blog313-01.JPGHa november eleje, akkor immár hagyományosan megrendezésre kerül Békásmegyeren a Márton-napi makett kiállítás. Legutoljára két évvel ezelőtt sikerült ellátogatnom a rendezvényre.

Azoknak, akik nem járatosak a magyar makettezők világában (én is csak kívülálló vagyok), többféle rendezvény is létezik. A nagy mosonmagyaróvári, nemzetközi megmérettetés mellett, van több kisebb fővárosi és vidéki klubok rendezte verseny, amiket én inkább amolyan baráti találkozóknak látok, ahol rég nem látott hobbitársak összejönnek, és jól érzik magukat. És ezek mellett van a békásmegyeri, amely kilóg a sorból és sokkal inkább családi rendezvénynek érzem, mint bármennyire is komoly makett-versenynek. És ez benne a jó, ennek a találkozónak a gerincét néhány meghívott által kiállított makettek tömege adja, természetesen a versenyművekkel mellett. Ennek nagy előnyét abban látom, hogy itt, ha nem is mestermunkákat, de sok egy-egy témakörbe tartozó makettet láthatok egyszerre. Ennyi utasszállító repülőgépet egymás mellett, vagy a második világháború vadászait ritkán láthatja egy tömegben az ember. Szintén csak itt szoktak szerepelni a „Bujtor diorámák” amelynek ugyan a figuári elnagyoltak egy kissé, de mégis úgy gondolom, hogy kellemes filmélményeket elevenítenek fel, és nem hiszem, hogy csak bennem.

És akkor egy kis képriport arról, hogy mit is láthatott, aki eljött Békásmegyerre idén november elején, illetve azoknak egy kis ízelítő, aki nem tudott eljönni:
blog313-02.jpgblog313-03.jpg

blog313-04.jpg

blog313-05.jpg

blog313-06.jpg

blog313-07.jpg

blog313-08.jpg

blog313-09.jpg

blog313-10.jpg

blog313-11.jpg

blog313-12.jpg

blog313-13.jpg

blog313-14.jpg

blog313-15.jpg

blog313-16.jpg

blog313-17.jpg

blog313-18.jpg

blog313-19.jpg
blog313-20.JPG

Én személy szerint szeretem ezt a rendezvényt, és ha tehetem el is megyek, noha pont az állandó résztvevők miatt a kiállítás anyagának mintegy fele állandó, de mégis, úgy gondolom, hogy pont a családi jellege miatt kitűnő lehetőség a jövő makettezőinek a kezdő lökés megadására a hobbihoz vezető úton.

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2019.12.04. 12:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr5115337718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása