blog434-31.JPGKi gondolná, hogy immár 50 éves a repülőgép makettezők körében jól ismert, budapesti Rebeka, azaz a Repülés Baráti Köre. Számos makettező klub létezik kis Hazánkban, de ez fővárosi nem csak a kicsiny repülőgép másolatok szerelmeseinek a gyűjtőhelye hanem amatőr és hivatásos repülés történészeké, akik közül nem egy itt bontotta ki szárnyát, majd jutott el az újságokban való publikációig, vagy éppen kötete is jelent meg. Nos ez a klub a jeles születésnapját egy kiállítással ünnepelte meg, amely a Fővárosi Művelődési Házban tekinthető meg október 5-ig...

Szerző: ambasa  2024.09.25. 20:00 2 komment

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

blog433-01.jpgFolytatom prágai múzeum ismertetőmet a hadsereg harmadik múzeumával a Ziskov-hegyi Hadsereg Múzeumával. Ez az intézmény gyakorlatilag az ottani, cseh hadtörténelem bemutatására szakosodott, hasonlóan mint a mi egykori budavári múzeumunk.

A múzeum nem volt ismeretlen számomra, először 2001 késő őszén jártam ott, majd tizenkét esztendővel ezelőtt. A második látogatásomról itt olvashattok egy összefoglalót az akkori állapotokról és az Intézmény történetéről. Akkor a két látogatásom között, nem sok változás történt, így – megmondom őszintén – most sem vártam sokat. Nem véletlenül, az utolsó napra hagytam, azzal a felkiáltással, hogy bemegyek, és hamar letudom. Nagyobbat nem is tévedhettem volna...

Szerző: ambasa  2024.09.10. 00:00 Szólj hozzá!

blog432-01.jpgPrágában járva találkoztam ezzel a nem túl ismert típussal. Maga a gép annyira nem volt jelentős a repülés történetében, hogy alig találtam róla adatot mind az interneten, mind a nyomtatott szakirodalomban. Ennek ellenére megpróbálom felvázolni ennek a gépnek a történetét, mivel egy kitűnő állapotú példány tekinthető meg a prágai Tehnikai Múzeumban...

Szerző: ambasa  2024.08.06. 06:03 Szólj hozzá!

Címkék: repülés haditechnika múzeum hadtörténelem Magyarország Osztrák Magyar Monarchia

blog231-01.JPGAmint a Lesanyról szóló cikkemben említettem tizenkét esztendővel ezelőtt jártam már Prágában és akkor természetesen ellátogattam a cseh főváros peremkerületében található múzeumba. De az idő előrehaladtávval idén elérkezett az idő, hogy felfrissítsem az emlékeimet, megnézzem mi változott és mi nem...

Szerző: ambasa  2024.07.23. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés múzeum Csehország

blog430-01.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- E. F. Benson: Drake admirális (Rózsavölgyi és Társa 1942.)

- Winkler Gusztáv: Erődvárosok, városerődítések (Műegyetemi kiadó 2007.)

- dr. Csonkaréti Károly, Sárhidai Gyula: Az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészeti repülői 1911-1918 (Zrínyi 2010.)

- Turcsányi Károly - Hegedűs Ernő: A légideszant I. - Elméletek, eljárások és légi gépesítés a kezdetektől 1945-ig (Puedlo 2008.)

- Turcsányi Károly - Hegedűs Ernő: A légideszant II. - Ejtőernyős-, helikopteres- és repülőgépes deszantok a modernkori hadviselésben 1945-2010 (Puedlo 2011.)

- Wilbur Smith: Kiálts rá az ördögre (Delej 1997.)

*****

Szerző: ambasa  2024.07.15. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

blog429-001.JPGValamikor réges-régen, immár 12 esztendővel ezelőtt már meglátogattam a csehek harckocsi múzeumát, Lesany-ban. Akkor, mivel nem igen jártam még olyan múzeumban, amely ennyire szakosodott, és nem csak a nálunk jól ismert Varsói Szerződés technikája található meg benne, mint nálunk Kecelen. Úgy gondoltam, hogy itt az idő egy újabb látogatásnak, így hát felkerekedtem...

Szerző: ambasa  2024.07.02. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: haditechnika múzeum Csehország

blog428-01.JPGHa Komáromot az erődök városának hívjuk, akkor Visegrádot joggal nevezhetnénk a várak városának, hiszen nem kevesebb, mint négy várral is rendelkezik, amelyből nekem sikerült hármat is meglátogatnom a közelmúltban. Ez egy régi adósság törlesztése volt részemről. Noha itt van a közelemben, mégis gyerekorom óta nem jutottam el oda. De mint látható, ami késik nem múlik...

Szerző: ambasa  2024.05.21. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum középkor Magyarország

blog427-001.JPGValamikor réges-régen olyan 6-10 éves koromban, még a 70-es években már jártam itt. Igazából ezen kívül ennél többre nem emlékszem. Ugyan van egy emlékképem, de az is lehet, hogy az inkább egy fatornyosomban megrendezett kiállításé. Azután egyszer csak megjelent egy hír, hogy tőlem nem messze megnyílt az Újpesti Tűzoltó Skanzen. Nosza egyből bevillant egy régi emlék, de akkor épen nem volt látogatható a múzeum, átépítés miatt. Akkor azt mondták a várható nyitás 2024. Eljött a megjelölt esztendő és felkerekedtem, hogy visszacsöppenjek a gyermek koromba...

Szerző: ambasa  2024.05.02. 00:00 3 komment

Címkék: múzeum Magyarország

blog426-02.jpgAz egyik kedvenc filmem a Kapitány és katona, ami nem is nagy csoda, hiszen már gyermekkorom óta csodálattal nézem a klasszikus tengeri vitorlásokat, amint dagadó vitorlákkal szelik a tenger habjait. Így talán nem is meglepő, hogy ezt a korszakot szeretem a játékasztalon is megjeleníteni. Most hogy készülünk a következő Historikumra, talán ideje már írni egy ismertetőt a ma már klasszikus Warhammer Trafalgar nevű játékról…

Szerző: ambasa  2024.04.17. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: hajózás újkor wargame Warhammer Ancient Battles

blog425-01.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- B. Szabó János: A középkor magyarországi könnyűlovassága - X-XVI. század (Attraktor 2017.)

- Norman Stone: Az első világháború rövid története (MCC Press 2022.)

- Edwin P. Hoyt: Vér és verőfény (Holnap 1992.)

- Jerry Scutts: A Messerschmitt Bf 109-es története (Hajja & Fiai 2000.)

- Peter Herring: A vasút története (Panemex + Grafo 2002.)

- James Burke: Kapcsolatok (Alexandra 2004.)

*****

Szerző: ambasa  2024.04.09. 10:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

A hajózás történet és a hadviselés sok érdekes megoldásra szolgáltat példát. Egyesek beváltak, mások zsákutcának bizonyultak, ezek egyike a két sajátos, második világháborús, japán cirkáló a Kitakami és az Oi, melyek fő fegyverzetét torpedók alkották, hajónként 40-40 darab. Ezen a hajók megépítését egy igen hatékony fegyver megalkotása tette lehetővé. Ez a torpedó és ezek a cirkálók összeházasítása, nyomán egy elméletben igen halálos fegyver jött létre, amelyek, az elképzelések szerint az amerikai csatahajók halálos ellenségeivé kellett volna válnia a japán tengerészeti doktrína szerint...

blog424-01.jpg

Szerző: ambasa  2024.03.12. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: hajózás hadtörténelem második világháború csapattörténet Japán

blog423-01.jpgPikák, muskéták, arkebúzok és alabárdok. Tollas kalapok, buggyos nadrágok. Vértes  lovasok  és dragonyosok. Hajdúk, szárnyas huszárok és janicsárok. Dumas testőrei vagy Gárdonyi Egri Csillagokjának magyar és török hősei, és megannyi más csodás irodalmi mű... Egy korszak meghatározó  képei és Európa történelmének meghatározó korszaka. Ezt öleli fel a Pike&Shotte szabályrendszere... 

Szerző: HPetyo  2024.03.05. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: 28mm wargame szabályismertető Pike&Shotte

blog422-01.JPGA 2019-ben, a győri, 5. Historikumon John - aki egy hazánkba szakadt, angol wargamer - ismertetett meg engem ezzel az egyszerű, de egyszerű játékkal. Meglátni és megszeretni ezt a játékot csak egy pillanat műve volt. Johnról tudható, hogy nem először avatja be, szűk közösségünket egy ilyen jellegű játékba, hiszenő ismertetett meg a Wizkid, Pirates játékával is...

Szerző: ambasa  2024.02.27. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés wargame szabályismertető

blog421-01.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- Robert Jackson: A flamand légiháború 1918 (Hajja & Fiai 2002.)

- Walter Lord: Hihetetlen győzelem (Zrínyi 1980.)

- Robert L. O'Connell: A kard lelke - A fegyverek és a hadviselés illusztrált története az őskortól napjainking (Gold Book 2005.)

- Barrett Tillman: Kézikönyv az Egyesült Államok Légierejéről (Gold Book 2004.)

- Horváth Árpád: Csodafegyverek (Zrínyi 1972.)

- Tömböl László, Juhancsik János: NASAMS - Légvédelem a XXI. században (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)

*****

Szerző: ambasa  2024.02.13. 00:00 2 komment

Címkék: könyv

fympetowyaitwmp.jpgAz utolsó rész következik! Az utolsó hét légi győzelmének leírása, amivel aztán az olasz légierő legnagyobb repülő ászává vált.

A háború kezdi lelkileg megviselni Baracca-t, nem bízik már annyira legyőzhetetlenségében, ezért állandó kíséretet kap bevetései során, akiknek az a feladata, hogy védjék és fedezzék bevetések közben. Ha lehet ne vegyenek részt a légi csatában, feladatuk az Ászok ásza védelmezése, egy legenda nem hallhat meg!

Az osztrák-magyar berepülések száma csökkent, viszont a kötelékekben bevetett gépek száma növekedett. Egy kis kötelékben 3-4 gép vett részt a háború elején, és inkább több kis kötelék vett részt a bevetésben, ez a háború vége felé úgy változott, hogy kevesebb bevetés, de kötelékben részt vevő repülőgépek száma 6-7-re de akár 20-ra is emelkedik.

Szerző: rangelistvan  2024.01.23. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Phönix Piave Treviso Nieuport Francesco Baracca Spad VII

blog419-01.jpgA Boulton & Paul Overstrand bombázója egy különös gépe a brit repüléstörténetnek. Egyszerre volt korszerű és végtelenül avitt. Ez a bombázó volt a Royal Air Force utolsó kétfedelű bombázója, és egyben a világon a legelső motor mozgatta lövésztoronnyal felszerelt repülőgép. Ez a gép a harmincas évek elején egyszerre képviselte a múltat és a jövőt. Noha nem készült belőle sok, mégis egyféle mérföldkő volt a hadirepülőgépek történetében...

Szerző: ambasa  2024.01.09. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés Nagy-Britannia XX.század

blog418-01.jpgValamikor a rendszerváltás idején létezett a Magyar Könyvklub, amely akkor számos szép könyvet jelentetett meg megfizethető áron. Ezen könyvek sorába tartozott Csorba Csaba, magyar várak történetét feldolgozó négykötetes sorozata, amely 1997-2002. között jelent meg...

Szerző: ambasa  2023.12.26. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv hadtörténelem Magyarország

baracca_3_vezerlep.jpgA harmadik részben az olasz ászpilóta hét légi győzelmével ismerkedhet meg az olvasó. A légi tevékenység 1917 őszétől fokozódik az olasz hadszíntéren. Szinte darázsfalkaként jelennek meg az égen a különböző bombázók és vadászgépek, ezt Baracca százada és az olasz főparancsnokság is észreveszi. Ez már előjele a caporettói áttörésnek, de nem gondolják, hogy a 12. isonzói csata ilyen elsöprő lesz számukra. Baracca sorban gyűjti légi győzelmeit és több alkalommal már dupla légi győzelmet is arat. Ezzel ténylegesen kiérdemli az Ászok Ásza címet!

 

 

Szerző: rangelistvan  2023.12.12. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés hadtörténelem első világháború csapattörténet Olaszország

blog416-01.jpgFelmerülhet a kérdés, hogy miért pont erről a hajóról írok, és igazából nincs rá jó válaszom. Csak. Csak mert érdekel, csak mert tetszik. De a múlt hónapban változott a helyzet, amikor is elolvastam Danyikó László: Hadihajóink című füzetét a Zrínyi kiadó Haditechnika fiataloknak sorozatából, ahol említésre kerül, mint a Magyar Honvédség estleges leendő hajója. Hogy ez a szerző gondolata, vagy valóban felmerült, azt nem tudom, de nem is igazán lényeges. Ami lényeg, hogy úgy gondoltam érdemes róla írnom és megismertetnem az olvasóimat ezzel a modern, kis hadihajóval...

Szerző: ambasa  2023.11.28. 00:00 3 komment

Címkék: haditechnika hajózás Skandinávia

2508-ill-originalelr.jpgTovább folytatódik az olasz ászpilóta – Baracca – története. Az előző részben hét légi győzelmével ismerkedhetett meg az olvasó. Megtörtént az ásszá válás is az ötödik légi győzelmével, de az „igaz” légi győzelmek még csak ezután következnek. Még hisz abban, hogy legyőzhetetlen, ezáltal bátrabb, vakmerő rajtaütéseket hajt végre. És közeledik azon győzelme is, amikor kiérdemli az ászok ásza címet!

Szerző: rangelistvan  2023.11.07. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés hadtörténelem első világháború Olaszország

süti beállítások módosítása