Igazából nem akartam erről a csatáról írni, hiszen a sok harmincéves összecsapásból miért is pont ezt kellene kiemelni. Hiszen írhatnák Lützernről, vagy épen Nördlingenről, esetleg, más olyan összecsapásról, amely jól bemutathatná a korszak hadviselését. Korábban már írtam a fehérhegyi csatáról, és Rocroi-ról, amelyből a második a hadviselés szempontjából egy fordulópont volt, no meg egy nagyszerű film - az Alatriste kapitány - vége is abban az ütközetben játszódik. Az elsőnek az apropója az összecsapás 400. évfordulója volt, és egy kezdeményezésé, a #feherhegy400-é, amelyben vagy tucatnyi makettező és wargamer vállalta egy harmincéves háborús, 28 mm-es sereg kifestését. Természetesen ez nem valami öncélú kezdeményezés volt. Amellett, hogy sokunknak lett volna egymással játszható serege szerettük volna, hogy ennek bemutatkozására pont a csata napján, a Márton-napi Makettkiállításon került volna sor. Sajnos ezt akkor a járvány megakadályozta, de azért szép számmal készültek el seregek, és az enyhítések miatt egyre többen szerettük volna kipróbálni őket a játékasztalon. És ekkor kapcsolódtak össze az események. Sajnos szintén a járvány miatt kénytelenek voltunk a Historikum rendezvénysorozatunk soron következő eseményét is elhalasztani. De ami késik, nem múlik és ha minden igaz akkor erre is sor kerül majd szeptember 11-én Székesfehérvárot. Az ottani szervezők kezdeményezése, és azon belül is Huszár Péter javaslatára úgy döntöttünk, hogyha már nem lehetett időben Fehérhegy 400, akkor mi lenne ha lenne Breitenfeld 390? Nos ennek a cikknek végül is ez az apropója, hogy egy rövid történelmi hátteret adjak a játékunkhoz...

blog357-01.jpg

A szemben álló erők:

Nos akkor elérkeztünk egy kis intermezzóhoz. Ahhoz hogy megértsük a Breitenfeldi ütközetnek a lefolyását érdemes megismernünk a három hadsereget. Ebben az időben a korszak európai hadseregei három fegyvernemre, a gyalogságra, a lovasságra és a tüzérségre oszlottak.

 Katonai szempontból alapvetően kétféle gyalogos létezett. A nehéz, pikával felfegyverzett, félpáncéllal rendelkező (mellvért és hátpáncél) sisakos gyalogos. Ez az alap volt, de rendelkezhettek páncélgallérral karpáncéllal és páncélköténnyel is. A nehéz-gyalogosok fő fegyvere a már említett 5-6 méteres pika volt, de rendelkeztek karddal is. A nehéz-gyalogosok voltak azok, akik a gyalogság támadása során a lökőerőt adták, ugyanakkor áthatolhatatlan védőfalat alkottak a lovasság támadásával szemben. A másik gyalogostípus a muskétás volt, aki csak ritkán rendelkezett védőfelszereléssel. A mellvért szinte fehér hollónak számított, de a sisak sem volt túl gyakori. A fő fegyverzetét alkotó muskéta mellett, még rövid kardot viseltek a közelharc esetére, de ha erre került sor, számos esetben a muskéta, mint bunkósbot hatásosabbnak bizonyult. A kor muskétái ekkor már keréklakatos szerkezetűek voltak, azonban a felporzó lőpor begyújtására még mindig kanócot alkalmaztak, ugyanakkor már kezdtek megjelenni a kovás puskák is. A kor muskétája 7-8 kilogrammot nyomott, a csöve olyan 120 cm hosszú volt és 2 unciás, azaz 55 grammos ólomgolyókat lőtt ki. A átlagos európai muskétás köteles volt 12 fa hüvelyben előkészített töltéssel rendelkeznie. Ezekkel a muskétákkal az átlag zsoldos percenként egy lövést tudott leadni. Ugyan a muskétás a kor előrehaladtával egyre fontosabb szerepet kapott, de az igazi gyalogos még mindig a pikás volt. Felszerelése drágább volt, és talán meglepő módon kiképzése is több időt igényelt, ezért a pikás katona magasabb zsoldra tarthatott igényt. Számos muskétás a jobb fizetés reményében ha tehette beállt a pikások közé. Természetesen a pikás nagyon hasznos volt a csatatéren, de egy város megrohanásakor már koránt sem volt olyan hasznos, ezért léteztek félpikák illetve alabárdok is ezekre az esetekre.

blog357-02.jpg

A lovasság már sokkal összetettebb volt. Volt nehéz és könnyűlovas illetve lovaslövész. A breitenfeldi csatában a nehézlovasok szinte kizárólag kürasszírok, azaz vértesek voltak. A vértesek háromnegyedes páncélba öltöztek, amely azt jelentette, hogy volt mell- és hátpáncéljuk, páncélgallérjuk, térdig érő rákozott combpáncéljuk, karpáncéljuk, vaskesztyűjük és természetesen sisakjuk. Fegyverzetük 2-3 pár pisztolyból és nehéz pallosból állt. A kürasszírok, azzal, hogy lándzsájukat pisztolyokra cserélték, egy sajátos harceljárásrt vezettek be. Természetesen nehéz pallosuk elé közelharcban ekkor sem volt tanácsos kerülniük, de az elsöprő roham már nem igazán jellemezte ezt a csapatnemet. A kürasszírok egy karakolnak nevezett harceljárást alkalmaztak, ami azt jelentette, hogy a 6-10 sorban felálló nehézlovasság pisztolylövési távolságra közelítette meg az ellenséget. Itt az első sor elsütötte a pisztolyait, majd hátra lovagolt helyet adva a következő sornak. Ez elvileg azt jelentette, ez a lovasság a pisztolyai tüzével addig lőtte az ellenséget, amíg azt rohaméretté nem lőtte. Majd ha ez bekövetkezett, akkor előkerültek a pallosok és létrejöhetett a valódi roham és közelharc. Ha az előre betöltött pisztolyok tüze nem érte el a kellő hatást a lovasok a hátsó sorokban újratölthették azokat és így elméletben hosszú időn keresztűl folyamatos tűzzel puhíthatták ez ellenséget. Azonban amellett, hogy a kürasszírok felszerelése és ezzel együtt természetesen zsoldja is igen drága volt, még igen erős, nagytestű lovakat is igényelt, amivel a svédek a gyengén termő északi területeiken nem rendelkeztek. Ezért ők vagy német zsoldosokat voltak kénytelenek felfogadni, vagy saját középnehéz lovasságukra támaszkodni. Az hogy a svéd nemzetiségű haderő nem alkalmazta a vértes lovasságot, annak a gyenge lóállomány mellett a lengyelekkel vívott háborúk is hatottak. A lengyel háborúkban az elsöprő rohamokra képes lengyel szárnyas huszárok ellen a karakol taktika teljesen hatástalan volt, ellenük egy sokkal mozgékonyabb lovasságra volt szükség. Ez vezetett oda, hogy a svéd lovasság ugyan rendelkezett pisztolyokkal, de inkább csak egy párral és a fő harcérintkezési formát a pallossal végrehajtott rohamban látta. A svéd középnehéz lovas a pallosa és a pisztolypárja mellett viselhetett mellvértet és hátpáncélt, de már sisak sem volt annyira jellemző rájuk. A kor másik lovastípusa a lovaslövész volt, amely könnyű muskétájával a lova hátáról tüzelt. Szerepük a középnehéz és a vértes lovasság tűzzel való támogatása, védelme volt annak szárnyain. Ugyan a lovaslövészek muskétái, vagy inkább nevezzük karabélynak, hatásosabbak voltak a kürasszírok pisztolyaival szemben, amely csak a páncélozatlan ellenfeleikben tudtak sebesülést okozni, akkor is csak közvetlen közelről, azonban ezeknek a tűzfegyvereknek a megtöltése, főleg lóháton sokkal nehézkesebb volt. Meg kell jegyeznem, hogy már korábban megjelentek a hasonló dragonyosok is, azonban volt egy lényeges különbség a dragonyosok és a lovaslövészek között. A lovaslövészek a lóhátról harcoltak, míg a dragonyosok - ebben a korszakban - lovasított muskétás gyalogosok voltak, akik lovaikat csak a harcmezőre való eljutásra használták, ott leszálltak róla és a harcot gyalogosan vívták meg. Természetesen ebben az időben léteztek könnyűlovasok, mint rettegett kozákok vagy a horvátok, akik szablyával, vagy lándzsával és valamilyen tűzfegyverrel is fel voltak szerelve. Azonban ez a lovasság nem volt alkalmas csatalovasságként való alkalmazásra, szerepük főleg a portyázásra, üldözésre, az ellátmány begyűjtésére és kísérésre, a felderítésre szorítkozott. Természetesen bizonyos esetekben, ahogy Breitenfeldnél be vetésre kerülhettek, de nagy számban nem kerültek alkalmazásra. A könnyűlovasság főként az üldözésben vette ki szerepét egy csatában, vagy a szárnyakon elhelyezve oldaltámadásra, vagy éppen annak kivédésére alkalmazták.. Azonban harcmodoruk miatt, a lakosság terrorizálására kitűnően megfeleltek. (Természetesen a könnyűlovasság ezen alkalmazása a nyugat-európai területeken érvényes, és egészen más volt a mozgékony tatár, vagy az akindzsi lovassággal szemben.)

blog357-22.jpg 

Ekkoriban a tüzérség két fő csapatnemből, az ostrom- és a tábori tüzérségből állt. A legtöbb löveg ebben a korban tömör kő, vagy vasgolyókat tüzelt, a robbanó lövedék igen ritka volt. Ilyen speciális lövedéket, amelynek kezelése nagyon szakértelmet és pontos időzítést igényelt. A XVI. századi itáliai háborúk nagy újítása volt annak a könnyű lövegtalpnak a megjelenése, amely lehetővé tette az ágyuk mozgatását a harcmezőre menetelő csapatokkal együtt. Ez tüzérség már rendelkezett azzal a harcászati mozgékonysággal, hogy időben kiérjen a csatamezőre, de azzal már nem, hogy ott manőverezzen, vagyis ha ezeket a lövegeket egyszer felállították a harcmezőn ott a csata közben már ritkán váltottak tüzelőállást, és egy vereség esetén jó eséllyel el is vesztek. Azonban az ekkor dívó zárt, tömör hadrendek kiváló célpontokat nyújtottak a kor tüzérségének. A korabeli ágyúk a nagyobb hatásfok érdekében a felpattanó lövést alkalmazták. Ebben az esetben a célpont elé céloztak és a földről felpattanó ágyúgolyó egész sorokat tudott elsöpörni.

 A hadseregek szervezeti alapja ekkor már az ezred volt, amely kompániákra, azaz századokra osztottak. Egy gyalogos ezred 8-12, 150-275 fő körüli századból állt. A lovasezredek szintén 8-12 80-100 fős lovasszázadból álltak. A svédek önálló, de nagyobb létszámú lovasszázadokat, vagy inkább lovas-svadronokat alkalmaztak 250 lovassal. alkalmaztak Ennek toborzáskor volt jelentősége, azonban a harcmezőn az így felállított századokat már más harcászati kötelékekbe osztották, ami viszont már eltért az adott haderőkben.

 

blog357-05.jpg-A katolikus erők

A császári és a liga hadereje egy akkor még hagyományosnak tekinthető hadsereg volt. A csapatok alapja az ezred volt, amely a gyalogságnál 10-12 150-200 fős gyalogosszázad tartozott, míg a lovasságnál 8, 80-100 fős század. Ezek azonban szervezeti egységek voltak. A csatamezőn, mint azt a breitenfeldi csata hadrendje is mutatja, az ezredek nem mindig az összes ezredükkel vettek részt. Ezért a századokat harci kötelékbe, alakzatokba szervezték. A császári haderőben a gyalogság fő harcászati köteléke a terció volt. Ez nem a klasszikus spanyol terció volt, hanem annál kisebb, mintegy 1500 főből állt. A császári gyalogságnál ekkor a pikások és a muskétások aránya olyan 1:1 volt, jórészt a magyarországi harcok tapasztalatának köszönhetően. A német, vagy módosított spanyol terció magját egy 25-30 sor széles és ugyan olyan mély pikás blokk adta, amelynek sarkain muskétás négyszögeket helyeztek el. Ez igen szilárd védelmi pozíciót biztosított, bármilyen irányú támadással szemben, de a muskétások tűzerejének csak egy részét használta egy-egy irányba, egy részüket tétlenségre kárhoztatta. Ugyan a terció félelmetes védelmi képességgel és lökőerővel rendelkezett, de csak korlátozottan tudott irányt váltani, vagy manőverezni a harcmezőn. A csatamezőn ezeket a terciókat ék alakba, vagy sakktábla szerűen állították fel. A császári lovasság krémjét az úgy nevezett fekete lovasok (kürasszírok) adták, akik páncéljuk színéről kapták az elnevezésüket. A császári kürasszírok 8-10 soros alakzatban harcoltak. Melléjük szerveztek, támogatásul lovas lövészeket is, akik szintén a vértesek karakol harceljárását alkalmazták, csak nagyobb távolságról nyitottak tüzet. A császári könnyűlovasság főként magyarokból és horvátokból állt, de pl. a lengyel haderőtől kaphattak kozákokat is, akik aztán jó pénzért és zsákmányért tovább szolgáltak ott. A császári haderő rendelkezett dragonyosokkal is. A katolikus haderő lovassága a harcmezőn n, néhány lovasszázadból álló svadronokból állt, amelyet én majd osztagoknak fogok nevezni. A katolikus haderő tábori tüzérsége főleg közepes-, és nehéz lövegekből állt demi- és quarter kannonokból, amely tábori tüzér feladatok mellett ostromtüzérségként is alkalmazható volt.

blog357-06.jpg

Johann t'Serclaes Tilly

blog357-07.jpg

Gottfried Heinrich zu Pappenheim

A császári haderő kemény magja veterán német zsoldosokból állt. Azonban a hosszú háborúskodás miatt soraikat újoncokkal töltötték fel. Mivel a csapatok fizetése gyakran akadozott, ellátásuk hullámzó volt és fegyelmük is változó volt. Ezért a császári csapatok harcértékét nehéz megítélni, harcedzettek voltak, de pont ezért fásultak is a több éve tartó végeláthatatlan öldökléstől. Jól harcoltak, értettek a fegyverforgatáshoz, de motiváltságuk kimerült a zsoldra várásból, és az esetleges zsákmány ígéretéből. Ugyanakkor a hosszú háborúskodás következtében kialakult egy tapasztalt tisztikar is.

blog357-03.jpeg 

-A szász hadsereg

A szász hadsereg felépítése, fegyvernemei és csapatnemei hasonlóak voltak a császári haderőhöz. Azonban, mind a tisztikar, mind a legénység tapasztalatlan volt. 1631-ben a szász hadsereg zöme frissen toborzott, hevenyészetten kiképzett legénységből állt, amely ugyan nagy számú volt, de jelentős harcértéket nem képviselt. A szász hadsereg mérete legfeljebb a kívülálló, hasonló hadsereg számára lehetett ijesztő, de egy olyan veterán tisztikar számára, mint a császári, inkább csak papírtigris volt.

blog357-10.jpg

I. János György

 

blog357-08.jpeg-A svéd hadsereg

Gusztáv Adolf vezette sereg két jól elkülöníthető részre oszlott. Egyszerre volt benne megtalálható a svéd területekről származó, sorozott svéd és finn nemzetiségű alakulatok, illetve európai, főként skót és német nemzetiségű zsoldosok. Természetesen a svéd hadsereg is rendelkezett a három alapvető fegyvernemmel. A svéd hadsereg a korban szokatlan módon egy sorozott hadsereg volt, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne kaptak volna zsoldot a katonák. Amikor Gusztáv Adolf ot megkoronázták egyszerre három folyó háborúval találta magát szemben, amelyet valahogy meg kellett vívnia. Maga az ország ugyan rendelkezett bizonyos előnyökkel, de mindössze 1.2 millió lakosa volt és nem számított gazdagnak sem, hiszen termőföldje silány volt, maga a fekvése pedig távol esett a főbb kereskedelmi útvonalaktól. Ezért Gusztáv Adolf hatalomra kerülése után egy sajátos haderőreformot vezetett be. Minden tartomány fel állított egy gyalogos ezredet, amely 12 272 fős századból állt. Ezen ezredekből azonban csak 4+2 volt állandóan mozgósítva. Hasonlóképen járt el a lovasság tekintetében is amely 6 svéd, 4 finn és 3 nemesi, egyenként 250 lovast számláló svadronból állt. Magát a szervezést a protestáns egyházra bízta, amely nem válogatás nélkül hívta be a regrutákat, hanem gondosan mérlegelte azok családi hátterét. Ez két dologgal járt, egy nem idegenítette el a népet a hadseregtől, hiszen a családfenntarók otthon maradtak, másod sorbanszilárd erköli alappal rendelkezett a hadsereg a vallás által. Ez azonban csak a toborzási része volt szervezésnek. Hadra kelés esetén a kivonuló gyalogezredek, csak 8 egyenként 147 fős századot állítottak ki állományukban 21 tiszttel, 54 pikással és 72 muskétással. Magán a csatamezőn a svéd gyalogság, holland mintára, de azzal nem megegyezően zászlóaljakból állt. A zászlóalj magját a 32 katona szélességben felálló, hat sor mélységű pikás blokk alkotta (192 nehéz-gyalogos). Ezeket két oldalról 3-3 osztagban felálló 72-72 muskétás fedezte, akik szintén hat sor mélységben álltak fel. Vagyis a svéd zászlóalj 336 főt számlált. Három, esetleg négy zászlóalj alkotott egy dandárt. A dandár alegységei közül védelemben a pikások álltak elől, támadásban viszont a muskétások. Ezek mellet a svédek szerveztek - főként a lovasság védelmére, támogatására, csak muskétásokból álló ezredeket is, amelyek feladata hasonló volt, mint a császári oldal lovaslövészeié. A svéd muskétásoknál nagy figyelmet fordítottak a kiképzésre, és ezen belül a tűzgyorsaság növelésre, ugyanakkor képesek voltak a kritikus helyzetekben össztüzet lőni, ami azt jelentette, hogy a hat sor muskétásból egyszerre akár három is tüzelhetett. Miközben az első sor féltérdre ereszkedett, a második előrehajolt, a harmadik pedig felegyenesedett. Kritikus pillanatokban, mint pl. a császári lovasság támadásakor egy-egy ilyen sortűz pusztító hatású volt, és gyakorlatilag már-már kiválthatta a pikások védelmének szükségszerűségét. Ugyanakkor a svéd gyalogság sorainak hat sorra vékonyítása, arcvonalának megnyújtása már-már a vonalharcászat előfutárának is tekinthető. Gusztáv Adolf gyalogsága ennek a szervezetnek köszönhetően igen mozgékony volt. A svédek agilitását növelte, hogy könnyebb muskétákat használtak, ami lehetővé tette a támasztóvillák elhagyását, ez által is csökkentve a lövés előtti előkészületeket. A svédek muskétások már papírtöltényt használtak. A svéd pikások elméletben rövidebb, 3,5 méteres pikákat használtak, ugyanakkor kihegyezett karókat maguk elé verve növelték a lovasság elleni védelmüket. A svéd nehéz-gyalogság a mozgékonyság növelése végett, leginkább csak mellvérttel és hátpáncéllal rendelkezett a sisak mellett. A svéd lovasság tanulva a lengyelországi tapasztalataiból, elhagyta a nehézkes karakolozást és, és e helyett, amint tehette lendületes rohamra indult, hogy közelharcban csikarja ki a döntést. A svéd lovasság szervezetileg a négy svadronból álló ezredből állt, de a harcászati alapegysége a 125 lovasból álló századot tekintette, amely 4 kornétából állt. A svéd nehézlovas megtartotta, mellvértjét és sisakját, de a pallos mellett csak két pisztollyal rendelkezett. Ezek mellet voltak a nehézlovasokhoz hasonló fegyverzetű könnyűlovasok is, akik nem viseltek vértet és sisakot. A svédek is alkalmaztak dragonyosokat. A svéd lovasság 4-3 sorban állt fel. A lovasok a roham előtt egyszer elsütötték a pisztolyaikat, de ez után nem bajlódtak annak megtöltésével, hanem kardot rántva rohamra indultak. A svéd lovassági harcászat szerves eleme volt, hogy a lovas alakulatok közzé muskétásokat állítottak, amelyek támogatták őket, pl a roham előtt megritkították az ellenség sorait, vagy épen a támadó kürasszírokét. Gusztáv Adolf a nehézlovasságát általában tartalékban tartotta, és csak a csata döntő pillanatában vetette be a döntés kicsikarására. A svéd hadsereg tüzérsége is különbözött a német földön megszokottól. Amellett, hogy rendelkezett hagyományos közepes- és nehéz tábori ágyukkal amelyet ütegtüzérségnek hívtak, a dandárokhoz is szerveztek kisebb, 4 fontos (5 cm-es), a gyalogsággal együtt mozogni képes könnyű-ágyúkat. Ezek kezdetben fa- és bőrágyúk voltak, de ezek erre az időre már kikoptak és csak ritkán fordultak elő.

blog357-09.jpg

II. Gustav Adolf

A svéd hadsereg jellemzője volt a kitűnő kiképzettség, az erős motiváció és morál, ami a körülményekhez - és főleg a császári hadsereghez képest - jó ellátásban és pontos zsoldfizetésben nyilvánult meg. E miatt is a svéd hadsereg nem volt annyira hajlamos kilengéseket elkövetni, de ez nem jelenti azt, hogy nem követett volna el volna atrocitásokat.

Azonban a svéd hadsereg kénytelen volt alkalmazni idegen elemeket is. Valóságban Gusztáv Adolf haderejének olyan negyedét tették ki az országából származó katonák, de ezek adták a kemény magot a haderő kovászát, összetartó erejét. Ezek közül kitűntek a skótok és angolok, illetve a lovasság nagy részét németek kürasszírok adták. (Arra sajnos nem találtam utalást, hogy ezek a lovasok a saját, vagy a svéd taktika szerint harcoltak.) Minden esetre Gusztáv Adolf kezdeti óvatos manőverezésének nem csak Tilly túlereje és hírneve, hanem a lovasságának csekély száma, illetve az volt, hogy nem bízott eléggé a német nemzetiségű lovasai képességeiben.

blog357-04.jpeg

 

A csata

És akkor végre, e hosszú bevezető után elérkeztünk végre 1631. szeptember 17-hez, magához a csatához. A csata közvetlen előzményeivel kapcsolatban megoszlanak a források leírásai. Az egyesített svéd-szász hadsereg már előző nap felderítette a Lipcsétől északra táborozó katolikus haderőt. Aznap éjszaka Gusztáv Adolf haditanácsot tartott svéd és skót tábornokaival. Itt megállapodtak abban, hogy a szászok az arcvonal bal szárnyán külön harcrendet alakítanak ki. Tulajdonképen a két sereg nem alkotott szerves egészet, hanem külön-külön vonult fel, de egyeztették menetvonalaikat. Mindkét szövetséges sereg hagyományos harcrendet fel, vagyis középen a gyalogság a szárnyakon a lovasság. A svédeké lett a jobb, a szászoké a bal oldal. Ez két hadsereges felállás azt jelentette, hogy a svéd lovasság egy része a centrum közelében vonult fel, balján a szász lovasokkal. Ennek részben az oka az volt, hogy Gusztáv Adolf nem bízott a szászok képességeiben, és ezért felkészült arra, hogy esetleg csak a saját seregével kell felvennie a katolikus sereg elleni harcot. Ezzel szemben a katolikus sereg egységes szervezetet alkotott. Hagyományosan állt fel. Középen a gyalogság zömével, míg a szárnyakon a lovassággal. Azonban ezek sem voltak egységes szervezetek, a centrum gyalogsága rendelkezett lovassági támogatással, míg a szárnyakon lévő lovasság gyalogságival. Miután a szövetségesek megállapodtak a harcrendről ennek megfelelően szálltak táborba is éjszakára. 

Tilly, aki talán előre látta a jövőt, nem igazán akarta vállalni a csatát, ezért erős védelmi állást vett fel, bízva abban, hogy esetleg azt látva elrettentheti a szövetségeseket az ütközet vállalásától, ami hosszú távon akár a szövetség felbomláshoz is vezethet.

A katolikus hadsereg centrumát, amelyet névleg Otto Friedrich von Schönburg generális vezettet, gyakorlatilag Johann Tseracles, azaz Tilly grófjának közvetlen irányítása alatt állott. A katolikus centrum alapját hét, 1500 fős terció alkotta, ék alakú hadrendet felvéve. Vagyis elöl volt egy, a második sorban kettő és végül a harmadikban négy. Ezek a terciók 50 fő szélesek és 30 fő mélyek voltak (?). Ezek mögött négy lovasezred állt tartalékban. A centrum előtt a császáriak 20 lövegével egy központi üteget vontak össze.

A bal szárnyat Gottfried Henrich, Pappenheim grófja vezette. A császáriak itt összpontosították lovasságuk fő erejét, annak kétharmadát, összesen hat lovasezredet, amelyből legalább három már veteránnak számított. (Ezek, amiket ezrednek nevezek, igazából nem a szó szervezeti értelmében vett ezredek voltak, hanem az ezredek alapján felállított alkalmi harci kötelékek.).Az első sorba a lovasság négy ezreden állt fel, a második közepén két terció állt és azok szárnyain egy-egy újabb lovasezred. A harmadik vonalat még két terció alkotta. A második és a harmadik vonal négy terciója, itt is tompa ék alakba rendeződött. Egyes leírások említenek egy hetedik ezredet is ezen a szárnyon, amit valószínűleg 950 horvát könnyűlovas alkothatott. A jobb szárnyon összpontosult a császári lovasság maradéka, VIII. Egon, Fürstenberg hercege vezetése alatt. Az ő lovasságát öt kürasszír ezred alkotta némi dragonyos támogatással. Az öt lovasezred itt is hat alkalmi harci kötelékbe rendeződött, az első sorban négy, mögötte a két szélső mögött egy-egy másik osztag alkotta a második vonalat. A császári jobbszárny harmadik vonalában három, ék alakban felálló terció volt. Fürstenberg hadrendje előtt vonult állásba a császáriak maradék nyolc ágyúja.

 A katolikus haderő 32000 emberből, 21000 gyalogosból és 11000 lovasból állott összesen 28 nehéz és közepes tábori ágyúval. Ezek közül 10 volt nehéz demi-kannon és 23 közepes quarter-kannon, amelyekből hetet még a szászoktól zsákmányoltak. A lövegek számában lévő különbség a források különbözőségéből ered, de adódhat abból is, hogy a katolikus sereg nem minden lövege került tüzelőállásba. Szintén ellentmondás van a különböző források szerinti bevetett katonák és a harcrend között. Egy leírás szerint a katolikus centrumot 18700 katona alkotta, míg Fürstenberg 3150 nehéz, 950 horváttal és 1200 gyalogossal rendelkezett. Pappenheimnek 3800 lovasa és 1500 gyalogosa volt, míg a tartalékban 2000 további lovas várakozott. (A két hadrend gyalogsági számadatai ütik egymást, hiszen 1200 és 1500 gyalogos nem alkothatott 3, illetve 4 terciót.) A katolikus haderő 5500 méteres nem teljesen összefüggő arcvonalat alkotott.

blog357-11.jpg

Ezzel szemben a szövetségesek mintegy 34000 emberrel rendelkeztek. A svéd hadsereg 19000 főt számlált, 11000 gyalogost és 7000 lovast, és további ezer főt, akik közül ki kell emelni a 600 tüzért. A szászok 15000 katonával, 11000 gyalogossal és 4000 lovassal rendelkeztek. A svédeknek 75 a szászoknak 40 lövegük volt, de ezek jelentős része jóval kisebb kaliberű volt, mint a császári tüzérség ágyúi.

 A szász sereg névleges vezére az uralkodó I. János György választófejedelem volt, de a tényleges irányítás terhe Hans Georg von Arrnimra nehezedett. A szász hadsereg centrumát Friedrich Wilhelm Szász-Altenburg II. hercege irányította. Az itt felsorakozó kilenc ezred katonáiból öt terciót szerveztek, amelyek három sorban, ék alakzatban álltak fel. Ezek előtt, illetve a szárnyain vonult tüzelőállásba a szász tüzérség. A szász balszárnyat Hans Rudolf Bindauf vezette. A lovasságot hét ezred elemeiből szervezték, hat alakalmi harci kötelékbe. A hat osztag két sorban, állt fel, mindkettőben 3-3 osztaggal. A hat osztagot összesen 39 kürasszír svadron alkotta. A szász jobbszárny szervezetileg és harcrendileg megegyezett a baloldalival, de annál gyengébb volt. a hat osztag hat ezred elemeiből állt fel és 15-nél több századból állott (hogy pontosan mennyiből arra nem találtam utalást, mivel nem minden megnevezett ezred esetében jelzik a bevetett századok számát). A szász jobbszárny parancsnoka szintén von Arnim volt. Itt is ellentmondásos a szász tüzérség száma, az egyik forrás 40-t, míg a másik mindössze 12-t említ. Itt is azt gondolom, hogy az ellentmondás a rendelkezésre álló, és a tüzelőállásba vontatott ágyúk számából adódik.

 A svéd hadsereg főparancsnoka maga Gusztáv Adolf király volt. A svéd centrum parancsnoka Maximillan Teuffel tábornok volt. A centrumot összesen 14 ezred zászlóaljai alkották. Az első sorban négy dandár állt fel, amely mögötte négy lovas svadron, úgy hogy lefedjék az első vonal dandárjainak térközeit. A második vonal lovas svadronjai közé, három zászlóaljban, összesen 1000 muskétást osztottak be. A cenrtrum harmadik vonalát öt gyalogos dandár alkotta, amelyek mögött az előző vonalhoz hasonlóan szintén négy lovas svadron várakozott a térközeikben 3 muskétászászlóaljjal. A svédek a nagyszámú tüzérségükből csak 12 közepes lövegeket vontatták tüzelőállásba a centrum szárnyain. A kis kaliberű ezredlövegek ekkor még tartalékba maradtak. A svéd balszárnyat Gustav Karlsson Horn vezette. Neki négy német és egy svéd lovasezred állt rendelkezésre összesen 45 lovasszázaddal és egy gyalogezred 8 századdal Horn első vonalát 4 lovas svadron alkotta, mögötte további kettő állt fel A lovasság térközeiben 1240 muskétás foglalt tüzelőállást. Az első két vonal mögött, némileg hátrébb további három svadron sorakozott fel. A svéd jobbszárnyat Johan Banér irányította összesen kilenc lovasezred 68 lovas századával. Míg Horn lovassága túlnyomó részt német lovasokból állt Banér lovasságában a könnyebb svéd elemek domináltak, de itt is voltak nehéz, német lovas egységek. Banért két gyalogezred 20 muskétásszázada fedezte. Banér első vonala 5, a második vonala 3 lovas svadronból állt. A svadronok térközeibe itt is muskétások álltak fel. Az első két vonaltól némileg távolabb helyezkedett el a harmadik sor négy- és a negyedik sor egy lovas svadronja. A térközöket kitöltő muskétásszázadok létszáma egyenként 180 főt számlált, vagyis létszámuk olyan 1600 fő lehetett.

 A svéd első vonalban lévő 12 közepes ágyú mellet mintegy 42 ezredágyú is felvonult. Az eltérés itt is a hadsereg rendelkezésre álló, illetve a bevetett ágyúi számának különbségéből eredhet. Egy másik adat szerint svéd-szász hadsereg összesen 11319 muskétást, 4812 pikást, 8700 lovast és 3928 tisztet vetett be. (A különbség itt is az esetleg be nem vetett, tartalékban álló erők létszámából adódhat.)

Szintén egy leírás szerint a szász hadsereg 12100 gyalogosból és 5200 lovasból. Ha a svédek harcrendjének számadatit akarjuk a források alapján kibogozni még nagyobb ellentmondásokba ütközhetünk.

 blog357-19.jpg

A szövetséges hadsereg hajnalban tábort bontott és csatarendben kezdte megközelíteni a császári haderőt, amelynek állásait a hajnali ködben csak a tábortüzek fényei jelezték. A császári haderő erős állásokba húzódott, a centruma dombok tetején állt melynek legmagasabb pontja a Galgenberg-domb volt. A katolikus erők előtti rész enyhén lejtett, melynek végén a mocsaras partú a Lőberbach patak csordogált. Az előrenyomuló szövetséges hadsereg hamar elérte Lőberbach patakot, amelynek egyetlen hídján a bal szárnyon menetelő szászok kezdték meg az átkelést. A szászok után a svédek is megkezdték az partváltást, de ekkor az arcvonaluk némileg összeszűkült. A leírások itt is kétféle változatot adnak elő. Az egyik szerint még a patakon való átkelés előtt horvát lovasok csaptak le a harcrendbe vonuló szövetséges hadseregre, amelyet azok azonban könnyedén elűztek. A másik leírás szerint a szászok minden gond nélkül váltottak partot, azonban amikor a svédek kezdték meg az átkelést Pappenheim 2000 nehézlovasa indult rohamra ellenük. Valójában ismerve a német nehézlovasság taktikáját ez sem igazi roham, csak karakol lehetett. Én azt gondolom, hogy ez a két esemény egy és ugyan az. A horvát lovasság támadta meg az átkelő svédeket. A svéd hadsereg elővédjét alkotó három skót dandár, vagy ezred a terep fedezékét felhasználva egy beérkező dragonyosezred segítségével visszaverte a császáriak első támadást. A horvátok ekkor visszavonultak, de közben felgyújtották a szövetségesek előnyomulási útvonalán fekvő Podelwitz falut. Mire Pappenheim újabb csapatokat vethetett volna be Banér fő erői már átkeltek a patakon és ismét szétbontakoztak, és fedezték a többi svéd egység zavartalan átkelését. Szerintem ebből az eseménysorból következik egy a különböző forrásokból kiolvasható félreértés. Egyes leírásokban az szerepel, hogy Tilly nem akart csatát vállalni, de azzal, hogy Papenheim túl közel merészkedett a svédekkel kiprovokálta azok támadását. Szerintem inkább az történhetett, hogy Tilly igen is vállalni akarta a harcot, de ezt erős védőállásokban, a dombtetőn állva akarta kifárasztani a szövetségeseket, és csak azok meggyengülés után akarta azokat tercióival szétzúzni. Ezt a számítást húzta keresztül Pappenheim, nem igazán elvetélt ötlete, hogy a svédeket a legsebezhetőbb pillanatban, az átkelés közben rohanja le, ezzel elvágva tőlük a már átkelt szászokat. Az elgondolás nem volt rossz, az időzítés azonban igen. Azzal, hogy nem tudta lovasai támadást összehangolni, és azokat részenként vetette be, meghiúsult az elképzelése, viszont Tillyt is zavarba hozta, hiszen ő Pappenheim lovasai teljes erejére a csata egy későbbi szakaszában számolt. Ráadásul Miután Pappenheim lovasait visszaverték a támogatásukra előremenetelő Holsteini gyalogezred teljesen nyílt területen, fedezet nélkül magára maradt. A holsteiniekre a finn lovasság azonnal lecsapott, és a német gyalogosoknak nem sikerült megfelelő védelmi formációba állniuk. A korábbi támadó formáció miatta muskétások haladtak elöl és mögöttük a pikások. A finn könnyűlovasok gyorsan végeztek a muskétásokkal, majd a beérkező svéd muskétások a magukra maradt pikásokat lőtték halomra. Ekkor esett el ezrede élén Holstein hercege is. Közben Podelwitznél nyolc svéd ágyú is tüzelőállásba vonult és innen fedezte a többi erő átkelését a patakon. Egyesek szerint Tilly habozása ekkor végzetesnek bizonyult, mert egy sikeres rohammal, az ekkor még csak részben átkelt svédeket szétverhette volna. Az átkelés közben a svédek és a szászok között megszakadt a kapcsolat. A szász haderő némileg előrébb került, míg a svédek kicsit jobbra kerültek a tervezettől. Ez azzal járt, hogy a szászok közepe Fürstenber és Tilly csatlakozási pontjához került, vagyis egyszerre állt szembe a katolikus centrummal és a jobbszárnnyal. Míg a svédek balszárny a Tilly vezette erőkkel került szembe a centruma és a jobbszárnya pedig Pappenheimmel. Ekkor nagyjából dél lehetett és a két hadsereg ágyúlövésnyire közelítette meg egymást. (Igazából ez részben már korábban bekövetkezett, mert a császári tüzérség még a patakon való átkelés közben tüzet nyitott, de ez teljesen hatástalannak bizonyult.) Ahogy a szövetségesek a patakon átkelve harcrendbe fejlődtek és jobbra sodródtak Pappenheim veszélyeztetettnek látta magát ezért ő is balra húzódott, hogy megakadályozza a szárnya esetleges átkarolását. Ezzel azonban megszakította közvetlen kapcsolatát Tilly centrumával.

blog357-15.jpg

 Közben a svédek is előrevonták közepes ágyúikat és déltől kettőig egy viszonylag hatástalan tüzérségi párbaj zajlott le a katolikus és a protestáns erők között. Ugyan a svéd ágyúk nem sok kárt okoztak Pappenheim lovasaiban, azonban azok lovai egyre kevésbé bírták a folyamatos ágyúdörgést és a fekete lovasok sem voltak hozzászokva, hogy tétlenül viseljék az ellenség ágyútüzét. Ekkor anélkül, hogy Tilly parancsot adott volna Pappenheim vértesei rohamra indultak Banér lovasai ellen. A zöm frontális támadást intézet, míg az a bizonyos ezred megpróbálta megkerülni és oldalba támadni a svéd jobbszárnyat. A császári fekete lovasok a szokásos módon megközelítették a svédeket és 20-25 méterről sor sor után pisztolyaikat kilőve karakolozni kezdtek. Azonban a svéd lovasság térközeiben felállított muskétások erre pusztító sortüzekkel válaszoltak. A fekete lovasok a veszteségektől meginogtak és miután a svéd lovasok ezt kihasználva pallosukat előre szegezve rohamra indultak ellenük, visszavonultak. Természetesen Pappenheim vérteseit azért nem lehetett ilyen könnyen legyőzni, még hatszor indultak rohamra, de svéd lovasság mind a hatszor hasonló módon visszaverte a kürasszírok támadását.

blog357-18.jpeg

Pappenheim fekete lovasainak támadása azonban nem várt következményekkel járt. A katolikus jobbszárnyat vezető Fürstenberg úgy gondolta, hogy ez valami központi elképzelés része az ellenség szárnyaira mérendő csapással és így maga is jelt adott lovasságának az általános támadásra. Tilly mindeközben tehetetlenül nézte hogy a csata irányítása hogy csúszik ki a kezéből a lovasán a bal szárnyon lévő, jórészt újonc szász lovasság szinte harc nélkül megfutott, amelynek következtében a választófejedelem gyalogságának bal szárnya teljesen védtelenné vált. A kiképzetlen és jórészt újoncokból álló szász terciók katonái, hiába voltak elméletileg erős védelmi formációban, a német lovasság lendületes támadása nyomán felbomlott és nyúlcipőt húzott. A maradék szász lovasság sem járt sokkal jobban, azonban az azt vezető von Arnimnak sikerült maga köré gyűjtenie mintegy 1000 maradék szász lovast és csatlakoznia a tőle jobbra álló Horn lovasaihoz. A szász hadsereg felbomlása, amely alig fél óra alatt zajlott le, ekkor akár el is dönthette volna a csatát, hiszen a császáriak hirtelen döntő létszámfölénybe kerültek az ellenség erőivel szemben. Valószínűleg minden más ellenséggel szemben Tilly, ekkor egy újabb fényes győzelmet arathatott volna, de Breitenfeldnél vele szemben Gusztév Adolf és a svéd hadsereg állt.

blog357-12.png

Gusztáv Adolfot nem lepte meg az események ilyentén alakulása, igazából ő nem is várt ettől sokkal többet a szászoktól. Nem véletlen, hogy nem integrálta Jánmos György csapatait a saját harcrendjébe, hanem attól függetlenül állt fel. A svédek nagyon hamar úrrá lettek a válságon, és Horn gyalogsága, mintha csak gyakorlótéren lett volna kifordult balra, majd a centrum második vonalából beérkező erősítéssel lezárták a bal szárnyukon keletkezett rést egy, a svéd arcvonalra merőlegesen kialakított vonallal. Itt jött jól a svéd, rugalmas dandárszervezet, amely villámgyorsan képes volt akár ilyen jelentős átcsoportosításokra is a csata közben. Ezzel szemben a császári haderő merev terciói csak nehézkesen indultak meg előre. Ráadásul a svédek dolgát megkönnyítette, hogy ők a belső vonalon mozogtak, míg a császáriak külsőn. Tilly megérezte a lehetőséget és Pappenheim négy terciója támogatására a sajátjából is hármat rohamra küldött a svédek bal szárnya ellen. Azonban a rohamra induló hét terció csak nehézkesen manőverezett, ugyanis ez a formáció nem nagyon tudott arcvonalat váltani és a menetelni csak nagy ívben fordulva volt képes. Ennek következtében a császári terciók a következő két óra folyamán teljesen összehangolatlanul egymás után próbálták áttörni a svédek vonalait, amelyek csapatai rugalmasságuk folytán azokat könnyűszerrel visszaverték. Ráadásul a hét rohamra küldött terció közül csak hat vette fel a harcérintkezést a svédekkel, mert az egyik inkább a szász málhára vetette magát, és a katonák fosztogatni kezdték azt. Tilly a maradék négy tercióját is rohamra küldte a svéd vonalak ellen, ami által az bemasírozott saját tüzérsége elé, amely a továbbiakban már nem támogathatta a harcát. Ez nem biztos, hogy olyan rossz döntés volt, mint azt a későbbiekben látjuk, majd a svédekkel kapcsolatban. Azzal, hogy Tilly csapatai megpróbálták jobbról átkarolni a svédeket, a terciók vonalai szétestek, közöttük kisebb-nagyobb rések, hézagok keletkeztek, Egyre kevésbé voltak képesek hatékonyan támogatni egymást. Ezzel szemben a feléjük menetelő német gyalogság ellen a svéd tüzérség hamarosan olyan gyors tüzelésbe kezdett, hogy a lövegcsövek olyan mértékben melegedtek fel, hogy fennállt a veszélye, hogy már töltés közben elsülnek, ezért be kellet velük szüntetni a ágyúzást ebben a válságos pillanatban. Hiszen akármennyire volt jó és mozgékony a svéd gyalogság, azért önmagában a terciók lökőerejét nem foghatta fel. Ekkor azonban előrevonták az eddig tartalékban lévő, kis kaliberű ezredágyúkat, és pusztító tüzet zúdítottak a zárt rendben előrenyomuló császáriakra. A terciókra zúduló gyilkos ágyútűzhöz aztán hamarosan csatlakoztak a jól képzet svéd muskétások, akik háromsoros gyors, össztüzekkel tizedelték tovább a katolikus gyalogságot. A terciók lendülete a folyamatos golyózáporban előbb megtört majd elakadt.

blog357-14.png

Gusztáv Adolf miután személyes irányításával újrarendezte a balszárnyát és elhárította az itt, a szászok megfutása okozta válságot. Majd miután parancsot adott a tüzérségi tartaléka előrevonásra, megakasztva Tilly középen kibontakozó támadást, átnyargalt Bannerhez. Már délután négy óra felé járt az idő, amikoris a svéd király személyesen adott parancsot Banernak hogy a teljes jobb szárnnyal támadja meg Pappenheim, ekkor már hét, sikertelen rohamban kifárad lovasságát. Pappenheim megfáradt vértesei látva, hogy az eddig velük szemben dacoló svéd lovasok karjukat előre szegezve rohamra indulnak ellenük, megtörtek és inkább a biztonságosnak gondolt Lipcsébe nyargalást választották. Miközben Banér lovasai lecsaptak Pappenheim vérteseire, és hátrébb szorították azokat tovább nőt a rés, amely már eddig is elválasztotta Tilly előrenyomuló tercióitól. Ezt a pillanatot kihaszálva Gusztáv Adolf négy svadron élére állva betört a résbe és lerohanta a császáriak teljesen fedezetlenül maradt tüzérségét. Szinte még céloznia sem kellett és az elfoglalt ágyúkkal pusztító tüzet lövetett Tilly terciói hátába. Ez azért már sok volt a veterán német gyalogosoknak. Szemből a svéd könnyű ágyuk és a muskétások gyors, egymás utáni sortüze kaszálja soraikat, hátulról pedig egykori saját ágyúik golyó vágnak széles rendet közöttük.

blog357-16.jpg 

Ez volt a vég, még maga Tilly, veterán hadvezér sem volt képes megakadályozni a katolikus sereg felbomlását. A császári katonák a biztonságot jelentő Lipcse felé kezdtek menekülni. Ugyan Pappenheim megpróbálta fedezni megmaradt lovasaival a visszavonulást, de ennek ellenére nagyon sok császári katona nem érte el a menedéket. Kikkel az szövetségesek üldözésbe kezdő lovassága, kikkel a feldühödött környékbeli parasztok végeztek, akik teljes joggal jó alkalmat láttak az amúgy csak napokkal korábban elszenvedett sérelmeik megtorlására. Mire leszállt az éj a császári hadsereg halottakban 7500 katonát vesztett és további 5000 került a svédek fogságába. A svédek 1500 katonát vesztettek, és a szászok is, miután összegyűjtötték szétszaladt seregüket, csak 3000 fővel voltak kevesebben. Más adatok szerint szerint Tillyi embervesztesége 7000 halott és 6000 sebesült és fogságba esett volt. Az angol wikipedia ehhez képest elég eltérő adatokat ad meg. Szerinte a svéd hadsereg vesztesége halottakban 3550 a szászoké pedig 2000 fő volt. Tillynél ugyanez a forrás 7600 halottat, 6000 hadifoglyot, 3000 sebesültet és 3400 fő eltüntet (valószínűleg dezertőrt) említ, Minden esetre ez azt jelenti, hogy a csatában bevetett 34000 szövetséges katonából mintegy 4500-5500 katona eshetett el, míg Tilly 32000 katonájából 12500-17000, a sebesülteket is beleszámítva akár 20000 fő is lehetett a teljes vesztesége. Ezen felül odaveszett a teljes tüzérsége (28-33 közepes- és nehézágyú) illetve 90 csapatzászló is a protestánsok zsákmánya lett. Ráadásul a svéd hadsereg néhány nappal a csata után már nagyobb volt, mint a csata előtt, ugyanis a fogságba esett 5-6000 német zsoldos simán beállt a protestáns seregbe. A csata során Tilly háromszor sebesült meg, mi több kevés híja volt, hogy egy Hosszú Fritz nevű tiszt fogságba ne ejtse.

blog357-13.png 

Breitenfeld jelentősége abból állt, hogy bebizonyította, a régimódi lassú erőn alapuló terciók hadviselésével szemben fölénybe került a németalföldi és lengyelországi csatamezőkön megszülető, dandárokra alapozot,t sokkal rugalmasabb és mozgékonyabb hadviselés. A zárt tömegű lassú terciók, alul maradt a vonalba fejlődött gyors, összpontosított muskétatűzzel szemben. A karakol a könnyebb de kezdeményezőképesebb lovassággal szemben, amely ráadásul kitűnő együttműködést alakított ki a saját támogató gyalogságával.

Tulajdonképen az hogy a svédek aznap győztek a nap folyamán egyáltalán nem volt annyira magától érthető. Tilly többször is közel volt ahhoz, hogy szétzúzza a protestáns haderőt. Először amikor a svédek egy minden esetben kényes helyzetbe kerültek, a Löderbach patakon való átkelés közben és haderejüknek csak egy kisebb része nézett szembe Pappenheim lovasságával. Ha ekkor Tilly elhagyja a dombon lévő védelmi állásait és rohamra küldi hét tercióját, akkor elsöpörhette volna a svédek csak részben átkelt erőit, és ebben nem valószínű hogy a szász hadsereg különösebben zavarta volna, akiket amúgy is lekötött volna Fürstenberg lovasai és három gyalogos terciója. (Persze nem tudhatjuk, hogy ekkor Tilly hadereje már befejezte e csatarendbe fejlődését.) A második esélyt a szász hadsereg megfutása utáni pillanatban vesztegette el. Bár azért tegyük hozzá ez nem teljesen rajta múlott, hiszen a szövetséges oldalon bekövetkező válságra azonnal lépett és rohamra küldte csapatait. azok azonban szervezetüknél fogva nem voltak képesek olyan gyorsan reagálni, mint a sokkal rugalmasabb svédek. Igazából amit ebben a helyzetben Tillynek fel lehet róni, hogy miután elindította a tercióit kicsúszott az irányítás a kezei közül és képtelen volt azok támadást összehangolni, és egy egységes pörölyszerű csapássá összevonnia svéd arcvonal egy pontján. E helyett hagyta, hogy azok összehangolatlanul időben és térben széthúzódva egymás után indítsák sikertelen rohamaikat.

blog357-17.jpg 

blog357-20.jpg

Ezzel szemben Gusztáv Adolf nagy erőlelátásról tett tanúbizonyságot. Lovassága, gyalogsága és tüzérsége kitűnően támogatta egymást, és minden válsághelyzetet könnyedén hárított el. Bellebértve a patakon való átkelés közben Pappenheim támadást. Illetve a szász sereg megfutása nyomán bekövetkező oldaltámadás elhárítását. A svédek mozgékonyságuknak és a harmadik-negyedik vonalba felállított tartalékaiknak köszönhetően alig negyed óra alatt képesek volta betömni azt arcvonaluk oldalán keletkezett rést. Majd Gusztáv Adolf kitűnően ismerte fel azt a harcászati helyzetet és lélektani pillanatot, mikor kell bevetnie a tartalékait, majd egy viszonylag kis erővel betörni az ellenség harcrendjében keletkezet résbe és kibillenteni azt lélektani egyensúlyából. Természetesen ehhez kellett a jobban kiképzett és fegyelmezett hadserege is, amely végre tudta hajtani az elgondolásait, és ami valljuk be nem volt meg Tillynek.

blog357-21.jpg 

Források:

-Csikány Tamás: A harminc éves háború (Korona 2005.)

-Geoffrey Regan: Döntő csaták Szalamisaz ókortól ztól a Golf-háborúig (Guiness, Panem-Grafo 1993.)

-Jeremy Black: Hetven döntő csata az ókortól napjainkig (Atheneum 2006.)

-Razin: A hadművészet története (Zrínyi 1964.)

A wikipédia ide vágó oldalai

https://military.wikia.org/wiki/Battle_of_Breitenfeld_(1631)

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2021.08.27. 00:00 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr3416660986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása