Akárhogy is nézzük, ma van a normandiai partraszállás 75. évfordulója. Pont háromnegyed évszázaddal ezelőtt szövetséges csapatok gázoltak ki partra a Szajna torkolatának közelében, illetve ereszkedtek alá az égből, és megkezdődött Franciaország felszabadítása. Öt évvel ezelőtt az amerikai 29. gyalogos hadosztályról írtam, de már akkor felvetődött bennem, hogy mi lenne, ha egyszer a másik oldalról emlékeznénk meg. A normandiai partraszállás kifogyhatatlan témát kínál a billentyűzet-koptatóknak, minden évben számos cikk, és könyv jelenik meg, a kerek évfordulókon meg még több. Ilyenkor elárasszák a magyar szakfolyóiratokat is a Normandiával foglakozó cikkek, de ezek közül, csak nagyon kevés foglalkozik a védők oldalával. Nos, úgy is divatos manapság a megbékélés - ami természetesen nem vonatkozik a háborús bűntettekre - így úgy döntöttem, hogy ezúttal a német 352. gyalogos hadosztály történetét mutatom be…
A 352. gyalogos hadosztályt (352.Infanterie-Division) 1943. november 5-én, kezdték szervezni Dietrich Kraiss altábornagy parancsnoksága alatt. Minden német alakulat, felállításakor valamelyik németországi katonai körzethez kapcsolódott, amely egyben a hadkiegészítési körzete is volt. A 352-eseket a XI. Wehrkreis-hez osztották be, Hannover központtal. A hadosztályt, a 21 felállítási hullám keretében került megszervezésre, kilenc másik magasabb egységgel egyetemben. A 352. hadosztály alapját a keleti fronton 1943-ban vívott gigászi csatákban - főleg Kurszk körzetében - felmorzsolódott német alakulatok maradványai alkották. Az müncheni VII. katonai körzethez tartozó 268. gyalogos hadosztály (468. 488. 499. gránátos ezred), amely 1941-43 között harcolt a keleti fronton ás ott volt Jelnánál, Moszkav alatt, Rzsevnél és Kurszknál, de egyes részei harcoltak Gyemjanszknál is. A XI. hannoveri katonai körzethez tartozó 321. gyalogos hadosztály (588. 589. 591 gránátos ezred) amely már 1940-ben járt Franciaországban, majd 1942 decembertől vetették be a keleti fronton a Közép Hadseregcsoport kötelékében, de Kurszknál súlyos veszteségeket szenvedett el. A 546. gránátos ezred, amely a hesseni XII. katonai körzethez tartozó 389. hadosztály része volt eredetileg. Az ezred 1941-42 között harcolt a keleti fronton, ott volt a doni átkelésnél, a Volgánál és Sztálingrádnál is. Ez utóbbi ezred 1. és 2. zászlóaljainak túlélői alkották a 352. hadosztály 916. gránátos ezredének magját.
Így a 352. hadosztály személyi állományának többsége a keleti frontot megjárt veterán volt, ugyanakkor számos népi német is volt közöttük, akik lengyelországi, csehországi, elzászi, vagy épen oroszországi német volt.
Az eredeti elképzelések szerint a hadosztályt a keleti fronton kívánták bevetni, főleg védelmi célzattal, így szervezet és fegyverzete is e szerint került kialakításra. Amikor megkezdődött a 352-esek megszervezése, természetesen először a hadosztály törzse és a pót zászlóalj, no meg 480. kiképző zászlóalj állt fel, egy mintegy 2000 fős kerettel. A keleti fronton harcaira való felkészítés keretében a katonákat kiképezték, hogy képesek legyenek ellenállni olyan ellenséggel szemben, amely létszám és tűzerő tekintetében felülmúlja majd őket. A katonákba belesulykolták, hogy soha ne adják meg magukat.
A hadosztályt a 21. felállítási hullámban került megszervezésre, így szervezete is ennek megfelelően alakult. Rendelkezett három gránátos ezreddel (egyenként három-három zászlóaljjal), egy tüzérezreddel, egy páncéltörő tüzérosztállyal, egy utászzászlóaljjal, egy felderítő zászlóaljjal és egy tábori pótzászlóaljjal és további támogató alakulatokkal. A hadosztály alárendeltségébe 12021 fő tartozott, a harcos létszám (gyalogság), pedig mintegy 6800 főt tett ki. A német hadsereg gyalogos hadosztályainak egy részét felkészítették, hogy a páncélos-hadosztályokkal együtt működve támadó csoportosítások részeként harcoljon. Ugyan a 352. hadosztály német viszonyok között nagynak számított, de sem fegyverzete, felszerelése, sem kiképzettsége erre nem tette alkalmassá. A keleti front veteránjai és a népi németek mellett a hadosztály személyi állományának másik részét frissen besorozott újoncok alkották. Jellemző, hogy a hadosztály katonáinak 29%-a ukrán belorusz, és grúz önkéntes volt, a újoncok, pedig az iskolapadból épen kikerült fiatalok.
A hadosztály jelvénye egy fehér ló volt, amely tradicionálisan Hannover jelképe, amely otthont adott a hadosztálynak.
A hadosztály hadrendje:
A hadosztály három gránátos ezrede a 914. 915. és 916. egyenként három-három gyalogos zászlóaljjal rendelkezett. A 914. és a 915. ezred egyenként rendelkezett két 15 cm-es sIG 33, hat 7,5 cm leIG 18 gyalogsági löveggel és három 7,5 cm-es PaK 40 páncéltörő ágyúval. A 916. ezrednek is hasonlóan volt felszerelve, azzal a különbséggel, hogy neki csak két leIG 18 jutott. A zászlóaljak 60 géppuskával, 3 nehézgéppuskával és 12 8 cm-es aknavetővel bírtak.
A hadosztály tábori tüzérségét a 352. tüzérezred jelentette, négy tüzérosztállyal rendelkezett. Ezek közül az első három osztály (1-9. üteg) négy-négy 10,5 cm-es leFH 16 tarackkal, míg a negyedik osztály (10-12. üteg) szintén négy-négy 15 cm-es sFH 18 tarackkal rendelkezett. A hadosztály tüzérségének egyik ütege sem volt gépvontatású. A 10,5 cm-es tarackok 225, míg a 15 cm-esek 150 gránátos javadalmazással rendelkeztek.
A 352. páncélvadász osztály összesen 14 Marder II páncélvadásszal, 10 StuG III-as rohamlöveggel és kilenc önjáró alvázra telepített 3,7 cm-es légvédelmi gépágyúval rendelkezett
A 352. utászzászlóalj három százada összesen 37 géppuskát, 20 lángszórót és hat 8 cm-es aknavetőt kapott.
A 352. Füsilier battallion, egy könnyűgyalogos felderítő alegység volt, amelynek négy századából az első kerékpáros volt. Gyakorlatilag ez a zászlóalj számított a hadosztály mozgó tartalékának, és így a védelem mélységében került elhelyezésre. Fegyverzete megegyezett a már korábban ismertetett gyalogos zászlóaljéval.
A 352. pótzászlóalj a korábbiaktól eltérően öt századdal rendelkezett és a fegyverzete is eltérő volt, mint a hagyományos gyalogos zászlóaljaké. Összesen 62 géppuskája, hat 8cm-es aknavetője, egy 5 cm-es Pak38-a, egy 7,5 cm-es Pak 40-e, egy 10,5 cm-es tábori tarackja, egy gyalogsági lövege és két lángszórója volt.
Mivel a németek a hadianyag nagy részét a keleti frontra voltak kénytelenek küldeni az újoncok a kiképzésük során mindössze három lövészetet hajtottak végre és összesen két-két kézigránátot dobtak csak el. A kevés gépjárműből álló gépjárműpark igen csak szedett-vedett volt és jórészt zsákmányolt járművek alkották, így az alkatrészek hiánya miatt igen gyorsan amortizálódott. Természetesen az üzemanyagból sem bővelkedtek így a gépjárművezetők gyakorlottsága is kétséges volt, ami tovább fokozta a gépjárművek elhasználódását.
Azonban, ahogy a nyugati Szövetségesek inváziója egyre erősödő fenyegetéssé vált, a hadosztályra már nem keleten, hanem nyugaton lett szükség. 1944 januárjában a 352-esek az Erwin Rommel vezetése alatt álló B hadseregcsoport alárendeltségébe kerültek és az Atlanti-fal védelmét erősítették meg velük. A német vezetésben vita alakult ki a várható szövetséges támadás súlypontjával kapcsolatban, de Rommel azt gondolta, hogy a közvélekedéssel ellentétben erre Normandiában fog majd sor kerülni. Így a frissen felállított, és feltöltött 352. gyalogos hadosztályt ennek a partszakasznak a védelmére osztotta be, St Lo körzetében. A hadosztály szárnyain a 709. és a 716. megszálló hadosztály állott, amelyek a 352-esekkel ellentétben csak gyengén felszereltek voltak és inkább voltak tekinthetőek erőd alakulatoknak, mint teljes értékű, harci magasabb egységnek. Nem így a 352-esek, amely ha nem is volt a Wehrmacht első osztályú egysége, de fel volt készítve aktív harctevékenységre is. Azonban a Heer, ekkor már nem bővelkedett elég katonában, így a 352-eseknek a létszámuknál és a lehetőségeikhez képest szélesebb arcvonalszakaszt jelöltek ki védelmi szektorul. A hadosztályt több feladattal is megbízták:
-Partvédő tüzérségi feladat ellátása, és az előttük lévő partszakasz közvetlen védelme.
-A LXXXIV hadtest tartalék hadosztálya.
Azonban, ahogy megváltozott a hadosztály bevetési területe, úgy a fegyverzet kiutalásnál is hátrébb sorolódott. Ugyanakkor hála a franciaországi állomáshelynek a katonák jobb ellátást kaptak.
Amikor a 352-esek elfoglalták állásaikat a Csatorna partján, Rommel korántsem volt elégedett az Atlanti-fal védelmi rendszerével. Egyszerűen nem tartotta alkalmasnak arra, hogy nézete szerint a Szövetségesek invázióját még a parton megállítsa. Így a hadosztályt, az odavezénylése után tüstént bevonták a védelmi rendszer erősítését célzó munkálatokba. A katonák aknákat telepítettek, állásokat építettek ki, illetve műszaki akadályokat helyeztek el a parton. Az invázió idejére a 352-esek által védett partszakaszon összesen nyolc nagy betonbunker, 35 zárt tüzelőállás, hat aknavető állás, 35 sorozatvető tüzelőállás és 85 kiépített géppuskafedezék volt, amelyek a védelem súlypontjait jelentették.
A hadosztály 916. gránátos ezrede, a 716. gyalogos hadosztály egyik zászlóaljával a később Omaha part néven ismerté vált partszakaszt védte. A 915. Bayeaux-tól délkeletre helyezkedett el, míg a 914. Isigny-nél állomásozott.
Az invázió
1944. június 6-án aztán megindult a Szövetségesek partraszállása, és a annak egyik súlypontja éppen a 352-esek egyik ezrede által védett partszakaszra nehezedett. A támadás hírére a hadosztályt az elsők között riadóztatták, és miközben a parton lévő alegységei felvették a harcot, a többi is megkezdte az előrevonulást. Miközben a hadosztály elfoglalta előre kijelölt állásait, közben alárendeltségébe vonta a körzetében állomásozó Luftwaffe légvédelmi tüzér, és a Birodalmi munkaszolgálathoz tartozó alakulatokat. A hadosztály gyakorlatilag már a támadás első percétől heves ellenállást fejtett ki. A kiépített állásaiból heves géppuskatűzzel árasztották el az előttük lévő partot. Közben a hadosztály tüzérsége és a körzetben tartózkodó 1275. tüzérezred is bekapcsolódott a harcba. A német védők hevesen ellenálltak egészen addig, amíg ki nem fogytak a lőszerből, vagy be nem kerítették őket. A nagy intenzitású harcok közepette nem csak a támadók, de a védők is súlyos veszteségeket szenvedtek. Kezdetben értek is el sikereket, és sikerült egy időre megakasztani a velük szemben kibontakozó amerikai támadást.
Edward McGregor százados erre így emlékezett vissza:
„Velünk szemben nem egy másodlagos harcértékkel rendelkező erődzászlóalj állomásozott, hanem, a jól kiképzett 352 gyalogos hadosztály. Ahogy partra értünk egy páncélozott buldózer mögött kerestünk menedéket, és akármikor megpróbáltunk egy kicsit is előrenyomulni a parton lévő három nagy betonbunker géppuskatüze megakadályozta azt. Nem volt semmilyen kapcsolatunk a támogatásunkra rendelt rombolóval, mivel a haditengerészet összekötő tisztje elesett és a rádió is megsemmisült. De mielőtt újra megszervezhettük volna az összeköttetést a bunkereket hatalmas robbanások rázták meg, mivel a romboló a 4” ágyúival, saját kezdeményezésére, közvetlen irányzású tűz alá vette azokat.
Jelentés az amerikai V hadtesttől 1944. június 6. 08:30.
„A támadó egységeink szétestek, nagyon súlyosak a veszteségek. Az ellenséges tűz megakadályozza a parti sávon való átkelést. A műszakiak nem képesek átjárókat nyitni a parti aknamezőkön és akadályokon. A 352. gyaloghadosztály részeit azonosítottuk.
A heves harcok közepette a hadosztály is súlyos veszteségeket szenvedett, mind a parton zajló harcokban, mind a csapatok előrevonása közben. A szövetségesek vadászbombázói napközben minden földi mozgást megakadályoztak, lecsaptak mindenre és mindenkire, aki megpróbálta elérni a part körzetét. A parton harcoló katonák hamarosan kifogytak utánpótlásból, elfogyott a lőszerük és a menázsijuk is. Az első vonalban lévő katonák hamarosan kimerültek, és az erősítések sem érkeztek be. A 916. (vagyis a legkevésbé feltöltött) ezred egyszerre volt kénytelen felvenni a harcot az amerikai 1. és 29. gyalogoshadosztály egységeivel. Az ezred órákon keresztül állította meg a támadókat, de azok fokozatosan fölébük kerekedtek. Június 7. reggelére a helyzet tarthatatlanná vált, és az ezred parancsnoka Ernst Goth elrendelte az állások kiürítését és a visszavonulást. Eközben a hadosztály többi része súlyos harcokba bocsátkozott a St Lo környékén, a hírhedt bocage-ok között. A hadosztály iratanyaga szerint a veszteségek június 6-án kétszáz elesett, 500 sebesült és további 500 eltűnt volt, vagyis a hadosztály alig egy nap alatt elvesztette személyi állományának egytizedét. A 352-esek kénytelen volt visszavonulni, és új védelmi pozíciót felvenni Isigny-től délkeletre, ahol már egy ezrede amúgy is állásban volt.
A hadosztály június 10-ig folyamatosan harcban állt, a katonák nem tudtak pihenni és nem jutottak meleg ételhez sem. A hadtápellátás teljesen összeomlott, semmilyen jármű sem tudott mozogni nappal, minden szállítás csak gyalog, legfeljebb kerékpárral volt megoldható. Közben a szövetségesek páncélosokat jutattak ki a partra, és azok támogatásával megkezdték az előrenyomulásukat. Ekkora a hadosztály harcképessége már erősem megcsappant, nehézfegyverzetének jelentős részét elvesztette és kisebb elszigetelt csoportokra esett szét, illetve más egységekbe olvadtak be. Mindezek ellenére a 352-esek továbbra is teljesítették a kötelességüket és folytatták a harcot a túlerőben lévő ellenséggel szemben. Június 16-án a hadosztály további 3000 főt vesztett. A 352-esek össz vesztesége június 6. és 24. között összesen 5407 tiszt és legénységi állományú volt. Ugyanakkor a hadosztály a veszteségek ellenére folytatta a harcot, a Szövetségesek teljes légifölénye és anyagi túlsúlya ellenére. Július 11-ig további 2479 főt vesztettek. Július 30-ra a hadosztály már nagyon leharcolt állapotba került. Ekkor a Wehrmacht parancsnoksága a hadosztály összes zászlóalját kimerültnek nyilvánította, amely nem volt csoda, hiszen ekkor már azok alig 100 fős harcos létszámmal rendelkeztek csak. A hadosztály, mint harci egység megszűnt létezni, ezért a német hadvezetés a feloszlatása mellett volt kénytelen dönteni. Három zászlóalját a 266. kettőt a 353. és egy-egyet pedig 275. 343. gyalogos hadosztály illetve a 30 dandár kapott meg. A tüzérsége hasonló képen járt egy üteg a 343. gyalogos hadosztályhoz, míg egy másik az Autun tüzérosztály alárendeltségbe került.
Július végén, augusztus elején a hadosztály számos tagja a folyamatos harcok közepette bekerült a falaise zsákba, ahol a 2. SS páncélos-hadosztállyal együtt súlyos elhárító harcokat vívtak a lengyel 1. páncélos hadosztály erőivel.
Augusztus elején aztán a hadosztály maradványait Alencontól délkeletre vonták vissza feltöltésre. Azonban nem sokáig maradhattak itt, mivel az amerikai erők alig egy hét múlva elérték a körzetet. A német csapatok tovább folytatták a visszavonulást a Le Mans Dreus tengely mentén, miközben a kimerült 352-esek fedezték a visszavonulást. 1944. augusztus 4-én egy támadás során, maga a hadosztályparancsnok Dietrich Kraiss is megsebesült, majd két nappal később belehalt a sérüléseibe. A hadosztály vezetését ideiglenesen Heyna ezredes vette át, akinek parancsnoksága alatt a hadosztály elhagyta Franciaországot.
Minden hiányosság ellenére a 352-esek a franciaországi harcok során jó teljesítményt nyújtottak, ám gyakorlatilag felmorzsolódtak. A hadosztály maradványait a franciaországi harcok után Dél-Dániába vezényelték. Ez azonban csak terv maradt, mert közben megkezdődött a szövetségesek Market-Garden hadművelete és minden német fegyverforgatóra szükség volt Hollandiában, hogy felszámolják a szövetségesek ejtőernyős támadását. A hadosztály részeit a 10. SS páncélos- és 363. gyalogos hadosztály alárendeltségében vetették be. A 352-esek része Arnheimnél a brit 1. míg a másik fele Nijmegennél az amerikai 101. ejtőernyős hadosztály katonáival ütköztek meg. Ekkor azonban a hadosztály még mindig nem volt teljesen feltöltve, így a szövetséges támadás megállítása után ismét kivonták a frontvonalból, és Németországba vezényelték feltöltésre.
352. népi-gránátos hadosztály
1944. szeptember 4-én a hadosztály maradványait egyesítették a szintén súlyos veszteségeket szenvedett 581. népi-gránátos hadosztállyal és néhány egykori partvédő tüzér Kriegsmarine alakulattal majd létrehozták belőlük a 352. népi-gránátos hadosztályt. Az új hadosztály a 32. felállítási hullám keretében jött létre. (Ezeknek a hadosztályoknak a közvélekedéssel ellentétben semmi közük nem volt a Volksturmhoz. Míg azok gyenge harcértékű népfelkelők voltak, addig - mint ez a fenti példából is látható - ezek, harcedzett veteránok köré épített új hadosztályok voltak.) Az újjászervezett hadosztály parancsnokává Erich Schmidt ezredest nevezték ki. Ezeknél a hadosztályoknál a védekezésre helyezték a hangsúlyt, miközben megnövelték a tűzerőt. A hadosztályt nagy számban látták el géppuskákkal, Sturmgewehrekkel és különböző kézi-páncéltörő rakétavetőkkel. A hadosztály szakaszai és harccsoportjai a tapasztalt veteránok magjaira épült, miközben a zömöt a Kriegsmarine és a Luftwaffe olyan katonái alkották, akik úgymond munka nélkül maradtak, amikor is hajóik vagy elsüllyedtek, vagy valamelyik kikötőbe zárva leszerelésre kerültek, illetve olyan repülő alakulatok földi személyzetéből állak, amelyek elvesztették gépállományukat. Ezek a katonák ugyan jól motiváltak voltak, de gyalogsági harcra kevésbé képzettek. A 352. népi-gránátos hadosztály gyalogezredei újra a 914. 915. és a 916. hadrendi számot kapták, azonban csak két-két zászlóaljjal a korábbi három-három helyett.
1944. november 7-én a hadosztályt Bitburgba vezényeltél az Eifel hegység körzetébe. Majd november 16-án az OB West tartalékába utalták. Az új hadosztály első harcérintkezése Sauer-nál következett be, majd ezt követően kisebb összecsapásokban vett részt. November 24-én a hadosztályt a 353. hadosztály felváltására vezényelték Vianden - Echternach térségébe. December elején aztán a hadosztály Stolzemburg és Bollendorf körzetébe vonult.
Az ardenneki offenzíva
Az újjászervezett hadosztály hamarosan ismét a harcok sűrűjébe került. A 352-esek a Erich Brandenburger páncélos tábornok vezette 7. hadsereg LXXXV. hadtestének alárendeltségébe került.
A 7. hadsereg meglehetősen gyenge volt és három hadtestében mindössze három népi-gránátos és egy ejtőernyős hadosztállyal rendelkezett és a támadás déli szárnyát alkotta. (Ekkor a német ejtőernyős hadosztályok már csak nevükben voltak azok, igazából a Luftwaffe kötelékébe tartozó, jól képzett, könnyűgyalogság volt.) Feladata egy Luxemburg felé való előretörés volt. A hadosztály ebben a körzetben került bevetésre. A 352. népi-gránátos hadosztály a támadását Roth és Wallendorf között indította meg. A 352-esek támadását már az első napon megtörték, és nem sikerült elérniük a céljukat az Our folyó átkelőit. Aztán sikerült felújítani a támadásukat és 18-án sikerült átkelniük a Our folyón és elfoglalniuk Diekrich feletti hegygerinceket. 19-én a hadosztály támadási iránya Ettelbrück - Diekrich irányába fordult, és az előbbit sikerült is 21-én bevennie.
A 7. hadsereg népi-gránátos hadosztályainak december 16. és 19. között, alig 6 kilométerrel sikerült visszaszorítaniuk az amerikai VIII. hadtest csapatait, az ejtőernyősök ennél valamivel eredményesebbek voltak, mert ők csaknem 20 kilométeres előretörést sikerült kiharcolniuk. Azonban a 7. hadsereg nem rendelkezett páncélos támogatással és a népi-gránátos hadosztályok - mint azt a példa is mutatja – nem voltak elég mozgékonyak, önálló támadó hadműveletek kivitelezésre, így a siker is elmaradt az amerikaiak itt könnyedén hárították el a német támadást.
December 22-én aztán megindult az amerikai 80. gyalogos- és a 10. páncélos hadosztály ellentámadása.
A támadás kezdetén a hadosztály 915. ezredének 1. és 3. zászlóaljai a luxemburgi Mertzig városkában építette ki állásait. Itt érte egy amerikai vegyes harccsoport támadása, amely a 80. hadosztály 319. ezredéből és a 702. harckocsi zászlóalj egy harckocsi századából állt, a hadosztály tüzérségének támogatásával. December 23-ára az amerikaiak heves helységharcok közepette sikeresen tisztították meg a német csapatoktól a települést. A 915. ezred maradványai, miután tarthatatlanná vált a helyzetük, nehézfegyverzetüket hátrahagyva megpróbáltak kitörni Ettelbrück felé, azonban közben sokan fogságba estek. A 916. gránátos ezred is hasonlóan járt, súlyos elhárító harcok közepette tudott csak visszavonulni, miközben elvesztette teljes nehézfegyverzetét. A hadosztály gyakorlatilag egy harccsoportra olvadt. A hadosztály, már ami megmaradt belőle december 23-án Ettelbrückbe szorult vissza, amelyet aztán másnap kénytelen volt feladni. Miután az amerikaiaknak sikerült felszámolniuk az ettelbrücki hídfőt a harcok a szektorban elcsendesedtek. Az erősen megtépázott hadosztály maradványainak hátravonását január 9-én kezdték meg. Ez azonban igen lassan ment 18-án a csapatok még mindig a Sauer északi partján voltak Diekrichtől délnyugatra. Itt érte őket a 80. gyalogos hadosztály újabb támadása. 19-én kénytelenek voltak Diekrichet feladni, majd másnap Wiltzet is. Ezekben a harcokban a hadosztály ismét súlyos harcokat szenvedett.
Ugyanakkor február 3-án a hadosztály még 5655 fő élelmezési és 2802 fő harcos létszámot jelentett. Február 7-én a hadosztály kötelékébe rendelték régi ezredét a 916.-at, azonban ez csalóka, mert ekkor ez az alakulat mindössze 30 főt számlált.
Február közepén a hadosztályt Prüm és Echternach térségében vetették be. Február 19-én a német hadvezetés a hadosztályt harccsoportá nevezte át, ami hűen tükrözi a realitásokat. A harccsoport 23-án a Bitburg - Stahl - Messerich vonalra vonták vissza, azonban 28-ára a 352-esek kénytelenek voltak Bitburgot is feladni. Ekkora az ezredek már csak alig 120-300 főt számláltak. Március elején az amerikai csapatok tovább szorították vissza őket. Ebben az időszakban kaptak némi feltöltést, de az erősítés a haditengerészet és a légierő hiányosan felszerelt katonáiból állt. Március 9-re a hadosztály gyakorlatig gyalogság nélkül maradt. Egy, március 12-i jelentés szerint a Salmnál álló hadosztály állománya mindössze 500 főt számlált. Másnap a 352-esek maradványa a Mosel mögé vonult vissza. 18-án az amerikai csapatok áttörték a 352-esek védelmi vonalát, majd visszaszorították azt. 21-én a maradék 400 katona a Rajna mögé vonult vissza. Március 28-án a 352-esek a XIII. SS hadtest alárendeltségben részt vett a Nürnberg és Fürth védelmében vívott csatákban. Április 23-án a hadosztály, már ami még maradt belőle elérte a Dunát Ingolsadtnál, hogy majd részt vegyen az Alpesi-erőd védelmében. Május elején, itt érte őket a háború vége.
Azonban a történetnek van egy kisebb kitérője. Április 14-én a német 19. hadsereg 805. számú parancsa értelmében felállítása került a 352. népi-gránátos hadosztály, ami azt az egyedülálló helyzetet teremtette, hogy a német Heer keretében egyszerre létezett két ugyanolyan elnevezésű hadosztály. Egyszerre volt egy 352. népi-gránátos hadosztály az 1. és a 19. hadsereg alárendeltségében is. Az új hadosztály a XVIII. hadtest részeként a Fekete-erdőbe vonult vissza. 1945. április 25-én azonban a visszavonulásuk útját francia csapatok zárták el. A hadosztály megpróbált kitörni a bekerítésből, azonban ez kudarcba fulladt és a második 352. hadosztály katonái kénytelenek voltak letenni a fegyvert.
A hadosztály talán leghíresebb tagja a Cornellius Ryan Leghosszabb napjában szereplő Werner Pluskat őrnagy, aki a hadosztály 352. tüzérezredének I. tüzérosztályának parancsnoka volt. A híres filmben Pluskatot úgy ábrázolják, mint aki először pillantotta meg a szövetséges inváziós flottát. Azonban a visszaemlékezések szerint június 6-án az őrnagy nem tartózkodott a parancsnoki bunkerjében. Pluskat végül túlélte a háborút és 1945. április 23-án Magdeburgnál esett az amerikai 30. gyalogos hadosztály fogságába. Pluskatnak hosszú élet adatott meg, kilencven éves korában, 2002. június 11-én hunyta le örökre a szemét.
A fő forrásom a 352. hadosztály hagyományőrzőinek oldala volt: wwiihistorycenter.org/352nd illetve a lexikon-der-wehrmacht.de. A Mertzig körüli harcokról pedig itt lehet ezen az oldalon részletesebben olvasni.
Ambasa
