Az egyik kedvenc filmem a Kapitány és katona, ami nem is nagy csoda, hiszen már gyermekkorom óta csodálattal nézem a klasszikus tengeri vitorlásokat, amint dagadó vitorlákkal szelik a tenger habjait. Így talán nem is meglepő, hogy ezt a korszakot szeretem a játékasztalon is megjeleníteni. Most hogy készülünk a következő Historikumra, talán ideje már írni egy ismertetőt a ma már klasszikus Warhammer Trafalgar nevű játékról…
Maga a játék már nem mai darab még 2009-ben jelentette meg a Games Workshop. Még pont jókor, mert pár éven belül beszántotta az összes történelmi játékát, mintha soha sem léteztek volna.
Mark Latham szabálya nem a klasszikus warhammer alapokon nyugszik, sőt igazából vajmi kevés rokonság van köztük. De nézzük is, hogy akkor miről is van szó.
A játékhoz természetesen a szabálykönyvön kívül, kelleni fog még egypár kiegészítő is. Alapvetően egy közepes játékasztal, dobókockák, különféle jelölők, amelyek benne vannak a könyvben, centiméteres (!) mérőszalag, hajó adatlapok, vagy kártyák, és természetesen egypár vitorlás hajó makettre 1:1200-as méretarányban. A 3D-s nyomtatás előtt ezek a makettek a Navwar-tól és a Langton Miniatures-től lehetett beszerezni. Az előbbiek, nem olyan szépek, de megfizethetőek, az utóbbiak, viszont kis ékszerek, ha egy értő kéz készíti el őket, de az áruk is ennek megfelelő. Halkan merem csak mondani, hogy én a WizKids Pirates hajóit is használtam már a játékhoz.
Maga szabálykönyv egy tipikus brit kiadvány. Az árhoz megfelelő tartalom és méret is jár, A4-es és 144 oldal. No nem kell megijedni, mert nem ilyen hosszú a regula, csak kapunk mellé még sok minden mást is. Az alap és haladó szabályok mellé sereglisták is dukálnak, no meg a sallang. Mi is az a trafalgari csata, korabeli hajózási kifejezések szótára, és természetesen, hogyan fessük ki a makettjeinket stb.
A szabály nem egyszerű, amit, bonyolít, hogy a szerző gyakran korabeli szakkifejezéseket is használ. Természetes, hogy a szabály nem lehet egyszerű, hiszen egy vitorlás hajó irányítása sem volt egyszerű, mivel az nem csak a saját akaratunk szerint mozog, hanem a szél kényének kedvének is ki van téve. De egy kicsit előre szaladtam, mennyünk inkább szép sorban.
A játék körökre oszlik, azon belül pedig négy jól elkülönített fázisra: 1. időjárás, 2. mozgás, 3. lövés, 4. befejezés. Ha ezzel megvagyunk, akkor kezdődik az újabb kör egész addig, amíg valaki nem uralja a tengert, vagy a felek megunják a folyamatos ágyúdörgést és már csípi a szemüket a lőpor füstje.
Természetesen mielőtt játszani kezdünk, meg kell alkotni a flottánkat. Az első osztályú sorhajótól a kalóz szlúig rengeteg féle közül választhatunk, persze attól függően, hogy egy adott flotta sereglistája mit enged meg. Itt egy kicsit visszaköszön a Warhammer. Mindennek van pontszáma, meg van határozva a kötelező és a maximális mennyiség, illetve vannak kiegészítők, amelyekkel erősíthetjük a hajóink képességeit. Természetesen itt nem csak hajókat, hanem tiszteket, és szakembereket is torozhatunk a fedélzetünkre. Természetesen a flottánk nagyságát a pontszám határozza meg, de tapasztalataim szerint 4-8 hajó, az amelyet egy személy tud még úgy irányítani, hogy az szórakoztató legyen számára.
Az első fázis, az időjárás fázisban kockadobás segítségével meghatározzuk az időjárást (köd, zivatar, vihar), a szél erősségét (szélcsendtől az orkánig) és persze a szélirányt is, ami egy nagyon fontos tényező. A szélirány jelöléséhez amúgy a könyv tartalmazott egy kivágható, papír szélrózsát, forgatható mutatóval.
Ha ezzel megvagyunk, kezdődhet maga az összecsapás a mozgásfázissal. És itt jön be a játékba az egyik csavar. Mer nem az egyik, vagy a másik fél lép, még csak nem is felváltva, hanem szigorú rend szerint történik a sorrend. Ami elsőre furcsa lehet, de teljesen logikus, ráadásul behoz a játékba egy olyan taktikai elemet, amely döntően befolyásolta a vitorlás hadviselést. Ez pedig az ki van a szél felőli, vagy a szél alatti oldalon. Itt az a hajó, vagy kötelék mozog elsőként, aki a széltől a legtávolabb van és a többi az ehhez elfoglalt pozíciója szerint követi. Az, hogy mennyit mozog, az a hajó típusától és méretétől függ, a nagy hajók lomhábbak, a kisebbek fürgébbek. Minden vitorlás hajó egy sodródással kezd, majd csak az után fordulhat, de minden fordulás után újra kell egyenest mennie, illetve a fordulás csökkenti a sebességét. Az evezősök mozgása abban különbözik ezektől, hogy ott nincs sodródás. Az hogy mennyit megyünk, az függ attól, hogy épen mennyi vitorlát vontunk fel. Lehet teljes vitorlázatunk, csata vitorlázatunk, de akár be is vonhatjuk őket. Ez mind befolyásolja a megtehető, vagy épen kötelezően megteendő távunkat. Ahhoz hogy vitorlát váltsunk, ahhoz parancsnoki teszteket kell dobnunk és itt jön képbe, hogy milyen parancsnokot is toboroztunk, illetve az admirálisunk milyen közel is van. És természetesen az sem mindegy, hogy a hajónk milyen irányban helyezkedik el a szélhez képes, mert ez növeli a megtehető úthosszt. (Elárulom, a hátszél nem a legkedvezőbb, viszont a szembe szél meg kifejezetten rossz.) Ezt még ragozhatnám, de már ebből is kiderül, hogy nem könnyű kiszámolni, hogy hogyan is jutunk el oda, ahova szeretnénk, ráadásul nem csak mi vagyunk a tengeren, hanem még számos másik bárka is. És ebből adódik egy másik probléma: az ütközés. Ami bizony nem jó, mert a hajók nem szeretik és megsérülnek tőle. Amikor először játszottunk, a legtöbb hajó az ütközések miatt süllyedt el ezért be kellet vezetni egy, amolyan félrerántjuk a kormányt szabályt. Persze az ütközni nem csak hajóval, hanem a parttal, vagy zátonyokkal sem ildomos.
Miután mindenki felvette az új pozícióját végre elsüthetjük az ágyúinkat. Itt is szigrúan a széltől való távolságunk sorrendjében. Hajóágyúból alapvetően három féle van: könnyű, nehéz és egy karronád nevű hatalmas tarack. Persze ez utóbbi csak az igazán nagy hajókon. E tagozódás miatt érdemes háromszínű kockát használnunk. Minden hajónak meg van határozva, hogy melyik ágyúval hány kockával dobhat, persze csak ha a cél lőtávolon belül van, nem takarja ki valami más, és ráadásul a tűzvonalunkba esik, amelynek a meghatározásakor, ötletes módon az egyik fordulási sablont használjuk. Mielőtt lövünk, meg kell határozni, hogy a hajótestbe akarunk beledurrantani, vagy inkább az ellenség árbocait szeretnénk a tengerbe dönteni. Ez utóbbi nehezebb kivéve a franciákat, mert nekik ez volt a taktikájuk (lám elő jön egy nemzeti sajátosság a sereglistáról). Egyébként ez a haladó játékban még bonyolultabb, mert ott nem dönthetünk, mert a szél megdönti a hajónkat és az ágyúink vagy az eget, vagy tengert bámulják. Miután elvetettük a kockákat az ellenfél dobhat mentőt, ami a hajónk adatlapján van a sebességgel több más adattal egyetemben. Azonban itt van egy csavar, ugyanis a hatosaink kritikus találtok, amelyek eszkalálódhatnak. Pl. kigyúladhat valamelyik árbocunk, és ha nem sikerül eloltanunk, akkor az bizony tovaterjed és akár végül az egész hajó pusztulását is okozhatja. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen irányból kapjuk a tüzet, ha szemből, akkor eggyel, ha hátulról, akkor kettővel romlik a menődobásunk értéke. Ilyen kritikus találat nem csak az adott terület pontjaiból von le, amely lehet a felépítmény, a vízvonal alatti rész, vagy a vitorlázat, de csökken a fegyverzetünk, vagy a legénységünk és ezek mind hatnak a morálra, vagy a sebességre. Végül eljuthatunk akár oda is, hogy maga a hajónk is hullámsírba merül, de ez sem olyan egyszerű, mert ha valaki a következő körben áthalad a roncs felett, annak bizony a hajója feneke bánhatja. Természetesen nem lenne jó ha az admirálisunk kalpagja egy ilyen balesetben vizes lenne, ezért csónakba szállhat és a továbbiakban egy másik vitorlás fedélzetéről osztogathatja a lobogójeleit. És itt még csak a harc alapjait karcolgattam, mert vannak speciális fegyverek személyzet lövedékek, amelyek mind színesítik a játékot, persze leginkább a haladó szabályokban.
Ha eljutunk a negyedik fázishoz, itt küzdhetünk meg a tűzzel távolítjuk el a roncsokat, ekkor vonja fel az admirális másik hajón a lobogóját, de ekkor tölthetjük fel megfogyott legénységű hajóinkat is.
A haladó játék tovább színesíti a játékot a már fentebb utalt módokon ahol már a kemény játékosok is kiélhetik magukat. Itt akár már meg is csáklyázhatjuk, és el is foglalhatjuk az ellenség hajóját, hogy csak a legérdekesebbet említsem.
Nos, dióhéjban talán ennyit erről a nem túl egyszerű, és éppen ezért eléggé valósághű játékról. Ha valakinek felkeltettem az érdeklődést a következő Historikumon, a reményeim szerint ki is lehet majd próbálni
Ambasa
