tájban. Pálffy csapatai hajnalban értek Vác alá. A szürkületet, no meg az őrség figyelmének lazulását kihasználva a 16 dereglye nesztelenül a jóval nagyobb török hajó mellé siklott, majd a hajdúk megrohanták azt és felugrottak a gálya fedélzetére és az ott lévő oszmánok egy részét kardélre hányták, míg egy másik részüket elfogták. A hajókon 160 keresztény rabot szabadítottak meg. Volt közöttük olyan, aki már vagy 20 éve ette a rabság keserű kenyerét. Azonban míg a győztesek a rabok partra szállításán fáradoztak, a törökök is felocsúdtak, és ismét hatalmukba kerítették a hajót, és amilyen gyorsan csak tudtak a váci bástyák védelmébe hajóztak, ahol aztán az onnan tüzelő ágyuk megakadályozták, hogy a magyar sajkák ismét a közelébe férkőzzenek. Azonban a másik gálya még nem volt biztonságban, és ezt a helyzetet kihasználva a hajdúk immár erre vetették rá magukat, miközben gondosan kerülték a part ágyúk gyilkos tűzét. Hamarosan sikerült elfogni a másik hajót is. Rövid harc után annak teljes személyzete elesett. A második hajóról újabb 100 rab szabadult ki. A második gályán Pálffy, embereinek szabad rablást engedélyezett, majd, mivel, annak mérete miatt nem tudta felvontatni Dunán néhány jól irányzott ágyúlövéssel elsüllyesztette. Mialatt a vízen folytak a harcok, a közben beérkező magyar, és német lovasok, kihasználva az őrség figyelmének elterelődését, betört Vácra és további 300 törököt küldött át a Paradicsomba, miközben felprédálta a várost. Aztán a császári csapatok, ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Ugyan a török lovasság űzőbe vette őket, de nem tudta beérni azokat így 50 ember híján el is érték a biztonságot jelentő esztergomi tábort. Ez a rajtaütés annyira felbőszítette a Budai pasát, hogy 2000 emberrel volt kénytelen megerősíteni a folyóparti város védelmét.

De ez sem volt elég, és amint a császári sereg felkerekedett, a várost kiürítették és felgyújtották. A törökök attól tartottak, hogy ezúttal a célpont Buda lesz, azonban a birodalmi csapatok ezúttal sem érezték erősnek magukat egy ilyen vállalkozáshoz és ismét Hatvan alá vonultak. Természetesen Pálffy is részt vett a vár ostromában. A város szeptember elején esett el, de olyan rossz állapotba került a császári csapatok kezébe, hogy ami maradt belőle azt is inkább lerombolták.

Közben azért a szultán csapatai is beérkeztek a magyarországi hadszíntérre. Amikor a törökök elérték Nándorfehérvárt a császári hadvezetés még teljesen bizonytalan volt a céljaik felől. Miksa azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a szultán egyenesen Bécs ellen vonul. Ekkor Pálffy ismét egy rajtaütést javasolt, ez úttal Szolnok ellen, ahol ekkor a török had elővédje állomásozott. Javaslatát elutasították és a sereg inkább visszavonult Vácra, majd Esztergomba. Azonban a török nyugat helyett, keletre fordult és Egert vette ostrom alá. A vár ostromának megkezdése ellenére Miksa továbbra sem mert elszakadni abból a pozícióból, amellyel sikeresen tudta elállni egy esetleges Bécs ellen irányuló támadást és tétlenül nézte, ahogy az ottománok beveszik azt ami Dobó alatt nem sikerült nekik. Ugyan a császári sereg végül rászánta magát, hogy felmenti a várat, de mire megindult már késő volt.

A török veszély azonban immár Rudolf császárt is cselekvésre késztette, és újabb csapatok felállítását rendelte el. Ezek a csapatok és az Ipoly mentén állomásozókkal, ahol Pálffy is tartózkodott, amelyek hamarosan egyesültek a felső-magyarországi hadakkal és az Erdélyi Fejedelemség haderejével. Az egyesített sereg létszáma immár 50-60000 főre rúgott és a lelkesedés is nagy volt, hogy megbosszulják Eger elestét. Azonban az időközben bekövetkező októberi esőzések nyomán felázott utakon a haderő csak lassan araszolt előre a Sajó völgyében. A császári haderő közeledtének hírére a Szultán is megindította a csapatait északra és a két sereg hamarosan Mezőkeresztesnél össze is találkozott. Igazából a császári haderő már rég várt egy ilyen alkalomra, hiszen ekkora már a nyugati seregek harcászatilag magasan a török sereg felett álltak és egy nyílt mezei csata volt az, ahol igazán ki tudták volna bontakoztatni a fölényüket. Egy ilyen ütközetben való döntő győzelem - akár csak Mohács -  alapjaiban változtatta volna meg erő- és a politikai viszonyokat. Tehát minden adott volt egy olyan győzelem kivívására, császáriak részéről, amely hosszú távú fölényt biztosított volna a számukra a magyarországi hadszíntéren és egy eseteleges kedvező béke kikényszerítésével is járhatott volna.

A több napos csatára egy meglehetősen nehéz, terepen került sor, amelyet több patak is átszelt keresztben, nagymértékben megnehezítve és leszűkítve a csapatok mozgását, miközben, megkönnyítette a mindenkori védekező fél helyzetét, amely a gázlók biztosításával jól tudta megóvni pozícióit.

Az első nap, ahol az elővédek csaptak össze, már császári győzelmet hozott, amelyből többek között Pálffy, és katonái is kivették a részüket. Másnap is folytatódtak a harcok, majd harmad nap is. Ekkor a török csapatok általános támadásba mentek át és miután elsöpörték a gázlókat védő elővédeket a Lator patakon átkelve a császári tábornak vették az irányt. Természetesen ezt látva a birodalmi csapatok is felsorakoztak a Csincse patak mögött.

Elérkezett október 26. szombat, a csata negyedik, döntő napja. A törökök az előző napi sikereik miatt abban a hiú reményben ringatták magukat, hogy a császári sereg már kereket oldott és így kezdték meg az előrenyomulásukat. Azonban hamarosan csaladkozniuk kellett, mert a császári sereg már csatarendben várta őket, ahol a második vonalban ott volt maga Pálffy is, lovasai élén. Heves harc bontakozott ki, amelyben aztán a végül a császári és az erdélyi seregek lassan felül kerekedtek. A török sereg megtört és menekülésbe kezdett. A keresztény csapatok megkezdték a muzulmánok üldözését. Ekkor azonban egy sajátos dilemma elé kerültek. Az eredeti parancs csak korlátozott sikert remélt, és megtiltotta, hogy a csapatok a Lator patakon túl is üldözzék a törököket. Azonban egy győztes és diadalittas sereget nem nagyon lehet megállítani, amelyet ráadásul hajtott a zsákmány utáni vágy is. A keresztény csapatok hamarosan átgázoltak a patakon, azonban ahelyett, hogy tovább pusztították volna a menekülő ellent, elragadta őket a zsoldos vér és a török táborra vetették magukat, ahol nyomban fosztogatni kezdtek. Akkora volt a zsákmány, hogy többen, még a fegyvereiket is elhányták, hogy minél több értéket tudjanak magukkal cipelni. Ekkor azonban a tábor személyzete rávettet magát a prédálókra és elkezdte ütni-vágni a meglepett és gyakran fegyvertelen zsoldosokat. Közben a török lovasság egy része rendezte sorait és a táborból kimenekülő zsoldosokra vetett magát. Ismét eluralkodott a zűrzavar, de ezúttal már a keresztény oldalon. A pánik futótűzként terjedt el és a menekülők immár a többi csapatot is magukkal ragadták. A rend felbomlott és a császári sereg nagy része menekülésre vette az útját, de nem a jól védhető tábor, felé, hanem szanaszét, ki merre látott.  Nagyon kevesek őrizték meg hidegvérüket és mérték fel a helyzetet. Csak az öreg Teufenbach generális és Pálffy volt az, aki nyomban a táborba sietett, míg a többi vezér meg sem állt Diósgyőr vagy egyenesen Kassa városáig. Azonban a két vezérnek hamar be kellett látnia, hogy a táborban lévő csapatok is csak egy paraszthajszálnyira vannak attól, hogy megfussanak akár egy gyenge török támadás nyomán is, így inkább a tábor kiürítése mellett döntöttek. Éjfél után, amikor a harcok már elültek, kiürítették a tábort. Amit lehetett magukkal vittek, amit meg nem azt a lángok martalékára bízták, hogy az ne lehessen az ellenség zsákmánya.

Igazából egy furcsa helyzet állott elő, mert mindkét sereg zöme megfutott. Az egyik fél vezérei Kassára, míg a másiké egészen Szolnokig, illetve Egerig. Végül az elhagyott csatamezőn csak a fosztogató tatárok maradtak meg, így változtatva a török vereséget győzelemmé. Mint látható, miközben az egész császári seregen a pánik vette úrrá magát Pálffy Miklós azon kevesek közé tartozott, aki még a nehéz órákban is megőrizte hidegvérét, és rendben hazavezette a rábízott csapatokat. Aki foglakozott valamelyest hadtörténelemmel, az tudja, hogy ez az egyik igazi ismérve egy hadvezérnek, aki nem csak a dicsőség, hanem vereség óráiban is meg tudja őrizni vezetői képességét.

blog287-07_battle_of_mezokeresztes_1596.jpg

Az előző évi harcok mindkét felet kimerítették, ezért az 1597. év eleji prágai haditanács csak korlátozott célokat tűzött ki maga elé. A cél ezúttal Pápa és Győr visszavétele volt. Természetesen a magyar gróf is részt vett a döntés meghozatalában.

A hadi előkészületek ezúttal is lassan haladtak és a csapatok csak lassan gyülekeztek. A holt időt kihasználva, májusban Pálffy ismét egy vakmerő vállalkozást vezetett, ezúttal Tata vára ellen. A magyar gróf még anno a néhai Mansfeldtől értesült, hogy a németalföldi várostromok során egy új fegyvert, a petárdát vetettek be, méghozzá meglehetősen sikeresen. A petárda nem volt más, mint egy akna, egy harang alakú, formázott töltet, amelyet a beveendő vár kapujára erősítve be lehetett azt robbantani. Közben mivel egy Persztenszki nevű tűzmester is Magyarországra érkezett, minden adott volt, hogy itt is bevessék ezt a csodafegyvert. Pálffy május 22-én egy alig 2700 fős csapattal indult meg Tata ellen. A várat éjjel közelítette meg egy törökül jól beszélő kisebb csapat, 3 huszár és 20 parasztnak öltözött katona, akik az őrséggel elhitetették, hogy a náluk lévő szekéren Budáról hozott menázsi van. Azonban a ponyvák alatt élelem helyett a petárda rejtőzött. A mit sem sejtő török őrség megengedte, hogy a kis csapat a hídon keresztül megközelítse a kaput. Ekkor Persztenszki mester működésbe hozta a kapura erősített aknát, és berobbantotta azt. Miután a kapu bedőlt Pálffy 1200 magyar, 1000 német gyalogosa és 500 huszárja megrohanta várat és a lerombolt kapun, illetve a falaknak támasztott létrákon keresztül berontott a várba és rövid tusa után hatalmába kerítette azt. Az új fegyver bevetése több heti nehéz és költséges ostromot takarított meg.

blog287-09_tata1597.jpg

Tata megvétele után Pálffy Esztergomból tartotta szemmel a budai török csapatok esetleges hadmozdulatait, míg a fő seregek Mosonmagyaróvárnál gyülekeztek. Azonban itt sem ült tétlenül, több kisebb rajtaütést hajtott végre. Csapatai élén eljutott Bajáig, ahol 400 törököt vágtak le, miközben zsákmányoltak 35 szekér ellátmányt, 1100 marhát és 400 lovat, miközben maguk összesen két katonát vesztettek. Ez után Érdnél csaptak le az itt táborozó tatárokra, ahol több száz keresztény foglyot szabadítottak ki. Majd Tata alatt sikerült 2000 tatár lovat elragadni. A fő sereg hamarosan megtámadta Pápát. Majd azt egyetlen rohammal be is vette. A város elfoglalása után, pedig visszavonult a mosonmagyaróvári táborba. A sereg némi pihenő után Győr alá vonult, ahova Pálffy is megérkezett. Ismét egy elhúzódó ostrom vette kezdetét, amelyben hamarosan Persztenszki mester is elesett. Hamarosan azonban híre jött, hogy közeledik a török felmentő sereg, így az ostromot félbeszakítva a császári sereg visszavonult. A felvonuló törökök hamarosan visszavették a Pálffy által bevett Tatát, majd megtámadta, az ekkor éppen császári kézen lévő Vácot. Pálffy, miután belátta a város tarthatatlanságát, kivonta onnan csapatit. A törökök az elhagyott város megszállása után megpróbáltak tovább nyomulni a Duna mentén de hamarosan kénytelenek voltak megtapasztalni, milyen is az, ha Pálffy és Nádasdy 6000 lovasa rájuk ront. Miután a törökök ebben az összecsapásban 3000 emberüket elvesztették jobbnak látták, ha nem kísértik tovább a szerencséjüket, és inkább téli szállásra vonultak, miközben immár ők ürítették ki ismét Vácot.

blog287-09_vac1597.jpg

Az 1598. évi hadicél ismét Győr volt. A korábbi évektől ellentétben Schwarzenberg már márciusban egy kisebb sereget állított össze, amelybe belevonta Pálffyt és Esztergomnál állomásozó csapatai egy részét is. A támadó erő, alig számlált 5000 főnél többet. A sereg március végén teljes titoktartásban kelt át a Dunán vert hadihídon, és Schwarzenberg csak ekkor közölte a tisztekkel a vállalkozásuk valódi célját. A főparancsnok csak ekkor adta ki a részletes támadási parancsokat, amelyben minden alakulatnak meg volt határozva, hogy mi után berobbantották a kaput, milyen sorrendbe rontanak, be a várba és ott merre folytatják az előrenyomulásukat. Schwarzenberg a rend megőrzése érdekében szigorúan megtiltotta a fosztogatást, ellenben megígérte, hogy a győzelem után, mindenki egyenlően fog részesülni a zsákmányból. Maga a támadás az előző évi tatai rajtaütés pontos mása volt. Az éjszaka közepén öt magyar huszár, akik jól beszéltek törökül ismét előadták, hogy Budáról hoztak élelmiszer ellátmányt. Miközben a magyar huszárok hosszas beszélgetésbe elegyedtek a vár őrségével, amelyben előadták, hogy hírt hozta Áron agától, a Győrben tartózkodó kedvesének, a petárdás szekér felhajtott a várba vezető hídra és elérte a kaput. A pattantyúsok hamarosan a jobb kapuszárnyra erősítették a petárdát, és meg is gyújtották annak kanócát. Közben a kapuőrség gyanút fogott és tüzet nyitott a szekér körül állókra, akik közül hármat le is terítettek. Azonban már elkéstek, mert a bomba felrobbant és bedöntötte a kaput. A robbanást meghallva a császári csapatok az előzetes terveknek megfelelően előrontottak a sötétség oltalmából és berontottak a várba. Századot század követett és módszeresen megkezdték a vár megszállását. A felriadt törökök először kapkodva, majd egyre szervezettebben vették fel a harcot a támadókkal és hamarosan eljött a pillanat, hogy ellentámadásba lendültek. A janicsárok egy zárt csapata egészen a bedöntött Fehérvári kapuig nyomult előre és már-már az a veszély fenyegetett, hogy elvágják a városba szorult császári csapatokat. Ebben a válságos pillanatban Schwarzenberg kezében már csak egyetlen bevethető tartalék maradt, Pálffy huszárjai, akik addig a vár körül próbálták elvonni a törökök figyelmét. A fővezér nyomban parancsot adott a magyar grófnak, aki 500 lóról szállt huszárjai élén rárontott a janicsárokra. Ez volt az ostrom döntő pillanata, a heves roham előbb megállította, majd megtörte a janicsárokat, akik miután nem tudták megállítani a Pálffy vezette rohamot visszavonultak. A csata menete megfordult és a császáriak lassan, de biztosan mindenhol az ottománok fölébe kerekedtek. Innentől a védők már a puszta életükért küzdöttek, de azt halálmegvető bátorsággal tették. A Szentdombi bástyán 300 török barikádozta el magát, és miután helyzetük kilátástalanná vált felrobbantották az itt tárolt lőport. Velük együtt 300 keresztény, magyar, német és vallon katonai esett el. Omar aga ugyan még vissza tudott vonulni a belső várba, és többszöri felhívásra sem kívánta megadni magát, de néhány jól irányzott ágyúlövés hamarosan jobb belátásra bírta. Mire megvirradt, Győr ismét keresztény kézben volt. A zsákmány óriási volt, a jelentős mennyiségű élelmiszer készletek mellett, 188 ágyú és mozsár, két seregbontó orgona, és hozzájuk nagy mennyiségű lőszer és lőpor, 700 nemes paripa, és tetemes mennyiségű ezüst és aranypénz, ékszerek. A vár a Szentdombi bástya és megrongált Fehérvári kapu kivételével gyakorlatilag épségben került a támadók kezére. A törökök mintegy 1500-1700 embert vesztettek, míg a támadók 600-at, akik fele a bástya felrobbanásakor halt hősi halált. A győzelem nyomán 400 keresztény fogoly nyerte vissza szabadságát, míg 500 török vált fogollyá. A vár védői közül alig 4-5 jutott el Budára, hogy megvigye a Duna menti város elvesztését.

blog287-10_gyor_1600_04_utomunkazott_vizjel.jpg

blog287-12_gyor_ostroma_1598.jpg

blog287-11_gyor1598.jpgA győri győzelem, miközben hatalmas lelkesedéssel töltötte el a császári udvart, az őt támogató Pápát, és keresztény uralkodókat. Mind Schwarzenberg, mind Pálffy elismerésbe részesült. A császári tábornok birtokokat és 100000 aranyat kapott, Pálffy-t hasonló szerették volna megjutalmazni, de ő egy az alsó-ausztriai rendek által felajánlott, díszes serleg kivételével minden adományt visszautasított. Schwarzenberg-Pálffy páros azonban nem ült a babérjain és miután császári hadvezér megerősítette Győrt, hamarosan útra kelt maradék seregével, és kihasználva az alkalmat megtámadták, és bevették, Szent Mártont és Tatát, majd ezt követően alig nyolc nap alatt Gesztest, Veszprémet, Várpalotát, Nagyvázsonyt, és több kisebb bakonyi várat.

blog287-13_schwarzenberg_adolph_1547-1600_2.jpg

Már Győr bevétele után, többek között Pálffy és Nádasdy is javasolta, hogy a sereg induljon meg Buda ellen, erre azonban csak szeptemberben került sor. Az ostromban természetesen Pálffy is részt vett csapatai élén. Noha a Buda elleni támadás nem sikerült, a magyar gróf ismét megcsillogtatta katonai erényeit. Október 13-án éjjel Pálffy a naszádosok élén, amelyek személyzetét saját hajdúival erősítette meg egy éjszakai rajtaütés során megtámadta a Buda alatt álló török flottát és két elfogott hajó kivételével, teljesen megsemmisítették azt. Azonban mindeközben maguk is jelentős veszteségeket szenvedtek. Aznap éjjel 25 lángoló török hajó világította be a Duna vizét. Azonban hiába volt minden hősiesség a késői ostrom, amelynek vezetését ismét Mátyásra bíztak eredménytelenül ért véget.

blog287-14_buda1598.jpg

1599-re a császári kincstár kimerült és Rudolf nem gondolkodhatott az előző éviekhez hasonló nagyszabású hadműveletekben, de a harcok azért nem csitultak le. Mint ilyenkor lenni szokott, a nagy ostromokat felváltották a kisebb rajtaütések. Ezek közül a vállalkozások közül kiemelkedik Pálffy dunántúli hadjárata. Ekkortájt a török csapatok ellátásának fő ütőere a Duna volt, ezen hajókkal szállították délről az itt állomásozó csapatok ellátmányát. Pálffy egy összetett hadműveletet dolgozott ki. Maga, 800 hajdúja élén Buda környékén keltett zavart, hogy elvonja a törökök figyelmét valódi céljáról. Ez alatt János György esztergomi vajda 1250 hajdúval megerősített naszádosok élén Szekszárd felé hajózott. A sajkások amint lefelé hajóztak a Dunán számuk egyre csak szaporodott, mivel egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A magyar hajóhad legelőször a gyűlölt Bácsi bég hajóira csapott le Paksnál. A rajtaütés alkalmával 300 törököt vágtak le, vagy fullasztottak a Dunába, miközben több mint 80 hajót kerítettek a hatalmukba. A rajtaütés eredményeként magát a béget is elfogták, aki kegyetlenségéről volt hírhedt, de mint olyan sokan a parancsára, ő maga is szörnyű halált halt.

De a paksi, csak a kisebbik falat volt, mert időközben egy ennél is nagyobb, 130 hajóból és fedélzetükön 8000 törökből álló hajóhad is közeledett felfelé a folyón. Természetesen Pálffy nem az a hadvezér volt, aki egy ilyen armada láttán megrettent volna, sokkal inkább egy kívánatos, elpusztítandó célpontot látott benne. Szerencséjére a sikeres paksi rajtaütés még szaporította is seregét, mivel egyre többen álltak a zászlója alá. Szárazföldi erejét három részre osztotta, miközben 1500 katonáját továbbra is Buda alatt hagytta, a maradék seregének egy része ment Kalocsa, Baja, Zombor, és Bács ellen, hogy az ott lévő helyőrségeket lekösse, és egy másik Somogy felé vette útját és Kaposvár alá vonult. Közben a török hajóhad szép lassan hajózott felfelé a Dunán és elérte Mohácsot, majd Tolnát is. A törökök érezték a flotta fontosságát ezért azt a szárazföldről, az eszéki, mohácsi és bátai helyőrségek lovasai és gyalogosai biztosították. A szárazföldi török csapatok mellett nagyszámú igavonó és azok hajcsárjai is szolgáltak, akik a hajók vontatásában segédkeztek. A török flotta június 20-án hagyta el Tolnát, bízva, hogy hamarosan megjelennek a Budáról eléjük küldött biztosító erőket, amelyek majd távol tartják Pálffyt és hajdúit. Az armada este érkezett Foktőre, ahol a hajók kikötöttek és a legénység nyugovóra tért. A Duna ezen a részen egy sziget miatt nem volt belátható, ezért a törökök egy őrhajót előre küldtek, hogy ideje korán jelezzen egy esetleges támadást. Azonban ekkor már Pálffy, és csapatai lesben álltak a sziget takarásában. Rövid haditanács után a magyar gróf egy napkelte előtt egy órával végrehajtandó, hajnali támadásra adott parancsot. Mind a szárazföldi csapatok, mind a sajkások nesztelenül megindultak a mit sem sejtő törökök felé. A naszádok a Duna teljes szélességében szétbontakozva, magukat a folyó sodrására bízva nesztelenül közelítettek az alvó török tábor felé. Nem használták evezőiket, hogy még azok hangja se árulja el közeledtüket.  Amikor hajnalodni kezdett a folyó közepén megpillantották az őrt álló török hadihajót. A magyar vezérhajó orrán maga Pálffy állott, aki nyomban kiadta a tűzparancsot. De már későn, mert ekkor már az ellenséges hajó megfordult és kibontott vitorlákkal sietett vissza a török táborba.  A magyar flotta nyomban üldözőbe vette, de amikor már csaknem beérték újabb öt ellenséges hajó tűnt fel a színen, köztük egy nagy hadigálya. Közben a török tábor is felbolydult és tüzet nyitott a közeledő magyar hajókra. Természetesen Pálffy viszonozta a tüzet, de nem csak a hajókról, hanem az időközben beérkező szárazföldi csapatok ágyúi is megnyitották sötét torkaikat a táborra, amelybe hamarosan bekapcsolódott a muskéták tüze is. Közben a riadoztatott török hadihajók egymás után vonták fel a horgonyaikat és csatlakoztak a Duna vizén kibontakozó öldöklő küzdelembe. Ádáz vizicsata bontakozott ki, amelynek végén a magyar királyi sajkások hatalmukba kerítettek a nagy török hadigályát és nyolc kisebb ágyúnaszádot is. A magyarok nem kértek, de nem is adtak kegyelmet, a csata előtt kiadott parancsnak megfelelően nem ejtettek foglyokat, ez alól csak egy kivétel akadt, egy ifjú, az eszéki bég fia aki elbujt az egyik hajó gyomrában és csak a harc elültével fedezték fel. Az elfogott hajók mellett számos török hajó borult lángba, a maradék, pedig ezt látva visszavonult a part mentén várakozó szállítóhajókhoz, amelyek fedélzetén 2000 janicsár tartózkodott. Ekkor Pálffy a partról felvett hajdúkkal átszállt az elfogott török gályára és immár annak ágyúit korábbi gazdáik ellen fordítva nyittatott tüzet az ellenre. Elérkezett a csata csúcspontja, és ekkor a magyar gróf kiadta csapatainak az általános rohamra való parancsot. Egyszerre tombolt az ádáz küzdelem a hajók fedélzetén és a Duna partján is. Mire a harc elült, a magyarok teljes győzelmet arattak. 5200 török maradt a csatamezőn, vagy fúlt a Duna vizébe. A hajdúk és a sajkások 58 dereglyét, 60 szállítóhajót és az összes kísérőhajót elfogták. A hajókon hatalmas mennyiségű gabona, és egyéb élelmiszer volt, 3000 arany és egyéb drága holmik között. Ezeken felül a hadihajókon tekintélyes mennyiségű fegyverkészletet, ágyúkat, szám szerint húszat, és hozzájuk való puskaport is zsákmányoltak.

blog287-15_tolna.jpg

Azonban hiába volt hatalmas a préda, Pálffy tudta, hogy egy ekkora hajóhaddal nem tud áthajózni Buda alatt. Ezért, miután győztes katonáinak kiosztotta a zsákmányból rájuk eső részt, három hajó kivételével az egész török flottát felgyújtatta.

Pálffy a dunai győzelme után sem fejezte be a hadjáratot, hanem katonái egy részét a kulcsfontosságú eszéki hadihíd felégetésére illetve a Délvidéken való portyázásra küldte, míg egy másik csapat a Tisza torkolatánál a Bácskában csapott le. Pálffy június 30-án tért haza Érsekújvárra, ahol megírta a hadjáratról a jelentését Rudolf császárnak. Ugyan elvileg ezt a portyát nem lehet összevetni Győr és Esztergom visszavételével, azonban hatása mégis sokkal nagyobb volt, mint az általa okozott kár, ami azért persze nem volt elhanyagolható. A törököknek ebben az évben rá kellet döbbenniük, hogy sehol sem érezhetik biztonságba magukat, és a legfőképpen legfőbb utánpótlási vonalukon, a Dunán sem.

Még abban az évben Pálffy és Zrínyi György egy kisebb naszádos vállalkozást hajtott végre Buda felé, amelynek eredményeként foglyul ejtették Szulejmán, budai pasát.

A háború holtpontra jutott és a Budára beérkező szultán béketárgyalásokat kezdeményezett. A császári delegációt Kutasy János esztergomi érsek, Pálffy Miklós és Petz Bertalan vezette. Azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre és a háború tovább folytatódott.

Mindkét fél, javítandó a tárgyalási pozícióit, további hadmozdulatokba kezdett. A szultán szabadjára engedte tatár csatlósait. A tatárok nyomban dúlni kezdték a vidéket amerre csak jártak. Schwarzenberg 20000 főnyi serege élén a prágai udvar parancsának megfelelően mindezt tétlenül volt kénytelen nézni. De nem úgy Pálffy és Nádasdy, akik csapatai élén űzőbe vettek egy nagyobb tatár seregtestet amelyet Szécsénynél szét is vertek. Ezután a hajdúk Ibrahim vezér csapatai ellen vonultak, de az amint neszét vette ennek, inkább visszahátrált Buda alá.

Az ősz beköszöntével a török sereg visszavonult, amit kihasználva Schwarzeberg Pálffy és Nádasdy csapataival karöltve több kisebb dunántúli várat is bevett, sőt még Kaposvár ostromát is megkísérelte.

Azonban Pálffy hiába halmozott dicsőséget, dicsőségre, mégis keserűen nézte, ahogy a császári udvar, véleménye szerint nem fordított elég energiát szeretett hazája megszabadítására a török rabiga alól. 1600. februárjában minden címéről lemondott, azonban ezt Mátyás főherceg kérésére visszavonta. Áprilisban Bécsbe utazott, hogy az az évi hadjárat részleteit megbeszélje Mátyás főherceggel. Azonban ott váratlanul megbetegedett és kénytelen volt visszatérnie a családi birtokra, Vöröskő várába ahol alig egy hét múlva április 23-án visszaadta lelkét a teremtőnek.

Holtestét a pozsonyi Koronázó templomba helyezték örök nyugalomra. Sírfelirata ekképpen szól: „Pálffyus hic situs est satis est nam caetora novit Oraque Pannoniae Christiadumque solum” - „Itt nyugszik a Pálffyak és a magyarok közt is a legnagyobb keresztényi vitéz lelke”

blog287-16_pozsonyi_sz_marton_dom_nicolaus_palffy.jpg 

Ambasa

Szerző: ambasa  2019.01.29. 00:14 1 komment

Címkék: középkor hadtörténelem Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr9114595010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.