Még 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken, és az olyanokon, amelyek egy-egy nagyobb részterületet ölelnek fel, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre.
- Bíró Ádám, Éder Miklós, Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség külföldi gyártású páncélos harcjárművei 1920-1945 (Petit Real 2006.)
- Mujzer Péter: 39M. Csaba páncélgépkocsi (magánkiadás 2021.)
- Barczy Zoltán, Sárhidai Gyula: A Boforstól a Doráig - A magyar légvédelmi tüzérség 1914-1945 (Petit Real 2008.)
- Barczy Zoltán, Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség légvédelme 1920-1945 (Zrínyi 2010.)
• • • • • • • • • • • • •
- Bíró Ádám, Éder Miklós, Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség külföldi gyártású páncélos harcjárművei 1920-1945 (Petit Real 2006.)
Ez megint egy olyan könyv amit sokáig nem vettem meg, aztán ahogy múltak az évek egy antikváriumban szemben jött velem akkor már elfogadható áron. Így hát végül megvásároltam.
Maga a könyv nagy alapú, puhatáblás, 240 oldalas, kiadvány. A könyv két nagyobb részből, egy 80 oldalas ismertetőből és azt követő, három nagyobb részből álló mellékletből áll. Az ismertetőt követő rész egy 20 oldalas képmellékletet, egy 80 oldalas típusismertetőt és egy 50 oldalas fejezetből, amelyek a magyar harcjárművek jelzéseit és azok rendszerét mutatja be. A könyv a 240 oldal ellenére aránylag kevés szöveget, viszont számos táblázatot és egy- két- három- és négynézeti rajzot tartalmaz.
Alapvetően amikor megjelent ez a könyv hiánypótló lehetett, de ma már eléggé túllépett rajta az idő. Már megjelenésekor is sok feltételezést tartalmazott, ugyanakkor az ismert rendszámtáblák jegyzéke fontos adat. Maga a könyv szerkesztése némileg párhuzamos. Az első részben országok szerint veszi végig a Magyar Királyi Honvédség által használt harcjárműveket. Így nem csak a rendszerbe állítottakat, hanem azokat is, amelyeket akár ideiglenes jelleggel a Honvédség használatba vett. Sajnos itt számos alkalommal szájhagyomány áll, vagy egy-két fénykép, amely az adott harceszközt magyar katonák társaságában ábrázolja. Ezek az ismertetők olyan fél oldalasak, amely néhány műszaki adat mellet tartalmazza az esetleges használt darabszámot is és egy nagy méretű, A5-s oldalnézeti rajzot. Ennek a fejezetnek végén van egy összehasonlító rész, amely részben jó, részben meg olyan szócséplés. Jó, hogy összehasonlítja a magyar és a kisebb hadviselők harcjárműállományát, viszont teljesen értelmetlen hogy százalékos aránypárokat állít fel a magyar állomány és a Sherman és a T-34 között. 1. Az adott államok, nem csak Shermant és T-34-et gyártottak, 2. ezeknek csak egy töredéke állt a Honvédséggel szemben. Egyszerűen érthetetlen szószaporítás számomra. Ugyanez a műszaki adatok és a hozzá kapcsolódó többnézeti rajzok. Az adatok egy részét már az első részben ismertették, itt kibővítve, táblázatos formába újra közlik. A rajzokat szintén nem értem. Vannak eszközök, amelyek négynézeti rajza elfért egy A4-s oldalon ugyanakkor van amelyiket 3-4 oldalon szórtak szét, ráadásul ezek egy része nem is jelentős típus, illetve az ábrák csak kisebb képek felnagyítása, így a vonalvastagság miatt a nagyobb rajz nem ad részletesebb felbontást. Szóval ez a két fejezet egy ésszerű szerkesztéssel, összevonható lett volna 160 oldal helyett 100-ra. A két fejezet között van a képmelléklet, ahol vannak érdekes képek, de vannak olyanok is, amelyeknek nem sok köze van a Honvédséghez, ráadásul a minőségük is hagy kívánni valót maguk után. Igazából a könyv utolsó fejezete volt számomra a legérdekesebb, amelyet Éder Miklós egykori honvéd páncélos főhadnagy visszaemlékezésén és gyűjtésén alapult. Sajnos azonban szerkesztésileg itt is vannak fenntartásaim. Nagyon jó az alakulatjelzések, de ezt lehetett volna olvashatóbb formában közreadni. Nem túl szerencsés, hogy a magyarázószöveg oldalai után vannak az ábrák, aminek értelmezése állandó oda-vissza lapozgatással lehetséges. Ráadásul vegyesen vannak az ábrák, hol álló, hol fekvő helyzetben. Vagyis nem elég az ide-oda lapozgatás még forgatni is kell a kiadványt. Szintén itt van egy korabeli dokumentum ismertetése, amihez semmiféle magyarázó szöveg nem tartozik.
Megjelenésekor ez egy hiánypótló könyv volt, de ma már fenntartásokkal kell kezelni a közölt adatokat. Számomra ami hasznos ismeret volt, az a rendszámok jegyzéke, az alakulatjelzések illetve az ehhez kapcsolódóan közölt települési helyek ismertetése. Talán nem véletlen, hogy szakmai körökben egy eléggé lekicsinylő névvel emlegetik.
Ezt a könyvet leginkább azoknak ajánlom, akik tudják értelmezni az adatokat, akik tudnak különbséget tenni a tények és a feltételezések között. Értelmetlen ismétlések és a túlméretezett ábrák miatt, egy jobb szerkesztéssel a 240 oldal olyan 160 oldalon is elfért volna. Igazából azt mondanám rá, hogy ez is egy szép színes-szagos könyv, csak magyar módra fekete-fehér kiadásban.
- Mujzer Péter: 39M. Csaba páncélgépkocsi (magánkiadás 2022.)
Anno ezt a könyvet még az egyik utolsó Mosonshown szerettem volna megvásárolni, de mire a fényképezés után oda értem a szerző asztalához már elfogyott. Szerencsére ez nem volt akadálya, hogy néhány hónap múlva beszerezzek egy dedikált példányt.
Maga a kiadvány egy 100 oldalas álló alapú, puhatáblás típusfüzet, annak minden ismérvével. A könyv fele a típus történetét, műszaki leírását, harci alkalmazását, és a haderőn belüli helyét mutatja be kitérve, mind a műszaki-, mind a történeti-, és nem elhanyagolható módon a makettezők igényeit is kielégítve. Mi sem bizonyítja jobban ezt a szöveg mellett a 100 fotó és a rengeteg ábra, hadrendi táblázat, színes oldalnézeti rajz és négynézeti rajz, illetve egy kis egyenruha ismertetés is.
Én nagyon kedvelem ezt a típusfüzet műfajt, és érdekel a Magyarországon alkalmazott haditechnika is, így nem volt kérdés a beszerzése. Alapvetően ez egy jó kiadvány, amely a lehetőségekhez és a mérethez képest gazdag ismeretanyagot ad. Mondjuk ez iránt nem is lehetett kétségem, hiszen több munkáját is olvastam már a szerzőnek. Ennek ellenére volt benne néhány apróság, ami nem tetszett, de ez nem csökkenti a kiadvány értékét. De nézzük ezeket az apróságokat. Az egyik, hogy ez egy sorozat, de nincs sorozatcím feltüntetve. A másikaz idegen helynevek használata. Az egy valós gondja magyar történetírásnak, a második világháború keleti front történetének feldolgozása során, hogy milyen eredetű földrajzi elnevezéseket használjanak. Akik a korabeli iratokat használják, azok általában az akkori német térképeken használatosakat alkalmazzák. Azonban az utóbbi időben egyre jobban terjed, hogy az orosz helységneveket a magyar helyesírás szabályai szerinti átírása. Azonban ebben a könyvben ez a két lehetőség keveredik és szerintem a legszerencsétlenebb módon. Mire gondolok? A szerző a „Storoshewoje”-t használja a szerintem ma jobban elterjedt „Sztorozsevoje” helyett. Ugyanakkor „Nadvorna”-t használ a szerintem jobban elterjedt „Nadworna” helyett. A hab a tortán, amikor a kettő keveredik, mert van használva a „Golovanevsk” és a „Golovanyevszk”. A harmadik kifogásom a meglepően sok elütés a szövegben. Ezek részben elválasztási hibák, de legfőképpen egyeztetésiek. Egyszerűen látszik, hogy a szerző átfogalmazott, de benne maradtak a szövegben a régi szöveghez tartozó ragok. Általában egy jóval nagyobb terjedelmű könyvben már rossz ha van kettő, de itt 10-12 van, ami már szemet szúr. Ezek apró hibák, amelyek nem csökkentik a mű a szakmai értékét, de egy kis odafigyeléssel, egy utolsó átolvasással kiküszöbölhetőek lettek volna. Kár érte, mert egy kicsit lehetőséget ad a mű bírálatára és az ismertetőm esetleges félreértésére.
Ez egy fontos és hiánypótló mű, mind a haditechnika, a hadtörténelem, a Magyar Királyi Honvédség iránt érdeklődőknek. Szerintem hasznosan tudják forgatni majd a történelem és haditechnika iránt érdeklődők mellett a makettezők is. Csak ajánlani tudom.
- Barczy Zoltán, Sárhidai Gyula: A Boforstól a Doráig - A magyar légvédelmi tüzérség 1914-1945 (Petit Real 2008.)
Ezt a könyvet eredetileg egy antikvárius ismerősőm ajánlotta, valamikor sok-sok esztendővel ezelőtt, mint az ez alatt ismertetett könyv „eredetije”.
Maga a könyv egy nagy alapú, puhatáblás 240 oldalas kiadvány. Két nagyobb részből, egy könyvből illetve annak kiegészítéséből áll. A könyv első 150 oldala dr. Barczy Zoltán, egykori tüzér szakmunkája az első- és a második világháborús magyar légvédelmi tüzérségről. A szerző végigveszi a Monarchia légvédelmi tüzérségének kialakulását és eszközeit, mint előképét a későbbi Magyar Királyi Honvédség légvédelmi tüzérségének. Szót ejt röviden a Tanácsköztársaság időszakáról, majd több, mint 80 oldalon bemutatja az 1919-1945 közötti időszakot, mind szervezeti, mind technikai szempontból. Ennek a résznek a végén kitér bizonyos szakszolgálatok, társszervek és technikai eszközök ismertetésére. Így itt olvashatunk a Nimródokról, a Folyamőrségről, a radarokról, a figyelő- és jelzőszolgálatról és több más érdekes és ritkán taglalt szervezetről, eszközről.
A második rész Sárhidai Gyula kiegészítése a könyv első feléhez. (Itt meg kell említeni, hogy Barczy Zoltán nem érte meg kézirata megjelentetését, azt Sárhidai Gyula tette meg, így ő a kötet szerkesztője is egyben.) Sárhidai a saját részében kitér a Monarchia területén zajló légi hadműveletekre évenkénti bontásban. Ismerteti a repülőgép-gyártási adatokat. Egy következő nagyobb részben bemutatásra kerül a Monarchia, majd a Magyar Királyi Honvédség légigyőzelmeinek bemutatására. Ez a rész tartalmaz összesített adatokat, de a pilóták egyéni eredményeit is. Végül Sárhidai kiegészíti, illetve összefoglalja az előző részben már megismert magyar radarkutatásokat és bemutatja a tüzérségi műszereket. Az írást a Ludovika Akadémián 1920-1944. végzett légvédelmi tüzérek lajstroma zárja. A könyv végén még találunk egy 25 oldalas képmellékletet. A könyvel kapcsolatban meg kell említeni, hogy mint egy tudományos műhöz illik, számos hivatkozást tartalmaz.
Az előszóból kiderül, hogy dr. Barczy Zoltán egy vérbeli, a hivatását szerető légvédelmi tüzér volt, akit ugyan a háború után eltiltottak, a kutatás lehetőségétől, mégis szorgalmas munkával elérte, hogy nem hivatalosan megírhassa a munkáját. Jellemző a szorgalmára, kitartására, és szakmai kompetenciájára, hogy még a Hadtörténeti Intézet Levéltára is lehetővé tette - elismerése jeléül az akkori parancsnok - a kutatást. A könyv első része igen szakmai. A szerző sokszor belemegy bizonyos eszközök használatának részletes ismertetésébe, illetve működésébe. Ugyanakkor nagyon precíz. Ebben a részben mindössze egy kép található, viszont számos adat táblázat, hadrend és állománytábla, amelynek egy részét a szerző saját kezűleg rajzolta. Ebben a részben egy kicsit apámra ismertem. Egy igazi elhivatott személy képe jelent meg előttem, aki emléket akart állítani a saját hivatásának és azon belül szakterületének. Olvasás közben elénk tárul egy katona, aki még évek múltán is felidézi a szabályzatban megtanultakat és visszamondja, ráadásul nem áll meg ennél, hanem ezt kiegészíti levéltári adatokkal. Nagyon részletesen mutat be eszközöket, azok műszaki adatait és működését, legyen szó ágyúról, gépágyúról, optikai eszközről, lőelemképzőről, vontatóeszközről, vagy éppen radarról. Ugyan ilyen precizitás jellemzi, ahogy végigmegy a sokszor követhetetlen hadrendi változásokon illetve az eszközpark számainak változásán, legyen szó fegyverről, vagy épen műszerről. Külön figyelmet érdemel, az általa közölt tapasztalati jelentések, amelyek rávilágítanak az elmélet és a gyakorlat közötti különbségekre.
A második résszel kapcsolatban már kicsit felemás a véleményem. Az első rész, amely történelmi, számomra új adatokat és kutatási eredményeket közöl, értem itt a Monarchia légi tevékenységét, illetve a légigyőzelmeket érintő részeket. Az azt követő részek egy kivételével azonban jórészt csak Barczy írásának megismétlése, összefoglalója. Ez alól kivétel a magyar radarkutatásokkal kapcsolatban Budincsevics Andor visszaemlékezéseinek közlése, amely viszont fontos adalék.
Ha valami nem tetszett, az egyrészt a könyv végén lévő ábráknál a makett rajzok használata. A másik a könyv tördelése. Sajnos a bekezdések közé nem került sorköz, olyan részeknél sem, amikor már egy másik témáról van szó. Értem ez alatt, hogy a 2. magyar hadsereg doni harcait semmi sem választja el az azt követő, mellesleg időben korábbi honi légvédelmi rendszer kiépítésnek ismertetéstől. Ugyanígy egyes táblázatok több oldalra kerülésekor jó lett volna a fejléc megismétlése
Maga a könyv nagyon fontos, alapmű a magyar légvédelmi tüzérség története szempontjából. Igen szakmai és látszódik rajta, hogy szerző szívét, lelkét beleadta. Csak ajánlani tudom.
- Barczy Zoltán, Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség légvédelme 1920-1945 (Zrínyi 2010.)
Igazából ez a könyv volt meg nekem előbb a két hasonló könyvből, de most újra olvastam, hogy össze tudjam hasonlítani őket.
Maga a könyv a Zrínyi „kék” sorozatában jelent meg. Igényes, nagyalapú, keménytáblás, fényes papírra nyomott, mintegy 150 oldalas mű, melyet gazdagon illusztráltak. Alapvetően két részből áll. Az első 90 oldal a légvédelem felépítését, szervezetét és háborús alkalmazását mutatja be, míg a második fele amolyan típusismertető. (Ezt mellesleg a szerző is leírja, mintegy kiegészítéseként tekint a Zrínyi 1992-es A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete című könyvnek.) Ez a második rész, amellett, hogy sorra veszi a légvédelmi tüzérségünk fegyverzetanyagát, bemutatja annak műszereit is. Persze ez látszólag nem túl érdekes, de valójában hiánypótló. A fejezet végén a szerző közöl egy összesítő táblázatot a könyvben szereplő eszközök többségének szolgálatba állított darabszámáról.
Itt most amikor magáról a könyvről kell írnom, nem tudom megkerülni, hogy ne egy összehasonlítást tegyek az előzővel. Azt az előző könyv előszavában leírták, hogy a Zrínyi eredetileg tervezte ennek a kötetnek a kiadását, de végül az előző, Petit Real kiadás jelent meg előbb. Talán ennek hatására a kiadó újra elővette a tervet, leporolta és kiadta Barczy Zoltán, Sárhidai Gyula által szerkesztett, rövidített változatát. (A félreértések elkerülése végett a a 2008-as is egy rövidített, szerkesztett változat.)
A két könyv első része nagy vonalakban megegyezik, bár bizonyos részek nem feltétlenül követik egymást azonos sorrendben. Maguk a mondatok is sokszor hasonlóak, de nem teljesen azonosak. Ez a szöveg tömörebb, mégis olvashatóbb. A könyv második része már önálló munka, de azért sokat merít az előző részből. Ez nekem leginkább ott látszott, hogy az egyes fegyverzetet- és berendezéseket bemutató részek bevezetése nekem egy kicsit önismétlő volt, de ezt úgy is fel lehet fogni, hogy összefoglalja az első részben szétszórt adatokat, információkat. Úgyhogy ez egyén és használattól függő, hogy épen rossz, vagy jó. Ugyanakkor itt vannak teljes új dolgok a műszerek között, amelyekről az első könyv nem emlékszem, hogy nagyon írt volna, vagy csak megemlítette. További előnye ennek a résznek a gazdag fotóanyag. Noha be- becsúszott néhány bélyeg nagyságú kép, de nem ez a jellemző. Ugyanakkor a korabeli műszerek szabályzatokból való képei igazi ritkaságok.
Mint az előző könyv ez is hiánypótló és csak ajánlani tudom.
Ha döntenem kellene a két mű között, nem igazán tudnák. Mindegyiknek van előnye a másikkal szemben. Az első bővebb leírást ad, sokszor a részletekbe menően. A második tömörebb, ugyanakkor olvashatóbb, úgy, hogy egyiknél sem megy ez a szakmaiság rovására. A második legnagyobb előnye a típusismertetés, az összefogottabb táblázatok (amelyek mellesleg megegyeznek az elsőével nagyrészt) és a sokkal gazdagabb képanyag. Mindkettő egy fontos, és hiánypótló könyv, amelyek nagy vonalakban megegyeznek (a kiegészítő részektől eltekintve) és egymást támogatva adnak egy teljesebb képet a magyar légvédelmi tüzérség 1945. előtti történetéről és felszereléséről.
Az első, a második, a harmadik a negyedik és az ötödik ismertető ezeken a hivatkozásokon érhető el.
Ambasa
