1939. szeptember 1-én a német Wehrmacht átlépte a lengyel határt, majd tizenhét nap múlva, hasonlóképen cselekedett a szovjet Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg is. A két nagyhatalom támadása következtében október 6-ára Lengyelország elesett, a kormány nyugatra menekült, és vele együtt számos katona, és tengerész is. Lengyelország megszűnt létezni, de nem a lengyel állam és legkevésbé a lengyel haderő, amely tovább folytatta elkeseredett harcát a náci Németország ellen, hazája felszabadításáért. Kezdetét vette egy történet, amelyben a lengyel katonák igen változatos helyeken és egyenruhákban voltak kénytelenek harcolni. A nyugatra jutottak ott voltak előbb Norvégiában, majd Franciaországban, Anglia, majd később Nyugat-Európa egén, Atlanti-óceánon, Észak-Afrikában és Olaszországban, Normandiában, de létezett egy másik hadsereg is, amely kelet felől érte el hazáját és végül, mintegy elégtételként, Berlinben a Brandenburgi kapu közelében fejezte be a háborút. Ennek a haderőnek volt a része az a hadosztály, amelyről most írni kívánok…
A Szovjetunió területén felállítandó lengyel haderő története fordulatokban igen csak gazdag volt. Mint azt már a bevezetőben is említettem, 1939-ben a világ első kommunista állama és Lengyelország hadban állt egymással. A Szovjetunió jelentős területeket annektált, és 230.000 katonát és 8.000 tisztet ejtett fogságba a hadjárat folyamán. A szovjet belügyi szervek a harcok elülte után azonnal hozzáláttak a lengyel nemzeti gondolat felszámolásnak, amelynek része volt a lengyel elit bebörtönzése, jobb esetben Szibériába deportálása, rosszabb esetben kivégzése. Ennek egyik legismertebb fejezete az 1940 áprilisában és májusában elkövetett katinyi vérengzés, amely során több ezer lengyel értelmiségi mellett, mintegy 15.000 lengyel katonát, jórészt tisztet végeztek ki.
Azonban kicsit több mint egy év múlva gyökeres fordulat következett be, és az egykori szövetségesek egymás ellen fordultak, a német haderő átlépte a szovjet határt és néhány hét alatt súlyos csapásokat mérve az összeomlás szélére sodorta a Sztálin csapatait. Természetesen ez magával vonta a szovjet-lengyel viszony megváltozását, noha azt továbbra is számos lényeges kérdés terhelte. Minden esetre már július 30-án megszületett egy egyezmény, amely lehetővé tette egy, a Szovjetunió területén felállítandó lengyel haderő elvi lehetőségét. A megegyezés szerint, a szovjetek amnesztiában részesítettek, minden korábban a fogságukba esett lengyel hadifoglyot és más polgári személyeket is, akik jelentkezhettek ebbe a hadseregbe. A parancsnoki kar kinevezési joga a londoni lengyel kormányt illette, de a szovjetek belegyezésével. A megállapodás szerint, a felállított haderő a szovjet főparancsnokság alárendeltségében tevékenykedett volna.
Augusztus 2-án egy küldöttség utazott Londonból Moszkvába, hogy immár az elvi egyezmény részleteit is kidolgozza. Négy nap múlva, az alig pár napja a moszkvai NKVD hírhedt Ljubjanka börtönéből kiengedett Wladyslaw Anders tábornok személyében meg is találták a felállítandó haderő leendő parancsnokát. Az események ezek után felgyorsultak és az elkövetkező két hét alatt, kihirdették az amnesztiát, megálapodtak, hogy a két hadosztályból, és egy kiképző ezredből álló, mintegy 30.000 főt számláló haderőt a Lend-Lease szállítmányokból szerelik fel. Anders gőzerővel látott munkába, de hamarosan falakba és semmitmondó válaszokba ütközött, amikor hadifogoly honfitársai felől érdeklődött. A szovjetek 21.000 – köztük 1.000 – hadifogoly létezését ismerték csak el. Anders megértette, hogy nem érdemes tovább feszegetni a kérdést, és inkább a meglévő alapokból próbált építkezni. A hadsereg felállításának helyéül a Volgától keletre eső, Moszkvától mintegy 1.000 km-re fekvő Buzulukot szemelték ki. Alig pár hónap alatt, lengyel önkéntesek árasztották el a várost, akik, ki tudja mi módon szereztek tudomást arról, hogy ismét fegyverrel a kézben harcolhatnak hazájuk szabadságáért. Novemberre, a szükséges 30.000 fős létszámnak, annak több mint másfélszerese jelentkezett. Ez már komoly élelmezési gondokat vetett fel, mivel a szovjetek nem voltak hajlandóak ellátni a létszám felettieket, mi több a belügyi hatóságok megpróbálták megakadályozni további önkéntesek érkezését a városba. A helyzet rendezése érdekében szovjet-lengyel tárgyalások kezdődtek a legmagasabb szinten. Ekkor újra felvetődött az „eltűnt” tisztek kérdése, de a lengyel küldöttség ismét csak semmitmondó válaszokat kapott. Viszont maga Sztálin ígérte, meg, hogy a lengyelek bármekkora haderőt felállíthatnak, ha képesek biztosítani az ellátásukat, mert ők továbbra is csak 30.000 fejadagot hajlandóak biztosítani. Volt még egy probléma, ami az élelmezési helyzeten túl megoldásra várt, a kíméletlen orosz télnek számos lengyel esett áldozatul, és ezért Sikorski, a londoni lengyel kormány feje felvetette, hogy mi lenne, ha lengyeleket melegebb környezetbe, Iránba helyeznék át, ahol könnyebben is juthatnának brit felszereléshez. Végül a tárgyalások jelentős engedményekkel zárultak és Sztálin beleegyezett 2-3 hadosztály Iránba távozásába, a fejadagok felemelésére, amely immár 46.000 fő ellátására volt elegendő és elvi lehetőséget arra, hogy a hadsereg létszámát jelentősen növeljék. 1942 márciusában az élelmezési helyzet ismét kritikusra fordult, a szovjetek 26.000 fő élelmezését voltak csak hajlandóak biztosítani, arra hivatkozva, hogy a japán hadba lépés miatt, csökkent az USA-ból érkező gabona mennyisége. Ekkor már Buzulukba, 70.000 lengyel tartózkodott. Végül Sztálin belegyezett a lengyelek egy részének távozásába és a fejadagok is megmaradtak. Március-áprilisban 30.000 katona és 10.000 polgári személy, jórészt nők és gyerekek távoztak Iránban. Májusban, maga Churchill járt közbe Sztálinnál, amelynek hatására, végül is, a többi lengyel is távozhatott a Szovjetunióból. További 40.000 katona és 25.000 polgári személy csatlakozott az Iránban lévőkhöz. Ezzel lezárult az első fejezete a keleten felállítandó lengyel fegyveres erők felállításának, viszont megkezdődött annak, amelyet később, majd Anders hadsereg néven vonul be a történelembe.
Anders és a vele tartó lengyelek távozása után fokozatosan megromlott a szovjet lengyel viszony. 1943. április 25-én a németek felfedték Katiny titkát, amely rövidesen a londoni lengyel kormány és a szovjetek közötti kapcsolatok teljes megszakításához vezetett. A Sztálin megkezdte, a saját szovjetbarát szervezeteinek felállítását, köztük egy újabb haderőét is. Alig két hét múlva bejelentették a Tadeusz Kosciuszko hadosztály megalapítását, amely a magjául szolgált a második, keleten szervezett lengyel haderőnek. Sztálin jó érzékkel nem egy lengyel kommunistát, hanem egy olyan tisztet választott, aki anno harcolt az 1919. és 1921 között zajló lengyel-szovjet háborúban a legendás marsall, Pilsudski oldalán. Ez a tiszt nem volt más mind Zygmunt Berling.
|
Zygmund Henryk Berling 1896. április 27-én született az akkor osztrák fennhatóság alatt álló Limanowán. Egyes kutatók szerint a család német, vagy svéd eredetű volt. 1914-ben Berling csatlakozott az osztrák fennhatóság alatt harcoló, Jozef Pilsudsky vezette Lengyel Légióhoz és annak 2. és 4. ezredében is szolgált. 1917 júniusától a háború végéig az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgált, majd annak felbomlása után csatlakozott a születőben lévő lengyel haderőhöz. Első parancsnoki beosztása a 4. ezred egy századának vezetése volt. A lengyel-szovjet háború alatt sikerült hírnevet szereznie főleg a lvovi csata alatt tanúsított vezetői képességei révén, amiért is kiérdemelte a legmagasabb lengyel katonai kitüntetést, a Virtuti Militarit is. A háború után folytatta katonai pályafutását. 1923-ban őrnaggyá léptettek elő és az V. (krakkói) hadtest 15 gyaloghadosztályának törzsében szolgált. 1930-ban alezredesként a 6. gyalogezred élére került, majd később a 4. gyalogezred vezetését bízták rá. 1939 júniusában, közvetlenül a második világháború kitörése miatt etikai okokból kilépett a hadseregből. Az ok igen prózai volt, Berlinget a tiszti becsületbíróság megrótta, egy tiszthez méltatlan szerelmi viszony miatt. Berling a leszerelése után Vilniusba költözött, és nem vett részt a lengyel-német összecsapásokban. Hamarosan a szovjetek is bekapcsolódtak a harcokba és többek között Vilniusba is bevonultak, ahol Berlinget nyomban le is tartóztatták, mint egykori lengyel tisztet. Berling először Sztarobielszkben raboskodott, majd Moszkvában, de miután kifejezte együttműködési szándékát, szabadon engedték, így sikerült megmenekülnie a katinyi mészárlásból. A német támadás utáni szovjet-lengyel megállapodás nyomán Berlingre is előtérbe került, mint a megmaradt kevésszámú, magas rangú képzett tiszt egyike. Kezdetben a felállítás alatt álló 5. gyaloghadosztály vezérkari főnöki beosztását bízták rá, majd a lengyel katonák ideiglenes gyűjtőhelyéül szolgáló krasznovodszki tábor parancsnoka lett. Miután Anders a Szovjetunió elhagyása mellett döntött, Berling nem tartott vele. Döntését sok ok befolyásolta, a személyes sértettség mellett, amelyet még az 1939-es eset táplált, egyfajta realitás érzék is, amely szerint a háború után a lengyelek kénytelenek lesznek a szovjetekkel együttműködni. Anders nem így gondolkodott és távollétében egy katonai bíróság dezertálásért halálra elítélte. Az indoklás elég érdekesre sikerült, ugyanis az elítélésének oka az volt, hogy Berling csatlakozott egy olyan ország hadseregéhez (a szovjethez), amely célja Lengyelország függetlenségének és területi egységének csorbítása. A túlzó ítélet némiképp a megromlott szovjet lengyel kapcsolatok számlájara is volt írható. Minden esetre Berling 1943-ban megkezdte az új lengyel, keleti haderő szervezését, majd annak első alakulátanak, 1. Tadeusz Kosciuszko hadosztály parancsnoka is lett. Miközben a haderő tovább bővült, előbb a 1. lengyel hadsereg parancsnoka, majd az egész szovjet fennhatóság alatt álló lengyel haderő parancsnok-helyettese lett. 1943-ban nevezték ki dandártábornokká. 1944. július 22-től. 1944. augusztus 1-én kitört a varsói felkelés, amelyet a szovjetek lábhoz tett fegyverrel hagytak eltiporni, nem így Berling, aki, még ha késve is megpróbált segíteni honfitársainak, és kisebb erőket dobott át a felkelők oldalára. A szovjet vezetés ezt a függelemsértést nem nézte jó szemmel, és hamarosan menesztették posztjáról és a Moszkvai Katonai Akadémiára „száműzték”. Csak 1947-ben tért haza, ahol segített megszervezni a lengyel Vezérkari Akadémiát. 1953-ban nyugállományba vonult. Ez után kormányzati szerepet vállalt. 1953. és 1956. között államtitkárként a mezőgazdasági gépgyártásért volt felelős, majd egy évig mezőgazdasági államtitkár volt. 1957. és 1970. között az Erdészeti Minisztériumban a vadászatért és vadgazdálkodásért felelős osztályt vezette. Érdekes módon csak 1963-ban lépett be a Lengyel Egyesült Munkáspártba. 1980. július 11-én, nyolcvannégy éves korában hunyt el.
|
Az Anders hadsereg Iránba távozása után, még számos lengyel maradt a Szovjetunióban, akik készek voltak harcolni hazájuk felszabadulásáért. Az első ilyen alakulatot 1943 májusában az Oka folyó mellett fekvő Sielcachban kezdték szervezni. Kezdetben egy, a szovjet gárda lövészhadosztály szervezetét alapul véve fogtak neki az egység felállításhoz, de e mellé még szerveztek számos olyan alegységet is, amely csíráit képezte egy későbbi magasabb egység, egy hadtest, majd még később egy hadseregének. A hadosztály megléte tovább mérgezte a feszült szovjet-lengyel viszonyt, hiszen a szovjetek kezébe egy olyan katonai alakulat került, amely felett a londoni lengyel emigráns kormány nem gyakorolt hatalmat, mi több kivetette magából. A szervezést beárnyékolta, hogy a nyugaton harcoló lengyelek főparancsnoka a 1943. júniusában, a szovjetekkel való szakítás után a Berling csapatait kommunistáknak, árulóknak és dezertőröknek minősítette. Júliusban odáig mentek, hogy a kijelentették ezek a katonák nem tartoznak a lengyel hadsereg kötelékébe, hanem a szovjet fegyveres erők részeként kell kezelni őket. Ugyanakkor a szovjetek egy nekik, hű katonai erő alapjait fektették le, amely majd alkalomadtán segítheti a kommunista fordulat létrejöttét a felszabadult Lengyelországban.
Az lengyel haderő szervezete 1943. május 9. és augusztus 10. között:
-1. lövészezred
-2. lövészezred
-3. lövészezred
-1. könnyű tüzérezred
-1. páncéltörő tüzérosztály
-2. páncéltörő tüzérosztály
-1. aknavetőosztály (120mm aknavetőkkel felszerelve)
-1. harckocsi ezred
-1. önálló vadászrepülő osztály
-1. „Emilii Plater” önálló női zászlóalj
-1. kiképző zászlóalj
-1. utász zászlóalj
-1. közvetlen egészségügyi zászlóalj
-1. lövészszázad (női)
-1. páncéltörő üteg
-1. önálló felderítő század
-1. önálló híradó század
Az 1. hadosztály felállításának sikerén felbuzdulva a szovjetek engedélyt adtak 1943. augusztus 10-én először egy lengyel hadtest felállításhoz, amely már két lövészhadosztályból, egy tüzér- és egy harckocsidandárból, egy támogató- és egy repülő ezredből négy önálló zászlóaljból és számos kiszolgáló alakulatból állt. Nem egészen egy év múlva, 1944. július 29-én a hadtest átalakult hadsereggé.
1. lengyel hadsereg
Az első lengyel hadsereg személyi állománya még jórészt az egykor szovjet fogságba esett lengyelekből állt, de még így sem voltak elegendő számba, hogy teljesen fel tudják tölteni velük az alárendelt alakulatok létszámát. Ugyan a frontalakulatok nagy része lengyelekből állt, de a tisztek és a műszaki állomány 29%-át szovjetek alkották, de ez az arány a magasabb parancsnoki beosztásokban akár a 75%-ot is elérhette. Ez két okra volt visszavezethető, a tényleges létszámhiányra, de persze a folyamatos szovjet befolyás biztosítása sem volt elhanyagolható tényező.
Az 1. hadsereg a tűzkeresztségen 1944 nyarán esett át, amikor is 1. Belorusz front jobbszárnyán került bevetésre a Lvov-Sandomierz hadművelet keretében. A hadsereg csapatai Deblinnél és Pulawy között érték el a Visztulát és keltek át rajta. Később, szeptember folyamán a hadsereg kisebb alakulatainak sikerült Varsónál átkelni a Visztulán, hogy segítséget nyújtsanak a város felkelőinek. Ezek az alakulatok, azonban igen gyorsan felmorzsolódtak, köszönhetően a városi harcra való csekély felkészültségüknek és annak, hogy a folyó túlpartján maradt társaik sem tudtak nekik elégséges támogatást nyújtani többek között a híradókapcsolat megszakadása miatt. 1945 elején az 1. lengyel hadsereg részese volt a Visztula-Odera hadműveletnek, amely révén a szovjetek elérték Berlin alá. Bydgoszcz felszabadítása után áttörték a Pomerániát védő német vonalakat, és márciusban bevették az erőddé nyilvánított Kolberg/Kolobrzeg városát. Ezek után tovább nyomultak előre Gdansk felé. Ezeknek a harcoknak a keretében, Schoenefeld falu közelében az 1. „varsói” lovasdandár végrehajtotta a lengyel lovasság utolsó lovasrohamát.
1945 tavaszán az 1. Lengyel hadsereg, élelmezési létszáma 78.556 fő volt, amikor is átcsoportosították az Oderához, hogy részt vehessen Berlin elleni végső rohamban. A lengyelek április 16-án keltek át a folyón és kapcsolódtak bele a berlini csatába. Az 1. Lengyel hadsereg a a támadása során átkelt a Hohenzollern-csatornán, majd Kremmenen, Flatowon, Paarenen és Nauenen keresztül támadott tovább. A lengyel csapatokat legelőbb harcoló részei, a 1. hadosztály, a 2. tarackos tüzérdandár és az 1. önálló aknavető dandár részt vett a Berlini Műszaki Egyetem körüli és az Állatkerttől délnyugatra folyó súlyos harcokban. A német kapituláció nem messze a Kancellári romjaitól érte ezeket a csapatokat. Az 1. Lengyel hadsereg részvétele a berlini harcokban nem elhanyagolható, hiszen a mintegy 980.000 főt számláló ’ Belorusz front személyi állományából 74.000 főt adtak, azaz csaknem 7,5 %-ot. Azonban ezek a háború végi hadműveletek és győzelmek súlyos árat követeltek, a berlini hadműveletekben a véres veszteségük elérte a 10.4400 főt.
A háború után nem sokkal, 1945. Augusztus 22-én az 1. lengyel hadsereget feloszlatták, de az alárendeltségében lévő csapatok jelentős része megmaradt, más alárendeltségben az újjáalakuló lengyel fegyveres erők részeként.
Az 1. Lengyel hadsereg szervezetileg a szovjet összfegyvernemi hadseregek szervezeti sémáját követte, erős gyalogsággal és tüzérséggel. Ugyanakkor az alárendelt páncéloscsapatoknak híján voltak, mindössze egy dandár tartozott szervezettszerűen az alárendeltségébe, de az is gyakran tevékenykedett a hadsereg alárendeltségéből kivonva. 1945. május 1-én a személyi állománya 74.530 fő volt és a következő csapatok tartoztak az alárendeltségébe:
-1. „Tadeusz Kosciuszko” lövészhadosztály
-2. „Jan Henryk” lövészhadosztály
-3. „Romuald Traugutt” lövészhadosztály
-4. „Jan Klinski” lövészhadosztály
-6. lövészhadosztály
-1. „A Westerplatte hősei” harckocsidandár
-1. lovasdandár
-1. „Jozef Bem” hadseregközvetlen tüzérdandár
-2. tarackos tüzérdandár
-3. hadseregközvetlen tüzérdandár
-5. nehéz tüzérdandár
-1. légvédelmi tüzérhadosztály
-4. páncéltörő tüzérdandár
-1. műszaki dandár
-2. műszaki dandár
-1. aknavető dandár
Ekkor a hadsereg fegyverzete és felszerelése a berlini csata idején 38.928 puskából, 15.529 géppisztolyból, 2.265 géppuskából és golyószóróból, 1.326 lövegből és aknavetőből, 88 harckocsiból és rohamlövegből, 30 páncélgépkocsiból, 5.915 gépjárműből és 10.980 lóból állt. Még ekkor is a tisztikar 38%-át szovjetek töltötték be.
2. lengyel hadsereg
A 2. Lengyel hadsereg szervezése a1944-ben kezdődött meg még szovjet területen, miután a szovjet csapatok sikeres előrenyomulása során jelentős, lengyelek lakta területeket szabadítottak fel. Így lehetővé vált egy újabb lengyel személyi állományú hadsereg felállítása, amellyel kezdetben Karol Swierczewsi tábornok bízták meg. Később ezt a feladatot Stanislav Poplawsky vette át, aki később harcba is vezette a csapatai. Ugyan a tervek szerint a hadsereget már szeptemberben harcba kívánták vetni, de ez csak hónapokkal később 1945 januárjában történt meg. Ennek egyik oka ismét a képzett katonák hiánya volt. A 2. lengyel hadsereg is súlyos tiszt és tiszthelyettes hiánnyal küzdött az állománytáblában meghatározott helyek felét nem tudták feltölteni az első kategóriából. A képzetséggel is komoly gondok voltak, a tiszti állomány egyharmada 25 évesnél fiatalabb volt és mintegy felük soha nem vett részt az alapkiképzésen felüli képzésben, csupán annak köszönhették tiszti kinevezésüket, hogy rendelkeztek érettségivel. Így talán nem meglepő, de a hadsereg tiszti állományának felét szovjetek tették ki beleértve a parancsnokot Stanislav Poplawsky tábornokot is, aki ugyan lengyeles hangzású névvel rendelkezett, és valóban lengyel felmenőkkel is büszkélkedhetett, de a valóságban soha sem volt lengyel állampolgár és teljes szolgálati idejét a szovjet hadseregben töltötte addig. A 2. hadsereg korábban felállított egységeit 1945-re már átestek a tűzkeresztségen az 1. Belorusz front alárendeltségben, de ezeket január folyamán kivonták az arcvonalból és Kutno, Lodz, Lask és Piotrkow Trybunalski térségében vonták össze. A csapatok azután innen indultak meg Pila, Krzyz, Czarnkow és általánosságban dél-nyugat Lengyelország irányában, hogy elháríthassanak egy esetleg Poznaból kiinduló német ellentámadást. A hadsereg március első felében az 1. Belorusz front tartalékát képezte, de a helyzet a hónap végére gyökeresen megváltozott. A hadsereg ekkortól már az 1. Ukrán front alárendeltségébe került és feladatául szabták, hogy Wroclaw/Breslau-tól északra foglaljon állást és akadályozza meg a városból esetleg kitörő német csapatok menekülését. Közben a Berlin elleni csapás részeként a 2. hadsereg csapatai elérték a Neisse folyót és felzárkózta annak vonalára. Azonban rájuk nem a német főváros elfoglalása várt, hanem a szászé. Támadásuk főcélpontjául Drezdát és Bautzent jelölték ki. A lengyelek április 16-án meg is indultak, de köszönhetően az inkompetens vezetésnek, a szovjet erősítések késedelmes beérkezésének a 22-26 között lezajlott bautzeni csatában az egyik utolsó német ellentámadás súlyos veszteségeket okozott nekik. A 2. hadsereg összesen 18.232 főt veszített, ami a személyi állománya 22%-a volt. A vereséget tetézte, hogy a páncélosai több mint felét is kénytelen volt leírni. Ez a csata az egyik legnagyobb veszteséggel járó vereség volt a lengyel hadtörténelemben. (Aki erről az ütközetről többet szeretne megtudni, az idei év első regimentjében egy részletes cikket olvashat Horváth Zoltán tollából) A vereség után a hadsereget újjászervezték és még részt tudott venni az európai háború utolsó szovjet offenzívájában május elején, amely Prága felszabadítására irányult. Időközben azonban a német haderő letette a fegyvert, a béke a 2. lengyel hadsereget Prágától északra Melnik városánál érte. Közvetlenül ez után a lengyel csapatokat átcsoportosították Wroclaw közelébe, és már május 17-én ki is vonták őket az 1. Ukrán front alárendeltségből és a Lengyel Néphadsereg főparancsnokságának parancsnoksága alá helyezték. A béke első hónapjaiban a hadsereg alakulatainak feladata az új lengyel-német határ őrzése volt, kivéve a 12. hadosztályét, amelyet Szczecinbe vezényeltek és ténylegesen is határőr egységgé szervezték át. Augusztusban azután a hadsereget feloszlatták de, az alárendelt csapataik a Poznani katonai körzet alárendeltségébe kerültek
A 2. lengyel hadsereg szervezete 1945. május 1-én:
-5. lövészhadosztály
-7. lövészhadosztály
-8. lövészhadosztály
-9. lövészhadosztály
-10. lövészhadosztály
-2. tüzérhadosztály
-6. könnyű tüzérdandár
-7. tarackos tüzérdandár
-8. nehéz tüzérdandár
-3. légvédelmi tüzérhadosztály
-9. páncéltörő tüzérdandár
-14. páncéltörő tüzérdandár
-3. aknavetős ezred
-1. harckocsi hadtest
-1. gépesített lövészdandár
-2. harckocsidandár
-3. harckocsidandár
-4. harckocsidandár
-24. önjáró tüzérezred
-25. önjáró tüzérezred
-27. önjáró tüzérezred
-16. harckocsi dandár
-5. nehéz-harckocsi ezred
-28. önjáró tüzérezred
-4. műszaki dandár
Az 1 és a 2. lengyel hadsereg felállítása után felmerült még egy 3. Megszervezésnek gondolata is, amelyek egy önálló Lengyel frontot alkottak volna. De a képzett katonák hiánya ezt nem tette lehetővé, így végül is a két lengyel hadsereg különböző szovjet frontok alárendeltségében harcolt.
Végül is a Németország területén harcoló szovjet csapatok alárendeltségében számos önálló alakulatban és az 1. és 2. hadseregben 200.000 katona harcolt lengyel egyenruhában, így jelentős részét, mintegy 10%-át adva, mind Zsukov, mind Konyev csapatainak.
Berling neve, egybeforrt haderejével, noha a varsói felkelés leverése után eltávolították csapatai éléről, mégis katonáit csak, mint Berling-fiúkat emlegették.
1. „varsói” Tadeusz Kosciuszko lövészhadosztály
Mint már fentebb említettem az 1. Tadeusz Kosciuszko lövészhadosztályt 1943. májusában kezdték el felállítani. Sztálin a szervezéssel Zygmund Berling ezredest bízta meg, aki az új hadosztály Tadeusz Kosciuszkóról, a lengyel szabadságharcosról és forradalmárról nevezte el, aki harcolt mind a lengyel, mind az amerikai nép függetlenségéért is, nem mellesleg pont az oroszok, no meg persze a poroszok ellen is. Az új hadosztályt ugyan Berling vezette, de a politikai ellenőrzés a szovjet irányítás alatt álló lengyel kommunisták gyakorolták.
A hadosztály 1943. július 15-én, a grünwaldi csata évfordulóján tették le az esküjüket, és vették át hadilobogójukat, amelynek a hagyományos lengyel ezredzászlót formázta. Az előlapjára a lengyel sas, míg a hátuljára a névadó Tadeusz Kosciuszkó képe került. Kosciuszko köré fel került a hadosztály jelmondata is „Za nasza wolnosc i wasza” vagyis a „A mi és a ti szabadságotokért”
Természetesen a lengyelek ekkor még, messze a lengyelek lakta területektől, súlyos létszámgondokkal küzdöttek, köszönhetően az 1940-es szovjet tisztogatásoknak és az Anders hadsereg távozásának. Főleg a katonailag képzett állományt tekintve. A felállításkor nem tudták feltölteni a tiszti beosztások 20%-át és az altisztek 36 %-is hiányzott. Közben azért folyt a kiképzés és az eskü után közvetlenül a hadosztályt bevethetőnek nyilvánították.
1943. augusztus 10-ig az 1. lövészhadosztály szervezete egyet jelentett a teljes, szovjet fennhatóság alatt álló lengyel haderőével, de ekkor megkezdték az I. hadtest szervezését, amely jelentős szervezeti változásokkal járt a donor alakulatnál is. Ezek a változások, kisebb kivételektől eltekintve egészen a háború végéig megmaradtak.
-1. lövészezred
-2. lövészezred
-3. lövészezred
-1. könnyű tüzérezred
-1. önjáró tüzérosztály
-1. légvédelmi tüzérosztály
-1. önálló aknavető osztály
-1. önálló utász zászlóalj
-1. önálló egészségügyi zászlóalj
-1. önálló kiképző zászlóalj
-1. önálló felderítő század
-1. önálló híradó század
-1. önálló vegyiharc század
-1. állategészségügyi állomás
-1. büntető század (1944. Április 1-től a az első lengyel hadsereg alárendeltségbe utalták)
-2. gépesített javítóműhely
-1. tábori pékség
-1862. tábori pénztár
-2898. tábori postaállomás
Az első ütközetbe vetésre csak pár hónapot kellett várni. 1943. október 12-én a szovjet 33. hadsereg alárendeltségében, a Lenino felszabadítását célzó hadműveletek keretében a lengyelek rohamra indultak. A feladatuk szerint át kellett törniük a német védelmet Polzukinál majd előre kellett törniük Losiewa és Czurnilowa irányába. Amikor a lengyelek megindultak bátorságban nem volt hiány, annál inkább katonai tapasztalatokban. A két napos csatában a lengyelek csapatok elveszítették személyi állományuk negyedét, és ki is kellett őket vonni a frontról és hátra küldeni őket Szmolenszkbe újjászervezésre. Berling csak novemberig állt a hadosztály élén, hiszen ekkor a 1. Lengyel hadsereg vezetésével bízták meg. Utódja 1943. november 20-tól, egészen a háború végéig Wojciech Bewziuk ezredes, majd később tábornok lett.
1944. márciusában a hadosztályt hadtesté szervezték át. 1944. április 30-án a hadosztály a 1. Belorusz front alárendeltségébe került, és azzal együtt megindult nyugat felé. A lengyel csapatok július 23-án lépték át a Bug folyó vonalát, amely egykor a Lengyelország történelmi határát képezte keleten. Ez után, a német Közép hadseregcsoport összeomlását követően részt vettek annak üldözésében és több száz kilométeres előrenyomulás után augusztus 2-ára el is érték a Visztulát Deblinnél. Az elkövetkező napokban a Kosciuszko hadosztály északra csoportosították át és augusztus 26-án ismét harcba vetették a Wilga folyó térségében. 1944. Szeptember 5-én a hadosztályt ideiglenesen kivonták az 1. lengyel hadsereg alárendeltségéből és a szovjet 47. Hadsereg parancsnoksága alá helyezték, ahol véres harcok árán résztvett, Varsó keleti elővárosának, Prágának a felszabadításában szeptember 1. és 15. között.
1945 februárjában a hadosztály már Németországban, Pomerániában harcolt, majd részt vett Berlin ostromában is, ahol a Kancellária közelében fejezte be a háborút.
1945. május 4-én a szovjet kormány a hadosztályt a Kutozov rend II. fokozatával tüntette ki bátorságáért, és a parancsok példamutató teljesítéséért. Közben a Vörös Zászló rendel is kitüntették és a „varsói előnevet is megkapta. Így szovjet mintára a hadosztály neve 1. „varsói” a Vörös Zászló, és a Kutozov Rend II. fokozatával kitüntetett lövészhadosztályra változott.
A hadosztály számos alakulata később a harcbavetése helyéről megtisztelő előnevet vett fel, így az 1. lövész ezred a „prágai”, a 2.- és a 3. lövészezred és a könnyű tüzérezred a „berlini”, míg maga a hadosztály a közvetlenül a háború után. 1945. szeptember 15-től a „varsói” elnevezést már a kormány 206. rendelete alapján is használhatta a hadosztály. Az alakulat természetesen a szovjet elismerések mellett kiérdemelte a lengyel Arany Keresztet és a Virtuti Militarit is, amely a legmagasabb, a harctéren tanúsított kimagasló bátorságért és helytállásért kapható kitüntetés Lengyelországban.
1945-ben egy rövid ideig a hadosztály részt vett Németország megszállásában, de még abban az évben, júniusban hazatért. A hadosztály törzs Siedlcébe települt, majd a csapatok részt vettek a szovjet ellenes földalatti mozgalmak felszámolásában.
1949-ben a hadosztályt átszervezték, és új békehelyőrségekbe telepítették az alábbiak szerint:
-hadosztály parancsnokság (Leginowo)
-1. lövészezred (Arkadiusz)
-2. lövészezred (Skierniewice)
-3. lövészezred (Ciechanow)
-1. könnyű tüzérezred (Garwolin)
-1. páncéltörő tüzérosztály (Leginowo)
-1. utász zászlóalj (Leginowo)
1951-ben a hadosztályt tartalékba került és csak keretalakulat lett. Ez a csipkerózsika állom nem tartott soká, alig négy év múlva 1955-ben a hadosztályt újjászervezték, mint 1. „varsói” gépesített lövészhadosztály. Ekkor a hadosztály hadrendje a következőképen változott:
-37. törzsszázad (Leginowo)
-1. gépesített lövészezred (Leginowo)
-2. gépesített lövészezred Skierniewice)
-1. gépesített lövészezred (Ciechanow)
-33. közepes harckocsiezred (Zambow)
-1. tarackos tüzérezred (Garwolin)
-4. légvédelmi tüzérosztály (Skierniewice)
-5. rakétatüzér-osztály (Leginowo)
-14. felderítő zászlóalj (Zambow)
-42. szállítózászlóalj (Legionowo)
-53. egészségügyi zászlóalj (Skierniewice)
-96. műszakiszázad (Leginowo)
-110. hiradószázad (Leginowo)
Az alakulat a rendszerváltás után is fennmaradt és 2009-ben a régebbi NATO hadseregekhez jobban illeszkedó, azokkal jobban együttműködni tudó hadrendre szervezték át:
-1. törzszászlóalj (Leginowo)
-1. „Varsói” harckocsidandár (Varsó)
-3. „Légió” gépesítettlövész-dandár (Lublin)
-21. „Podhale” lövészdandár (Rzeszow)
-1. tüzérezred (Cienhanow)
-15. légvédelmi tüzérezred (Goldap)
-1. felderítőzászlóalj (Siedlce)
-15. műszakizászlóalj (Orzysz)
-1. ellátózászlóalj (Legionowo)
-1. karbantartózászlóalj (Lomza)
-1, vegyvédelmiszázad (Siedlce)
A hadosztály erői kétszer is szolgáltak Irakban. A 2011. szeptember 1-től bevezetett haderőreform következtében a hadosztály maga megszünt, de az alárrendelt lakulatok jelentős része, más egységek alárendeltségében ma is létező eleme a lengyel hadseregnek.
|
Lengyel-litván szabadsághős 1746. február 4-én született. Nemesi származású volt, tanulmányait a piaristáknál kezdte, majd Varsóban a katonai akadémián szerezte meg katonai ismereteit. Később Párizsban építészetet és erődépítészete tanult. Hazatérve beszeretett Sosnowski Hetman lányába, akit megpróbált megszöktetni. A liazon balul sült el és kénytelen volt Párizsba menekülni a felbőszült atya haragja elől. 1776-ban Amerikába ment, ahol csatlakozott a britek ellen harcoló amerikaiakhoz. George Washington és a Kongresszus katonai szolgálatait 1783-ban dandártábornoki kinevezéssel és amerikai állampolgárság adományozásával köszönte meg. Időközben 1772-től Lengyelországban is reformfolyamatok zajlottak le, de 1792-re II. Katalin cárnőnek elfogyott a türelme és megpróbálta katonai erővel eltiporni azt. Kosciuszko hazatért és tevékenyen vett részt a harcokban, hadosztálya élén a dubienkai csatában kitüntette magát, miközben ötszörös orosz túlerővel dacolt. Ezért a hőstettéért vezérezredessé léptették elő. Azonban a felkelés elbukott, és Kosciuszko Szászországba volt kénytelen menekülni. Az önkéntes száműzetés, azonban nem tartott soká, 1794-ben újabb felkelés tört ki, ezúttal, nem csak az oroszok, hanem a másik megszálló nemzet, a poroszok ellen is. Kosciuszkót a felkelés vezetőjévé választották. Kosciuszko kezdetben sikereket ért el és sikerült az orosz csapatokat is megvernie egy nyílt ütközetben, amely nem kis mértékben volt köszönhető hadsereg-szervezői képességeinek és a parasztság maga mellé állításának, amikor is növelte polgárjogaikat. Időközben Varsó is fellázadt, de miután a lengyel hadsereg több vereséget is elszenvedett, kénytelen volt visszavonulni oda. A porosz és az orosz hadsereg ostrom alá vette a város, de kéthónapnyi eredménytelen harc után a támadók visszavonultak. Ezek után Kosciuszko eltörölte az összes, a parasztságot súlytó rendelkezést. Ennek hatására Lengyelország szerte parasztfelkelések törtek ki, amely lekötötte a poroszokat. Azonban időközben az oroszok, Szuvorov vezetésével ismét megindultak Varsó ellen és a. A sorsdöntő ütközetre 1794. október 10-én került sor Maciejowicénél. Kezdetben az általa vezetett lengyel sereg sikeresen harcolt, de a túlerő végül legyűrte őket. Kosciuszko megsebesült és orosz fogságba esett. 1795-ben Lengyelországot ismét felosztották a győztesek. A tábornok 1796-ig Katalin halálig Szentpéterváron raboskodott, majd szabadon engedték. Ekkor előbb az Egyesült Államokba távozott, majd 1798-ban Franciaországba. Itt Bonaparte Napoleon felajánlotta neki a Lengyel Légió parancsnoki tisztét, de Kosciuszko azt nem fogadta el, sőt még a Nagy-hercegségbe sem volt hajlandó visszatérni. Napóleon bukása után I. Sándor cár próbálta megkörnyékezni, de mivel az általa ajánlott reformokat az elutasította, így vele is megszakadtak a kapcsolatok. Svájcba, Soluthurnba költözött, ahol 1817. október 15-én egy balesetben halt meg. Sírja ma Krakkóban a királyok mellett található. |
Tadeusz Kosciuszko (magyarosan Kosciuszko Tádé)
Az 1000 pontos Bolt Action seregem
A lengyel seregem alapja Strelets M095 Polish Peoples Army készlete volt. A doboz 52 figurát tartalmaz négy egyforma öntőkereten. A figurák szépek és változatosak, nincs közöttük az ESCI/italeri, vagy az Airfixnél és a Revellnél is megszokott pózoló, nem harcoló figura. Ez alól kivételt csak a 4 zászlós képez, de ez nem annyira zavaró, hiszen ezek amolyan plusz figurák a máshol megszokott 48-hoz képest. A készlet a 4 zászlós mellett 4 tisztet, 8 géppisztolyost, 4 könnyű-géppuskást és 32 puskást tartalmaz, amely szerintem egy igen kitűnő arány és akár többféle alegység létrehozását is lehetővé teszi. Ezt az összeállítást csak egy Zvezda Art of War 6104 Soviet Maxim Machinegun With Crew szett felével egészítettem ki, míg a másik felét a tengerészek fekete egyenruháját kapták meg. Természetesen a Zvezda hozta a szokásos minőséget de, megmondom őszintén egy kicsit azért túlzásnak tartottam, hogy a kezdeti 750 Ft-os ár ma már a legolcsóbb helyen is felkúszott 1000 Ft-ra de láttam ennél drágábban is.
Sokáig gondolkodtam a figurák festésén. Noha számos helyen a szovjet sárgás-barnás festést mutatták, de ez inkább a nyári időszakra lehetett jellemző és én figuráim nagyrészt nagykabátosak. Ha megnézem a korabeli archív fekete-fehér képeket, jól látszik, hogy pl. a felszabadított Varsón keresztül vonuló katonák ruhái is különböző árnyalatúak. Igazából több dolog miatt is döntöttem egy zöldesebb-szürkésebb festés mellett. Egy a dobozgrafikán is hasonló színek vannak, a másik, pedig a Varsó Felkelés Múzeumában kiállított egyenruha volt. A festést a szokásos fekete alapozással kezdtem, amelyre alapszínként a Humbrol általam nagyon kedvelt, kissé szürkés beütésű zöldjét festettem fel. Erre jött a Vallejo fekete-zöld tintájával egy bemosás. Ezek után a figurákat szárazecseteltem, vegyesen a Humbrol 72-es bézsével vagy a 84-es Mid Stone-jával. A szerelvényeknél vegyesen használtam különböző szürke, zöld, bézs, okker színeket, amelyeket általában dió lazúrral folyattam be, akár csak a kezeket és az arcokat. Sajnos a festésnél elkövettem egy hibát, igazából nem tudtam, hogy a hadosztály lobogójának két oldala nem egyforma, ezért a lengyel sas helyett az előlapra is egy, a névadó stilizált alakját festettem, talán, majd egyszer kijavítom.
Azoknak. akik kedvet kapnának egy hasonló sereg elkészítéséhez egy két referencia:
Stowarzyszenie Pasjonaci Munduru i Pamięci fórum
1. Tadeusz Kosciuszko hadosztály hagyományőrzők oldala
A megerősített lengyel szakaszomat az idevonatkozó szovjet seregkönyv alapján állítottam össze. Igazából nem néztem utána mi mire jó, így inkább ösztönösen és lehetőleg a történelmi hűséget figyelembe tartva állítottam össze.
Az alapszakasz egy parancsnoki rajból és két lövészszakaszból kell, hogy álljon itt is, mint mindegyik más Bolt Actionos nemzetnél, de ehhez kapok egy ingyen teljes harmadik rajt is.
Alapszakasz – 301 pont
-szakaszparancsnoki raj (reguláris) 1 hadnagy és 2 géppisztolyos - 75 pont
-1. lövészraj: (reguláris) 1 altiszt géppisztollyal, 1 könnyű-géppuskás és 7 puskás. Az altiszt és 4 puskás 50 pont ehhez jön még 4 puskás összesen 40 pontért az altiszt fegyverzetét lecserélem géppisztolyra 3 pontért és egy másikét könnyű-géppuskára 20 pontért ez így összesen 113 pont, ehhez még vehetek páncéltörő kézigránátokat figuránként 2 pontért, de nem tudom, hogy ez mennyire éri meg, így egyenlőre lemondtam róla.
-2. lövészraj teljesen megegyezik az előzővel így ezek is regulárisok és 113 pontba kerülnek.
-3. lövészraj szintén hasonló felépítésű, mint az előző, igaz lehetnének akár tizenegyen is de, én maradtam az előző szervezésnél. Ezek azonban újoncok és játéktechnikailag ide tettem be az egyik tiszti figurát, de ez ebben az esetbe lényegtelen.
Támogató erők - 464 pont
-századparancsnoki raj (veterán) 1 százados és 2 géppisztolyos – 125 pont
-szanitéc (veterán) - 30 pont
-géppisztolyos raj (reguláris) 1 altiszt és 4 géppisztolyos 65 pont, ehhez vettem még 3 főt összese 39 pontért, az egyik fegyverét lecseréltem golyószóróra további 20 pontért, ez így összesen -124 pont
-felderítő raj (veterán) 1 altiszt és 4 további puskás ez összesen – 70 pont
-géppuskás raj (reguláris) 3 fő és egy Maxim géppuska – 50 pont
-mesterlövészek (veterán) 2 puskás – 65 pont
Így gyalogságom összesen 765 pontba került, és 10 egységből áll, ehhez még választhatok 235 pontért további támogató erőket. Ehhez természetesen meg kell vennem Rudy-t azaz egy T-34/85-t ami, hogy, hogy nem regulárisként 235 pont, azaz a 11 egységem nem több, és nem kevesebb, mint 1000 pont. Azonban, így a páncéltörő képességem csak az egy harckocsira korlátozódik, amelyet így veszélyesnek érzek, valahol kellene még találnom legalább kb. 20 pontot, hogy az öt rajomat el tudjam látni legalább 2-2 páncéltörő kézigránáttal. Esetleg a hadnagyomat lecserélem alhadnagyra, akkor nyerek 25 pontot, ha veteránnak veszem, még akkor is 10-et. Jó lenne tudni, hogy mennyit ér a páncéltörő kézigránát, és mennyire számít a rendfokozat…
És végül ezt találtam ki a négy zászlóvivő problémájára, két figurából győzelmeim mementójaként, amit majd ezzel a sereggel aratok megalkottam egy kő és bronzszobrot is...
Források:
-Kovács István: Csoda a Visztulánál és a Balti-tengernél
-Norman Davies: A varsói felkelés
-magyar, lengyel és angol wikipedia
Ambasa
