_koda-_-i-d_t-32.jpgEbben a cikkben egy kevésbé ismert harcjárművet szeretnék bemutatni és némileg helyére tenni a sokszor helytelenül használt elnevezéseiket. A jármű, bár cseh gyártmány, a csehek sohasem állították rendszerbe, kifejezetten a Jugoszláv Hadsereg számára tervezték és gyártották.

 

 

Előzmények

                Az 1930-as évek elején Jugoszláviának két lovassági hadosztálya volt. Mindegyikben 2-3 lovassági dandár (két-két lovassági ezreddel), egy tüzérosztály, egy kerékpáros zászlóalj és egyéb támogató egységek voltak. Tervbe vették, hogy mindegyik hadosztályhoz rendelnek egy-egy motorizált ezredet is. Ehhez azonban szerezni kellett néhány könnyű harckocsit, vagy kisharckocsit (tankette).

                A legfőbb probléma azonban az volt, hogy kiválasszák a megfelelő járművet. Franciaország nem akarta eladni a modernebb járműveit, sokkal inkább a feleslegessé vált elavult modelleket. Jugoszláviának rendelkezésére állt körülbelül 56 db régebbi Renault-Kegresse M-28 és Renault Ft-17 harckocsi, néhányat vásároltak, de volt, amit katonai segélyként kaptak a franciáktól az 1920-1930-as években. 1935-ben vásároltak 54 db viszonylag modern Renault R-35 könnyű harckocsit Franciaországból. A jugoszláv hadsereg megfontolta új szovjet tankok (T-26 vagy a BT sorozat) beszerzését is, ez azonban politikai okok miatt nem volt lehetséges.

renault_ft_17_37mm_1917-drawing.jpg

Renault Ft-17 könnyű harckocsi

 

renault-r35-6_drawing.png

Renault R-35 könnyű harckocsi

 

A tesztek

 

                1933-1934-ben több cseh és lengyel modellt is teszteltek. A lengyel TK3 tankette volt az első 1933 februárjában. Bár az teszteredmények nem ismeretesek, a Jugoszláv hadsereg nem rendelt egyetlen ilyen járművet sem.

tk-3_drawing.png

TK-3 kisharckocsi

 

                A TK3 után a cseh harckocsik következtek. Júliusban a vz.33, majd októberben a Škoda MU-4 (vagyis a Škoda Š-I) következett. Mindkét jármű szegényesen kivitelezett, gyakori motorhibákkal. A sikertelen tesztek után az MU-4-est visszaküldték felújításra, míg a vz.33-ast egyértelműen elutasította a Jugoszláv hadsereg. A Škoda MU-4 új 40 LE-s motort kapott és egy sor kisebb módosítást is végrehajtottak rajta, így került vissza Jugoszláviába 1934 október 20-a és 31-e között. Bár sok mechanikai problémát megoldottak a csehek, a Jugoszláv hadsereg végül mégsem rendszeresítette ezt a járművet.

vz_33_drawing.jpg

vz. 33 kisharckocsi

 

                A sikertelenségek után a Škoda belefogott egy új kisharckocsi kifejlesztésébe, melynek erősebb páncélzatot és egy 37 mm-es löveget szántak. A prototípus 1935 közepére készült el Š-I-d név alatt.

skoda-s-i-d_drawing.jpg

Škoda Š-I-d kisharckocsi

 

                1936-ban ezt az új kisharckocsit bemutatták a jugoszláv delegációnak, akiknek több aggálya is felmerült a konstrukcióval kapcsolatban. Ezek közül a legnagyobb az volt, hogy túl vékony a mellső páncélzat. Ragaszkodtak a 30 mm vastag frontpáncélzathoz, a prototípus 20 mm páncélzata helyett. Habár a későbbi Š-I-d modelleken már vastagabb, 22 mm-es páncélzatot alkalmaztak, még ez sem volt elég vastag. A jármű mégis sorozatgyártásra került, amiből az következik, hogy a két fél kompromisszumra jutott.

                1936 június 30-án végül a Škoda és a Jugoszláv Királyság Katonai és Tengerészeti Minisztériuma aláírt egy szerződést 8 darab fejlesztett Škoda Š-I-D jármű gyártására. 1937 augusztusában, többszöri késés után leszállításra kerültek a kisharckocsik. A Jugoszláv hadsereg 1938-ban nagyszabású tesztsorozatot tervezett a járművekkel, melynek sikere után nagyobb mennyiséget rendeltek volna a harcjárműből.

skoda-s-i-d_drawing2.jpg

Škoda Š-I-D kisharckocsi

 

skoda-s-i-j_drawing.jpg

Škoda Š-I-j kisharckocsi

 

                A Jugoszláv hadsereg vezérkara két egyszerű okból szerette volna a járműveket rendszeresíteni:

Egyrészt mindkét állam tagja volt a Kis-Antantnak (1920-21-ben alakult szövetség, melynek tagja Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia).

Másrészt a Jugoszláv kormányzat 3 milliárd dínárnyi kölcsönszerződést írt alá a Škoda gyárral.

 

Škoda Š-I-d (prototípus)

                A prototípus a már említett Škoda MU-4 modellen alapult, melynek sikertelensége miatt nem került sorozatgyártásra. A Jugoszláv hadsereg kifogásolta a gyenge páncélzatot. A prototípus továbbisorsa ismeretlen.

                A Š-I-d megnevezés egy rövidítés, melyben az „Š” a gyártó cégre a Škodára utal. Az „I”, a római 1-es, mely a jármű kategóriáját jelzi („I” a tankettek, „II” a harckocsik és „III” a nehéz harckocsik). A „d” a „dělový” rövídítése, mely a fegyver verziójára utal.

skoda_s-i-d.jpg

Škoda Š-I-d kisharckocsi

 

                A Škoda Š-I-d egy páncélozott küzdőtérrel rendelkezett, amelyen egy parancsnoki kupola is helyet kapott. A mellső páncéllemezek 20 mm vastagok voltak, oldalt 15 mm, míg hátul csak 10 mm vastag páncélzat volt. A páncéllemezeket mindenhol szegecseléssel rögzítették. A legénység két elülső kémlelő nyíláson át tudott kitekinteni. A jármű 3,1 m hosszú, 1,9 m széles és 1,6 m magas volt. Oldalanként négy futókerékkel, melyek két-két felfüggesztésen párosával voltak elhelyezve. Mindkét oldalon három-három láncvezető görgő is helyet kapott.

                Fegyverzete a Škoda 37mm-es A3-as lövege volt és egy géppuska (kb. 1000 db-os lőszerjavadalommal). A fő fegyver -10°/+25° függőleges és -15°/+15° vízszintes kitérésre volt képes. A járművet két személy kezelte és 55 LE-s benzinmotor szolgálta ki.

 

Škoda Š-I-D / T-32 (sorozatgyártott verzió)

                A fejlesztett Škoda Š-I-D (megjegyzendő, hogy ezt már nagy „D”-vel jelölték) „Gyors harcjármű T-32” néven állt szolgálatba. A katonák azonban Škoda ŠID-ként ismerték és emlegették az Š-I-D jelzés után. A zemuni Lovassági iskola páncélos járműves századába osztották be a tanketteket. Az alakulat első parancsnoka Dušan Radović másod osztályú kapitány volt.

skoda_s-i-d_1937.jpg

Škoda Š-I-D kisharckocsi

 

                A prototípustól eltérően a fejlesztett változat majdnem egy fél méterrel hosszabb volt (3,58 méter), nagyjából hasonló széles (1,95 méter) és egy kicsit magasabb (1,76 méter). Oldalanként egyel több futókereke és láncvezető görgője volt. A felépítménye ugyanolyan volt, szegecselt küzdőtér, parancsnoki kupolával (amely egyéb Škoda modellekhez hasonló kialakítású). A mellső páncélzat 22 mm vastag (nem a Jugoszláv hadsereg által elvárt 30 mm), oldalt 15 mm, míg hátul 10 mm vastagságú volt. A kémlelő nyílások nem változtak a prototípushoz képest.

                Az erőforráson erősítettek, így az már 60 LE leadására volt képes, szintén benzinüzemmel. A fő fegyverzet szintén erősödött a Škoda fejlesztett A3J lövege került a járműbe, melynek kalibere 37,2 mm volt és hozzá 42 gránát elhelyezését tudták megoldani. Ez a fegyver szintén -10°/+25° függőleges és -15°/+15° vízszintes kitérésre volt képes. A kor egyik fejlett lövege, mely 1000 méteres hatásos lőtávolsággal bírt, és a páncélátütő képessége 500 méteren (30°-ban döntött páncéllemez esetén) 30-32 mm. Akkoriban a német harckocsik kb. 14,5 mm, vagy ennél vastagabb páncélzattal rendelkeztek (modelltől függően), így a löveg képes lehetett a kortárs német tankok megsemmisítésére egy elfogadható tőtávolságon belül. A másodlagos fegyver egy ZB vz.30 J típusú géppuska volt, 1000 db lőszer javadalmazással.

                Két fő személyzetre volt szükség a jármű működtetéséhez. Az egyik volt a vezető, aki a géppuskát is kezelte, míg a másik a parancsnok, aki egyidejűleg a löveg töltője és kezelője is volt. Ez messze volt az ideálistól, de kor kisharckocsis normáinak teljesen megfelelt. A járműbe a tetején lehetett bejutni, a parancsnok a kupolán keresztül, a vezető a kupola melletti ajtón.

                Más országok tankettjeivel összehasonlítva papíron a T-32 nagy lépés volt előre. Alacsony sziluettel, gyors volt és viszonylag jól páncélozott és jól felfegyverzett jármű volt. Azonban, a T-32 rengeteg problémával küzdött a nagyon gyenge futókerekek és felfüggesztés miatt, melynek eredményeképpen a legtöbb T-32 hónapokat töltött a hadsereg javítóműhelyeiben.

               

A jugoszláv hadsereg tervei szerint a járműre a következő feladatokat bízták volna:

  1. Ellenséges vonalak megfigyelése (elsődlegesen az ellenség oldalában).
  2. Gyalogsági tűztámogatás.
  3. Hátvédként, az ellenség lassítása.
  4. Fontos pozíciók tartása, de csak egyéb egységek támogatása mellett.
  5. Elővédként, két T-32 előre tör, míg a többi tartalékban marad és tűztámogatást nyújt.

 

                Mint láthatjuk a T-32-ket nem szándékozták közvetlen támadásra használni, az ellenséget szemből megrohanni, sokkal inkább, mint támogató jármű gondoltak rá, esetleg oldalról, meglepetésből támadva, kihasználva a viszonylag alacsony sziluettet, gyorsaságot és erős fegyverzetet, miközben minimalizálják a mindössze két fő legénység okozta nehézségeket. Frontális támadás csak abban az esetben volt engedélyezett, amennyiben az ellenséges erőket meglepték és nagy mennyiségű támogató erők állnak rendelkezésre, úgy mint gyalogság, vagy tüzérség.

                Egy érdekes tény, hogy a T-32-esek a Belgárd melletti Ada Ciganlija mellett 1940-ben megrendezett hadgyakorlaton is részt vettek. Ezt a gyakorlatot filmre vették, ami az első színes dokumentumfilm volt (a legelső film, amit Jugoszláviában rögzítettek). Ezen a filmen tisztán látható a T-32-es járművek álcázó festése: csokoládé barna, sötét zöld és okker.

skoda_s-i-d_2.jpg

Škoda Š-I-D kisharckocsi hadgyakorlaton

 

                1941 március 27-én egy csoport nyugat barát tiszt a Jugoszláv Légierő kötelékéből puccsot hajtott végre, hogy meggátolják a kormányt abban, hogy Jugoszlávia csatlakozzon a Tengelyhatalmakhoz. Ebben a puccsban néhány páncélos egység is részt vett, mint támogató erő, többek között T-32-esek is.

                A szolgálat első évében rengeteg műszaki hiba lépett fel. Mint fentebb már említettük a futógörgők rendszeresen eltörtek és így sok jármű hónapokat töltött javítóműhelyekben. Ezen hibák orvoslására a Škoda gyár egy műszaki csoportot küldött. E csoport a legtöbb hibát ugyan javította, de a tapasztalatok alapján a Jugoszláv katonai vezetés úgy döntött, hogy ki kell fejleszteni egy jobban páncélozott és jobban felfegyverzett, valamint sokkal jobb futógörgőkkel rendelkező járművet.

 

Škoda Š-I-J

                Az új igényeknek megfelelően a Škoda kifejlesztett egy új kisharckocsit Š-I-J néven, ahol a „J” a Jugoslavsky rövidítése. A prototípus (neve T-I-D volt, ahol a „D” a diesel rövidítése) 1938 májusában készült el. Lövege a jóval erősebb 47 mm-es A-19 ágyú (egyes források szerint A-9Ja típusú, a standard A9-es átépített változata, mivel ez nem fért el a járműben) lett, ami mellé egy géppuska társult. A fő fegyver súlya 420 kg, a csőhossz 1584 mm (L/33,7), a páncéltörő lövedékek súlya 2,6 kg. 600 m-ig átütötte a 32 mm vastag páncélzatot. A repeszromboló lövedékek 2,78 kg súlyúak voltak. A mellső páncél vastagsága 30 mm, az oldalsó páncél 15 mm vastag volt. Erősebb motort és fejlesztett felfüggesztést kapott.

skoda_s-i-j.jpg

Škoda Š-I-j kisharckocsi

 

                1939 márciusában ezt az új prototípust is bemutatták a Jugoszláv hadsereg delegációjának. A jugoszlávok meg voltak elégedve az új konstrukcióval és 108 jármű beszerzéséről érdeklődtek, de ez lehetetlenné vált miután Hitler megszállta Csehszlovákiát és minden további szállítás megszűnt. Egyes források szerint a vásárlás inkább a Jugoszláv hadsereg azon szándéka miatt hiúsult meg, miszerint nagyobb és nehezebb harckocsik beszerzését tervezték.

                A pototípust visszaszállították Csehszlovákiába (és áttervezték először T-1D-re (1939 májusában), később T-2D-re (1940 augusztusában), végül T-3D-re (1941 márciusában), ahol a „D” a diesel-t jelenti). Innen került a Waffen SS-hez 1943. szeptember 17-én, és elvitték Münchenbe tesztelésre. A végső sorsa nem tisztázott, de 1946-ban ez a jármű szerepelt a Škoda export katalógusában.

               

Ütközetben

                Az áprilisi háború kitörése előtt a Jugoszláv hadsereg páncélozott egységeinek felépítése a következő volt: az első zászlóalj a parancsnoksággal Belgrádban volt. Itt állomásozott a második zászlóalj is, amelyben a Renault R-35 harckocsik szolgáltak (1940 őszén a zászlóalj részeit a 3. hadsereg alá rendelték). Azok a századok, amelyekben a Renault Ft-k és az M-28-ak voltak, Szerejevóban állomásoztak a 2. hadsereghez rendelve. A 3. hadsereg Szkopjéban, míg 4. hadsereg Zágrábban települt. A 8 db T-32-es tankette Zembunban volt a Lovassági iskola páncélosjármű századában. Mindent összevetve 118 harckocsi és tankette állt szolgálatban a Tengelyhatalmak támadása kezdetén.

                A 8 db T-32-es mellett a zemuni századhoz tartozott egy páncélautós szakasz is, amelyben két Berliet és egy SPA (régi első világháborús korabeli) páncélautó valamint két házilag átalakított páncélozott teherautó szolgált. Eredetileg azt tervezték, hogy ezeket lecserélik új olasz AB-40-ekre, de a háború kitörésével ez már nem valósulhatott meg.

                A Zemun század 1941 április 6-tól 10-éig egy repülőteret védett, egy lehetséges légideszant támadás ellen. A zemani és belgrádi német előnyomulás miatt a századot átirányították Niš városába mindenféle további parancs nélkül. Régi fényképek alapján legalább egy T-32 tankette-et a személyzete elhagyott Belgrádban. Valószínűleg nem vett részt a harcokban, és talán a személyzete műszaki problémák miatt hagyta el a járművet.

                Belgrád közelében, az Avala hegységben kapta a század a parancsot, miszerint amilyen gyorsan csak tud, haladjon Mladenovac-Topola irányába. Amikor az egység megérkezett Mladenovac-ba, csodálkozásukra ott nem tudtak páncéltörő lőszert vételezni, de ezzel szemben üzemanyaggal teletöltötték a tartályaikat. Az éjszaka folyamán a század a Mladenovac- Aranđelovac-Topola irányba állt és a 6. hadsereg utasítására Topola irányába indult, elsődleges feladata ekkor a Mladenovac-Belgrád útvonal lezárása és védelme.

                Aznap reggel két járművet küldtek őrjáratra Kragujevac irányába. Az egyik T-32-es lerobban és az út mellett a személyzete magára hagyta. A másik jármű folytatta a feladat végrehajtását, és nemsokára egy német páncélos oszloppal találkozott, amely azonnal támadásba lendült. Csodával határos módon a T-32-es nem sérült meg az összecsapásban, de a hazafelé vezető úton lerobbant és személyzete ezt a járművet is elhagyta. Ezeket a veszteségeket is beleszámítva a század mindössze 4, vagy 5 üzemképes járművel rendelkezett csak. Nem volt idő pihenésre, mert nem sokkal az összecsapás után a német erők támadást intéztek a Jugoszláv hadsereg Topola és Mladenovac körzetében védő egységeivel szemben.

skoda_s-i-d_abandon.jpg

Škoda Š-I-D kisharckocsi, amelyet a legénysége elhagyott

 

                Egyes források szerint 4 db T-32-es Belgrádtól délre semmisült meg német tüzérségi tűzcsapás következtében. Ezen forrás alapján a maradék 4 jármű nem hagyta el Zemun-t és ott lett német hadizsákmánnyá.

                Különböző források szerint a németek rendelkeztek néhány (talán 3) sérült tankkal, és egy parancsnoki járművel (típusa ismeretlen). Pontos jugoszláv veszteségadatok nem ismertek. A század parancsnoka Dušan Radović kapitány ütközetben esett el. Néhány forrás említi, hogy az utolsó járművek Mladenovacnál semmisültek meg, ami azt jelentheti, hogy néhány járműnek sikerült elhagynia Topolát. Az áprilisi háború végére (1941 április 18.), az összes tankette-et elvesztették a jugoszlávok.

                A németek legalább két járművet (nincsenek megbízható források, lehet, hogy többet is) zsákmányoltak, különböző állapotban. Ezen járművek felhasználásáról nincsenek hiteles adatok. Nem bizonyított, hogy felhasználták volna őket partizán és csetnik alakulatok ellen a megszállt Jugoszláviában. Néhány forrás megemlíti, hogy a zsákmányolt gépek visszakerültek a (most már német kézen lévő) Škoda gyárba, ahol rendbe rakták őket, és végül átadták a Waffen SS-nek kiképzési célokra. Azonban ezek nem megerősített információk. A Škoda Š-I-D német jelölése a Pz.Kpfw. 732(j) volt.

skoda_s-i-d_german.jpg

Škoda Š-I-D kisharckocsik, német szolgálatban, azaz Pz.Kpfw. 732(j)

 

                Nagyon valószínű, hogy a zsákmányolt tankette-k ócskavasként végezték valamely kohóban a 2. világháború alatt. Egyetlen példány sem élte túl a háborút és napjainkig semmit sem tudunk a további sorsukról.

               

Škoda Š-I-D Technikai adatok

 

Méretek (H x Sz x M): 3575mm x 1975mm x 1755mm

Hasmagasság: 280mm

Lánctalp szélesség: 250mm

Össztömeg, harckész: 4,8t

Személyzet: 2 (parancsnok, járművezető)

Erőforrás: Škoda Flat 4 hengeres (egyes források szerint 6 hengeres) 60 LE-s benzin (2500 1/m, 3,99 liter), a prototípus Škoda Flat 55 LE-s benzin (2700 1/min, 3,65 liter)

Váltómű: Škoda 3 előre és 1 hátra (6 előre és 2 hátra felezéssel), a jármű elejébe építve.

Futómű: 5 futókerék oldalanként (ebből 2x2 laprugókon, illetve az 5. spirálrugón), minden futókerék gumírozott, 4 láncvezető görgő, a meghajtó kerék elöl

Maximális sebesség: 41 km/h előre, 15,6 km/h hátra

Legkisebb fordulási sugár: 2100mm

Hatótávolság: 250-260 km

Fegyverzet: Škoda A3J 37,2 mm + 7,9mm-es ZB vz.30 J géppuska

Lőszerjavadalmazás: 42 gránát a fő fegyvernek és 1000 db lőszer a géppuskához

Páncélzat: motortér mellső: 15 mm; alváz mellső: 8 mm; felépítmény mellső: 22 mm; parancsnoki kupola: 15 mm; oldalak: 15 mm (egyes források szerint 12 mm); hátsó rész: 10 mm (egyes források szerint 12 mm); tető: 5 mm (egyes források szerint 8 mm)

Összes legyártott mennyiség: 8 db (+1 db prototípus)

 

Škoda Š-I-j Technikai adatok

 

Méretek (H x Sz x M): 3585mm x 2050mm x 1800mm

Hasmagasság: 340mm

Árokáthidaló képesség: 1300mm

Lépcsőmászó képesség: 500mm

Gázlóképesség: 500mm

Lánctalp szélesség: 270mm

Össztömeg, harckész: 5,8t

Személyzet: 2 (parancsnok, járművezető)

Erőforrás: Škoda 4 hengeres 60 LE-s diesel (2200 1/m, 3,77 liter), vízhűtéses

Váltómű: Škoda 3 előre és 1 hátra (6 előre és 2 hátra felezéssel), a jármű elejébe építve.

Futómű: 4 futókerék oldalanként (2x2 laprugókon), minden futókerék gumírozott, 4 láncvezető görgő, a meghajtó kerék elöl

Maximális sebesség: 31 km/h előre

Legkisebb fordulási sugár: 2100mm

Hatótávolság: nem ismert

Fegyverzet: Škoda A9J 47 mm + ZB vz.30 J 7,92mm-es géppuska

Lőszerjavadalmazás: 42 gránát a fő fegyvernek és 1000 db lőszer a géppuskához

Páncélzat: motortér mellső: 15 mm; alváz mellső: 8 mm; felépítmény mellső: 30 mm; parancsnoki kupola: 15 mm; oldalak: 15 mm; alváz oldalak: 12 mm; hátsó rész: 12 mm; tető: 8 mm

Összes legyártott mennyiség: 1 db

 

 

Források:

Tanks Encyclopedia

Axis History Forum

 

Beszerezhető makettek különböző wargame méretarányokban:

 

Škoda Š-I-D:

1/56 (28mm): B-Plan, 3D nyomat: 31,35 EUR

1/72 (20mm): Kora Models, műgyanta: 32 EUR

1/72 (20mm): B-Plan, 3D nyomat: 18,82 EUR

1/100 (15mm): B-Plan, 3D nyomat: 10,97 EUR

1/285 (6mm): B-Plan, 3D nyomat: 6,27 EUR

 

ger_beutepanzerj_gerskodas_i_d_t32_t_1-72_b-plan.JPG

Škoda Š-I-D 1:72-ben a B-Plan-tól

 

Škoda Š-I-j:

1/56 (28mm): B-Plan, 3D nyomat: 34,48 EUR

1/72 (20mm): B-Plan, 3D nyomat: 19,87 EUR

1/285 (6mm): B-Plan, 3D nyomat: 6,27 EUR

yug_skoda_s_i_j.JPG

Škoda Š-I-j 1:72-ben a B-Plan-tól

 

Bogesz

Szerző: bogesz001  2018.11.22. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: haditechnika második világháború Csehország Jugoszlávia

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr6814314247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása