Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
- Charles Phillips: Lovagok - A lovagi kultúra aranykora - Képes enciklopédia (Kossuth 2010.)
- Szarkáné Farkas Anikó: Várháborúk - A magyar történelem mozgalmas időszakai (Aquila 2006.)
- Balogh Tamás, Csepregi Oszkár: A Szent István csatahajó és a csatahajók rövid története (General Press 2002.)
- Nagyváradi Sándor, M. Szabó Miklós, Winkler László: Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből (Műszaki Könyvkiadó 1986.)
- Martin J. Dougherty: A világ legrosszabb fegyverei - Balul elsült hadi találmányok (Ventus Libro 2012.)
- Nagy László: Az Airbus A319, a Falcon 7X és a KC-390 szállító repülőgépek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
*****
- Charles Phillips: Lovagok - A lovagi kultúra aranykora - Képes enciklopédia (Kossuth 2010.)
Pár éve rákaptam, hogy kijárok a Könyvhétre, ahol nagyon jó akciókat lehet kifogni. Az egyik kedvenc standom a Kossuth Kiadóé, ahol potom áron lehet hozzájutni régebbi kiadványaikhoz. Így jutott a birtokomba pár éve egy ezresért, az eredetileg 8000 Forintos könyv. Ugyan nem szeretem az ilyen színes-szagos könyveket, de ilyen áron nem tudtam otthagyni egy, a középkorról szóló kiadványt.
Maga a könyv egy szép kiállítású, nagy alapú, keménytáblás, gazdagon illusztrált igen igényes, minőségi formátumú 250 oldalas kiadvány. A könyv két részből, azon belül 6-6 fejezetből, és azokon belül 6-12 kétoldalas alfejezetekből áll. Ez egy merev szerkezet, mert mindenről két oldalt kell írni, de ugyanakkor megkönnyíti az olvasást is. Minden fejezet legalább 3-4 illusztrációt is tartalmaz, vagyis legalább 4-500 képet.
Már korábban is olvastam a Kossuthtól, sőt mi több a szerzőtől egy hasonló jellegű könyvet a Keresztesekről. Így nem kellett volna meglepetésként érjen a könyv stílusa. Sajnos nem találtam részletes adatot a szerző eredeti témaköréről, minden esetre angol nyelven számos, hasonló ismeretterjesztő mű került már ki a keze alól.
Maga a könyv egy tipikus angolszász mű. Az írás 90 százaléka ez a témakörből származik, hiszen a francia lovagi kultúra nagyrészt a százéves háború kapcsán kerül elő. A könyvben meglepő módon háromszor is említésre kerül Magyarország és Károly Róbert a Szent György Lovagrend kapcsán, de ezen kívül semmi. A könyvben még néha előfordulnak német lovagok, de icsehek már csak a százéves háború kapcsán itáliaiak, lengyelek skandinávok azonban még említés szintjén sem szerepelnek. Mondjuk ez nem is annyira csodálható, hiszen a szerző sajnos elfelejti meghatározni mit is ért lovagon, így hát abba minden belefér, amiről ő úgy gondolja, hogy az. A könyv látszólag számos megközelítésből járja körül a témát, de ebben nem következetes. Gyakran visszatér későbbi részekbe olyan kérdésekhez, amelyeket már tárgyalt. Nekem az olvasás közben az volt a benyomások, hogy a szerző sokkal inkább egy angol egyetem irodalomprofesszora, mintsem történész. A könyvben szerintem egyenlő, de inkább túlsúlyos a lovagi irodalom, illetve egyes lovagok irodalomtörténeti ábrázolásának leírása, mint valódi történelmi szerepük. Nagyon jellemző, hogy a könyvben számos lovag életrajza kap 2-2 oldalt, ezek túlnyomó többsége vagy angol, vagy az angolok ellen harcoló skót, vagy francia, illetve klasszikus történelmi alak, mint Nagy Sándor, Julius Caesar, illetve Nagy Károly. Szintén teljesen ordít a brit látásmód, hogy külön fejezetet kap az Artur-mondakőr és a Kerekasztal lovagjai, ami lássuk be, hát azon kívül, hogy lovagi példa, de nem a lovagok története. Szinté szót érdemel a fordítás. Noha a könyvet egy már több fordítást jegyző személy magyarította, sajnos nem igazán ismert néhány magyar szakkifejezést. Ugyanis ha ismert volna, akkor nem került volna olyan mondat a könyvbe, mint pl. „ Nagy Alfréd meghatározó alakja az angol szokásjognak és az ország hadászati történetének.”. Ráadásul a könyvnek volt rektora, aki számos irodalom-, és történelem tankönyvet írt, de mint a példa is mutatja, nem igazán látszik meg a munkája.
Nekem az olvasás közben az a meggyőződésem alakult ki, hogy ennek a könyvnek a magyar kiadása teljesen felesleges volt. Ebből a könyvből, noha gyakran realisztikusan írja le a középkor kegyetlen világát, mégsem tudjuk meg a lovagság történetét. Ez a könyv leginkább egy „oxfordi professzor” esszéje, amelyet a polcán és az egyetemi könyvtárban lévő könyvek alapján írt, arról, hogy hogy is jelent meg az angol és francia középkori-, vagy a későbbi klasszicista irodalomban a lovag képe. Összességében ha valakinek megvan ez a könyv olvassa el, de igazából ha nem teszi sokat nem veszt vele, ha csak nem az irodalomtörténet a kedvence érdeklődési területe.
- Szarkáné Farkas Anikó: Várháborúk - A magyar történelem mozgalmas időszakai (Aquila 2006.)
Anno ezzel a könyvvel egy antikváriumban találkoztam, de mivel sokaltam az árát vaciláltam a megvételével. Aztán addig addig tanakodtam, míg valaki más elhappolta előlem. De a dolog nem hagyott nyugodni, és rákerestem a bookline antikvárium oldalán a könyvre, ahol meglepetésemre volt, ráadásul sokkal kedvezőbb áron. Sokat nem gondolkodtam és hamarosan a polcomra került a könyv. Ráadásul egy különleges példány, mert volt benne egy gyerek ex-libris. Nagyon tetszett, hogy ez a ma már avítt dolog, és most egy gyermek személyével kapcsolatban találkoztam ennek a szép hagyománynak a felélesztésével.
A könyv egy kis alapú, puhakötésű 240 oldalas, közepes minőségű kiadvány. Ránézésre, nem a tartósság volt a cél, hanem a megfizethetőség. Ez nem csoda, hiszen ez igazából egy oktatási segédanyag. A könyv alapvetően három nagyobb részből, azon belül pár oldalas alfejezetekből áll. Az első rész 60 oldalán egy általános képet kapunk a kor történelméről, hadviseléséről, a hadseregekről. A következő két rész 110+60 oldal a török és császári-magyar ostromokat mutatja be. Egy egy ostrom leírása 2-10 oldal, és sok eseteben a történelmi események ismertetése mellett elmond néhány érdekességet is. A könyv sajátossága, hogy az oldalak meg vannak osztva. a fő szöveg, nagyobb betűkkel az oldal 3/4-ét foglalja el, míg a maradék rész egy széles margó, ahol magyarázó szövegek kapnak helyet, illetve néhány kisméretű bélyeg nagyságú illusztráció.
Alapvetően sokat vártam a könyvtől, és nem csalódtam. A könyv a mellett, hogy tárgyilagos, mégis kiemeli népünk helytállást, de nem kendőzi el az árulásokat és a hajdúk zabolátlanságát sem. Nem mismásolja el a császári csapatok jelentőségét, ugyanakkor nem is szépíti kilengéseiket. Teszi a szerző mindezt úgy, hogy szem előtt tartja a célközönséget, és nem követi el azt a hibát, hogy a borzalmak ecsetelésével szerezzen olcsó figyelmet. A könyv olvasmányos és jól tagolt, ami lehetővé teszi, hogy bármikor a kezünkbe vegyük, még akkor is, amikor csak pár percünk van, hiszen mindig be tudunk fejezni egy-egy történetet. Ha valami kritikát meg akarok fogalmazni,akkor talán az, hogy a könyv az ostromoknál nem egy időrendet, hanem a két oldal szerinti felosztást választotta. (Persze a török- és a császári-magyar részeken belül már követi az időrendet.) De ez a kritika is olyan, hogy ez sem rossz, csak nekem meglepő volt.
Maga a könyv, amint a cím felett hirdeti „Suliplusz”, vagyis egy tanítási segédanyag, és mint ilyen szerintem példaértékű. Olvasmányos, érdekes, és mégis - amennyire kell - tárgyszerű is. Én felnőttként is élveztem, de szerintem nagyon alkalmas, arra hogy a felső-tagozatos korosztállyal megszerettessük a történelmet, úgy, hogy közben nem keltünk hamis legendákat, de mégis megfelelünk a hazafias nevelés követelményeinek. Azt gondolom, hogy ez a könyv kiváló egyensúlyt valósított meg a mondandó és a közönség egységében. Csak ajánlani tudom.
- Balogh Tamás, Csepregi Oszkár: A Szent István csatahajó és a csatahajók rövid története (General Press 2002.)
A hajózás és a hadtörténelem kedvelőjeként nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb ennek a könyvnek is a polcomról a kezembe kell kerülnie. Azonban a formátuma miatt ez mindig tolódott, hiszen ez egy tipikusan otthon ülős könyv. De végül ennek ideje is eljött.
Maga a könyv nagy alapú, keménytáblás, fényes, kemény papírra nyomtatott, kicsit több, mint 200 oldalas, igen gazdagon illusztrált mű. Maga a könyv két főbb részre osztható. A kiadvány egyik része a Szent István csatahajóról és annak tágabb környezetéről szól, amelybe beékelődik a a csatahajó feltárásának története. Miért írom, hogy beékelődik? A könyv első 120 oldala a csatahajók, az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészete, a Viribus Unitis-osztály, a Szent István csatahajó története, majd ezt követi mintegy 65 oldalon a feltárás, amelyet számomra furcsa szerkesztési mód szerint követ, 20 oldalon a visszaemlékezések ismertetése.
Maga a könyv érdekes, informatív, de ma már egy kicsit szerintem túlhaladott. Ismerve a szerzőt, és felkészültségét, szerintem ma már nem így írná meg. A történeti részről nem gondolom, hogy rossz lenne, de azért itt is vannak olyan toposzok, amelyek szerintem olyan kijelentések, amelyeket akkor úgy tudtunk és nem kérdőjeleztünk meg, mert a nagy elődök ezt mondták. Persze azért azt is vegyük figyelembe, hogy a könyv szerzői ezt a művet nem főállásban írták, így azt elvárni tőlük, hogy ők maguk végezzenek önálló kutatást külföldi levéltárakban illúzió és nem is lehet elvárni tőlük. Számomra a könyv gyenge pontja a műszaki leírások voltak, ahol ugyan korrektül idézték a forrásokat, de szerintem a szerző nem teljesen értette meg azok jelentését. A másik gyengesége, az internetről átvett képek, amelyek gyakran pixelesek, és ami miatt, nem írhattam hogy igényes kivitelű, noha a kiadvány papírminősége és kemény táblás borítása miatt az lehetne. Ugyanakkor szerintem az egyik legérdekesebb része a visszaemlékezések kritikai ismertetése, ami csillagos ötös. Számomra, mint kívülállónak szintén tanulságos volt a búvárexpedíció történetének leírása. Igaz, hogy ez egy laikus számára néhol unalmas felsorolásnak tűnhet, ugyanakkor nagyon is tanulságos, az hogy minek kell megelőznie, és milyen buktatókkal járhat egy terv megvalósítása, és ez mennyi háttérmunkával, tárgyalással és rugalmassággal kell járnia. Nagyon jó, hogy ez is bekerült a kiadványba. Ez a könyv számomra sokkal inkább egy szakmai igényességgel, a szerzők legjobb tudása szerint megírt ismeretterjesztő mű. Alapvetően nekem e miatt nincs olyan sok gondom a könyvel, bár bizonyos részei számomra vitathatóak. Amikor utána néztem a könyv adatainak, kicsit megütközve láttam, hogy a Bookline Antikváriumban ez a mű 15000-29000 Ft közötti összegért kapható, ami azért erős túlzás.
Ezzel a könyvvel kapcsolatban egy régi emlék jutott eszembe amikor olvastam. Anno még a TIT Hajózástörténeti Klub tagjaként, valamikor a 90-es években volt szerencsém egyszer meghallgatni egy előadást Czakó Lászlótól, aki a Szent István csatahajó feltárásának búvár vezetője, a kutatás motorja volt. Mondott érdekeseket, amit mi akkor és ott kijavítottunk. Valahol nagyon jó volt, hogy ugyan azt, ő mint kiváló búvár, hogy értelmezett és mi, mint hajózásról olvasottabbak elmondhattuk neki, hogy téved. Ez a könyv többek között ennek a munkának állít méltó emléket. Szerintem akit érdekel a téma az olvassa el, ha teheti ezt a jó ismeretterjesztő könyvet.
- Nagyváradi Sándor, M. Szabó Miklós, Winkler László: Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből (Műszaki Könyvkiadó 1986.)
Ez megint egy olyan könyv, amelyik régi adósságom. Általában én elteszem a blokkokat a könyvekben de aztán azok teljesen kifehérednek és olvashatatlanná bálnak. Ennél a könyvnél nem így történt. Ezt a könyvet 1990. március 7-én fél áron 82 Forint 50 fillérért vettem. Úgyhogy így harminchárom év után már tényleg ideje volt elolvasnom.
Maga a könyv közepes alapú, keménytáblás, 300 oldalas kiadvány. A könyv nagyon jó minőségű, amit nem csak a kemény táblás kivitel, hanem a kiváló fotópapírra való nyomtatás is jelez. A könyv nagyon gazdagon illusztrált, nagyon sok képpel, háromnézeti rajzzal, térképpel, és táblázattal. Ma már szokatlan módon a könyv tartalmaz nyolc külön lapokként hozzáadott Magyar Királyi Honvéd Légierő hadrendet. És ha ez nem lenne elég a könyv első és hátsó borítóján Bánfalvy János festményei díszítik. A könyv öt fejezetből áll, amelyből az első a magyar katonai repülés kezdeteit mutatja be mintegy 20 oldalon, majd következik az első világháborús szereplés 70-en. Üdítő módon külön fejezetet kap az 1918-19-es Köztársaság és a Tanácsköztársaság 30 oldallal. A negyedik a két háború közötti időszakot mutatja be szintén 70 oldalon, majd legvégül következeik a második világháborús szereplés szintén majdnem 70 oldalon. Minden fejezet több alfejezetre oszlik, amelyek külön-külön mutatják be a légierő technikai , szervezeti fejlődősét, az alkalmazását, illetve a magyar repülőgépipar fejlődését és működését. Az adott alfejezeteket más-más szerzők írták. A korai fejezetek és a repülőiparra vonatkozókat Winkler Laci bácsi, a második világháborús részek nagy részét pedig M. Szabó Miklós.
Maga a könyv az előszavában leszögezi, hogy ez egy hiánypótló mű, mert az idáig nem jelent meg még ilyen átfogó témájú mű a témában, és ez az első, amely mindezt „marxista történetírás” szerint teszi ezt. No, itt álljunk meg és ne ijedjünk meg és dobjuk félre, mert koránt sincs erről szó. Ez a mondat igazából az utolsó 12 oldal kivételével, ami a katonai ellenállást mutatja be, szó sincs. Mellesleg az a 12 oldal is érdekes és egyáltalán nem vállalhatatlan. Ha valaki azt gondolja, hogy a könyv hemzsegni fog a „horthy-fasiszta” és hasonló kifejezésektől, ilyet még véletlenül sem fog találni. Ellenben nagyon sok adatot és tényt. Igaz ezt a legtöbbször, szárazon és nagy töménységben. Színes leírások leginkább csak az első világháborús fejezetben fordulnak elő. A könyvet elolvasva az előszó csak egy kötelező kőr, „vörös farok”,míg a könyv nem csak a korban de még ma ma is teljesen vállalható, és akkor valóban hiánypótló mű. Ne feledjük Tobak Tibor könyvei, és a Pataky-Rozsos-Sárhidai féle Légi háború Magyarország felett című könyv majd csak 3-5 év múlva jelenik meg, és addig csak a Csanádi-Nagyváradi-Winkler: A magyar repülés történet című nagyszabású könyv volt. Jellemző, hogy pl. Tobak Tibor neve szerepel a könyvben, pedig akkor még ki ismerte őt?
Ez a könyv, nem könnyű olvasmány, bár tagolása és a rengeteg kép miatt gyorsan olvasható. Sok tény és adatot tartalmaz. Szintén jó, hogy ír olyan ma nem szeretett rétegtémákról, mint a Tanácsköztársaság harcai az intervenció ellen és megmondom őszintén a magyar katonai ellenállásról írt rész egyáltalán nem a kommunista ellenállásra helyezi a hangsúlyt, hanem pont a Magyar Királyi Honvéd Légierő berkein belülit mutatja be 80-90%-ban.
Szerintem ez egy nagyon fontos és jó könyv, Kicsit bánnom, hogy ennyit kellett várnia a polcomon, hogy leemeljem. Kicsit csodálkozom, hogy a rendszerváltás után miért lett - szerintem méltatlanul - elfeledve, pedig tartalma miatt ma is vállalható olvasmány. Azok akiket érdekelnek az adatok és a részletek, illetve az olyan ma nem nagyon népszerű, és ezért nem taglalt, korai évek a kezdetektől 1919-ig azoknak szerintem kötelező olvasmány. Csak ajánlani tudom.
- Martin J. Dougherty: A világ legrosszabb fegyverei - Balul elsült hadi találmányok (Ventus Libro 2012.)
Ez megint egy olyan könyv, amit egy akció keretében vettem potom 500 Forintért. Nem igazán vágytam rá, de amikor azt láttam, hogy hatodára van leárazva az eredeti árának, egyszerűen nem tudtam ellenállni a csábításnak.
Maga a könyv egy kis alapú puhatáblás, minőségi papírra nyomtatott 320 oldalas kiadvány. A könyv öt fejezetben: kézifegyverek, harcjárművek és tüzérség, repülőgépek és rakéták, vizijárművek és végül egyéb fegyverek. A fülszöveg szerint 150 eszközt ismertet. A könyv sajátossága, hogy minden fegyverről 2-2 szembenéző oldal szó, ebből az első tartalmaz egy 5-6 mondatból álló szöveget, egy adattáblázatot és egy képet, míg a második egy képet, vagy ábrát, némi magyarázó szöveggel. A könyvet név- és tárgymutató zárja.
Igazából ennek a könyvnek van két előnye. Az egyik, hogy gyorsan olvasható, mivel túl sok szöveget nem tartalmaz, a másik, hogy elfér egy nagyobb zsebben, így ideális úti olvasmány. Ezzel azonban minden erényét felsoroltam. Maga a könyv egy egy tipikus angolszász, népszerűsítő könyv. Látszik rajta, hogy csak a saját világát ismeri (pl. nincs benne szovjet repülőgép), illetve azt gondolja, hogyha valaki egy problémára mást megközelítéssel próbálkozott, az csak rossz lehet. Nagyon populáris, de veszélyes, mert aki nem ért hozzá az elhiszi, ráadásul a megközelítése is gyakran hibás. Pl. persze rossz az AMX-30 az M1 Abrahamshoz képest, csak hát nem kortársak. Vagy pl. persze nem a legjobb fegyver az AK-47 és leszármazottai, de ha a világ legrosszabb fegyvere lett volna akkor nem terjedt volna el annyira és nem másolták volna le pl az izraeliek. Miért kerülnek be a könyvbe olyan kísérleti gépek, mint az X-3-as amelyet soha nem szántak fegyvernek? Az hogy a szerző mennyire nem ért hozzá, azt jól jellemzi, az adattáblák tartalma. Pl. a harcjárműveknél a befoglaló méreteket adja meg és nem a tömeget, amely egy sokkal lényegesebb adat lenne. Igazából, nincs olyan tétel a könyv 150 szócikkéből ahol ne lehetne egy, vagy több hibát találni. Ez azonban csak az érem egyik oldala. a másik a fordítás. Sajnos ez megint egy olyan könyv, hogy lehet, hogy a szerző tud angolul, csak nem tudja, hogy az adott szakszavakat, hogy fordítjuk magyarra. Sajnos a könyv hemzseg a magyartalan és szakmaiatlan kifejezésektől. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy, noha a fordító magyar, de nem a magyarországi nyelvi környezetben él. Szóval helyes a magyar nyelv szerint „fölszáll” meg a „röpül” csak hát egy könyvben nem így használjuk.
Ez a könyv tartalmilag egy egy nagyon gyenge populáris kiadvány, amelyen még sokat ront a fordítás is. Lehet, hogy lenne technikatörténeti szempontból létjogosultsága egy ilyen kiadványnak, de sajnos ez nem az. Egyszerűen a szerzőnek nincs meg a tudása a téma feldolgozásához, és túlságosan szubjektív a megközelítése, hogy egy ilyen témához nyúljon Egyszerűen ebben a formában megírni, és magyarul kiadni ezt, teljesen felesleges volt.
- Nagy László: Az Airbus A319, a Falcon 7X és a KC-390 szállító repülőgépek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
Még tavaly előtt beszereztem az abban az évben kiadott tagjait ennek a sorozatnak, így minden könyvajánlóba jut egy-egy.
Maga a füzet a már a korábbiakban ismertetett formátumú. 72 oldal, közepes alapú, fekvő kiadvány. Magát a könyvet a szerző négy nagyobb részre osztja. A könyv első része repüléstörténet, majd jön egy kis repüléselmélet. Aztán a merevszárnyú repülőgépek feladat szerinti felosztása és végül a Magyar Néphadseregben és a Magyar Honvédségben rendszeresített szállítógépek ismertetése. A könyv fülszövege szerint a szerző repülőmérnök és ismeri az által bemutatni szándékozott típusok egy részét.
Aki ismer az tudja, hogy a témához van közöm, nem is kicsi, így itt tényleg szakértőként vehettem kézbe a kiadványt. Mint mindig, itt is leírom, hogy maga a ,műfaj szerintem nagyon nehéz, hiszen fiataloknak szól, ami miatt közérthetően, érdekeset kell írni, miközben elvárható bizonyos szakmaiság is. Valljuk be ez azért magas léc. És már most megmondom ezt ebben a kiadványban nem sikerült megugrani, pedig nem indult rosszul. A könyv olvasása kezdetén nekem még tetszett is, de aztán megint oda jutottam, hogy amit nem értem miért így írták meg. Sajnos itt is azt láttam, hogy az szerző nem rendelkezik egyetemes tudással, hanem az általa tanult történetből és a ma kapható angolszász irodalom alapján próbál meg megírni egy történetet. Maga a repüléstörténet úttörőit egész jól leírta, bár azért ott is vannak megkérdőjelezhető kijelenései. Gondolok olyanra, mint annak a sugalmazására, mintha a Wright fivérek találmánya lenne a légcsavar, az első világháborúnál csak brit gépek megemlítése, ráadásul úgy, hogy az egyik későbbi. A következő fejezetben, amely a repülés elméletről és a repülőgépek szerkezetéről szól ott is vannak vitatható dolgok, pl. a szerkezeti elemek elnevezésénél. Igen tudom, hogy ez nem egyszerű dolog és a különböző gyártók ugyan azt néha máshogy nevezik, de azért bizonyos megnevezett elemek, mint pl a spolier és a krüger-lap, feladata nem csak az aminek leírja a szerző, vagy épen nem az különbözteti meg a hasonló szerkezeti elemektől, mint amit az író neki tulajdonít. Ugyan így a kísérő ábrák magyarázó szövegein (még ha az eredetin úgy szerepelt is) egy repülőmérnöknek illett volna a megfelelőre kijavítani pl. merevítő borda az törzskeret, a gépre mutató jel vonal nem a motorburkolatot, hanem a törzset jelöli. Ugyan ez igaz a hajtóműveknél. Érdekes, hogy más kifejezést használ az ábránál és a szövegben.
A harmadik fejezet a repülőgépek feladat szerinti osztályozását mutatja be igen elnagyoltan, önhatalmúlag meghatározott szempontok szerint, amelyek nem értelmezhetők, hogy melyik korszakra vonatkoznak, illetve olyan abszolút kijelentéseket tesz amelyek egyáltalán nem igazak mindenkire. Lásd a kísérleti repülőgépek „X”-el való jelölése. Ebben a fejezetben ismertetik a szállító/utasszállító repülőgépek történetét, amelybe valamiért belekeverednek a második világháborús harci repülőgépek is. Hogy miért itt és miért nem a repüléstörténeti részben érthetetlen. Az még érthető, hogy a németek és a britek a gázturbina alkalmazása miatt szóba kerülnek jogos, de az hogy a japánokról miért kell írni, és ha róluk igen a szovjetekről miért nem az számomra talány.
És a könyv utolsó 20 oldalán végre elérünk a címhez ígérthez, de azért ne bízzuk el nagyon magunkat. Eleve nem értem, hogy a magyar katonai szállítórepülés történetét miért 1945-től kell kezdeni, hiszen ennek erős hagyománya volt már a Magyar Királyi Honvéd Légierőben is. Itt ismertetésre kerül néhány mondatban a Li-2, Il-14, L-410 és az An-24/26. Abba ne mennyünk bele, hogy itt is van tárgyi tévedés, de most jönne a címben szereplő három típusból kettő. Nos az A319 és a Falcon 7X összesen 4 oldalt kapott, amelyből 2 egész oldalas kép. Ezt egyszerűen nem értem. Azt gondolom, hogy a füzet 2/3 a három típus bemutatásáról kellene állnia, E helyett az Airbus és a Falcon kapott összesen kettő-kettő(!) mondatot. Ennél csak egy paraszthajszállal jobb a helyzet a még nem rendszeresített C-390-el, amely 10 oldal igaz ennek több, mint a fele kép, ábra. A végén még kapunk egy oldal C-17-et azzal kapcsolatban, hogy Pápán állomásozik a NATO Heavy Airlift Wing. Még ide is sikerült egy olyan hülyeséget belekeverni, hogy az ezred feladatai közé tartozik a légiutántöltés, csak azt nem tudom, hogy mivel, mert erre alkalmas repülőgéppel nem rendelkezik.
Ezek után amit leírtam, talán látható, hogy a füzetről lesújtó a véleményem. Nem értem, hogy ezeket a füzeteket miért olyanokkal íratták meg, akik ugyan szakmabeliek, de nem érdekelte a feladat őket és tehetségük sem volt hozzá. Lehet, hogy a szerző kiváló repülőmérnök, de ettől még egy ilyen füzet megírására alkalmatlannak bizonyult. Lehet, hogy a Zrínyi Kiadónak el kellene gondolkodnia, hogyha folytatni akarja a sorozatot, akkor a katona szerzők mellé szakújságírókat is bevon, akik együtt sokkal színvonalasabb kiadványokat tudnának alkotni. Eddig számomra messze ez volt a sorozat leggyengébb darabja.
Ambasa
