Már évekkel ezelőtt tudomást szereztem ennek a múzeumnak a létezéséről egy tematikus facebook csoportban. Már akkor elhatároztam, hogy előbb-utóbb meglátogatom. De aztán közbe jött egy-két dolog, pl a világjárvány. Ennek elmúltával ismét napirendre került a látogatás, de ehhez próbáltam társakat szerezni. Sajnos a baráti köröm nem osztozott az érdeklődésembe, vagy nem ért rá, így kénytelen voltam magam nekivágni az útnak...

Azoknak, akik követni akarják az utamat, először is fel kell venniük a kapcsolatot a Múzeummal, mert ez a gyár területén lévő intézmény, amely csak meghatározott időben, és bejelentkezéssel látogatható. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nem kell személyes adatokat leadni, hogy leinformáljanak, egyszerűen csak egy időpontot kell egyeztetni. Jelenleg a Múzeum páros heteken csütörtökönként, páratlanokon péntekenként látogatható, munkaidőben. Külön megállapodások esetén ezektől csoportok eltérhetnek, de olyan is lehet, hogy az adott napon más látogatók miatt az intézmény zárva. Én amikor felvettem a kapcsolatot az illetékessel két napon belül választ kaptam és még egy levelet térképpel, részletes leírással is hogy hogyan juthatok oda. Én a vonatot választottam és egy jó háromnegyed órás séta után jutottam a Rába főportájához. Itt és csak itt nézték meg a személyes adataimat, mint amit amúgy máshol is megtettek volna.

Itt a portán vett fel Szabó János kísérőm, a Múzeum gondozója. Mivel látta az érdeklődésemet először körbe vitt a gyár a területén, kívülről megmutatta az egyes üzemegységeket. Már ekkor elkezdte mesélni a cég történetét, amelyet a kilátáshoz érkezésünkor is folytatott. És itt egy két órás alapos idegenvezetést kaptam. Látszott, hogy ez a gyűjtemény Szabó úr szívügye. Ez idő alatt elmesélte nekem a vállalat teljes történetét, minden tárgynál megállt és beszélt arról az adott tárgyról, megtudhattam annak eredetét de apró részleteket is. Mindent megfoghattam megnézhettem, miközben Szabó úrnak köszönhettem mindent meg is tudhattam róla.

A kiállított tárgyak a lehető legjobb állapotban vannak, még a szabadtériek is, persze amennyire ez lehetséges. A gyűjtemény ékköve a Rába Botond terepjáró rajgépkocsi, amiből ez az egyetlen a világon. Ma Magyarországon a Magyar Királyi Honvédség fegyverzetéből - a tüzérségi eszközöket nem számolva - összesen két komolyabb harceszköz maradt meg. Az egyik a Hadtörténeti Múzeum jelenleg raktárban szunnyadó Nimród páncélosa, a másik pedig ez. Azonban ezek mellett még számos más is látható. Rába busz és teherautók és egy páratlan futóműgyűjtemény. Mindezek mellett igényes tablókon ismerhetjük meg a magyar és angol nyelvű tablókon a cég történetét. Ha nem lett volna a nagyszerű idegenvezetésem, már ezek alapján is egy nagyszerű kiállítást tekinthettem volna meg. Nem tudom nem megjegyezni, hogy miközben számos magyar kiállításon és gyűjteményen látom egy muzeológus hiányát és a tárgyak csak oda vannak rakva mindenféle koncepció nélkül, itt annak ellenére, hogy valószínűleg itt sem volt, még is ösztönösen létrehoztak egy egy egységes múzeumot. A nagyszerű állapotú tárgyak egy tiszta és világos környezetben állnak, mint azt egy rendes múzeumhoz illik. Ráadásul más intézményekkel ellentétben tágas ezért jól fotózható, ugyanakkor nem üres. A tér a lehető legjobban van kitöltve.

Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos, és igényes gyűjtemény. Egy olyan múzeum amely hűen tükrözi egy nagymúltú vállalat gondolkodását, amely büszke a múltjára és hajlandó arra áldozni is. Természetesen az, hogy ez így működik ahhoz nagyon sokat ad Szabó úr - és még gondolom mások is - lelkes munkája, akinek nem tudom elégszer megköszöni azt az alapos idegenvezetést. Kívánok neki jó egészséget, de azért ott motoszkál a kérdés bennem, hogy vajon lesz olyan, aki majd folytatja a munkáját? Remélem lesz, mert ez a gyűjtemény nem csak a tárgyak, hanem a létrehozói és a működtetői teszik páratlanná.

Akiket érdekel a magyar ipartörténet, a magyar járműipar története mindenképpen látogassa meg gyűjteményt.

Ambasa