Valamikor réges-régen, immár 12 esztendővel ezelőtt már meglátogattam a csehek harckocsi múzeumában, Lesany-ban. Akkor, mivel nem igen jártam még olyan múzeumban, amely ennyire szakosodott, és nem csak a nálunk jól ismert Varsói Szerződés technikája található meg benne, mint nálunk Kecelen. Úgy gondoltam, hogy itt az idő egy újabb látogatásnak, így hát felkerekedtem...
Maga a múzeum, amely a Cseh Hadtörténeti Múzeum fiókintézménye Prágától délre, mintegy 50-60 kilométerre található. A múzeum 1996-ban nyitotta meg kapuit a hadsereg egy volt tüzérségi laktanyájában. Ma gyűjtemény több, mint 700 katonai járművet (kerékpár, motorkerékpár, autó, tehergépkocsi és egyéb jármű), páncélost és tüzérségi eszközt tartalmaz a wikipedia szerint.
Akiket érdekelnek a páncélosok itt, megtekinthetik a második világháború néhány ikonikus darabját, közöttük olyanokat is, amelyek a magyar fegyveres erők is rendszeresített harceszközei voltak. Van itt Pz.35(t) a Turán testvére, Pz.38(t) amelyből 108 darabot használtunk a Don-kanyarban, Hetzer amelyből számosat vetettek be a dunántúli harcok során és végül van Pz.IV-esük is. A másik oldal is hasonlóan sokszínű. Van itt brit Carrden Lloyd, Cromwell és Comet, amerikai M3 Stuart, M4 Sherman, M36 Jackson, M3 Halftrack, de még egy LVT-4 Buffalo is. Szovjet részről pedig T-34/76 és -85, Ba-64, ISzU-152, ISz-2 és -3.
A háború utáni részben is van jó pár csemege. Van itt brit Centurion és Chieftain, német Leopard 1 izraeli Merkava amerikai M48 és Gamma Goat, és a cseh ipar néhány igen érdekes prototípusa a számos szovjet modell mellett. Külön figyelmet érdemel a magyar FUG, amelyet ott OT-65 néven rendszeresített a Csehszlovák Néphadsereg.
A múzeum ezen felül rendelkezik egy kisebb vasúti-, egy Skoda tüzérségi-, egy légvédelmi tüzérségi-, egy rakéta tüzérségi-, és egy gulyáságyú gyűjteménnyel.
Eddig tartott a hivatalos ismertető, és akkor kezdődjön a személyes:
Kicsit nosztalgiafaktorral vágtam neki az útnak. Tizenkét évvel ezelőtt nekem és néhai édesapámnak is nagyon tetszett a gyűjtemény. Úgyhogy eléggé felfokozottak voltak az elvárásaim.
Nem autóval járok, hanem tömegközlekedek, így egy ilyen kis falú megközelítése is számomra már nem olyan egyszerű. Amikor először jártam ott a szállásom személyzete segített. Akkor egy kis vicinálissal mentem le délre, egy gyönyörű folyóvölgyben. Nosza gyerünk, de azért ne hűbelebalázs módjára, ezért már itthon megnéztem a Cseh Államvasútak menetrendjét. Megelégedve tapasztaltam, hogy a szombat délelőtti órákban két vonat is van. De biztos, ami biztos megkérdeztem a szállodai recepcióst, hogy jól néztem-e, és meg léteznek ezek a vonatok. Ugyan ő még sohasem halott a faluról, de helyeslő választ kaptam, így megnyugodva vágtam neki másnap reggel az útnak. Az első meglepetés a Főpályaudvaron ért, ahol a jegyárus közölte velem, hogy ezek a vonatok léteznek, de nem innen indulnak, hanem valahonnan máshonnan, ahol nekem át kellene szállnom. Hogy ez a valahol egy város, vagy egy kerület ezt nem tudtam beazonosítani, így nem mertem megkockáztatni. Végül némi diskurzus után kiderült, hogy létezik közvetlen vonat, de csak 11 után, így a 17:30-kor záró múzeumba csak valamikor 13:00 körül érhetek oda. Nyeltem egyet, feszített lesz a tempó, de hát ez volt az egyik ok, hogy elutaztam Prágába. Végül sikeresen meg is érkeztem, bár a vonat egyáltalán nem a 12 évvel ezelőtti festői útvonalon ment. Maga a vonatjegy egyébként egyáltalán nem volt drága, oda-vissza olyan 220 KCS-volt (3500 Ft).
Végül nem sokkal 13:00 után meg is érkeztem a Múzeumhoz. Illik tudni, hogy az a vasúti megálló nem Lesany-ban van, hanem a szomszéd faluban.
Maga a múzeum több részből áll. A főkapun belépve találkozunk az ikonikus rózsaszín ISz-2-essel, amelynek igen érdekes története van. Itt található még néhány kuriózumnak számító német légvédelmi radar. Innen tovább az utunk kettéválik. Én az alsó utat választottam. Ez vezet a fő kiállítás felé, míg a felső a büféhez és a két tüzérségi pavilonhoz, a híradástechnikai kiállításhoz és a gulyáságyúkhoz, de erről majd szép sorjában. Mielőtt elérném a fő részhez vezető belső kaput, jobbra található az igen rossz állapotban lévő vasúti kiállítás, amelynek érdekes darabja egy páncélozott vagon a német BP-42 páncélvonatból.
Ekkor még mindig legyen egy kis türelmünk és a vonatok mögötti épületben megnézhetjük a rakétatüzérek kiállítását. Ez a kiállítás amennyire érdekes, legalább annyira sötét. A napfényről belépve, annyira nem láttam, hogy neki is mentem a teremőr néni székének. Később, amikor már hozzászokott a szemem, már nem volt ennyire vészes a látvány, de azért a fényképező gépemet próbára tette a kiállítás. Maga ez a rész két teremből áll. Az elsőben 7 nagyobb harcászati és hadműveleti rakétaindító jármű található. Némelyik belseje ki van világítva és így be lehet nézni a belsejébe, illetve egy állványra felmászva felűről is megtekinthetőek. Ebben a teremben van még néhány rakéta is. Ezek egy része metszett, egykori szemléltető eszköz. A másik terem leginkább a páncéltörő rakéták otthona. Itt a tárlókban van egy-két igen érdekes darab és itt is van számos metszett. Ugyanitt van még egy a GAZ-69-en és két BRDM alvázon lévő rakétás páncélvadász. Maga ez a rész emlékeim szerint 12 évvel ezelőtt még nem volt meg. Nekem nagyon tetszett igen érdekes volt, de sajnos nagyon nehéz volt fényképezni. Itt jegyzem meg, és ez az egész múzeumra igaz, hogy lehet vakut használni, de állványt nem. Ugyanakkor én nem szeretek vakuzni, ha nem muszáj, de itt sokszor kellett.
Ezek után aztán végre elértem a fő kiállítást, ami egy hét épületből álló, egymásba fonódó épület-együttes. Ez a rész a kezdetektől a hidegháború végéig tartalmazza az érdekesebb és értékesebb darabokat, dioráma-szerűen berendezve. Itt számos érdekes darab található, de sajnos a megvilágítás eléggé esetleges, de leginkább sötét, vagy ellenfényes. A itt lévő darabok jó állapotban vannak. Innen kiérve jutunk a szabadtéri kiállításhoz.
A szabadtér igazából leginkább nyitott oldalú fedett beállókból áll. Ez ugyan némileg megvédi az eszközöket az időjárás szeszélyeitől, de a harceszközök nem körbejárhatóak, és igazából szinte csak szemből láthatóak a zsúfolt elhelyezés miatt. Így az itt lévő eszközök eleje fényben áll, míg a hátsó részük bosszantó sötétségben. Ebben a részben vannak a hidegháborús nyugati eszközök is. Velük szemben van, jórészt a keleti technika, de ott sem jobb a helyzet. Ezeknek a beállója magasabb, és hátul nyitott, ezért jobbak a fényviszonyok, viszont a tér annyira zsúfolt, hogy az eszközök két sorban állnak, amelyekből a hátsó sorból valami látható, de semmi sem fényképezhető. Számos darabnak még így sem jutott hely a tetők alatt, így ezek teljesen ki vannak téve az időjárásnak. (Merem remélni, hogy mivel a múzeum nem egész évben van nyitva, ezen eszközök télen fedett helyre kerülnek és inkább csak a második sorból kerültek ki, hogy valami látszódjon belőlük. De hát én optimista vagyok.) Itt is vannak érdekes darabok, amelyekből érdemes kiemelni néhány csehszlovák/cseh kísérleti darabot. A szabadtéri eszközöket - szerintem teljesen feleslegesen - kordonnal zárták körül, gondolom, hogy ne másszanak fel rájuk. Azonban ezzel zavarják a fényképezést, és a körbejárást, miközben azért ezek nagy része tucat darab. Persze balesetvédelem az fontos, de ennek meg ellentmond a termekben uralkodó homály és ott is csak ritkán hívják fel a figyelmet a kiálló ágyúcsövekre.
Egy kis intermezzo. Még mielőtt beléptem volna a múzeumba, már az oda felé vezető úton is hallani valami tompa morajlást, amely aztán a múzeumon belül egyre hangosabb. A naivak azt gondolhatják, hogy a közelben valami lőtér lehet, de nem, hanem egy meglehetősen különleges kiállítás. Ez egy félkör keresztmetszetű hangár, amely egy diorámát tartalmaz. Itt egy lövészárokban vághatunk át egy olyan összecsapáson, ahol a keleti-front elevenedik meg. Vannak itt mindenféle járművek, tüzérségi eszközök és egy T-34-es, egy ISz-2-es és velük szemben egy PZ.IV-es. Utunkat a szovjet oldalon kezdjük, amely egy T-34-es alatt vezet át, ahol még a figurákkal berendezett küzdőtérbe is benézhetünk, Utunkat egy német bunkerben fejezzük be. A diorámában nem csak harceszközök, és beöltöztetett figurák teszik átélhetővé, hanem a jelentős fény- és hanghatás.
Mint beszámolóm elején írtam a felső úton található még négy kisebb-nagyobb gyűjtemény. Van egy kisebb, a híradó csapatokkal foglakozó barakk. Itt számos dioráma, híradóeszköz mellett, van még egy OT-810-es (háború után, Csehszlovákiában gyártott Sd.Kfz.251-es). Ugyan itt vannak a már megszokott módon fedett, de oldalról nyitott helyen lévő gulyáságyúk. Én szeretem az ilyen rétegkiállításokat. Igaz ez a gyűjtemény, gyakorlatilag a Csehszlovák Néphadsereg rendszeresített eszközeire korlátozódik csak.
Van még két félkör keresztmetszetű műanyag hullámlemez borítású, hosszúkás terem. Ebből az egyik a Skoda cég számos, leginkább a két háború között gyártott lövegeit mutatja be. Itt a legérdekesebb darab az a lövegvonat, amelyen Vaclav Havel tette meg utolsó útját nyugvóhelyére. A másik épület ennek az ikertestvére, amely a légvédelmi eszközöket őrzi. A két épület előterében van néhány olyan nagyobb és újabban kapott darab, amelyeknek már az épületekben nem jutott hely. Maga két terem a sárga műanyag tetőnek köszönhetően a fényképezésnek kedvező szórt fényt biztosíthatna, de a valóságban - főleg ha egy kicsit is felhős az idő - számos helyen eléggé sötét. És nem tudom megállni azt a megjegyzést, hogy az egyik szabadtéri löveghez, ugyan miért kellett egy kerékpárt támasztani és miért nem lehetett azt az épület oldalának?
Végül egy feszített tempóban, 17:00-ra sikerült befejeznem a végigrohanást, hát úgy gondoltam még visszamegyek a fő gyűjteményhez, de hát a 17:00-ás be nem engedés nem a főkapura, hanem már a belső térre is vonatkozott, ráadásul az ajándékbolt is ekkor lehúzta már a rolót.
Ugyan nem a múzeum, de a visszaút is kicsit kalandosra sikeredet. Az tudtam, hogy hazafelé nem úszom meg az átszállást, de legalább már tudtam, hogy hol is kell azt megejtenem. Szerencsére nem egyedül álltam a megállóhelyen, amely egy elhagyott állomásépületből és bádog esőbeállóból állt. Az itt lévő cseh házaspárt kérdeztem meg, hogy mikor is jön a vonat, erre ő levette a bádog bódé mennyezetére ragasztott laminált menetrendet, de még ő sem értette igazán. Meg aztán közölte, hogy ő az ellenkező irányban megy. No sebaj, nem estem kétségbe, ha jön egy vonat, akkor a kalauztól majd megkérdezem, hogy vajon ez-e az én vonatom. Aztán jött egy másik pár aki már Prágába tartott, így gondoltam majd követem őket. Miközben elmajszoltam várakozás közben az utolsó szendvicsemet, odajött egyetemista lány hozzám, aki értesült az elveszett mivoltomról és közölte, hogy ő is az átszálló hely felé utazik. Pompás gondoltam és megkérdeztem bátortalanul, de mikor is jön a vonat.? 4 perc múlva - kaptam a megnyugtató választ. Ugyan az első pár még megpróbált lebeszélni a beérkező vonatra szállásról, de én ekkor már tudtam, hogy ez a vonat egy kanyarral veszi az irányt Prága felé. Sajnos az átszálláskor el kellett válnom az egyetemista kislánytól, de a szó szoros és átvitt értelmében is, ekkor már sínen voltam.
Összességében nekem egy kicsit csalódás volt a múzeum. Ugyan vannak újdonságok, de sok dolog az elmúlt évtized alatt eléggé leromlott. A véleményemet azonban árnyalni kell, mert nekem ehhez szép emlékeim kapcsolódtak, és személyes okokból ez ma már nem áll fent. Így senki se értelmezze úgy ezt a cikket, hogy én valakit is le szeretnék beszélni az intézmény meglátogatásától, sőt. Szerintem igen is érdemes megnézni, főleg a számos érdekes és ritka darab miatt, csak hát a látogató ne legyen fotómániás mint én.
A múzeum látogatása ingyenes. Július-augusztusban hétfő kivételével minden nap, júniusban és szeptemberben csak hétvégeken látogatható, egyébként zárva van. Részletek illetően érdemes megnézni a múzeum honlapját. Ez cseh és angol nyelvű, de a cseh bővebb információkat tartalmaz. pl itt pontosan leírják, hogy akár autóval, akár vonattal, hogyan is lehet eljutni oda.
Angol nyelvű wikipedia hivatkozás.
Tarr (Ambasa) Gábor
