A világ repülőgép-tervezői gyakran lepték meg a közvéleményt különös, olykor talán bizarrnak nevezhető tervekkel, amelyek közül számos túljutott a rajzasztalon és meg is valósult. Most ismét egy különös brit gépről szeretnék írni, nem mintha csak a ködös Albion aviatikusai alkottak volna furcsa repülő szerkezeteket, de engem az ő – és a szovjet-orosz mérnökök – munkássága egy kicsit jobban érdekel, mint a többi nemzeté. Persze ez nem jelenti azt, hogy esetleg a későbbiekben nem írok majd egy-egy francia, olasz, német, vagy ,más nemzet fiai által megálmodott és megépített repülő gépezetekről.

Korábban már írtam egy ilyenről, a törpe négymotorosokról a Fleet Shadowerekről, most akkor következzen egy egy-motoros  óriás, a Vickers Wellesley távolsági bombázó.

 A gép megszületése

A gép megszületésének gyökerei a brit Légügyi Minisztérium G.4/31-es számú pályázatáig vezethetőek vissza. Mint azt a pályázati számból látható a tender 1931-ben született (a per jel utáni szám) és egy általános célú repülőgép megalkotásáról szólt (a "G" betű). Ebben a tenderben a RAF arra kérte a pályázókat, hogy alkossanak meg egy olyan általános célú bombázót, amely a vízszintes bombavetés mellet képes zuhanóbombázásra, felderítésre, a szárazföldi csapatok közvetlen támogatására, az ellenséges hajók megtorpedózására és mind emellett, még ha szükség úgy hozza, akkor akár sebesültek evakuálására is igénybe lehessen venni. A Vickers a kétfedelű Type 253-as modellével nevezett be, amely Barnes Wallis, a kor egyik híres tervezője - akinek a neve a brit óriásbombákkal és a gátrobbantók ugráló bombájának megalkotásával került be a haditechnika történetbe – által megalkotott, és szintén a Vickers által megépített brit R100 léghajón alkalmazott keresztrács, vagy az angolból magyarosított geodétikus törzsszerkezettel épült meg. A Vickers modellje mellett, a rendelés elnyeréséért versenybe szállt a Fairey G.4/31 , Westland PV -7 , Handley Page HP.47 , Armstrong Whitworth AW19 , Blackburn B-7 , Hawker PV4 és Parnall G.4/31 is. A tender győztese, talán nem árulok el nagy titkot, a Type 253-as lett, amelyből a kormány meg is rendelt 150 darabot.

Vickers Type 253

Közben a Vickers a saját szakállára, a már számára bevált geodétikus törzs és szárnyszerkezettel megépített egyfedelű modellt is a Type 246-ost, vagy másik nevén a PVO-9-et. Az új gép 1935. június 19-én szállt fel először, Brooklandból a Vickers berepülőpilótájával J „Mutt” Summers-szel a fedélzetén. Ugyan a gép teljesítménye a kor viszonyai között  kiváló volt, azonban rendelkezett egy szépséghibával, az eredeti kiírástól eltérően nem volt többcélú, csak bombázásra tették alkalmassá. Ennek ellenére a RAF a 150 darabos korábbi Type 253-asok rendelését módosította és 96 Type 246-osra. Végül a Királyi Légierő az eredeti kiírást is módosította és az új 22/35-ös tendere alapján 176 darabot rendelt az immár Wellesley névre elkeresztelt bombázóból. 1937 márciusában meg is indult a gyártás és a Vickers 14 hónap alatt le is szállította mind a megrendelt 176 gépet a RAF-nak.

Vickers Type 246

A gép szerkezete

A Vickers Wellesley egy egymotoros monoplán volt behúzható futóművel. A gép építésekor a mérnökök még nem voltak biztosak abban, hogy a gép szerkezetének szilárdságát hogy befolyásolná, ha a geodétikus törzsszerkezetet bombakamra ajtókkal törnék meg, ezért egy különös - ma teljesen más okból az F/A-18-ason újjáéledő – megoldást alkalmaztak. A gép támadó fegyverzetét alkotó ejtő-lőszereket egy-egy a szárnyak alá függesztett áramvonalas gondolában helyezték el. A gép első Mk.I-es változatában a repülőgép-vezető és a navigátor még külön fülkében foglalt helyet, az utóbbi a törzs közepén, de az Mk.II-esen már közös fülkében közös kabintető alatt kerültek elhelyezésre.

A  geodétikus szerkezet

Az Mark I-es változat

A Mark II-es változat

Csatasorban

A RAF az első Wellesley-ét már 1937 áprilisában, alig egy hónappal a gyártás megindulása után szolgálatba állította a Finnigley-ben állomásozó 76. repülőszázadánál, majd a következő alig több mint egy év alatt további öt bombázószázad repülőgépeit is az új bombázóra cserélte. Időközben a már rendszeresített gépek közül a RAF ötöt alkalmassá tett hosszútávú repülésekre. Az átépített gépek motorját Pegasus XXII-esekre cserélték és plusz üzemanyagtartályokkal is ellátták őket. 1938. november 5-én  Richard Kellett parancsnoksága alatt három módosított gép két nap alatt leszállás nélkül az egyiptomi Ismaila-ból az ausztráliai Darvinba repült 11.525 km-es világcsúcsot állítva fel. Némi üröm is vegyült a örömbe, ugyan mind a három gépnek sikerült a világrekord megdöntése, de a No.2-es gépnek meg kellett szakítani az útját és a végcél előtt 800 km-rel Kelet-Timorban le kellett szállnia. A Wellesley-k rekordját egészen 1945 novemberéig nem sikerült megdönteni, de az egymotoros gépek között, mind a mai napig az általuk beállított átrepülési távolság a világcsúcs.

A 176. bombázószázad és a személyzete, a típus első üzemeltetője

A második világháborút az aviatikában rohamos fejlődés előzte meg, így a háború kitörésekor az alig 2-3 éve gépek már első vonalbeli szolgálatra nem voltak alkalmasak. Nagy-Britannia területen alig négy példány állomásozott, ugyanakkor olyan mellék-hadszíntéren mint a Közel-Kelet még három század fegyverzetét alkották. Amikor 1940. június 10-én Mussolini Itáliája, a németek franciaországi sikerein felbuzdulva hadat üzent a franciáknak és a briteknek majd csapataikat megindította Dél-Franciaország és Brit Szomália ellen a Wellesley-ek is végre bizonyíthatták képességeiket.

Egy Wellesley bevetésere indul Szudánból a kelet-afrikai olasz célpontok ellen

A gép belseje

Rögtön a hadüzenet másnapján a térségben állomásozó Wellesley-ek (a 14. Szudánból,  a 47. Kelet-Afrikából és a 223. Kenyából) folyamatosan bekapcsolódtak a harcba. Június 11-én, a 14. század Port Szudánból felszálló gépei bombatámadást intéztek az olasz gyarmat Eritrea fővárosa Aszmara ellen, majd később észak etiópiai célpontok ellen is, augusztus 18-án a 223. század immár Jemenből startoló gépei támadták a Addisz-Abebát. Mivel a bombázók kísérésére nem állt rendelkezésre megfelelő hatótávolságú vadászgép, ezért ezeknek a gépeknek bizony igen nehéz perceket tudtak okozni a térségben állomásozó - a Magyar Királyi Légierőben is rendszeresített – Fiat CR.42-es kétfedelű vadászok, ha idejében el tudták fogni őket. Ennek ellenére a gépek az egész kelet-afrikai hadjárat alatt folyamatosan bevetésre kerültek egészen 1941 novemberéig, amikor is a Nemzetközösségi csapatok bevették a térségben lévő utolsó olasz kézben lévő várost is. A hadjárat után a 47. század gépei még 1942 szeptemberéig felderítő repüléseket végeztek a Vörös-tenger felett. Ugyan a típus utolsó példányait csak 1944-ben vonták ki, mégis ezek voltak a Wellesley-k utolsó harci bevetései.

A pilóta szemléli az elfoglalt eritreai Agordatban található reptéren gépe, a K7715-ös KU-H jelzésű a 47. század állományába tartozó Wellesley-t, amelyet 1941. március 25-én Keren felett rongált meg két CR.42-es. A pilóta kénytelen volt kényszerleszállni a nemzetközösségi csapatok által éppen elfoglalt repülőtéren de a halálosan sérült fedélzeti lövésze életét így sem sikerült megmentenie.

Mario Visinitini a kelet-afrikai hadjárat legeredményesebb vadászrepülője aki CR.42 vadászával 16 igazolt légigyőzelmet ért el (és még egyet a spanyol polgárháborúban) megszemléli egyik trófeáját, egy  Wellesley roncsát. Visinitini 1941 februárjában hunyt el egy légibaleset következtében.

Végül is a Wellesley-k a RAF tizenkét századaiban (7. 14. 35. 45. 47. 76. 77. 117. 148. 207. 223. 267.) repültek több-kevesebb ideig.

A Brit Királyi Légierőn kívül a gép alkalmazásra került a Dél-Afrikai Légierőben is. 1940 februárjában  a K7728, a K7735 és a K8531-es számú gépeket eladták Egyiptomnak ahol az Egyiptomi Királyi Légierő szolgálatba is állította őket.

Ugyan a Wellesley nem volt egy jelentős harci repülőgép és a háború eseményei között, a kelet-afrikai mellék-hadszíntéren történő bevetései sem állították a középpontba, de mégis jelentős szerepe volt a Vickers későbbi sikeres típusának a több, mint 11.000 példányban megépült, Wellington-nak a megalkotásában, amely hasonló törzs-szerkezettel épült meg és a Bomber Command legfőbb kétmotoros, közepes bombázója volt a második világháború folyamán.

Az utód, a Vickers Wellington

 Ambasa