Valamikor réges-régen, no nem egy messzi-messzi galaxisban, hanem itt Magyarországon néhányan összeálltak egy csúnya magyar szóval "groupbuildre" magyarul csoportos építésre. Természetesen ez is egy olyan történet volt, amely több szálon futva indult, hogy egyszer majd ezek összegabalyodjanak és ha nem is erős kötéllé, de legalább egy madzaggá álljanak össze...
Eredetileg, még valamikor az előző évtizedben Petyóval közösen fogtam bele egy szokásos közös tervbe. Az eredeti cél az volt, hogy mindegyikünk vesz egy-egy doboz 28 mm-es gyalogost és lovast a Warlord Pike & Shotte XVII. századi kínálatából. Persze mint általában vannak tervek és van a valóság. Én az eredeti egy-egy gyalogos és lovas doboz mellé még kértem egy flintlockos muskétás dobozt, de aztán tévedésből lett mellé még egy lovascsapatom, míg Petyónak az alap seregdoboza megduplázódott. A történet valamikor itt le is zárulhatott volna, ha a Jánossal folytatott eszmecseréim közben nem merült volna fel, hogy ezt akár tovább is lehetne fejleszteni. János fejéből pattant ki maga az éca, és én adtam neki nevet. Ez valamikor 2018-19 környékén volt, így kézenfekvő volt az ötlet, hogy kapcsoljuk az egészet a 1620-as Fehér-hegyi csata 400. évfordulójához. Így János annak rendje és módja szerint, meg is hirdette a facebookon a #feherhegy400 projektet.
A terv
A groupbuild a makettezők körében nem ismeretlen fogalom, hiszen ők számos esetben indítanak ilyen programokat, de nálunk asztali hadijátékosok körében nem olyan gyakori, persze azért nem példa nélküli. Természetesen mindig van olyan, hogy néhány összeállnak és ki-ki megépíti valamelyik harcoló felet, de ezek a legtöbb esetben csak pár főt érintenek. Persze van olyan, ami inkább makettezés, mint wargame, mint amilyen Söce és Krisztián kezdeményezte óriás diorámák voltak, és amelyek közül az egyikben volt szerencsém részt venni. János, aki velem ellentétben nagyobb távlatokban gondolkodik, úgy vélte, hogy ha a Historikum rendezvény-sorozatukon, milyen jó lenne, ha időről időre feltűnne egymással kompatibilis seregek, és erre ezt a korszakot jó kísérleti terepnek vélte, amelyet majd követhet a többi. (Mint ahogy az tervbe is van véve.)
Nos, ott tartottam hogy János meghirdette, és én nagyon meglepődtem. Ugyanis a projekthez olyan 10-12-en csatlakoztak. Mint kiderül, hála a Warlord régi üzletpolitikájának jó pár embernek a sublótjában porosodtak ilyen dobozok csak még valahol hátul álltak a sorban, illetve meglepő módon kiderült, hogy a korszak nem csak három-négy embert érdekel, akikről tudtam, vagy feltételeztem. Így ki is tűztük a célt 2020 novembert, hogy addigra minden résztvevő készítse el a seregét, hogy aztán a csata 400. évfordulójához kapcsolódva játszunk egy jót. Csak néhány megkötést írtunk elő. Az egyik, hogy mindenki fessen ki egy gyalogos és egy lovas dobozt, azaz 40 gyalogost (16 pikást + 2x12 muskétást) és 12 lovast és azt egységes talpra, egyesével talpalja. A gyalogosokat 2x2 cm-esre a lovasokat pedig 2,5x5 cm-esre. Aztán persze beütött a Covid és minden tervünk, mint a kártyavár a huzatban, összedőlt. Persze a karanténban is készültek seregek, és csatlakoztak újabb szereplők, míg egyesek elvesztették az érdeklődésüket. No meg aztán próbálkoztunk is. Így a Fehérhegyből Breitenfeld 390. lett, és ha kisebb léptékben ez szült is egy játékot szeptemberben a székesfehérvári Historikumon, de a nagyot már nem sikerült novemberben ismét összehoznunk.
A megvalósítás
Természetesen nem adtuk fel és újra próbálkoztunk, és így került sor egy régi dédelgetett tervem megvalósítására, hogy ennek a projektnek a megkoronázására a Márton-napi Makettversenyen kerüljön sor. Idén megtörtént a csoda, s lőn világosság, megszületett a nagy játék: a Lützeni csata 390. évfordulójához kötődően. A nagy álmom az volt, hogy 1000 figurát tegyünk fel az asztalra, de sajnos rajtuk kívül álló okokból, akaratuk ellenére ketten nem tudtak eljönni, pedig velük ezt a számot jóval meghaladhattuk volna. De így is majdnem sikerült Lovas Gabi hathatós támogatásával, aki szívügyének tekintette, hogy megvalósuljon ez a célom. Magára a játékra végül hat játékos hét serege jött össze. Fehérvárról jött Péter és Bogesz, és hozta Szaka csapatait is. Budapestről és környékéről jött a már említett Lovas Gabi, Petyó, Szabolcs és jómagam. Sajnos Ákos és Zoltán nem tudott eljönni. Így végül november 12-én sikerült az asztalra raknunk 889-katonát és hat nyulat (5 élőt és egy- már a túlvilági mezőn rágcsálót).
Persze egy ilyen léptékű játék számos problémát vet fel. Hat ember még úgy ahogy tud játszani, de ennyi figurát mozgatni, egy csatában, hogy az belátható időn belül be is fejeződjön, nem egyszerű. Végül azt javasoltam, hogy osszuk meg a játékmezőt, és játszunk két játékot, de úgy, hogy az a külső szemlélőnek egynek tűnjön. Ezzel a szabályproblémát is megoldottuk, mert Petyó és Gabi a nekik kedves Pike & Shotte szabályt tudta használni, míg én, aki ezt kevésbé szeretem, választhattam mást. Egy dolgot javasoltam, amit aztán a többiek el is fogadtak, hogy a csata kezdetén a történelmi felállás szerint állítsuk fel a csapatokat, és rendezzük be a terepet, ami hála istennek nem volt túl bonyolult.
A mi oldalunkon- azaz a protestáns bal szárnyon- én léptem a pástra, míg velem szemben Bogesz és Péter dacolt velem. Tőlem jobbra Lovas Gabi és Szabi képviselte a protestánsokat, és velük átellenben Petyó és Lovas Gabi kislánya vonultatta fel a császári-bajor csapatokat. A terepet többen, közösen hoztuk össze. Petyó készítette a dombot, Lovas Gabi hozta a fákat, Bogesz hozta Szaka füves terítőit, én készítettem el a sáncokat, míg István az út kinyomtatásával és a szélmalma kölcsönadásával támogatott minket.
A játék(ok)
Itt kettéoszlik a történet, az egyik szárnyon zajló játékról én írok, míg Petyó a másik oldalról.
A mi oldalunkon én egy gyors és egyszerű szabályt szerettem volna, amelynek érdekes az előtörténete. Eredetileg még a fehérhegy400-nál János egy Command & Colors (Memoir 44) rendszerű aktiválásos rendszert javasolt, de ez nekem akkor nem tetszett. Aztán eltelt két év és a sors iróniájaként, ha nem is János eredeti tervének megfelelően, de visszatértem valami hasonlóhoz. Maga a szabály elég egyszerű volt, tartalmazta, hogy egy fajta katona mekkora kockadobásra talál, és mekkorára hárít, illetve minden négy gyalogos és két lovas után lehetett dobni egy-egy kockával. Az aktiválás úgy valósult meg, hogy minden muskétás, nehéz gyalogos (pikás) lovas, tüzér és parancsnoki csapat rendelkezett egy kártyával. Ezeket a kártyákat mindkét oldal összekeverte és húzott ötöt, amelyből hármat játszhatott ki, azaz aktiválhatott egy-egy csapatot. Ez azt jelentette, hogyha valakinek a kezében volt egy lovas, egy tüzér, két muskétás, egy pikás kártya, akkor pl. lehetősége volt egy két muskétás és egy pikás egység alkotta terció/dandár mozgatására, de nem kellett. Ha úgy alakult mozoghatott/lőhetett a tüzérségével és a muskétásaival, vagy ha úgy alakult, akkor akár rohamra küldhette a lovasságot és pikásokat némi tüzérségi fedezettel. Ha nem volt a kezében elég pikás és muskétás kártya, akkor nem tudta mozgatni egyben a tercióját/dandárját, de a részeit igen, és a többi eleme később zárkózott fel. Egy kör addig tartott, amíg valamelyik fél kezéből el nem fogyott a paklija, így nem volt túlaktiválás. Sajnos a tervem nem teljesen vált be, mivel ezzel a faék egyszerűségű játékkal is csak 3,5 kört tudtunk játszani olyan hat óra alatt.
Maga a játékunk a történelemnek megfelelő volt. A svédjeim a német protestánsokkal karöltve hevesen támadták a császáriakat. Wallenstein újkori követői a tüzérségi fölényükre támaszkodva hevesen és sikeresen ellenálltak, a svédjeim a szász és észak-német szövetségeseivel heves lovassági csatározásba kezdtek a malom-domb előtt, hogy oda feljutva, majd elhallgattassák az ágyúkat, mindeközben a gyalogság felzárkózott az ellenség sáncainak vonalára, de végül nem sikerült azt áttörnie.
Itt kell megköszönnöm a játékot Bogesznak és Péternek, aki mint hagyományőrző tolerálta azokat az egyszerűsítéseimet, amelyek a kor hadviselésével ugyan szembe mentek, de játéktechnikailag indokolt volt. Szintén köszönetet érdemel két ifjú játékostárs segítőm, akiket az apjuk nem tudott elrángatni az asztalunktól, és akik közül az egyikük Bulcsú, meg kell valljam korát jóval meghaladóan játszott, ügyesen és megfontoltan.
És akkor itt át is adnám a szót Petyónak
Gábor megírta már a csoportos építés eredetét és történetét. Csak annyival egészíteném ki, hogy jómagam az ötletet nagyon jónak találom, és remélem lesz még hasonló mozgalom a jövőben is. Mivel a történelmi hadijátékok előnye egyben a hátránya is, hogy szinte végtelen számú korszak létezik, megszámlálhatatlanul sokféle szabályrendszerrel kombinálva, több méretarányban, így könnyen előfordulhat, hogy az amúgy is csekély számú játékos nem talál közös pontot vagy csak keveset. Mindenkit más érdekel, ami természetes is, de jó, ha van több „találkozási pont” is.
A mi játékunk, avagy a mi szárnyunk történései a következőképpen festett. Először is az érkezés és a felpakolás után nem siettünk a játék elkezdésével, hisz sajnos magunk is ritkán találkozunk, a helyszín is igen érdekesnek mutatkozott és szerencsére számos barát is feltűnt a vendégek között. Így először csak nézelődtünk, beszélgettünk. Gábor kislánya igen lelkes és már türelmetlen volt, így hozzám csatlakozva, mint szárnysegédem vágtunk bele a játékba. A bal szárnyunkat bíztam rá, egy gyalog terciót, 2 lovasezredet és egy magyar hajdú különítményt, míg magam a centrumot és a jobbszárnyat vezettem. Mindjárt az elején meg kell jegyeznem, hogy ifjú alvezérem hamar megértette a játék alapjait és ügyesen irányította a rábízott részeket kevés segítség mellett. A lépések előtt megbeszéltük a lehetőségeket, de a döntés mindig az övé volt. Ezután mondtam a dobás célszámokat, ő pedig gurította a kockát. De még hogy…. A másik oldal fővezérének- (apai ágon rokona) illetve a másik tábornok mosolya körről körre olvadt le, a miénk pedig ezzel párhuzamosan szélesedett. „Kezdő kéz szerencsét hoz” tartja a mondás, és azt kell mondanom, nem alaptalanul.
Viszonylagos sikereket itt tudtunk elérni, előrenyomultunk az asztal közepén, keresztben húzódó útig. Itt találkoztak össze csapataink az ellenség lovasságával, illetve gyalogságával. Habár a protestánsok túlerőben voltak, de a terepnek és játékostársam remek dobásainak köszönhetően sikeresen feltartóztattuk őket. Középen illetve a jobbszárnyunkon, ahol egy sánc is húzódott, már nem mentek ilyen simán a dolgok. A parancsokat nem sikerült sikeresen kiadni, így a csapatok csak nehezen tudtak előrenyomulni, illetve a támogató tüzérség sem volt túl sikeres. Az ellenségnek ezzel szemben (Szabi parancsnoksága alatt) nagyobb szerencséje volt a parancskiadásokkor és aktívabban tudta előremozgatni erőit. Gyalogságával elérte a sáncot és miután tüzérségével és muskétásaival kissé megpuhította a mieinket, rohamra indult. Katonái bátran felkapaszkodtak az erődítésre, de annak védő állták a sarat. A helyi parancsnok előrelovagolt és hangos szóval biztatta katonáit. Véres közelharc alakult ki, ahol mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett, de végül a rohamozók visszavonultak.
Mindeközben a centrumban az egyik terciónk megtört a rázúduló tűzben, nagy része megfutott és ezzel rés nyílt az arcvonalon.
A nap jól telt, nem siettettük a játékot, sokat beszélgettünk mellette, próbáltunk a nézelődőkkel szóba elegyedni, így mi csak 3 kört tudtunk lejátszani. A nap végére abban egyeztünk meg, hogy a protestánsok jobb helyzetben voltak, mivel már rendezték csapataikat, amivel benyomulnának a centrumban támadt résbe, amit bizonyára meg is tettek volna és oldalba támadták volna a szárnyainkat. Habár a balszárny stabil volt, sőt, igazán jól álltunk, de két oldalról jövő támadást csak nagyon jó kockajárás mellett tudtunk volna megállítani. A balszárnyunk, habár visszaverte a rohamot, de nagyon megviselte a harc, a morál megingott így itt elég bizonytalan volt a helyzet. Tehát mindent összegezve az ellenfél jobb helyzetben volt. Átbeszéltük az állást és megegyeztünk a feltételezhető végeredményben.
Mindenképpen szeretném megemlíteni a nap fénypontját számomra. A 3. kör előtt egy ifjú hölgy és édesanyja állt meg az asztalunknál érdeklődve. Miután pár szóban felvázoltuk, hogy mit is lát az asztalon, örömmel, azonnal csatlakozott hozzánk a császári oldalon. Teljesen külsősként érkezett, és ezelőtt még nem találkozott ezzel a hobbival. Gyorsan elmagyaráztam az alapszabályokat valamint a játék menetét, majd egy teljes kört játszott végig. Vele is minden esetben megbeszéltük, mit lehet és mit kéne tenni, majd döntött, mozgatta a figurákat, mért a mérőszalaggal majd izgatottan gurította a kockát. Jó volt tapasztalni az érdeklődését és hogy mennyire tetszett neki a játék. Külön öröm volt, hogy csatlakozott, hisz most nem a toborzáson volt a hangsúly. Remélem, még találkozunk vele az asztal mellett. Ezúton köszönöm minden játékostársamnak ezt a remek élményt és a rendezvényszervezőknek a szíves vendéglátást. Nagyon jó lenne, ha ebből egy jövőbeni együttműködés fejlődne ki.
Ha nem is sikerült számos érdeklődőt bevonzanunk, de talán nem nagyzolok, ha azt állítom, hogy mi voltunk az idei Márton-napi Makett Rendezvénynek a leglátványosabb programja. Többen megálltak, kérdeztek illetve beszélgettek velünk a történelemről. És itt ragadom meg a szót, hogy köszönetet mondjak a GoForGo Travelnek, és Simon Anikónak és Forgó Imrének, akik helyet biztosított számunkra a már hagyományos Márton-napi Makett rendezvényen.
Szerintem a játék méltó megkoronázása volt ennek a több éves projektnek és úgy néz ki, hogy lesz még folytatása, de ekkor már nem német földön fogjuk ontani a vért, hanem Magyarországon a Tizenöt éves, avagy hosszú háború csatamezőin a török ellenében. Illetve lehet, hogy végre helyet fog találni a jövő évi budapesti Historikum is...
Ambasa & Petyó
