Érdekes színfoltja a történelmi- és hadtörténelmi könyvek sorának Geoffrey Regan művei, amelyek leginkább a hibák felől közelíti meg a kérdést és járja körül (legalább is a Hazánkban megjelentek). Kihasználva a téli szünetet, mintegy ellazulás képen a polcomon meglévő könyveket vettem most sorra.

Regan, nem hadtörténész, hanem egy középiskolai tanár, aki doktorátust is szerzett. Igen termékeny író, angolul több, mint negyven kötete jelent meg és ebből nálunk is kiadtak vagy tízet. A wikipedia szócikke szerint többen is dicsérték műveit, de én azért ezt fenntartással kezelném.

- Geoffrey Regan: Nagy katonai baklövések (Alexandra 2005.)

- Geoffrey Regan: Katonai katasztrófák, hadi baklövések (Alexandra 2005.)

- Geoffrey Regan: Haditengerészeti baklövések (Alexandra 2001.)

- Geoffrey Regan: Légi baklövések (Alexandra 2007.)

- Geoffrey Regan: Katonai anekdoták (Alexandra 2008.)

- Geoffrey Regan: Döntő csaták - Szalamisztól a Golf-háborúig (Panem-Grafo 1993.)

*****

- Geoffrey Regan: Nagy katonai baklövések (Alexandra 2005.)

Maga a könyv egy közepes alakú, kemény táblás mintegy 250 oldala kiadvány, amely számos illusztrációt is tartalmaz. Összesen nyolc fejezetből, amelyek különböző szemszögből járják körül a katonai tévedések fajtáit. Megismerkedhetünk vezetésre alkalmat hadvezérekkel, olyanokkal akik valamilyen okból elveszítik uralmukat önmaguk felett és ezért döntésképtelenek lesznek, vagy hibát hibára halmoznak, vagy valamilyen emberi hiba miatt vezetik seregeiket vereségbe. Megismerkedhetünk téves haditervekkel, a maradiság okozta technikai hátránnyal, olyanokkal, akik nemtörődömségük miatt okozták seregük jelentős részének pusztulását, és azokkal a politikusokkal is, akik azt gondolták rátermettebbek, mint azok akiknek a hadvezetés a tanult mesterségük. A fejezetek két részre oszlanak. Az első felükben különböző példákat hoz fel az adott fejezet által tárgyalt szempontok szerinti hibákra, majd a második felükben pedig 2-4 oldalon egy-egy csatát mutat be, fejezetenként 3-5-öt.

Mint minden ilyen, tematikus könyv, amely csak egy oldalról vizsgál egy témát féloldalas. Megismerteti velünk az elkövetett hibákat, de nem mindig tárja fel a mélyebb okokat, és ebből következően, hogy mit is kellett volna cselekedni, milyen más alternatívák lettek volna. Regan jó részt saját nyelvű szakirodalmára támaszkodik, amely egy felemás képet vetít elénk, mivel a könyv által felhozott példák több, mint fele angolszász, azon belül többségük a brit hadtörténethez kapcsolódik. Ettől egy kicsit "hülye angolok, angol hülyék" kép tárul elénk. Ez azonban félrevezető, egyszerűen a szerző ezt a történelmet ismeri, pedig valószínű hasonló példákat más nemzetek esetében is fel lehetne sorolni. Sajnos a kötet fordítója, néha hibát is vét, illetve látszik, hogy nem a szakterülete. Néha keveri a katonai alakulatok megnevezését, bár szerencsére érzi ezt a hiányosságát és gyakran inkább az "egység" és az "alakulat" szót használja.

Összességében ez egy szórakoztató könyv, de ne ebből akarjuk megérteni a hadviselés természetét, a hadtörténelmet, vagy egyes csaták és háborúk történetét, mert ez esetben elég téves képzetek fognak majd kialakulni bennünk. Az igazsághoz tartozik, hogy erre a szerző utal is, csak hát sajnos nem ez fog majd megmaradni a legtöbb olvasóban.

Azt gondolom érdemes elolvasni, főleg kikapcsolódás céljából, de nem kell mindent komolyan vennünk benne.

- Geoffrey Regan: Katonai katasztrófák, hadi baklövések (Alexandra 2005.)

Ha egy üzlet beindul tipikus esete, ez a könyv, mint az eredeti angol kiadás címe mutatja is. Valószínű, hogy a szerző sokkal több „katonai tévedést” szedett össze, mint ami az első kötetbe belefért. Nosza rajta, van anyag, van igény, írjunk még egy könyvet.

Ez a könyv külsőleg hasonló formátumú, mint az előző. Belül azonban némileg különbözik. A könyv két részből áll. Az elsőben jönnek a tematikus példák, ahol már felsejlik a következő két kötet is. A második réz pedig példa csaták, hadjáratok.

A szerző stílusa mit sem változott, lendületes, olvasmányos és szórakoztató. Tartalmilag azonban már megjelennek hibák, amit azonban a laikus olvasó nem kérdőjelez meg. A szerző folytatja azt amit megkezdett, a példák túlnyomó része angol-szász hadtörténelem, azon belül brit, amitől egy olyan sajátos kép jön létre az olvasóban, hogyha az angolok ennyire hülyék voltak, akkor, hogyan is lehettek a világ urai. Persze nem erről van szó, bármely hadseregben elő lehetne hozni ezeket a hibákat, csak hát se szerző, se az a közönség akiknek szánták, nem ismeri, és nem is érdekli ezek. De legyünk igazságosak, ha egy magyar szerző írna hasonlót, abban se nagyon szerepelnének, mondjuk bolgár hadtörténeti példák. Jellemző, hogy a számos brit és amerikai példa mellett, szovjet részről csak a téli háború jutott eszébe, németből, meg két, szerinte felesleges repülőgép megalkotása. Hiába csak az angolok a hülyék. Azonban a nézőpont torzulása mellett a példák között is jócskán vannak bajok. Egyszerűen a hibák egy része nem az, csak a szerző annak adja el. Gyakran figyelmen kívül hagyja a lehetőségeket, vagy más szempontokat, amelyek a döntéshez vezettek. Ez nagyon jó a laikus olvasó elkápráztatására, de arra is hamis képet alakítson ki bennük a hadsereg működéséről. És sajnos vannak benne tudatos ferdítések is, hogy a szerző elérje ezt a képet.

Szórakoztató, olvasmányos, de koránt sem tárgyszerű könyv. Olyanoknak ajánlom, akinek van olyan háttértudása, hogy különbséget tud tenni a való és a lehet között.

- Geoffrey Regan: Haditengerészeti baklövések (Alexandra 2001.)

Az én példányom illeszkedik az a sorozatba. Érdekes módon ez a sorozat legkorábbi része, ha minden igaz.

A könyv mind formátumban, mind méretben hasonlít a két előző kötethez, Maga a könyv az előző hasonlóan két nagyobb részből áll. Az első tematikusan szed össze történelmi-, hadi-, és technikai hibákat, majd a maradék 80 oldalon 22 csatát mutat be, mint példa a tévedésekre. A könyv egyik nagy erénye, hogy dr Molnár György fordította.

Maga a könyv, mint az előzőek, szórakoztatóak. érdekes, néha komikus, néha tragikus példákon keresztül mutatja be a szerző azokat a tettetek, eseményeket, amelyeket tévedésnek vél. Maga a könyv eléggé egyoldalú. Jó jó, hogy ha haditengerészetekre gondolunk akkor a Royal Navy jut eszünkbe, de azért nem kellene a könyv esettanulmányainak 90%-anák a brit hadtörténelemből merítenie. Ez azért mond valamit a szerző háttér tudásáról. De ne csodálkozzunk, ez a könyv a brit olvasó közönségnek készült, hogy az amerikainak miért nem azt azért nem teljesen értem.

A fordítás ellenére azért csúsztak bele hibák, amelyek csak részben tudhatók be ennek. Azonban a könyv első fejezetében összekeveredik Togo-t (a csuzimai győző)és Tojo-t (a második világháborús miniszterelnök) és az első fejezetben Todzso-t emlegetik Togo helyet, ugyanakkor később már helyesen Togo szerepel. Igazából nem kerestem hibákat, de amikor nem értettem dolgokat akkor utána néztem az eseményeknek. Így amikor a Luftwaffe támadása során elsüllyed két német romboló, akkor a második kiléte csak sejthető, de nincs leírva. Az mellékes, hogy a valóságban nem a német bombáktól, hanem brit aknáktól pusztult el valószínűleg a két német hajó. De hát így nem olyan jó a történet. A gallipoli-i áttörés esetében is összekeverednek a hajók. Természetesen ezek apró, de zavaró hibák.

Összességében, ez is egy szórakoztató, de egyoldalú szemléletű írás. Érdemes elolvasni, de tegyük fel mindig a kérdést magunkba, hogy vajon miért hiba ez, és mit lehetett volna helyette tenni, vajon egy katona döntési szabadsága meddig terjed, Vajon ok-e a harc megtagadásának, a vereség kockázata, vagy biztos volta? Könnyű ezekre egy karosszékből válaszolni, de egy politikusi székben, vagy egy hajó parancsnoki hídján, azért már jóval nehezebb. Ha így nézzük a könyvet, akkor azért már egy árnyaltabb képeket kapunk, és nem olyat, hogy rajtunk kívül mindenki hülye.

- Geoffrey Regan: Légi baklövések (Alexandra 2007.)

Ez is az Alexandra sorozatának része, megfelel annak a formátumának. A 230 oldal A bevezetésen kívül négy nagyobb fejezetre oszlik, amely időrendben korszakolva mutatja a be a légi hadviselés történetét a kezdetektől, az első- és a második világháborún át napjainkig.

Ez a könyv is erősen brit szemszögű, a példák túlnyomó része a brit hadtörténelemből merít és csak elvétve mutat be egyéb példákat. Ez alól csak az első fejezet kivétel, ami jórészt a ballonok bevetésről szól, ahol hát nem igen jeleskedtek a szigetlakók, így nem is nagyon tudtak hibázni.

És itt eljutunk egy lényeges kérdéshez, egyáltalán mi a hiba? Valóban hiba az, vagy csak a szerző gondolja, írja róla azt. Sajnos ezen a könyvön láttam leginkább, hogy Regan egy olyan területre tévedt, amiről sok fogalma nem volt és ehhez párosult még egy rossz fordítás is egy olyan iparostól aki nem ismerte a megfelelő szakkifejezéseket, de erről majd később. jellemző Regan-re hogy amikor felró hibákat akkor nem teszi fel a kérdést, de mit lehetett volna tenni helyette? Felrója a briteknek, hogy miért gyártottak, elavult, hasznavehetetlen repülőket, de később ugyan ezt leírja a németeknél, és nem gondolkodik el azon, hogy akkor ennek oka van. A rossz fegyver is jobb a nem létező fegyvernél. Jellemző a hozzáértésére, hogy kétszer is felhoz, olyan nemlétező szuper repülő tervet, ami szerinte hiba volt nem gyártani, de nem teszi fel a kérdést, hogy az valóban tudta volna azt? Csodákat zeng egy csak papíron létező Supermarine négymotorosról, vagy a németek 20-as 30-as évek beli ural bombázójáról, amely utóbbival térdre lehetett volna kényszeríteni a Szibériába települt szovjet hadiipart, miközben nem veszi figyelembe, hogy azoknak a gépeknek a legyártása pont a kezdeti német villámháborús sikereket biztosító közvetlenül a szárazföldi hadsereget támogató repülőgépek sorait ritkította volna meg. Regan hozzáállása az egész témakörhöz rettenetes mértékben cinikus. És ehhez a szemlélethez jön egy olyan fordítás, amely hemzseg a hibáktól. Csaj két példa: az ornithopter nem helikopter, hanem madár módjára csapkodó szárnyú repülőgép, az undercarriage nem alváz hanem futómű, de sorolhatnám, tovább a katonai megnevezések félrefordításával, vagy önkényes helyettesítésével.

Alapvetően ez egy szórakoztató könyv, sok hibával, félrefordítással. Olyanok tudom inkább ajánlani akik tudnak különbséget tenni a valós és a jól hangzó között, ők ha elengedik a szakmai énjüket jól fognak szórakozni, de remélhetőleg hamar el is felejtik.

- Geoffrey Regan: Katonai anekdoták (Alexandra 2008.)

Csak ismételni tudom magamat, ez is az Alexandra sorozatának a része annak minden formai megjelenésével. A könyv 17 fejezetben, 454 rövidebb történetet (valójában legalább egyel több) mesél el, amelyet számos képpel is illusztrál. A könyvet név-, és címmutató zárja.

Alapvetően a nekem már a címmel is bajom van, bár az angol eredeti is ezt használja. A könyvben lévő történetek jelentős része nem anekdota, inkább nevezném hadtörténeti szilánkoknak. Sok érdekes, de egyáltalán nem csattanós rövid történet.

„Az anekdota rövid, prózai alkotás, jellemzően csattanóval, illetve erkölcsi tanulsággal végződő történet, amely az adomával ellentétben létező történelmi személyekhez kapcsolódik. A történet lehet valós vagy kitalált, de mindenképpen hihető." Wikipedia

Maguk a történetek is láthatóan angolszász közösségnek íródott, gyakran a szerepók egy magyar olvasónak nem ismertek. Ez, mint korábban is írtam, ez lehet a szerző korlátozott ismeretéből adódó is, de lehet, hogy a célközönség erre kíváncsi. A lényeg, hogy a történetek többsége brit és amerikai hadtörténetből merítkezik, amelyet kiegészít némi klasszikus görög-római, ami szintén a kiemelt a brit kultúrkörben, illetve francia és német, de ezek jórészt a száz éves háborúhoz, vagy a napóleoni háborúkhoz köthető, ami szintén a briteknek tetsző téma. Jellemző, hogy összesen négy kelet-európai, vagyis orosz történet van, az is mind a leningrádi blokádhoz köthető.

Amikor olvastam a könyvet valamiért olyan érzésem volt, hogy a szerző ide próbálta beleszuszakolni azokat a történeteket, amelyekkel az előző könyvek írásakol találkozott, de oda nem fértek be. És sikerült velük lehúzni még egy bőrt a témáról. Jellemző, hogy vannak több oldalas történetek is benne, amelyek az előző könyveiből átvett történet egy az egyben és még a forrást is megjelöli, mint saját magát. Mint írtam a történetek nem anekdoták, sok igen tragikus, egyáltalán nem szórakoztató, és/vagy nem tanulságos.

Érdekes volt, de egyáltalán nem tetszett. Számomra történetek egymásra dobálása volt és nem rövid csattanós sztorik. El lehet olvasni, egyszer, de számomra nem volt maradandó alkotás.

- Geoffrey Regan: Döntő csaták - Szalamisztól a Golf-háborúig (Panem-Grafo 1993.)

Ha jól gondolom, ez a szerző első, Hazánkban kiadott könyve. Amikor megjelent az ilyen jellegű könyvekből hiány volt a könyvpiacon, így jókor jelent meg.

A könyv egy nagy alakú, kemény táblás gazdagon illusztrált kiadvány. A mű 53 csatát dolgoz fel az ókortól, az akkori napjainkig. Egy-egy csata 5-8 oldalon keresztül lett bemutatva. Minden ilyen fejezet általában tartalmaz egy hadrendet, egy térképet és magának a csatának a leírását.

Minden ilyen könyv kicsit szubjektív, mert mit is tekintünk döntő csatának? A szerző ezt megindokolja, és számomra eléggé meggyőző módon, hogy miért is esett ezekre az összecsapásokra a választása. Meglepő módon elég sok a magyar vonatkozású esemény, és ezért nem tűnik úgy, hogy a könyv belesne a szokásos angol-szász történelmi megközelítés csapdájába. De itt álljunk meg egy szóra, mert ez csalóka. Az eredeti angol kiadás csak 50 csatáról szól, míg a magyar 53-at tartalmaz. Az eredetiben nem szerepel az 1456-os nádorfehérvári ostrom, az 1526-os mohácsi csata és az 1686-os Buda visszavívása. Amúgy ezek a fejezetek ki is lógnak a könyvből, ugyanis nagyon korrektek, a könyv kiadásakor meglévő legfrissebb ismereteink szerint íródtak. Sajnos - pedig megérdemelnék a szerzők - a könyvben semmi féle utalás sincs arról, hogy ezeket kik is írták, de, hogy nem az angol szerző, abban biztos vagyok. Pedig megérdemelnék. Ennek tökéletes ellenpontja a másik magyar téma a Lech-mezei csata, ami zavaros, ahol az események sorrendje összekeveredik, ráadásul még néha értelmetlen is.

És itt elérünk oda, hogyha kivesszük eztt a három fejezetet, akkor jön elő, de igen is a szokásos angol-szász történetet kapjuk, amint túljutunk az ókoron. Persze, meg lehet magyarázni, hogy miért is volt egy indiai, vagy kanadai összecsapás a történelem szempontjából döntő, de akkor fel kell tennünk a kérdést, és fordított eredmény esetén miben változott volna történelem? Látszik a könyvön az a brit szemlélet, hogy vannak bírálhatatlan, szent tehenek, mint Nelson, és Marlborough. Az utóbbi blenheim-i/höchstadt-i csatájának ismertetése volt az, aminél ez a brit felsőbbrendű történelem szemléletű gőg teljesen kicsúcsosodott. Savoyai Jenőt a szerző nem a szövetséges csapatok társ hadvezéreként mutatja be, aki ekkor már óriási diadalokat szerzett a törökök, és a franciák ellen, hanem csak Marlborough egyik alvezéreként, és végül is ők a britek voltak azok, akik megmentették Bécset. Ráadásul a fejezet végén a veszteség adatok is eléggé kérdőjelesek, légből kapottak.

Ez egyébként jellemző a könyvre, az adatok kritika nélküli kezelése. Gyakran találkozhatunk a könyvben 100000-es hadseregekkel, ami egy kicsit józan ésszel is belátható, hogy egyszerűen az adott korban eláthatatlan lett volna. Az, hogy ezt a szerző kritika nélkül írja le, azért elmond valamit a háttértudásáról számomra.

A könyv egy jónevű fordító magyarította, akinek a munkásságát számos nyelvkönyv is bizonyítja. Tehát az angol tudásához nem férhet kétség. De nem értett a témához. A középkori hadseregeknél hadosztályokról beszélni anakronizmus, mint, ahogy azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy mit is értet sárkány alakú pajzson a fordító. Úgyhogy ugyan a kiadó nem sajnálta a pénzt, hogy ne egy egyetemistával fordítassa le a könyvet, de mégsem választott túl szerencsésen. Szintén érthetetlen, hogy a kiadó a könyv borítójának miét Than Mór: A kápolnai csata című festményét választotta, hiszen - nagyon helyesen - ez az ütközet nem is szerepel a könyvben.

Összességében egy érdekes könyv, még a kiválasztott csaták is érdekesek, noha nem mindegyik döntő jelentőségű. Szórakoztató, könnyen olvasható, jó tagolású, de erős forráskritikával kezelendő, a részletekkel kapcsolatban.

*****

Az általam ismertetett könyveken kívül nálunk még további öt könyve jelent meg a brit szerzőnek. Ezeket nem olvastam és valószínűleg nem is fogom a közeljövőben, így nem is írok róluk. Ebből a Királyi baklövések és a Történelmi baklövések az Alexandra sorozat részei, gondolom, hasonlóak lehetnek, mint az itt bemutatott másik öt. A hadászati balfogások, valamikor megvolt nekem, de azért váltam meg tőle, mert emlékeim szerint a Nagy katonai baklövések első magyar kiadása volt. Ezen kívül a szerzőnek van még két könyve a keresztes háborúk témakörében a General Press kiadótól: az Oroszlánszívűek, és Az első keresztesvitéz.

Összefoglalva a szerző, jól és olvasmányosan ír, de maguk az általa leírtak részletei forráskritikával kezelendők. Számomra olyan brit Ráth-Végh István benyomását keltette, bár szerintem, minden ideológiai töltete mellett a magyar szerző jobb, vagy lehet, hogy nem vagyok otthon annira abban a témában, amiről tőle olvastam, így nem bóvagyok olyan kritikus vele szemben. Arra jók, hogy szórakozva ismerkedjünk meg a hadtörténettel, és esetleg még arra is, hogy felkeltse az érdeklődésünket és megszeressük, de azért később érdemes lesz komolyabb könyveket is a kezünkbe venni, ha tényleg meg akarjuk ismerni azt.

Tarr (ambasa) Gábor