blog372-01.JPGValamikor, talán nyolc éves koromban voltam utoljára laktanyai nyílt napon az egykori, ma már fizikailag sem létező, marcali belső laktanyában. Az egykori műszaki alakulatról ma már csak halvány emlékeim maradtak így, több mint negyven év távlatából. Arra emlékszem, hogy bemásztam egy FUG-ba és volt ott egy lenyűgöző nagyságú GSzP lánctalpas önjáró komp. Én általában nem járok ilyen rendezvényekre, mert egyszerűen nem szeretem a tömeget és nem gondolom, hogy jól tudnák fényképezni. Repülőnapon is 1986-ban voltam utoljára, Budaörsön. Így számomra is meglepő volt, amikor egy egykori munkatársam, és barátom szólt, hogy lesz Tatán, a dandárnál egy nyílt nap és én igent mondtam a meghívására...

Igazából úgy voltam vele, hogy pénteken talán nem lesznek annyian, és ha igen akkor is üsse kánya, kimozdulok otthonról, és szívok egy kis laktanyai levegőt. Maga a látogatás olyan vállalati bulinak is beillett, mert egy másik munkatársunkkal keltünk útra, majd a helyszínen még összefutottunk egy negyedik, egykori kollégánkkal és a lányával. Az idő nem sok jóval kecsegtetett, mert eléggé borongós volt. Szerencsére végül nem esett, ami csökkentette az amúgy pénteken akkor sem túl jelentős tömeget, de sajnos, mint az látható a fotózást sem könnyítette meg, eltompította a színeket.

A dandár a látogatók előtt 8:30-kor nyitotta meg kapuit, ami a facebook is meg volt hirdetve. Mi ehhez képest nagyjából egy órával később érkeztünk. Körülbelül a laktanya bejáratától 250 méterre találtunk parkolót. Az első meglepetés a beléptetésnél ért. Hozzá vagyok szokva, hogy katonai létesítményekbe nem egyszerű bejutni. Pl. a Zrínyi Egyetemre, akár a könyvtárba, akár a makettkiállításra akartam bejutni, felírták az adataimat. Ehhez képest itt elég volt megmutatnom a személyimet, amit egy kedves köszönömmel nyugtáztak és már mehettem is.

blog372-02.JPG

Rövid séta után elértük az alakulóteret, ahol már a várt látvány fogadott minket, Borongós idő, kiállított harcjárművek és rajtuk lógó gyereksereg, aggódóanyukák és gyerekké váló apukák. Minden nyitva és bejárható állapotban. Volt ott minden ami szem-szájnak ingere. A teljesség igénye nélkül: BTR-80 és BTR-80A, Gidrán páncélautók, T-72, Leopard 2A4 harckocsik, BLG-60 hadihíd, Ural és D-20 tarack, Mercedes, MAN és Rába teherautók terepjárók, sőt még egy PTSz-M úszó szállító jármű is. A nagy fegyvereken kívül ki voltak állítva optikai eszközök a felderítők sátrában illetve a lövészfegyverek és a páncéltörő rakéták a lövészek sátrában, Itt szabadon látható volt a Honvédség újonnan rendszeresített CZ pisztolya, géppisztolya és gépkarabélya, a Carl Gustaf gránátvetője és a régebbi, Szép mesterlövész-puskája és modernizált PKM géppuskája. Ami számomra meglepő volt nem hogy féltették volna az eszközöket a katonák, hanem szabályosan tukmálták hogy vegyük kezünkbe azokat.

blog372-03.JPG

blog372-04.JPG

blog372-05.JPG

blog372-06.JPG

blog372-07.JPG

blog372-08.JPG

blog372-09.JPG

blog372-10.JPG

blog372-11.JPG

blog372-12.JPG

blog372-13.JPG

blog372-14.JPG

blog372-15.JPG

blog372-16.JPG

blog372-17.JPG

blog372-18.JPG

blog372-19.JPG

blog372-20.JPG

blog372-21.JPG

blog372-22.JPG

blog372-23.JPG

blog372-24.JPG

blog372-25.JPG

blog372-26.JPG

blog372-27.JPG

blog372-28.JPG

blog372-29.JPG

blog372-30.JPG

blog372-31.JPG

blog372-32.JPG

blog372-33.JPG

blog372-34.JPG

blog372-35.JPG

blog372-36.JPG

blog372-37.JPG

blog372-38.JPG

blog372-39.JPG

blog372-40.JPG

blog372-41.JPG

blog372-42.JPG

Azonban nem csak statikus bemutatók voltak. Először a BLG-60-as nyitotta ki a hídját, majd fektette le. Később az alakuló tér mellett lévő, kis gyakorlópályán két Gidrán, majd négy Leopard tartott egy igen csak dinamikus bemutatót. A bemutató után oda lehetett menni a harckocsikhoz és lehetőség volt beszélgetni és kérdezni a kezelőkkel, akik készségesen és őszintén, válaszoltak a kérdéseinkre. Ha valami hiányzott számomra az a T-72 és a BTR bemutatója volt, már csak az összehasonlítás miatt. Ugyanakkor számomra meglepő volt a Gidrán mozgékonysága, mi több egyszerűen lenyűgözött.

blog372-43.JPG

blog372-44.JPG

blog372-45.JPG

blog372-46.JPG

blog372-47.JPG

blog372-48.JPG

blog372-49.JPG

blog372-50.JPG

blog372-51.JPG

blog372-52.JPG

blog372-53.JPG

blog372-54.JPG

blog372-55.JPG

A rendezvénnyel párhuzamosan több egyéb rendezvény is zajlott, pl valamilyen katonai sportverseny is, aminek néha sikerült az útjába kerülni, de ilyenkor udvariasan megkértek bennünket, hogy kicsit álljunk arrább. A program olyan 14:00-ig tartott, ami végül a BLG-60 összecsukásával és a harcjárművek elvonulásával zárult. Eddigre már nem sokan maradtunk, amitől végre nagyon jól lehetett fotózni. (Igazából előbb is nyugodtan körbe tudtam fotózni a gyakorló téren lévő Leopardot, hiszen ott négy darab volt igen sokáig kiállítva.)

A személes véleményem nagyon pozitív volt. Öt csillagos szervezés, és végtelenül kedves és készséges katonák. Minden fotózható volt, kivéve a Leopard és a Gidrán belseje, de erre is mindig a lehető legudvariasabb formában hívták fel a figyelmemet. (Éles ellentétben a Hadtörténeti Raktárában lévő teremőrrel, aki utána direkt nem volt hajlandó észrevenni, hogy benne áll a fényképezendő témámban.)

Én nagyon kellemesen csalódtam, és köszönetemet fejezem ki a dandár katonáinak, a profi szervezésért és kedvességükért. És végül meg kell említenem az alakulat zenekarát, akik a rendezvény alatt kitűnő zenékkel szórakoztattak minket. Sajnos a harceszközök elvonták róluk a figyelmet és látszólag háttérbe szorultak, de szeretném, ha valaki olvassa közülük e sorokat, a mi baráti társaságunk nagyra értékelte őket.

blog372-56.JPG

blog372-57.JPG

Még egyszer, Köszönöm tatai dandár a lehetőséget!

Ambasa

Szerző: ambasa  2022.05.01. 08:00 1 komment

Címkék: rendezvény haditechnika Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr7217820953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cnrhs3 2022.05.01. 12:20:18

Sajnálom, hogy nem találkoztunk, pedig ott voltam végig hivatalból. Legközelebb a Patara szervezésében lesznek kint technikai eszközök Tatán, bár ott nem lesz dinamikus bemutató.
süti beállítások módosítása