Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
-Póka-Pivny Aladár, Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse (Zrínyi 1982.)
-Józsa György Gábor: Ferenc József zászlai alatt 1848-1914 (Corvina 1990.)
-Peter I. Bosco, Antoinette Bosco: Amerika háborúban - Az első világháború
-John Frost: Híd a messzeségben (Gold Book 2006.)
-Horváth Gábor: Bostonok a magyar égen és földben (Magánkiadás 2013.)
-Nagy Norbert: Haditechnika Fiataloknak - A T-72-es harckocsi (Zrínyi 2020.)
*****
-Póka-Pivny Aladár, Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse (Zrínyi 1982.)
Ennek a könyvnek története van nálam, mivel az 1987-es tanév végén kaptam „a fotószakköri munkámért és a hiányzás mentes tanérvért”. Istenem már ez is érdem volt. Már akkor is érdekelt a hadtörténelem és a tanáraim ismerték ezt a szenvedélyemet, talán ezért választották számomra ezt a művet. Azonban volt egy kis bibi, az amerikai függetlenségi háború igen távol állt tőlem így ez a kötet bizony kerek harminchárom évig pihent a polcomon. De ahogy a mondás tartja, ami késik nem múlik, az érdeklődésem is változott, és hát lassan sort kerítek olyan könyvekre is amire ezidáig nem volt időm, vagy kedvem.
Maga a könyv egy kis formátumú, alig 180 oldalas könyvecske, amelynek tényleges szövege mintegy 140 oldal. A többi a jegyzetek, ami mutatja, hogy bizony itt egy gazdagon adatolt tudományos kiadványról van szó. A keménytáblás mű tartalmaz még egy kisebb képmellékletet is. A szerző Zachar József elismert magyar hadtörténész és a korszak szakavatott ismerője. Ebben a könyvben mégis társszerzőként jelenik meg, amelynek komoly oka van. Kováts Mihály életével először a húszas-harmincas években Póka-Pivny Aladár kezdett foglalkozni és tárt fel nagyon sok részletet, amelyet több publikációban meg is jelentetett. Az ő kutatásai másokat is a téma megismerésére késztettek és az eredményei, jegyzetei a Hadtörténelmi Levéltárba kerültek. Zachar József a saját bevezetője szerint – Póka-Pivny özvegyének hozzájárulásával – ezt egészítette ki és kerekítette egy könyvé.
Nos a könyv nem könnyű olvasmány, azonban méreténél fogva gyorsan olvasható. Jómagam munkába menet és jövet három nap alatt letudtam. Maga a könyv a fellelhető források hiánya ellenére a lehető legrészletesebb, összeveti azokat és ezekből próbál egy életutat felvázolni. Ez azonban az ellentmondó és a hiányos adatok miatt bizony nem könnyű, így aki kézbe veszi ezt a művet, készüljön fel rá, hogy bizony nem fog egy egyértelmű életutat megismerni, inkább csak részletek és találgatások láncolatát. Ennek ellenére én azt gondolom, hogy aki teheti, olvassa ennek a kevésbé ismert magyar huszártiszt regényes és fordulatos élettörténetét, az a pár óra megéri, és talán felkelti a figyelmünket olyan korszak iránt is amelyekről eddig igen keveset olvastunk.
Ui: A könyv ismertetéséből nem igazán derülhetett ki az olvasó számára, hogy valójában ki is ez a regényes életű Kováts Mihály és miért is érdemes megismerkednünk az életével. Nos Kováts Mihály egy karcagi születésű, magyar huszár volt, aki egészen az ezredesi ragig vitte. Szolgált Mária Terézia, Nagy Frigyes alatt, de volt francia szolgálatban is, támogatta a lengyel szabadság-törekvéseket, majd életét áldozta az amerikai függetlenségnél Charlston védelmében. A második világháború alatt egy Liberty hajó viselte a nevét. Gondoltam, hogy a könyv alapján a blogon én is megírom az élettörténetét, de ezt már mások korábban megtették, így akit érdekel Kováts Mihály személye a következő két blogon olvashat róla:
https://www.xn--trtenelmiportre-8sb.hu/kovats_mihaly/
https://ntf.hu/index.php/2017/04/01/mindhalalig-leghivebb-kovats-mihaly-az-elso-jenki-huszar/
-Józsa György Gábor: Ferenc József zászlai alatt 1848-1914 (Corvina 1990.)
Nagyon sokáig nem igazán tartozott az osztrák, majd később az osztrák-magyar haderő története az érdeklődési körömbe. Azonban az utóbbi időben egyre többet foglalkoztam a XIX. század második felének konfliktusaival, így megkerülhetetlenné vált a téma. Így néhány évvel ezelőtt be is szereztem ezt a könyvet és kihasználva a nyári szünetet immár sort is kerítettem rá.
Maga a könyv egy tipikus, szép kiállítású Corvina kiadvány, annak minden ismérvével. A mű közel 140 oldalas, nagy alakú, fotópapírra nyomtatott, keménytáblás kötet. A könyv nyolc nagyobb és azon belül több kisebb fejezetre oszlik. Az első egy általános bemutatás, majd a következő négyből három egy-egy hadjáratról szól, a fennmaradó négy fejezetből egy a kiegyezés és annak következtében létrejövő hadszervezetét ismerteti, míg a maradék három a kiegyezés utáni haderőt mutatja be számunkra több nézőpontból. A kötet gazdagon és igényesen illusztrált.
Nekem maga a könyv első fele igen tetszett. Azok a részek, amelyek Ferenc József különböző háborúiról, illetve hadjáratairól szóltak. Írom ezt annak ellenére, vagy talán pont azért, mert ezek a leírások nem is annyira magukról a csatákról, ütközetekről szólnak, hanem sokkal inkább az oda vezető útról. Ebben a könyvben nem igazán találunk nagy és hosszú csataleírásokat (Solferino alig egy oldal), viszont sok minden mást, ami segít megérteni a történéseket. A könyv második fele is hasznos olvasmány, amely a bemutatja a korszak osztrák, osztrák-magyar haderejét, annak fegyverzetét, felszerelését, a legénységét, és a tiszti- és tábornoki kart. Megismerhetjük a kiképzést, a hadsereg jogi hátterét, nemzetiségi és szociális összetételét. Igazából a mű egy nagyon jó keresztmetszetet tár elénk a dualista haderőről bemutatva annak erényeit és hiányosságait is, képet adva annak helyéről a birodalomban és annak társadalmában. Igazából ez a rész is érdekes, de engem egy kicsit untatott és helyenként önismétlőnek találtam. Ennek ellenére természetesen e nélkül nem alkotna a könyv egy egységes egész művet.
Maga a könyv formátuma miatt leginkább otthon olvasható, de ezt a fejezetek mérete könnyűvé teszi, így akit érdekel, esténként egy-egy részt elolvasva gyorsan haladhat. Ugyan a szabadságom alatt, de gyakorlatilag én is így olvastam ki. Magáról a könyvről azt gondolom, ha valakit érdekel, ez a nem túl közkedvelt téma, annak igen hasznos hátteret fog nyújtani, mind a kor, mind annak ferenc józsefi haderejének megismeréséhez, miközben sok apró kis történet révén ismerheti meg azt. Úgyhogy ha valakit érdekel ez a korszak, annak csak ajánlani tudom.
-Peter I. Bosco, Antoinette Bosco: Amerika háborúban - Az első világháború
Ez a könyv egy leárazás során került a birtokomba és úgy véltem, noha nem igazán érdekel az amerikai hadsereg története, ráadásul annak első világháborús tevékenysége, de azért azon az áron mégis megvásárolom, és alkalom attán elolvasom. Aztán később úgy alakult, hogy az első nagy világégés egyre jobban el kezdett érdekelni, így aránylag gyorsan a kezembe vettem ezt a kötetet.
A könyv egy kis alakú keménytáblás, alig 200 oldalas könyv, számos képpel, térképpel és keretes írással. Ugyan a könyv kívülről nagyon szép, de a papírminősége már csak közepesnek mondható. De ez csak a külcsín, nézzük mi van belül. A könyv 21 fejezetre oszlik plusz egy kislexikon, a források felsorolása és egy név- és tárgymutatót is tartalmaz. A fejezetek egy történelmi előképet adnak az első világháború kitöréséről az amerikaik nélküli hadi eseményekről, arról a politika- és katonai folyamatról, ami végül elvezett a USA hadba lépéséhez. Megismerhetjük az Expedíciós Haderő felállításának körülményeit, annak alkalmazását az első világháborúban, majd azt követően dióhéjban a német megszállásban, illetve az orosz polgárháborúban.
Maga a könyv egy második átdolgozott kiadás, amelyet a szerző felesége vagy lánya (a névrokonságból következtetem) követett el. Nos maga a az alapmű sem lehetett túl magas színvonalú, inkább csak amolyan alap ismeretterjesztő mű amely az átlag amerikainak szólhatott. Nos, sajnos az átdolgozás nem sokat segített a művön, sőt inkább rontott. Sajnos látszik, hogy a szerzőnek nem sok háttérismerete van ezért olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz a könyv, mint a britek „verduni veszteségei” a puskák lecserélése a második világháborúra, hogy addig a polgári lakosságot nem érték szenvedések a korábbi háborúk során és nem voltak célpontok (írja ezt egy amerikai, aki ezek szerint még nem hallott Sherman hadjáratáról) illetve, hogy a Kövér Bertával lőtték Párizst, hogy csak néhányat említsek. Sajnos erre a fordító is rátett egy lapáttal, amikor az angolszász mértékegységeket egy az egyben feleltette meg a metrikusaknak, így lehetséges, hogy az amerikai katona kulacsa, mindössze negyed literes, illetve a csatamezőket 30 méter átmérőjű és 12 méter mély gránáttölcsérek borítják. Igazából a könyvet olvasva számomra az a kép alakult ki, hogy ez a mű egy közhelygyűjtemény, amely a jól ismert, vagy nálunk kevésbé köztudott, az első világháborúról szóló toposzokat gyűjtötte össze, és egy szirupos hősköltemény, a nélkül, hogy ezeknek a történeteknek a valóságtartalmát megvizsgálná, uram bocsá megkérdőjelezné. Ez egy tipikusan olyan könyv, ami azt adja, amit az (amerikai) olvasó tudni szeretne az első világháborúról és azon belül az amerikai fegyveres erők tevékenységéről.
Hát mit mondjak, a negatív észrevételem ellenére, ha valaki, mint én a leárazáskor megvette, olvassa el, de erős forráskritikával kezelje. Végül is egy érdekes téma – az amerikaiak tevékenysége az első világháborúban – egy átlag alatti feldolgozásban.
-John Frost: Híd a messzeségben (Gold Book 2006.)
Mióta olvastam, és láttam Cornelius Ryan könyvét, és az abból készült nagyszabású filmet, érdekel az arnheimi csata története, és próbálom megszerezni és elolvasni a róla szóló könyveket, újságcikkeket. Így nem volt kérdés, hogy John Frost könyve is felkerül a polcomra. Maga a könyv - mint annyi más esetben - már régi restanciám, legalább tíz éve a birtokomban van, így már időszerű volt az elolvasása. Én csak nagyon ritkán olvasok visszaemlékezéseket, de ez olyan volt amit mindenképpen el akartam olvasni.
Maga a könyv egy közepes alapú, keménytáblás, mintegy 230 oldalas kötet, amely tartalmaz egy 30 képes képmellékletet és 11 térképet. A mű 19 fejezetből áll, amelyben végigkövethetjük John Frost háborús katonai pályafutását a saját szemszögéből. Megismerhetjük iraki, szolgálatát, jelentkezését az ejtőernyős csapatokhoz, a brunevali rajtaütést, az észak-afrikai, szicíliai és olaszországi bevetéseit, majd magát az arnheimi csatában betöltött szerepét, fogságba esését és az ott töltött idejét, egészen a hazatéréséig. A könyvet a szerző összefoglaló gondolatai zárják.
A könyv elolvasása után, annak ellenére, hogy érdekes, és még olvasmányos is volt, kicsit csalódott voltam. Nem a könyv miatt, mert az érdekes, hanem amit olvastam. Szerintem nem rossz, hogy nem csak az arnheimi tevékenységét ismerhetjük meg és nekem az is tetszett, hogy annak terjedelme arányos a könyv méretéhez képest. Érdekes és sokatmondó azok a leírásai, amelyek az iraki szolgálatáról, illetve az elfeledett kis jelentőségű észak-afrikai csatározásairól szólnak. Az itt lévő leírások gyakran nagyon részletesek és bemutatják egy zászlóalj parancsnok tevékenységét, és azt is, ahogy alakulatát a harcban vezényli. Nos ezek a részletek amelyek valójában bemutatják a szerzőt és sokat elmondanak a gondolkodásáról és a jelleméről. Szintén ezekből tudhatunk meg sok apró részletet a brit haderő működéséről. Persze ezek sok esetben elfogultak. Számomra nagyon érdekes, az ahogy a szerző hol csodálattal. hol irigykedve, hol bírálólag ír a RAF-ról, sokat elmondva a másik haderőnemmel kapcsolatos furcsa és ellentmondásos viszonyáról. Szintén érdekesek azok az elszólások, ahogy tiszttársairól beszél, különbséget téve a hivatásos - amely kasztba ő is tartózónak gondolja magát - és a territoriális és tartalékos tisztek között. Előttem egy olyan tiszt képe rajzolódott ki, aki nem teljesen értette meg, hogy a korábbi kis brit hadseregből egy tömeghadsereg lett, amellyel szemben nem lehet ugyanazokat a követelményeket felállítani. A könyv soraiból számomra kitűnt, hogy nem igazán értette, fogatta el, hogy nem önkéntesekből, hanem sorkatonákból állt ez a haderő. Nagyon érdekes bizonyos dolgokhoz való hozzászólása és az is, hogy mit tart fontosnak. Például számos helyen leírja Iraktól Angliáig, hogy mire vadászik, és milyen kutyákat tenyésztenek, ami néhol a szerző által észre sem vett ellentmondásokhoz vezet. Jellemző, hogy miközben az arnheimi bevetéssel kapcsolatban bírálja hadosztály-parancsnokát, hogy nem érti meg, hogy a légideszantcsapatok eredményes harca szempontjából a két legfontosabb dolog a sebesültek ellátása, és a minél több lőszer helyszínre juttatása, ehhez képest mellékesen említi meg, hogy a bevetésre induló parancsnoki autójába a tisztiszolgája bepakolja a vadász- és golf felszerelését. Szintén érdekes az ahogy az iraki élményeit és az onnan később hozzá visszajutó híreket kommentálja. Egyszerűen süt belőle az a birodalmi gőg, amely nem is tudja elképzelni hogy a bennszülöttek esetleg gyűlölhetik őket, hiszen ők a civilizációt hozták nekik. Szintén jellemző a szerzőre, hogy nagyon kevés helyen találkoztam azzal, hogy elismerné saját felelősségét, a kudarcokat a legtöbb esetben másokra, vagy a körülményekre hárítja, ami által igazolni próbálja önmagát. Ezek az apró részletek, amúgy nagyon nagy hasonlóságot mutatnak az általam korábban olvasott Billnitzer Ernő és Vittorio Mussolini könyvében olvasottakkal, ahol ugyan ezt a hivatásos tiszti kaszthoz tartozó, világ felett álló szemléletet láttam néhol. Nos az ilyen apró részletek miatt, omlott össze bennem az eddig idealizált John Frost kép, amit a szerző maga bontott le. Eddig bennem egy tehetséges, rámenős ejtőernyős tiszt képe élt, de könyve elolvasása után már csak egy átlagos, nem túl nagy fantáziával megáldott parancsnok képe rajzolódott ki, aki inkább jókor volt jó helyen és ezért szerzett ismertséget, mintsem a tehetsége miatt.
Számomra könyv érdekes volt, és egy sajátos, világot és nézőpontot ismerhettem meg belőle. Nos az, hogy ez a könyv megváltoztatta a véleményemet, és ezért csalódtam az nem baj. Hiszen nem az a cél, hogy csak olyan könyveket olvassak, amelyek megerősítik a gondolataimat. Én úgy gondolom, hogy akit érdekel a brit hadsereg, illetve annak kisebb-nagyobb csatái érdemes elolvasnia. Érdekes lehet hivatásos tiszteknek is, hiszen gyakran nagyon részletesek a leírásai kisebb észak-afrikai összecsapásairól, és jó képet ad arról, hogy hogyan is harcol egy zászlóalj akár védelemben, akár támadásban. Én a magam részéről csak ajánlani tudom ezt a könyvet, amely könnyen és gyorsan olvasható, és egy sajátos szempontból mutatja be a második világháborús harcok egy kis szeletét, illetve egyfajta korrajzot is feltár elénk.
-Horváth Gábor: Bostonok a magyar égen és földben (Magánkiadás 2013.)
Anno ezt a könyvet még egy Hadtörténeti Délutánok keretében ajánlotta az előadó Számvéber Norbert hadtörténész. Aki ismeri a Számvéber urat tudhatja, hogy nála nagyon magas a mérce, ha egy könyv neki tetszik, akkor az egy nagyon alapos hadtörténeti munka lehet csak. Úgyhogy innen egyenes út vezetett a mű beszerzéséhez, ami magánkiadás révén nem volt túl egyszerű, de szerencsére, alkalmanként eljárok a nagy múltú Repülés Baráti Köre klubba, ahova az egyik lektor hozott pár példányt terjesztésre.
Maga a könyv egy nagyalakú puhaborítós, gazdagon illusztrált 270 oldalas mű. A kötet első részében megismerkedhetünk a Douglas gyár A-20/DB-3 Boston bombázójával, alváltozataival, és azzal, hogy ezek miképpen kerültek a Szovjet Légierő birtokába. A mű bemutatja a gépeket, azok fegyverzetét, személyzetét és harcászati eljárásaikat, az alkalmazó alakulatokat, illetve azokat is, amelyek ezeket támogatták. A munka második része 1944 novemberétől, 1945 májusáig hónapról hónapra ismerteti a szovjet Bostonok Magyarország feletti tevékenységét. A kötetet fényképmelléklet, színes oldalnézeti rajzok, adatok a támogató éjszakai bombázó- csata- és vadászalakulatokról, illetve forrásjegyzék zárja le.
Maga a könyv a sok illusztráció, fénykép, térkép, táblázat miatt, a formája és a terjedelme miatt viszonylag gyorsan olvasható. A tartalmához képest nem túl száraz, sőt viszonylag olvasmányos. A könyv rendkívül precíz, köszönhetően a rengeteg levéltári forrásnak (jórészt orosz) illetve a három, neves magyar repüléstörténész szaklektorálásának (Magó Károly, Punka György, és B. Stege Csaba/Becze Csaba).
Ez a mű azon kevés hadtörténelmi művek közé tartozik, amely nem csak az egyik - jellemzően a magyar oldal iratanyaga szerint dolgozik - hanem mindkét oldal dokumentumain keresztül próbálja bemutatni az események folyását. Nagyon kevés könyvben találkoztam olyannal, hogy a szerző összeveti a forrásokat, és elemzi azok valóságtartalmát, esetleg tévedéseit. Látszik, hogy a szerző nem spórolt az idővel, aki csinált már ilyet, az tudja, hogy néha egy-egy mondat, bekezdés mögött napok munkái rejlenek. Ez minden elismerést megérdemel, mint ahogy az is, hogy a szerző mer élni a forráskritikával, nem veszi át a jegyzőkönyvek adatait, hanem felhívja a figyelmet azok esetleges elírásaira is. Maga a könyv hónapról-hónapra veszi végig a Magyarország feletti légi eseményeket a szovjet Bostonok szemszögéből. Ismerteti a bevetéseket, és a gépveszteségeket. Az veszteség eseményének leírása mellett megtudhatjuk a gép életútját, de olyan részadatait is, mint a gép- illetve a motorok gyári száma. Azonban a szerző nem áll meg itt, ugyanis nem csak a szovjet frontbombázók történetét ismerhetjük meg, hanem az ahhoz kapcsolódó Il-2 Sturmovik csatarepülők, Jak, illetve La vadászok, B-25 Mitchell és Po-2 éjszakai bombázók, és a Pe-2 felderítők tevékenységét, harcát. Igazából a címmel ellentétben, ha nem is egy teljes, de egy igen részletes képet kapunk a Hazánk felett tevékenykedő Szovjet Légierő harctevékenységéről.
A könyvel kapcsolatban, igazából csak két negatívumot tudok megemlíteni, az egyik a formátuma, amely sajnos nagyon sérülékeny, a másik, pedig az amúgy rendkívül gazdag képgyűjtemény minősége. Sajnos ez utóbbiak, nagyon sötétek, a képaláírásban szereplő dolgok nem, vagy csak nagyon nehezen láthatóak. Tudom a korabeli, képek minősége és az idő vasfoga eleve rossz minőséget eredményez, ám én mégis azt gondolom, hogy ennek sajnos nyomdatechnikai okai voltak inkább ebben az esetben.
Nos nehéz leírnom, hogy kinek ajánlom ezt a nagyszerű művet. Igazából mindenkinek, hiszen a Magyarország felett 1944-45-ben zajlott légiháborút, egy eddig nem látott nézőpontból mutatja be. Egyszerűen nagyszerű, igényesen, sok kutatómunkával megírt, rendkívül precíz, hiánypótló mű. Én nagyon örülök, hogy annak idején beszereztem, mondanám, hogy csak ajánlani tudom, de sajnos ez egy hiánycikk, ami nem véletlen. Minden esetre, azoknak akit érdekel a második világháború, a légiháború, és Hazánk hadtörténete, akár külön-külön, akár egyszerre, azoknak ez kötelező olvasmány.
-Nagy Norbert: Haditechnika Fiataloknak - A T-72-es harckocsi (Zrínyi 2020.)
Az előző könyvajánlóban már írtam a Zrínyi kiadó egykori, megújuló sorozatáról, így annak eredét, most nem ismertetném újra.
A könyv egy puhatáblás, közepes alakú, csaknem 70 oldalas füzetecske. Nem emlékszem, hogy amikor a Mi-24 típusfüzetet ismertettem, feltűnt volna, de most meg kell említenem az igen kiváló minőségi papírt, amire a kiadványt nyomtatták. A mű bemutatja a harckocsik kialakulását, azok fejlődését, majd magát a tárgyalt típus, a legendás T-72-es kifejlesztésének történetét, szerkezeti leírást. Azonban a szerző, aki harckocsizó katonatiszt, nem áll meg itt, hanem bemutatja a T-72 és kortársai harcászatát, illetve a magyar harckocsizók mindennapjait.
Nos a könyvön látszik, hogy szívből írták. Egy olyan ember vetette papírra a gondolatait és ismereteit a témában, akinek ez a harceszköz az élete volt, és ezért valahol a szíve csücske, ugyanakkor látszik a szakmaiság is. Ha van elfogultság a szerzőben, (van) az nem túl feltűnő, legalább is számomra nem volt zavaró. Az látszik, hogy a szerző katona, az egész írás engem arra emlékeztetett, amikor egy oktató a leendő harckocsizóknak felvázolja a leendő tananyagukat, olyan tanfolyam bevezető. Ettől némileg száraz (de nem élvezhetetlenül és olvashatatlanul), ugyanakkor rendkívül precíz, és szakszerű. Látszik a szerzőn az igényesség. Ha valami nem tetszett, az az, ami a Mi-24-es füzetnél is. Sajnos látszik, hogy a szerző annak idején mit tanult, és ezen nem nagyon tud felülemelkedni. Szóval a harckocsik fejlődéstörténetét bemutató ábrában mindössze egy nem szovjet mérföldkő szerepel az Renault FT-17-es, az is 1920-as évszámmal. Vajon miért maradt ki a M3 Grant/Lee, a Panther, a Centurion, az M1 Abrams? Miért a T-34-es az összes modern harckocsi őse, miért nem az FT-17-es? Igaz ezek csak részletkérdések, és magának a T-72-es ismertetésének minőségét nem befolyásolják, de akkor is a szerző nem elég széleskörű ismeretéről árulkodik a szűken vett szakterületén kívüli dolgokról. De nem győzöm hangsúlyozni ez részletkérdés, magához a fő témához képest, ami jó, sőt mondhatom kiváló. A szöveg mellett a füzet másik nagy erénye a fotóanyaga, amely nagyrészt Pánczél Mátyás nagyszerű fotói, amely jórészt a tatai dandárnál készültek.
Nekem a füzet tetszett, szakmaisága mellett olvasható volt, és igen informatív. Alapvetően azoknak, akiket érdekel a téma, egy kötelező darab. Noha az ára viszonylag borsos (2500 Ft), de ez ne riasszon el senkit, ugyanis a Zrínyinél majd mindig van valami akció, ami akár 25-40%-os is lehet, és így már a méretéhez képest elfogadható a kiadvány ára. Így két mű elolvasása után azt gondolom, hogy a Zrínyi kiadó egy jó utat választott, amikor feltámasztotta ezt a sorozatot, és az adott füzetek megírására egy szakembert kért fel, remélem továbbra is majd ezen az úton fog járni.
Ambasa
