Aki ismeri a blogot az tudja, hogy nem szeretek egy könyvről ismertetőt írni, ezeket összegyűjtve a könyvszemlékben szoktam közölni. Ez alól csak ritkán teszek kivételt, idáig - a kezdeti időket leszámítva - egyedül Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődése esetén tettem kivételt. Azonban azt gondolom, hogy most is egy olyan mű került a kezembe, amely unikum mivolta miatt, megér egy önálló írást...
Nos ez a könyv is egy régi restanciám volt, mivel még 1996-ban vásároltam meg. Végül, mint annyi más könyv esetében - igaz 24 esztendő elmúltával - ez is lekerült a polcomról. Nem állítom, hogy korábban nem kezdtem neki már, de mostanra érett meg az idő, hogy végül is elolvastam...
Maga a könyv, amely a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában 1902-ben jelent meg, egy igen szép kiadású, igényes, kis alakú, mintegy 400 oldalas könyv. Nos ilyen régi könyvet nem gyakran forgat az ember, így kicsit szólnák annak fizikai valójáról is. Maga a kötet, kora ellenére igen jó állapotú, a papírja kitűnő minőségű, kötése hibátlan. A lapok sárgulásán kívül, semmiben sem látszik rajta az idő vas foga, illetve a könyv egyéni sorsa, esetleges hányattatásai az idők folyamán. Mint minden ilyen valamire való könyvben, ebben is megtalálható egyik egykori tulajdonosa ex-librise. Mindez azért érdekes, mert érdemes összevetni a kicsit több, mint egy évtized múlva, az első világháború alatt és után kiadott könyvekkel, amelyek lapjai már porladnak, lapozás közben szakadnak.
Southey műve kilenc fejezetre oszlik, egyenként 30-50 oldalas terjedelemben. A kötet név- és tárgymutató, tengerészeti szójegyzék, bő jegyzetek, és a mai korban szokatlan hibaigazítást tartalmaz, amely a kötetben előforduló elírásokat és helyesírási hibák hivatott orvosolni. A jegyzetek egy fajta magyarázatok, hibaigazítások a fordító részéről, amelynek egy része az eredeti angol tengerészeti kifejezések magyarítását tartalmazza, míg másik részük az angol szerző tévedéseit igazítja ki. Az egyes fejezetek egy-három képet, térképet is tartalmaznak.
Robert Southey, vagy ahogy a könyv címlapján szerepel Southey Róbert, mert ez a kötet egy olyan korból származik, amikor a külföldiek neveit még magyarosították. (Apró megjegyzés, tudom ez sokaknak nem teszik, de nekem akkor is Jules Verne, Verne Gyula marad és May Károly sem lesz Karl May.) Southey Robert egy angol romantikus költő és történetíró volt, aki már a napóleoni háborúk alatt és közvetlenül után megírta annak bizonyos epizódjainak, személyeinek történetét. Szemlátomást vonzódott a tengerészethez, és amint az a fordító megjegyzi, valószínűleg sokat beszélgethetett tengerészekkel, amiről a kötetben hemzsegő tengerészeti kifejezések is tanúskodnak. Főbb történeti művei: Nelson életrajza (1813.), Wellington élete (1820.), A félszigeti háború (1828,) Brazília története (1819.) illetve az ötkötetes: A brit admirálisok életrajza (1840.)
A könyv maga elég ékes szólóan mutatja Horatio Nelson tengernagy életét. Maga a mű végig kíséri mind tengerészeti életútját, mind kitér magánéletére is. Megismerhetjük belőle parancsnoki tevékenységét, ott lehetünk Abukirnál, Koppenhágánál és természetesen Trafalgarnál is, hogy csak a legismertebbeket említsem meg. Ugyanakkor bőven szól Korzika helyzetéről és az események idején zajló történelméről. Hasonló színes leírást kapunk a nápolyi udvarról is és annak angol szövetségben vívott háborújáról Napóleon ellen. Az egyes csataleírásokhoz térképeket is kapunk, amely megkönnyítheti a leírások értelmezését. A művel kapcsolatban fontos megemlíteni a fordító, Reményi Antal nevét, akinek jegyzetei, amivel megalkotta ezt a kritikai kiadást teszi egésszé ezt a kiadványt.
Nos a könyv nem könnyű olvasmány. A szerző stílusa a mai kornak kissé dagályos. Szintén nehezítette számomra az olvasást, hogy meg kellett szoknom a kor helyesírását, már amennyire azt meg lehet szokni. Talán furcsa, de engem pl. az olvasás közben végig nagyon zavart, hogy „aki”, vagy „ami” helyett „a ki” és „a mi” volt írva. Hasonlóan érdekes volt, hogy a sok megszokott szót szétválasztva írt, mint pl. az „élelmi szert” tudom apróság, de pl. egy sortörésnél (és nem csak ott) engem nagyon zavart. Hasonlóan érdekes volt a „ly” vagy más kettős betűk használata, ahogy azt ragozta, pl. a veszély szó használatakor azt „veszélylyel” formában tette, de hasonló példa „válaszszon” vagy a „perczczel” szavak írásmódja is. Szintén érdekesek a földrajzi nevek korabeli írásmódja: „Egyptom” „Francziaország” és „Kopenhága”. Mellesleg a „cz”_s írásmód általános a kötetben. Szintén néhány szó képzése eltérő a ma megszokottól: „szeretettjei” „önuralkodás” „délnyugotról” stb. És végül a kedvenc raghasználatom a könyvben, csak a példa kedvéért: „számítotttam” ami szerintem jól mutatja, hogy nem könnyű olvasni a művet.
A mű maga egyfajta keveréke a történeti műnek, és a korabeli hírek, pletykák keverékének. Nem véletlenül neveztem a szerzőt történetírónak, mert maga a könyv nem tekinthető hiteles történeti forrásnak, önmagában. Azonban a jegyzetekkel együtt már valamilyen formában igen. Southey írásából sugárzik a csodálat főhőse iránt és elfogultsága. Mind emellett egyfajta, költői mivoltából eredeztethető folytonos értékítélet is jellemzi. Ezekre jó példák ahogy csodálja a korzikaiak szabadságharcát és bírálja a velük szembeni, szerinte árulását az angol kormánynak. Ahogy mély megvetéssel ír a nápolyi udvar korrupciójáról és úgy általában az ország népének jelleméről, vagy ahogy folyamatosan süt belőle a franciák elleni gyűlölet. (Ez utóbbinál nem árt felidéznünk, hogy a mű megjelenésekor Napóleon még hatalmon volt és hazája legfőbb ellensége volt.) Hasonlóan jellemzi romantikus jellemét, ahogy ecseteli Nelson és Lady Hamilton kapcsolatát. aminek valós jellegét azonban a jegyzetek alaposan helyre teszik.
Én azt gondolom, hogy a mű, amellett, hogy egy történeti leírás, egyben egy korrajz is. Megmutatja, hogy Nelson korában, annak nem egészen tíz évvel a halála után, hogyan is gondolkodhattak a nagy admirálisról. Ugyanakkor - a jegyzetek szigorú figyelembe vételével - bizonyos mértékben használható történeti forrásként, mind a politikai események, mind a csaták leírásával kapcsolatban. Azonban ezek esetében is minden esetben össze kell vetni más művekkel.
Én azt gondolom, hogy mind tartalmilag, mind formailag egy érdekes könyvet volt szerencsém elolvasni. Southey könyve nem könnyű olvasmány, igen nagy odafigyelést igényel, de ugyanakkor egy másik, kétszáz évvel ezelőtti világba repít el minket, mind gondolatilag, mind nyelvileg.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel ez a világ, ez a korszak és a hajózás világa. Egy egészen különleges élménye lesz a kötet olvasása közben. Nem állítom, hogy a mű mindenkinek tetszeni fog, de azt igen, hogy egy nem mindennapi olvasásélménnyel lesz gazdagabb.
Ambasa
