Gyermek-, vagy inkább ifjúkorom egyik kedvenc könyve volt Marjai Imre Nagy hajóskönyve, melynek a címlapján Claus Bergen csodálatos festménye pompázott egy gyönyörű vitorlás sorhajóról. Megmondom őszintén nem csak akkor, de a mai napig lenyűgöz a kép, amely anno meg is ihletett és magam is megpróbáltam, valami hasonlót rajzolni. Természetesen kevés olyan lenyűgöző, emberkéz alkotta dolog van a világon, mint egy sorhajó dagadó vitorlákkal, de ezek közül is kitűnt egy, a Sovereign of the Seas…
A Sovereign of the Seas a maga korának legcsodálatosabb, legnagyobb és egyben a legdrágább csatahajója volt. A hajót 1634 augusztusában rendelték meg I. Károly parancsára. A hajó terveit korának egyik legnagyobb hajóépítő mestere Phineas Pett vetette papírra illetve készítette el modell formájában, ahogy azt akkor szokásban volt. Pett egy korábbi hajójából indult ki az 1610-ben épült 55 ágyús Royal Charles-ből, a világ első háromfedélzetes, első osztályú csatahajójából. Az új hajó is ezen elvek szerint épült volna, mint a második háromfedélzetes csatahajó, de immáron 90 ágyút hordozva a fedélzetén. Azonban Károly királynak ez nem tettszett és valami még nagyobbat akart, valami olyat, ami fennen hirdeti Anglia uralmát a világtengerek felett. A király a lehető legtöbb ágyút szerette volna így az eredeti 90 ágyú helyett a Sovereign of the Seas 102 ágyúval lett felszerelve. Igazából ennél több befogadására tervezték, mivel összesen 118 lövegállást építettek ki a hajón.
A hajó megrendelése azonban nem ment minden vita nélkül, a Trinity House, amely gyakorlatilag a tengerészeti hivatal szerepét töltötte be akkoriban számos ellenvetéssel élt. Szerintük a hajó akkora volt, hogy akkoriban nem létezett kikötő a ködös Albionban, amelynek mólójához kiköthetett volna. Azonban nem csak a szárazfölddel állt volna hadilábon, de szerintük a tengerrel is, és ha megépül, akkor hamarosan 4-500 tengerész koporsójává válik. Egyszerűen túl drágának, túl használhatatlannak, és túl haszontalannak vélték. Azonban a Király nem törődött a hivatalnokok okvetettlenkedésével és admirálisa, sir John Peddington segítségével elsöpörte az ellenérveket.
A hajó, a részletes tervek elkészülte után 1635 májusában Wolwich-ben, a királyi hajógyárban kezdték építeni, a tervező fia, Peter Pett vezetésével. Azonban a munkálatok nem mentek, minden gond nélkül, hiszen ekkora hajót még soha senki sem épített eddig, kivéve talán Noét. A hajó építésekor negyed négyzetkilométernyi nemes tölgyet vágtak ki, annyit, hogy a maradékból még két kisebb bárkára, a 120 tonnás Greyhound-ra és a 90 tonnás Roebuch-ra is futotta. Végül az építés megkezdése több, mint két évvel, 1637. október 13-án megtörtént az ünnepélyes vízre bocsátás a Király jelenlétében. Azonban csak megtörtént volna, mert a hajó bizony elakadt és csak több héttel később sikerült vízre bocsátani. Minden más hajó esetében a babonás tengerészek egy ilyen malőr után kimondták volna a hajó halálos ítéletét, hiszen úgy látszott, a tenger sem akarja ezt a hatalmas monstrumot. Azonban sem Pett, sem a király kedvét sem vette el a fiaskó és tovább folytatódtak a munkálatok. (Meg kell jegyezni, más források szerint a hajó másnap 14-én hagyta el a sólyát.) Végül a vízre bocsátás után még csaknem egy évnek kellett eltelnie, hogy a Sovereign of the Seas végre kihajózzon. 1638. július 12-én a hajó vitorlát bontott és kifutott a nyílt a tengerre.
Az új csatahajó vízkiszorítása több, mint 1500 tonna volt. Gerincének hossza 39, míg teljes hossza 52,6 méter volt. Szélessége 14,3 oldalmagassága 7,1, merülése, pedig 5,89 méter. Maga a hajó egyfajta keveréke volt a régi és az új stílusnak, noha rendelkezett elő- és tatfelépítménnyel, de ezek laposak voltak. Ugyanakkor a hajó még a régi galleonokra jellemző előrenyúló, díszes hajóorral rendelkezett. Természetesen egy ilyen hajó mozgatásáról is gondoskodni kellett és a hagyományos vitorlázat már nem lett volna elégséges egy ekkora leviatanhoz. Ezért a Pett a Sovereign-t háromárbocosra tervezte és a hagyományos törzs, derék és sudár árbocok mellett azok tetejére még egy félsudár árboc is felkerült rajta természetesen egy félsudár vitorlával, a hajóépítés történetében először. (A laikusoknak ez nem a három árboc elnevezése, hanem egy-egy árboc részei, felfelé haladva.)
Azonban hogy az építés elhúzódott annak komoly okai voltak, amelyet legfőképpen aranyban mértek. A Sovereign of the Seas nem csak méreteiben nyűgözte le szemlélőjét, hanem díszítésében is. Természetesen ekkor már minden valamire való csatahajót gazdag faragványok díszítették, de a Sovereign ebben is túltett rajtuk, ugyanis a hajó teljes hosszán a tattól az orrig Anthony van Dyke megálmodta, és John és Mathias Christmas faragta aranyozott szobrok borították. A díszítés fő motívuma Edgard király volt, az uralkodóé, aki egyesítette Albiont, és így megteremtette az a birodalmat, amelynek legfőbb őre lett az új csatahajó. Maga a hajó építési költsége 40833 Fontra rúgott, amelyből csak a díszítés 6691-et tett ki. Azonban a költségek itt nem áltak meg, a 102 ágyú leöntése 26441, míg az ágyútalpak elkészítése további 558 Fontot tett ki. Így a Sovereign of the Seas mire elkészült, összesen 65586 Fontjába fájt a kincstárnak. Jellemző, hogy ekkoriban egy kisebb, 500 tonnás hajó elkészítése 500, míg egy átlagos hadihajó 6000 Fontba került. Talán nem véletlen, hogy az építést finanszírozni tudják külön adót, a „Ship Money”-t is bevezették, amely aztán az egyik oka volt, hogy Anglia polgárai fellázadtak uralkodójuk ellen, és végül vérpadra küldték Károlyt.
Természetesen egy hadihajó fő értékét a fegyverzete adta, amelyeket John Brown öntött, mégpedig nem az olcsóbb vasból, hanem bronzból, az ágyútalpakat,pedig Matthew Banks műhelyéből kerültek ki.
A hajó alsó fedélzetén összesen 28 hosszúcsövű nehéz ágyút helyeztek el. Jellemző, hogy az első ágyúállásba nem lehetett löveget elhelyezni, mert az előtte lévő horgonykötél zavarta annak használatát. A középfedélzeten 30, a felső fedélzeten, pedig 26 ágyú volt. Ezen kívül a felső felépítményekben még további 18 kisebb-nagyobb löveget helyeztek el. A 102 löveg csöve összesen 141 tonna tömegű volt, amihez még hozzájöttek a lövegtalpak, csigák és kötelek, amelyekkel a lövegeket mozgatták, nem beszélve a lövedékektől és az azok kilövésére szolgáló lőporról. Apró momentum, hogy az összes ágyúra felkerült a Tudorok rózsája és jelmondata: Carolvs Edgari sceptrvm aquvarum, ami csövenként 3 Fontba került, vagyis összesen 300 Fontba, amely ha jól számolok 50-60 lövegtalp ára. A hajó kiszolgálására 800 tengerészre és katonára volt szükség.
Ugyan a hajóról komoly szakemberek jósolták, hogy egyszerűen hajózásra alkalmatlan lesz, de erre rácáfolt a gyakorlat, és a Sovereign meglepően jól viselkedett a vízen, nem hiába, végül is a Pett család tervezte és építette a hajót.
Azonban minden bizonnyal azért voltak problémák az új hajóval, mivel a szolgálatba állítása után alig négy évvel, 1642-ben a tüzérségét mégiscsak az eredetileg tervezett 90 ágyúra csökkentették. Arról azonban nem szól a fáma, hogy ennek technikai, vagy pénzügyi okai voltak, konkrétan kellettek az ágyúk más hajókra. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen még a napóleoni háborúk alatt is voltak francia hadihajók, amelyekre egyszerűen nem jutott megfelelő mennyiségű ágyú.
Miután a Sovereign of the Seas szolgálatba állt, valahogy elkerülték a háborúk. Aztán kitört a polgárháború, amelyben szintén nem kapott szerepet. Miután győzött Cromwell a hajót átnevezték. Először a Commonwealth merült fel névként, de azután az egyszerűbb Sovereign mellett döntöttek a puritánok. Azonban az 1650-es átnevezését 1651-ben egy jelentős, az első átépítése követte. Ekkor bontották le a régi stílusú felső, emelt felépítményeit. Alig készültek el a felújítással, amikor is 1652. október 21-én kitört az első angol-holland háború és Robert Blake, akit a Royal Navy atyjának is nevezzenek, a Sovereign-en vonta fel parancsnoki lobogóját.
A Sovereign puskaport először a Kentish Knock-nál szagolt. Bemutatkozása azonban kétesre sikeredett, ugyan fedélzetén 106 ágyút hordozott, és a flotta legnagyobb és legerősebb hajója volt, a parancsnok Blake mégis a kisebb 88 ágyús Resolution-t választotta zászlóshajójává. A Sovereign végül a csata forgatagában, egy szerencsétlen manőver közben, amikor utat engedett parancsnokának zátonyra futott a 64 ágyús James-szel együtt. Ebben azért volt jó is, hiszen kijelölte a flotta zömmének, hogy merre ne menjenek. A hajó ekkor válságos órákat élt meg hosszan béna kacsaként vesztegelt kitéve a holland hajók ágyútüzének. És a hollandoknak igen csak fájt rá a foguk, hiszen a német-alföldi hadvezetés 3000 Guldent ajánlott fel annak, aki elpusztítja az általuk csak „den Gulden Duvel” azaz Aranyozott Ördögnek nevezett csatahajót. Itt a különböző források különböző leírásokat adnak a hajó csatában való részvételével kapcsolatban, minden esetre végül az angoloknak sikerült kimenteni a szorult helyzetéből és levontatták a zátonyról a Sovereign-t. Egy másik forrás szerint a csatahajó egyetlen oldalsortüzével még a megfeneklése előtt a tenger fenekére küldött egy holland hajót. Természetesen miután a Sovereign bebizonyította, hogy a kétkedésekkel ellentétben igen is alkalmas a harcra, részt vett mind a hollandok, mind a franciák elleni sorra következő tengeri háborúkban.
Cromwell halála után 1660-ban helyreállították a királyságot. Még ugyanebben az esztendőben a Sovereign befutott Chatham-be, ahol egy újabb felújítás következett életében. A munkálatokat ekkor John Taylor irányította. Ágyúi számát immár 100-ra változtatták, miközben vízkiszorítása 1600 tonnára növekedett. A hajó ágyúfedélzeteit átépítették laposabbra és a faragványok egy részét is eltávolították. A rendszerváltás egyben megint névváltozással is járt, no nem túl naggyal, mindössze a Sovereign-t, ettől kezdve Royal Sovereign-ek nevezték.
Természetesen az átépítése után továbbra is részt vett azokban a harcokban, amely végül Anglia tengeri uralmának kiépítéséhez és megszilárdításhoz vezetett. 1666. június 1-4. között részt vett a híres négynapos csatában, majd július 24-25-én a szent jakab-napi-ban. 1667-ben sikerült megúsznia az a holland kommandó rajtaütést, Medwaynél, ahol nyolc sorhajó vált a gyújtóhajók martalékává és az angol zászlóshajó, a Royal Charles-t sikerült elragadnia az ellenségnek. A Royal Sovereign, ekkor szerencséjére éppen Portsmout-ban tartózkodott. Aztán 1672-ben ott volt Solebay-nál, majd 1673-ban Texel-nél, amelyek mind angol vereséggel végződtek.
1685-ben a hajó ismét Chatham-be került, ahol egy újabb immár a harmadik átépítésére került sor John Lee keze alatt. Ez egy elég radikális átépítés volt, a hajó gerincét meghosszabbították immár 39,9 méterre és a hajó szélessége is vagy fél méterrel nőtt. A hajó fegyverzete továbbra is 100 ágyúból állt, de a vízkiszorítás immár 1680 tonnára növekedett. A hajó orrdíszét is megváltoztatták, az eredeti lovasszobrot Anglia jelképére, egy oroszlánra cserélték. Az átépítés utáni első útja az Ír-tengerre vezetett mivel újra kiújultak az ellenségeskedések, ezúttal Franciaországgal, akikkel a rebellis írek is tartottak.
1690-ben, immár hollandokkal szövetségben harcolt Beachy-Head-nél, majd 1692-ben Barfleur-nál. Azonban az ekkor már igencsak koros hajó egy újabb felújításra szorult ezért 1696-ban egy újabb nagyjavításra futott be Chatham-be. 1697. január 27-én azonban egy gyertya felborult a hajón, amely meggyújtotta a környezetében lévő anyagokat. A tűz gyorsan elharapózott és hamarosan az egész hajó lángban állt. Amit harminc éve sikeresen elkerült Medway-nál most nem sikerült, és a Royal Sovereign, korának legszebb hajója 59 évnyi szolgálat után, menthetetlenül, a vízvonalig leégett.
Ambasa
