Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
- Kordé Zoltán, Petrovics István: A magyar kalandozások (Zrínyi - Hadtörténelem fiataloknak 1989.)
- Phyllis Jestice: Középkori lovagok - A lovagság aranykorának hős vitézei (Kossuth 2019.)
- John Keegan: A háborús felderítés - Az ellenség megismerése Napóleontól az Al-Kaidáig (Európa 2005.)
- Georg Honigmann: Hearst a sajtókirály (Kossuth 1974.)
- Bálint József: 900 nap a 300 évből - Leningrád (Agroinform 2003.)
- Paul Herbert Freyer: Halál a tengereken - A fasiszta Németország tengeralattjáró-flottájának a második világháborúban (Zrínyi 1979.)
- Horváth Árpád: Az ágyú históriája (Zrínyi 1966.)
- Hámori Péter: A magyar hajózás képes története (Nemzeti Tankönyvkiadó 1999.)
- Jan Koniarek: Polish Air Force 1939-1945 (Squadron/Signal 1994.)
- Olaf Groehler: A légi háborúk története 1910-1980 (Zrínyi 1983.)
- Moldoványi Ákos, Zsille Péter: Égi utakon (Műszaki kiadó 1987.)
- P. T. Deutermann: Tengeri skorpió (JLX 1992.)
*****
- Kordé Zoltán, Petrovics István: A magyar kalandozások (Zrínyi - Hadtörténelem fiataloknak 1989.)
Valamikor a rendszerváltás előtt a Zrínyi felelevenítette a Haditechnika fiataloknak sorozatot és gondolom ennek nyomán elkezdett egy másikat, a hadtörténelemről, amellyel szintén az ifjabb korosztályt célozta meg.
Maga a könyv, vagy inkább csak füzet közepes alakú, puha táblás alig 76 oldalas, gazdagon illusztrált kis kiadvány. Négy nagyobb és azon belül több kisebb fejezetből áll. Az első fejezet a honfoglalás előtti, a második az az utáni történetet dolgozza fel, míg a harmadik a fegyverzetről és taktikáról szól, a negyedik pedig egy összefoglaló zárszó.
A kis terjedelem ellenére egy számomra meglepően jó, és gazdag ismeretanyagot közvetítő, mégis olvasmányos művet vehettem a kezembe. A rendelkezésre álló kis terjedelmet nagyon jól használta ki a két szerző. A könyv időrendben veszi végig az írott forrásokból ismert hadjáratokat. Ugyanakkor ha valamit felróhatok, az az, hogy az adatokat minden kritika nélkül idézi, így néha brutális 60000-es seregek csapnak össze. Ezeknél azonban a szerzőknek - véleményem szerint - illet volna közölni, hogy ezek eltúlzott adatok, főleg annak fényében, hogy ez a kiadvány olyan fiataloknak szólt, akiknek valószínűleg még kicsi a kritikai érzéke. Azt viszont kiemelném, hogy az írás nyelvezete, a mellett, hogy közérthető, nem veszítette el a tudományos jellegét. A szerzőknek egy nagyon jó összhangot sikerült elérniük az olvashatóság és az ismeretterjesztés között.
Számomra egy igen kellemes meglepetés volt a könyv. Egy rövid, de jó összefoglalója a kalandozások történetének. Csak ajánlani tudom.
- Phyllis Jestice: Középkori lovagok - A lovagság aranykorának hős vitézei (Kossuth 2019.)
Ehhez az érdekes kiadványhoz, amely a kiadó szerint nem is könyv, hanem „bookazine” egy könyvhéten jutottam hozzá potom negyed áron. Engem érdekel a középkor, és így 500 Ft-ért nem volt szívem otthagyni a kosárban.
Maga a könyv tényleg egy magazinra hasonlít, puha táblás nagy alakú 160 oldalas, gazdagon illusztrált kiadvány. A könyv 7 nagyobb fejezetből áll, amelyet szójegyzék (mini lexikon) és név- és tárgymutató zárja.
Kíváncsian vettem kézbe a könyvet, mivel nem sokkal korábban olvastam egy hasonló művet, amely szintén a kiadó gondozásában jelent meg. Sajnos az egy tipikus angolszász szemléletű mű volt, amely erős kritikával olvastam. Ezzel nekifutva kellemesen csalódtam. Ugyan a végén a szerző szintén beleesik abba hibába, hogy mindig angol történelmi példák jutnak csak eszébe, de összességében meglepően széleskörűen ismerteti a témát. Apró megjegyzés, a látszat ellenére, a téma nem könnyű, mivel maga a „lovag” definiálása sem egyszerű. Mert mi is a „lovag”? Az Akit lovaggá ütöttek, vagy az, aki a nehézlovas harcmodort használta? Nem könnyű kérdés, és maga a szerző is néha belesik abba a hibába, hogy a kettőt összemossa. Ő sem lát az Elbától keletre, viszont legalább ellát addig, és nem ragad le az Anglia, Franciaország, Itália háromszögben plusz a Szentföld.
Olvasmányosan, gazdagon illusztrálva, néha szövegdobozokat alkalmazva több oldalról járja körül a témát. Sok alap ismeret mellett elmond olyanokat, amelyek logikusak, de nem annyira közismertek.
Szerintem egy jól megírt, könnyen olvasható, ismeret gazdag mű, még úgy is, hogy nem tud a szerző kilépni - bár megpróbál - a maga lokális ismereteiből, és az ebből adódó szemléletmódjából. Én kifejezetten ajánlom a téma iránt érdeklődőknek.
- John Keegan: A háborús felderítés - Az ellenség megismerése Napóleontól az Al-Kaidáig (Európa 2005.)
Nagy rajongója vagyok Keegannek, imádom azt a sajátos nézőpontját, ahogy megközelít dolgokat a hagyományostól eltérő módon. Tudom, hogy Keegan nem hibátlan, és kicsit túl lett misztifikálva, de vitathatatlanok az érdemei, azzal kapcsolatban, ahogy új módon próbálta bemutatni a hadtörténelmet. Így, még ha nem is érdekelt annyira a téma, nem volt kétséges, hogy előbb-utóbb el kellett olvasnom ezt a könyvét is.
Maga a könyv igényes, keménytáblás, kis alakú 750 oldalas könyv. A kiadvány tíz 60-80 oldalas fejezetből áll amelyet jegyzetek, forrás jegyzék, és név. és tárgymutató zár. A könyvben van két kisebb képmelléklet is. Az egyes fejezetek egy-egy történelmi példán keresztül mutatja be a hadászati felderítés egy-egy ágát és azt, hogy az miként hatott az adott hadjártra. A fejezetek egységes formátumot követnek: bemutatja a környezetet legyen az politikai, földrajzi, vagy technikai, majd jön ennek a felderítés szempontjából való értékelése, majd a hadjárat/csata leírása és végül egy értékelése.
Természetesen a szerző brit eredete miatt gyakorlatilag csak angolszász példákat hoz fel. Ami természetes, hiszen ezt tudta jobban megvizsgálni, kielemezni, ráadásul olyanoknak írta, aki ezeket ismeri. Emiatt érthető, ugyanakkor eléggé egyoldalú nézőpontot eredményezett. Látszik, a szerző brit mivolta, amiből nem tud kilépni, Nelsontól indul és rengetegszer vissza is tér oda, nem tud elszakadni attól, hogy ő egy vitathatatlan és tévedhetetlen hős, még akkor is, ha látjuk, hogy téved. A második fejezet az amerikaiknak szól és Jackson hadjáratát mutatja be, ez egy részletes földrajzi leírással indul, majd ez alapján mutatja be az egész összecsapás sorozatot. Európai/magyar ésszel követhetetlen, miközben végig a terep ismeretét hangsúlyozza a szerző. Ehhez a fejezethez egy térkép nagyon hiányzott. Megmondom ekkor számomra már eléggé leült a könyv, de amint áttért a XX. századra, visszatért a lendülete és újra tudtam dinamikusan olvasni. Az utolsó két fejezet kivételéve érdekes és jó, hogy megpróbálja bemutatni, hogy a döntéshozó parancsnok milyen információk és milyen emocionális hatások mellett hozta meg a döntését. (Ezt azért ajánlom figyelmébe a fotel tábornokoknak, akik utólag tudják, hogyan kellett volna megnyerni egy-egy csatát/háborút.) Erre jó példa a krétai csata elemzése.
Sajnos az utolsó fejezetek egy kicsit rácáfolnak Keeganre. A hidegháborúról szinte semmi lényegeset nem ír, ár volt belekezdeni, illetve 2002-ben a terrorizmus elleni háborútól elmélkedi egy elemző műben nem volt szerencsés, amikor épen elkezdődött. Ugyan így felesleges volt a cambridgei ötökről értekezni, úgy, hogy előtte azt fejtegette, hogy ez nem része a katonai felderítés témakörének. Egyszerűen látszik a szerzőn, hogy britként ez mennyire mélyen érinti, és azt a megvetést ki kellet írnia magából. De miért itt?
Alapvetően ami szerintem a könyv legnagyobb hibája, hogy a szerző egy számára idegen dolgot próbált meg feldolgozni. Addig nem volt gond, amíg leírhatta a szokásos témákat, amelyben otthonosan mozgott, de ezt megpróbálta a maga sajátos megközelítésére ráhúzni. Megpróbálta bemutatni a személyes, a rádió és a többi hírszerzési módot, úgy, hogy az működik és úgy, hogy az éppenséggel félre siklik. Ez öt-hat fejezetet jelent, de ebből tíz lett, ami felesleges lett, mert nem mutatott újat. Persze ha nem lenne a keegani nézőmód, akkor nem enne baj, de nem ez a Szerző védjegye. (Legalább is számomra.) A másik hiba, az, hogy a könyv túl van írva. Keegan rengetegszer tér vissza és ismétel el dolgokat, eseményeket, megállapításokat akár négyszer, ötször is. Szerintem ez a könyv amelynek törzs szövege 680 oldal belefért volna 500-ba is.
A kritikáim ellenére, nem tudok Keeganre haragudni. Érdekes könyv, de szerintem a szerző nem a legjobb könyve. Érdekes, egy sajátos témán keresztül mutat be érdekes hadjáratokat és csatákat, de túl hosszú lett.
- Georg Honigmann: Hearst a sajtókirály (Kossuth 1974.)
Valamikor réges-régen azért vettem meg ezt a könyvet, mert érdekelt a spanyol-amerikai háború, és ennek a könyvnek egy fejezet erről szól.
Maga a könyv egy kis alakú kemény táblás kicsit több, mint 200 oldalas kiadvány. A könyv 14 fejezetből és több képmellékletből áll, amelyből 13 végigköveti Hearst életútját.
Azoknak, akik nem tudják ki volt Hearst, ő az akiről Orson Welles az Aranypolgár című filmjét mintázta. Amellett, hogy a könyv érdekes, jól tagolt, és többnyire olvasmányos is erős forráskritikával olvasandó. Ennek meg van az oka. Az eredeti kiadvány az egykori NDK-ban jelent meg és így volt egy erős aktuálpolitikai töltete is. Nem mintha a szabad-versenyes korai kapitalizmusról nem mutatna hihető képet (szerintem azt teszi), de azért ott meg kell szólalnia a csengőnek a fejünkben, amikor előkeverednek Lenin idézetek. Az hogy valójában miről is szól a könyv azt az utolsó fejezet árulja el, amely az NSzK bulvársajtót „leplezi le”. Igazából, ha át tudunk ezeken lépni, és megfelelő kritikával tudjuk olvasni a könyvet, akkor egy érdekes ember életútjával ismerkedhetünk meg, egy olyan emberével, aki meghatározó volt a modern sajtó fejlődésének alakulásában.
Nagyon tetszett, mert ilyent ma már egyáltalán nem, de korábban sem nagyon láttam. A könyv végén a kiadó adatrészszövege:
"A szedést 1974. január 30-án kezdték meg. Megjelent 1974. július 15-én 14000 példányban. A terjedelem 11,2 (A/5) ív + 2,5 ív képmelléklet."
Szerintem ez egy érdekes, de erős kritikával kezelendő mű, amely egy olyan korszakot mutat meg, amely kevésbé ismert. Szerintem érdemes elolvasni, de nem kell mindent készpénznek venni benne.
- Bálint József: 900 nap a 300 évből - Leningrád (Agroinform 2003.)
Mint minden könyvemnek, ennek is van története. A megjelenés évében, egy Hadtörténeti Délutánok előadás keretében megtartott könyvbemutatón vásáróltam meg Jóapám, dedikálva.
Maga a könyv egy kis alakú, puhatáblás 170 oldalas könyvecske számos képpel illusztrálva. A kiadvány 17 nagyobb és azon belül több kisebb fejezet tárgyalja a leningrádi ostrom történetét, főként statisztikai adatokon keresztül. És itt kicsit ki kell térnünk a szerzőre, hogy megértsük a könyvet. Bálint József statisztikus, élt a Szovjetunióban és felesége kamaszként átélte a város ostromát.
A könyvvel felemások az érzéseim. Az amikor adatokat közöl azok nagyon érdekes lapok, bár ott is vannak gondok. Számos esetben ezek az adatok nem egyértelműen, vagy nehezen értelmezhetőek, illetve látszik, hogy a szerzőnek - pl a fegyverzet technika esetében - nincs fogalma, arról, hogy miről ír, itt csak rengeteg adatot közöl. Szintén ezzel kapcsolatos gond, hogy bizonyos esetekben, nem a magyar szakszavakat használja, hanem magyarosítja az idevágó orosz kifejezéseket. A másik gond, amikor a szerző elhagyja a statisztikai adatok közlését, és a történelmi hátteret akarja bemutatni. Sajnos itt kritika nélkül közli a 60-as 70-es évek szovjet szakirodalmának hamis paneljeit. Ezzel még véletlenül sem akarom írni, hogy nem történek meg azoknak a borzalmaknak a túlnyomó része, amelyek ezeken az oldalakon megjelennek, de arról írni 2003-ban, hogy a finnek a Nagy Finnország megteremtésére törtek, a téli háborút és Helsinki bombázását figyelmen kívűl hagyni, vagy arról írni, hogy a Balti államok csatlakoztak a Szovjetunióhoz. Ugyanakkor nagy drámai leírásokat tartalmaz a várost sújtó éhínségről.
A könyv nagyon érdekes, és maga az a gondolat, hogy az blokádot statisztikai adatokon keresztül ismerhessük meg jó. Jók bizonyos leírások, napló részletek. Ugyanakkor a könyv szemlélete, eléggé egyoldalú, ami a szerző érintettsége révén érthető, de ezért bizonyos tekintetben rontja a könyv hitelességét. Ennek ellenére én azt gondolom, hogy ez egy érdekes és fontos könyv, de érdemes forráskritikával olvasni.
- Paul Herbert Freyer: Halál a tengereken - A fasiszta Németország tengeralattjáró-flottájána a második világháborúban (Zrínyi 1979.)
Valamikor ifjú koromban számtalanszor olvastam el ezt a könyvet, így kiváncsi voltam, hogy pár évtized távlatából, szélesebb ismertekkel a hátam mögött, hogy fog tetszeni ez a könyv.
Maga a könyv kis alakú, kemény táblás 300 oldalas összefoglaló a német tengeralattjáró fegyvernem második világháborús tevékenységéről. Négy nagyobb részből és azon belül több kisebb fejezetből áll, amelyek időrendben követik egymást. A kiadványt egy képmelléklet zárja.
Maga a könyv rendkívül olvasmányos, mert nem egy száraz stílusban megírt történeti összefoglaló csak. Sok esetben megszemélyesítve írja le a történeteket és a mellett, hogy közöl száraz adatokat is, inkább ezeken keresztűl próbálja meg bemutatni a német tengeralattjárók és a szövetséges jóhadi- és kereskedelmi hajók közötti küzdelmet. A szerző NDK-s és hát ép ezért nem objektív. A könyvnek van ideológiai háttere, ami látszik, de más kelet.német írókkal ellentétben nem annyira dúrva, mint az megszokott. Érdekes az, hogy nem teljesen azokat a tengeralattjáró parancsnokokat mutakja be, amelyekre máshonna emlékeztem. Ugyanakkor valósak a személyek és az események leírása is tényeken alapszik, néhányat szúrópróba szerűen ellenőríztem. Ami zavaró, az az, hogy néha bele akarja keverni a szovjet flottát, felnagyítva annak valós szerepét, illetve valamiért többször felveti, hogy a brit imperializmus mennyiben volt felelős, a saját magának okozta nehézségekért.
Alapvetően, akkor és abban a rendszerben ez egy jó összefoglaló volt, és még ma sem egy rossz összefoglaló, ha lehántjuk róla az ideológiai töltetet. Tényeken alapszik, ha részrehajló, az inkább azok súlyozásából ered. Eltekintve az ideológia megnyilvánulásaitól, szerintem egy ma is vállalható könyv, de csak ebből nem szabad véleményt alkotni az atlanti-csatáról.
- Horváth Árpád: Az ágyú históriája (Zrínyi 1966.)
Valamikor tavaly jött egy ötletem és beszereztem egy halom Horváth Árpád könyvet. Ez a kötet is ennek a csomagnak a része volt. Magáról Horváth Árpádról és munkásságáról már írtam korábban, így nem ismételném magam.
Maga a könyv egy kis alakú kemény táblás, közel 300 oldalas kiadvány, amelyet számos képpel illusztráltak. Maga a könyv több fejezetből és azon belül 2-12 oldalas alfejezetekből áll. A kötet egyfajta időrendet követ, de amikor egy-egy résztémához ér előreszalad, majd visszatér az eredeti idővonalhoz.
Ugyan a Zrínyi adta ki, ez ennek ellenére inkább ismeretterjesztő mű, mint hadtudományi munka. Annak ellenére, hogy gyakran nagyon komoly szakleírásokat tartalmaz és helyesen használja a szakkifejezéseket. Ugyanakkor látszik, hogy ez egy csaknem 60 éves mű. Ma az internet világában látjuk a tévedéseit, de ne feledjük ez a könyv egy olyan korban született, amikor a szerző a saját- és a közkönyvtárak gyűjteményeire támaszkodhatott csak. Persze ettől még a tévedés tévedés. Természetesen a könyvben meg van a „vörös farok is”, de szerintem ezen át lehet lépni.
Szerintem ez egy érdekes, szórakoztató ismeretterjesztő kiadvány. És mint korábban is írtam, másik könyvével kapcsolatban, a hibái ellenére, azt gondolom, hogy a ma megjelenő, hasonló angolszász könyvek fordításai sem jobbak, sőt. Én tudom ajánlani, főleg úgy, antikváriumokból ma egy kávé áráért beszerezhető, annyit meg biztosan megér, sőt.
- Hámori Péter: A magyar hajózás képes története (Nemzeti Tankönyvkiadó 1999.)
A könyv egy igényes, nagy alakú, kemény táblás, gazdagon illusztrált 135 oldalas könyvecske. A kiadvány 12 fejezetben időrendben haladva mutatja be a magyar- és a magyarországi hajózás történetét, beleértve a letelepedésünk előtti korokat és a tengerhajózást is. Az egyes fejezetek kisebb alfejezetekre osztódnak, ami nagyon könnyen olvashatóvá teszi a könyvet.
Számomra ez egy nagyon kellemes meglepetés volt ez a könyv. Nem ismertem a szerzőt és nem is vártam tőle sokat, annak fényében, hogy az gondoltam, Csonkaréti után ez mit tud még mondani. Hát eléggé melléfogtam. A szerző stílusa, a könyv szerkesztése nagyon jó, melyet számos nagyon jó illusztrációval van fűszerezve. A könyv érdekes és informatív. Miközben leír minden kötelezőt, azt érdekesen és olvasmányosan teszi. A könyvbe ezek mellett megjelenik sok apró érdekes kis epizód is, ami miatt nagyon szerethető lesz a végeredmény. Látszik, hogy a szerző nem csak ért hozz, hanem szakmabeli is, erről főleg az utolsó fejezet tanúskodik ahol az akkor jelenkor, vagyis az ezredforduló magyar hajózását ismerteti.
Szerintem, ez nem csak egy fontos, hanem egy nagyon jó könyv. Jó a tartalma, jó a stílusa, jó szerkesztése, igényes a megjelenése, gazdagon illusztrált. Csak ajánlani tudom.
- Olaf Groehler: A légi háborúk története 1910-1980 (Zrínyi 1983.)
Valamikor a nyolcvanas évek közepén, az akkor sorkatona bátyám lelkendezve mesélt erről a könyvről. Aztán szerencsére, a leszerelése után már második, bővített kiadás is megjelent, amelyet meg is vásárolt. Akkor ifjú fejjel ez egy nagyon látványos könyv volt, tele szép repülőgép rajzokkal. Valamikor középiskolás koromban először a második világháborús fejezetet, majd az egészet is elolvastam. Nekem ma is ez az örökölt, rongyosra lapozott ételfoltos példány van meg.
Ép ideje volt újra olvasnom ezt a négyzetes alakú, kemény táblás, majd 500 oldalas gazdagon illusztrált, bővített kiadást. Maga a könyv hat nagyobb fejezetből, azokon belül kisebb alfejezetekből áll, amelyet epilógus forrásjegyzék és név- és tárgymutató zár. A kötet rengeteg illusztrációt, képet táblázatot és diagramot tartalmaz, de igazán látványossá a repülőgéprajzok és a hozzájuk kapcsolódó rövid leirások tették a maguk idejében.
Nos újra olvasva, az egykor csodált könyvet nagy csalódás volt. Pedig emlékszem már megjelenésekor is érték szakmai kritikák a Haditechnikai Szemle hasábjain. A könyvvel rengeteg probléma van, mind tartalmi, mind formai szempontból. Ahhoz, hogy ezt megértsük először a szerzővel kell megismerkednünk. Olaf Groehler-nek - egy NDK-s történésznek - három könyve jelent meg magyarul, míg németül, leginkább a német történelemmel foglakozók. Groehler tipikus NDK-s szerző, aki szovjetebb akar lenni a szovjeteknél. Sajnos a könyv tele van ilyen eszmefuttatásokkal, ami engem kevésbé szokott zavarni, ha mögötte ott van egy tartalom. Nem mondom, hogy nem lehet a sorok között olvasni, de itt olyan töménységben jön a propaganda, hogy az már fájóan unalmas. Néha felvillannak jó részek, de aztán jön a blabla. Jellemző a könyvre, hogy az első világháborús részben a Monarchia kétszer van mindössze megemlítve, Olaszország és Oroszország, pedig csak egy-egy repülőgéppel illetve termelési adatokkal jelenik meg. Hasonló a második világháborús rész is. Nincs szó benne Dániáról, Norvégiáról (az első komoly légideszant bevetés), de Észak-Afrika és a Mediterráneum csak egy fénykép erejéig jelenik meg és úgy ír le 200 oldalt, hogy a P-51 Mustangot egyszer sem említi meg. Az egész könyv inkább egy vitairat a „nyugatnémet polgári történészekkel” szemben akik tagadják a szovjet haderő „minőségi, hadművészeti és erkölcsi fölényét” főleg a fasiszta, de csak kicsit jobb imperialista államokkal szemben. Az utána következő fejezetek is ilyenek, ahol állandóan igazolni próbálja, hogy a repülőipar, milyen extraprofitot vág zsebre, és irányítja az államot, miközben elnyomja a munkásosztályt.
De ez a hibák egyik fele. Nem tudom, hogy ennek a könyvnek a kiadását a zrínyi maga kezdeményezte, vagy a kész könyvet csak a nyakába varrták. Ugyanis hemzseg a fordítási hibáktól, pedig még szaklektora is volt, bár sem a fordítónak, sem a lektornak nem találtam témába vágó írását. Sajnos látszi, hogy, aki fordította, lehet, hogy tudott németül, de semmi háttér tudása nem volt. Így fordulhatott elő, hogy a németül „Z” betűs szavaknál rosszul írt át dolgokat, pl. a CAGI-ból ZAGI lett, de helyneveknél is van elírás. A repülőgépek típusjelzéseknél mindenhol kötőjelet használ, még ott is, ahol nem kellene, mint a német gépeknél, pedig az eredeti német kiadásban helyesen van. A hab a tortán, hogy ehhez még néhol szedési hibák is társulnak. Gyakorlatilag a szerző, a fordító, a lektor és szedő olyan hibák tömkelegét hozta össze, amelyeket oldalakon keresztül lehetne sorolni.
Ami igazán szomorú, hogy a mai napig nem tudok hasonló nagyívű, a légi hadviselést történetét feldolgozó, magyar nyelven megjelent műről, pedig szerintem lenne rá igény. Összességében, ifjú korom nagy nagy bálványa a porba dőlt.
- Jan Koniarek: Polish Air Force 1939-1945 (Squadron/Signal 1994.)
A kiadó számos sorozatáról ismert, mind az In action és a Walk Arond, amelyek a maguk idején a makettezők kedvelt típusfüzetei voltak. És lehet, hogy ma már vannak ezeknél jobb kiadványok, de az én generációm úgy tekint ezekre a füzetekre, mint az áhított játékra, amelyet csak a kirakaton keresztül ámulhattunk. Így nem csoda, hogy akár a Squadron/Signal, akár az Osprey füzeteit, sokszor nem a csak a tartalmukért, hanem nosztalgiából is beszerzem. Ráadásul mint lengyel mániásnak ez a füzet kötelező volt.
Maga füzet álló alakú, A4-esformátumú, puha borítós, 64 oldalasgazdagon illusztrált füzet. Maga a törzs szöveg nem lehet több 12-15 gépelt oldalon több, mint 160 fekete-fehér-, 4 színes képet, valamint 30 színes oldalnézeti rajzot tartalmaz.
A füzet lépésről lépésre veszi tömören, de mégis olvasmányosan a Lengyel Légierő történetét a kezdetektől a második világháború végéig illetve egy lezáró epizód elejéig 1992ig, amikor is az emigráció és az anyaország ismét egymásra talált, mintegy lezárva a múltat. A címmel ellentétben a füzet bemutatja a lengyel légierő 1918-as megalakulását, az 1919-20-as lengyel szovjet háborút, és a két világháború közötti időszakot.Ezt követi az 1939-es események, majd a franciországi és a nagy britanniai lengyel repülők harcainak bemutatása. A szerző röviden kitér a nem a RAF-ban hanem az egyéb haderőnemeknél, vagy más légierőkben szolgálókra illetve más szakszolgálatokra, mit a pl. a Női Segédszolgálat, vagy a kadétképzés. Illetve röviden, bemutatásra kerül a szovjet oldalon maradó lengyel repülők története is, igaz meglehetősen kurtán.
Maga a könyv stílusa jó. Egyszerre érdekes és olvasmányos. A száraz adatok mellett közöl visszaemlékezéseket, légiharcokról, bevetésekről. Az angolja egyszerű, már egy közepes nyelvtudással is érthető. Nincsenek benne bonyolult körmondatok, és olyan szavak, amelyeket ne ismerne az aki egy kicsit is olvasott ebben a témakörben.
Szerintem ez egy jól megírt, kompakt, a terjedelméhez képest informatív füzet. Csak ajánlani tudom.
- Moldoványi Ákos, Zsille Péter: Égi utakon (Műszaki kiadó 1987.)
Amikor ezt a könyvet megvásároltam még leginkább a katonai repülés érdekelt. Akkor még nem is sejtettem, hogy majd valamikor az ebben a könyvben is szereplő gépekkel való munkavégzéssel fogom keresni a kenyeremet.
Maga a könyv nagy alakú, keménytáblás, 225 oldalas gazdagon illusztrált minőségi papírra nyomtatott kiadvány. A könyv hét fejezetben vezet be minket a kereskedelmi repülés színes világába. Az első fejezetekből megismerhetjük a magyar-, az egyetemes kereskedelmi repülés történetét, és egy légitársaságét: a KLM-ét. A következő fejezetek, pedig a repülés hátterét mutatják be a karbantartástól, a repülőtér belső életén át a repülőjegy vásárlásáig. A könyvet mellékletek zárják, amelyekben 99 kereskedelmi repülőgép rövid történetét és alap adatait ismerhetjük meg, illetve a fontosabb légitársaságokat és különböző, a repüléssel kapcsolatos betűkódokat, úgy mint az országok lajstromjeleit, a légitársaságok és a repülőterek kódjait.
Annak ellenére, hogy ez egy negyven éves könyv és ennek megfelelően egyes részei már elavultak, ma is egy kitűnő munka. Annak ellenére, hogy a szerzők előszava szerint ők csak lelkes amatőrök. Ez persze nem igaz. Újságírók, akik tudnak írni, és érdekli őket az amiről írtak és meg akarták és meg is ismerték azt. Magyon jó stílusban, színesen és érdekesen írnak. Nekem tetszett az a stílus, ahogy elbeszélik a történetet, amelyből néha kilépnek, majd a rövid kitérő után visszatérnek. Akár csak, mintha egy beszélgetést, vagy előadást hallgatnánk. A terjedelmet jól használták ki, és egy nagyon jó, tárgyszerű képet adtak a kereskedelmi repülés akkorimúltjáról és jelenéről. Persze ma már más a világ, és a repülőjegyek és a helyfoglalás módja egy kicsit idejétmúlt, mint az is, hogy ebben a könyvben még a nemzeti légitársaságok szerepelnek, hiszen ez még az olcsó, fapados légitársaságok előtti korszak előtt, a szocializmus utolsó éveiben született. Persze épp ezért hangsúlyt kapnak a szovjet típusok, mert végül is a MALÉV ezekkel repült és azért, mert akkor még azt gondoltuk, hogy majd ezek utódaival fog repülni. Itt a szerzőktől nem valamiféle „vörös farok”, vagy megfelelési kényszer volt, hanem valódi, őszinte érdeklődés ezen típusok iránt.
Mint szakmabeli írom, szerintem ez egy szuper könyv. Jól van megírva és érdekes, bár bizonyos részein ma már túlhaladt az idő. Én csak ajánlani tudom.
- P. T. Deutermann: Tengeri skorpió (JLX 1992.)
Anno, vagy 25 esztendővel ezelőtt került először a kezembe ez a könyv, egy olyan helyzetben, amikor örültem mindennek, ami magyar szavakat tartalmazott. Így elolvastam ezt is, és nem bántam meg, oly annyira, hogy amint tehettem be is szereztem. Aztán a könyv a polcra került, de most idejét éreztem, hogy újra elolvassam.
A könyv egy kis alakú, puha táblás közel 750 oldalas regény, olyan igazi ponyva formátumban.
A könyv egy fikció, amolyan meg is történhetett volna sztori. Van benne minden ami egy jó regényhez kell. Akció, intrika, és persze szerelmi szál, egy csöpp diszkrét erotikával. E mellett, ami nagy előnye a könyvnek, hogy egy igen pontos képet ad a tengeralattjárók elleni harcról, annak a nehézségeiről, és arról, hogy azt hogy befolyásolják a hidrográfiai viszonyok.
Az alap történet, hogy furcsa esetek történnek a Navy floridai támaszpontja előtt, amelyek önmagukban nem jelentősek, de együtt egy akár már egy felbukkanó veszély felé mutatnak. És ezzel elkezdődik egy olyan történet, amely egyszerre mutatja be az Amerikai Haditengerészeten belüli belső hatalmi harcokat és a flotta hajóinak működését az egyik oldalon és a másik oldalon egy tengeralattjáró belső életét egy bevetés közben. Nem tudom mennyire valós kép ez utóbbi és mennyire fikció, minden esetre érdekes és szemléletes, bár nekem néha túlzóan ideologikus volt. A harcászati rész viszont nagyon jó, és érdekfeszítően izgalmas. A szerelmi szál szerintem erősítette a könyvet, ugyan eléggé sablonos volt, de nélküle ez egy sima akció regény lett volna csak.
Maga a könyv a terjedelme miatt kicsit lassú folyásúnak tűnhet, de a lapok mérete miatt azért gyorsan olvasható, nekem olyan bő egy hétbe tellett, de jellemző, hogy az utolsó napon 200 oldalt olvastam el, mivel olyan cselekmény leírása zajlott, amit nem akartam megszakítani.
Én ezt a könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel a hidegháború végi tengeri hadviselés, és egy izgalmas regényt is el akar olvasni. Ráadásul potom áron beszerezhető.
Jó olvasást!
Tarr (ambasa) Gábor
