wwi_french_military_propaganda_poster.jpgKészülődvén a Székesfehérváron megrendezésre kerülő VII. Historikumra, és Ambasa múltkori seregbemutatós cikkén felbuzdulva (no és unszolására), úgy gondoltam én is megmutatom a francia seregemet és szólok róla pár szót. Az elkövetkezendő rendezvényen terveink szerint úgyis vállt-vállvetve fognak bakáink harcolni a nyugati front iszapos poklában.

Magának a seregnek és a figuráknak a története jópár évre nyúlik vissza és összekapcsolódik a német seregemmel, de szegről-végről még a Warhammer 40000-rel is. De hogyan? Egy korábbi bejegyzésemben, már írtam róla.Tehát a Scarab Miniatures figuráit vásároltam meg. Ár/érték/kínálat viszonylatában akkor ez tűnt megfelelőnek. Meg is rendeltem hát jópár blisztert. A cikket anno ott hagytam abba, hogy jöhet a festés. Ezzel kissé bajban voltam, mert akkoriban sem a kedvem, sem a lehetőségeim nem voltak ideálisak, valamilyen gyors megoldást szerettem volna. Egy makettboltban találtam Tamiya színes festéksprayt. Mindjárt vettem is egy kéket 100ml-es kiszerelésben. Az ötlet többé-kevésbé bevált, mert gyorsan megvoltam a késői franciák „horizon blue” alapszinével, de maga a festék kissé sima felületet ad, és néha nehézkes volt erre festeni. Arról nem is beszélve, hogy a figurák zsírtalanítása és az alapozó „rásütése” ellenére is folyton lepattant itt-ott. Akkoriban a bemosók (wash-ok) nem voltak ennyire elterjedtek vagy én nem ismertem őket. Így én világosított indigókék festék híg keverékével oldottam meg ezt. Ezután Citadel Fenrisian grey-el szárazecseteltem a figurákat. Ezután jöttek a fegyverek és a felszerelések, szerelvények. Tempómat jól jellemzi, hogy időközben bejöttek a képbe (legalábbis az enyémbe) a bemosók. Ezeken a figurákon ismerkedtem meg velük és nagyon megtetszettek. Igazán megkönnyítik az ember dolgát. Tehát a hátizsákok és a málha Nulln Oil bemosást kapott. A fegyverek fém részeit Gun metallal festettem és szintén Nulln Oillal mostam be, a szíjakon pedig a Graveyard Earth fantázianevű barnát használtam. Összességében nem volt bonyolult a figurák festése, egyedül a hátizsákok és az azokon található felszerelések kicsit pepecselősek. 

20191027_124319.jpg

20191027_123953.jpg

20191027_124001.jpg

20191027_124330.jpg

20191027_124408.jpg

20191027_124402.jpg

20191027_124353.jpg

Még nem voltam kész a kontinentális katonák festésével, amikor János felajánlott egy közös rendelést a Woodbine Design kínálatából, de a Grippingbeast oldalán keresztül. Itt láttam gyarmati katonákat és úgy gondoltam, igazán feldobnák a seregemet. Történelmileg is hű lenne, mert a francia gyarmati katonák tízezrei, marokkóiak, szenegáliak (ez utóbbi egy gyűjtőnév, amivel egységesen a fekete afrikaiakat illették) szolgálták becsülettel az uraikat és ontották vérüket fehérbőrű bajtársaikkal együtt. Érdemes megjegyezni, hogy a francia hadseregben nem volt faji megkülönböztetés, a színesbőrű katonák pontosan ugyanolyan megítélésben részesültek, mint mindenki más. Sőt, a szenegáliak hírhedtek voltak keménységükről közelharcban és ezért tisztelték (és talán félték is? ki tudja) őket.  Tehát rendeltem pár bliszter szenegálit is.

20191027_124234.jpg

20191027_124225.jpg

A „kék bakákat” félretettem rövid időre (bevallom kissé bele is untam a festésükbe), hogy gyorsan kifesthessem a jövevényeket. Igazán szapora munka volt, és szerettem dolgozni rajtuk. Fekete alapozásra, English Uniform alapszínt kaptak, amit Sephiaval mostam be és világosított alapszínnel szárazecseteltem. Sajnos arra már nem emlékszem, hogy a bőrükre mit használtam, de valamilyen csokoládébarnát. A gyarmati katonák, a rohamsisak mellett egy fez-szerű fejfedőt viseltek, feltehetően, amikor nem az első vonalban tartózkodtak. Erre a hadihelyzetnek megfelelően egy- az egyenruha színével megegyező huzatot húztak. Én viszont úgy gondoltam, hogy jó lenne feldobni a barna masszát még ha nem is teljesen valósághű, így a fezes figuráim fejfedőjét pirosra festettem. A mandzsettákat pedig citromsárgára, ahogy azt valóban viselték.

tirail10.jpg

A talpakat egyöntetűen PVA és föld keverékével fedtem, ami egész jól hasonlít a sáros flandriai viszonyokra. Néhol bemostam barnával vagy feketével. Műfüvet vagy bármilyen növényt nem raktam rájuk.

Összességében fel tudok állítani 3 nem teljes rajt gránátosokkal, puskagránátvetősökkel és golyószórósokkal. Van egy géppuskám 4 kezelővel és egy aknavetőm hárommal. Van 4 tisztem, amiket variálhatok. Lehet valamelyikük századparancsnok a többiek a szakaszt vagy a rajokat vezethetik. A szenegáliakból kiegészítésnek van 2db 8 fős rajom egy szakaszparancsnokkal. A tisztek és altisztek fehér figurák. Terveim között van, hogy a szenegáliak is kapnak golyószórót, de ahhoz be kellene szereznem megfelelő fejeket, mert a Woodbine cserélhetőre csinálta a figuráit, de néger fejem nincs több. Egyenlőre így is jó.

20191027_124434.jpg

A Nagy Háború egyik szimbóluma a Tank. Ebből is beszereztem egy korai típust, egy nehéz Saint Chammond-ot, ami valójában a világ első rohamlövege. Ezt is a Scarabtól rendeltem. Próbáltam korhű terepmintát festeni rá, de nem igazán vagyok vele elégedett. Maga a jármű olyan ronda, hogy már szép, ezért is választottam. Nem volt sikeres típus, rengeteg hibája volt, de jó is így, nem kell egy „halálcsillag” a csatatérre. Néha saját maga a legnagyobb ellensége ennek a behemótnak, ami könnyen mosolyt tud csalni az arcunkra. A modell maga megfelelő, egy darabba öntött műgyanta. A futóművet oldalanként szintén egy-egy darabban kellett felragasztani, ami fémből készült. Ezen felül a fegyvercsöveket kellett még felhelyezni. Sajnos a géppuskák vékony csövei nagyon sérülékenyek.

20191027_130142.jpg

Így várom hét november 24-t, hogy újra rohamra vezethessem őket a németek ellen. Egyszer talán majd azokról is írok.

Petyo

Szerző: HPetyo  2019.10.29. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény 28mm első világháború wargame Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr7915267526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása