Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
- John Gillingham: A rózsák háborúja (Kossuth, Szivárvány könyvek 1985.)
- A. A. Bruszilov: A cár árnyékában (Zrínyi 1986.)
- Antony Beevor: Ardennek 1944 - Hitler utolsó játszmája (Gold Book 2015.)
- Bob Woodward: A támadás terve (Geopen 2004.)
- David Ansell, Ocskay Zoltrán: Katonai motorkerékpárok (OldTimer Média 2007.)
- Szabó Miklós: A H145M és H225M katonai helikopterek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
****
- John Gillingham: A rózsák háborúja (Kossuth, Szivárvány könyvek 1985.)
Valamikor régen, talán középiskolás koromban már olvastam ezt a könyvet. Jellemző, hogy az én példányom antikvár ára 20 forint volt. Igazából azért vettem le újból a polcomról, mert azt gondoltam, hogy a blogra majd ihletet merítek belőle, egy jó kis középkori, angol csata leírásával.
Maga a könyv olcsó, papírkötésű, kis alakú, kicsit több, mint 300 oldalas kiadvány, amelyet néhány kép és térkép színesít. Összesen 15+1 fejezetből áll, amelyből az utolsó a fordító megjegyzései. A kiadványt egy időrendi összefoglaló zárja.
Alapvetően ez egy - az első fejezet kivételével - egy alapos, mégis könnyen olvasható mű. Könnyed, lendületes stílusban íródott, ezért hamar el lehet olvasni, formátuma pedig, majdhogynem egy farzsebben is elfér. Természetesen ez a mű egy számunkra egzotikus, de az angolok számára az identitásukat meghatározó háborúról szól. Ez nagymértékben köszönhető Shakespeare műveinek, amelyek közül több, ezt a korszakot dolgozza fel. És pont ez a gond, mert a nagy angol poéta sorai nagymértékben befolyásolják a szigetországiak gondolkodását erről a háborúról. Gillingham pont ezt a képet szeretné tisztázni és pontosítani. Ez nekem, mint magyar olvasónak csak érezhető. Érzem, hogy vitatkozik valamivel, de nem tudom, hogy mivel. Ennek ellenére ez nem egy vitairat, hanem egy önmagában is értelmezhető mű. Lehet, hogy más észre se veszi, de én végig azt éreztem ezt a vonalat. Ami nekem hiátus volt - pedig e miatt vettem elő - hogy hiányoznak belőle a csataleírások. A szerző ezt kerek-perec le is írja. Nincsenek megbízható korabeli leírások, ő pedig nem hajlandó találgatni. Odáig is elmegy, hogy egyes csaták helyei - mint pl, ahol III. Richárd is elesik - pontosan nem is határolhatóak be. Úgyhogy az alig ötven évvel későbbi mohácsi csata helye körüli vita ezek után nem is olyan meglepő. E mellett ugyanakkor, egy fejezeten keresztül ismerteti a kor angol hadviselését, és hadseregét, amivel bepillantást nyerhetünk a kor csatáiba, még ha nem is egy meghatározottba.
Nekem a könyv tetszett, akit érdekel a középkori történelem annak érdemes elolvasnia, hogy képet kaphasson egy elég sajátos polgárháború eseményeiről. Szerintem akinek van egy kis ideje, kis utánajárással, valamelyik antikváriumba, vagy könyvszekérnél tényleg pár száz forintért beszerezhető, és pár nap alatt elolvasható.
- A. A. Bruszilov: A cár árnyékában (Zrínyi 1986.)
Anno a nyolcvanas években a Zrínyi katonai kiadó számos szovjet, második világháborús, katonai vezető emlékiratát kiadta. Ebbe a sorozatban jelent meg Bruszilov könyve, amely azonban kilóg ebből a sorból, ugyanis a szerző a cári hadsereg legsikeresebb tábornoka volt, akinek a nevéhez a számunkra rossz emlékű bruszilov-offenzíva kapcsolódik. Sokáig nem is hallottam erről a kiadványról, igaz régebben nem is nagyon foglalkoztatott az első világháború. Aztán változott az érdeklődésem, és egyre inkább a fordult a figyelmem az első nagy világégés felé. Nem mondom, hogy annyi könyvet olvastam róla, mint János, vagy Petyó, de azért párat én is letudtam. És akkor most engedtessék meg nekem egy kis intermezzo. Sajnos én - tisztelet a kivételnek - azt látom, hogy a népszerű, magyar történetírás, megelégszik a hazai források feldolgozásával és az ellenség csak nagy vonalakban, alaktalan tömegként jelenik meg. Ez különösen igaz az orosz/szovjet oldalra. Sajnos a szerzők jelentős része egy kézlegyintéssel elintézi, és kijelenti, hogy nincsenek források, pedig csak meg sem próbál utána járnia. És ez nem csak a XX. századra igaz. Nos íme az ellenpélda, hogy igen is van. A számunkra olyan érdekes galíciai front másik oldalának parancsnokának memoárja kézbe vehető és elolvasható, ráadásul magyar nyelven. Persze egy visszaemlékezés nem forrásmunka, de mégis egy szubjektív képet ad arról, hogy a másik oldal, hogyan is élte meg azt amiről már a saját szemszögünkből olvastunk.
Maga a könyv 260 oldalas, kis alakú, keménytáblás kiadvány. A könyv nem tartalmaz fényképeket, viszont néhány térképet igen. A könyv 20 fejezetből áll, amelyből az első a szerkesztő előszava, az utolsó kettő pedig amolyan melléklet, amelyben idézik Bruszilov néhány parancsát, illetve nyomon követhetjük életének és katonai pályafutásának főbb dátumait.
Már maga a könyv megjelenése is érdekes, hogy a Szovjetunióban kiadták egy cári tábornok visszaemlékezéseit. Az különösen, hogy több kiadást is megért és 1929. után 1941-ben, 1943-ban, 1946-ban és 1963-ban is megjelentették. Azonban ez csak olyan felületes szemlélőnek meglepő. Nem először találkozok ilyen anomáliával a szovjet könyvkiadásban. Természetesen az, hogy Bruszilov könyve megjelent, annak oka, hogy ő végül is átállt a bolsevikok oldalára, és még idejében meghalt, hogy ne essen áldozatul a későbbi tisztogatásoknak. Ezek után számomra mégis meglepő a könyv nyelvezete és őszintesége. Bruszilov a könyv mintegy 240 oldalán felvázolja katonai pályafutását a kadétiskolától az 1877-78-as orosz-török háborúban való részvételén, keresztül a Szentpétervári Lovassági Iskolában betöltött beosztásain át az első világháborúig. Leírja a különböző csapatbeosztásait a hadosztály- hadtest- hadsereg- front- és majd végül főparancsnoki beosztásáig, majd leváltásáig és rendelkezési állományba vezényléséig. A könyv záró soraiból ki is derül, hogy a szerző ezt csak első kötetnek szánta, amelyben a bolsevikok előtti pályafutását próbálta bemutatni.
Számomra a könyv nagyon érdekes volt. Előttem egy tehetséges és őszinte hazafi képe bontakozott ki. Természetesen ez lehet csalóka, hiszen a szerző a sorait már a bolsevikok hatalomra jutása után vetette papírra. Ennek ellenére én nem éreztem a könyv egy kis részének kivételével, hogy ez befolyásolta volna a szerzőt. Mint minden visszaemlékezés ez is szubjektív, amely tartalmaz némi önigazolást, de rengeteg apró részletet is. Megismerhetjük belőle az egykori cári hadsereg tisztikarának életét. Számomra nagyon tetszett, hogy Bruszilov, majd mindegyik szóba kerülő személyről ír egy pár soros jellemrajzot, személyes véleményt. És ezek igen őszintének tűnőek. Pl. magasztalja a cári család tehetséges tagjait, de nem tagadja bizonyos, a bolsevikok számára ellenséges parancsnokok katonai erényeit sem. Ugyanakkor természetesen azt is leírja, ha valaki tehetségtelen, de még itt is próbál olyan tulajdonságot találni a személyben, amely valamennyire pozitív. Ezek az apró jellemrajzok, azok, amelyek szerintem nagyon sokat adnak a könyvhöz. Természetesen egy ekkora műben nem lehet részletesen leírni a hadműveleteket, de azért a hadiesemények többé-kevésbé kövezhetőek. Bár itt kell megjegyezni, hogy ugyan a könyv tartalmaz néhány térképet, de ezek egy része hol használhatatlan, hol teljesen máshova kerültek, mint ahol a helyük lenne. Igazából a háború leírása szerintem olyan katonás, de mégis olvasható. Precíz, lényegre törő, ugyanakkor lendületes stílusban megírt, és szerintem pont az apró részleteknek köszönhető. Kicsit kilóg a három utolsó fejezet, amely a februári forradalommal és az utána következő eseményekkel foglakozik. Ez a rész már inkább egyfajta önigazolás, ahol a szerző megvilágítja, hogy cár tisztjeként, miért választotta a másik oldalt. Ez a jellem változás azonban nem meglepő, hiszen a könyvön végig vonul, hogy Bruszilov önmagát leginkább orosznak és hazafinak tartja, és döntéseit ennek rendeli alá. Természetesen az már érdekes, lehet a mai eszünkkel, hogy a cári Oroszország egyik legsikeresebb hadvezére, pont a bolsevikokban látta ennek az eszménynek a letéteményeseit.
Nekem a könyv nagyon tetszett, és noha kicsit félve emeltem le a polcról, de kellemesen csalódtam. Szerintem ez egy nagyon fontos könyv, főleg azoknak, akik meg akarják ismerni a Monarchia csapatainak galíciai harcait a másik oldal szemszögéből. Természetesen ez egy visszaemlékezés, annak minden sajátosságával, de pont ez teszi érdekessé. És önmagában unikum, hogy az orosz oldal egyik hadurának a szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket. Nem mondom, hogy könnyen beszerezhető, én tavaly egy antikváriumban 800 Forintért jutottam hozzá. Jelenleg a bookline antikváriumában nem találtam, az antikvárium,hu oldalon viszont van egy kevesebb, mint 1500 Forintért. Úgyhogy nosza rajta, akit érdekel nyomban csapjon le rá!
- Antony Beevor: Ardennek 1944 - Hitler utolsó játszmája (Gold Book 2015.)
Nem először írok Beevor könyvről. Én alapvetően kedvelem az író stílusát, azt a tipikus angolszász történetírást, amely egyszerre mutatja be az eseményeket a kisember szemszögétől a hadvezérekig.
Az Ardennek 1944 egy négyszáz oldalas, keménytáblás, kis alakú könyv, amely összesen 24 fejezetre oszlik. Ezen felül a kiadvány tartalmaz még három képmellékletet négy tucat fényképpel, 19 térképet és természetesen hely- és névmutatót.
Az ardenneki csata elméletileg egy lerágott csont, de csak látszólag, mert magyar nyelven nem igazán sok összefoglaló mű jelent meg róla, ahhoz képest, hogy mennyire közismert. Természetesen ez köszönhető a történelmileg nem túl hiteles, de számomra még mindig ikonikus hollywoodi mozinak. Amikor a kezembe vettem a könyvet kicsit tartottam attól, hogy honnan is fog indulni, hiszen nem rég olvastam el a szerző két mászik könyvét a normandiai partraszállásról és az arheimi csatáról. Az aggodalmam az önismétléstől alaptalan volt. A szerző könnyed eleganciával, igen röviden foglalta össze az előzményeket és csak a leglényegesebbre szorítkozott, azokat csak összefoglalta. Igazából az előzmények részletes taglalását Aachen ostromával és a Hürtgen-erdővel kezdi, majd rá is tér az ardenneki csata részletes leírására. A két oldal tervei, csata előtti előkészületei, általános felépítése ismertetése után a hadművelet eseményeit napi bontásban ismerhetjük meg. Régi mániám a térképek hiánya, vagy használhatatlansága. Na itt erre nem lehet panaszom, csak az első napot ismertető fejezetben mindjárt hármat is kapunk, de később is több kisebb-nagyobb léptékű vázlaton lehet követni az eseményeket. Maga a könyv beleillik a szerző korábbi műveinek sorába, miközben részletesen ismerteti az eseményeket, a felső vezetés belső ellentéteit, megismerhetjük azt is, hogy a résztvevők, a katonák és a polgári lakosság hogyan is élte meg az eseményeket. Beevor kiemelt hangsúlyt fektet arra hogy bemutassa azokat a szenvedéseket, amelyek mindegyik résztvevő felet sújtották, beleértve a polgári lakosságot is. Ennek szerves része a felek által elkövetett atrocitások bemutatása is, amelyből bizony nem marad ki a szövetséges oldal sem.
Nekem tetszett a könyv, de én szeretem ezt az angolszász történetírói stílust, amelynek jeles képviselője Beevor. Régen én mániákusan kerestem a hadrendeket, és írtam tele kockás füzeteket velük, kimásolva azokat könyvtári könyvekből, így számomra külön plusz pontként szerepelt a két részletes hadrend. Ha valami nem tetszett az a fordítás. Én nem állítom, hogy az illető nem tud angolul, csak nem tudja, hogy mit kell, és mit nem lefordítani. Nem igazán értettem, hogy a fordító miért gondolta, hogy a francia kifejezéseket az egyszerű olvasó meg fogja érteni, ugyanakkor a brit alakulatneveket, meg miért kellett, lásd „Fekete Őrség” azaz Black Watch, de ugyan így érthetetlen a német freikorpsok „szabad hadtestekre” fordításra. Ezen kívül van még egy-két értelem zavaró szedési hiba is „101. páncélos hadosztály” 10. helyett. Talán ehhez kapcsolódik, hogy talán szerencsésebb lett volna a német alakulatokat „panzernek” és az amerikaiakat „páncélosnak” fordítani, megkönnyitve azt, hogy eldöntsük, melyik oldalról is van éppen szó. Egy a témában jártas fordító, valószínűleg így tett volna, vagy az sem ártott volna, ha alkalmaznak egy szaklektort.
E negatívum ellenére, nekem tetszett a könyv és azt kaptam amit vártam. Azoknak akiket érdekel a nyugati front ezen döntő jelentőségű csatája, azok egy részletes és átfogó képet kaphatnak mindezt egy rendkívül olvasmányos stílusban.
- Bob Woodward: A támadás terve (Geopen 2004.)
Aki egy kicsit is foglakozik történelemmel, illetve politikával, annak Bob Woodward neve nem lehet ismeretlen. Anno Carl Bernsteinnel közösen a Watergate-botrány leleplezésével váltak ismerté. A Washington Post cikksorozata végül Richard Nixon elnök bukásához vezetett. Woodward neve egycsapásra ismert lett és olyan újságíróvá vált, akivel le kell ülni beszélgetni egy működő demokráciában, akár tetszik nekem a politikai beállítottsága, akár nem. Woodwardnak a wikipedia tanúsága szerint öt könyve jelent meg magyarul. Én ebből az elsőt: A parancsnokok címűt olvastam, amely az öböl-háború előkészítéséről szól. Így anno, amikor egy kedvezményes Alexandra kiárusításon találkoztam vele nem volt kérdés, hogy kiadjam érte az 1000 Forintot, amennyiért kínálták.
Maga a könyv egy szép kiállítású, elég vaskos, 500 oldalas keménytáblás kiadvány. A könyv 36+1 fejezetből áll, amelyek általában 8-36 oldalasak, azon belül, pedig nagyobb bekezdéscsoportokra oszlanak. Ez a tagolás szerencsés, mivel szinte bármikor abba lehet hagyni, majd később folytatni. A könyv ezen felül tartalmaz egy képmellékletet és egy név- és címmutatót.
Akár csak a „A parancsnokok” ez az írás sem a háborúról szól, hanem arról a folyamatról, hogy az amerikai politika, hogyan készít elő egy háborút. Bemutatja annak bel- és külpolitikai és természetesen katonai előkészítését. Láthatjuk a Fehér-ház belső működését, azt hogy nem egészen úgy működnek a dolgok, hogy csak ki kell adni egy parancsot, hanem azt meg is kell alapozni.
Számomra könyv több okból is érdekes volt. Pl. igen furcsa volt az amerikai kormányzat belső működése, a feladat kiszabás módja, illetve a kormányon belüli ellentétek, mi több ellentétes mozgások. Ugyanakkor számomra egy a meglévőnél pozitívabb képet festett az ifj. Bush politikai és vezetői képességéről, amellett, hogy Woodward igazi „hőse” ebben a könyvben is Colin Powell külügyminiszter. Annak ellenére, hogy Woodward mindenkit bemutat és elmagyaráz a könyv meglehetősen tömény. Tömény, de nem száraz, hiszen sok apró történet és színesíti. A sok szereplő, akiről akkor talán tudtam, hogy kicsoda, így az események után csaknem 20 évvel már nem, ezért jó lett volna egy rövid életrajz ismertető a végére. (A könyv mentségére legyen mondva, hogy ez az események idején frissen jelent meg.) Ugyanakkor, ha akarom a névmutatót használva, ezt az igényemet tudom orvosolni, mivel a névmutató első megadott oldalát használva megismerhetem a szereplőket, ugyanis Woodward minden új szereplő színre lépését annak bemutatásával kezdi. Avar János, az ismert külpolitikai újságíró fordította a könyvet, és elkövetett egy-két számomra furcsa hibát (de tényleg csak párat). Az hogy fegyvernemnek nevezi a haderőnemeket, mivel nem katonai szakíró szemet hunytam, az már egy kicsit zavart brigádokról és brigádtábornokokról ír, de azt nem értettem, hogy az iraki Köztársasági Gárdát miért fordította hol Köztársasági Gárdának, hol pedig Republikánus Gárdának.
Összességében ez egy tömény, de érdekes könyv azok számára, akiket nem csak maguk a háborúk, hanem azok előkészítése is érdekel.
- David Ansell, Ocskay Zoltrán: Katonai motorkerékpárok (OldTimer Média 2007.)
Valamikor néhány éve egy antikváriumban akadtam rá erre a könyvre, mint oly sok másikra. Ha nem is nagyon értek hozzá, de a haditechnikán belül engem nem csak a fegyverek érdekelnek, hanem a katonai járművek sem kerülik el az érdeklődésemet. Így nem volt kérdés, hogy beszerzem. Maga a könyv formátuma, viszont arra a sorsra ítélte, hogy majd valamikor otthon olvassam el, ami mostanában következett be.
A könyv keménytáblás, nagyalakú 210 oldalas fényes papírra nyomott, igényes, szép kiállítású kiadvány. A könyv 6+1, 20-30 oldalas fejezetből áll, melyeket igen gazdag képanyaggal illusztráltak. Ezek közül az első öt időrendben taglalja a katonai motorkerékpárok fejlődését. Az első a kezdetektől az első világháború végéig, a második a két háború közötti, a harmadik a második világháború, a negyedik a háború utáni és az ötödik a közelmúltat mutatja be. A hatodik fejezet egy képgyűjtemény retusált veteránokról. A könyvet több táblázat zárja, amelyek összefoglalják az egyes államok által rendszeresített motorkerékpárokat illetve azok műszaki adatait.
Nekem a könyv - amellett, hogy témájánál fogva száraz - nekem tetszett. Amiről ír az alapos, ugyanakkor látszik hogy csak arról írt, amiről forrása volt, így bizonyos témák túlsúlyba kerültek. Az nem meglepő és nem is baj, hogy a magyar vonatkozás bőséges, az is természetes, hogy az angolszász és a német vonal is erős könyvben, akárcsak a csehszlovák. Az már nem annyira természetes, de érthető, hogy skandináv és benelux ipar is bőségesen jelenik meg. Lengyelország, és Svájc súlyának megfelelő mértékben. Az azonban már kevésbé, hogy a szovjet-orosz és a japán már eléggé kis terjedelmet kapott, az olyan államok, meg mint pl. Románia, vagy Bulgária, vagy Kína egyáltalán nem jelenik meg, Spanyolország is csak éppen hogy, értem én a források hiánya, de talán épp ezért kellett volna egy irodalomjegyzék a könyv végére.
A súlypont eltolódás ellenére nekem tetszett a könyv, egy jó összefoglaló mű egy rétegtémáról. Hasznos tűtípuskönyv jellegű mű. Ha valakit érdekelnek a katonai járművek, vagy csak úgy általában a motorok, azoknak csak ajánlani tudom.
- Szabó Miklós: A H145M és H225M katonai helikopterek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
A sorozat előző részével nem voltam túl elégedett, így kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a következő amit kézbe veszek. Minden esetben leírtam, hogy számomra ez egy nem könnyű műfaj, hiszen nem nekem szól, ráadásul én szakmabeli vagyok.
A füzet a már megszokott formátumban és tartalomban jelent meg. A közel 70 oldal négy fejezetre oszlik, amelyből az első egy általános. Ebből megismerhetjük a helikopterek fejlődéstörténetét, azok szerkezetét, a Magyarországon rendszeresített típusokat, és a leendő új típusaink gyártásának helyét. A következő két fejezet bemutatja az Airbus H145M és a H225M helikoptereket. A negyedik rész a befogadó alakulatot, a szolnoki légibázist mutatja be.
Az előző, Gripen füzettel ellentétben - amellyel elég kritikus voltam - ez alapvetően tetszett. Szabó Miklós (szintén szakmabeli, katonai helikopter vezető) szerintem jól oldotta meg a feladatát. Egyszerre tudott szakszerű, érdekes, de ugyanakkor kellően egyszerű is lenni. Azt kell mondanom, a többi füzetnek is ilyennek kellene lennie. Tényleg csak apró, egymásnak ellentmondó adatot találtam benne.
Szerintem, akit érdekelnek a Magyar Honvédség a közelmúltban, vagy a közeljövőben rendszeresített új helikopterei, annak érdemes kézbe vennie ezt a füzetet. Persze nem a szakmai lapok színvonalán lévő ismertetőt kap, de ugyanakkor közérthetően ismerheti meg a helikoptereket és azon belül az Airbus H145M és H225M helikoptereket.
Ambasa
