Ha Komáromot az erődök városának hívjuk, akkor Visegrádot joggal nevezhetnénk a várak városának, hiszen nem kevesebb, mint négy várral is rendelkezik, amelyből nekem sikerült hármat is meglátogatnom a közelmúltban. Ez egy régi adósság törlesztése volt részemről. Noha itt van a közelemben, mégis gyerekorom óta nem jutottam el oda. De mint látható, ami késik nem múlik...
Nem szeretek hétvégente múzeumba járni, ezért egy szép, napos májusi hétköznap lerekedtem fel. Számításom részben bejött, mert szabadon fényképezhettem, de azért a fellegvár nem volt üres, még egy csütörtöki napon is számos, főleg külföldi turista kereste fel.
Visegrád és várai története igen régre nyúlnak vissza, hiszen a Sibrik-dombon már a római időkben is egy vár vigyázta a Dunát. Ezt az erődöt eleink is birtokba vették és 1009-től mint ispánsági központot használták. Itt épült fel Visegrád első keresztény temploma is. Ezt a helyszínt sajnos kevesen látogatják. Sajnos én is csak a fellegvárról vetettem rá néhány pillantást.
Utamat a Királyi palotánál kezdtem. Maga a palota a legkésőbb épült épületkomplexum a négy vár közül. Létrejöttét I. Károly királyunknak köszönheti, aki 1323-ban ide helyezte székhelyét. A derék nápolyit vonzotta a táj és részben emlékeztette a mediterrán szülőföldjére. Mivel a királyi udvar számára a fellegvár szűknek bizonyult, hamarosan egy fényűző palotát építettet az uralkodó a hegy tövében a Dunára nézve. A palotát fia, Nagy Lajos bővítette, azonban székhelyét a fontosabb, és központibb Budára helyezte át. Ezek után a magyar királyok inkább onnan uralkodtak, de Visegrád, gyakran szolgálta az uralkodó kikapcsolódását, ahova elvonulhattak pihenni, illetve gyarapíthatták trófea gyűjteményüket a környék erdeinek vadjaival. A kastélyt Mátyás is kedvelte, és késői gótikus stílusban építette át. A palota sorsát a törökök bevonulása pecsételte meg. Mivel mint védelmi létesítmény csekély értékkel bírt 1544-ben elhagyták és onnan a XX. századig állapota folyamatosan romlott.
1335-ben a Visegrád adott otthont a visegrádi királytalálkozónak, ahol Károly magyar, Luxemburgi János cseh, és Nagy Kázmér lengyel király találkozott. Az hogy ez pontosan hol is zajlott le, a forrásaim nem részletezik. A nagyszámú kíséret valószínűleg ellepte az egész környéket. Minden esetre ennek a találkozásnak az emléke a fellegvárban található egy élőkép formájában, lent a palotában erről csak egy emléktábla emlékezik meg.
Visegrád valódi erőssége a fellegvár, a tulajdonképpeni, igazi visegrádi vár. A vár a tatárjárás után épült, valamikor az 1240-es években. A várat Mária királyné építette. Az Árpád-ház kihalása utáni időkben az erősség többször cserélt gazdát. először a csehek, majd Csák Máté, és végül I. Károly kezébe került. Károly miután megszilárdította a hatalmát a Szent Koronát is idehozatta Székesfehérvárról és ettől fogva ez lett a magyar uralkodói jelvény hivatalos őrhelye. Erről a várban egy külön kis teremben meg is emlékeznek. A vár védelmét elsősorban nem falai, hanem a meredek hegytetőn való elhelyezkedése biztosította, amint azt magam is megtapasztaltam, amint felkapaszkodtam hozzá az erdei ösvényen keresztül.
Mint azt a későbbi történések igazolják, a várat ez a természetes fekvéséből adódó védelme nem igazán óvta meg. 1541. az ország három részre szakadása után Visegrád, Esztergom, Komárom és Győr mellett a Dunai védelmének fontos eleme volt. Ennek okán gyakran jelentek meg ostromló seregek a falai alatt, azonban a négy erőd közül ez volt a legkisebb és így gyakran cserélt gazdát. Igazából sohasem volt egy jól felszerelt erősség. Utolsó ostroma 1686-ban zajlott le, amikor is alig öt nap után a császári seregek birtokba vették. Buda 1686-os visszafoglalása után az ország szívében fekvő vár elvesztette jelentőségét. A hódítók már ekkor részben lerombolták, majd 1702-ben újabb robbantásokkal tettek pontot a pusztításukra. Ettől kezdve az elhagyott vár állapota folyamatosan romlott egészen napjainkig, amikor is részleges helyreállításokat hajtottak végre. Mint az egyik képen látszik a várnál mai is folyamatos ásatások zajlanak.
A visegrádi fellegvárból fenséges kilátás nyílik az egész Duna-kanyarra, amit ki is használ az üzemeltető.
Végül a várból leereszkedve jutottam el a Salamon toronyhoz, amely gyakorlatilag Visegrád alsó, vízi várának szerepét töltötte be. Nem véletlenül, keletkezése egyidős a fellegvárral. Az alsó vár egyfelől lezárta a Duna mentén futó hadiutat, másfelől részben biztosította a felső vár vízellátását, hiszen az csak a ciszternákban tárolt vízre számíthatott. Nem véletlen, hogy a felső várat egy meredeken futó fal köti össze a Dunával, amelynek közbenső eleme a Salamon torony és a hozzá kapcsolódó épületek. Ugyan a legenda szerint a torony a nevét onnan kapta, hogy Salamon királyt itt tartották fogva, de ez lehetetlen mivel a torony mintegy kétszáz esztendővel később, csak a XIII. század közepén épült fel. Maga a torony már a török háborúk során megsérült, majd annak végeztével tovább romlott. Az 1960-as évek elején építették újjá a mai, egyesek által vitatott technikával. Állapota ma sem a legjobb, ugyan fel lehet rá menni, de a karzat rész le van zárva. Ennek ellenére innen is fenséges kilátás vár arra aki megmássza a több emeltnyi lépcsőt.
Végül néhány személyes benyomás:
Természetesen nagyszerű ezen emlékhelyek látványa és élvezettel szívtam be a történelemmel átitatott levegőt. Ugyanakkor volt néhány olyan dolog ami nem tetszett. Nem igazán értettem, noha a Palota és a Salamon torony egy intézmény kezében van miért nincs gyűjtő jegy. Szintén a jeggyel kapcsolatos, hogy igazi, emlékként eltehető jegyet csak a Salamon toronynál kaptam, a többi helyen csak blokkot. Én alapvetően a régimódi múzeumokat kedvelem, ahol a vitrinekben lehet, hogy unalmas, de valódi tárgyakat láthatok. Ezért nekem a Palotában és a fellegvárban is néhány kiállítás eléggé erőltetettnek, mondjuk ki vásári bóvlinak hatot. Értem én, hogy ki kell valamit állítani a nagyérdeműnek, de nem hiszem, hogy ezt. Nekem nagyon negatív példa volt a Palota fegyverterme, a Fellegvár fegyver kiállítása és vadászterme. Ugyanakkor nem éreztem erőltetettnek a királytalálkozóról készült panoptikumot, és ugyan elsőre nem, de jobban átgondolva később nekem nagyon bejött a Salamon torony belső, Bayeux-i faliszőnyeget idéző falikárpitjai. Szintén tetszettek azok a makettek amelyek a várakat különböző állapotát mutatták be, sajnos a fellegvárban ez egy teljesen fényképezhetetlen helyre került. Sajnos pont ezeket látja a legkevesebb turista, mert tapasztalatom szerint a két a Fellegvár ésa Palota után már nagyon kevesen szánnak időt erre a látványosságra. Pedig nekem, megmondom őszintén ez tetszett a legjobban, természetesen ha nem veszem figyelembe a fellegvárból elém táruló panorámát.
Összességében én azt gondolom, hogy érdemes ellátogatni Visegrádra és belélegezni a múlt leheletét, de ez a hely az üzemeltetők részéről többet érdemelne, és nem kellene az ódon falakat egy vursli szintjére levinni, mivel szerintem már önmagukban is kellő látványosságot nyújtanak.
Tarr (Ambasa) Gábor
