blog329-51.jpgKevés olyan jellegzetes, és ikonikus löveg van a haditechnika történetében, mint a francia 75 milliméteres, a Soixante-Quinz, amely annyi képen és filmrészleten szerepel. (Talán ilyen lehet még a szovjet ZISz-3-as és a német 8,8 cm-es Flak.) Ha megnézünk egy dokumentumfilmet az első világháború nyugati hadszínteréről, akkor majdnem biztos, hogy ez az ágyú fel fog tűnni valamelyik képkockán, a jellegzetes lövegzárjával. Már önmagában ez a tény is megérné, hogy írjak róla, de ennél többről van szó, mivel ez a löveg korszakalkotó volt. Mai értelemben a Canon de 75 modele 1897 volt az első modern löveg, amely már rendelkezett majd minden olyan szerkezeti elemmel, amely az utána követő évszázadban az utódai is. Ha így nézzük a francia 75-öst tekinthetjük minden mai löveg ősének...

A XIX. századra a fémkohászat fejlődése, egyre hatékonyabb fegyverek előállítását tette lehetővé, így a tüzérség is fejlődésnek indult. A golyó alakú lövedék helyett megjelenő hosszúkás gránátok, és vele a huzagolás elterjedése, hirtelen megsokszorozta a lőtávolságot, a hátul töltés pedig fokozta a tűzgyorsaságot. A megnövekedett lőtávolság, az egyre hatékonyabb gyalogság elleni gránátok hirtelen megnövelték azt a gyilkos mezőt, amin a gyalogságnak át kellett törnie, mielőtt közelharcba bocsátkozhatott az ellenséggel és mindez már a géppuska megjelenés előtt. Azonban az új lövegekkel volt egy “kis” probléma. A lövés keltette reakciókat még mindig az egész löveg hátramozgása csillapította. Ugyan ezt próbálták csökkenteni mindenféle ívpályákkal, de ami a lényeg, a löveget minden lövés után újra kellett irányozni, ami időbe tellett, így a hátultöltés jelentette tűzgyorsaság növekedést nem tudták kihasználni. Nem volt mese, valami megoldást kellett találni. Az 1890-es években az ingolstadti Konrad Haussner mérnök intenzív kísérletekbe kezdett egy hatásos hidraulikus fékező-helyretoló szerkezet megalkotására. Ez egyszerűen hangzik ma, de akkoriban a járatlan utakon taposó mérnökök számára azért nem volt az. Haussner szabadalmaztatta olaj-levegő csillapátáson alapuló szerkezetét, így annak híre a francia tüzérség vezetőihez is eljutott. Sőt arról is csipogtak a verebek, hogy a német tüzérség erősen gondolkodik, hogy Haussner találmányát összepárosítják a Krupp-féle kiváló ágyúkkal, amely halásos kombináció lett volna a franciák ősellenségének arzenáljában. 1891-ben Haussner eladta a szabadalmát egy Gruson nevű vállalkozásnak, aki a szabadversenyes kapitalizmus elve alapján hajlandó volt eladni bárkinek, így akár a franciáknak is. 1892 elején a francia hadmérnökök is megvizsgálták a szabadalmat és tanulmányozták a tervrajzokat. Miután megtekintették, hümmögtek egy kicsit és megállapították, hogy sajnos vagy szerencsére, Haussner hosszúlöketű csillapitója még nem tökéletes. Arról még nem tudtak, hogy Haussner-féle csillapítóaszerkezet és a Krupp lövegek összházasítása sem járt sikerrel és így a németek maradtak az egyszerűbb és olcsóbb megoldásnál. 1892 februárjában végül a francia hadvezetés úgy döntött, hogy eláll a Haussner féle szabadalom megvásárlásától, de a bogár azért bekerült a fejükbe. Mármint az, hogy igen is van lehetőség egy ilyen szerkezet megalkotására. Még ez évben Mathieu tábornok, a francia tüzérség főszemlélője kérdést intézet a Joseph-Albert Deport alezredeshez, az Atelier de Construction de Puteaux (a francia tüzérségi szertár) vezetőjéhez, hogy képesek lennének-e egy olyan fék-helyretoló szerkezet megalkotásra, amely nem sérti Haussner szabadalmát, de annál jobb, és üzembiztosabb. A tábornok hamarosan igenlő választ kapott, így július 13-án immár hivatalosan is felkérte Deportot az új, kísérleti ágyú megalkotására.

A munkák hamarosan megkezdődtek, de természetesen az, ami a németeknek nem sikerült tökéletesen, a franciáknak sem ment olyan könnyen és gyorsan. Az új kísérleti löveg megalkotásánál felhasználták a legújabb tüzérségi találmányokat, amely mind elősegítették egy korszerű löveg megalkotását. Így az új ágyú lőszere szerelt kivitelű volt, ahol az 1884-ben bevezettt füstmentes lőpor már egy rézhüvelybe szerelt gránát alkotta egységet képezett. Az ágyú kapott egy Thorsten Nordenfeld rendszerű excentrikus csavarzárat, amely az utód jellegzetes szerkezeti eleme is lett a lövegcső elején lévő két szakállal együtt. És végül természetesen kapott egy Louis Baquet őrnagy által tervezett, korai, hosszú hátrasiklásos hydro-pneumatikus fék-helyretoló berendezést is. Ez persze így egyszerűen hangzik, de a franciák ugyanúgy belefutottak abba a problémába, amibe a németek. A fék-helyretoló szerkezet lényege a csillapító olaj egy szűkítőn való átpréselődése és a levegő összenyomódása útján valósul meg, illetve ez utóbbi végzi a lövegcső helyretolását is. A két közeget azonban csak egy fém szerkezeti elem különítette el és hát ezek elválasztását nem sikerült olyan könnyen megoldani. A hatásos tömítés megalkotása, bizony évekbe került. Közben Matheiu tábornokot Deloye tábornok követte, de ez nem akasztotta meg a munkákat, sőt. Deloye felismerte, hogy egy ilyen löveg alapvetően változtatja meg a francia-német katonai erőviszonyokat, így mindent megtett a munkálatok titokban tartása érdekében. Természetesen ez nem volt olyan egyszerű, így a dezinformáció eszközéhez folyamodott. A Drefuys-ügy hatása alatt álló franciák kiszivárogtatták, hogy az új lövegüknek többféle változata is létezik, amelyeket 75A és 75B változatnak neveztek, amelyekből az első volt a fék-helyretolós, míg a második a hagyományos ágyú. A franciák elterjesztették, hogy végül a 75B változat rendszeresítése mellett döntöttek. A németek be is kapták a csalit, hiszen technikai felsőbbrendűségük tudatában el sem tudták képzelni, hogy a franciáknak sikerülhet az, amivel ők kudarcot vallottak. Így 1896-ban döntés született az 7.7 cm FK 96, egy teljesen hagyományos ágyú rendszeresítéséről, amely attól eltekintve hogy nem rendelkezett fék-helyretolóval amúgy egy kitűnő fegyver volt. (Aztán a franciák miatt 1904-ben kénytelenek voltak modernizálni és átépíteni fék-helyretolósra 7.7 cm Feldkanone 96 neuer Art /7.7 cm FK 96 n.A. néven.) 

Nos minden ködösítés mellett, és ellenére, a franciáknak végül sikerült túllépniük a technikai nehézségeken és megalkottak egy megbízható tömítéssel rendelkező fék-helyretoló berendezést, amelyet be is építettek a kísérleti 57 mm-es (a francia wikipedia szerint 52 mm-es) ágyújukba. Az 57-es ágyú alapjait felhasználva, hamarosan megalkottak egy nagyobb, Deport 75-nek nevezett fegyvert, amellyel 1894 nyarán meg is kezdődtek a lőkísérletek. A típusjelzésben a 75 már az űrméretre utalt. A próbák biztató eredménnyel zárultak, bár az olaj szivárgásának problémája továbbra is fennállt. (Hogy lássuk, mi is a probléma. Ha az olaj és a levegő keveredik, akkor csökken a csillapítás, és egy idő után a helyretolás sem történik meg. A csillapítás hiányában a löveg bizonyos szerkezeti elemei a méretezésénél nagyobb mechanikai terhelésnek vannak kitéve, amely idővel a törésükhöz vezethet.) Deport azonban 1894-ben leszerelt, és egy polgári hadiipari céghez igazolt át, így a fejlesztéseket az Ecole Polytechnique két fiatal hadmérnöke vitte tovább, Sainte-Claire Deville és Emile Rimailho kapitányok. Végül 1896-ra nekik sikerült orvosolni az olaj tömítettségi problémáját és megalkotniuk egy szivárgásmentes fék-helyretoló mechanizmust. Frein II-nek (Fék II) nevezet találmányuk lényege a dugattyún elhelyezett ezüstötvözetből készült dugattyúgyűrűk alkalmazása volt, amelyek immár sikeresen választották el a sűrített levegőt az olajtól. (A Frein I-nek a Deport tervezetét nevezték. A két fék nem sokban különbözött az utóbbi működésében, inkább az előző tökélesített változata volt.) Szintén Deville nevéhez fűződött egy automatikus gyújtó időzítő megalkotása is, amellyel az ágyúhoz rendszeresítésre szánt srapnel gránátok hatékonyabb bevetését tette lehetővé. A fegyver rendszeresítéséről 1898. március 28-án döntöttek és az első példányokat 1899. június 14-i parádén láthatta meg a nagyközönség, köztük az elképedt német katonai attasé is.

blog329-52.jpg

A löveg szerkezeti leírása:

A cső egy sima, 2720 mm hosszú, 36 kaliberhosszúságú acélcső volt, amelyet a csőfarnál egy acélhüvellyel erősítettek meg. A cső belseje 24, jobbra forgó 0,5(?) mm mély, állandó emelkedésű huzagolást tartalmazott 2230 mm hosszan. A csövet a Nordenfeld rendszerű excentrikus csavarzár zárta le, amely 120°-os elforgatás után nyílt. A nordenfelt csavarzár, amellett, hogy gyors nyitást tett lehetővé egyben a reteszelése is biztonságos volt. A teljes zárás előtt nem következhetett be nála véletlen elsütés. A cső az alatta lévő bölcsőben elhelyezett, már hosszan taglalt hosszú löketű, hydro-pneumatikus fék-helyretolóhoz kapcsolódott. Maga a forradalmi fék-helyretoló berendezés a mozgó részekkel együtt (vagyis ideértendő a cső és a lövegzár is) 461 kg-ot nyomott és a teljes hátrasiklás útja 1140-1220 mm volt.

A lövegtalp szekrényes kivitelű, acélszerkezet volt. Szintén a hátrasiklás, és ezáltal a löveg pontosságát szolgálta, a lövegtalp végén lévő sarkantyú, illetve a két faküllős kerék mögött található egyszerű kivitelű fékpofák. E két szerkezeti elem tette lehetővé, hogy az ágyút az első lövés a szó szoros értelmében, mintegy 10 cm-es hátramozgás után, beágyazódjon a földbe, és onnantól stabilan álljon. A löveget acél lövegpajzzsal is ellátták, amely szerkezetét 1909-be némileg áttervezték és módosították, mivel azok túl törékenynek bizonyultak. Szintén érdekessége volt a fegyvernek, hogy egyszerre kétféle függőleges irányzógéppel is ellátták, vagyis azzal a szerkezettel, amely a csövet emelték a függőleges irányzáshoz. Az egyik, a bal oldali, amely az irányzótávcsővel is össze volt kötve fogasíves kivitelű volt, míg a jobb oldali csavaros megoldású volt. Az irányzógép -11° és +18°közötti irányzási tartományt tett lehetővé. Ugyanakkor a löveg oldalirányzás szöge alig 3-3°(?) volt. A löveg össztömege 1160 kg nyomott.

blog329-53.jpg

blog329-55.jpg

A löveghez kezdetben egy egytengelyes kocsit rendszeresítettek, amely két lőszertároló dobozt tartalmazott. (Számomra nem teljesen világos, de szerintem ez a vontatáshoz szükséges félkocsi volt.) A két doboz egyenként 24-24 lőszer befogadására volt alkalmas és a két doboz között helyezték el a srapnelgránátok időzítő gyújtóinak állítószerkezetét. A kocsi tömege feltöltve 774-830 kg volt, attól függően, hogy melyik típusú lőszerrel töltötték fel. Azonban ezen felül rendelkezett még egy külön lőszeres kocsival, amelyben, szállítás helyzetben a lőszerek függőlegesen álltak, de a lovakról lecsatolva azt vízszintesbe billentették és így a löveg mellé állítva könnyebb és gyorsan hozzáférhetővé vált az abban elhelyezett muníció. Ez a lőszeres kocsi összesen további 72 lőszert tartalmazott.

blog329-54.jpg

Lőszerek:

A 75-öshöz kezdetben kétféle lőszert rendszeresítettek, mindkettőt a gyalogság ellen. Létezett egy 5,3 kg tömegű, repesz-romboló gránát, amelyet késleltetett csapodógyújtóval láttak el. Kezdetben ez vastagfalú volt és 170 gramm feketelőporral töltötték meg. Ez volt az 1897.M, amelyet egy maximum 24 másodpercre állítható időzített gyújtóval látták el. Ezt azonban hamarosan felváltotta az 1900.M vékony acélfalú gránátot az 1888-óta használt pikrin sav alapú, 695 (más adatok szerint 800) gramm Melenit nevű robbanóanyaggal töltötték meg. A lövedéket klasszikus módon tervezték használni. A löveggel laposan a célpont elé lőttek, úgy hogy a gyújtó a földdel való ütközéskor aktivizálódjon, majd onnan felpattanva 0,5 másodperces késlelteléssel, már a levegőben robbanjon fel. A könnyebb célzás érdekében az 1900.M gránátokat füstképző anyaggal is ellátták, amely könnyebbé tette a becsapódás helyének megfigyelését, és így a célzás helyesbítését. Az első világháború, azonban felszínre hozta a löveg egyik nagy hibáját. Amikor az Mle.1897-et tervezték annak az alkalmazást a nagy tömegben nyílt mezőn rohamozó gyalogság volt a célpont, ezért a löveg egy lapos röppályával rendelkezett. Azonban az állásháború valósága egy egészen más, magasabb szögcsoportban tüzelő, tarackszerű fegyvert kívánt. A röppálya lerontás érdekében az 1900.M lőszereket egy áramlásrontó szerkezettel, az úgynevezett Malandrin tárcsával látták el, amely feltalálójáról Hippolyte Malandrin ezredesről neveztek el.  A Malandrin tárcsás lövedékek a normál 8500 méteres lőtávolság helyett, csak 4000 méterre vittek el. Ugyanakkor az ilyen gránátokkal a fegyver pontossága erősen leromlott. Az 1917.M és az 1918.M jelű gránátoknál javítottak azon alakján, amellyel immár 11000 méterre sikerült növelni a lőtávolságot.

A másik lövedéktípus a 7,24 kg-os öntött srapnelgránát volt. Ebből kétféle létezett, az A és az M típus, amely csak belső töltöttségében különbözött. Az M típusú 440 gramm fekete lőport tartalmazott, amelybe 290 darab, 12 grammos, antimonnal keményített acélhéjú ólomgolyót kevertek a lőpor közé. Az A típusú, egy kifinomultabb szerkezet volt. Ez a gránát csak 110 gramm lőport tartalmazott, viszont azt a lövedék alján helyezték el, és ez elé töltötték a 261 darab golyót. Természetesen ez utóbbi sokkal hatékonyabb volt. Mindkét srapnelgránát lőtávolsága 6900 méter volt.  Az ilyen típusú gránátok időzítő gyújtóval voltak ellátva és a nagyobb hatás miatt, a levegőben robbantak. Mindkét srapnelgránátot 1917.M és 1918.M néven módosították légvédelmi lövedékneks. Ezek a lövedékek gyújtói már maximum 40 másodperces késleltetéssel rendelkeztek.

A fegyver háborús alkalmazás magával vonta a különleges lőszerek bevezetését is. 1915-ben megjelent egy füstgránát, 1916-ban egy világítógránát, amelyhez a srapnelgránát lövedékét módosították és azt hat darab ejtőernyős világítótesttel szereltek. 1916-ban megjelent egy olyan módosított repeszgránát, amely 295 gramm TNT-vel szereltek, de a tömege 7,2 kg volt. Ennek a gránátnak a belső felületét bordázták, amely a robbanás után megkönnyítette és hatékonyabbá tette a repeszképzést. Az 1916.M repeszromboló gránátnak nem csak rombolóereje, de a lőtávolsága is nőt immár 9500 méterre.

A világháború alatt a fegyverhez megjelentek a különböző gázgránátok is.

blog329-57.jpg

Az Mle.1897 képzett kezelőszemélyzettel 15-20 lövést tudott leadni. Extrém esetben elérhették az elméleti 30 lövést is, de ennél többet nem, mert ennyi időbe tellett a cső hátrasiklása, előremozgása, és újratöltése. Valóságban a fegyverrel 3-4 lövéses gyorstüzet adtak csak le, mert a csőnek is kellet hűlnie. A lövedékek kezdősebessége fajtától függően 500-535-550 m/s volt.

A 75-ösel kapcsolatban van egy kis műszaki érdekesség. Alapvetően két féle rendszerű lövegzár létezik, az ék, illetve a csavarzár. Az ékzár előnye az egyszerűség, a könnyebb gyárthatóság, és hogy a teljes bezáródása előtt nem kerül az ütőszeg a lőszer csappantyúja mögé. Ugyanakkor nehezebb és hosszabb, mint a csavarzár és a tömítettsége sem olyan tökéletes.

Ezzel szemben a csavarzár rövid és könnyű, és jó a tömítettsége. Viszont előállítása drágább és bonyolultabb, előfordulhat a teljes zárás előtt a lövés kiváltása és ami a lényeg lassúbb a tűzgyorsasága.

Így külön érdekesség, hogy a Nordenfelt excentrikus csavarzárral sikerült egy olyan szerkezetett megalkotni, amely amelett, hogy megtartotta a csavarzár előnyeit, mégis lehetővé tett egy fantasztíkus tűzgyorsaságot. Azonban biztos, hogy nem volt ennyire szép a történet, hoszen ez a zár nem terjedt el, hasonló talán még egy másik francia lövegen jelent meg.

blog329-56.jpg

 

A löveg alkalmazása:

A löveget természetesen a francia kormány senkinek sem adta el. 1897-ben a fegyver rendszeresítésekor a francia tüzérség az 1894-es reformnak köszönhetően 40 tábori tüzérezreddel rendelkezett. A fegyver rendszeresítését követően alig három év alatt számuk 62-re növekedett. Az ezredek attól függően, hogy hadosztály, vagy hadtest közvetlenek voltak, illetve a lovashadosztályokhoz tartoztak 3-4 tüzérosztályból álltak. Minden tüzérosztály 3 ütegből állt. Egy üteg személyzetét 43 tiszt és 171 legénységi állományú alkotta. Minden üteg 4 löveget tartalmazott. Minden löveget és lőszereskocsit 6-6 ló húzott, így az üteg állományában összen 168 ló és 16 kocsi tartozott. (A lovasütegekben a lovak száma 250 volt.) Ezekből az ütegekből 1914-re összesen 648-al rendelkezett a francia haderő. Az Mle.1897-esek a Pateaux-i, a Burges-i, Chatellerault-i és a St Etienne-i állami fegyvergyárakban készültek.

A francia elképzelések szerint az Mle.1897 feladata a sűrű tömegben támadó ellenséges gyalogság megtizedelése lett volna. E célt szolgálták a rendszeresített lőszerek. Az elképzelés szerint egy üteg, francia kifejezéssel “fauchage” azaz kaszálást végzet volna. Ez azt jelentette, hogy ideális távolságon a négy egymás mellé állított ágyú, gyorstüzelésssel egy perc alatt egy 100 méter széles és 400 méter mély területet 17000 darab srapnelgolyóval árasztott volna el. A lőtávolság növekedésével a pásztázott terület szélessége is nőt volna.

A löveg első harci alkalmazására 1900-ban került sor Pekingben, a boxer lázadás leverésekor. Peking elfoglalásakor a francia expedíciós csapatok három üteget vetettek be. Az Mle.1897 hatékonysága lenyűgözte a nemzetközi expedicós erők német származású főparancsnokát Alfred von Waldersee tábornokot, aki nyomban tájékoztatta a Német Hadügyminisztériumot a franciák új ágyújának erejéről.

A fegyver következő harci alkalmazására az 1912-es balkáni háborúban került sor szerb, bolgár és görög kézben. Azonban ezek a lövegek, minden vlószínűsg szerint csökkentett tűzgyorsaságú export változatok voltak, amelyeket Schneider M.1912-nek is neveznek. (Sajnos e miatt van egy kis zavar a rendszerben, mivel az Mle.1897 sok helyen Schneider lövegként szerepel.)

Az első világháború

Amikor kitört az első világháború, a francia tüzérség mintegy 4000-4100 darab Mle.1897-essel rendelkezett, amelyeket 1011 ütegbe szerveztek. Más adatok szerint 3840 75-ösük volt, amelyekből a Marnei csata alatt 400 darabot vesztettek, míg 1915 áprilisára a hiány már 800 ágyúra rúgott. A kezdeti mennyiséghez a háború alatt további 17500 került legyártásra. Ehhez a lövegmennyiséghez a háború folyamán 200 millió gránátot gyártottak le. Azonban ez nem volt kis feladat. Kezdetben a 75-öshöz a lőszert állami gyárakban állították elő, de hamarosan kiderült, hogy azok nem bírják a front igényeinek kielégítését, így a magánszektort is be kellett vonni a termelésbe. 1915-ben az elképzelések szerint a napi 20000 darabos termelést 100000-re kellett növelni. Azonban ez nem járt minden nehézség nélkül. Az állami gyárakban szigorú minőségellenőrzés volt, míg a magáncégeknél az igények gyors kielégítését felülírták ezt.

Kezdetben nem volt gond a lőszerekkel, amíg a béke időszakban felhalmozott készletek lőtték el, de 1915 tavaszától már a csapatokhoz kikerültek a háborús termelés első sorozatai is. És ekkor kezdődtek a bajok, amelyek sorozatos csőrobbanások képében jelent meg. Míg 1914-ben napi 11000, 1915 elején 46000, júniusban már 75000 darabot állítottak elő a francia üzemek, de érkeztek megrendelések amerikai gyárakhoz is. (Mellesleg 1917-ben egy gránát ára 60 Frank volt.) A kiváltó okok egyike a gyújtók okozták, de a fő ok a gyenge minősségű gránátokban rejlett. A gyártás megyorsítása végett a gránátokat a korábbi öntéses-kovácsolásos eljárás helyett forgácsolással állítottak elő, amely gyengébb gránáttestet eredményezett, és sorozatos csőrobbanásokhoz vezetett a gránátfenék leszakadása miatt, főleg az 1915-ös időszakban. 1914-ben átlagosan másfélmilló lövésre jutott egy csőrobbanás, vagy csődeformáció, addig ez az az arány 1915-ben a megdöbbentő 3000 lövésre romlott. Csak 1915 márciusában 500 csőrobbanás, vagy deformáció fordult elő. A probléma felett nem lehetett szemet hunyni és gyors intézkedéseket kívánt meg. A problémát Sainte-Vlaire Deville ezredes oldotta meg főként a gyárátstechnológia megváltoztatásával és szigorúbb minőségellenőrzés bevezetésével, amit 1915 szeptemberétől alkalmaztak. Más adatok szerint 1916-ig a franciák 2000 75-öst vesztettek, amelyekből 400-at semissített meg az ellenség, míg 1600 baleset következtében semmisült meg, vagy vált harcképtelenné. A gránátok okozta problémák egy másik magyarázata, hogy az amerikában előállított lőszerek a metrikus és a birodalmi mértékegységek közötti átszámítási hibák következtében lazább illesztésűek voltak.

A 75-ösök mindenüt ott voltak és gyakorlatilag a háború nagy részében a francia tüzérség gerincét képezték. Igazából csak 1918-ban jelentek meg azok a nagyobb űrméretű, magasabb szögcsoportba tüzelő lövegek a francia tüzéréség arzenáljában, amelyek, ha a háború tovább tart kiszoríthatták volna őket. (Addig nem sikerült a franciáknak a hidropneumatikus fék-helyretoló berendezést összeházasítani a nagyobb űrméretű lövegeikkel, így kénytelenek voltak beérni abban a kategóriában a hagyományos, hátraguruló, kisebb pontosságú, és tűzgyorsaságú eszközökkel.) Csak Verdun-nél a csata kilenc hónapja alatt több mint 1000 Mle.1897-es került bevetésre. A csata alatt a franciák 16 millió gránátot lőttek ki a 75-ösökből, amely a francia tüzérség által kilőtt tüzérségi lőszerek 70%-a volt.

blog329-58.jpg

A franciák mellett a szövetségeseik is használt ák a 75-öst, így kis számban a britek és az amerikaiak is. A britek az 1913-ban kifejlesztett légvédelmi változatot állították rendszerbe. Az amerikai expediciós haderő viszont nagy számban alkalmazta. 1918. február 9-án, Lotaringiában Bathelemont-les-Bauzemont-nál indított első amerikai támadást 757 darab Mle.1897-es tüze vezette be. Az amerikaiak összesen 1828 darab Mle.1897-est vetettek, be, de noha maguk is gyártották, de ebből csak 143 volt amerikai eredetű. Az első amerikai tüzérségi lövés az első világháborúban is az Mle.1897-hez kötődik. 1917. október 23-án a 6. tüzérezred C ütegének egy Bridget becenevű lövege adta le, amely ma az Amerikai Hadsereg Múzeumában tekinthető meg. Másik érdekesség az amerikai alkalmazással kapcsolatban, hogy a későbbi elnök Henry S. Truman százados egy 75-ösökkel felszerelet üteg parancsnoka volt Franciaországban. Az amerikaiak nem csak használták, hanem gyártották is az Mle.1897-et, amolyan igazi amerikai módra. A lövegtalpak a Willys-Overlandnál, a fék-helyretolók a Singernél és a Rock Island Arsenalnal, míg a cső gyártására és a löveg végszerelésre a Symingtin-Andersonnál, és a Wisconsin Gun Companynál került sor. A háború alatt az amerikai ipar 1050 darab Mle.1897-est állított elő.

blog329-59.jpg

A 75-ös a mozgóháború időszakában nagyon bevált, de az árokharc előhozta a lapos röppály okozta problémákat. A lőszeri sem teljes voltak alkalmasak ehhez a harcmodorhoz, ez vezetett a korábban említett Malandrin tárcsa bevezetéséhez. Ugyan a meglévő gránátjai alkalmasak voltak pl. a szögesdrót akadályok rombolására, de a megerősített fedezékhez már gyenge volt. A rendszeresített lőszerek aránya is változott a háború folyamán. A háború kezdetém a korábbi harcászati elképzelések szerint a srapnelgránátok domináltak, de ezek az állásharcban teljesen alkalmatlannak bizonyúltak, így fokozatosan, ahogy sikerült a gyártást átállítani, a repeszrombolók kerültek túlsúlyba, és gyakorlatilag a háború végén már csak ezek voltak alkalmazásban. Azonban ezek se voltak túl hatékonyak, mivel túl gyengék voltak a megváltozott követelményekhez, de hát nem volt más, és franciák futottak a pénzük után. A háború alatt a franciák mint már említettem, új lőszereket fejlesztettek ki és rendszeresítettek, amelyeknek nagyobb volt a lőtávolsága, és hatóereje is.

A 75-ösök mindenhol ott voltak így a veszteségeik is tetemesek voltak. 1914-ben a háború kezdetén a franciák mintegy 4000 darabbal rendelkeztek és a háború alatt legyártott mintegy 17500 darab ellenére is a fegyverszünet megkötésekor is csak 5484 darab volt hadrendben. A háború során mintegy 18000 darab pusztult el. A veszteségek kétharmadát az ellenséges behatás okozta, de 3257 csőrobbanás és 3391 cső deformáció (cső duzzadás) is történt.

 

A két háború között és a második világháború

A francia 75-ösök nem csak az első, de a második világháborút is végigharcolták. Első bevetésükre Lengyelországban került sor. A lengyelek az első 75-ösöket, az 1917-ben a nyugaton felállított Haller tábornok vezette hadseregben vették használatba, majd 1918-ban a függetlenség kikiáltása után ezek kerültek haza, szám szerint 171 darab. 1919-20-ban a lengyel haderő egy francia katonai segélyprogram keretében további 783 darab birtokába jutottak. A lengyelek az Mle.1897-et wz.1897 típusjelzéssel rendszeresítették és be is vetteték a lengyel-szovjet háborúban. 1924-25-ben további 524 75-öst szereztek be Franciaországból. Északi barátaink szintén modernizálták a lövegeiket, megváltoztatták a futóművet és a lövegpajzsot. A lengyel haderő 1939 szeptemberében 1374 darabot tartott rendszerben, amelyek egy része volt csak korszerűsített. A harcok során a lövegek egy része megsemmisült, vagy németek és a szovjetek zsákmánya lett. Az utóbiak birtokába 258 darab került, amelyet 1941-42 folyamám harcba is vetettek.

blog329-60.jpg

1940 májusában a francia hadsereg csaknem 4500 darab Mle.1897-essel rendelkezett. Természetesen ezek jelentős részét modernizálták a franciák is, hiszen ekkor már nem feleltek meg a korszerű háború követelményeinek. Így került rendszeresítésre az 75 Mle.1897/33 páncéltörő változatok. A löveget csőszájfékkel és módosított lövegpajzzsal láttak el, kicserélték a futóművet is, amellyel a korábbi 8 km/h-s vontatási sebesség 40 km/h-ra nőtt. A modernizált változatból 1940 májusában 332 darab volt rendszerben, illetve a teherautóra szerelt változatból 192. 1938-ban a tábori lövegek egy részét is modernizálták a vontatási sebesség javítása érdekében, mintegy 700 példányt láttak el öntött, vagy préselt felnikkel és tömör, vagy felfújható gumiabroncsokkal. Ezen lövegek típusjelzése 75 Mle.1897/38-ra változott.

A francia kézben lévő 75-ösök egyik legismertebb alkalmazására a 1942 júniusában Bir Hakem-nél került sor, ahol az 1. Szabad Francia dandár, saját jelentése szerint 51 ellenséges páncélost semmisített meg vele. A 75-ösöket a franciák még Tunéziában is használták, de aztán fokozatosan amerikai lövegekre váltottak.

blog329-61.jpg

blog329-62.jpg

A britek 1940 júniusában, a dunquerki kiürítés után katasztrófális helyzetbe kerültek. A brit hadsereg nehézfegyverzetének tetemes része elveszett, amely sürgős pótlásra szorult. Így került sor 895 darab Mle.1897 megvásárlására az amerikaiaktól, a hozzá való lőszerrel együtt, amelyeket QF 75mm Mk.1 néven állítottak rendszerbe. A britek számos módosítást is végrehajtottak a lövegeken és kisegítő szerepkörben, pl. a partvédelemnél egészen 1945-ig rendszerben tartották. A britek rendszeresítették a 75-ös amerikai önjáró változatát az M3 Motor Gun Carriage-t is, amelyeket, a páncélos felderítő ezredek tűztámogató alegységeiben alkalmaztak, Olaszországban és Nyugat-Európában.

A 75-öst az amerikaiak is széleskörüen alkalmazták, főleg a háború első felében. A 30-as években az amerikaiak korszerűsítették a már meglévő lövegeiket az M1897A2 és M1897M3-asokat (ez utóbbiak voltak a francia gyártásúak). Kicserélték a futóművüket, hogy alkalmassá tegyék a gyorsabb, gépesített vontatásra, illetve megnövelték a magassági irányzási szöget 45°-ra és az oldalirányzást 30-30°-ra, továbbá új lőszerek is rendszeresítettek. Minden esetre 1941-re, amikor bevezetésre kerültek a korszerűbb 105 mm-es tartackok a 75-ösök elavultá, és felesélegessé váltak. A lövegek egy részét az M3-as féllánctalpasokra építették M3 75 mm Gun Motor Carriage típusjelzéssel, és velük töltötték fel kezdetben a gépesített páncélvadász alakulataikat. Az M3-as páncálvadászok harcoltak Észak-Afrikában és Olaszországban is. A Gun Motor Carriage-ek bevetésre kerültek a Csendes-óceán térségében is a Tengerészgyalogság nehézfegyverzetű századainak állományában egészen 1944-ig, így a Fülöp-szigeteken dúlú harcokban is. Azonban az M3-asok már a háború második felében is elavultak voltak, így 1942-től fokozatosan a kiképző alakulatokhoz kerültek át. Ugyan M3 Grant/Lee, az M4 Sherman, az M24 Chaffee harckocsik, vagy épen a B-25G/H Mitchell bombázó 75 mm-es lövege nem egyezett meg az Mle.1897-essel, de a ugyan azt a lőszert használták.

blog329-63.jpg

Az első világháború után a Román Királyi Hadsereg is nagyszámú 75 mm-est rendszeresített. 1935-ben a románok a lövegeik nagyarányú korszerűsítésbe kezdtek Resicabányán. A lövegek csővét kicserélték új, erősebb, króm-nikkel ötvözetű acélra, és módosították a fék-helyretoló berendezést is. A román, módosított 75-ösök a gyaloghadosztályokhoz kerültek és végigharcolták a második világháborút, mint tábori ágyú, de bevetésre kerültek páncélosok ellen is.

A németek a lengyelországi és a franciaországi győzelmeik következtében nagyszámú, mintegy 3500 darab 75-öst zsákmányoltak. A németek a zsákmányolt lövegek egy részét változtatás nélkül állítottál rendszerbe, így ilyenek kerültek pl. az Atlant-falba is. A zsákmányolt löveg eredetüktől függően német típusjelzést kaptak, így a lengyel lövegek 7,5 cm FK 98 (p), a franciák pedig 7,5 cm FK 231 (f) lett. Ennél azonban érdekesebb, és komolyabb átépítést is végrehajtottak rajtuk. 1941-ben a németek döbbentem szembesültek azzal a ténnyel, hogy a rendszeresített páncéltörő eszközeik hatástalanok a szovjet T-34 és KV harckocsikkal szemben. Sűrgős megoldásra volt szükség, és jobb híján a zsákmányolt Mle.1897-esek felé fordultak. A francia löveget, az 5 cm-es Pak 38 lövegtapára szerelték át és Rheinmetal-Borsig csőszájfékével látták el. Ugyan megfelelő páncéltörő lőszer hiányában nem volt az ideális megoldás, de a korábbi fegyverenél még mindig hatásosabb volt. A lengyel eredetű páncéltörő gránát 100 méteren 97 mm 500-on 82, 1000-en 66, míg még 2000 méteren is 43 mm páncélátütő képességgel rendelkezett. Később rendszeresítettek hozzá kumulatív lővedéket is, amely 1000 méteren 75-90 mm-es páncélon tudott áthatólni a becsapódási szögtől függően. Ebből a változatból a Magyar Királyi Honvédség is kapott és használta is az 1943-as don menti harcokban.

blog329-64.jpg

Ugyan jócskán eljárt felette az idő de még néhány darab a második világháború után is szolgálatba maradt. És az utólsó harci lövéseiket a francia gyarmatbirodalom romjainak védelmében, Indokínában és Algériában adták le.

A felsoroltakon kívül kisebb-nagyobb számban rendszerbe állította még a Belgium, Etiópia, Észtország,  Finnország, Kína, Litvánia, Mexikó, Portugália, Spanyolország, Szerbia és a Szovjetunió is.

A fegyver bevetetteték az első és második világháború mellett, a francia gyarmati háborúkban, a boxer lázadás leverésében, a szovjet-lengyel háborúban, a rif háborúban, a spanyol polgárháborúban, a japán-kínai háborúban, de még Algériában és Indokínában is.

Talán hihetetlen, de a megszületése után közel 125 évvel két Mle.1897-t még ma is rendszerben tart a Francia Hadsereg. Minden állami ünnepen két ilyen ágyúval adják le az ilyenkor szokásos 21 üdvlövést a mai napig.

blog329-65.jpg

Változatok

A sok alkalmazó és a nagyszámű legyártott példány (legalább 21000 darab) miatt szinte megszámolhatatlan változatban létezett, így meg sem kisérlem ezek felsorolását. Egy részükről az fejlesztések, és a külföldi alkalmazások során már tettem említést, így ezekről sem akarok többet írni, így inkább csak az ezeken felüli érdekesebb változatokat említeném meg.

A 75-öst nem csak a francia szárazföldi haderő, hanem a haditengerészet is rendszeresítette. A haditengerészeti lövegeket főként légvédelmi célra használták így 360°-ban körbeforgatható és -10 +70 közötti függőleges irányzással rendelkező lövegtalpra helyezték. Kezdetben a a 36 kaliberhosszságú lövegcsövet 50, majd 62,5 hosszúra cserélték

blog329-66.jpg

Mint már írtam a francia szárazföldi haderő a harmincas években a szegényes vontatási tulajdonságok miatt módosította a futóműveket, a régi faküllős kerekeket fém keréktárcsákra cserélte és felfújható gumiabroncsokkal látta el.

A 75-ösnek létezett két, hegyi löveg változata  is.

blog329-67.jpg

A franciák meglepően korán, már 1913-ban a háború előtt rendszeresíítettek légvédelmi ágyút, a mely a jól ismert Mle.1897, és egy Dion-Bouton teherautó összeházasításából született. A megnövelt magassági irányzású 75-öst a teherautó platójára szerelték fel, létre hozva egy önjáró légvédelmi ágyút. A fegyver igen innovatív volt, de voltak vele gondok is. A motorizált változat tűzkésszé tétele öt percet vett igénybe. Később 1915-től ennek nyomán a telepítethető, változat is gyártásba került. 1940 májusában a francia légvédelem 236 darab Mle.1897-en alapuló légvédelmi löveggel rendelkezet. Ezek egy részét a németek egészen 1944-ig használták.

blog329-68.jpg

blog329-69.jpeg

A 75-ösök egy része különböző erődökbe is beépítésre került, így számos példány került a Maginot-vonal páncélkupoláiba, illetve kazamatáiba is. Aztán ezek egy része átvándorolt az Atlant-falba.

Az Mle.1897 nem csak erődökbe, hanem páncélosokba is beépítésre került. Az első ilyen alkalmazása a Saint-Chamond tankban valósult meg, illetve később az FCM 2C fő fegyvere lett.

blog329-70.jpg 

Hát nagyjából ennyi, ennek a számunkra kevésbé ismert löveg története, amely végül is az első mai értelmben vett korszerű tüzérségi eszköz lett.

Források:

-Tábori tüzérség Típuskönyv (Zrínyi 1988.)

-Fegyver és lőszertechnikai kézikönyv (Ipari Minisztérium 1984.)

-https://en.wikipedia.org/wiki/Canon_de_75_mod%C3%A8le_1897

-https://fr.wikipedia.org/wiki/Canon_de_75_mm_mod%C3%A8le_1897

-http://landships.info/landships/

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2020.05.19. 00:00 9 komment

Címkék: haditechnika első világháború Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr2715705638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2020.05.19. 09:29:08

Jó kis írás!
Köszönöm a munkádat.

Quattroman 2020.05.19. 22:18:14

Jó kis írás, rengeteg adattal, és közel ugyanannyi helyesírási hibával.

Cylon Brother Cavil · http://koszonjuk-miniszterelnok-ur.blog.hu 2020.05.20. 01:14:12

Annyira borzalmas a helyesírása, hogy egyszerűen képtelen voltam végigolvasni, pedig baromira érdekelt a sztori.
Egy kis igényességet pls!

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2020.05.20. 08:25:53

"A löveghez kezdetben egy egytengelyes kocsit rendszeresítettek, amely két lőszertároló dobozt tartalmazott. (Számomra nem teljesen világos, de szerintem ez a vontatáshoz szükséges félkocsi volt.) ... Azonban ezen felül rendelkezett még egy külön lőszeres kocsival, amelyben, szállítás helyzetben a lőszerek függőlegesen álltak, de a lovakról lecsatolva azt vízszintesbe billentették és így a löveg mellé állítva könnyebb és gyorsan hozzáférhetővé vált az abban elhelyezett muníció. "

A képeket megnézve egyértelmű a helyzet:
a "kocsi" valójában egy félkocsi, csak egy tengelyes. A lövegtalppal került összekütésre. Nincs "külön" lőszeres kocsi, lecsatolás után ezt az egytengelyes félkocsit kellett 90 fokkal eldönteni, hiszen egyébként meg sem állt volna magában masként. Így a lőszertartó doboz menet közbeni oldala, vált a lőszerszekrény aljává.

Pilotax 2020.05.20. 10:30:48

@Cylon Brother Cavil:
Egyetértek. A szerző inkább hobbi történész mintsem műszaki ember. Az ekcentrikus ugyebár excentrikus akart lenni stb. Mivel ez kimondottan műszaki szakszó már meghaladta az ismeretei körét.

HPetyo 2020.05.22. 13:50:20

@Cylon Brother Cavil: köszönjük az észrevétel, a hibákat kijavítjuk. Azért gyere vissza pár nap múlva, reméljük olvashatóbb lesz. :)

ambasa 2020.05.28. 19:08:46

Igen, sajnos jogossak voltak a helyesírásomat érintő kritikák, de remélem, mostanra már sikerült elviselhető mértékűre csökkenteni a hibák számát. Minden olvasótól elnézést kérek!

TG
süti beállítások módosítása