Amikor tavaly kora ősszel ismét ismét Krakkóba látogattam, több határozott célom is volt, de a most bemutatásra kerülő múzeum nem tartozott közé. Igazából fogalma sem volt a létezéséről, de a szerencse mellém szegődött. A busz, amelyen utaztam erős késésben volt amit tetőzött, hogy nem találta meg a kétszintes buszpályaudvaron a neki szánt állóhelyet, ezért többször is nekifutott az az előtt elterülő körforgalomnak. Miközben bosszankodtam, egy jellegtelen tábla került a szemem elé az egyik betonpilléren, amely a múzeumot hirdette. Nocsak, gondoltam ennek jó lesz utána nézni. Mivel nem rendelkeztem minden napra kötött programmal gondoltam ennek az intézménynek a meglátogatását is beillesztem a programjaim közé…
Nos a tábla nem véletlenül díszelgett ott, ahol volt, hiszen a Múzeum, amely egy, 1911-ben, a Monarchia idején épült parancsnoki épületben kapott helyett igen közel volt a buszpályaudvarhoz. Aki még nem járt Krakkóban, azoknak elmondom, hogy az óváros észak-keleti sarkánál található a Főpályaudvar és emögött a buszállomás. Vagyis a múzeum a az óvárostól, alig negyedórányi kényelmes sétával könnyedén elérhető.
Magát az intézményt még 2000-ben alapították, de a gykiállítási tárgyak gyűjtése, már vagy tíz évvel korábban megkezdődött. Jelenleg az intézmény mintegy 7.000 kiállítási tárggyal, több, mint 12.000 archív, többnyire személyes dokumentummal és egy 11.500 kötetes könyvtárral rendelkezik.
2011-ig közel 100.000 látogatóval büszkélkedhetett a múzeum, de a régió vezetői belátták, hogy az intézmény épülete és maga a gyűjtemény is felújításra, megújításra szorul. Ez évben a múzeum bezárt - talán ezért sem tűnhetett fel a megléte az az évi látogatásom alatt – és csak 2012. szeptember 27-én nyitotta meg ismét kapuit immár megújulva, megszépülve és megnövelt kiállítótérrel.
Maga a intézmény nem csak a szigorúan vett lengyel ellenállási mozgalom történetét mutatja be, hanem annak előzményeit, és utóéletét is.
A háromszintes múzeumban az eligazodást a padlón lévő nyilak segítik, ha ezeket követjük, akkor időrendben sétálhatunk végig a kiállítási termek során. Maga az ellenállás természetesen nem a földalatti mozgalommal indult, így az első termekből megismerhetjük a lengyel haderő 1939-es kétfrontos háborúját. Ezt követően megismerhetjük a mind a német, mind a szovjet megszállási övezetben tomboló terrort. Az utolsó terem a külföldre - előbb Franciaországba, majd Nagy-Britanniába - menekült lengyelek harcát villantja fel.
Egy ötletes megoldás, egy stilizált Vickers-E harckocsi vázára két, a közelmúltban megtalált eredeti roncsból származó darabokat szereltek, mint pl a torony alatti homloklemezt, illetve a lánctalp töredéket
Ezeket a termeket elhagyva, az udvar túloldalán a német megszállást ismerhetjük meg részletesebben. Ez a lényegében egy nagyobb, de fülkékre osztott terem, amely egy utat mutat be, sok személyes tárgyal, dokumentumokkal. Utunk a hétköznapok bemutatásával indul de a terem végét egy szimbólikus koncentrációs táborkapu zárja le.
Eredetileg ez a terem sokkal sötétebb, csak a vaku világosította ki ennyire
A nyilakat követve innen az utunk a pincébe vezet, amely immár ténylegesen a földalatti mozgalom, a Honi Hadsereg tevékenységét mutatja be. (A második világháború idején nem csak ez a lengyel ellenállási mozgalom létezett, de mind közül ez volt a legjelentősebb, és az intézmény csak ennek az egy szervezetnek állít emléket.) Itt rengeteg tárgyi emléket ismerhetünk meg. Megismerhetjük az ellenállás kialakulását és tevékenységét. Számomra érdekes volt, hogy a történeti sorrendet követő kiállítás folyamát időnként olyan tematikus termek szakították meg, amelyek egy-egy sajátos nézőpontot is villantottak fel. Ilyen volt pl. a nők, vagy az egyház szerepét bemutató tablók, illetve a toborzást, és a kiképzést megismertetők.
A baloldalon egy stilizált brit bombázó belseje látható, amelyből éppen a diverzánsok ugranak ki valahol Lengyelország felett. A jobb oldalon a nők az ellenállásban bemutató tablók láthatóak.
Egy föld alatti parancsnoki harcálláspont berendezése
Balra az előző képen látható földalatti bázis rádiós kiképző asztala, illetve jobbra egy pisztoly rejtett szállítására szolgáló könyv.
Az ellenállók fegyverei és használati tárgyai
Az erdei partizánok fegyverei és felszerelési tárgyai. A tabló érdekessége, hogy a múzeum termeit járva ugyanezt később hátulról is láthatjuk.
Az egyház a Honi Hadseregben betöltött szerepét bemutató tablók
V-2 makett, rajta a Vickers harckocsihoz hasonló módon eredeti darabok
A baloldali tablón egy illegális fegyverraktár, míg a jobb oldalin egy börtöncella látható.Jellemző, hogy a zárka csak a vakus fényképen ilyen világos, benézve valójában még az orromig sem láttam, egyedüli fény az ajtón és a szemben lévő kis ablakon szűrődött be.
Mint ismeretes a Honi Hadsereg története a németek bukásával nem ért véget, mivel tagjaira további üldöztetés járt, immár a szovjetek és a velük együttműködő kommunista államgépezett részéről. Természetesen a szervezet története nem lenne teljes, ha történetének ezt a részét nem elevenítené fel.
A kommunista megtorlást bemutató kihallgató szoba
A pincéből feljőve az udvaron egy fotókiállítást láthatunk a nyugati lengyel haderő tagjairól, illetve számomra nem teljesen érthető módon az árkádok alatt néhány, a független Lengyelország kikiáltása és 1939-es bukása közötti polgári- félkatonai szervezetet ismerhetem meg jórészt egyenruhák és jelvények segítségével.
A múzeum emelete három időszakos kiállításnak ad otthont. Az egyik természetesen a varsói felkelésnek állít emléket, egy másik, pedig egy az első világháborús, osztrákok oldalán harcoló lengyel légió egykori tagjának személyes hagyatékát mutatja be.
A varsói felkelést bemutató, jórészt fotókiállítás
Emil Fieldorf légiós hagyatéka
A harmadik kiállítás volt számomra, talán nem véletlenül a legérdekesebb, és természetesen ez volt a leglátványosabb is. Ez nem volt más, mint egy Kanadába szakadt lengyel tekintélyes méretű, személyes fegyver- és egyenruhagomb gyűjteménye volt.
A fegyvergyűjtemény
A gombgyűjtemény
Ugyanitt egy másik érdekes terem is volt, ahol ki tudtam próbálni, hogy milyen érzés is megküzdeni egy 7,92 mm-es wz.35-ös páncéltörő puskával egy német Pz.38(t)-vel, vagy egy szovjet T-28-assal. Itt két állás volt, a baloldali fekvőben a szovjet tank ellen harcolhattam, míg a jobboldaliban térdelve a németet kellett kilőnöm. Mindkét esetben, a sötét teremben először csak egyre erősödve a harckocsi hangját hallottam, majd a vetített képen feltűnt, maga acélszörnyeteg is. Ekkor a sötétben fel kellett húznom a puskát, majd céloznom és lőnöm, és ezt addig ismételni, amíg az ellenséges tank, vagy ágyújával ki nem lőtt, vagy le nem géppuskázott, esetleg el nem taposott, mert végül mindig erre a sorsra jutottam. Az egész igen életszerű volt a hang és fényhatások közepette, megvallom, annyira az élmény hatása alá kerültem, hogy többször elvétettem a fegyver felhúzását.
Ha nem lett volna a fegyvergyűjtemény és a fenti virtuális játék, a múzeum nekem személy szerint nem tetszett volna. Az én ízlésemnek, meglehetősen hatásvadász volt, nagyon komor és nyomasztó. Én megértem, hogy természetesen a téma némileg megköveteli ezt, de ugyanakkor nekem túlzott volt a szenvedés kiemelése a hősiességgel szemben. Az összhatást fokozta a termekben uralkodó sötét, a fekete alapú tablók és a különböző hanghatások. Voltak igen ötletes megoldások, pl. egy szobabelső, amely ablakába az égő Varsót vetítették. Hasonlóan nagyon hatásos volt a kihallgató szobában lévő sík alak fejére vetített arckép, amely élővé tette az amúgy élettelen figurát, miközben az itt lévő hangszóróból folyamatosan és monotonul ismétlődött a kihallgató tiszt kérdése, akárcsak a valóságban.
Én nem akarok senkit lebeszélni, arról hogyha Krakkóba jár hogy 2-3 órát szánjon a Múzeum meglátogatására, egyszerűen számomra túl túl komor és lehangoló volt, és összehasonlítva a Varsói felkelés Múzeumával, amolyan pótléknak éreztem. Kicsit olyan érzésem volt- persze a tévedés jogát fenntartva - hogy csak azért került az intézmény Lengyelország egykori fővárosába, amely köztudottan nem a német megszállással szembeni ellenállás jelképe volt, mert itt sok turista fordul meg.
A belépőjegy 13 Zloty, de ezért a pénzért nem csak ezt az intézményt, hanem a Visztula másik partján található Schindler gyárából kialakított múzeumot is meglátogathatjuk. Fényképezni szabadon lehet, vaku és állvány is használható.
A Honi Hadsereg Múzeumának honlapja
Ambasa