Mint már korábban írtam, tavaly úgy esett, hogy szeptember végén Poznanba látogattam el. Az eredeti célom a Páncélos Múzeum lett volna, de annak újranyitása csúszott, és csak október közepén vált újra látogathatóvá, immáron új helyen. (Sebaj, legalább van okom visszamenni ebbe a szép, és érdekes városba.) Ennek ellenére nem maradtam néznivaló nélkül, hiszen a Poznannak hosszú időre visszanyúló katonai múltja van, amelyről számos közgyűjtemény és emlékmű tanúskodik. Ezek közül az egyik legnagyobb, a Citadella, amelyben egyszerre láthatunk egy XIX. századi erőd maradványait, egy helyőrségi temetőt, és egy haditechnikai múzeumot is...
Maga a Citadella, jelenleg a város legnagyobb közparkja, amely a város régi erődrendszerének központi kaszárnyájának helyén alakítottak ki, az Óvárostól nem messze, attól északra. A poznani erődrendszer építése 1828-ban kezdődött, amely akkor még csak a szűkebben vett város megerősítését jelentette. 1876-tól kezdődött a második, külső gyűrű felépítése. A két gyűrűből álló rendszer teljes kiépülése után Európa harmadik legnagyobb övvára jött létre Poznanban.
A város megerősítésének terve már jóval korábban, 1815-ben felmerült, sőt 1817-ben már előzetes terveket is felvázoltak, amelynek már akkor is a központi eleme volt a Winiary domb megerősítése. Némi előkészítő munka már ekkor elkezdődött, de a pénz hamarosan más városok megerősítésre kellett, így a munkálatokat hamar felfüggesztették. Aztán tíz évvel később, Johann von Brese részletes tervei alapján 1828-ban megindult a város körüli erődrendszer kiépítése.
A Citadella, vagy másik nevén a Winiary erőd, amint azt a neve is mutatja egy dombon került kialakításra, ahol korábban a környék lakói szőlőt termesztettek. A domb nyugati oldalán a Warta-folyó húzódik. A Fort Winiary részletes terveit 1829. február 21-én hagyták jóvá, és még az év októberében döntés született a közelben lévő települések kitelepítéséről, hogy azok ne zavarják az erőd tüzérségének kilövését. Az erőd védműveit több fázisban építették ki. Először a legyező alakú vár déli, városi oldalán lévő belső vár készült el a (reduit/Kernwerk) ezekhez kapcsolódott oldalanként két-két redubt, amelyek közül az első kettő már 1830-ban elkészült, míg a másik kettőt 1832-ben adták át. A helyőrség első három zászlóalja 1834-ben vette birtokba a készülő erőd első kész elemeit. A belső vártól északra legyezőszerűen elhelyezkedve épült ki a három bástya és azokon tú a négy ravelin, azaz elősánc. Ezek közül az utolsó kettő 1838-1839-ben lett befejezve. A három bástya 1856-ban a Johann, Leopold és Ludwig nevet kapta tervezőjük utónevei után (Johann Leopold Ludwig Brese, később von Brese-Winiary). 1859. és 1873. között az erőd területén tüzérségi lőszerraktárakat építettek fel, majd 1903-ban megkapta a távíróállomását is. 1910-ben az erődöt tovább erősítették.
Maga az erőd, egy az abban a korban megszokott, falazott téglaerőd volt, ahol a falak vastagsága 1,3-1,8 méter volt, és amelyekre, a nem nyitott részeken vastag földréteg is került. A vár teljes területe, mintegy 100 hektáron terült el. A központi rész a Kernwerke, háromszintes volt, két megfigyelő toronnyal, kaszárnyákkal és tüzérségi állásokkal.A külső földművek árkai 6-32 méter szélesek és 7 méter mélyek voltak. Az erőd külső kerülete, mintegy 3 kilométert tett ki. Ha nem is közvetlenül a Citadella része, de annak központi részéből a város felé egy-egy fal húzódott, amelynek a végén az egyik oldalon, a Warta-folyó egyik szigetén a Roon-erőd feküdt, amelynek néhány része még ma is megvan, és látogatható is. A másik fal végén - az Óváros felé - a Hake-erőd (elővédmű) volt. Ez utóbbi helyén ma a poznani katonai alakulatok emlékműve található.
Az első világháború alatt a front sohasem érte el a várost, így az erőd képessége nem mérettetett meg a Nagy Háború folyamán. Az 1918-as felkelés idején a vár a harc nélkül került a lengyel felkelők kezére. Az erőd jelentőségét a távírója adta, amely lehetővé tette, hogy a felkelők felvegyék a kapcsolatot Varsóval, illetve az Antant-hatalmakkal. 1918. után a város terjeszkedése miatt a belső váröv egyes elemeit lebontották, de a Fort Winiary megmaradt. A Citadella a két háború között megtartotta katonai jellegét, falai között a lengyel fegyveres erők különféle alakulati kerültek elhelyezésre, illetve itt működött a városi rendőrség kutyakiképző központja is. Miután 1939. szeptember 10-én a város ismét német kézre került, az egykori erőd hadifogolytáborként működött, ahol kezdetben lengyel, majd brit és szovjet katonák raboskodtak. Az erőd egyes árkait kísérleti lőtérnek használta a helyi lőszergyár. Amint a front a város közelébe ért, természetesen az erőd ismét visszakapta védelmi rendeltetését. A város 1945 telén súlyos harcok színterévé vált, amelyet csak egy hónapnyi kemény ostrom után sikerült bevennie a Vörös Hadseregnek. A poznani ostromnak van magyar vonatkozása is, mivel a város kezdeti védelmében részt vett a jutasi tiszthelyettesképző iskola két századának 500 kadétja, illetve kiképzésen lévő magyar rohamtüzérek is, főleg az 1. 10. 13. és 20. rohamtüzér osztályok állományából. A rohamtüzéreket már az ostrom kezdetén kivonták a városból, de a kadétokat többször is bevetették, és közülük mintegy 75-en a fellegvár védelmében is részt vettek. Összességében a város védelmében, mintegy száz magyar katona vesztette életét. A védelem utolsó támpontja a Fort Winiary/Citadella végül egy öt napig tartó heves harc után esett el 1945. február 23-án. A harcok során a citadella erősen megrongálódott, de azért még megőrizte erőd jellegét.
A romos és elhagyott erődöt 1950. és 1958. között nagyrészt lebontották, tégláit a város újjáépítésében használták fel. 1962-től az erőd-dombon megkezdték a Lengyel-Szovjet Testvériség és Fegyverbarátság Park kialakítását, amely 1970-re készült el, és a mit a köznyelv csak Citadella-Parként ismert. A közpark kialakítása közben, 1966-ban a megmaradt erődelemek műemléki regiszterbe kerültek.
Ma a Citadella területén számos az előző rendszerből visszamaradt és újonnan épített emlékmű található, de van benne számos játszótér és egy rózsakert is. Magából az erődből, mára már nem sok maradt, de a park ma is követi az egykori vár alaprajzát, és a nyitott szemmel járunk, akkor itt-ott még mindig felbukkan egy-egy épület falmaradványa, illetve a sáncok jelentős része még ma is kivehető.
A Citadella déli, város felőli, oldalán található a régi helyőrségi temető, amely két nagyobb részből áll. Az egyik az egykori szovjet katonai temető, ahova a város ostromakor elesett vöröskatonákat hantolták el. A másik az 1918-as Nagy (Felső)-Lengyelországi felkelés áldozatainak végső nyughelye. Ezek mellett még itt találtak végső nyugalomra a német megszállás alatt kivégzettek, köztük hat francia hadifogoly, illetve ide került Pawel Peter Tobolsi földi porhüvelye is, akit a Gestapo az Stalag Luft III-ból 1944-ben történt „Nagy szökés” után végzet ki, az abban való részvétele miatt. A sírok között barangolva, és a sírfeliratokat olvasgatva, Poznan sajátos történelmének, két csatája bontakozik ki a szemünk előtt. Számomra a legérdekesebb talán az volt, hogy az 1918-as függetlenségi harcokba életüket vesztett ápolónők egy külön parcellát kaptak.
A Citadella egy haditechnikai/hadtörténeti múzeummal is rendelkezik, amely gyakorlatilag két részből áll. A fedett rész, amely egy egykori helyőrségi épületben kapott elhelyezést jórészt az 1945-ös ostromnak, illetve az 1939-es lengyel haderőnek állít emléket. Ott jártamkor az első teremben az akkor 100 éves, lengyel páncélos fegyvernemnek emléket állító ideiglenes kiállítás kapott helyett, amelyben a kezdetektől a mai napig követhettük nyomon a lengyel harckocsizók egyenruháinak változását. Láthatóak voltak itt a kezdeti első világháborúiból visszamaradt, majd a két háború közötti uniformisok, amik után következtek a második világháborús nyugati- és a szovjet oldalon harcoló lengyel hadseregek, a Varsói Szerződés, és a NATO korszak harckocsizó egyenruhái.
A következő terem, amely gyűjteménye jórészt egyenruhákból, fegyverekből és zászlókból áll, a két háború közötti, illetve a második világháborús emigráns lengyel fegyveres erőknek állít emléket.
A következő két kazamatában, illetve az előttük lévő folyosón a jórészt a citadella ostroma után fellelt, illetve az ott használt gyalogsági fegyverek és a harcoló felek egyenruhái, felszerelési tárgyai kerültek kiállításra. A folyosó végén néhány relikvia és egyenruha emlékeztet az ostrom utáni időszakra, azokra a lengyel katonákra, akik a város aknamentesítésében és a közbiztonság helyreállításában vettek részt.
Az épület előtt, mögött és a tetején egy haditechnikai park található, amely néhány második világháborús, de a lengyel fegyveres erők által használt harceszköz mellett jórészt a Varsói Szerződés időszakából származó páncélosok, gépjárművek, lövegek, repülőgépek, és helikopterek láthatóak. Sajnos ezen kiállítási tárgyak egy részén már látszik a szabadtéri tárolás következményeként az idő vas fogának hatása.
Annak ellenére, hogy az itt kiállított fegyverek nagy része, már csak azért is, mert nálunk is rendszeresítve voltak nem mutat túl nagy újdonságot, egy magyar látogató számára, de azért van itt egy-két csemege is. A kézifegyverek között látható néhány olyan lengyel, és német kézifegyver, amely nálunk azért nem mindennapi a közgyűjteményekben. Ezek közül talán a legérdekesebb a német 13 mm-es MG 151/20-as repülőgép-géppuska/gépágyú szárazföldi állványos változata. A szabadtéri részen láthatunk T-34/76, ISz-2, ISzU-122 páncélosok (ez utóbbi kettő a Magyar Néphadseregben is rendszeresítve volt, de sajnos nálunk egy sem maradt meg), T-55 kiképző attrap, SKOT/OT-64, vagy épen a ZISz-12 fényszó, illetve egy szép második világháborús szovjet löveggyűjtemény. A repülőeszközök jórészt azok, amik nálunk, illetve a legtöbb lengyel múzeumban megtalálhatóak. Ezek közül kivétel talán az a MiG-21PFM(PMF) változat, amely nálunk nem került rendszeresítésre.
A Citadella az óvárostól egy mintegy fél órai sétára van. Maga a haditechnikai múzeum egy 2-3 óra alatt kényelmesen bejárható, ha valaki nem olyan aprólékos, mint én annak rövidebb idő alatt is. A belépőjegy átlagos, 10 Zloty. Azonban azt gondolom, hogy ha valaki elzarándokol oda, akkor érdemes az idejét nem csak a múzeum megtekintésére szánni, hanem tegyen egy sétát a parkban is, az egykori erőd területén, és fedezze fel azokat az elemeket, amelyek még ma is visszatükrözik a fellegvár egykori fényét. Érdemes megnézni az egykori, letűnt korszak emlékműveit és barangolni egy kicsit a sírok között is.
Ambasa
