Zürichi tartózkodásom egyik hétvégéjén történt, hogy a kollégáimmal elhatároztuk, kirándulunk egyet. Sajnos - vagy a poszt szempontjából éppen szerencsére - az időjárás nem volt túl kedvező egy komolyabb szabadtéri túrához, pláne, hogy egy hegyet terveztünk meglátogatni. Így tehát a "B" terv lépett életbe, mely szerint egy vízesés megtekintése után egy repülő múzeumba zarándokoltunk. Utóbbi annyira tetszett, hogy gondoltam írok egy rövid posztot, és megosztok pár képet a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálónak. Lelkesedésemet az is növelte, hogy egy magyar érintettségű különlegességre is bukkantunk.
A vízesés a téli alacsony vízhozam ellenére is lenyűgöző látvány és hanghatás, de a napra a pontot (hogy egy kis képzavarral éljek) a kiállítás tette fel és varázsolta remek kis eseménnyé azt a vasárnapot.
A látogatás előtt a múzeumról annyit tudtam, hogy van. Mikor odaértünk, akkor tudatosult bennem, hogy ez légierős múzeum kiegészítve-, de ugyanolyan hangsúllyal kezelve- a légvédelemmel. Ez azt jelenti, hogy a kiállított darabok majdnem a fele a légvédelemhez köthető. Az intézmény 13 órakor nyitott (már az is meglepett, hogy vasárnap nyitva van ebben az országban), mi kb 12:55-kor érkeztünk. Gondoltuk 5 perc ide vagy oda nem számít, de rohamunk megtört egy amúgy kedves és udvarias gondnokbácsi(?) ellenállásán. Habár a pénztár és ajándékboltban már ott volt az eladónéni, jegyünket csak a meghirdetett nyitvatartási idő elérkeztével válthattuk meg. Hiába, ordnung ist ordnung.
A belépő, helyi viszonylatban szerintem kifejezetten olcsónak mondható, 15 svájci frankba került. Fotójegy nem volt és nem is szólítottak fel rá, hogy nem lehet fotózni így ezt ingyen megtehettük. sajnos a fényképezőgépem nem volt nálam, így csak a telefonomat tudtam használni. A képek minőségéért elnézést kérek. Ez volt a másik döbbenet, hogy Svájcban valami ingyen van?! Beléptünk az első csarnokba, ahol mindjárt egy gyönyörű P-51-es Mustang fogadja a látogatót.
Kicsit tébláboltunk, forgattuk a fejünket, mikor az előbbi kedves gondnokbácsi szívélyesen útba igazított, hogy honnan érdemes elkezdeni a tárlat megtekintését, ha időrendben szeretnénk haladni. Még egy pár szót szólt is a korai gépekről, de azután utunkra engedett. Itt ért a harmadik döbbenet: A kiállított tárgyak nincsenek elkerítve és szúrós tekintetű teremőrök sem kísérik figyelemmel a látogató minden mozdulatát. A múzeum a nézelődők becsületességére és illemtudására bízza, hogy hogyan viselkedik, mit hogyan tekint meg. Úgy látszik kordonokra meg üvegfalakra errefelé nincs szükség, és minden vendég tudta, hogyan viselkedjen. Egy angol úrra kellett rászólnia a gondnokbácsinak, hogy ne menjen be a kisfiával a kiállított tárgyak közé, de ezt kifogástalan udvariassággal tette. Nekünk a "nem tiltják, tehát lehet" felfogás és a szakmai érdeklődés által feltüzelve néha nagyon vissza kellett fogni magunkat, hogy ne tapogassunk össze semmit.
Az első repülőeszközök az első világháború előttről vannak. Két léghajó makettel indul a gyűjtemény majd következnek a csodás állapotban levő légjáróművek 1910-ből. majd a Nagy Háború időszakának gépei. Itt azon törtük a fejünket, hogy vajon replikákat látunk vagy felújított eredeti szerkezeteket? Mindkét esetben kiválóan dolgoztak a szakemberek. Ezután a két háború közötti időszak majd a 2. világháború következik. Az én egyik kedvencem az Me 109-es volt a mellé állított DB motor metszettel. Nem is tudtam, hogy ez lógó hengeres konstrukció volt... A másik, az Me 262-es Jumo hajtóműve volt. De volt itt még a plafonról függesztett Storch is.
A csarnok közepén kaptak helyet a légvédelem eszközei. Gépágyúk, ágyúk, távmérők és sok minden más. Számomra a legnagyobb meglepetés egy Gamma-Juhász féle lőelemképző berendezés volt, egy vitrinben mellette pedig a hozzá tartozó mindenféle dokumentáció 1941-ből! Itt már csorgott a nyálam.
A múzeumszervezők professzionalizmusát mutatja, hogy itt a kiállított eszközök és fegyverek mellett nem csak a típusuk meg a használatuk időtartama vagy gyártási idejük volt feltüntetve, hanem szép tablókon az egyes rendszerek felépítése és használata is. Hogyan dolgozott együtt, rendszerben pl. a megfigyelő, bemérő, stb. és ezek alapján a lövegek hogyan vezették tüzüket. Nagy hiányosságnak tartom viszont, hogy minden csak németül volt kiírva, ami különösen furcsa számomra egy olyan országban,ahol 4 hivatalos nyelv is van, és szemmel láthatóan sok külföldi is meglátogatja az intézményt.
A 2. csarnokban már a háború utáni jetkorszak repülőeszközeit és légvédelmi berendezéseit nézhettük meg. Kordonok és teremőrök itt sem voltak. Sőt egy de Havilland Venom pilótafülkéjébe be is lehetett ülni. A gyönyörű gépek között eljutottunk időben és térben a 80-as 90-es évekig. Itt is azon töprengtünk, hogy vajon a kiállított Mirage pl. üzemképes-e még? Mert olyan hihetetlenül jó állapotban van minden, mintha csak tegnap teljesítette volna utolsó repülését. Sőt, talán még annál is jobban.
Ennek a hangárnak a galériáján körbe lehet sétálni és felülről megtekinteni a tárlatot, amit érdemes is megtenni. Itt kaptak helyet a kisebb tárgyak, mint a fedélzeti fegyverek, rádiók, felderítő gépek kamerái, stb. Ami különösen tetszett itt, az egy újabb Venom törzse volt, amit kissé oldalra billentettek és nyílásokat vágtak a borításon, hogy a látogatók egy gép belsejébe is betekinthessenek, hogy ott mi van, hogyan épül fel. A svájci precizitásra jellemzően sehol sem feledkeztek meg a megfelelő megvilágításról, mint például külön lámpákkal itt a törzsben vagy egy másik repülőgép fúvócsövének belsejében.
Ezek az apró részletek teszik nagyon szuperré ezt a múzeumot, és látszik, hogy létrehozói nem sajnálták az időt, energiát és a pénzt. Nagyon megnyerő a rend, a tisztaság és a szervezettség, ami itt fogadott minket. Ha valaki erre jár, annak mindenképpen ajánlom a megtekintését, de feltétlenül szánjon rá vagy egy fél napot, mert annyi biztosan kell, hogy mindent szemügyre vehessen. Sajnos nekünk a vége egy kissé sietősre sikerült, de mindenképpen megérte.
A múzeum címe: AIR FORCE CENTER
Überlandstrasse 255
CH – 8600 Dübendorf
Petyo
