blog231-01.gifSzinte napra pontosan 250 esztendővel ezelőtt hajóágyúk dörgése törte meg a csendet a festői Égei-tenger egyik öblében. De nem két nagy, tengeri nemzet hajói vívták élet-halál harcukat, hanem két kontinentális hatalom flottája ütközött meg egymással, az orosz és a török. A felek egy olyan furcsa háborúban, mérték össze erejüket, amely eredetileg a lengyel trón birtoklása körüli viták farvizén robbant ki, de hatása máig is tart.

Az 1768. és 1774 között zajló török-orosz háború gyökerei 1763-ig nyúltak vissza, amikor is III. Ágost lengyel király, aki II. Frigyes Ágost néven szász választó-fejedelem is volt egyben az Úr magához szólította. A szász trón betöltés könnyen ment, hiszen fia követte őt az uralkodói székben (majd annak halála után az ő fia), azonban a Lengyelország esetében ez mát koránt sem volt így. Lengyelországban ekkor nem volt automatikus a trónutódlás, arról a rendeknek kellett döntenie. Azonban a lengyel nemesség nem tudott egyességre jutni az új király személyében, így a tétovázást látva mozgásba lendült az orosz diplomácia. 1764. április 11-én Nagy Katalin és II. Frigyes egyességet kötött, amelyben többek között az orosz cárnő szabad kezet kapott a lengyel trón betöltésével kapcsolatban. Így, orosz támogatással Katalin kegyencét Poniatowski Szaniszló herceget választották meg 1764. szeptember 7-én a lengyel rendek II. Szaniszló Ágost néven. A választás azonban nem volt teljesen tiszta, hiszen az orosz csapatok a választásra csak az oroszbarát nemeseket engedték be. Szaniszló uralmát 1765. október 6-án tovább erősítette, hogy - nem kevés orosz és porosz nyomásgyakorlás közepette - a szász régens, a kiskorú III. Frigyes Ágost nevében örökre lemondott a lengyel trónról. Azonban ekkoriban (is) Európa nagyhatalmai nem engedhették meg maguknak, hogy közülük valaki is nagyobb előnyre tegyen szert, és az oroszok lengyelországi befolyása ilyen volt. Így a franciák elkezdték támogatni az oroszellenes lengyel nemeseket, akik a Hazafias Konföderáció néven alkottak szövetséget. Sőt Bar városában még a függetlenségüket is kikiáltották, és fegyveres harcba kezdtek. Azonban a lengyel nemesi felkelők nem igazán voltak egy súlycsoportban a reguláris orosz haderővel. Miközben az oroszok megpróbálták leverni a felkelőket, az egyik tisztogató akciójuk során a cári csapatok, a felkelők üldözése közben átlépték a török határt. A porta nem volt rest és nem kis francia bujtogatás hatásra 1768-ban hadat üzent az orosz medvének. Ez azonban nem volt túl jó ötlet II. Musztafától, mivel a nagy északi háborúban megedződött orosz csapatok sorozatos vereségeket mértek, az ekkor már csak a régi dicsfényéből élő erősen korszerűtlen török haderőre. Az oroszok hamarosan benyomultak a Balkánra és megszállták a török vazallus államot, Havasalföldet és annak fővárosát, Bukarestet is. Azonban az oroszok nem csak a Balkánon, hanem a Fekete-tengernél is támadásba lendültek, sőt egy nagyszabású bekerítő hadművelet keretében a Balti Flotta egyik hajóraja 1769-ben Kronstadtban vitorlát bontott, majd a Balti-tengerről kifutva, a La Manche-on keresztül október 20-án, történetében először áthajózott a Gibraltári-szoroson. Még abban az évben egy másik hajóraj is felszedte horgonyát és követte az elsőt. A két hajóraj összesen 9 sorhajót, 3 fregattot és 9 különböző, kisebb-nagyobb felfegyverzett kereskedelmi hajót számlált, amelyeket jó rész a britektől béreltek. Természetesen egy ilyen flotta ellátása ennyire távol a Haza Anyácskától nem volt egyszerű feladat, de a cári kormányzást ezt is megoldotta, amikor szerződést kötött a legnagyobb gibraltári kereskedővel, hogy tegyen róla, hogy a flotta ne szenvedjen semmiből sem hiányt.

A modern orosz haditengerészet alapjait még Nagy Péter cár rakta le 1696-ban, hogy támogassa haderejét a törökök elleni, második azovi hadjáratban. A hadjárat kiértékelése után nyilvánvalóvá vált, hogy az Orosz Birodalomnak szüksége van haditengerészetre és ezért október 20-án rendeletet hoztak, annak felállításáról. Ma ezt a dátumot tekintjük az Orosz Haditengerészet születésnapjának. Alig négy év múlva 1700-ban felállításra került a Balti-flotta, és a következő mintegy húsz esztendőben kiépült maga a haditengerészet, és annak az üzemeltetéséhez szükséges háttér is. Ekkoriban alapították meg a szentpétervári, és a kronstadti haditengerészeti támaszpontot. Az orosz flotta 1745-re már nem kevesebb, mint 130 vitorlást, közte 36 sorhajót és 9 fregattot számlált. Ezek mellett a helyi viszonyoknak megfelelő, különféle evezős hajókból is szolgálatban állt 396. Ennek a flottának a kiépítését az akkoriban működő 24 oroszországi hajógyár tette lehetővé, amelyek a hadihajók mellett több mint 1000 kereskedelmi hajót is vízre bocsájtottak. A tisztek képzését az 1701-ben alapított moszkvai Sukarev-toronyban berendezett iskolában történt, de számos parancsnok tanult külföldön, illetve a kor szokásainak megfelelően sok külhoni szakembert is fogadott a cár a szolgálatába. Ezt a folyamatot az 1720-ben elfogadott tengerészeti törvény koronázta meg. Ugyan kezdetben a flotta legénysége még nagyobb részt külhoniakból állt, de 1721-re már 7215 orosz nemzetiségű személy is szolgált a haditengerészetnél.

blog231-02_1.jpg 

Természetesen a Török Haditengerészet története az oroszénál sokkal mélyebben nyúlik vissza az időben. Az elsőt még 1081-ben hozták létre. A törökök a saját terjeszkedési politikájuk szempontjából, már korán felismerték egy erős haditengerészet megteremtésének jelentőségét. És noha háborúik nagy részét a szárazföldön, a kor egyik, ha nem a legkorszerűbb hadseregével vívták, ennek ellenére törekedtek egy erős, azt támogató haditengerészet felállítására is. Az hogy ezt a flotta mekkora is volt és mekkora jelentőséggel bírt jól mutatja a XV-XVI. századi török terjeszkedés a Földközi-tenger keleti medencéjében. Az első török fekete-tengeri flottát I. Kajkubad szultán uralma alatt 1220-ban hozták létre Szinopban, amely aztán tevékenyen részt vett azokban a hadjáratokban, amelynek révén 1237-re a Fekete-tenger török beltengerré vált. A török tengeri terjeszkedés végét az 1565-ös sikertelen, Málta meghódítását célul tűző hadjárat fiaskója, és az 1571-es lepantói csatavesztés jelentette.  Ez azonban nem jelentette a török haditengerészet végét, csak a török hódító politika súlypontjai helyeződtek át, amelyben már kevésbé kellett támaszkodniuk egy erős haditengerészetre.

Az török-orosz háború egyik érdekes mellékzöngéje a magyar származású Tóth Ferenc huszár ezredes, vagy ahogy a világban ismerik Francois baron de Tott. életútja Tóth Ferenc 1733. augusztus 17-én a franciaországi Chamignyban született. Apja Tóth András volt részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, majd annak bukása után Franciaországba emigrált és a híres Bercsényi huszárezredben vállalt szolgálatot. A kis Francois már itt látta meg a napvilágot. Kilenc évesen követte apja pályáját és maga is a Bercsényi ezred tagja lett, mint kornétás. Részt vett az osztrák örökösödési háborúban, 1747-ben alig 14 évesen megsebesült a lauffeldi csatában. Közben apja a francia udvar megbízásából diplomáciai pályára lépett. A franciák kihasználva Tóth András jó kapcsolatait a Rákóczi emigrációval, Törökországba küldték, ahova magával vitte fiát is. A fiatal Francois itt tanult meg törökül és maga is diplomáciai pályára lépett.

Első megbízatását 1766-ban kapta a Neauchateli Hercegségben, de már a következő évben egy számára ismerősebb terepre a krími tatár kán udvarába küldték, ahol egészen 1769-ig teljesített szolgálatot. Innen a már háborúban álló Törökország fővárosába utazott vissza, ahol további utasítást és feladatot várt Párizsból. Isztambulban hamarosan felfigyeltek a fiatal, és tehetséges diplomatára a török uralkodó és felkérte, hogy vegyen részt a török hadsereg megreformálásában. Tóth Ferenctől a török tüzérség átalakítását várták el. A cseszmei vereség után új megbízást kapott és részt kellett vennie az Isztambult védő tengerszorosok megerősítésében. Ekkor még erődöket is tervezett, sőt az egyik erőd még ma is - nem véletlenül -  a „Magyar erőd” elnevezést viseli. Összesen négy erőd megerősítésében vett részt illetve az európai parton hat, az ázsiai parton, pedig öt erődöt építettek a tervei alapján. A veszély elmúltával folytatta a török tüzérségnél megkezdett munkáját. Nevéhez fűződik az 1771-ben Kiathában alapított tüzérségi iskola, és az 1772-ben Isztambulban létrehozott ágyúöntő műhely megalapítása. Tóth Ferenc volt az, aki a török tüzérségben bevezette a francia mintájú gyorstüzelő ágyút. Szintén a tüzérséghez kapcsolódóan saját tervezésű bőr pontonokat tervezet, amelyekkel a tüzérség mozgékonyságát növelte meg. Munkája során figyelme a tengerészet felé fordult, hajókat tervezett és épített, tengerészeti iskolát alapított, amelynek növendékei az általa tervezett iskolahajó fedélzetén sajátíthatták el mesterségük fogásait.

Azonban sikerei nyomán egyre több irigye támadt és a háború befejeztével a reformok jelentősége is csökkent. Minden esetre az Isztambulban eltöltött évek jelentették Tóth Ferenc katonai pályafutásának csúcsát. Amely 1776-os hazarendelésével tört meg, ahol brigadérossá, azaz tábornokká nevezték ki. Franciaországba visszatérve felhasználta külföldön szerzett tapasztalatait és törökországi utazásait, amelynek nyomán javaslatot tett a francia udvarnak, hogy vegye birtokba Egyiptomot, és az ott saját szemével látott ókori csatorna vonalát felhasználva építsen vízi összeköttetést a Földközi- és a Vörös–tenger között. Azonban az ekkor fennálló jó francia-török viszony miatt javaslata az irattár süllyesztőjébe került és csak egy évszázaddal később valósult meg Szuezi-csatorna néven. Tóth Ferenc mindig is a királyság híve volt, így a forradalom kitörése után kénytelen volt elhagyni Franciaországot, először Svájcba, majd Bécsbe utazott, ahol barátságot kötött báró Batthyány Tódorral, aki meghívta vas megyei birtokára, Tarcsafürdőre. Itt  1793. szeptember 24-én hunyta le örökre a szemét Tóth Ferenc katona, diplomata és hadmérnök.


Ott tartottunk, hogy 1769 végére az orosz flotta befutott a Földközi-tenger nyugati medencéjébe és egy Menorca szigetén megejtett felkészülés követően, az immár egyesített flotta 1770 elején megkezdte az előrenyomulást a török partok irányába. Az egyik orosz hajóraj parancsnoka Grigorij Szpiridov admirális, míg a másiké az angol John Elphinstone ellen-tengernagy volt, aki 1769 nyarán szegődött II. Katalin szolgálatába. A két hajóraj közös parancsnoka Alekszej Orlov gróf volt.  

Miközben Orlov hajói dagadó vitorlákkal megközelítették Kréta szigetét, a törökök hírét vették, hogy egy másik orosz flotta is készülődik a Fekete-tenger partján. A Porta előtt nem volt kétséges, hogy még azelőtt kell cselekedni, mielőtt bezárulna a harapófogó és az orosz hadihajók a Fekete-tenger és az Égei-tenger felől egyszerre behatolva, egyesülnének Konstantinápoly (Isztambul) alatt majd ágyúikkal porrá lövik a szultáni palotát. Ekkor még nem volt kiépülve az az erődlánc, amely 1915-ben megakadályozta az Antant flotta behatolását a Márvány-tengerre. A törökök is sebtében hajók tucatjait építették, illetve sorozták be, miközben újabb 10000 fővel növelték a haditengerészet létszámát. Az oszmán hadvezetés, először a Fekete-tengeren akarta stabilizálni a helyzetét, de számításait keresztül húzta egy szörnyű vihar, amely 1769. november 12-én 90 hajóját küldte a tenger fenekére. 1770 elején, az oroszok közeledtének hírére összevonták az Égei-tengeren szanaszét szórva állomásozó hajóikat,.

Az orosz egyesített flotta március elején érte el a Földközi-tenger keleti medencéjének nyugati kapuját, a Ión-tengert, ahol kettévált. Az egyik hajóraj folytatta a keleti irányú előrenyomulást, majd behajózott az Égei-tengerre, míg a másik északnak, a Peloponnészoszi-félsziget felé fordult és ott 2000 tengerész szállított partra, hogy támogassák a török ellenes görög felkelőket. Az orosz segítség épen a legjobbkor jött és hamarosan annyi görög csatlakozott a lázadáshoz, amely egyre nagyobb teret nyert, hogy az orosz tengerészek visszaszállhattak a hajóikra. A törökök a felkelés leverésére 30000 katonát volt kénytelen Görögországba átcsoportosítani. Mint látható az orosz hadműveletek kezdtek egyre veszélyesebb képet ölteni. Miközben orosz csapatok álltak Bukarestben és az Azovi-tenger partján, Görögországban felkelés tört ki, egy-egy András-keresztes flotta gyülekezett a Fekete- és az Égei-tengeren. A Portának, sürgősen tennie kellett valamit, ha el akarta kerülni a gyors és megalázó vereséget. A törökök Hasszán bej (pasa a forrásoktól függően) parancsnoksága alatt 16-17 sorhajót, 2- 6 fregattot és 50-60 különböző típusú egyéb hadihajót és számos egyéb naszádot vontak össze. Sajnos a török flottáról nincsenek pontos adataink, de a sorhajók általában nagyobbak voltak az oroszokénál, de azoknál gyengébb építésűek .

blog231-03_1.jpg

Az első orosz-török tengeri összecsapásra május 25-én került sor, amikor is egy orosz fregatt rajtaütött egy vitorlásból és három gályából álló kisebb török hajórajon.

A két flotta először május 27-28-án ütközött meg egymással.  Május 20-án Elphinstone hajóraja elérte a dél-görögországi Matapan fokot, majd két nappal később csapatokat tett partra Rupinpnál. Itt érte a hír egy ellenséges hajóraj felbukkanásáról. Elphinstone úgy tudta, hogy vele szemben csak a török flotta egy része sorakozott fel, ezért azonnal kiadta a támadási parancsot. Azonban ekkor lecsapott a rossz idő és csak 27-én tudta lőtávolba megközelíteni az oszmán hajórajt.

A brit parancsnok alárendeltségében ekkor Szvjatoszlav (84 á.), Nye trony menya (66 á.), Szaratov (66 á.) sorhajók, az Afrika (32 á.), Nagyezsda (32 á.) fregattok, Szvjatoj Pavel (8 á.), Graf Csernisjov (22 á.), Graf Panyin (18 á.), Graf Orlov (18 á.) felfegyverzett kereskedelmi hajók voltak. Vele szemben azonban egy jóval erősebb török hajóraj sorakozott fel, amely a bizonytalan, és minden bizonnyal téves források szerint öt 84 ágyús, két 64 ágyús, négy 54 ágyús, két 50 ágyús sorhajóból és fregattból, illetve néhány gályából és segédhajóból állt. A vihar elől a törökök az Argoli-öbölbe húzódtak vissza, ez azonban nem tántorította el Elphinstonte-t és délután 17 óra tájban, kihasználva kedvező dél-délkeleti szelet behatolt az öbölbe. A Nye trony menya a török zászlóshajóra rontott, a Szaratov, pedig a török csatasor végén lévő hajót. A Nagyezsgya fregatt szintén akcióba lépett. Végül Szvjatoszlav is bekapcsolódott a harcba a felfegyverzett kereskedelmi hajóit vezetve, ez már túl sok volt a töröknek és visszavonultak, de az oroszok szorosan a nyomukban voltak.

Másnap, dél körül a török flotta horgonyt vetett Naupila város erődjének fedezetében, de ez nem gátolta meg a brit parancsnokot, hogy 15 óra tájban felújítsa a támadását. Az orosz hajóraj oda-vissza hajózva végiglőtte a török hajók alkotta vonalat, de nem ez nem okozott túl sok kárt azokban. Viszont a saját hajóraja sem szenvedett komoly veszteséget.  Végül a két flotta két napig nézett farkasszemet egymással, amikor is a törökök a döntöttek a támadás mellett. A szélcsendben a törökök a sorhajóikat a kísérőgályákkal akarták harcba vontatni. Ezt látva az orosz flottában szolgáló felfegyverzett brit kereskedelmi hajók kapitányai felhívták Elphinstone figyelmét, hogy nem kötelesek, és nem számít gyávaságnak, ha egy erősebb flottával szemben kitérnek az összecsapás elől. A brit parancsnoknak be kellett látni, hogy a két sikertelen támadás után, egy harmadikra már nem tudja vezetni beosztottjait ezért kihasználva a 31-én feltámadó szelet, faképnél hagyta a nehézkes oszmánokat.

Az eredménytelen csata után mindkét fél visszavonult. Az oszmán flotta a török szárazföldön, Anatólia nyugati felén, található Cseszme városához, amely Khiosz szigetének védelmében feküdt. Közben a Fekete-tengeren is zajlottak az események. Miközben a frissen elkészült, orosz azovi hajóraj kifutott, a törökök egy újabb viharban ismét elvesztettek 62 hajót a Fekete-tengeren. A Porta immár felkészült a két oldalról történő támadásra, ezért megerősítették a Dardanellákat és a Boszporuszt, illetve Hasszán bejnek parancsba adták, hogy további orosz előrenyomulás esetén ütközzön meg Orlov flottájával. És hát az orosz égei-tengeri hajóraj meg is indult, de a török flotta a cseszmei-szorosban már csatarendben várva állta el az útját.

blog231-04_1.jpg

A csata előtt a két fél hadrendje a következő képen festett:

Orlov parancsnoksága alá az Evropa (66 ágyú) a Rosztyiszlav (68 á.) sorhajó és a Grom bombázó naszád (12 á.) tartozott. Szpiridov raja Tri Jerarha (66 á.), Szvjatoj Esztafij (68 á.), Tri Szvjatyityelja (66 á.), Szvjatoj Januarij (66 á.) sorhajóból és a Szvjatoj Nyikolaj fregattból (26 (38?) á.) állt. Elphinstone parancsnoksága alá tartozott a maradék, azaz a Szvjatoszlav (84 á.),Nye trony menya (66 á.), Szaratov (66 á.) sorhajók, az Afrika (32 á.), Nagyezsda (32 á.) fregattok, Szvjatoj Pavel (8 á.), Pocstalon (14 á.), Graf Csernisjov (22 á.), Graf Panyin (18 á.), Graf Orlov (18 á.) felfegyverzett kereskedelmi hajók, illetve 4 további hajó kisebb hajó, amelyeket később gyújtóhajókká alakították át. Az orosz hajókon mintegy 900 különböző kaliberű löveg volt, amelyek közül a legerősebb, a sorhajók alsó fedélzetén elhelyezett 24 fontos hajóágyúk voltak. A sorhajók legénysége 600-650 főt számlált, az egész flotta legénysége forrásoktól függően 6500-7000 fő lehetett.

Egy orosz forrás szerint az ottomán flotta hat sorhajója 80-100 ágyús, míg a többi 60-74 ágyús lehetett. Sajnos a török hajók nevei re két változat is ismert, amelyek közül az egyik, csak orosz átírásból ismerek, és amelyek S.K Greig angol kapitány feljegyzésén alapulnak. Real Musztafa (84 á.), Kapitan Allibej (96 á.), Patrona Realo (84 á.), Kapitan-pasa (100á .) Patrona Aukara (84 á.) Mulinosz Ahmet (84 á.),Dzsafer bej (80 á.), Ahmet (74 á.) Szultana (74 á.) Emir Musztafa (70 á.) Hamanzej (60 á.) Barbaroszena (60 á.) Ali Kandiszk (60 á.), Rodosz (60 á.), Mekhin (60 á.), Genulin pasa (60 á.)  illetve egy ismeretlen nevű (60 á.) és kettő (50á.), a2 fregatt (40 á.) A török flotta hajóinak fedélzetén, mintegy 15000 ember és 2000 különböző kaliberű ágyú volt.

Az ottomán ​​flotta erejét a csata kezdetén 15 ezer emberre becsülik. Így az ellenség legalább kétszeres fölénye volt a flottánkkal szemben. Azonban ezeket az adatokkal eléggé csinnyán kell bánni, mert ezeket a hajóneveket egyetlen török forrás sem erősíti meg.

Az újabb török források azonban nagyban árnyalják a képet:

Ezek szerint nem 17, na nem csak 10 sorhajó volt a török flottában. Ezek közül 2 háromfedélzetes volt, a Bursz-i Zufer (84 á.), amely Hasszán Pasa zászlóshajója volt, és Hisn-i Bari (96 á.) Ali bej zászlóshajója,  a maradék 8 csak kétfedélzetes volt: Ziver-i Bahri (66 á.), Sebk-i Bahri (66 á.), Peleng-i Bahri (60 á.), Mukaddeme-i Seref (60 á.), Semend-i Bahri (54 á.), Meken-i Gazi (54 á.) Tilsim-i Bahri (54 á.), Ukab-i Bahri (52 á.), ezek mellett 6-8 felfegyverzett kereskedelmi hajó is volt, meglehetősen erős fegyverzettel, a fedélzetükön egyenként 36-44 ágyú (valószínűsítem ezek között kell keresni a más források által megadott 3 fregattot) és még 11 gálya. A létszámok tekintetében is vannak ellentmondások. A török források szerint hajóik legénysége erősen hiányos volt, számos hajó alig fél személyzettel rendelkezett. Azonban ezt a számot azért annak tudatában kell értelmeznünk, hogy az ottomán hajók legénysége az európai hajókhoz képest másfélszeres volt alapból. Minden esetre a sorhajókon és a fregattokon, mintegy 4000, a gályákon 3000, a kisebb naszádok fedélzetén, pedig olyan 2000 tengerész és katona szolgálhatott. A hajók kisebb száma a rajta lévő fegyverzetet számát is árnyalja, ebben a kisebb flottában, a korábban megadott 2000 löveg helyett, csak mintegy 1300 lehetett, ami még így is jóval több, volt, mint az orosz hajókon.

blog231-05.jpg

blog231-06_1.jpg

A törökök a sorhajóikat két sorban helyezték el és egyes források szerint horgonyon álltak. Az első sorban 10, a második sorban, pedig hat sorhajó állt csatarendbe. A két sor úgy foglalt állást, hogy az első sor hajóinak térközei között a második sor hajói ki tudtak lőni. Az első sor első hajója volt Hasszán bej zászlóshajója a 84 ágyús Real Musztafa/Bursz-i-Zufer.  A fregattok és a többi kisebb hajó a két sor mögött foglalt állást. Ez a csatarend azonban a nagyobb flotta esetén lehetséges csak. Azonban a kisebb flotta esetén logikusan feltételezhetjük, hogy az első sort a 10 sorhajó, míg a másodikat a 6 fregatt, vagy erős fegyverzetű  - 36-44 ágyús - felfegyverzett kereskedelmi hajó alkothatta, és ebben az esetben még igaza lehet a korabeli angol kapitány feljegyzésének, azzal a kitétellel, hogy a második sor fregattjait csatahajóként azonosította.

Az oroszok a haditerv egyeztetése után északról délre vitorlázva lőtávolba közelítették meg a török hajókat, majd északnak fordulva lőni kezdték ellenfeleiket első sorának északi harmadát. Elphinstone egy más tervet javasolt, ő az északi végen támadott volna és ott, délnek fordulva hajózott volna végig egészen addig, míg a két flotta párhuzamos vonalat nem alkotott, és ekkor kezdte volna meg a hajó-hajó elleni küzdelmet. Ez a terv nagyban hasonlított, Nelson későbbi, 1798-as nílusi-csatájához. Azonban az orosz haditanács elvetette ezt a tervet.

Július 5-én, amint az orosz flotta lőtávolba ért a törökök 11.45-kor tüzet nyitottak rájuk, amit az oroszok hamarosan viszonoztak. Ahogy csökkent a lőtávolság, mindkét hajón a muskétások is bekapcsolódtak a harcba. Azonban az orosz csatasor nagyjából a török flotta harmadik hajójánál kezdte meg a fordulást, 12.00 tájban, így annak csak az első harmadát lőtte volna végig. Azonban az oroszok nem tudták tartani az alakzatot. A vezérhajó, az Evropa túlfutott, ezért visszafordult, a sorban második Szvjatoj Esztafij, amely Szpiritov zászlóshajója volt közvetlen közelről tűzpárbajt kezdeményezett a sor élén lévő török vezérhajóval.  A harmadik Tri Szvjatyityelja bátran áttört a 3. és 4. török hajó között, míg az 5. Tri Jerarha - amin saját zászlóshajóját elhagyva maga Orlov parancsnokolt - a 4. török sorhajó mellé állt és tűzpárbajt kezdeményezett vele. A 6. orosz hajó, a Rosztyiszlav követte Orlovot és annak tatja felé vette az irányt. A helyzetet látva Elphinstone nem akarta tovább növelni az északi végen kialakult tumultust, és a csatasor 7. 8. 9. hajójával, azaz a Nye trony menya, Szvjatoszlav, és Szaratov sorhajókkal a török első sor déli vége mögött kísérelt meg átvágni, amit 13.00-ra el is ért.

Szpiritov agresszíven közelítette meg a török vezérhajót és közvetlen közelről lőve megpróbálta azt felgyújtani. Erőfeszítését hamarosan siker koronázta, és a török hajó Hasszán bej hajója lángba borult. Szpiritov látva, ahogy elharapóznak a török hajón lángok hajójával, a Szvjatoj Esztafij-jal megpróbált kiválni a közelharcból, de elkésett, ugyanis a török hajó árbocairól a lángok átcsaptak az orosz hajóra is. Az orosz hajó legénysége, megpróbálkozott az oltással, de elkéstek és a lángok hamarosan elérték a lőporkamrát. A bekövetkező robbanás szétvetette a Szvjatoj Esztafij-t, de ekkor Szpiritov már nem tartózkodott a fedélzeten, hanem csónakba szállt, hogy támadásra ösztökélje  Elphinstonte. (Elphinstone szerint az orosz parancsnok már korábban, még  a közelharc megkezdése előtt elhagyta a hajóját.) Az orosz hajó pusztulását nem sokkal élte túl Hasszán bej hajója sem, amit a lángok teljesen elemésztettek (más források szerint ez is felrobbant). Azonban Hasszán bej is még időben elhagyta a hajóját. A vezérhajó pusztulását látva a török hajók olyan 14.00 magasságában felhúzták horgonyaikat, vitorlát bontottak és rendezetlen visszavonulásba kezdtek. Azonban a robbanás következtében több hajójukon is tűz tört ki, de nincs hír további veszteségeknek.

blog231-07_1.jpg

blog231-08_1.jpg

A törökök miután visszavonultak a Cseszmei-öböl torkolatából, annak belsejébe, az azonos nevű város alá, maradék hajóikból kikülönítettek nyolcat és azokat az első sorban helyezték el, míg a többi ezek mögé, az első sor és a város között zsúfolódott össze. (Az talán beszédes lehet, hogy ezúttal tíz helyett, csak nyolc hajó alkotta az első sort, amiből arra következtetek, hogy még egy török hajó erősen megrongálódhatott, talán az, amelyet Orlov támadott, vagy az, amely a török csatasor második hajója lehetett, amely elszenvedte egy, vagy akár két csatahajó felrobbanásának következményeit.

blog231-10_1.jpg

blog231-11_1.jpg

Július 6. az oroszok az összetorlódott török hajók ellen elszigetelt támadásokat indítottak, és bevetették, az Orlov alárendeltségében lévő bombázó naszádot is. Azonban itt a török flotta már a parti ütegek védelme alatt állott, amelyek sikeresen verték vissza az orosz próbálkozásokat.  Másnap az oroszok egy átfogóbb támadásba kezdtek 12.30 körül. A támadást oroszlánrésze ezúttal az 5.-ei összecsapásból kimaradó Elphnistone hajórajára nehezedett, de rész vettek benn más hajók is. A Nagyezsgya az öböl északi végén lévő ütegeket fogta le a tüzével, ezzel megkönnyítve, hogy a többi hajó tüzelő állást vegyen fel mögötte, párhuzamosan a török első sorral. Az oroszok követték ellenfeleik példáját, és az első sorba a sorhajóikat, míg azok mögött, azok térközeibe a kisebb hajókat állították fel. A Nagyezsgya mögött a Nye trony menya és a Szvjatoszlav állt csatasorba, majd őket követte a déli végen az Evropa. A második sorban, középen foglalt tüzelőállást a Grom a bombázó naszád. Az után, hogy az oroszok tüzet nyitottak alig egy, Elphinstone szerint másfél óra múlva a Gromról, vagy a Nye trony menya-ról származó ágyúlövedék felgyújtotta az egyik török hajó vitorlázatát. (Az egyik forrás szerint a szerencsés találat a Grom első lövése volt.) A tűz hamarosan elharapózott és átterjedt más hajókra is. 14.00-re már két török hajó vált lőporkamra robbanás áldozatává. Közben a török flottában kitörő zűrzavart kihasználva Greig kapitány vezette négy gyújtóhajó is támadásba lendült. A gyújtóhajók bevetését az angol parancsnokok javasolták, mivel az orosz tengerészetnek korábban semmiféle tapasztalata nem volt az ilyen hajókkal való harccal kapcsolatban. Eredetileg a négy legkisebb hajót alakították át az oroszok erre a célra, de végül csak három került bevetésre, a negyedik kapitánya nem vállalta a kockázatos akciót és menet közben visszafordult. A három hajó végül elérte a törököket, kettő északon, egy pedig délen. A gyújtóhajók ugyan fokozták a török flottában elharapózó zűrzavart, de nem sikerült egyetlen ellenséges hajót sem megsemmisíteniük. A törökök olyan 16.00 tájban megpróbálták menteni a menthetőt, és evezős gályákat küldtek be, hogy elvontassanak még két, nem égő sorhajójukat, az egyik, a 60 ágyús Semend-i Bahri esetében sikerrel jártak, de a másik a vontatás közben kapott lángra. Az elharapózó lángoktól a török flotta fegyelme felbomlott, számos hajót a legénysége elhagyta és a partra menekült. Az egyik forrás szerint az oroszok a csata végén behatoltak az öbölbe és elfogtak egy 70 ágyús török hajót, amely Zafir bejé volt illetve még számos kisebbet, és kiszabadítottak 400 keresztény foglyot.

blog231-12_1.jpg

blog231-13_1.jpg

blog231-14_1.jpg

blog231-15_1.jpg

A törökök megsemmisítő vereséget szenvedtek. A teljes égei-tengeri flottájuk megsemmisült, továbbá a kikötőben tartózkodó 38 hajó is a tenger fenekére került, vagy az oroszok hadizsákmányává vált. A források megoszlanak a személyi veszteségben, de abban egyetértenek, hogy nagyon súlyos lehetett. Az egyik szerint a törökök 8000 halottat és sebesültet, továbbá 1000 foglyot vesztettek, és csak alig 1000 menekült meg a három napos összecsapás végén. Természetesen a török parancsnokoot – akik megmenekült - leváltották, Hasszán helyére Cafer Bejt nevezték ki, aki szintén részt vett a csatában.

Az oroszok jóval kedvezőbb mérleget könyvelhettek el. Ugyan 5-én elvesztették a Szvjatoj Esztafij és rajta 636 tengerészüket, azonban aznap rajtuk kívül, a többi orosz hajón csak további 14 fő esett el és 30 sebesült meg. A 7.-ei veszteségadatok, pedig még ennél is kisebb volt, összesen 11 elesett.

blog231-16_1.jpg

Az orosz diadal után azonban nem következett be az, amitől a Porta annyira tartott, és az orosz hajók nem vitorláztak Isztambul alá.  Az orosz flotta ismét kettévált, az egyik fele blokád alá vette a Dardanellákat, míg a másik a görög szigetvilágban csapott le hol itt, hol ott. Ennek a hajórajnak a legnagyobb fegyverténye az volt, amikor Athén kikötőjébe, Pireuszba behatolva megsemmisített ott, 17 épülő török hajót. Az orosz flotta még öt esztendeig maradt az Égei-tengeren, miközben kétszer is visszatért Cseszméhez, hogy bombázza a kikötőt. A cseszmei diadal megalapozta az orosz haditengerészet hírnevét, míg a török hadiflotta Lepanto óta nem szenvedett ilyen súlyos vereséget.

Ambasa

Szerző: ambasa  2020.07.01. 00:00 12 komment

Címkék: hajózás hadtörténelem Törökország Oroszország/Szovjetunió

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr9215974626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Othar 2020.07.01. 21:34:32

Tartalmas bejegyzés, nagy érdeklődéssel olvastam.
A helyesírást viszont ellenőrizni kellett volna.

Stavros. 2020.07.02. 00:02:06

Ez a nagy orosz győzelem a törökök felett a napóleoni háborúk küszöbén, nagy lökést adott az orosz haderő és flotta tovább-fejlesztésének. Mire 22 évvel később később, 1792-ben kirobbannak a harcok a forradalmi Franciaország és Európa között (majd megindulnak a napóleoni háborúk), az Orosz Birodalom elismert katonai nagyhatalomként várja a francia támadásokat.

Örömhernyó 2020.07.02. 00:21:22

@Othar: A helyesírás még elmegy, de az alany-állítmány egyeztetés sokszor hiányzik, a ragok nem stimmelnek, a mondatot és gondolatot nem fejezi be. Mintha egy idegen nyelvből fordította volna nyelvtudás nélkül Google translate segítségével.

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2020.07.02. 07:43:55

1. Nagy írás, hatalmas munka, respect!
2. A helyesírás valóban problematikus.
3. Rákóczy???

apro_marosan_petergabor 2020.07.02. 08:59:24

Érdekes eléggé részletekbe menő írás, látható nem egyszerű vitorlás-evezős hajókkal végigvinni tengeri csatákat, ráadásul az anyaországtól, utánpótlási lehetőségektől messze.
Nem lehet eléggé kiemelni a megemlített lepantói csata jelentőségét, ahol az EGYESÜLT KERESZTÉNY flotta megállította at iszlám (török) nyomulást.
Itt az orosz flotta tette ezt ismét. A kérdés, miért nem mentek el Isztambulig? Talán ki lehetett volna ebrudalni az iszlámot Erópából...
Később az oroszok felszabadították gyakorlatilag a balkánt - Görögországot - nem a nyugat tette ezt - ismét ők voltak a kereszténység legjelentősebb védelmezői - franciák - angolok "fékezték" meg őket.
Később látható, a nyugati hatalmak kisstílü játszmái akadályozták meg az iszlám hatalom teljes összeomlását, eltünését Európában.
És asták meg későbbi sírjukat, anélkül, hogy ennek tudatában lettek volna...
Ha a nyugati politika erőlelátóbbb lett volna, ma nem itt tartanánk... (lassan eltűnik a keresztény Franciaország, Britannia stb...- s helyette harc nélkül mindent lefednek az iszlám s a volt gyarmatok iskolázatlan, mohamedán népei...
Amerikában szintén nem jó irányba mennek a dolgok...
A másik, jelenleg Oroszország ISMÉT (70 év kommunista elnyomása után annak ateizmusa ellenére) a kereszténység valamit is számító HATALMA védőbástyája Európában...
(Attól függetlenül, hogy nem baj ha a magyar és orosz határ között van két ukrán határ is...)

apro_marosan_petergabor 2020.07.02. 10:55:42

@Örömhernyó:
Vannak helyesírási hibák, de az egy durva túlzás, hogy Google fordítás magyar nyelvismeret nélkül.
Kétségtelen, hogy egyébként ez a nagy munka megért volna egy grammatikai gondosabb ellenőrzést.

Praktikum 2020.07.02. 14:49:42

Gratulálok. Jól sikerült. Az életrajzi rész különösen tetszett. Nagyon sokat segítettek az ábrák a csatákról. Jobban érthető lett volna ha bemutatja a csatában résztvevő hajók méretét, mozgási képességét, személyzetét a török oldalon is. Érzékelteti az ágyúk lehetőségeit, hatótávolságát, pontatlanságát (az orosz oldalon harcoló angol/holland tengerészek gyorsabban tudtak tölteni és az ágyúk öntési minősége több lövést tett lehetővé anélül hogy károsodtak volna).

ambasa 2020.07.02. 16:53:21

@Fermentátor:
3. Javítva! Hazafelé vettem morzsolt kukoricát.

TG

apro_marosan_petergabor 2020.07.02. 21:38:50

@pityókabort Vráncsábó ócsón:
Igen is, meg nem is.
A "nyugat-nyugat" megúszta az iszlám-török megszállást, háborúkat, gyarmatosított - ipar keletkezett a hatalmas, gyarmatokból begyüjtött vagyonokból s megindult a polgárosodás. A "kelet"(de inkább Balkán illetve mi, s részben Ausztria a csatolt részekkel) nyögte az iszlám- török megszállást, harcolt az életbenmaradásáért - miközben testével védte a "nyugat-nyugatot" az iszlám-töröktől, ezért lemaradt, a Monarchia csak a kiegyezés után kezdhetett felzárkózni.
Az orosz külön kategória, megtudta magát védeni a töröktől, könnyedén, s közben annektálta és belakta az Urálon túli területeket, betelepítette OROSZOKKAL, a Csendes óceánig - ezért ma is egyben van, s nem kell félnie(majdnem) sem az iszlám, sem mohamedán arab-néger lázadásoktól - mert ilyenek náluk nincsenek. A "rendszerváltás" után jó érzékkel lekapcsolták magukról azokat a részeket, amelyek a fenti szempontok miatt terhet jelentenek (Ukrajna, ...sztánok stb.), így megmaradtak viszonylag homogénnek, egy sereg problémát elkerülve.
Most ismét más a helyzet.
A nyugat küzd a néger-arab-török-ázsiai mohamedán invázióval (gyarmati és egyéb örökség) - közép-kelet Európában ez egyelőre nem gond...
(Nem "küzd" mert fel sem merülhet ez a probléma hivatalosan a píszí miatt - csak a gyakorlatban)

hebebe 2020.07.03. 17:31:36

@apro_marosan_petergabor: Moszkva és a többi orosz nagyváros hemzseg a közép ázsiai és kaukázusi muszlim bevándorlástól.Ezt tetézi az oroszok pocsék demográfiai helyzete,Oroszország legalább akkora bajban van mint nyugat európa,meg úgy általában az összes fehér ember.